| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Kedvező szemeddel nézz szent Isten reám |
| RPHA-szám: | 3003 |
| Szerző: | Rimay János A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. |
| Ajánlás: | Kátai Mária Magdolna |
| Cím: | Énekei, 31 |
| A szereztetés ideje: | 1590 körül |
| Kritikai kiadás: | RÖM 1955. 85 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Kedvező szemeddel nézz szent Isten reám!
Kinek irgalmának száma nincsen híján,
Segélj meg ügyemben, kit te tudhatsz nyilván.
Az én búm gyötrelme, mert nem engedheti,
Hogy enyhűlt lelkemmel tudjalak meglelni,
Tartózhat szómban is, úgy mér öldökleni.
Te tudhatod inkább meg is mértékleni,
Mint kinek mi ügye, tudhat érdemleni,
Üressé nem hagyod senki hitét lenni.
Arra int is fiad igaz esküvése,
Hogy senki személyét szemed meg ne vesse
Az bűnöst is nálad érdeme kellesse.
Jót várhatok én is hát ily bú közt is,
Ha fogyatkozással hitem lelhet még is
Felhat szikrája is, ha lánggal ég is.
Mint habzó tengeren mely veszett gálya úsz,
Kit nem igazgathat sem kormány, kalauz
Csak szél hajtogatja, egy hal is félre húz.
Akképpen éltem búmnak vészén haboz
Keserűségében lelkem fogy, bágyadoz,
Habjaival borul, s Veszéllyel akadoz.
Rabjává tött most ha nagy szomorúságom
Kicsinyben sem lehet kedvem nyájasságom
Ezer bosszúsággal térj meg Vígasságom.
Jegyül sem tarthatom már egy oly napomat,
Kin nem érezhetném dupla bánatomat.
Nincs is jelentenem kinek panaszomat.
Az Méreg hatalma sem ér keservemmel,
Mert ez titkon fogyat lelkemmel, testemmel,
S nem enged szólanom veled, Istenemmel.
Mégis mindazáltal táplál a reménység,
Hogy száll rám még mennyből olly boldog kegyesség,
Kivel mindezekben lesz örömömmel vég.
A természet is, lám, mert mindent változtat,
Amit egy ideig egy kézzel tartoztat,
Tél amit foszt s aszal, nyár megvirágoztat.
Gyakran a tenger is hab után csendesül,
Homályból a nap is szép tisztára derül,
Tüzétől hevült ég harmatja által hül.
De a természetnek ez csak szabott rendi;
Nagyobb Te hatalmad, aki megtekinti,
Természet ellen is erejét jelenti.
Olyban is hatalma mert annak kitetszik,
Kiben a természet igen ellenkezik,
Messze haladta is hirtelen érkezik.
Legyen hát nekem is ebben kedvedből rész,
Minekelőtte még én hitem el nem vész,
Ébredjen fel lelkem, s legyen szolgálni kész.
Nincs mert életemnek bízottabb kormánya
A Te Szent Kezednél, kinek csinálmánya,
Mind lelkem s mind testem, noha sok hab hányja.
Azok példájára tégy velem kegyesen,
Kik segedelmedet vehetik kedvesen,
Hervadt örömömet add láthatnom nyersen.
Kedvező szemeddel nézz szent Isten reám!
Kinek irgalmának száma nincsen híján,
Segélj meg ügyemben, kit te tudhatsz nyilván.
Az én búm gyötrelme, mert nem engedheti,
Hogy enyhűlt lelkemmel tudjalak meglelni,
Tartózhat szómban is, úgy mér öldökleni.
Te tudhatod inkább meg is mértékleni,
Mint kinek mi ügye, tudhat érdemleni,
Üressé nem hagyod senki hitét lenni.
Arra int is fiad igaz esküvése,
Hogy senki személyét szemed meg ne vesse
Az bűnöst is nálad érdeme kellesse.
Jót várhatok én is hát ily bú közt is,
Ha fogyatkozással hitem lelhet még is
Felhat szikrája is, ha lánggal ég is.
Mint habzó tengeren mely veszett gálya úsz,
Kit nem igazgathat sem kormány, kalauz
Csak szél hajtogatja, egy hal is félre húz.
Akképpen éltem búmnak vészén haboz
Keserűségében lelkem fogy, bágyadoz,
Habjaival borul, s Veszéllyel akadoz.
Rabjává tött most ha nagy szomorúságom
Kicsinyben sem lehet kedvem nyájasságom
Ezer bosszúsággal térj meg Vígasságom.
Jegyül sem tarthatom már egy oly napomat,
Kin nem érezhetném dupla bánatomat.
Nincs is jelentenem kinek panaszomat.
Az Méreg hatalma sem ér keservemmel,
Mert ez titkon fogyat lelkemmel, testemmel,
S nem enged szólanom veled, Istenemmel.
Mégis mindazáltal táplál a reménység,
Hogy száll rám még mennyből olly boldog kegyesség,
Kivel mindezekben lesz örömömmel vég.
A természet is, lám, mert mindent változtat,
Amit egy ideig egy kézzel tartoztat,
Tél amit foszt s aszal, nyár megvirágoztat.
Gyakran a tenger is hab után csendesül,
Homályból a nap is szép tisztára derül,
Tüzétől hevült ég harmatja által hül.
De a természetnek ez csak szabott rendi;
Nagyobb Te hatalmad, aki megtekinti,
Természet ellen is erejét jelenti.
Olyban is hatalma mert annak kitetszik,
Kiben a természet igen ellenkezik,
Messze haladta is hirtelen érkezik.
Legyen hát nekem is ebben kedvedből rész,
Minekelőtte még én hitem el nem vész,
Ébredjen fel lelkem, s legyen szolgálni kész.
Nincs mert életemnek bízottabb kormánya
A Te Szent Kezednél, kinek csinálmánya,
Mind lelkem s mind testem, noha sok hab hányja.
Azok példájára tégy velem kegyesen,
Kik segedelmedet vehetik kedvesen,
Hervadt örömömet add láthatnom nyersen.