| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Végtelen irgalmú, ó, te nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes |
| RPHA-szám: | 1473 |
| Rész-egész viszony: | Ihon édes hazám, ez a jele, hogy szán életem igen téged (RPHA 0568) |
| Szerző: | Balassi Bálint A verset a keletkezését követően a szerzőnek tulajdonították. |
| Cím: | Ps 50= 51 |
| A szereztetés ideje: | 1594 |
| Pro domo: | Az "Ihon édes hazám" Rimay-versben található betét oldalszámaként a Rimay-vers oldalszámát adtuk meg. |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 139 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Végtelen irgalmú
Ó, te nagyhatalmú
Isten, légy már kegyelmes,
Ontsd ki mindenestől
Jódat rám kebledből,
Mert la mely veszedelmes,
Bűnöm miatt lelkem,
Ki titkon rág engem,
Mert nagy sebbel sérelmes.
Mosd el rólam immár
Kit lelkem alig vár,
Mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel
Mint rút bűnt enyészd
Förtelmem,
Esmérem vétkemet,
Kiért Nap engemet
Röttent, mutatván magát.
Csak néked vétkeztem,
Bűnt ellened tettem,
Ó, kegyelmes Úristen,
Kit semmi ravaszság
Nem csalhat, álnokság
Röjtve előtted nincsen,
Mert az nagy kék Égből,
Mint királyi székből
Látod mit mível minden.
Ha érdemem szerint
Reám eresztesz kínt
Vesszek, s jaj hová legyek?
Ha teljes éltemben
Bűnt tettem mindenben,
Bizony pokolra megyek,
Mert még létem előtt
Testem megfertezött,
Ó Istenem, már megyek!
Engem mert vétkével
Anyám éltetett el
Méhében hogy hordozott,
Vétket te penig bánsz,
Igazt szeretsz, kévánsz,
Ki tiszta szivet hozott,
Hogy életre adál
Azonnal oktatál
Mint értenem titkodot.
Én rút háládatlan
Azért foghatatlan
Isten, hozzád kiáltok,
Tisztíts izsópoddal,
Irgalmasságoddal,
Mert la ki nagy kínt vallok,
Hogy undok vétkemből
Megtisztulván belől
Legyek szebb, hogy sem vagyok.
Legyek fejérb hónál,
S öröm mondásoddal
Töltsd bé az én fülemet,
Elemitsd elmémet
Küldvén örömödet,
Ne szárazd ki velőmet
Csontomból bánattal,
Ne nézz rám haraggal,
Mosd el inkább vétkemet.
Teremts is még
Teremtő Istenem
Tiszta szivet kegyesen,
Fúdd belém is megint,
Hogy nagy szive szerint
Lelkem igazt szeressen,
Engem romlott szegént
Rossz érdemem szerént
Haragod el ne vessen.
Ne fossz meg Lelkedtől,
Sőt, idvösségemről
Mondj örömet már nékem,
Szentelő Lelkeddel
Hadd épüljön meg fel
Mint azelőtt bús lelkem,
Hogy sok tévelyedtek
Te hozzád térjenek
Követvé bízván.
Az kövér áldozat
Jó kedvet nem hozhat
Jól tudom, Uram, néked,
Mert ha az kellene,
Örömest tisztelne
Bús fejem azzal téged,
Töredelmességgel,
Buzgó könyörgéssel
Beszélem azért néked.
Íme kioldoztam
S Teelődbe hoztam
Fene ötte sebemet,
Kit csak te gyógyíthatsz,
Életre fordíthatsz
Szánd keserves fejemet,
Bűneim kínjával,
Testem fájdalmával
Ne gyötörd életemet.
Ha előbb nem hagytad,
Sőt, hozzád fogadtad
Tehát mostan se hagyd el
Jó voltodból szegényt,
Jó szokásod szerént
Sion falát támaszd fel,
Hogy mint áldozatot,
Adjak úgy hálákot,
Ki néked leginkább kell.
Végtelen irgalmú
Ó, te nagyhatalmú
Isten, légy már kegyelmes,
Ontsd ki mindenestől
Jódat rám kebledből,
Mert la mely veszedelmes,
Bűnöm miatt lelkem,
Ki titkon rág engem,
Mert nagy sebbel sérelmes.
Mosd el rólam immár
Kit lelkem alig vár,
Mosd el bűnöm rútságát,
S együtt az rút hírrel
Mint rút bűnt enyészd
Förtelmem,
Esmérem vétkemet,
Kiért Nap engemet
Röttent, mutatván magát.
Csak néked vétkeztem,
Bűnt ellened tettem,
Ó, kegyelmes Úristen,
Kit semmi ravaszság
Nem csalhat, álnokság
Röjtve előtted nincsen,
Mert az nagy kék Égből,
Mint királyi székből
Látod mit mível minden.
Ha érdemem szerint
Reám eresztesz kínt
Vesszek, s jaj hová legyek?
Ha teljes éltemben
Bűnt tettem mindenben,
Bizony pokolra megyek,
Mert még létem előtt
Testem megfertezött,
Ó Istenem, már megyek!
Engem mert vétkével
Anyám éltetett el
Méhében hogy hordozott,
Vétket te penig bánsz,
Igazt szeretsz, kévánsz,
Ki tiszta szivet hozott,
Hogy életre adál
Azonnal oktatál
Mint értenem titkodot.
Én rút háládatlan
Azért foghatatlan
Isten, hozzád kiáltok,
Tisztíts izsópoddal,
Irgalmasságoddal,
Mert la ki nagy kínt vallok,
Hogy undok vétkemből
Megtisztulván belől
Legyek szebb, hogy sem vagyok.
Legyek fejérb hónál,
S öröm mondásoddal
Töltsd bé az én fülemet,
Elemitsd elmémet
Küldvén örömödet,
Ne szárazd ki velőmet
Csontomból bánattal,
Ne nézz rám haraggal,
Mosd el inkább vétkemet.
Teremts is még
Teremtő Istenem
Tiszta szivet kegyesen,
Fúdd belém is megint,
Hogy nagy szive szerint
Lelkem igazt szeressen,
Engem romlott szegént
Rossz érdemem szerént
Haragod el ne vessen.
Ne fossz meg Lelkedtől,
Sőt, idvösségemről
Mondj örömet már nékem,
Szentelő Lelkeddel
Hadd épüljön meg fel
Mint azelőtt bús lelkem,
Hogy sok tévelyedtek
Te hozzád térjenek
Követvé bízván.
Az kövér áldozat
Jó kedvet nem hozhat
Jól tudom, Uram, néked,
Mert ha az kellene,
Örömest tisztelne
Bús fejem azzal téged,
Töredelmességgel,
Buzgó könyörgéssel
Beszélem azért néked.
Íme kioldoztam
S Teelődbe hoztam
Fene ötte sebemet,
Kit csak te gyógyíthatsz,
Életre fordíthatsz
Szánd keserves fejemet,
Bűneim kínjával,
Testem fájdalmával
Ne gyötörd életemet.
Ha előbb nem hagytad,
Sőt, hozzád fogadtad
Tehát mostan se hagyd el
Jó voltodból szegényt,
Jó szokásod szerént
Sion falát támaszd fel,
Hogy mint áldozatot,
Adjak úgy hálákot,
Ki néked leginkább kell.