Vaderna Gábor

A költészet születése

A korszakszerkesztő bevezetője: [A tanulmányhoz tartozó bevezetést hamarosan feltöltjük.]

Megjelent: Vaderna Gábor: A költészet születése, Universitas, 2017. 507-522.

(az újszülött)

Jerome McGann az érzékenység költészetéről írott kis könyvecskéjét egy olyan költő bemutatásával zárja, akit senki sem ismer, s egyetlen kötetéből is mindössze egyetlen könyvtárban, a British Libraryban található mindössze egyetlen példány.¹ E gesztussal két dolgot szeretne megmutatni: egyfelől azt, hogy Ann Batten Cristall mégiscsak egy jó vagy legalábbis érdekes költőnő volt, másfelől azt, hogy a költészettörténetnek az a szelete, melyet ő vizsgál, rejtve maradt az irodalomtörténet-írásban, s legfeljebb morzsákat csipegetünk fel most is egy egykor gazdag kulturális világ asztaláról.

Könyvem² hasonló dilemmákkal küzdött. A 19. század első évtizedeinek elképesztő költészeti gazdagsága az egyik serpenyőben s ezen gazdagság teljes negligálása a másikban. Hogy mégsem billent fel a mérleg, az annak is köszönhető, hogy az esztétikailag értékelhető költészetet kereső irodalomtörténészi tekintet könnyedén siklott át a költészet mindennapjainak termelékenysége felett. Arany János nagyon plasztikusan írta körül a kánonból kiszorulók csoportját az Irányokban: „Közvetlen Csokonai előtt, alatt és után verselők hosszú sorát halljuk zsibongani, mely az akkor előtérben álló iskolák egyikéhez sem szegődve, sőt úgy látszik, tudomást sem véve róluk, haladt a népszerű köznapiság széles, poros országútján.”³ Arany persze a problémát abban látta, hogy ezek a költők nem csatlakoztak iskolához, hanem csak a népszerűséget hajszolták. Könyvem eddigi fejezetei viszont azt is megmutatták, hogy az olcsó népszerűség (például az olvasók száma) vajmi keveset számított a legtöbb olyan társadalmi közegben, ahol a költészet megfordult, s a poros országúton zsibongó arctalan tömegből kiemelt egyének és esetek éppenséggel gazdag hagyományokat, legtöbbször nagyfokú tudatosságot mutattak.

Azt természetesen én sem állítottam, hogy azért volna érdemes foglalkozni a 19. század első évtizedeinek költészetével, mert a múltnak mélységesen mély kútjából fel tudnék húzni újabb és újabb Csokonai Vitéz Mihályokat, Kisfaludy Sándorokat vagy Berzsenyi Dánieleket. Bár természetesen találtam olyan költeményekre, melyek kidolgozottabbaknak tűntek, sőt olyanra is, mely személy szerint elnyerte tetszésemet, s valamilyen esztétikai értéket véltem benne felfedezni. Ez a kérdés azonban nem is foglalkoztatott olyan nagyon. Tudtam előre: akikkel foglalkozni fogok, többnyire az iskolában tanultak verset írni, s bizonyos szaktudásra számíthatok tőlük. Eredetileg inkább az érdekelt, hogy milyen társadalmi közegekben és mire használják e költeményeket a 19. század elején. Magyarán az, hogy miért írták ezeket a szövegeket, és miért éppen ott és akkor. Arra számítottam, hogy e vizsgálat meg fog mutatni az irodalomtörténet-írás ilyen-olyan narratíváiból ismert költészet mellett más kulturális formákat és technikákat, s ez majd segíteni fog nekünk abban, hogy megértsük: egy Virág Benedek vagy egy Kazinczy Ferenc kikhez képest tekinthető értékes vagy értéktelen poétának. Csakhogy az anyag vizsgálata során – természetes dolog ez egy filológiai alapkutatás során – kiinduló kérdéseim helyére – vagy inkább: mellé – újabb kérdések álltak. Egyfelől az derült ki a számomra, hogy az eddig kiemelt, kanonikus szerzők sok szállal fonódtak össze kortársaikkal, s poézisük a „poros országút” felől egészen másként látszik (például csak így tűnhetett fel, hogy sokszor bizony a „nagyok” is ugyanazon az országúton poroszkáltak). Másfelől a költészet társadalomtörténetének kutatása egyre inkább átalakult azon kérdés analízisévé, hogy miként is jött létre az a kulturális fenomén, amelyet még ma is költészetnek nevezünk.

A költészet társadalomtörténetéből természetesen nem véletlenül bomlott ki a költészet születésének története. A 18–19. század fordulóján komoly változások zajlottak a társadalom legkülönbözőbb rendszereiben. Könyvem ezek átfogó leírására nem vállalkozhatott, csak utalni tudtam azokra a nagy hatású eszme- és társadalomtörténeti leírásokra, melyek egy-egy probléma kapcsán elemezték egyik vagy másik részproblémát. Ilyenek a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, a nevelés kérdésének újragondolása, a családszerkezet átalakulása, az emberi testről, sőt egyáltalán az emberről való gondolkodás fordulata, a kulturális rendszerek differenciálódása, a rendi politika modernizációs kísérletei, a professzionalizáció folyamata, a szerzőség modern formájának stabilizálódása, a nyomtatásos és kéziratos közegek viszonyának újrarendezése stb. Ezek a folyamatok a költészetet is megérintették és átalakították. Konzerválási és modernizációs törekvések, folytonosságok és szakadások hozták létre azt a specifikus költészeti univerzumot, melynek megragadására törekedtem.

Költészet természetesen évezredek óta létezik. Ami itt születik meg, az a költészetnek egyedi fogalma (meghatározott szerző által publikálásra termelt önelvű műalkotás) és a költészetnek néhány sajátos használati (élményeket és közösségi identitásokat kifejező) formája. A költészet tehát csak bizonyos értelemben született meg ekkor. A születés pillanatában azonban még nem látszott, hogy milyen tulajdonságokkal fog bírni az újszülött. Visszamenőleg látjuk csak meg, hogy mi hova vezetett, s mi az, ami sehová sem tartott. A költészet születésének tanulmányozása tehát egy kicsit saját világunkról is szól: amikor felmutatjuk egy kultúrtechnika genezisét, akkor saját világunkat és annak aktuális változásait is meg próbáljuk érteni. Az érdekelt voltaképpen, hogy meg lehet-e ragadni azt a történeti váltást, ahol valamivé vált világunk, ki lehet-e bogozni a folytonosságokkal és szakadásokkal összegabalyodó történeti szálakat.

(Sebestyén Gábor)

Hogy e befejező érvmenet ne legyen túlontúl unalmas, a továbbiakban – McGann ötletét elcsenve – egy csaknem teljesen ismeretlen költő pályájának ismertetésével szeretném összefoglalni az eddigieket. Sebestyén Gábor (1794–1864) több szempontból is alkalmasnak mutatkozik a feladatra: Egyfelől kellően hosszú ideig élt ahhoz, hogy ne csak egy korszak költészeti tendenciáit lehessen tevékenysége által bemutatni, de azt is, amiképpen valaki egy letűnt korszak élő emlékművévé válik. Másfelől Sebestyén pályája rendkívül gazdag, így újból szóba tudom hozni csaknem az összes kérdést, mellyel könyvem eddig foglalkozott (bár a verselő egyháziak és a főúri költészet problémája nyilván csak érintőlegesen említhető vele kapcsolatban). Ráadásul arra is módom nyílik, hogy kiegészítsem eddigi példáimat olyan esetekkel, melyek ugyan fontosak, de esetleg az adott fejezetben háttérbe szorultak. S végül Sebestyén – mint hamarosan látni fogjuk – nem volt teljesen normális. Azon túl, hogy magam vonzódom a különc irodalomtörténeti figurákhoz, mindez azért lehet fontos, mert Sebestyén egyéni választásai azt a mozgásteret (az ágenciát) is megmutatják, amelyet valaki bejárhatott egy adott kulturális térben.

Ki volt Sebestyén Gábor?

Életútja viszonylag pontosan összerakható, mivel a) ő maga is megírta életének folyását, s ez a leírása kéziratban ma is megtalálható;⁴ b) elképesztő mennyiségű kéziratos anyag áll rendelkezésre tőle az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában;⁵ és c) Eötvös Károly írt egy cikksorozatot életéről, amelyhez a szerző – Sebestyén édesanyjának rokona lévén – a család tagjaitól, tehát első kézből gyűjtött ma is hitelesnek tekinthető információkat. (Eötvös valójában Kocsi Sebestyén Istvánról kezdte el írni cikksorozatát, mely utóbb Sebestyén Gábor életének ismertetésébe torkollott.)⁶

Sebestyén Gábor 1794. február 14-én született Debrecenben. Édesapja, Kocsi Sebestyén István (1776–1841) éppen ekkoriban volt a Debreceni Református Kollégiumban az exegesis, a zsidó nyelv és történelem professzora. Az apa idáig vezető karrierje is körülbelül rekonstruálható: a Veszprém vármegyéből származó férfi 1776 körül a Debreceni Kollégiumban, 1780 körül Kecskeméten tanult, majd 1784-ben Kunszentmiklóson lett rektor, 1787-ben külföldi tanulmányutat tett, a Frankfurt an der Oder-beli Viadrina Egyetemen tanult, majd hazatérvén előbb Monoron segédlelkész, majd 1792 és 1803 között debreceni professzor volt. Meglepő módon csak 1797-ben nyert papi képesítést Debrecenben. További pályája azért is lényeges, mert fia, Gábor követte apját újabb állomáshelyeire. 1803-ban hajdúböszörményi, majd 1806-ban hajdúszoboszlói pap lett, 1808-ban már Kecskeméten teljesít szolgálatot, majd 1814-től egy évig ismét Monoron van. 1815-től haláláig, 1841. január 25-ig a Pápai Református Kollégiumban a teológia tanára. Feleségéről, Kis Zsuzsannáról nevén kívül nincs további adatunk. Az apa igazi polihisztor volt, a latin, héber, görög, arab, szír, káldus, kopt nyelvek ismerője és szakértője, aki – legalábbis Eötvös szerint – latin nyelven írt egy kopt nyelvtant is.⁷ Annyi mindenesetre biztos, hogy az apa szorosra és pályája során egyre szorosabbra fűzte viszonyát a református egyházközösségével. Jelzi ezt az is, hogy Gábor fiának keresztszülei között találjuk Hunyadi Ferencet, a tiszántúli egyházkerület püspökét.⁸

Az apa karrierjének vázlatos ismertetésére azért volt szükség, mert előképe ez annak a mobilitásnak, melyet aztán fia is örökölt. (Bár nyilván nem lényegtelen körülmény az, hogy az apától kapcsolati hálót is örökölhetett e mozgékonysághoz, nem csak mintát.) Gábor elemi iskoláit Debrecenben kezdte, majd apját követte Hajdúböszörménybe 1803-ban. Innen az 1805/6-os tanévre tért vissza a Református Kollégiumba, ahol csak egy évet töltött. 1806-tól 1808-ig Hajdúszoboszlón élt szüleivel, apja tanította, illetve itt járta a rhetorica classist, majd Kecskemétre költözésük után nyílt módja, hogy magasabb szintű iskolába iratkozzon. Itt járta a poetica classist, tanára Császári Lósy Pál volt. 1809-ben már senior, s 1810 végén a Pozsonyi Evangélikus Líceumban folytatta tanulmányait (mint rhetor és primanus). Itt a Pozsonyi Magyar Társaság elnöke is volt rövid ideig. Ezt az időszakot már gazdagon dokumentálják versei is: Gábor ekkortól kezdve egészen élete végéig elképesztő lendülettel ontotta a költeményeket. 1813-ban tért vissza a Debreceni Kollégiumba, ahol főként teológiai tanulmányokat folytatott (ekkor már tanításból tartotta el magát). Mindez azt jelenti, hogy jogi és teológiai képzésben is részesült. 1815-ben rövid ideig házitanító volt Csokalyon (ma: Ciocaia, Románia) Fényes Antal fiainál, Józsefnél, Dánielnél és Eleknél (a későbbi statisztikusnál), majd ismét Debrecenbe tért vissza (a debreceni kerületi tábla jurátusa lett), onnan 1816-ban Pestre ment a Királyi Táblához joggyakorlatra (egy évig még Fényes két idősebb fia is mellette volt tanítványként), majd 1819. december 16-án tett ügyvédi vizsgát.

Időközben napvilágot láttak irodalmi próbálkozásai is. Versben ünnepelte gróf Teleki László Somogy vármegyei adminisztrátornak a septemvirré való kinevezését (Telekiről az Első fejezet harmadik részében szóltam),⁹ megjelent a Tuba (melyről a Negyedik fejezetben található elemzésem).¹⁰ Ügyvédi vizsgája után előbb Pápára ment ügyvédkedni, onnan pedig nem sokkal később (nem tudni, hogy pontosan mikor) Veszprémbe költözött, ahol élete végéig lakást tartott fenn. E költözések után még egy ideig kitartott irodalmi lendülete, folyóiratokban is jöttek versei és egyéb írásai történeti, nyelvészeti, zenetörténeti és egyháztörténeti témákban.¹¹ 1822-ben két érzékenyjátéka jelent meg,¹² melynek kivételesen valami visszhangja is ismert (Takáts Éva írt vitriolos kritikát a Tudományos Gyűjteménybe).¹³ Figyelemre méltó közköltészeti érdeklődése: Magyar nóták gyűjteménye címmel 1823 és 1832 között tizenöt füzetet adott ki.¹⁴ Több ízben elkezdte sajtó alá rendezni verseit, ám gyűjteményes kötete végül nem jelent meg.¹⁵ Ám Sebestyén nemcsak a humán területeken jeleskedett. Pesti tartózkodása alatt bejárt az egyetem számtan és csillagászat óráira (ami azért nem meglepő, mert e tárgy oktatása ekkoriban még a bölcsészettudományi kar feladata volt), s a jogtörténet megszállott tanulmányozásába fogott. Írt tanulmányt Newtonról (ma már nem ismert)¹⁶ és egy csillagászati tankönyvet is (ez talán megjelent).¹⁷ Ekkoriban építhetett ki szórványos irodalmi kapcsolatokat is.¹⁸

Hivatali és egyházi karrierje Veszprémben is felfelé ívelt. 1827. június 20-án a dunai református egyházkerületben tanácsbíró (superintendentialis assessor), november 21-én Veszprém vármegyei aljegyző, ugyanakkor táblabíró. Nem sokkal később Győr, Fejér és Vecseszék táblabírája is lett.¹⁹ 1834-ben presbiter, Veszprém vármegyei tiszti főügyviselő, 1840-ben superintendentiális könyvvizsgáló és vármegyei főjegyző. Az 1843/44-es, majd 1847/48-as diétán Veszprém vármegye követe volt.²⁰ Eötvös Károly szerint Deák Ferenc és Palóczy László barátja volt.²¹ Országgyűlési beszédei kéziratos hagyatékában fekszenek.²² Annyi bizonyos, hogy a ’48-as forradalom és annak következményei megrettentették a Királyi Tábla akkori hivatalnokát. Sebestyén május 15-én kérte Deák Ferenctől felmentését, aki feltehetően meg is adta azt.²³ Ekkor visszavonult, s amíg zajlott körülötte a szabadságharc, Sebestyén megírta a szakáll kultúrtörténetét. Ez az egészen különös történeti munka, melyről amikor először kezembe akadt, azt hittem, hogy valamiféle paródia lehet csak, hosszasan értekezik a különböző szakállviseletek történetéről, a szakállak tipológiáját adja, s nem utolsó sorban a szakállviselés nemzeti vonatkozásait taglalja.²⁴

Későbbi karrierjéről már kevesebbet lehet tudni (no meg távolodván vizsgált korszakunktól én sem ástam mélyre a témában). Eötvös Károly sem mond sokkal többet, mint amit Szinnyei József közöl: „1850-ben a soproni főtörvényszék ülnöke lett, 1855-ben az ottani úrbéri főtörvényszékhez helyezték át. 1862-ben nyugalomba vonult és olvasmányainak élt.”²⁵ A mi szempontunkból még annyi fontos ebből, hogy a nyilvánosság előtt három területen tűnt fel: egyfelől a különböző versjátékok, különösen az anagramma megszállott művészeként. Bartakovics Béla egri érsek nevéből 5068 anagrammát gyártott (szerencsére jó hosszú neve volt az egyházi méltóságnak),²⁶ Simon Vince csornai prépost nevéből 101-et (azért ez rövidebb név volt latinul is),²⁷ 1858. december 19-én Rudolf trónörököst ajándékozta meg nevének betűiből készült anagrammákkal²⁸ (ennek kapcsán még az uralkodó, Ferenc József is fogadta 1859. január 3-án), sőt ehhez még egy latin nyelvű tankönyvet is összeütött az anagrammaírás fontosabb szabályairól.²⁹ Másfelől Sebestyén csatlakozott korának adomák iránti érdeklődéséhez: részint ő maga is írt adomákat, részint róla terjedtek el adomák.³⁰

Nem ejtettünk szót családjáról. 1825. május 15-én vette feleségül Szőke Juditot (1805–?), Szőke László birtokos és Péter Krisztina lányát,³¹ akitől négy gyermeke született: Károly (1827–1831), Pál (1828–1891),³² Antal (1830–1881 és 1891 között) és Károly (1832–1864 és 1891 között).³³ Sebestyén Gábor 1864. április 4-én halt meg pesti otthonában. Felesége, három gyermeke és hat unokája gyászolta.³⁴

(Sebestyén Gábor költészetének rétegei)

1854-ben történt meg Sebestyén Gáborral, hogy egyik éjszaka nem tudott aludni. Felkelt hát, s írt egy egész kötetnyi költeményt.³⁵ 1810. december 20. és 1813. február 25. között 128 nyolcadrét lapot sűrűn írt tele költeményekkel.³⁶ Egy negyedrét gyűjteménybe az 1820-as évek elejétől kezdve 1864-ig időrendben 255 költeményt írt be,³⁷ ám ez a mennyiség még csak meg sem közelíti verseinek csak sejthető mennyiségét.³⁸ Ezek az esetek is jelzik, hogy nem éppen terméketlen szerzővel állunk szemben. A kéziratok viszonylagos rendezetlenségének (olykor az sem világos, hogy Sebestyén versét vagy másét olvassuk)³⁹ és a versek nagy számának is köszönhető, hogy nem könnyű Sebestyén életművében rendet vágni.

A továbbiakban a vizsgálódásomat ezért leszűkítem a minket érdeklő időszakra, s csak olykor-olykor tekintek ki ebből a korszakból. Az egyes rekonstruált irányokhoz nem fogom az összes vonatkozó Sebestyén-verset feldolgozni, de azt jelezni fogom, hogy a kéziratos hagyatékon belül egy-egy réteg mennyire fajsúlyosan van jelen.

Amit elöljáróban érdemes említeni, az a nagyfokú verstani tudatosság, mellyel Sebestyén dolgozott. Fennmaradt iskolai tankönyve, melyből annak szerzője, Császári Lósy Pál tanította Kecskeméten.⁴⁰ Ennek külön érdekessége, hogy a nyomtatvány szerzősége csak e forrásból tudható, s mivel egybe van kötve Sebestyén verstani gyakorlataival, látszik az is, milyen feladatokat kaptak a tanulók tanáruktól.⁴¹ Utóbb, 1811-ben – még diákként, de már Pozsonyban – maga készített egy kisebb verstani kézikönyvet.⁴²

(a rendi költő: beiktatások, névnapok, egyéb ünnepek)

Minden bizonnyal nem ez volt Sebestyén kedvenc költői irálya, életművének egyéb részeihez képest ugyanis viszonylag visszafogottan teljesített e körben. Ám közössége rendre használta a költőt alkalmi feladatokra, s ha úgy hozta a sors, hát nem tért ki előle. Beiktatásra kétszer írt verset, mind a kettőt ki is nyomtatták, s ha volt egyéb ilyen tárgyú költeménye, akkor az talán azért nem maradt fenn, mert a kézirat maga volt az ajándék. Írt azonban névnapokra feljebbvalóknak vagy éppen egy követválasztást ünneplendő.

A rendi költészetnek ez az ága igen közel áll a bárdköltészethez. Megvan itt is a megemelés mozzanata: a laudáció során az ünnepelt éteri magasságokban szárnyal, a poéta itt is közösségek nevében szólal meg. Mégis miben különbözik ez a költészet bárdköltészettől? Hát abban, hogy itt a kommunikáció nem egy elvont közösség nevében történik, hanem nagyon is konkrét az a rendi-politikai-iskolai vagy egyéb közösség, melynek véleménye egy adott szituációban hangot nyer. Ez a költészet ugyanis még nem szakad el, nem emelkedik el attól az eseménytől, melyet ünnepel, s bár vannak itt bőséggel múzsák, antik istenek, sőt a költői öntudatnak különböző formái is megjelennek, a közvetítésnek időtlen, szinte metafizikai jellege hiányzik. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a virtus ne örök időkre szólt volna, s a felvonultatott istenek és érdemek tobzódása ne tartalmazott volna világunkon túlra mutató mozzanatokat.)

Sebestyén 1812. január 15-én a Pozsonyi Evangélikus Líceum diáksága nevében mondott el egy encomiasticumot báró Jeszenák (III.) Jánosnak (?–1812 előtt), a pozsonyi evangélikus egyházkerület egykori felügyelőjének.⁴³ E szöveg érdekessége, hogy Jeszenák már nem is élt ekkor, festett képe képviselte őt, csupán fia volt ott személyesen, az ekkor tizenkét éves Jeszenák (IV.) János (1800–1849), a szabadságharc későbbi vértanúja, aki ekkor az iskola tanulója volt. A köszöntés szituációja tehát kettős, amennyiben az apát képe, illetve az önnön képére formált fia képviseli.⁴⁴ Az esemény oly nagyszabású volt, hogy utólag – talán a nyomtatásra is gondolva – egy előszót is írt,⁴⁵ sőt az egyik jelen lévő urasághoz, a katolikus gróf Dessewffy Józsefhez egy újabb encomiasticumot írt.⁴⁶ Jeszenák dicséretét Sebestyén Clio múzsa szájába adja, majd Ciceróhoz és Maecenashoz hasonlítja őt, s mielőtt hosszabb leírásba kezdene, azért szabadkozik, hogy miért is nem kezd hosszabb leírásba:

Im Jeszenák nyeri el, ki lakik már mennyeiekkel,

El nyeri a’ koszorút, mit Clio gyöngy keze nyujt.

Itt violát, Ró’sát, Tulipánt, Liliommal olajfát,

Öszve Clió kötözött Flóra virági között.

Itt vagyon hát már a’ Jutalom, virtus betses ára,

Illet ez egy hazafit, festve le a’ ki van itt.

Tetteit én mostan nem hordom elő, hagyom abban;

Mert sok virtusait, most le nem irhatom itt;

Két szemetek nézzen képére, ki tettszik egésszen,

Hogy virtust szerető vólt vala, ’s azt követő.⁴⁷

E költemény, mely aztán a Jeszenákot fedő hantokat szólítja fel, hogy zengjék az elhunyt dicséretét, persze feleúton van az encomiasticum és epicedium között. Mindenesetre a különböző idősíkok összevillantása azt is feltételezi, hogy a múlt képe jelen van (ti. ott lóg éppen a falon), s ebből valamilyen jövő is következik.

Szintén iskolai feladat volt Fábri István pozsonyi professzor névnapi köszöntése 1810. december 26-án. E szöveg iskolás módon hajtja végre feladatát: előbb meghívja az isteneket, majd a megérkező istenségek (a múzsák, Orpheus, a nimfák, Minerva, Apollo) éltetik az ünnepeltet. A leoninusban írott vers végére Sebestyén egy latin nyelvű chronosticont is szerkesztett. E költemény az aktuális alkalmat összeköti az istenek által képviselt állandósággal. A konkrét időre való utalások ugyan rosszat sejtetnek (téli hónapban járunk, ami az elmúlásra mutat), ám az istenek azért ünneplik Fábrit, mivel személye erényei révén képes túlemelkedni ezen a világon. Apollo szájából halljuk például:

Téli napok vagynak patakok forrási be fagynak

Múlik az esztendő lopva hamar megyen ő

A’ természetbenn ámbár meg változa minden

Ámbár gyászba merűlt s főldre havúnk le terűlt

Még is azért mégyek hogy tiszteletére ma légyek

A kinek is minden tiszteletet ma teszen –⁴⁸

E köszöntés nyilván jól sikerülhetett, hiszen egy évvel később ismét Sebestyén készíthette el azt. (Ezúttal azzal a költői bravúrral is kiegészítve azt, hogy a sorok első és utolsó betűit is össze lehetett olvasni egy-egy dicsérő üzenetté, tehát a vers egyszerre tartalmazott akrosztichont és telesztichont.)⁴⁹ Sőt Kecskemétre kerülvén is folytathatta a köztiszteletben álló személyek neve napjának megverselését: Losontzi Andrásnak két köszöntőt is írt,⁵⁰ akinek aztán feleségét is felköszöntötte Judit napon.⁵¹ Olyan esetről is tudunk, amikor a névnapi encomiasticumot mások megrendelésére írta meg.⁵² E költemények időköre jellemzően Sebestyén diákéveire esett, hol megbízásból írt verseket, hol a diák közösség számára (nyilván iskolai karrierjét előmozdítandó).⁵³ Jellemző e költeményekre a poétikai virtuozitás, melyet a mesterkedők csoportjától lesett el (leoninusok, ugyanarra a magánhangzóra írt versek, verstani gazdagság stb.), s ez a hatás a későbbiekben is fel-felbukkant Sebestyén pályáján.

Természetesen nem maradhatnak el a rendi politika különböző alkalmaira szerzett alkalmi versezetek sem. Gróf Teleki (III.) Lászlóhoz, aki ekkoriban a pesti királyi táblánál hivatali főnöke, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokaként pedig egyházmegyei elöljárója is Sebestyénnek, 1819-ben történt, a Hétszemélyes Táblára történő kinevezése alkalmára írott költeménnyel tisztelgett. Nem is annyira a rövid laudáció a fontos a számunkra, ahol Sebestyén azon vágyát fejtegeti, hogy Teleki hírt és nevet szerezzen magának és a hazának, hanem inkább az a piciny előbeszéd, melyben az alkalmi költészetről vallott nézeteit fejti ki:

Az alkalmatosságra írott versek, bár a’ Tisztelet’ palástjába burkoltassanak is, gyanúsok, annál fogva kelletlenek – és méltán; mivel azok inkább szinből, mint szivből származnak: a’ mi a’ Tsapodároknak’, ’s Hízelkedőknek tulajdonok. Győződjön meg MÉLTÓSÁGOD arról, hogy engem’ nem illy’ alatsony lélek ösztönöz; hanem egyedűl az az öröm-érzés buzdít, melly a’ jó polgárt, Polgár-társának méltó tiszteltetésekor, szinte el ragadja.⁵⁴

Az alkalmi költészettel szembeni gyanút – mely a 19. század későbbi éveiben e költészet szinte teljes elsorvadását fogja eredményezni – Sebestyén már 1819-ben szóvá tette, ám úgy vélte, hogy a versében tapasztalható lelkesültség mintegy meg is fogja emelni az alkalmat, s többé teszi, mint ami az valójában. S bár maga a versszöveg szinte semmiben sem különbözik a korabeli encomiasticumoktól (talán csak a poétikai virtuozitása emeli ki onnan), a jelek szerint Sebestyén érzékelte azt az irányt, mely a rendi költészet felől a bárdköltészet irányába mutat.

1826-os költeményei között olvassuk a Rohonczy Jánosról, Veszprém vármegyének az 1825/27-es diétán első követéről írott encomiasticumot. Itt már-már a bárdköltészetig jut el a költemény. Rohonczy érdemei természetesen itt is megemelik a személyt: „nagy tudomány – nemes / Erkölts – magyar szív – és barátság”. Ezek azonban Rohonczyt konkrét személyként jellemzik, s nem történik meg sem a bárdköltészetben oly jellemző közvetítés, sem pedig a röviden összefoglalt életút („Szépen virágzott már fiatal korod”) és az ezáltal következő feladat („Folytasd tovább is pálya futásodat”) nem lesz általános érvényű igazságok alapja. Alkalom és személy találtak itt egymásra, s a nemzet ezáltal nyerhet valamit.⁵⁵

Mindazonáltal Sebestyénhez pályája későbbi szakaszaiban inkább a névnapi köszöntők maradtak közel. Csakhogy azok már eloldódtak a rendi politika mindennapjaitól, s inkább kerültek közel közköltészeti hagyományokhoz: nem reprezentatív eseményekre, hanem baráti alkalmakra születtek, s ennek megfelelően hangvételük is kötetlenebb lett.

(a rendi költő: esküvők)

Esküvőn fellépni hálás feladat, s mivel Sebestyént rendkívüli módon izgatta a házasság és a szerelem körüli etikai dilemma, hát bőséggel írt költeményeket a témában. A Negyedik fejezetben láttuk, hogy már a Tubát is ennek a kérdésnek rendelte alá, de költeményei között akad epithalamium is, s még annál is több olyan verselmény, mely a házasodás körüli kérdéseket teszi szóvá. A házasságban intézményesülő házi erények és az individuális szerelem között feszülő ellentmondás az esküvői költészetet közelíti is az érzékeny költészethez, és el is távolítja attól. Közelíti, amennyiben férfi és nő egymásra találásának narratíváiban egyre inkább megkerülhetetlen mozzanat lesz Amor közvetítése (azaz, hogy férfi és nő ne pusztán a házasság után leljen összhangra, hanem már a házasság előtt lépjenek valamilyen kapcsolatba egymással), s ilyenformán az emberi érzelmek közvetítésének problémájában osztozhat e két irány. És távolítja, amennyiben a házasodás során a feleknek olyan szempontokat kell figyelembe venniük, melyek inkább a társadalmi érvényesülést s nem az egyéni indíttatást szolgálják.

Érdemes elolvasni, Sebestyén milyen házassági tanácsokkal látta el barátját, Vetsey Károlyt 1821-ben. A negyvenoldalas nyolcadrét füzet kalligrafikus írása arra utal, hogy ez a kézirat így, ahogy ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában megtalálható, valaha egy kedveskedő ajándék lehetett. Sebestyénnek ez a szövege is olyan, hogy a mai olvasó némileg tanácstalan, mit és mennyire kell komolyan gondolnia belőle. Amikor a feleségszerzést a lóvásárral veti össze, akkor ebben mennyi a paródia, s mennyi a komoly? Miközben komolyan vehető erkölcsi mintákat sorol, aközben versének képei egy egészen másik regiszterből érkeztek. Ez nyilván összefüggésben áll azzal, hogy a szöveg „farsangi ajándékúl” született, a komoly és komolytalan diskurzusok gátlástalan keverése nem meglepő, hiszen a farsang a házasodás, a párkeresés karneváli ünnepeként is értelmezhető.

A költemény célja a jó házasság szabályainak felállítása:

Mert jó Feleséggel a’ Férj

A’ mi nints is meg nyeri,

De a’ rosszal minden javát

A’ jég eső el veri.⁵⁶

Ezért van hát szükség jó feleségre, s miként lóvásárnál is megéri szakértő tanácsát kikérni, itt is érdemes egy jó barátra hallgatni (aki jelen esetben maga a poéta). Az első, amit tisztázni kell, hogy a vagyont és személyt nem érdemes összekeverni, s a személyt kell inkább nézni:

Azt ugyan, hogy tsak a’ Személyt

Kell nézni, nem úgy mondom,

Mintha külső javaira

Nem volna semmi gondom.

Mert jó Személlyel a’ Jószág,

Hogy a’ leg jobb Szerentse

Igaz: mert jó, de még is jobb

Disznó Farkkal a’ Lentse;

Hanem tsak azt mondom, hogy a’

Személy a’ Jószágáért

Nem kell: inkább kell a’ nélkűl

Tulajdon jóságáért.⁵⁷

Tehát – s ez nem meglepő – a házasság ügye is egy etikai diskurzuson belül értelmeztetik. A jó feleség „jósága” a következőképpen ellenőrizhető: 1) ha az anyja jóságos, ő is az; 2) meg kell nézni a neveltetését (az például nem jó, ha apja nevelte, mert ő nem ért a lányok neveléséhez); 3) a társasági életben és házi dolgaiban miként viselkedik; 4) és végül a szeretet mint mindennek a „Fundamentoma”. Természetesen a harmadik pontnál a legbőbeszédűbb a szöveg. Hiszen egyfelől a társasági élet rejti a legtöbb veszélyt:

Nem tetszik é néki nagyon

A’ játék ’s Heje huja?

A’ maga viseletébe

Nem szeles é vagy buja?

Ujjabb képek’ nézésébe

Gyönyörködni nem szokott?

Szűzességét gyanítható

Hirre adott é okot?

Mert a’ mit Mátyási mondott

A’ Bétsi Szűzek felől,

Mi is a’ mi Lánykáinkról

Szintúgy hozhatjuk elől,

Hogy sokan múlattságosok,

Egy tseppet sem is durvák,

’S ha talán most nem is, de még

Könyen lehetnek K – –.⁵⁸

Hiszen másfelől a háziasságon múlik a jövendő élet boldogsága (mint vezet a háztartást, takarékos-e, serény-e, okos-e, mértékletes-e stb.). A negyedik pont pedig ki van emelve ugyan, de jellemző, hogy itt tud a legkevesebb konkrét tanácsot adni. Az itt elvárt misztikus egyesüléshez nincsen igazi fogódzónk:

A’ Szív is ha jól van szokva,

’S a’ mi rút mind útálja,

A’ más szíve feslettségét

Tsak hamar el találja.

Nem vakítja meg a’ Termet,

’S a’ szép ortza formája,

Mert tudja, hogy ez gyakrabban

A’ Feslett Szív’ Lárvája.

Nem nézi hogy van a’ Lyánynak

Szép jószága ’s erdeje,

Mert tudja, hogy nem abban áll

A’ Házasság’ ereje.

De nem is tárgyai ezek

A’ vizsgálódó észnek,

Mert ezek, bár melly sokak is,

Senkit jobbá nem tésznek.

Hanem a’ jó erkölts, a’ melly

Betsesb minden jószágnál,

Ez, a’ mi e’ földön kissebb

Jó, tsak a’ Meny Országnál:

Ez a’ Szívbe van el rejtve;

’S a’ józan ész e’ körűl

Fáradozik, ’s ha felleli,

Mind éjjel Nappal örűl.⁵⁹

Egy olyan antropológia jelenik itt meg, amely a „szív” és a „vizsgáló ész” közötti összhangban keresi az igazi érzelmeket. Csakhogy a szívről a tapasztalaton túl nem sokat tud állítani: annak érzékenysége nem fejthető meg olyan észérvekkel, melyekkel eddig dolgozott a szöveg. A jó erkölcs ugyan felismerhető, s a szöveg naivul feltételezi, hogy a jó erkölccsel bíró emberek magától értetődően ismerik fel a mások jó erkölcsét, s ennek következtében „szeretetét”. Az etikai elvárások ugyanakkor természetesen nemcsak a nők felé, hanem a férfiak oldaláról is megfogalmazódnak. Sebestyénnek legalább három kéziratos változatban is fennmaradt verse, A’ nőtelenekhez, mely a Szépliteratúrai Ajándék 1823-as évfolyamában meg is jelent, például amellett hoz érveket, hogy a férfiaknak meg kell nősülniük, mert az „rendeltetéstek’ / Ditső tzélja”.⁶⁰

Megjegyzendő még, hogy az esküvői költészetben a megszólalás közösségi jellege a bárdköltészet költői szerepét is előlegezi. Az epithalamium poétája ugyanis az istenekkel áll kapcsolatban, s azt a feladatot vállalja magára, hogy a földi és égi szféra között közvetítsen. Sebestyéntől azonban klasszikus epithalamiumot nem is ismerünk. Verseinek jelentős csoportja foglalkozott a szerelem és házasság kérdéseivel (most az utóbbi irányból megfogalmazottakat idéztük, az érzékeny költő kapcsán pedig a másik irányból nézünk rá újra e kérdésre), ám esküvői költészetéről keveset tudni. Egy versének címéből következtethetünk arra, hogy ilyeneket is írt.⁶¹ Ismert még egy eljegyzési fogadalma 1826-os gyűjteményéből, mely talán a sajátja volt,⁶² a Tuba című érzékeny dalciklusa pedig éppen azzal végződik, hogy egy esküvői orációját, majd utána egy, az alkalomra írott költeményét idézi. Azonban e költemény sem epithalamium, hanem itt is a jó férjtől és jó feleségtől elvárható erényeket sorolja fel.⁶³

Sebestyén költészete itt is előszeretettel fordult közköltészeti hagyományok felé: asszonycsúfolók sorát írta meg, s olykor ezt a házasság etikai kontextusába állította.⁶⁴ Ez azonban ismét a közköltészet poétájához vezet.

(a rendi költő: temetések)

Temetésre búcsúztató költeményt írni – bevett iskolai feladat. Fenn is maradt Sebestyén egyik pozsonyi házi feladata, amikor egy csatában elesett barátjának halálára kellett hexametereket írnia. Nem klasszikus epicedium ez, inkább afféle személyes emlékezés, mely mitológiai keretbe ágyazva meséli el, hogy miként környékezte meg, majd veszejtette el Mars isten a poéta barátját. Forrásaként ugyanakkor mégiscsak az epicediumok világa adódik, amennyiben az életrajzi történetet egy mitológiai történetben adja elő. Másfelől az eposzi csatát idéző jelenet (a magyarok Belgrádot ostromolják) és a ponyvatörténetek narratív kliséiből felépülő költemény épp egy létezhető epicedium helyett született meg. A csatában elesett Lajos sírja ugyanis nem ismert, s így verset sem egyszerű mondani hozzá:

Oh Laurust tennék ha lehetne az hólt tetemére

És sírhalmának tetejét mint fel koszorúznám

Mert született és élt mindenkor Hazája Javára

Kedves Hazáját óltalmazvánn abba aludtel

Oh kesereg szívem kesereg mikoronn tsak eszembe

Jut neve e’ bátor mérész de vitéz Katonának;

Hullanak könynyek sűrűnn az két szemeimből

Bús szívem migtsak leszek én itt érezni gyászszát. –⁶⁵

Szintén az iskolai gyakorlathoz tartozott – a későbbi szertartásokon játszott szerepet gyakorlandó – a meghalt tanulótársak tiszteletére halotti versek írása. Sebestyéntől egy ilyet ismerünk. Jellemző elem címében, hogy „elme futtatásból”, tehát gyakorlatként készítette, így az sem teljesen világos, hogy az említett tanulótárs valóban elhunyt-e, vagy a diákok egymásnak írtak epicediumokat gyakorlás céljából.⁶⁶ Természetesen írt epitaphiumot is: Dréta Antal, zirci apát emlékére 1823-ban.⁶⁷ Sőt, hogy életének egy időszakában komolyabban is foglalkozott e költészeti típussal, mutatja, hogy egyik-másik kéziratos könyvébe egész csokornyi olyan búcsúztató verset gyűjtött össze, melyeket a sírnál lehetett énekelni. Az egyik füzetében tizenegy halotti búcsúztató található az 1810-es évek első éveiből (ezek között az egyik saját nagymamájának temetésére készült darab), egy másikban pedig további hét (ezeket 1809-ben, mindössze tizenöt évesen írta).⁶⁸

A temetési költészet alapvetően filozofikus jellege alkalmat adott arra, hogy a rendi költő élet és halál kérdéseiről elmélkedjék. A 18. század óta ez egyre inkább az evilági boldogságról való elmélkedéssé alakul át, s érdekes módon még a prózai orációk is (melyek nem mellesleg igehirdetést is tartalmaztak) nem egyszer az ember földi életének titkát próbálták megfejteni. E filozofikus költészetnek az érzékenység felé voltak kapcsolódási pontjai. Sebestyénnél például a sírköltészetnek azon magyar nyelven viszonylag ritka változatát is megtaláljuk, amikor a halott elmélkedik a síron túlról, saját haláláról. A’ sirban című költeményben például egy jól ismert tézis van kifejtve: a test mulandó, a lélek pedig visszatér. A költemény zárlatában azonban a feltámadás a természet vigasztalásával van összekapcsolva, s ilyenformán a költemény azt is megpendíti, hogy a visszatérés a végítélet előtt lehetséges. A vers rövidsége okán a teljes szöveget idézem:

A’ Sirban.

Én hajdan lelkes

Most lelketlen Test –

Ezerszer boldog

A’ multhoz képpest –

Csendes álomban

Itt szendergek én

Setét síromnak

Néma fenekén.

Nem háborgatnak

Itt a’ búk ’s gondok:

Ha turkálgat is

Egy két Vakondok,

Meg sem mozdítom

Öszve tett kezem;

Mert én azt többé

Már nem érezem.

Nem rágódnak már

A’ vélem rokon

Férgek is a’ ki

Száradtt tagokon:

Nagyjainkat le

Élve az ő kis

Koporsóikba

Vonúltak ők is.

Alusznak – ’s alszom

Én is: és alig

Ébredtünk fel

Ama’ hajnalig,

Mikor a’ Nap leg

Első sugára

Serkentőleg süt

Sirunk’ dombjára.⁶⁹

A vigasztalás mozzanata metaforikus szinten a természet együttérzéseként jelenik meg: a napsugár simogatja a bomló testet rejtő sírhalmot. A halálban való szélsőséges együttérzés érzékeny kultusza nyomán született meg például az az epitaphium, melyben a férfi elhunyt kedvese nyomába ered:

Nyugodj szép ’s kedves Rózsa szál!

E’ sírkőnek allyában,

Ki idő előtt el aszál

Életed’ virágában.

Tudod hogy ha szendergésed’

Ideje majd ki kerűl,

Pompás lesz fel serkenésed,

’S rád örök tavasz derűl.

Nyugodj hát Te halálig hív

’S szebb és jobb sorsra méltó szív!

Téged gyászol és követ

Ki emelte e’ Követ.⁷⁰

A vigasztalás és együttérzés problémájának összekapcsolódása tette lehetővé, hogy a temetési költészet az érzékeny költészet felé forduljon: egy érzékeny antropológia alapján kapcsolódhatott össze e két hagyomány.

(a rendi költő: dedikációk és főurak)

A rendi társadalomban – mint minden társadalomban – természetesen hierarchikus viszonyok vannak. E hatalmi rendszer egyik olyan formája, mely éppen ekkor megy ki a divatból: a kultúra mecenatúrán alapuló finanszírozása. Korábban írtam arról, hogy mily érdekes, hogy éppen azok az arisztokraták, akik olyan új intézményeket hoznak létre, melyek ettől a függőségi formától szabadulnának, alapítványaikat a korábbi mecénási tevékenység mintájára teszik meg. A nemzeti színház megalapítása körüli anomáliák is mutatják, hogy a rendi intézményrendszerbe beékelődő újabb intézményi kísérletek milyen nehézségekkel küzdöttek: nemcsak szervezeti helyüket kellett megtalálni, de működésük gazdasági feltételeinek biztosítása sem volt adott.⁷¹

Sebestyén pályájának íve bár felfelé tart, s évtizedek megfeszített közéleti munkásságának hála mind egyházi, mind világi karrierje kiegyensúlyozottan emelkedik, mégsem mondhatni, hogy áttörné a főúri osztály és a köznemesek közötti plafont. E pálya a hivatalt viselő köznemesség polgárosuló tendenciáinak felel meg, melyet aztán Sebestyén fiai is követnek (legalábbis Sebestyén Pál esetében ez dokumentálható).⁷² Sebestyén Gábor költészete inkább dokumentálja egy társadalmi viszonyrendben való elhelyezkedés lehetőségeit. Több alkalmi költeményét idéztük már, melyekben főrangúak előtt teszi tiszteletét, s láttuk azt is, hogy az 1810-es évek elején a fiatal Sebestyén a verselésből némi mellékesre is szert tehetett. Az persze már ekkor is nyilvánvaló: a költészetből megélni csak keveseknek adatott meg, ha egyáltalán bárkinek megadatott.⁷³ Az érdekes talán nem is az, hogy Sebestyén fiatalkorában laudációs-alkalmi költeményeket szerzett, hiszen költői vénája mellett erre predesztinálta az az intézményrendszer is, ahol éppen megfordult (ti. az iskolái), hanem inkább az, hogy a verseléssel utóbb sem hagyott fel. S ha már nem hagyott fel, akkor az még különösebb, hogy a laudációs formák művelését sem vetette el. Sebestyén társadalmi rangjának emelkedése ugyanis már nem tette lehetővé a rendi költészet encomiumainak írását, s ehelyett másképp kamatoztatta kétségtelen formai találékonyságát: anagrammákat kezdett írni. Volt róla szó, hogy Sebestyén már az 1820-as évek elején költői feladványokat publikált folyóiratokban és almanachokban (a feltámadó biedermeier-polgári kultúra szórakozási formájaként), utóbb azonban inkább virtuóz anagrammaírói tehetségével brillírozott (említettük korábban, hogy Bartakovics Béla egri érsek nevéből 5068 anagrammát gyártott le!). A költői lelemény csillogtatásán túl e próbálkozások nyilvánvaló funkciója a megverselt személy előtti tisztelgés volt.

Hogy a klasszikus dedikációs versírói gyakorlatot Sebestyén az anagrammák írására váltotta, véleményem szerint a kulturális gyakorlatok paradigmatikus változásainak tüneteként is értelmezhető. Először is fontos hangsúlyozni, hogy a tisztelgésnek a verses formái nem tűnnek el a rendi költészet hanyatlásával. Az anagramma, a költői játék egyfajta reakció is lehetett e hanyatlásra – egy olyan modernizációs kísérlet, mely a tisztelgés gesztusát megőrzi, ám annak poétikai megvalósításához új formát keres. S nemcsak a költészeti formák, de a költői szerep átalakulása is tetten érhető. Az anagramma írója az öntudatos virtuóz: voltaképpen úgy tiszteleg, hogy egyetlen dicsérő frázis nem hagyja el ajkát, s semmit nem mond a dicsérendő személyről azon túl, hogy neve alkalmas lehet anagrammák gyártására. Az anagrammák persze egy nevet ismételgetnek, ám a megverselés gesztusában rejlő dicséret csak azért lehet hatékony, mert 1) a kiemelt név viselője méltó e megtiszteltetésre, 2) s mert a költő képesnek mutatkozik a bravúrra. A laudációs rendi költészet efféle átalakítása korszerű poétikai változásokra utal: a költemény távolodik az alkalomtól, melyet megversel (s a reprezentatív alkalom maga szinte esetlegessé is lesz a költemény felől nézvést), s inkább előtérbe kerül a költői ingenium csillogása. Sebestyén költői módszere ugyanakkor sajátos megoldási kísérlet: a személynek kijáró kultusz, mely egy-egy nevet az örökkévalóság számára megörökít, nem aknázza ki a bárdköltészet lehetőségeit – sőt: látványosan figyelmen kívül hagyja azt.

(a közköltészet poétája)

Sebestyén Gábor ezer szálon kötődött a közköltészethez. Egyfelől ott vannak idézett nótakiadásai, melyekben korának verbunkos dallamait gyűjtötte össze Ruzitska Ignác, Csermák Antal és Bihari János nyomán. Másutt is vannak nótalejegyzései,⁷⁴ megverselte a közköltészet majd minden témáját (még a disznóvágást is).⁷⁵ Másfelől a közköltészethez kapcsolja őt a diákköltészet világa. A fiatal Sebestyén számos költeményét idéztük eddig, melyek diák mivoltának köszönhetik létezésüket, s ezen időszakban nagy mennyiségben termelte verseit. E termelés nyilván nem független attól a közegtől, ahol Sebestyén megfordult: a Debreceni Kollégium, a Pozsonyi Líceum és a Kecskeméti Líceum. Sőt, ha gondosan figyelünk, ennek poétikai hagyományai is felsejlenek: egyrészt a mesterkedő költők ekkor már diákköltészetbe süllyedtek vagy emelkedtek, s hatásukról már megemlékeztünk; másrészt a kollégiumban oly népszerű anakreontika (Sebestyénnek egy csokorra való diákkori verse maradt fenn);⁷⁶ s végül Csokonai Vitéz Mihály diákköltészetbeli hatása is mérhető Sebestyén költeményein. Hogy utóbb érzékeny költőként megírta a Lilla egy továbbgondolását, a Tubát, evidenssé teszi e kapcsolatot, s lírai költészetében is tömérdek Csokonai-utalásra lelhetünk. (Hogy példát is mondjunk erre: A’ boros kantsó vagy A’ pipához című költeménye például Szerelemdal a’ tsikóbőrös Kulatshoz egy-egy variációja.)⁷⁷

Sebestyén a közköltészet poétájaként afféle inverzét hozta létre a rendi költészetnek. Láttuk, rendi költőként is működött (sőt, egy korszakában még pénzt is keresett e tevékenységével), ám a fennmaradt verses anyag a rendi költészet témáinak, helyzeteinek, alkalmainak népi változatait hozta létre. Számára – akárcsak a korabeli közköltészetet művelők körében – nem vált el egymástól élesen pórias és populáris, sőt pályájának egyik legjellemzőbb sajátossága éppen az, hogy gátlástalanul kever össze különböző regisztereket.

Szisztematikus áttekintés helyett a továbbiakban inkább csak felvillanthatom egy-egy példa erejéig, hogy milyen verstípusok jelentek meg az 1810-es, 1820-as évek környékén, s talán ezáltal sikerül érzékeltetnem azt a gazdagságot is, mellyel a közköltészet e név szerint ismert aktora űzte múzsáját (vagy múzsája űzte őt).

1) Említsük először azokat a költeményeket, ahol tudatosan történik meg a népi regiszterek kiaknázása. Ezek részben hétköznapi helyzeteket dolgoznak fel, s humoruk a különböző társadalmi szokások találkozásából fakad. Ilyen például a Bandi czigány című vers, ahol az ügyetlen borbély és a nemesacélt nem ismerő cigány találkoznak:

Bandi Czigányt egy rozsdás vas

Bitsakkal a’ Borbély Inas,

Ki borotválni most tanúl,

Kínozza irgalmatlanúl.

Kérdi Bandi kipkapodva,

„Mitsoda vas a’ borotva?”

Atzél: felel az Inas, a’

Legjobb atzél ennek vasa.

„Nem hijjába! mond a’ Czigány,

„Mert a’ Semem is sikrát hány.”⁷⁸

Másutt a lírai megszólalás alanya lesz olyan népies figura, aki immár a városi ember számára közvetít valamilyen autentikus népi hangot. Például a Paraszt dal című rövid vers esetén csak onnan van tudomásunk a megszólalás helyzetéről, hogy a cím erről tudósít minket. Szövege alapján ugyanis akár egy érzékeny szerelmes versike is lehetne, ám a cím ráirányítja figyelmünket a megszólalás egyszerűségének és az érzelem bonyolultságának kettősére:

Vannak ollyanok, óh vannak

Kik több szeretőt tartanak.

Nékem nem kell több, egy is sok:

Ennek is mártirja vagyok.

Nints éjjelem, nints nappalom,

Nints’ lelkemben nyugodalom:

Szívemben eleven szemet

Gyujt minden óra pertzenet.

Átkozott tehát az a’ szív,

Ki mindenhez egy formán hív;

Mert azt is nehéz szeretni

Ki igazán meg érdemli.⁷⁹

2) Sebestyén igen gyakran írt különböző érzéki örömökről. Óriási ellentmondás feszül azon versei között, melyek a jó házasság etikáját érintik, s azok között, melyek a szerelem érzékiségét jelenítik meg. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának Oct. Hung. 543. szám alatti gyűjteményében például több pornográf költeményt is találni, bár ezeket csak nyomokban lehet rekonstruálni, mert utóbb valaki – feltehetően maga Sebestyén – átfirkálta a sorokat. Mindezt csak onnan lehet sejteni, hogy szótöredékek olvashatóak maradtak, illetve az egyik költeménynek utolsó négy sora fennmaradt – mivel a megsemmisítés során elfelejtett lapozni:

Kirántottam nagy erővel egyett tzuppant a’ pitsa

Többet belé osztán bottját Istennyila hajittsa

Ki ugrott a kis fitzkó is talpra ugrott kardot ránt

Ésazannyát általüti azt a fene boszorkánt.⁸⁰

Belegondolni sem merek, hogy mi lehetett a története a teljes változatnak.

A szerelmi költészetnek természetesen ez az obszcén iránya és az érzéki szerelmi dalok között széles skálán mozog a választék. Vajon mi lehetett annak a disztichonos költeménynek az utolsó – szintén kihúzott – két sora, mely így hangzik?

Hogyha madár vólnék jegyesem’ vállára repülnék

És fúnnám kegyesen zengedezö szavamat

Hogy ha kenet vólnék Jegyesemnek hajára terülnék

Gyenge kezével el is kenne hajára tudom

Hogy ha paputs vólnék Jegyesem lábára lopódnék

És oda gyenge keze húzna fel engemet is.⁸¹

Szembetűnő, hogy itt sincs éles határ az érzékenység és a közköltészet szerelmi dalai között. Sebestyén lazán használ közköltészeti toposztárat klasszikus versformákban, miként az érzékeny antropológia is az alanyi líra felé tereli olykor művészetét. Ugyanazon poéta, kitől korábban házassági tanácsadását idéztük, teljesen magától értetődőnek írja le a szerelem végtelen hatalmát:

Bünbe fogantattam születésem napja elött még

Bünt ha tehát teszek rám haragudni ne merj

A’ szerelem nem bűn; természet’ jó adománya

’S nem születik mivelünk tsak ragad e’ mi reánk

A’ Kupidó ront meg, s szivünk’ hálóba keriti

És hamar el szédit minket az a’ tsapodár.

Oh de ha én vétek valamit; ’s oka nem vagyok annak.

Nem vagyok én bünös, hát szabad a’ szerelem.⁸²

Persze csak a mai olvasó érez itt ellenmondást a Sebestyéntől idézett morális érvelések között. A házasság mint társadalmi intézmény közösségi-társias szempontból fontos, de ez még nem zárja ki az individuális szerelem létezését. Amit az egyik oldalon korlátozni és féken tartani szeretnénk, az a költészet másik regiszterében elszabadulhat.

Nem véletlen, hogy az eksztatikus pillanatok mily sokaságát ragadják meg Sebestyén versei. Szerelmi dalokat ír pipájához, boroskancsójához (ezeket már idéztük). Ugyanakkor megírja a pipa általi megkísértésének és elbukásának rövid történetét is:

Unalomnak megszerzője! Rongáló ellenségem!

Bánatomnak nevelője! időt vesztő vendégem!

Katskaringós illatokkall gyötörsz, s kinzol engemet,

Fehér és kék szin habokkal bosszontgatod szememet,

Az éhségtől sokszor bélem mikor szorongattatik,

Mindjárt midőn nem is vélem általad nagyitatik,

Szürt füstöknek fellegével nyelvemet érdeseléd

Mellyet keserün ereszt fel lassan égő kebeled,

Ha meg lepi a’ bú terhe másként vidám szívemet,

Duplázod azt te egyszerre ’s hátráltatod kedvemet

Büdösséget adsz nyelvemnek, kis pokolbéli alak!

Azért is ellenségemnek halálomig tartalak.⁸³

S megírja ennek boros változatát is:

Fék nélkül ereszti tündéres lelkét a’

Szőllő, forrtt szeszétől lángra gyúlt Poëta:

És véle, a’ már nem tartható gondolat’

Tűz fantáziája fogat ollyan tollat,

A’ mellynél fogva ő, vagy tsak az ő fennyen

Járó képzelete, Ámorhoz reppenjen:

’S ekkor akaratja ellen is Sireni

Dallal kezdi Ámort lantján idvezleni.

Az alatt szívében a’ hév szerelemnek

Szikráiból ujabb szerelmek teremnek:

’S majd forró szívének érzését egy meleg

Tsókba burkolván, a’ Szűzekkel enyeleg.

Majd a’ szívét ’s lelket el andalító váz-

Tárgyak’ teremtésén villámként tétováz.

Majd a’ Szerelemnek mézzel mázolt horog

Vasába akasztott szépjére vigyorog.

Szeret! ’s szerelmébe szerelmet kever: ’s be

Plántálja édesded érzését a’ versbe.

Ne tsudálja tehát senki, hogy a’ Mámor

Leptte főből folyó versbe dúdol Ámor.⁸⁴

Természetesen e szenvedélyeket az kapcsolja a szerelemhez, hogy ugyanúgy nem képes szabadulni tőle az ember. Miként egy rövid epigrammájában összefoglalja:

Sirkövemre ezt kell metszeni annyiszor

Valahányszor fér arra e’ rövid sor:

Bor Bor Bor Bor

Bor Bor Bor Bor.⁸⁵

Olykor Csokonai anakreontikájára utal, amiként a klasszikus műveltséggel rendelkező olvasó és az egyszerűbb olvasó egyaránt megleli finom örömeit a versolvasásban. Ilyen példának okáért A’ Nepenthes fű című költemény. Az utalást az Odüsszeiára nem feltétlenül érti minden olvasó, ráadásul Csokonai használta e helyet korábban az Anakreoni Dalokban (ő meg is jegyzetelte), s ezt sem biztosan ismeri fel mindenki.⁸⁶ Ám nem is feltétlenül szükséges ez, hiszen a költemény a kulturális kontextus nélkül is tökéletesen érthető marad:

Barátom! tsak a’ Nepenthes

Fűvel szűrtt borból hörpenthess,

Egyszeribe meg fosztatol

Minden bútól és bánattól.

A’ Nepenthes fűről hiszik,

Hogy a’ ki levéből iszik,

Annak komor szíve körűl

Minden bánatot el törűl.

Javaslom hát, ha szívednek

Fájdalmai fel élednek,

Hogy gyomrodba bánat közbe

Nepentheses bort öntözz be.⁸⁷

3) S az sem véletlen, hogy mily gyakori témája a világ önmagából való kifordulása e költészetnek. Ide tartoznak a vénasszonycsúfolók és egyéb asszonycsúfolók, melyek nagy számban fordulnak elő Sebestyénnél. Megjelenik klasszikus változatuk (az idős korában házasságra készülő asszonyról,⁸⁸ az egyedül hagyott vénylányról,⁸⁹ egy öreg test részletes és naturalisztikus leírása, azaz: a rútság ábrázolása⁹⁰), de vannak rövid élcelődések is. Utóbbira példa A’ Leányzó című vers:

Mindenképp’ tsak hasonló

Vagy a’ Hóhoz Leányzó!

Tested gyenge mint a’ hó –

Mejjed fehér mint a’ hó –

Szived tiszta mint a’ hó –

Enged olvad mint a’ hó –

Ah! de az ám a’ nem jó,

Hogy oly hideg mint a’ hó –

Óh! tsak eben hasonló

Ne volnál jó Leányzó!⁹¹

A szerelmi évődés különböző formái mellett nagy számban találhatunk kifordított laudációkat. 1810-ben Balog István számára készített olyanforma névnapi köszöntést, melyben előbb dicsérte az ünnepeltet, majd elmondta ugyane versnek kifordított változatát. (Felkészült tudniillik arra az eshetőségre, ha Balog nem ad neki első verse után eleget enni-inni. Sajnos nincs helyünk e verset idézni, pedig érdemes volna.) Nyilván elő is adta ezeket a költeményeket e jeles alkalmakkor. Évtizedekkel később, 1843-ban Horváth Simonnak írott encomiasticumparódiáját több változatban is ismerjük, s mivel sem a Magyar Tudományos Akadémián, sem az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött másolat nem autográf, s nem a Sebestyén-hagyatékkal hagyományozódtak, azt sejthetjük, hogy kéziratos formában terjedhetett.⁹² Idézzük most e versek legrövidebbjét, melyben 1810-ben Szedlák Jánost „köszönti”:

Gyöszte Músám bajuszodat hadd pederjem hegyesre

És barna bakonpartodat hadd fessem bé veresre

Öltözél fel maskarába és egy figurát tegyél

Hogy mostan Szedlák napjába egy kis részt te is vegyél

Mondgyad sok Szedlák napokat érhessen betegségbe

Búba tőltse el azokat vagy szerentsétlenségbe

Mondyad Szedlák János élyen mig a ló sárgát tojik

És mig a Duna lent méjjen széles árkába fojik

Mondyad lásson mint a vak ló és érezzen mint a hólt

Testét fedye oly koporso melyet Vulkánus koholt

Mondyad szarok olyan szélest számára mint ide Pest

Úgy egye ezt mint jó bélest vagy mint masolás rétest

Üsse menkü egye fene egész háza népével

Penészedyen meg mindene büdös rántzos seggével_[._]⁹³

Persze itt is csak sejthetjük a szórakoztató szándékot, illetve azt, hogy talán ezt egy mulatság alkalmával elő is adhatta, pontos információink nincsenek.

A fenti florilegiumból az látszik, hogy Sebestyén a közköltészet poétájaként olyan művészet részese lett, 1) melynek a rendi költészethez hasonlóan meghatározott, mindennapi alkalmai voltak, amikor megjelentek; 2) melynek célja elsősorban a társasági szórakoztatás volt; 3) s ahol igen különböző regiszterek keveredhettek össze. A közköltészet alanyisága persze könnyedén fordulhatott az érzékenység poétikája felé, sőt – elsősorban szerelmi költészete révén – alapját képezhette egy később megjelenő élményköltészetnek.

(a vallásos költő)

Sebestyén Gábor természetesen nem lehetett tagja a verselő egyháziak csoportjának, hiszen nem volt „hivatásos” egyházi ember. Ugyanakkor édesapja is, ő is komoly szerepet vállaltak a reformátusok világi hierarchiájában, s ilyenformán állandó érintkezésben állott egyháziakkal, s részese lehetett egyházpolitikai döntéseknek is, s mindemellett baráti kapcsolatot ápolt a református oktatási intézmények számos oktatójával. E helyzet több dologra is ráirányíthatja figyelmünket: egyfelől arra, hogy mivel az iskolarendszer (legalábbis annak közép- és felső szintje) szoros egyházi irányítás alatt állottak, így az írástudók gyakorlatilag mindannyian kapcsolatba léptek az egyházi értelmiséggel (Sebestyén esetében ez a kapcsolat igen közeli: apja a teológia szakértője, több református oktatási intézmény tanára volt); másfelől arra, hogy a világi pálya nem jelent teljes elszakadást a vallási közösségtől (a katolikusok esetében a világi pályára kerülő szerzetesek példája hozható, a protestánsok esetében pedig maga az egyházi struktúra adott helyet és szerepet világiaknak); s végül arra is, hogy a bensőleg megélt vallás eszméjének terjedése idején is számolnunk kell azzal, hogy vallási képzetek nem pusztán mint kulturális hagyományok, hanem – akár mélyen megélt hit révén – a világról alkotott elképzelés alapjaként is szolgálhattak.⁹⁴ Sebestyén esetében nemcsak egy egyháztörténeti érdeklődésben⁹⁵ csapódott le a vallásosság problémája, hanem olykor költészete témájává is tette azt – bár el kell ismerni: kivételes pillanatok azok e tengernyi szövegben, amikor felszínre bukik egy-egy vonatkozó költemény.

Ilyen kivételes pillanat Isten. Világ. Ember című költeménye, mely meg is jelent a Szép-literatúrai Ajándék 1822-es kötetében. E költemény – miként címe is ígéri – nagy ívű világértelmezést ad:

ISTEN! lehetetlen tagadnom létedet,

Teremtésidből meg esmérlek Tégedet:

A Nap, Hold, Tsillagok, valamennyin vannak,

Böltsességedről és létedről szóllanak.

E’ Világnak roppant alkotmánya szinte

Olly’ ditső és olly’ meg foghatatlan mint Te.

Te teremtetted ezt: óh! mert nem lehetnek

Illy’ következési a’ vak történetnek.

Te igazgatod ezt: mert ebben mindenek

A’ leg jobban és a’ leg szebb rendel mennek.

Látom – lehetetlen nem látnom Isteni

Felséges voltodat mindenütt fényleni.

Úgy de látván e’ ki terjedt erősséget,

Véges elmém nem ér tsak ebben is véget:

Lelkem tsügged, ’s szinte el hal utoljára,

Hogy melly véghetetlen e’ világ’ határa.

Gondolatimmal minél fellyebb hágok,

Mindég jőnek elő több több Nap Országok:

’S végtére is megmérhetetlen Térnek

Végső határi fejembe nem férnek.

Óh! hát Téged’, minden léleknél főbb Lélek!

Elegendőképpen hogy képzelhetnélek?

Nem – azt nem tehetem. Én tsak porszem vagyok,

És így képzeletim sem lehetnek nagyok.

Míg nemesebb részem, meg válván egészen

Por boritékjától, vég butsut nem vészen:

Addig Felségeset, gyarló természetem

Miatt, úgy a’ mint kell, én nem képzelhetem.

Akkor belőlem egy részt a’ Sír el temet,

De nem temeti el a’ másik részemet;

Mert, midőn bomlani kezdenek a’ részek,

Lelkem ki ront – és én halhatatlan lészek.⁹⁶

A költemény klasszikus fiziko-teológiai képekkel indít: Istent a természet csodás elemei már puszta létezésükkel ünneplik. A teremtés e teodíceára építő bizonyítéka azonban nem fedi el a világ rossz oldalát, már a második szakaszban a „vak történet” áll szemben az isteni akarattal. A metafizikai mozzanat mellé így kerül a következő lépésben az az antropológiai képzet, mely az emberi elme behatároltságát a véghetetlen világgal helyezi szembe. Ez az álláspont közhelyszerű a 18–19. század fordulóján, ám az már inkább vitatott kérdés, hogy Sebestyén ezzel együtt egy olyan képzelőerő korlátozottságát is vallja, mely itt mintegy istenkísértésként jelenik meg. Azzal a metafizikaival ugyanis, mely felé a képzelőerő tör, ezen a világon (ahol „Én tsak porszem vagyok”) nem lehet találkozni.

Hogy miért szorult vissza a vallásos költészet a 19. század elején? E könyvben rendre amellett érveltem, hogy az irodalomtörténet nem vesz tudomást a társadalmi gyakorlatok változásáról, amikor a kultúra használatát tételezi. Itt viszont épp fordítva látom: nem biztos, hogy a választ a társadalmi gyakorlatok megváltozásában kell keresnünk. A vallás és filozófia közötti egyeztetési folyamat 18. századi története (melyből a fenti vers talán a leibnizi teodíceatant idézte) mellett művészet és vallás között is hasonló kérdések merültek fel. A költői átlényegülés-megistenülés neoplatonikus elképzelései (melyek a zseniesztétikákban több alakban köszöntek vissza, s a 19. században igen népszerűek voltak) vajon milyen viszonyban állnak különböző keresztény vallási dogmákkal? A művészet érvényesülhet a vallási gyakorlatban? Vagy éppenséggel maga a művészet is egyfajta vallássá válik?⁹⁷ Egyházi értelmiségiek versírói tevékenysége azért is figyelemre méltó, mert e találkozási ponton egyensúlyozik. Akár úgy, mint Kis János tette a Harmadik fejezetben, hogy egy hosszú pálya során megélt életelvekké transzponálódik a költészeti gyakorlat, akár úgy, mint például Verseghy Ferenc esetében, hogy mintegy egymás mellett futnak egyházi karrier és világi költészet szálai, akár úgy, mint például Guzmics Izidor pályáján, hogy a költészet szerves részévé válik egy teológiai programnak. Sebestyén Gábor – bár a fenti versben nagyon határozott álláspontot látszik képviselni – maga is találkozhatott e dilemmákkal, s igen beszédes, hogy éppen akkor, amikor a modern természettudományokat és a vallást próbálta meg közös nevezőre hozni. Maga utal erre a szintén 1822-ben írott cikkében, mely egy latin nyelvű fizikát recenzeált a Tudományos Gyűjteményben. Itt előbb közölte, majd lefordította Sir Isaac Newtonnak Alexander Pope által készített híres epitáfiumát, ahol az angol költő zseniális módon mutat rá gondolkodási tradícióink és a tudomány között a mai napig is kísértő diszkrepanciákra, miközben Newtont isteni zsenialitással ruházza fel (azáltal, hogy a teremtés rendjében helyezi el):

Midőn még nagy setétség volt

A’ földnek színe felett,

Monda Isten: Légyen Newton,

’S mindjárt világosság lett.⁹⁸

Azonban Sebestyén rögtön hozzá is teszi: e szavak méltatlanok voltak Newton nagyságához – bármily szellemes volt is Pope, ebben a formában ez mégiscsak istenkísértés:

De az ő oszlopár, melly Londonban a’ Westmünster’ templomában, hol a’ nagy emberek temető helyeik vagynak, legszebb helyen áll, méltóbbaknak ítéltettek ezek a’ Deák szók a’ rá metszésre [...]: Gratulatur sibi mortales, tale tantumque exstitisse humani generis decus: az az: Örűljenek a’ halandók, hogy ez az emberi Nemzetnek nagy dísze nékik adatott.⁹⁹

A képzelőerőnek nagy hatalma van, ám van a világnak olyan szegmense (ti. a vallási létezés), ahová nem engedhető be.¹⁰⁰

(az érzékeny költő)

A Tuba kapcsán már hosszan írtunk Sebestyén Gábor érzékenységéről, s e fejezetben is rendre arról beszéltünk, hogy a különböző költészeti hagyományok miként mutatnak az érzékenység irányába. Nem volt véletlen e tendencia: az érzékenység ugyanis egy olyan antropológiai modellt mutatott fel, mely szép lassanként belopózott úgy a rendi költészetbe, mint a közköltészetbe. Ennek az antropológiának alapja az volt, hogy az ember olyan társas lény, aki azért csiszolja ízlését, s próbál meg egyre kulturáltabbá válni, hogy ezáltal a társas életben hatékonyabban tudjon a köz javára működni. Ennek érdekében kell megszerveznie mindennapi életét, törekednie arra, hogy személyes vágyai és társas cselekvései egyensúlyba kerüljenek. Ezért lesz olyannyira jellemző sztoikus etikai narratívák mintaként állítása: az egyén önkorlátozásának kultúrája és ezen önkorlátozás módja jellemző problémája az érzékenységnek. S ezért lesz olyannyira fontos az érzékenység kultúrájában az együttérzés kérdése: a társas kapcsolatok hatékony működésének zálogát látták benne, melynek megléte biztosíthatja, hogy a társadalomban helyet foglaló egyén képes legyen a másik emberrel együttműködni, vele közösséget alkotni. Az együttérzés egyik legfontosabb médiuma pedig nem más, mint az irodalom. Egy olyan terepe ez a társadalmi kommunikációnak, ahol nemcsak bemutatni lehet az együttérzést, de performatív erejénél fogva színre is lehet vinni annak működését, ha – jó esetben – az olvasó is képes lesz együttérezni az irodalom ágensével.

A szerelmi költészet és Sebestyén kapcsolatáról már bőséggel volt szó, olvasómat ismét a Negyedik fejezethez irányíthatom vissza. Oly mennyiségben találunk szerelmi vallomásokat a fiatal Sebestyén költészetében, ami figyelemre méltó – még ha ezek jelentős részét aztán be is építette a Tuba dalciklusába. Most inkább az érzékenységnek még egy olyan problémáját érinteném, melyről korábban még nem esett szó: ez a barátság.

Nézzünk először egy olyan költeményt, ahol a barátság és szerelem összekapcsolódnak, a Barátimhoz című szonettet:

Vidám ’s öröm napot nem érhetek:

Homály alatt borong az én világom.

Reményem’ angyalát alélni látom;

Siromba visznek a’ Kisértetek.

Barátim! ágyamhoz siessetek –

Siessen az, ki nékem hív barátom –

Törődött lelkemet ki nem botsátom,

Mig nem beszélhetek ti véletek.

Halljátok. Én szerettem – untalan

Tsak a’ katsintgató szeműt szerettem:

’S imé szerelmem’ áldozatja lettem.

Vigyázzatok szavamra. Tsintalan

Az a’ Leány, ki sok katsintgatással

Szokott nevetni, vagy beszélni mással.¹⁰¹

A vers alapszituációja szerint a beszélő halni készül, s barátait hívja halottas ágyához. A halál előtti megszólalás, a beszéd valamifajta végső szó, kérés vagy igazság közvetítését vetíti előre. (A keresztény hagyományok alapján a halottas ágyban elhangzó szavaknak különleges súlyuk van.) Ám a haldokló beszéde – amelyet nem mellesleg éppen hallunk – a halált hozó lány „beszédével” lesz ellenpontozva. A leány ugyanis kacsintgatással beszél (és nevet): a halál előtti felfoghatatlan pillanatokban a haldokló beszéde a szerelem felfoghatatlan beszédét jelöli meg halála okaként. Hogy a költemény barátokhoz szól, akkor nyer különös súlyt, amikor az a kérdés merül fel, hogy vajon közvetíthető-e ez a tapasztalat: vajon a kacsintgatásról való beszéd helyettesíti-e a kacsintgatás látványát? S ilyenformán felkelthető-e egyáltalán a barátok együttérzése a szerelemről való beszéd ilyen formája által?

De vajon mi is a barátság? Sebestyén egyik versében így definiálja:

A’ Barátság’ oltára

Ég mindnyájunk’ számára.

Ide a’ jó szív vezet

Fogni egy mással kezet.

Itt annak, ki szomorú,

Nem adatik koszorú.

Itt a’ mi kebelünkbe

Édes érzést rejtünk be.

Itt az oltár’ tüzénél

Szívünk lelkünk lángra kél.

Itt a’ szív áldozatja

Szent lángját lobogtatja.

Óh égi jó tétemény!

Lángod’ már is érzem én.

Érzem azt a’ szent tüzet

Mellyet a’ szív’ lángja vet.

E’ szent oltár – E’ szent tüz

Engem’ rózsa lántzra fűz,

’S öszve kötvén szívemet

Minden bút bajt el temet.

Óh szeretet’ tömjénje!

Szívem’ Lelkem’ reménye!

Füstölögj télen nyáron

Ezen a’ szent oltáron.¹⁰²

A barátság tüze – nem is kis képzavarral – rózsaláncra fűzi az embereket, szíveket köt össze a szeretet erejével. Mindez azon antropológiai konstrukcióra utal, ahol az emberek érzelmeik révén képesek egyesülni egymással, s e misztikus egyesülés során voltaképpen teljes mértékben azonossá válnak. Versünkben erre utal a szívek összekötésének képe. A szerelem és a barátság épp e tekintetben közös: mind a kettő olyan érzelemként jelenik meg az ember életében, mely képes a totális együttérzésre, a teljes összehangolódás szélsőséges formáját megvalósítani.

Láttuk a Tuba elemzésében, hogy Sebestyén a szélsőséges egyesülésnek e formáit határozottan veszélyesnek, az emberi társadalmat szétbomlasztónak látta. Ennek kis példázata az a verses elbeszélés, melyben hajótörött magyarok történetét meséli el: Károly és két szolgája partot érnek egy lakatlannak tűnő szigeten; jön egy szerecsen, akit azon nyomban le is ölnek; jön egy pár kutya, hozzájuk törleszkedik. A történetnek e pontján a vadember és a spontánul barátságos természet áll egymással ellentétben. Igen ám, de a kutyák egykori gazdáik kunyhójához vezetik őket, ahol megdöbbenve olvasnak el egy búcsúüzenetet: elődeik, egy testvérpár, szintén hajótöröttek voltak, egy vadembert megtérítettek, s hárman éltek idilli békességben, amíg előbb az egyik, majd a másik testvér meg nem halt. Amikor saját történetük egy változatát olvassák, azaz: együttéreznek önnön elődeikkel, akkor jönnek rá, hogy az együttérzést téves módon valósították meg: a vadember már krisztianizálva volt, egyáltalán nem akarta bántani őket, sőt rászorulóként segítségre volt szüksége. Ezen a ponton a gyilkosban (az egyik szolgában) felmerül az öngyilkosság gondolata, de ezt is elvetik, hiszen az együttérzés félreértése még nem kell hogy a teljes megsemmisüléshez vezessen. Ekkor újabb próba jön: ágyúszót hallanak (gyorsan pörögnek az események egy lakatlan szigeten, hiszen még egy nap sem telt el), megijednek, szétfutnak, ám az imént gyilkosság bűnébe esett Ferenc rájön, hogy barátaiért kell cselekednie, s önnön biztonságát kockáztatva lesi ki, hogy honnan jött az ágyúszó. (Itt egy kicsit érthetetlen a történet: ha én hajótörött volnék egy kicsiny szigeten, bizony minden ágyúszónak örülnék, s nem menekülnék.) Ez még mind hagyján ahhoz képest, hogy a kikötő hajó kapitánya éppen Károly testvére (ez persze egy „kincses sziget”-történetben rendben is van), akik egymás ölelésekor rögtön bele is halnak a bánattal vegyes örömbe. Ha jól sejtem a koncepciót, akkor itt a szélsőséges együttérzés példáját láthatnánk: a két testvér egy csókkal egyesült, s azon nyomban meg is haltak, ezt a világot itt is hagyták. S hogy a párhuzam tökéletes legyen: a másik testvérpár mellé temették őket, s ilyenformán az első hajótöröttek történetével való szélsőséges együttérzés is megtörtént.¹⁰³

E történet persze meglehetősen bugyuta volt, ahol pikareszk elemek és az érzékenység kultusza egyszerre volt jelen. Annyit mindenesetre megmutathat, hogy milyen döbbenetes erőt tulajdonítottak az együttérzésben való egyesülésnek, s milyen veszélyeket rejtett magában annak a hiánya (rögtön gyilkos lett egy szereplő), s annak szélsőséges formája (egyszerűen bele lehetett halni). Az érzékenység költészetének tétje éppen itt volt: meg lehet-e találni az egyensúlyt a társiasságban feltámadó érzelmek és a józan ész alkotta emberi törvények között. Ha nem, akkor az végzetes lehet.

(a bárdköltő)

Berzsenyi Dániel könyvünkben is elemzett híres ódájának, A’ Magyarokhoz-nak forrásait nagy buzgalommal kutatta irodalomtörténetünk. Horváth János két lehetséges forrást is megjelöl: Baróti Szabó Dávidnak az Egy le-dőltt dió-fához című és Kis János Aratáskor című költeményében is található párhuzamos viperakép.¹⁰⁴ Merényi Oszkár a kritikai kiadás jegyzeteiben vetette fel, hogy a „vipera fajzatok” képe akár Rájnis Józsefnek hasonló című költeményéből is származhat, „akinek Kalauzát a költő ifjúkorában forgatta”. (És természetesen említi ő is a Baróti Szabó-verset.)¹⁰⁵ Szajbély Mihály vitte tovább e gondolatot, s ő is Rájnis hatását emelte ki: nagyszerű eszmetörténeti analízisének egy részében amellett érvelt, hogy a két vers között kapcsolat állapítható meg, s ezt alátámasztandó Rájnis hatását mutatta ki Berzsenyi ortográfiai és prozódiai gyakorlatában.¹⁰⁶ Csetri Lajos számára pedig már-már evidencia a két költemény közötti kapcsolat: „Rájnisnak az 1790-ben született nagy alkaikusa nemcsak formájával, de címével is minta lehetett (igaz, nem az első változatnál, hanem a továbbiaknál), hisz A magyarokhoz címet viselte”.¹⁰⁷ Csakhogy Rájnis verse biztosan nem címével volt minta, s kétségeink lehetnek, hogy Berzsenyi ismerte azt egyáltalán. A költemény ugyanis ezen a címen nem volt ismert ekkoriban. Bár Berzsenyi híres búcsúlevelében maga vetette oda Kazinczynak, hogy „Rajnis’ Kalauzán kívül, sem Aesthetikat sem Poetikát soha nem olvastam”,¹⁰⁸ ez nem jelenti azt, hogy ezt a verset ismerte. Ez az 1790-ben egy konkrét politikai alkalomra (a korona Budára való visszaszállítása alkalmára) írott vers ugyanis nem lehetett benne az 1781-ben megjelent kötetben. S röpiratként ugyan megjelent, ám a címe ott egészen eltérő volt: Lantos vers. Mellyet egy hazáját szerető hív poéta szerzett, midőn a’ felséges második József tsászár a’ ditső magyar nemzetnek a’ királyi szent koronát, és a’ régi szabadságot viszsza adta.¹⁰⁹ Rájnis némely verseinek ismerete pedig azért is mindegy itt, mivel a kiadvány név nélkül jelent meg. Honnan hát akkor a ma is ismert cím? Rájnis az 1800-as évek elején sajtó alá rendezte verseit, melynek megjelentetését Péteri Takáts József tervezte Magyar Minerva című sorozatában, ám – nem tudni, miért – a kiadás terve kútba esett. Az összeállított, Magyar Parnassus című kéziratban – melyet Péteri Takáts utóbb a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott – a mai címen olvasható a költemény,¹¹⁰ s Császár Elemér is innen adta ki az ultima manus elve szerint.¹¹¹ Ha a konkrét esetben nem is valószínű, hogy igazuk lehetett (Rájnisnak e verse nem valószínű, hogy eljutott Berzsenyihez, s címével biztosan nem hatott saját címválasztására), miért nem tévedett mégsem Merényi, Szajbély és Csetri? Azért, mert Rájnis, Baróti Szabó, Kis és Berzsenyi a bárdköltészetnek ugyanabból a toposztárából merítettek, amikor verseiket írták, s egyik vagy másik hatása ugyan konkrétan sejthető, ám mégsem lehet bizonyítani.

A Magyarokhoz és az Ad Hungaros a korszak talán két leggyakrabban előforduló szókapcsolata verscímekben – s ez a tény már önmagában is jelzi a közösségi költészet fordulatát. E címek már az 1797-es inszurrekciónál is gyakoriak, s a 19. század első évtizedeiben egyre többször tűnnek fel konkrét alkalom nélkül megfogalmazott intések a nemzeti történelemről vagy a nemzet sorsáról. A különböző diéták és az egymást követő inszurrekciók körül a 18. század végétől kezdve a politikai kommunikációban egyre nagyobb szerep jut a különböző – többnyire nyomtatott – röpiratoknak.¹¹² E verses anyag méretbeli növekedése komoly változások fokmérője, s miközben az alkalom egyre inkább veszíti el konkrét kontúrjait (nem a diéta egy napjának egy eseményéről szólnak, nem egy konkrét katonai esemény konkrét pillanatait éneklik meg), aközben a költői szerep is egyre határozottabban tolódik a bárdkötészet irányába.

A mindössze 17 éves Sebestyén Gábor például ilyenformán szól a magyar rendekhez:

A’ Magyarokhoz.

Ország’ Gyűlésekor Po’sonyban 1811.

Akár erre, akár arra

Tekintgetek, tsak Magyarra

Találok. Óh Magyar Nép!

Feszes kartsú öltözeted,

’S régi Scithás viseleted

Óh be ditső! óh be szép!

A’ szívet el ragadjátok;

Mert Magyar a’ ti ruhátok,

Magyar a’ ti lelketek:

Kalpag, Öv, Kard, Dolmány, Mente,

Ditsőítenek mindent e’

Magyaros öltözetek.

Öszve gyült e’ palotába,

Ti bennetek egy summába,

Országunknak mindene:

Segíttsen hát benneteket,

’S lelkesíttse lelketeket

A’ Magyarok’ Istene!!!¹¹³

Már itt érzékelhető a rendi költészet bárdköltészet felé mozdulása. Az alkalom nyilván konkrét: a karok és rendek összegyűlnek a diétára Pozsonyban. A poéta megszólalása azonban általános érvényű marad, amennyiben e jelenségnek nem konkrétan megragadható mozzanatait idézi fel, hanem azt, hogy az öltözetek kavalkádja már önmagában mutatta meg e gyülekezet nemzeti mivoltát. (Az öltözék mint a nemzet egyik legfontosabb attribútuma gyakran megjelenik a natio hungarica korabeli diskurzusában – láttuk ezt még Berzsenyinél is az Ötödik fejezetben.) Sebestyén már nem sorolja fel az összesereglő urakat (egy valamirevaló rendi költő ezt tenné), hanem a „summa” érdekli. Másfelől megjelenik itt a bárdköltészet egyik legfontosabb sajátossága: a bárd képes arra, hogy nemzet és valamely fensőbb instancia között közvetítsen. A „Magyarok’ Istené”-re való hivatkozás természetesen közhely, de nem árt újfent kiemelni: a bárd szól itt Istenhez, versének célja végső soron ezen ima kimondása, s ez implikálja azt is, hogy éppen ő (és nem más) az, aki e beszédaktust végrehajthatja.

A következő évben Sebestyén újfent bárdként ír. Az alkalom nyilván továbbra is ugyanaz – tart a diéta, s a Pozsonyban tanuló Sebestyén nyilván követi annak fontosabb eseményeit:

Egy Mú’sa a’ Magyarokhoz

készült Posony anno 1812 die 28 April

Áldozok Tömjén magot a’ Hazának

Fényes óltárán; ’s Pegasus lovának

Háta tsiklandós tetejére űlök

’s véle repűlök.

Most repűl vélem Helikon Hegyébe,

Száll alá ismét Haza hiv ölébe,

Felrepűl onnan deli szárnya végre

A’ Magyar égre

A’ magyar kárpit tetejét hasitom,

A’ Magyar Lelkét nevelem nagyitom,

A’ Magyar hírét Egekig viszem fel

Érdemeikkel vagy Gyözedelemmel.

Fénylik Árpádnak hadi gyözedelme

Nagy nevén bámúl ma is a’ nagy Elme;

Fénylenek hires Magyarok sokan; bár

Por tetemek már.

Vagynak óh vagynak Haza gyámolára,

A’ kik élnek még neki nagy javára,

Rósa bokrétát kötök én azoknak

A’ Magyaroknak.

Jöjjetek Hozzám! Ti Magyar Legények!

Itten áradnak szemetekbe fények,

Itt fürödhettek Pegasus vizébe’

’s Músa ölébe.

Jöjjetek! Kérlek Helikon Hegyére,

Kössetek Ró’sát bototok nyelére;

Lelketeknek, majd ha velem lakoztok,

Bal’samot osztok.

Bár Hegyünknek nagy meredekje látszik,

Úgy de kősziklás tetejébe játszik,

Elme; Jámborság, Könyörűletesség,

’s tiszta kegyesség vagy Kellemetesség

Itten a’ Virtus maga támogatja

Azt kinek leszen áldozatja,

A’ ki a Hegynek neki menni kezd ’s mer

Bóldog időt ér.

Jőjjetek hát fel Tudományt betsűlők!

Jőjjetek Scithák mezejébe űlők!

Jöjjetek virgontz Ifijak! egyemhez

’S szűz kebelemhez.

Rósa bokroknak ki pirúlt vírágit

Majd lotsoljátok magatok korán itt;

Gyöngyvirágot gyöngy kezetekbe szedtek,

’s Mézbe feredtek.

Mú’sa hív mostan titeket magához,

A’ ki mézet teszi rebegő szárához,

A’ ki is kiván titeket segiteni

’S szivbe kerítni.

Mú’sa foglal majd ölelő kezével,

’S Músa táplálgat Tudomány tejével,

’S Mú’sa majd későn koszorús kezekkel

Égbe emel fel.¹¹⁴

A költő itt már papként jelenik meg: ő az, aki a „Hazának / Fényes óltárán” áldozatot mutat be az isteneknek. A magyarok virtusáról nem közvetlenül szól, hanem arról énekel, hogy a múzsák miről énekeltetnének vele. Ilyeténképpen a költemény mögött más költemények sejlenek fel (Árpádról vagy a ma élő magyarokról), s az olvasónak csak sejtései lehetnek, hogy a múzsák mit is súgtak a poétának. Ezek után az ifjakat („Ti Magyar Legények!”) hívja, s jelzi, hogy épp az ő segítségével tudnak részesülni a dicsőségből („Bal’samot osztok”). Itt ismét nem tudjuk meg, hogy milyen dicsőségről van szó. A vers voltaképpen azáltal állítja a magyarok erényességét és dicsőségét, hogy a poéta felszállt a múzsák közé, s mintegy tizedik Múzsaként osztogatja a jó hírt. Ilyenformán a magyarok nagysága már nem is kérdésként merül fel, s a hír közvetítése is megoldottnak tekinthető: a poéta bárkit hozzásegíthet e tudáshoz. Jellegzetes bárdköltői fogás ez: e költemény már nem is a laudált tárgyról (a nemzetről) szól, hanem inkább azt teszi szóvá, hogy miként is lehet közvetíteni mindazt, amit a nemzetről, annak sorsáról tudunk.

A 19. századi bárdköltészetnek egyik legfontosabb kérdése lesz majd ez: a nagy nemzeti dilemmák (élet és halál; dicsőség és elsatnyulás) miként fogalmazhatóak meg nyelvileg, ha elmondhatóak egyáltalán. Az persze már más kérdés, hogy e dilemmát a bárd egyszerűbb (Sebestyén) vagy bonyolultabb (Berzsenyi) poétikai eszközök bevetésével fejezi ki.

(la poésie est mort, vive la poésie!)

Sebestyén 1820-as gyűjteményéhez egy mottót is írt:

Bútsú vétel a’ Múzsáktól

Muzsák! Isten hozzátok.

Ha nem koszorúzzátok

Fejemet, szálljon átok

Reátok.¹¹⁵

Sebestyén költői pályája akkor bontakozott ki, mikor a múzsák épp elkezdték a koszorúikat új típusú érdemekért osztogatni. Sebestyén nem is lett poeta laureatus, költőként gyakorlatilag ismeretlen maradt, s bár a múzsáktól e versjátékban búcsút vett, mégis egész életében ontotta magából a költeményeket. Miközben a költészetnek olyan ágait is művelte, melyek éppen ekkoriban hajóztak távol a művészet felségterületéről, aközben a költészet számára életforma maradhatott. S épp itt, a költemények életformaként termelt áradásában ragadható meg a váltás a költészet régi és új fogalma között: egyfelől az egyéni érzelmek kifejezésének igénye egy hatásorientált retorikai hagyománytól az önelvű esztétikák poétikai eszközei felé mozdult el. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a retorika teljesen háttérbe szorult volna a poétika javára, de funkciója mindenképpen megváltozott.) Másfelől a közösségi identitások kifejezésének kommunikációs formái, így a költészet adaptálódtak azokhoz a modernizációs folyamatokhoz, melyek a rendi társadalom több száz éves struktúráit átmozgatták.

Azonban ez még csak a kezdet volt. Sebestyén Gábor költészetében a 18–19. század fordulójának költészeti gazdagsága van jelen. Meghalt a költészet, éljen a költészet! – kiálthatott volna fel önfeledten, ha érzékelte volna egyáltalán a könyvemben elemzett átalakulást. Ám mire e szavak elhagyták volna ajkait, immár Vörösmarty, Petőfi és Arany kortársaként riadtan nézett volna szét, s átkozta volna a múzsákat. Az ugyanis már egy másik költészet volt.

Jerome
McGann
: The Poetics of Sensibility. A Revolution in Literary Style, Oxford: Clarendon, 1996, 195–206.
↩︎
Vaderna
Gábor: A költészet születése. A magyarországi költészet társadalomtörténete a 19. század első évtizedeiben, Budapest: Universitas, 2017.
↩︎
Arany
János: Irányok, in: uő: Prózai művek 2. 1860–1882 (s. a. r.
Németh G.
Béla), Budapest: Akadémiai (Arany János összes művei XI. Prózai művek 2.), 1968, 154–170. Itt: 158.
↩︎
[Sebestyén Gábor naplói], Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (a továbbiakban:) OSZK Kt, Quart. Hung. 1549. I. kötet, 1r–11r
↩︎
Ezek nagy részét hivatkozni fogjuk, ám közel sem az összeset. Itt jegyzem meg, hogy Sebestyén Gábor fiának, Pálnak hagyatéki leltára további kéziratokat felsorol az apától, melyek utóbb nem kerültek az OSZK állományába. Lásd Néh. Sebestyén Pál nyug. kir. tábla biró hagyatékában lelt könyvek czimjegyzéke, Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban: BFL), IV.1411.b, 1891/01267, 5. Külön érdekes, hogy az a Kun Dániel is licitált a könyvtár árverésén, akinek ekkoriban Pfeifer Manóval volt közös könyvantikváriuma a Múzeum körúton, s akinek a gyűjteményéből a terjedelmes Sebestyén-anyag közgyűjteménybe került, s éppen az árverés évében, 1891-ben (33 kéziratos füzet 30 forint értékben – legalábbis ez van bejegyezve az OSZK-anyag példányaiba). Az árverésen azonban a maradékot nem Kun vette meg, hanem mások (lásd Árverési jegyzőkönyv, 1891. július 29., BFL, IV.1411.b, 1891/01267.). Mivel a Nemzeti Múzeumnak történt eladás feltűnő módon esik egybe a hagyatéki eljárással, előfordulhat, hogy Kun a hagyatéki eljárást megkerülve jutott a kéziratokhoz, s a maradékra már éppen azért nem licitált, mivel azokat ő maga hagyta ott. Ha átnézzük, hogy Kuntól mit vásárolt a Nemzeti Múzeum 1891-ben, azt látjuk, hogy Sebestyén Gábor kéziratai mellett apjának (Kocsi Sebestyén Istvánnak) és fiainak (Pálnak és Károlynak) kéziratai kerültek ekkor elő, illetve Budai Ézsaiás tevékenységéhez kapcsolódó kéziratok, melyek Kocsi Sebestyén Istvánnak debreceni működésére vezethetőek vissza. Nem valószínű hát, hogy Sebestyén Pál halála és a kéziratok áramlásának egybeesése pusztán a véletlen műve volna.
↩︎
Eötvös
Károly: Kocsi Sebestyén István, Pesti Hirlap, [a:] 29.181 [10270 sz.] (1907. július 31.): 1–3; [b:] 29.182 [10271 sz.] (1907. augusztus 1.): 1–3; [c:] 29.183 [10272 sz.] (1907. augusztus 2.): 1–3; [d:] 29.184 [10273 sz.] (1907. augusztus 3.): 3–6; [e:] 29.187 [10276 sz.] (1907. augusztus 7.): 3–6; [f:] 29.190 [10279 sz.] (1907. augusztus 10.): 3–5; [g:] 29.193 [10282 sz.] (1907. augusztus 14.): 2–5; [h:] 29.194 [10283 sz.] (1907. augusztus 15.): 4–6; [i:] 29.196 [10285 sz.] (1907. augusztus 17.): 3–6; [j:] 29.199 [10288 sz.] (1907. augusztus 22.): 1–3; [k:] 29.200 [10289 sz.] (1907. augusztus 23.): 3–6; [l:] 29.201 [10290 sz.] (1907. augusztus 24.): 3–5; [m:] 29.205 [10294 sz.] (1907. augusztus 29.): 3–5; [n:] 29.206 [10295 sz.] (1907. augusztus 30.): 3–6; [o:] 29.209 [10298 sz.] (1907. szeptember 3.): 1–4; [p:] 29.212 [10301 sz.] (1907. szeptember 6.): 3–6; [q:] 29.216 [10305 sz.] (1907. szeptember 11.): 3–6. (A továbbiakban:
Eötvös
1907a–q.)
↩︎
Eötvös
1907a: 2.
↩︎
A másik keresztszülő Gál András, a Kollégium tehetséges alumnusa, aki nem sokkal ezután már Jénában tanult tovább. Lásd
Szinnyei
József: Magyar írók élete és munkái, IV. kötet, Budapest: Hornyánszky Viktor, 1896, 1430–1433;
Szinnyei
József: Magyar írók élete és munkái, III. kötet, Budapest: Hornyánszky Viktor, 1894, 938–939.
↩︎
[
Sebestyén
Gábor:] Öröm-ének, melly nagy méltóságú gróf Széki Teleki László ő méltóságának a’ tsászári királyi apostoli felség kamarássának, a’ helvétziai vallás tételt tartók’ Dunamellyéki Superintendentiájok’ világi fő curátorának, tekíntetes Somogy vármegye fő ispányi administratorának ’s a’ t. a’ felséges septemvirális tábla tagjává való ki neveztetése alkalmatosságával szereztetett. Rév-Komáromban, Özvegy Weinmüller Klára betűivel 1819.
↩︎
Tuba_[._] Az égő és oktató szerelem két részben
Sebestyén
Gábor által. Budán, a’ K. Magyar Universitás’ Betűivel. 1819. Sebestyén levele, amelyben a Tubát elküldte Teleki Lászlónak: Sebestyén Gábor Gróf Teleki Lászlónak, Tajna, 1819. május 10., Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), P654 III. tétel, 195. 44–45.
↩︎
Költeményei jelentek meg a következő helyeken:
Sebestyén
Gábor: Rejtett szók, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1821. Első Esztendei Folyamat. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 41–42;
Sebestyén
Gábor: Rejtett vers, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1821. Első Esztendei Folyamat. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 65;
Sebestyén
Gábor: A’ baráttság’ oltára, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1821. Első Esztendei Folyamat. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 127–128;
Sebestyén
Gábor: Rejtett szók, in: Zsebkönyv_[._] Kiadta
Igaz
Sámuel. Bécsben, Pichler Antalnál. [1821.] 302–304;
Sebestyén
Gábor: Isten. Világ. Ember, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1822. Második Esztendei Folyamat. Pesten, Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 53–54;
Sebestyén
Gábor: A’ nőtelenekhez, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 26–27;
Sebestyén
Gábor: Rejtett szó, és találós mese, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 63;
Sebestyén
Gábor: Egy kis asszonyhoz, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 79–80;
Sebestyén
Gábor: A’ békétlen iejú [!], in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 173–174;
[Sebestyén
Gábor:] A’ Magyarokhoz. Ország Gyűléskor Posonyban 1811., in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 174–175;
Sebestyén
Gábor: A’ pipához, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1823. Harmadik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrószai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 175–176;
Sebestyén
Gábor: Néhai Trattner János Tamás barátom’ halálakor, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1824. Negyedik Esztendei Folyamat. Pesten, Nyomtattatott Petrózai Trattner János Tamás’ betűjivel ’s költségével. 129;
[Sebestyén
Gábor]: A’ leányzó, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1825. Ötödik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel ’s költségével. 109;
[Sebestyén
Gábor]: A’ tűkör, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1825. Ötödik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel ’s költségével. 109;
[Sebestyén
Gábor]: Borbála, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1825. Ötödik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel ’s költségével. 109;
[Sebestyén
Gábor]: Egy nagy ivó’ testamentoma, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1825. Ötödik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner Mátyás’ betűjivel ’s költségével. 110;
Sebestyén
Gábor: Bandi czigány, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 38;
Sebestyén
Gábor: A sírban, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 38–39;
Sebestyén
Gábor: A’ tükör, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 39;
Sebestyén
Gábor: Nem szeretek, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 40;
Sebestyén
Gábor: A’ váró leány, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 40–41;
Sebestyén
Gábor: Egy kis asszony sírkövébe, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 41–42;
Sebestyén
Gábor: Emlék könyvbe, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 42;
Sebestyén
Gábor: Tökfejű, in: Koszorú, Szépliteratúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1830. Tizedik Esztendei Folyamat. Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi Istv. könyvnyomtató-intézetében. 42. Prózai szövege:
Sebestyén
Gábor: A’ Velentzei Politzia, in: Szép-literatúrai Ajándék a’ Tudományos Gyűjteményhez. 1821. Első Esztendei Folyamat. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 126–127. Később említett cikkein kívül még a következőket ismerjük 1848 előttről:
Sebestyén
Gábor: Péter Magyar Királynak származása ’s rokonsága felől, Tudományos Gyűjtemény. 1820. II. kötet. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 40–47;
Sebestyén
Gábor: A’ Római Számok, Tudományos Gyűjtemény. 1820. IV. kötet. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 76–80;
Sebestyén
Gábor: A’ Magyarok’, Vezeték’ Nevei, Tudományos Gyűjtemény. 1820. XII. kötet. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, és költségével. 87–99;
Sebestyén
Gábor: A’ Magyar Nyelvnek, a’ mértékes Versekre, minden más Nyelvek felett való alkalmatos volta, Tudományos Gyűjtemény. 1822. V. kötet. Pesten, Trattner János Tamás betűivel és költségével. 50–58;
Sebestyén
Gábor: Veszprém Vármegyei muzsikai Intézet, Tudományos Gyűjtemény. 1825. III. kötet. Pesten, Trattner János Tamás’ betűivel és költségével. 76–87;
Sebestyén
Gábor: Csermák’ emléke, in: Felső Magyar-Országi Minerva Nemzeti Folyó-Írás. Ötödik év. 1829. Második kötet, aprilisz, majusz, juniusz. Kassán, Ellinger István’ Cs. Kir. Priv. könyvnyomtató’ és áros’ betűivel ’s költségein. Nagyedik Füzet. – Aprilisz, 289–290;
Sebestyén
Gábor: Figyelmeztetés [Luther levele Dévay Mátyáshoz 1544.], Hirnök, 5.98 (1841. december 6.): [8.]
↩︎
Sebestyén
Gábor’ eredeti víg és érzékeny játékai. 1. Asszonyi Praktika. 2. Katzki Pál, vagy A’ meg találtt arany gyűrű. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás’ betűivel, és költségével 1822.
↩︎
Takáts
Éva: Sebestyén Gábor’ eredeti víg és érzékeny játékai, Tudományos Gyűjtemény. 1822. X. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 110–113. Utóbb – nyilván nem függetlenül e kritikától – Sebestyén a női nem hivatásáról szóló vitába bonyolódott Takáts Évával. A hozzászólások:
Sebestyén
Gábor: Menyből jött kirekesztő privilégium, Tudományos Gyűjtemény. 1826. II. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 124–126; Észrevételek, S. G. menyből jött kirekesztő Privelegiumára, Tudományos Gyűjtemény. 1826. VI. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 104–108;
Szontágh
Gusztáv –
Kiss
Károly: Bajnoki Hartz, Takáts Éva aszszony ügyében az Aszszonyi nem érdemei ’s Jussaiért, Tudományos Gyűjtemény. 1826. VIII. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 72–104;
Takáts
Éva: Barátnémhoz írt második Levelem ismét Nemünk’ ügyében, Tudományos Gyűjtemény. 1826. IX. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 73–96.
↩︎
Kritikai igényű kiadása: Magyar nóták Veszprém Vármegyéből, melyek fortepianóra alkalmaztattak Ruzitska Ignátz által. 136 verbunkos tánc 15 füzetben, a Veszprémvármegyei Zenetársaság kiadásában 1823–1832 között (szerk. és a kísérőtanulmányt írta
Rakos
Miklós), Budapest: a szerző kiadása, 1994.
↩︎
Ilyen gyűjteménye például: Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. Lásd
Eötvös
1907k: 4.
↩︎
Lásd
Eötvös
1907k: 3. Persze meglehet, Eötvös csak Sebestyén Juranits György Newton-könyvéről írott hosszas recenzióját nézte tanulmánynak. Lásd
Sebestyén
Gábor: Praecipuum atque fundamentalem in Neutoniana motuum Planetariorum theoria errorem pluribus demonstrat argumentis Georgius Jurnatis, Tudományos Gyűjtemény. 1822. IX. kötet. Pesten, Petrózai Trattner János Tamás betűivel és költségével. 97–114. Kéziratát lásd OSZK Kt, Quart. Hung. 12. XIII. tétel.
↩︎
Petrik bibliográfiája tud egy ilyen kötetről: A nap országa, mellyet Mélt. Szilasi és Pilisi Szilassy József urnak
Sebestyén
Gábor ajánl. Pest, 1820. (Elérhetőséget már ő sem ad.
Petrik
III/1: 359. A csillagászati tankönyv kézirata: A’ Nap országa kultsa. A’ tanuló ifiúság számára készítette Sebestyén Gábor, OSZK Kt, Quart. Hung. 1467.)
↩︎
Maradt fenn levele Szemere Pálnak (Sebestyén Gábor Szemere Pálnak, Pápa, 1826. január 19., in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 11r–v), tudjuk, hogy levelezett Édes Gergellyel (
Abafi
Lajos: Édes Gergely élete, Figyelő, 5 (1878): 101–116. Itt: 111.).
↩︎
Vecseszék – a mai Somlóvecse központtal – a győri püspökség alá tartozó egyházi nemeseknek volt a birtoka, s ebben a formában rendi különállással rendelkezett. Történetéhez lásd
Arató
György: A halódó Vecseszék. Igazgatás- és társadalomtörténeti gondolatok a győri püspök nemeseinek utolsó tisztújítása (1842) kapcsán, in: Tanulmányok Badacsonyból II. (szerk.
Kántor
Balázs –
Mihalik
Béla –
Zarnóczki
Ádám), Budapest: Fiatal Levéltárosok Egyesülete, 2014, 63–85.
↩︎
Közpályájához lásd
Pálmány
Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja. 1825–1848, Budapest: Argumentum: Országgyűlés Hivatala, 2011, I, 1140–1141.
↩︎
Eötvös
1907n. Szinnyei is tud hosszas levelezéséről Palóczyval. Szerinte van olyan levele, mely húsz ívre terjed. Azt sajnos nem mondja meg, hogy hol vannak ezek.
Szinnyei
József: Magyar írók élete és munkái, XII. kötet, Budapest: Hornyánszky Viktor, 1908 (a továbbiakban:
Szinnyei
XII), 815–818. Itt: 815. Palóczyról lásd
Pálmány
: i. m. I, 1068–1069.
↩︎
Lásd Sebestyén Gábor vegyes iratai, OSZK Kt, Fol. Hung. 1138. passim.; Sebestyén Gábor veszprémmegyei követ beszédei 1843–1848, OSZK Kt, Fol. Hung. 1139.
↩︎
„1848^ki Május 15kén Pesten Deák Ferencz Igazságügyi Minisztert arra kértem, hogy miután én ily zavaros időben, a’ jelen conjuncturák közt, és családom iránti tekintetböl, hívatalt vállalni nem akarok; tehát ha a’ Cancellariától átvett írományok közt az én Királyi Táblára proponáltatásom is elő kerülend. Folyamodásomra írja reá, hogy az én saját kérelmemre az énnekem vissza adatik: és ezt Deák Feri barátom megis igérte. Másnap egy levelet irtam neki hogy ezt valami dacznak avagy szolgálni nem akarásnak ne vegye. Majd utóbb ha csend és rend lesz ’s compromissió nélkül meg lehet parancsoljon a’ Ministerium bármikor velem.” [Sebestyén Gábor naplói], OSZK Kt, Quart. Hung. 1549. I. kötet, 6v.
↩︎
Pogonologia, vagy is értekezés a’ szakálról, leginkább történeti tekintetben, classicus szempontból. Irta
Sebestyén
Gábor, OSZK Kt, Quart. Hung. 1549. II. kötet. E munka talán összefügghet a hivatalnokok szakállviseletét előíró hivatalos rendelettel, legalábbis – amint arra Balogh Piroska felhívta a figyelmemet – a szintén szakálltörténetet író és publikáló Greguss Ágost erre hivatkozik ihletforrásként:
Greguss
Ágost: Elmefuttatás a szakállról, Új Magyar Múzeum, 3.1 (1853): 245–251.
↩︎
Szinnyei
XII: 815.
↩︎
Kéziratát lásd [
Sebestyén
Gábor:] Anagrammák, OSZK Kt, Fol. Hung. 1137.
↩︎
Victoria Vincentem Vincens, honoribus reverendissimi ac amplissimi domini Vincentii Simon, S. candidi ac exemti Ordinis Praemonstratensis canonicorum regularium praelati, S. Michaelis archangeli de Csorna, SS. Petri et Pauli apostolorum de Horpács, item B. V. annunciatae de Türje, ac S. Joannis Baptistae de Ponte, seu Jánoshida praepositi infulati, Oeconomicae Societatis Hungaricae membri, I^a Calendarum Januarii MDCCCLXI, occasione solennis installationis, in tesseram amicitiae anagramatice evicta, per Gabrielem
Sebestyén
. Sopronii. Typis Caroli Romwalter.
↩︎
Az anagrammák maguk nem maradtak fenn, csak egy kisnyomtatvány, mely régi iskolatársa, nagykőrösi lelkész, ifjabb Báthori Gábor hat disztichonnyi versét tartalmazza latinul és magyarul: Magnifico domino Gabrieli Sebestyén, ad inclytam abulam caesareo-regiam judiciariam superiorem – Sopronii in Hungaria – cojudici, et in urbarialibus referenti, annagrammatum Virgilianorum, ad honorem coronae pincipis Rudolphi Francisci Caroli Josephi, die XXI. mensis augusti, anno 1858, fausto numine nati, cura insigni, lucubratione assidua scriptorum, et vero nomine admiratione dignorum auctori doctissimo gratulatur et S. P. D. Gabriel
Báthory
in circulo Cis-Danubiano, a parte helveticae conf. add. supr. superintedens. Magno-Kőrösini, anni 1859, mensis aprilis die 2-da. Sopronii. Typis Caroli Romwalter. Kézirata: Tiszántúli Református Egyházkerület, Nagykönyvtár (a továbbiakban: TRENk), R821, 31r–32v.
↩︎
Genethliekon, seu Anagrammata Virgiliana, ad honorem serenissimi cæsareo-regii coronae principis, Rudolphi Francisci Caroli Josephi in castello cæsareo Laxenburg Austriæ, die XXI. mensis Augusti, anno MDCCCLVIII, fausto numine nati, ex unico Virgilii versu, ad hæc solemnia adplicito, juxta auctorem classicum, stylo classico, in sexaginta rythmice sonantibus dicis, diebus nativitatem statim sequentibus, constructa, illustrata, dicata, per Gabriel
Sebestyén
, ad inclytam tabulam cæsareo-regiam judiciariam superiorem – Sopronii, in. Hungaria – cojudicem, et in urbarialibus referentem. Sopronii 1858. Typis Caroli Romwalter.
↩︎
Lásd
Aszalay
József: Szellemi röppentyűk, történelmi s humoristikai szinezettel, Pest: Ráth Mór, 1859, 270–290; illetve a Vasárnapi Ujság visszaemlékezését személyére: [Sebestyén Gábor (1794–1864), Vasárnapi Ujság, 11.15 (1864. április 10.): 137–138. Megjegyzem Aszalay családi vonalon is kapcsolatban állt Sebestyénnel, aki bátyjának, Aszalay Lászlónak 1861-es egri kanonoki beiktatására verset is megjelentetett: Alagya, melyet főtisztelendő és nagyságos szendrői Aszalay László, mizslei prépost, esperes és szentistváni volt plébános urnak mint felséges urunk által, az egri főmegyében legkegyelmesebben kinevezett kanonoknak 1862-dik évi január XXI. történt ünnepélyes beigtatása alkalmára, évszámokat jelentő versekben, készitett
Sebestyén
Gábor. Eger, nyomatott az Érseki Lyceumi Könyvnyomdában. 1862.
↩︎
Egy bizonyos Kováts Pál adta össze őket. Beszédét közli:
Kováts
Pál: Hol van ma-is a’ Paraditsom e’ földön? (közli szükséges változtatások mellett
Edvi

Illés
Pál), in: Felső Magyar-Országi Minerva. Nemzeti Folyó-Írás. Hatodik évi Folyamat. 1830. Negyedik kötet, October, november, december. Kassán, Ellinger István’ Cs. Kir. Priv. könyvnyomtató’ és áros’ betűivel ’s költségein. Tizedik Füzet. – Octóber, 69–73.
↩︎
Életéről lásd
Pálmány
: i. m. II, 2071–2072. Sebestyén Pál hagyatéki iratai alapján a 19. század második felének olvasásszociológiáját elemzi:
Gyáni
Gábor: Az olvasó táblabíró: középosztályi műveltség a 19. század végén, in:
Uő
: Az urbanizáció társadalomtörténete. Tanulmányok, Kolozsvár: Korunk – Komp-Press, 2012, 231–258.
↩︎
A Sebestyén fiúk még életben voltak apjuk halálakor. A legidősebb, Sebestyén Pál hagyatéki anyagaiból derül ki, hogy öccseinek már csak örökösei voltak életben 1891-ben. Egy anyakönyvi kivonatból innen tudjuk azt is, hogy Sebestyén Antalnak 1881-ben még gyermeke született. Lásd Hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv, 1891. június 16., BFL, IV.1411.b, 1891/01267.
↩︎
Lásd Gyászhírek, Fővárosi Lapok, 1.79 (1864. április 7.): 349; Gyászjelentés, Sürgöny, 4.78 (1864. április 6.): [2.]
↩︎
Álmatlan könyv, vagy is, Sebestyén Gábornak némely álmatlan hosszú Éjtszakákon Éjjelenként való álmos időtöltései. Sopronban, 1854., OSZK Kt, Oct. Hung. 1947.
↩︎
Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. (A címben szereplő dátum természetesen a versek írásának-leírásának kezdő dátumát jelöli.)
↩︎
Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468.
↩︎
Lásd még a következő kéziratos köteteket: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888; Összegyűjtött versek. (Sebestyén Gábor hagyatékából.), OSZK Kt, Quart. Hung. 1460; Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223; K. Sebestyén Gábor hagyatékából. Halotti versek, névnapi köszöntők, közmondások, verstani töredékek stb., OSZK Kt, Oct. Hung. 540; Házassági gondolatok. mellyeket farsangi ajándékúl Vetsey Károly Barátjának ajánlott Sebestyén Gábor mk Pápán 1821., OSZK Kt, Oct. Hung. 542; Holmi Más Versek Kőnyvekből ki szedegetet Versezetek És Halotti Bútsuztatók, OSZK Kt, Oct. Hung. 545.
↩︎
Sebestyén ugyanis mások verseit is gyűjtötte füzeteiben. Ezekben nagy számban vannak ilyenek: Összegyűjtött versek. (Sebestyén Gábor hagyatékából.), OSZK Kt, Quart. Hung. 1460; Holmi Más Versek Kőnyvekből ki szedegetet Versezetek És Halotti Búsuztatók, OSZK Kt, Oct. Hung. 545; Elegybelegy. az az némelly vers szerzök’ versei, OSZK Kt, Oct. Hung. 696. (Ez utóbbiban kizárólag mások versei olvashatóak, a korábbi kettőben sajátok is.)
↩︎
Őt elsősorban úgy tartja számon a történetírás mint Csokonai utódját a Csurgói Gimnáziumban. Élete legrészletesebb összegzésének is ez áll a középpontjában:
Héjas
Pál: Császári Lózsÿ Pál Dr. csurgói első professor élet s jellemrajza. Sz. 1771. mh. 1823, Csurgó: Vágó Gyula Könyvnyomdája, 1899.
↩︎
A kiadvány leírása:
[
A’ deák versszerzésnek esméreti és régulái. Pesten, Patzko Ferencz’ betűivel, és kőltségével. 1806. Sebestyén ráírta a címlapra: „készítette és ki adta Csázári Losÿ Pál Ketskeméti Professor”. A kéziratokkal egybekötött nyomtatvány: OSZK Kt, Oct. Hung. 549.
↩︎
A’ magyar Vers készítésre való rővid út mutatás, mellyet készíitettem S. G. Posonyban 1811 die 18 Julii, in: K. Sebestyén Gábor hagyatékából. Halotti versek, névnapi köszöntők, közmondások, verstani töredékek stb., OSZK Kt, Oct. Hung. 540. 45v–49r; 53v–54r. Másik, teljesebb kézirata ugyanennek: A’ Magyar Vers szerzésre való rövid Út mutatás, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 34v–47r.
↩︎
Azt is tudjuk, hogy Sebestyén 50 forintot keresett e versével. Lásd önéletrajzát: [Sebestyén Gábor naplói], OSZK Kt, Quart. Hung. 1549. I. kötet, 2v.
↩︎
Szivbeli áldozat vagyis egy háládatos szivnek szavai, mellyeket ama meg bóldogult Nagy Méltóságú Consiliarius Urnak Jezenák János eö Nagyságának mint a’ köz hasznú Convictus Fundátorának festett képe felett, az ő Hazafiúi szivének meg bizonyitására, és emlékezetére. –’s egyszersmind a’ mostan élő és hasonló visrtusokkal – ’s ennek nagy reménységű fijának Jeszenák János Urfinak tiszteletekre szivéből áldozott, készített, és mondott A’ Posonyi Evang. Oskolákban tanuló ifjuság elött S. G. anno 1812 die 15 Januar., in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 56r–58v.
↩︎
A’ mikor az verseket Jeszenáknak elmondtam e’ következendő verseket készítettem Praefatióúl. anno 1812 die 16 Januar., in: uo. 59r–v. A vers mellett ez a megjegyzés szerepel: „Ottan vóltak sok Bárók, Grófok, és egyéb nagy urak jelen p. o. Szilasi &c.”
↩︎
Gróf Dessőfi Jósefnek ugyan azon versek eleibe ezeket készítettem, ugyan akkor, in: uo. 59v.
↩︎
Uo. 57r.
↩︎
István napi köszöntő vers. Mellyet készítettem T. T. Fábri István Urnak a Posonyi Evang. Oskolák egyik érdemes professorának neve napjának megtisztelésére Posonyban anno 1810 die 26. December. S. G. mk., in: uo. 13r–14v.
↩︎
Érdem koszorú, mellyet T. T. Fábri István Urnak a’ Posonyi Ev. Oskolák érdemes professorának neve napjára készült anno 1811 die 26 Decemb., in: uo. 54v–55r. A kéziratra írt megjegyzés szerint ez nyomtatásban is megjelent, de ennek egyetlen példánya sem ismert.
↩︎
András Napi köszöntő versek mellyeket készitettem Losontzi András Urnak Ketskeméten anno 1812, in: uo. 93v–94r; András napi köszöntő versek – ugyanakkor, uo. 94r–v.
↩︎
Név napi köszöntő vers az E vocalisból készítettem Losontzi András Úr Feleségének Sélei Judith Asszonynak neve napjára anno 1812 Ketskemétenn, in: uo. 100r. A házaspárról annyi információt tudunk, hogy 1812 májusában született László nevű fiuk, aki majd Mátyási József barátja és verseinek címzettje lesz az 1830-as évek végén. Lásd
Mácsik
Péter: Életrajzi kontextusok Mátyási József kései műveiben, in: Prima manus. Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar irodalmából (szerk.
Keszeg
Anna –
Vaderna
Gábor), Budapest: Ráció, 2008, 74–81.
↩︎
Mihály napi köszöntő Versek. Melyeket Stréba Sámuel kivánságára Radasovszki Mihálynak irtam és készitettem Posonyban anno 1822 Sept., in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 22r–v; Jósef napi köszöntő versek. Mellyeket Mikolai István B. kérésére, az ő otthon lévő bátyának Mikolai Jósefnek írtam Posonyban anno 1812 egy félóra alatt, in: uo. 66v–67r; Josefa napi köszöntö versek. Mellyeket készitettem a Diéta alkalmatosságával itt lévő Kókai Mihály Szegedre való Cancellista kérésére, mellyeket elis küldött Szegedre anno 1812, in: uo. 67r; Jósef napi köszöntő versek. Mellyeket Kókai Mihály Úr kérésére Eszterházi Jósef kis gróf úrfinak írtam anno 1812 Mense Marti, in: uo. 68r–v; Jósef napi köszöntö versek_[._] Mellyeket Kókai Mihály Ur kérésére Salamon Jósefnek írtam ugyan akkor, hamarjába, in: uo. 68v.
↩︎
Utóbbira még egy példa: Deák Oratio után mondatott versek mellyeket Ketskeméti Senior Imre István bútsúzó oratiója után készítettem az ő számára én SG. 1812, in: uo. 100v–101r.
↩︎
Sebestyén
: Öröm-ének, i. m. [2.]
↩︎
Nagyságos ROHONTZY JÁNOS Királyi Tanátsos Urnak több Vármegyék Tábla Birájának, mint T-N. Veszprém Vármegye részéről az Ország Gyűlésre küldetett eggyik Követnek tiszteletére. (1826.), in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 7v–8r.
↩︎
Házassági gondolatok. mellyeket farsangi ajándékúl Vetsey Károly Barátjának ajánlott Sebestyén Gábor mk Pápán 1821, OSZK Kt, Oct. Hung. 542. 4r.
↩︎
Uo. 4v.
↩︎
Uo. 13r.
↩︎
Uo. 18r–v.
↩︎
A’ nőtelenekhez, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 9r–v. A változatok: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 17v–18v; 21r–v; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468, 22v–23r. (Megjelent:
Sebestyén
: A’ nőtelenekhez, i. m.)
↩︎
Levél a melyel egy nehány Lakodalmi Verseket is küldtem. anno 1810 Pünkősdkor, in: K. Sebestyén Gábor hagyatékából. Halotti versek, névnapi köszöntők, közmondások, verstani töredékek stb., OSZK Kt, Oct. Hung. 540. 41v–42r.
↩︎
Kéz fogáskor, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 1r.
↩︎
Sebestyén
: Tuba, i. m. 164.
↩︎
Egy két szó arról hogy a férfi elébb való az Aszszonynál készítettem én S. G. Posonyban anno 1810 December, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 11v–13r.
↩︎
Descriptio Poëtica. Melyet készitettem Posonyban. November die 24 anna 1810 én K. Sebestyén Gábor.
Théma
Egy Barátomnak a’ ki katonának ment ’s az ütközetben el esett. emlékezetére, in: uo. 2r–6r. Itt: 5v–6r.
↩︎
Zakarides Mihály Tanúló társamnak halálára irott versek; mellyeket elme futtatásból készitettem Posony anno 1812 die 24 Jan., in: uo. 60r–61r. Talán szintén e csoporthoz tartozik a következő vers ugyane gyűjteményből: Egy barátom halálára. Pos. anno 1811 die 12 Novemb.. in: uo. 25v–26r.
↩︎
Dréta Antal Zirczi Apát sirkövére, in: Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 23r.
↩︎
Bútsuztató Versek, in: K. Sebestyén Gábor hagyatékából. Halotti versek, névnapi köszöntők, közmondások, verstani töredékek stb., OSZK Kt, Oct. Hung. 540. 79v–66v. (A kötetet mind a két oldaláról elkezdte teleírni Sebestyén – a számozás így fordítva halad. Az itt található tizenegy halotti búcsúztató között más típusú versek is találhatóak.) Holmi Más Versek Kőnyvekből ki szedegetet Versezetek És Halotti Búsuztatók, OSZK Kt, Oct. Hung. 545. 44v–61v. (Hét teljes búcsúztató és még a koporsó leeresztésénél éneklendő kisebb dalok.)
↩︎
A’ Sirban, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 1v–2r. (Megjelent:
Sebestyén:
A sírban, i. m.)
↩︎
Egy Kis Asszony Sírkövére, in: uo. 5r–v; Kedvesem’ sírja felett, in: Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 21r–v. (Megjelent:
Sebestyén:
Egy kis asszony sírkövébe, i. m.)
↩︎
Kerényi
Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867), Budapest: Pest Megye Monográfia Közalapítvány (Előtanulmányok Pest megye monográfiájához 3.), 2002, 90–145.
↩︎
Lásd
Gyáni
: i. m. 241–255.
↩︎
Az irodalmi karrier gazdasági lehetőségfeltételeiről meglehetősen homályos fogalmaink vannak. Ennek kutatásához lásd
Kerényi
Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz, Budapest: Osiris (Osiris Monográfiák), 2008;
Szilágyi
Márton: A költő mint társadalmi jelenség. Csokonai Vitéz Mihály pályafutásának mikrotörténeti dimenziói, Budapest: Ráció (Ligatura), 2014;
Szilágyi
Márton: A „nemzeti költő” szereplehetőségei. Vörösmarty társadalmi státuszáról, in: uő: Hagyománytörések. Tanulmányok az 1840-es évek magyar irodalmáról, Budapest: Ráció, 2016, 21–32.
↩︎
Nótagyűjteménye: Külömb-külömbféle vig és szomorú versek, OSZK Kt, Oct. Hung. 476; Lásd még kottás lejegyzését itt: K. Sebestyén Gábor hagyatékából. Halotti versek, névnapi köszöntők, közmondások, verstani töredékek stb., OSZ Kt, Oct. Hung. 540. 33v–35r.
↩︎
Lásd uo. 65r–63v. (A kötetet mind a két oldaláról elkezdte teleírni Sebestyén – a számozás így fordítva halad.)
↩︎
Holmi Más Versek Kőnyvekből ki szedegetet Versezetek És Halotti Búsuztatók, OSZK Kt, Oct. Hung. 545. passim. Másutt is vannak elszórva ide sorolható költemények. Például: A’ bor ereje, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 10v; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 6v.
↩︎
A’ boros kantsó, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 14r; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 6r–6v; A’ Pipához, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 23v; Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 9r–v; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 9r–v. (A vers megjelent:
Sebestyén:
A’ pipához, i. m.) Csokonai népszerűségéhez lásd
Szilágyi
: A költő mint társadalmi jelenség, i. m. 389–422.
↩︎
Bandi czigány, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826, OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 5r. (Megjelent:
Sebestyén:
Bandi czigány, i. m.)
↩︎
Paraszt dal, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 7v.
↩︎
[cím nélkül], in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 23v.
↩︎
A’ szeretet, in: uo. 28r.
↩︎
A’ Szerelem nem bűn, in: uo. 28v–29r. Itt: 28v.
↩︎
A’ pipához, in: uo. 73v–74r (A vers megjelent:
Sebestyén:
A’ pipához, i. m.)
↩︎
A’ bor szerelmesíti a’ Poëtát, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 14v–15r; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 7r.
↩︎
A’ nagy ivó testamentoma, in: Sebestyén Gábor Szemere Pálnak, Pápa, 1826. január 19., in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 11r–v. Itt: 11v. (Megjelent:
Sebestyén:
Egy nagy ivó’ testamentoma, i. m.)
↩︎
Lásd [
Csokonai

Vitéz
Mihály:] A’ szamócza, in: Anakroni dalok Cs.
Vitéz
M. által. Bétsben, Pichler Antal betüivel, 1803, 28–30. Itt: 29. A jegyzet: 52. A vers kritikai kiadása a jegyzet elmellőzésével:
Csokonai Vitéz
Mihály: Költemények 4. 1797–1799 (s. a. r.
Szilágyi
Ferenc), Budapest: Akadémiai (Csokonai Vitéz Mihály összes művei), 1994, 32. A vonatkozó hely: Hom. Odyss, IV,220. skk. (Devecseri Gábor fordításában „varázsos szer”).
↩︎
Sebestyén Gábor: A’ Nepenthes fű, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 10r–v; Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 4v; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 7v.
↩︎
A’ vén Kata, in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 3v–4r; Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 9v–10r Vagy: Egy vén leányhoz, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 71r.
↩︎
Borbála, in: Sebestyén Gábor Szemere Pálnak, Pápa, 1826. január 19., in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 11r–v. Itt: 11v. (Megjelent:
Sebestyén:
Borbála, i. m.)
↩︎
Festett kép_[.] Egy tsúnya vén Leány le irása, Irtam Posonyban anno 1812 die 26 April, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 72r–v.
↩︎
Sebestyén Gábor Szemere Pálnak, Pápa, 1826. január 19., in: Sebestyén Gábor vegyes költeményei 1826., OSZK Kt, Oct. Hung. 223. 11r–v. Itt: 11v. (Megjelent:
Sebestyén:
A’ leányzó, i. m.)
↩︎
Horváth Simon részire név napi köszönő Oct. 28án 1843. Sebestyén Gábor Veszpremi követ által, Magyar Tudományos Akadémia, Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár (a továbbiakban: MTA KIK Kt), Ms 840/10. Másolata: Simon napi köszöntő. Po’sonyban 1843^b 8^ben 28^án Sebestyén Gábor Veszprémi Követ által, OSZK Kt, Anal. 6587. 4. tétel.
↩︎
Szedlák János Napi köszöntővers. Posonyban anno 1810, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 9v.
↩︎
Kérdés lehet példának okáért, hogy Berzsenyi Dániel Fohászkodása „csak” egyfajta zárvány a költő pályáján, vagy szerves része annak. Lásd
Vaderna
Gábor: Berzsenyi Dániel és a vallás. Tanulmány (szövegközléssel), in: „Az ideál mindazonáltal megőrződik”. Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére. (szerk.
Horváth
Kornélia –
Osztroluczky
Sarolta), Budapest: Gondolat, 2013, 299–326. Lásd még például Arany János példáját:
Szilágyi
Márton: „Köszönöm Isten gazdag kegyelmének”. Arany János: Toldi, in: uő: Hagyománytörések, i. m. 175–190.
↩︎
Sebestyén
Gábor: A magyarországi reformata Ecclésiának közönséges történetére vonatkozó elegy-belegy jegyzések, OSZK Kt, Fol. Hung. 1141.
↩︎
Isten. Világ. Ember, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 11v–12v. Közlése:
Sebestyén
: Isten. Világ. Ember, i. m.
↩︎
Lásd erről Kunstreligion. Ein ästhetisches Konzept der Moderne in seiner historischen Entfaltung. Band 1. Der Ursprung des Konzepts um 1800 (Hrsg. Albert
Meier
– Alessandro
Costazza
– Gérard
Laudin
), Berlin – New York: de Gruyter, 2011.
↩︎
Sebestyén
: Praecipuum, i. m. 110. (Kézirata: Newton’ sirverse. Popé után. OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 12v.) Az eredeti így hangzott: „Nature and Nature’s Laws lay hid in Night / God said, Let Newton be! And all was Light.” The Works of Alexander
Pope
, Esq; Vol. II. Part I. Containing his epistles, &c. London: Printed for R. Dodsley, and Sold by T. Cooper in Pater-noster-Row, MDCCXL, 172.
↩︎
Sebestyén
: Praecipuum, i. m. 110–111.
↩︎
Sebestyén álláspontja, mely a fiziko-teológiai beállítottságot és a newtoni fizikát összeegyeztethetőnek véli, nem szokatlan a korban (lásd
Vörös
Imre: Természetszemlélet a felvilágosodás kori magyar irodalomban, Budapest: Akadémiai, 1991, 15–53.), ám jellemző, hogy úgy érezte, érvelnie kell mellette.
↩︎
Barátimhoz, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 19r.
↩︎
A’ Baráttság’ Oltára, in: uo. 3v. (A vers megjelent:
Sebestyén
: A’ baráttság’ oltára, i. m.)
↩︎
Egy nagy szélvésztöl, Az Amazonok szigetébe kivettetett szerentsétlen Magyar tőrténete. – melyet készitetem Posonyban anno 1811 die 6 Julii – egy egész nap –, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 16r–21v.
↩︎
Horváth
János: Berzsenyi és íróbarátai, Budapest: Akadémiai, 1959, 115. Baróti Szabó verse eredetileg a Magyar Museumban jelent meg: Első folyóirataink: Magyar Museum. I. Szöveg (s. a. r.
Debreczeni
Attila), Debrecen: Kossuth Egyetemi (Csokonai könyvtár. Források 11.), 2004, 262. Újraközlése: Deákos költők. Első kötet. Rajnis, Baróti Szabó, Révai versei (kiad.
Császár
Elemér), Budapest: Franklin-társulat, (A Kisfaludy-Társaság nemzeti könyvtára XXIII.1.), 1914, 128–130.
Kis
János: Aratáskor, in:
Kis
János’ versei. Kiadta
Kazinczy
Ferencz. Harmadik kötet. Pesten, Trattner János Tamásnál, 1815, 125–129.
↩︎
Berzsenyi Dániel költői művei (s. a. r.
Merényi
Oszkár), Budapest: Akadémiai (Berzsenyi Dániel összes művei I.), 1979, 1979, 269–270. Az idézet: 269.
↩︎
Szajbély
Mihály: Berzsenyi Dániel „A Magyarokhoz” című ódájának változatai és eszmei-poétikai előzményei, ItK, 83.4 (1979): 371–386. Itt: 377–382.
↩︎
Csetri
Lajos: Nem sokaság, hanem lélek. Berzsenyi-tanulmányok, Budapest: Szépirodalmi, 1986, 55.
↩︎
Berzsenyi Dániel Kazinczy Ferencnek, Sopron, 1820. december 13., in: Berzsenyi Dániel levelezése (s. a. r.
Fórizs
Gergely), Budapest: EditioPrinceps (Berzsenyi Dániel összes munkái), 2014, 276. lev., 532–534. Itt: 533. Rájnis Kalauza: A’ Magyar Helikonra vezérlő kalaúz. Az az: a’ magyar vers-szerzésnek példái, és régulái. Írta Kőszegi
Rájnis
Jóźef. Posonyban, Landerer Mihály’ költsgéével, és betüivel. 1781. A Berzsenyi-levél elemzése:
Vaderna
Gábor: Torlódások. Diskurzusok összjátéka Berzsenyi Dániel egyik levelében, in: „Et in Arcadia ego”. A klasszikus magyar irodalmi örökség feltárása és értelmezése (szerk.
Debreczeni
Attila –
Gönczy
Monika), Debrecen: Kossuth Egyetemi (Csokonai könyvtár 36.), 2005, 370–401.
↩︎
Lantos vers. Mellyet egy hazáját szerető hív poéta [
Rájnis
József] szerzett, midőn a’ felséges második József tsászár a’ ditső magyar nemzetnek a’ királyi szent koronát, és a’ régi szabadságot viszsza adta. Nyomtattatott Bétsben 1790. esztendőben.
↩︎
A’ Magyar Parnassus, az az a’ magyar Helikonra vezérlő Kalaúznak második kiadása, melyen a’ verselésnek példáit és réguláit megbővitette és csinosgatta Kőszegi
Rajnis
Jó’sef, OSZK Kt, Quart. Hung. 221. 29–31.
↩︎
Deákos költők, i. m. 48–50. A kézirat filológiájához lásd az ő jegyzetét: uo. 292.
↩︎
Porkoláb
Tibor: Szempontok a francia háborúk inszurrekciós költészetének textológiai és filológiai vizsgálatához, in: Textológia – filológia – értelmezés. Klasszikus magyar irodalom (szerk.
Czifra
Mariann –
Szilágyi
Márton), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Csokonai könyvtár 55.), 2015, 191–214. Itt: 198–200. E források elemzési lehetőségeihez lásd
Kovács
Ákos András –
Szűcs
Zoltán Gábor: Hogyan olvassuk a 18. század magyar politikai irodalmát? Korall, 35 (2009. április): 147–174.
↩︎
A’ Magyarokhoz, in: Sebestyén Gábor vegyes tárgyú költeményei – ’s Csermák Antal élete, OSZK Kt, Quart. Hung. 888. 9r (Megjelent:
Sebestyén
: A’ Magyarokhoz, i. m.)
↩︎
Egy Mú’sa a’ Magyarokhoz, in: Elegyes múlatság, mellyet üres óráiban irogatott és a készitett Posonyan, Sebestyén Gábor. ad anno 1810 die 20 December, OSZK Kt, Oct. Hung. 543. 72v–73v.
↩︎
Bútsú vétel a’ Múzsáktól, in: Töredék versek mellyekkel életének némely üres óráit játszotta el S. G., OSZK Kt, Quart. Hung. 1468. 2r.
↩︎