MAS.

Háborúit és ſzive fájdalmát ſzámlálván kéri Iſtent hogy kétségben eséſtöl óltalmazza.

1 LElkemnek hozzád való buzgó kiáltáſa,
2 juſſon elödben valaha már ohajtáſa,
3 Ne hadgy veßnẽ két-ség miatt lelkem váltsága,
4 Nyújts ki ſegítö karodat ſzabadságomra.

5 Angyaloknak s’embereknek kegyes Iſtene,
6 Jóval forró kegye-lemnek élö kút feje,
7 Irgalmas, hü türhetö vagy téteményedbe,
8 En-gedd lellyek kedvet ſzent ſzined-nek elötte.

9 Látod engem ſok háború mint el-buritott,
10 Veßedelem minden fe-löl körül bé-fogott,
11 Nagy hatal-ma csak te reád immár ſzoritott,
12 Emberi ſegitségtöl mindentöl meg foſztott.

13 Ne hagy azért én Iſtenem veße-delmemben.
14 Belölem az fájdalmat vedd-ki kegyelmeſen,
15 Akar vigaß-taláſoddal, s’akar másképpen,
16 Csak könnyebbits meg, hogy ne légyen türhetetlen.

17 Hald-meg imádságim nékem kit te alkottál.
18 Ha bünömért oſto-roddal meg hódoltattál,
19 Juſſon e-ſzedben a’ mit régenten fogattál,
20 Hogy mihelt néked könyörgünk ſzabaditanál.

21 Elſz Iſtenem, nem akarod veſze-delmünket,
22 De kivánod meg-tér-tünket és életünket,
23 Ne hadgy-el hát engem-is nyomorúlt hivedet,
24 Ki bünéböl hozzád térvén tége-det követ.

25 Ne emlekezzél ez után gonoſ-ságimról,
26 Mond ezt inkább én lel-kemnek te jó voltodból,
27 Im én ki te idveſséged vagyok: nagy búd-ból,
28 Ki-menteni jelen vagyok, az-ért ne buſuly.