| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Ó, én Istenem, ím, mi történék én szegény fejemen |
| RPHA-szám: | 1108 |
| Szerző: | Balassi Bálint A verset a keletkezését követően a szerzőnek tulajdonították. |
| Cím: | Mégis bővebb szóval kérleli Istennek haragját |
| A szereztetés ideje: | 1589-1594 között |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 38 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Ó, én Istenem, ím, mi történék én szegény fejemen,
Kit reményleni ingyen sem tudtam volna életemben,
Kiért csak hálát kell Neked adnom, mert megérdemlettem.
Azelőtt való reám bocsátott kemény ostoroddal,
Meg nem tanulék, s ihon, mint járék Veled, én Urammal,
Mégsincs mit tennem, Hozzád kell esnem én imádságommal.
Ha ennél nagyobb ostort bocsátsz is reám, megérdemlem,
De kérlek, Uram, szintén a földhöz ne verj immár engem,
Szent Fiad által tett igéretid jussanak eszedben.
Ne adj felettébb a kísértetre, csak míg eltűrhetem,
Mert nyilván látod gyarló voltomat, én édes Istenem,
Ha elhagysz engem, ó, hová legyek, kétségbe kell esnem.
Igazságodat irgalmasságod, kérlek, felülmúlja,
Csendesedjék meg Szent Felségednek felgerjedt haragja,
Szentlelked által szegény lelkemnek légy vigasztalója.
Szintén elfojtott, és majd megemészt engem a sok vétek,
Csak Tőled lehet vigasztalása keserves lelkemnek,
Ne vond meg tehát, kegyes Úristen, örömét szívemnek.
Te minden jóra fordíthatod még az én bánatimat,
Ne vess el azért, Uram, előled: kérlek, mutasd meg azt,
Hogy jó Isten vagy, és meghallgatod fohászkodásimat.
Ezen is kérlek, ne tartsd sokáig rajtam haragodat,
Fordítsad immár kegyelmességre bosszúállásidat,
Érdemem szerint ne büntess engem, Te szegény szolgádat.
Mi hasznod benne, ha martalékja leszek a Sátánnak?
Hiszem nem neki teremtettél volt, hanem Temagadnak,
Kínszenvedését vajon s hiába hagyod-e Fiadnak?
Lám énértem is szintén úgy megholt, mint a nagy szentekért,
Tartozol tehát engemet is meghallgatni kedvéért,
Hallgasd meg azért fohászkodásim az ő szerelméért.
Szívem állását és kívánságát voltaképpen tudod,
Semmi Előtted elrejtve nincsen, mert Te nyilván látod,
Tartsd tisztán azért az én szívemet, és adj bátorságot.
Teljes éltemben kiért dicsérjem, Uram, felségedet,
Adj erőt arra, hogy segítségül híhassam nevedet,
Irasd be, kérlek, a Te könyvedbe én könyörgésimet,
Emlékezetre kik mindenkoron legyenek előtted,
És ne bocsássák bosszúállásra Szent Istenségedet,
Te Szent Fiadért, kinek örökké legyen nagy dicséret.
Ó, én Istenem, ím, mi történék én szegény fejemen,
Kit reményleni ingyen sem tudtam volna életemben,
Kiért csak hálát kell Neked adnom, mert megérdemlettem.
Azelőtt való reám bocsátott kemény ostoroddal,
Meg nem tanulék, s ihon, mint járék Veled, én Urammal,
Mégsincs mit tennem, Hozzád kell esnem én imádságommal.
Ha ennél nagyobb ostort bocsátsz is reám, megérdemlem,
De kérlek, Uram, szintén a földhöz ne verj immár engem,
Szent Fiad által tett igéretid jussanak eszedben.
Ne adj felettébb a kísértetre, csak míg eltűrhetem,
Mert nyilván látod gyarló voltomat, én édes Istenem,
Ha elhagysz engem, ó, hová legyek, kétségbe kell esnem.
Igazságodat irgalmasságod, kérlek, felülmúlja,
Csendesedjék meg Szent Felségednek felgerjedt haragja,
Szentlelked által szegény lelkemnek légy vigasztalója.
Szintén elfojtott, és majd megemészt engem a sok vétek,
Csak Tőled lehet vigasztalása keserves lelkemnek,
Ne vond meg tehát, kegyes Úristen, örömét szívemnek.
Te minden jóra fordíthatod még az én bánatimat,
Ne vess el azért, Uram, előled: kérlek, mutasd meg azt,
Hogy jó Isten vagy, és meghallgatod fohászkodásimat.
Ezen is kérlek, ne tartsd sokáig rajtam haragodat,
Fordítsad immár kegyelmességre bosszúállásidat,
Érdemem szerint ne büntess engem, Te szegény szolgádat.
Mi hasznod benne, ha martalékja leszek a Sátánnak?
Hiszem nem neki teremtettél volt, hanem Temagadnak,
Kínszenvedését vajon s hiába hagyod-e Fiadnak?
Lám énértem is szintén úgy megholt, mint a nagy szentekért,
Tartozol tehát engemet is meghallgatni kedvéért,
Hallgasd meg azért fohászkodásim az ő szerelméért.
Szívem állását és kívánságát voltaképpen tudod,
Semmi Előtted elrejtve nincsen, mert Te nyilván látod,
Tartsd tisztán azért az én szívemet, és adj bátorságot.
Teljes éltemben kiért dicsérjem, Uram, felségedet,
Adj erőt arra, hogy segítségül híhassam nevedet,
Irasd be, kérlek, a Te könyvedbe én könyörgésimet,
Emlékezetre kik mindenkoron legyenek előtted,
És ne bocsássák bosszúállásra Szent Istenségedet,
Te Szent Fiadért, kinek örökké legyen nagy dicséret.