Rimay János, Ihon édes hazám, ez a jele, hogy szán életem igen téged (RPHA 0568)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Ihon édes Hazám,
Ez a jele, hogy szán
Életem igen téged,
Hogy Vérem hullását
Az kit két szemed lát,
Nem kíméllettem toled,
S Jobb immár meghalnom,
Hogy nem búdot látnom
Vagy elszöknem melloled.

Keserves kínaid
Olly nehezek, bár hidd,
Hogy nagy méregnek tetsznek,
S Ez mostani sebnél,
Kiben még lelkem él,
Sokkal élesben metsznek,
Azok ölnek is meg,
Mondván, jer fojtsuk meg,
S Halálomra kéredznek.

Ó, Vezértol fosztott,
Rossz tanácsra osztott
Árva, puszta hajlékom,
Reménységével csalt,
S Bolondságtól állt falt
Test nyugotó árnyékom,
Ha tér meg nyavalyád,
Hol gondodhoz az lát
Ki nott fel csak játékon.

Ím, én már meghalok,
S Nehéz, hogy nem látok
Szabadságodban módot,
Mert az kit vitézül
Anya világra szül,
Hogy igazgassa jódot,
Nem szólhat dolgodhoz,
Ha szól haragot hoz,
S Félben vész az mit mondott.

Adja az Isten bár,
Hogy megszabadulj már,
De nehéz azt elhinnem,
Noha koporsómban,
Kévánt lelki jómban
Kell már testemet vinnem,
Mert maga hasznával,
Préda kapásával
Szívét hizlalja minden.

BarátinakJó vitéz Barátim,
Megszukült Magyarim
Isten légyen hozzátok,
Lelketek javáért,
S Jótok áldásáért
Vétkim megbocsássátok,
Hazátok oltalmát,
Mint Isten erot ád,
Ne hagyjátok, lássátok.

[Atyafiainak]

Minden atyámfia,
Kiknek már foghíja,

[s az öccsének]

S Te is, jó vitéz Öcsém,
Nemzetem szépsége,
Holtom ékessége,
Minden kedvem, szerencsém,
Kitol való váltom,
Mint nehezebb átkom
Úgy tetszik, s terhem sincsen.

Az Úr Isten áldjon,
Veletek maradjon,
Szívetekben bíztasson,
Jó hírt halálomban,
Toletek váltomban,
Ti fületek hallhasson,
Értem szátok áldást,
Örök magasztalást
Isteneknek adhasson.

Mondván idvözítsed
S Jóban részesítsed
Úr Isten az o lelkét,
Mert tebenned bízott,
S Te Igéddel hízott
Téged magasztált, félt, kért,
S Noha vétkes fiad,
Mégis hozzád híjad,
Lám már bunébol kitért.

Mit mondhatok? Éltem,
Hol bátran, hol féltem,
Kedvvel, búval, panasszal,
Hol méltó vádlásban,
Több rágalmazásban,
Mert egész föld foly azzal,
Vétkemben röttegtem,
Jómban örvendettem,
S Vigadtam az igazzal.

S Mindez fobb éltemben,
Hogy itt is fektemben,
Istent megkövethettem,
Minden utált gonoszt,
Ki Istentol megfoszt,
Szívembol kivethettem,
Dávidnak könyvébol,
Merítvén szívembol,
Ím, ezt énekelhettem.