Rimay János, Hadvezérlő Pallas (RPHA 0472)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Hadvezérlő Pallás
Tekints s tisztedhez láss,
Jelents itt meg magadot,
Erre rended int,
S kér is híved, Bálint,
Hogy ne hadd mint szolgádot,
Ki Zászlód alatt élt,
Böcsüllett, tisztelt, félt,
Sokak felett magadot.

Élete bújának,
Nagy háborújának
Legyen ezzel már vége,
Hogy itt hazájának,
Mint édes Anyjának
Szolgálhasson ő vére,
Mellyel az Ég alatt,
Míg tart békesség s had,
Follyon jó híre, neve.

Én valamit tudtam,
Soha meg nem untam
Azt elméjében rakni,
Ért is penig igen
Én ékes nyelvemen
Szólni, mint rajta látni,
Kivel Egeket is,
Földi népeket is,
Tud enyhíteni hattni.

Hasson elődben is,
Mutatván ezben is
Hozzám s hozzá kedvedet,
Könyörgése haszna,
S Én elmémnek szava
Hajtsa meg szömélyedet,
Hogy közöttünk lévén,
S Örömönkkel élvén
Szemlélhesse színyedet.

Háládatlan rossz föld
Ítéld, kapja-é őt
S böcsülli-é elméjét,
Kit én ékesgettem,
S Adtam veled ketten
Vitéz karja erejét,
Néki sokban ártván
S Gyalázatban tartván
Benne mindkettőnk nevét.

Ragadjuk közénk fel,
Most jött ideje el,
S Helyheztessük rendünkbe,
Imhol jő nagy sebbel,
Lőtt halálos sebbel
Akadjon mi kezünkbe,
Ha ostrom sebheti,
Jó hír is követi
S Részt is nyér nemzetünkbe.

Hallván ez szót Pallás,
Monda: ez kiáltás
Én előttem kedvet lölt,
Nagy szánakozásom,
Ki volt ez szolgámon,
Búval már csak meg nem ölt,
Hogy az rossz, hitván föld,
Ki rá csak mérget tölt,
Vele semmi jót nem tett.

Tovább már sok jómot,
S kegyes szándékomot
Nem méltó halasztanom,
Sem ő szegény fejét,
Kit ennyi sok kíny sért
Több búval aggasztalnom,
Sokat turt éröttem,
Láttam s megértettem
Kell már felmagasztalnom.

Lachesist hivatom
S neki majd meghagyom,
Hogy élete fonalát
Tovább ne eressze,
De gyengén elmesse
Látván eljött óráját,
Mert Atropos is már,
Az mely nagy búval jár,
Elunta az sodrását.

Sőt tetszik még ez is,
Hogy Vitéz Öccsét is
Ne hadjuk ki közzülönk,
Kit más vénségében,
Ő az életiben,
Vegyen el kedven tülönk,
Ülje mi székünket,
Bővítse rendünket,
S lakjék ott, hol mi ülünk.