MAS.

Háboruit és ſzive fájdalmát ſzámlálván kéri ſtent hogy kétségben eſéstöl oltalmazza.

1 LElkemnek hozzád valo buz-go kiáltáſa,
2 juſſon elödben már ohajtáſa,
3 Ne hadgy veſznem kétség miatt lelkem váltsága,
4 Nyujcs-ki segitö karodat ſzabad-ságomra,

5 Angyaloknak s’ embereknekkegyes Iſtene
6 Joval forro kegye-lemnek élö kut feje,
7 Irgalmas, hü türhetö vagy téteményedbe,
8 En-gedd lellyek kedvet ſzent ſzined-nek elötte.

9 Látod engem ſok báboru mint el-buritott,
10 Veszedelem minden felöl körül bé-fogott,
11 Nagy hatal-ma csak te reád immár ſzoritott,
12 Emberi ſegitségtöl mindentöl meg-foſztott.

13 Ne hadgy azért én Iſtenem veſzedelmemben,
14 Belölem az fáj-dalmat ved ki kegyelmeſen,
15 A-kar vigaſztaláſoddal, s’ akar más képpen,
16 Csak könnyebbits meg. hogy ne legyen türhetetlen.

17 Hald-meg imádságim nékem, kit te alkottál,
18 Ha bünömért oſto-roddal meg-holdoltattál;
19 Juſſon eſzedben a’ mit régenten fogattál,
20 Hogy mihelt néked könyörgünk ſzabaditanál.

21 Elß Iſtenem, nem akarod veße-delmünket,
22 De kévánod meg tér-tünket és életünket,
23 Ne hadgy-el hát engem-is nyomorult hivedet,
24 Ki bünéböl hozzád térvén tége-det követ.

25 Ne emlekezzél ez után gonoſ-ságimrol,
26 Mond ezt inkáb en lel-kemnek te jo voltodbol,
27 Im én ki te idveſséged vagyok: nagy bud-bol,
28 Ki menteni jelen vagyok, azért ne buſuly.