| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 40 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
A Szentháromságnak első személye,
Atyaisten dicsőséges felsége,
Mind e széles világnak teremtője,
Tekints reám ilyen veszett szegényre.
Ments és vezess ki, Uram, a sok vészből,
Viselj gondot rólam, Te árvád felől,
Ne szakadjak el Tőled, Istenemtől,
Segélj, kiáltok csak Hozzád egyedül.
Veszett fejemnek mert oly állapotja,
Mint hajónak, kit elvert tenger habja,
Nincs senki vezére, kormánytartója,
A sok vész közt csak az egy Isten ójja.
Reménytelen mindeneknél életem,
Látván vesztem, örül sok ellenségem,
Csóválván fejeket csúfolnak engem,
Barátim is mind idegenek tőlem.
Gondod nincs rám, mert mindenik azt tudja,
Hogy eddig is éltem ki-ki csudálja,
Ennek - úgymond - amint vagyon ő dolga,
Lehetetlen, hogy senki szabadítsa.
De mind ennyi sok háborúimban is,
Érzi lelkem, hogy reménység kívül is,
Csudaképpen még kimentesz végre is,
Noha nem látom most egy csepp módját is.
Azért én lelkem érzette sok jódat,
Ne halogasd megszabadításodat,
Mert ha elveszek is, Uram, mi hasznod?
Azzal ugyan nem öregbül hatalmod.
De ha megmentesz, e jók következnek:
Egyik ez, hogy mind holtomig dicsérlek,
Másik meg ez, hogy azok is megtérnek,
Kik segedelmedről kétségbe estek.
Terjeszd ki hát fényes orcád világát,
Szárazd azzal szemeim nedves voltát,
Mert csak Te fényed siralmat száraszthat,
Búból menthet, jóra mindent fordíthat.
Nabukodonozort. hét esztendőre
Vivéd ismét királyi felségére;
Megszánván, szemedet vetéd szegényre,
Azért tekints reám is ily veszettre.
Kiért velem együtt földi kerekség,
Dicsér Téged, ó, mennyei nagy felség,
Veszendőnek ki vagy igaz segítség,
Dicsősségeddel rakva mind föld, s mind ég.
A Szentháromságnak első személye,
Atyaisten dicsőséges felsége,
Mind e széles világnak teremtője,
Tekints reám ilyen veszett szegényre.
Ments és vezess ki, Uram, a sok vészből,
Viselj gondot rólam, Te árvád felől,
Ne szakadjak el Tőled, Istenemtől,
Segélj, kiáltok csak Hozzád egyedül.
Veszett fejemnek mert oly állapotja,
Mint hajónak, kit elvert tenger habja,
Nincs senki vezére, kormánytartója,
A sok vész közt csak az egy Isten ójja.
Reménytelen mindeneknél életem,
Látván vesztem, örül sok ellenségem,
Csóválván fejeket csúfolnak engem,
Barátim is mind idegenek tőlem.
Gondod nincs rám, mert mindenik azt tudja,
Hogy eddig is éltem ki-ki csudálja,
Ennek - úgymond - amint vagyon ő dolga,
Lehetetlen, hogy senki szabadítsa.
De mind ennyi sok háborúimban is,
Érzi lelkem, hogy reménység kívül is,
Csudaképpen még kimentesz végre is,
Noha nem látom most egy csepp módját is.
Azért én lelkem érzette sok jódat,
Ne halogasd megszabadításodat,
Mert ha elveszek is, Uram, mi hasznod?
Azzal ugyan nem öregbül hatalmod.
De ha megmentesz, e jók következnek:
Egyik ez, hogy mind holtomig dicsérlek,
Másik meg ez, hogy azok is megtérnek,
Kik segedelmedről kétségbe estek.
Terjeszd ki hát fényes orcád világát,
Szárazd azzal szemeim nedves voltát,
Mert csak Te fényed siralmat száraszthat,
Búból menthet, jóra mindent fordíthat.
Nabukodonozort. hét esztendőre
Vivéd ismét királyi felségére;
Megszánván, szemedet vetéd szegényre,
Azért tekints reám is ily veszettre.
Kiért velem együtt földi kerekség,
Dicsér Téged, ó, mennyei nagy felség,
Veszendőnek ki vagy igaz segítség,
Dicsősségeddel rakva mind föld, s mind ég.