| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Delos szigetéből e minap Diana |
| RPHA-szám: | 0248 |
| Szerző: | Rimay János A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. |
| Ajánlás: | Balassi Bálint Balassi Ferenc |
| Cím: | Epicedium 5 |
| A szereztetés ideje: | 1595-1596 között |
| Kritikai kiadás: | RÖM 1955. 26 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Délosz szigetéből e minap Diana,
Jőve Nyír földjére rongyosan, fáradva,
S leülvén panaszát így kezde el sírva:
„Keserűségemre termett vad föld határ,
Kinn hadát folytatta széllel dühödt tatár,
Ne szálljon rád soha ékes szavó madár!
Égbeli Holdom is vonja meg világát,
Ne ontsa egy fű is rád semmi virágát,
Hogy így vedd el éltem ragyogó villámát!
Hazámban felnevelt fő vadász Mesterem ,
Ki vadászim között volt főbb hívem s képem,
Elvesztéd előlem rontván csudaképpen.
Tudom károdat úgy soha nem kereste,
Hogy ezt érdemlette volna tőled teste,
Mint ím történt szörnyű sebekben eleste.
Véghetetlen átok száll rád sok nemzettől,
Kik laknak napnyugtig kezdvén napkelettől,
Gyümölcsed rontatik kőesős fellegtől-˝
Mars ezeket hallván fegyverben öltözék,
Dárdája kezében, égből leérkezék,
A nap is azonban fölyhőben röjtözék.
Mondván : „Bánatodat Diana enyhítsd meg,
Látod, ezen a nap mint háborodék meg,
Én szívem is, mint jég, úgy hűle búmban meg.
Az, kit siratsz nem csak téged szolgált, tisztelt,
De én hívem is volt, és zászlóm alatt élt,
Szablyája szélének én köszörültem élt.
Ennek vitéz karja valamely felé tért,
Ellene sok ember vagy meghalt, vagy kitért,
Megölte haragja ha kihez közöl fért.
Ennek ő bátyja is udvaromban lakott,
Vitézséghez mi kellett mindent tudott, látott,
Jelt arról éltében gyakran is mutatott.
Nem érdemlett e föld ilyen két fő személyt,
Mert mindenikében magunk személye élt,
Meghaladták volt már ők az emberi célt.
Közinkbe valók ők, menny legyen ő házok,
Térjen munkájuknak így immár meg hasznok,
S ne bánjuk, hogy eljött földi szép halálok!
Hogy pedig ennyi nagy sok seb esék rajtok,
Kit az ifjabbikon szemeimmel látok,
Azt se véld, hogy volna ártalom vagy átok!
Tudod, földi vérből kell annak könnyűlni,
Azki mennyországot kezdi hágni, ülni,
S kellett nékiek is így ahhoz készülni.
Könnyebben hághatják már mennyország útját,
Így nyitván testükön nehéz vérek kútját,
Bocsátván vérüknek ki testükből rútját."
Phoebus is érkezék , kezdé el beszédét ;
„Sírástoknak úgymond hagyjatok ti békét,
Mert én elmémnek is ezek bírták fékét.
Minden köztünk való tudományon kaptak,
Azzal garádicsot ide felénk raktak,
Az emberek között mert már untig laktak.
Vitézség, bölcsesség kiben öröködik,
Mennyországhoz vonszon, s arra töreködik,
Mi nyájasságunkban lelkük dicsőkedik.
Hogy éltük változott Jupiter kedvéből,
Lett az mindnyájunknak egy végezéséből,
Közénk jönnek majdan föld kesergéséből.
Megyek húgaimmal én koporsójokhoz,
Elkészítem nékik, mi kell ez útokhoz,
Ti is menjetek, már vígan hazátokhoz!"
Délosz szigetéből e minap Diana,
Jőve Nyír földjére rongyosan, fáradva,
S leülvén panaszát így kezde el sírva:
„Keserűségemre termett vad föld határ,
Kinn hadát folytatta széllel dühödt tatár,
Ne szálljon rád soha ékes szavó madár!
Égbeli Holdom is vonja meg világát,
Ne ontsa egy fű is rád semmi virágát,
Hogy így vedd el éltem ragyogó villámát!
Hazámban felnevelt fő vadász Mesterem ,
Ki vadászim között volt főbb hívem s képem,
Elvesztéd előlem rontván csudaképpen.
Tudom károdat úgy soha nem kereste,
Hogy ezt érdemlette volna tőled teste,
Mint ím történt szörnyű sebekben eleste.
Véghetetlen átok száll rád sok nemzettől,
Kik laknak napnyugtig kezdvén napkelettől,
Gyümölcsed rontatik kőesős fellegtől-˝
Mars ezeket hallván fegyverben öltözék,
Dárdája kezében, égből leérkezék,
A nap is azonban fölyhőben röjtözék.
Mondván : „Bánatodat Diana enyhítsd meg,
Látod, ezen a nap mint háborodék meg,
Én szívem is, mint jég, úgy hűle búmban meg.
Az, kit siratsz nem csak téged szolgált, tisztelt,
De én hívem is volt, és zászlóm alatt élt,
Szablyája szélének én köszörültem élt.
Ennek vitéz karja valamely felé tért,
Ellene sok ember vagy meghalt, vagy kitért,
Megölte haragja ha kihez közöl fért.
Ennek ő bátyja is udvaromban lakott,
Vitézséghez mi kellett mindent tudott, látott,
Jelt arról éltében gyakran is mutatott.
Nem érdemlett e föld ilyen két fő személyt,
Mert mindenikében magunk személye élt,
Meghaladták volt már ők az emberi célt.
Közinkbe valók ők, menny legyen ő házok,
Térjen munkájuknak így immár meg hasznok,
S ne bánjuk, hogy eljött földi szép halálok!
Hogy pedig ennyi nagy sok seb esék rajtok,
Kit az ifjabbikon szemeimmel látok,
Azt se véld, hogy volna ártalom vagy átok!
Tudod, földi vérből kell annak könnyűlni,
Azki mennyországot kezdi hágni, ülni,
S kellett nékiek is így ahhoz készülni.
Könnyebben hághatják már mennyország útját,
Így nyitván testükön nehéz vérek kútját,
Bocsátván vérüknek ki testükből rútját."
Phoebus is érkezék , kezdé el beszédét ;
„Sírástoknak úgymond hagyjatok ti békét,
Mert én elmémnek is ezek bírták fékét.
Minden köztünk való tudományon kaptak,
Azzal garádicsot ide felénk raktak,
Az emberek között mert már untig laktak.
Vitézség, bölcsesség kiben öröködik,
Mennyországhoz vonszon, s arra töreködik,
Mi nyájasságunkban lelkük dicsőkedik.
Hogy éltük változott Jupiter kedvéből,
Lett az mindnyájunknak egy végezéséből,
Közénk jönnek majdan föld kesergéséből.
Megyek húgaimmal én koporsójokhoz,
Elkészítem nékik, mi kell ez útokhoz,
Ti is menjetek, már vígan hazátokhoz!"
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.