MAS.

Lelkem mint Noé galambja, Magát ép hitivel adgya.

1 SEgély-meg engemet én édes I-ſtenem,
2 Reméntelenségben ne hadgy el ſillyednem,
3 Im minden el-hagyott: Nincsen hová lennem,
4 Nem tudok mit tennem.

5 Sok nyavalya miatt apadott hi-temet,
6 Moſt többits-meg bennem, ſegélvén engemet,
7 Kit e’ világ ú-tál, csúfolván engemet,
8 Veſzett életemet.

9 Mint galamb melly Noë bárká-jából repült,
10 Nagy viz özön miatt meg bárkára került
11 Szájában ágat hozván, még tetejére ült,
12 Ki zöld ággal újjúlt.

13 Szintén ugy moſt lelkem ö nagy inségében,
14 Meg te reád került ké-telenségébẽ
15 Noha el-hagyot vólt; moſt reménlettében,
16 Rád ſzállott hitiben.

17 Uj könyörgéſt hozott néked új ág helyett,
18 Ki jó reménséggel vi-rágzott, zöldellet,
19 S’adgya ö ma-gát-is kezedben e’ mellett,
20 Igy vár bárkád felett.

21 Mint edgy nagy bárkádban ved bé azért ſzegényt,
22 Jó áldomáſod-ban fogadáſod ſzerint,
23 Hogy a’ kétség miatt el ne hadgyon meg-ént,
24 Téged ſzentséges fént.

25 Kiböl Uram néked de mi haß-nod lenne?
26 Ha a’ kétség miatt ö pokolra menne,
27 Lám már meg-vál-tottad hogy ne égne benne,
28 Söt jót érdemlette.

29 Régen edgy galambot ha Noë meg-tartott,
30 Hát hogy hadnál en-gem, kit Fiad meg-váltott,
31 Ki té-ged keſerveſſen régen kiáltott,
32 Szive ſzerint áldott.

33 Segély azért engem kegyelmes Iſtenem,
34 örvény fenekére ne hadgy alá mennem,
35 Kiért a’ mig élek kéſz vagyok hü lennem,
36 Nagy háládáſt tennem, Szent ne-ved dicsérnem.