| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Lelkemnek hozzád való buzgó kiáltása |
| RPHA-szám: | 0842 |
| Szerző: | Balassi Bálint A verset a keletkezését követően a szerzőnek tulajdonították. |
| Cím: | Háborúit, szíve fájdalmát számlálván kéri Istent |
| A szereztetés ideje: | 1589-1594 között |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 79 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Lelkemnek Hozzád való buzgó kiáltása,
Jusson elődben valaha már óhajtása,
Ne hagyj vesznem kétség miatt lelkem váltsága,
Nyújtsd ki segítő karodat szabadságomra.
Angyaloknak s embereknek kegyes Istene,
Jóval forró kegyelemnek élő kútfeje,
Irgalmas, hű, tűrhető vagy téteményedbe,
Engedd, leljek kedvet szent színednek előtte.
Látod, engem sok háború mint elborított,
Veszedelem mindenfelől körül befogott,
Nagy hatalma csak Tereád immár szorított,
Emberi segítségtől mindentől megfosztott.
Ne hagyj azért én Istenem veszedelmemben,
Belőlem a fájdalmat, vedd ki kegyelmesen,
Akár vigasztalásoddal, s akár másképpen,
Csak könnyebíts meg, hogy ne legyen tűrhetetlen.
Halld meg imádságim nekem, kit Te alkottál,
Ha bűnömért ostoroddal meghódoltattál,
Jusson eszedben amit régenten fogadtál,
Hogy mihelyt néked könyörgök, szabadítanál.
Élsz Istenem, nem akarod veszedelmemet,
De kívánod megtértemet és életemet,
Ne hagyj el hát engem is nyomorult hívedet,
Ki bűnéből Hozzád térvén Tégedet követ.
Ne emlékezzél ezután gonoszságimról,
Mondd ezt inkább én lelkemnek te jóvoltodból,
Ím én, ki te üdvösséged vagyok: nagy búdból
Kimenteni jelen vagyok, azért ne búsulj.
Lelkemnek Hozzád való buzgó kiáltása,
Jusson elődben valaha már óhajtása,
Ne hagyj vesznem kétség miatt lelkem váltsága,
Nyújtsd ki segítő karodat szabadságomra.
Angyaloknak s embereknek kegyes Istene,
Jóval forró kegyelemnek élő kútfeje,
Irgalmas, hű, tűrhető vagy téteményedbe,
Engedd, leljek kedvet szent színednek előtte.
Látod, engem sok háború mint elborított,
Veszedelem mindenfelől körül befogott,
Nagy hatalma csak Tereád immár szorított,
Emberi segítségtől mindentől megfosztott.
Ne hagyj azért én Istenem veszedelmemben,
Belőlem a fájdalmat, vedd ki kegyelmesen,
Akár vigasztalásoddal, s akár másképpen,
Csak könnyebíts meg, hogy ne legyen tűrhetetlen.
Halld meg imádságim nekem, kit Te alkottál,
Ha bűnömért ostoroddal meghódoltattál,
Jusson eszedben amit régenten fogadtál,
Hogy mihelyt néked könyörgök, szabadítanál.
Élsz Istenem, nem akarod veszedelmemet,
De kívánod megtértemet és életemet,
Ne hagyj el hát engem is nyomorult hívedet,
Ki bűnéből Hozzád térvén Tégedet követ.
Ne emlékezzél ezután gonoszságimról,
Mondd ezt inkább én lelkemnek te jóvoltodból,
Ím én, ki te üdvösséged vagyok: nagy búdból
Kimenteni jelen vagyok, azért ne búsulj.