MAS.

Háboruit és ſzive fájdalmát ſzámlálván, kéri Iſtent hogy kétségben eſeſtül oltal- mazza.

1 Lelkemnek hozzád való buzgó kiáltáſa,
2 Juſſon elödben valaha már ohaj-táſa,
3 Ne hadgy veſznem kétség miatt lelkem váltsá-ga,
4 Nyújts ki ſegitö karo-dat ſzabadságomra.

5 Angyaloknak s’ embe-reknek kegyes Iſtene,
6 Jó-val forró kegyelemnek kút feje,
7 Irgalmas, hü türhetö vagy téteményedbe,
8 En-gedd lellyek kedvet Sz(en)t ſzi-nednek elötte.

9 Látod engem ſok hábo-ru mint el háboritott,
10 Ve-ſzedelem minden felöl kö-rül bé-fogott,
11 Nagy hatal-ma tsak tereád immár ſzo-ritot,
12 Emberi ſegitségtöl mindentöl meg-foſztott

13 Ne hadgy azért én Iſte-nem veſzedelemben,
14 Be-lölem a’ fájdalmat vedd ki kegyelmeſen,
15 Akar vigaſz talaſoddal, s’ akar más kép-pen,
16 Tsak könnyebits meg, hogy ne légyen türhetetlen.

17 Hald-meg imádságim nékem, kit te alkottál,
18 Ha bünömért oſtoroddal meg-hodoltattál,
19 Juſſon eſzed-ben a’mit régenten fogad-tál,
20 Hogy mihelt néked kö-nyörgünk ſzabaditanál.

21 Elſz Iſtenem, nem aka-rod veſzedelmünket,
22 De kévánod meg-tértünket és életünket,
23 Ne hadgy-el hát engem-is nyomorúlt hive-det,
24 Ki bünéböl hozzád térvén tégedet követ.

25 Ne emlekezzél ez után gonoſságimrol,
26 Mond ezt inkáb én lelkemnek te jó voltodból,
27 Im én ki te id-vöſſęged vagyok: nagy búdból,
28 Kimenteni jelen vagyok, azért ne buſuly.