Czifra Mariann

Az írás megmarad?
Kazinczy Ferenc és a Tövisek és Virágok¹

Megjelent: (Czifra Mariann szerk.): A leleplezett mellszobor. PIM, 2009. II. fej.

A Tövisek és Virágok² 2005-ben egy budapesti aukciósház árverésén négyszáztízezer forintért került kalapács alá, ezzel igen tekintélyes helyet kivíva magának a régi könyvek piacán.³ Hangzatosan a 19. század elejének egyik legkeresettebb magyar könyvritkaságának is nevezhető. Annál is inkább, mert az alig néhány oldalas, kötetnek is csak jóindulattal nevezhető könyvecske semmilyen nyomdai, könyvművészeti különlegességgel nem bír, metszetet alig tartalmaz, papírja, kötése rossz minőségű. Az elárverezett példányon autográf írás sem volt található. A forma tehát nem indokolta a vásárlók fizetési hajlandóságának ehhez hasonló mértékét, annál inkább a ránk maradt írások száma, ugyanis a kötet igen kevés példányszámban jelent meg, s maradt fenn. De ha a gondolatot bevégezve hozzátesszük azt is, hogy Kazinczynak egyéb – akár hasonlóan kis példányszámban fennmaradt – művei közel sem ilyen keresettek, arra lyukadhatunk ki: kizárólag a mű irodalmi-kulturális kánonban megszilárdult pozíciója vonzhatta a gyűjtőket.

Kazinczy vékony kötete kétségtelenül az irodalomtudomány rendszeresen kutatott tárgya. Az irodalomtörténészeket, olykor nyelvészeket leginkább az epigrammák keletkezési ideje és a Kazinczyt ihlető elméleti hatások érdekelték, de foglalkoztak a versek és a hozzájuk tartozó magyarázatok előszövegeivel, vagy a kiadott kötet példányszámával is.⁴ Az írások nem vitatják az epigrammagyűjtemény irodalomtörténeti és a nyelvújítás forgatókönyvében elfoglalt státuszát. A gyűjtemény darabjairól a szakirodalom hagyományosan úgy véli: Kazinczy „ezekkel vonta meg nagyjából a barázdákat a haladás és veszteglés, a kellő készűltség alapján való bírálat s a mindenhez érteni akaró nyegleség, a nemzeti élet kifejtésére czélzó újítás és a fásúlt közönynek kedvező régihez ragaszkodás között. […] Kazinczy barátai és ellenfelei egyre hangosabban követelték, hogy az újítás elvei részletesebben és világosabban kifejtessenek. Kazinczy maga is érezte, hogy gyakorlati példáit immár múlhatatlanúl meg kell magyarázni és leveleiben elszórt tanításait összefoglalnia.”⁵ Váczy János Kazinczy születésének 150. évfordulóján megjelent monográfiájának gondolatmenete mindvégig azt érezteti, hogy a Tövisek és Virágok versei egy világos elméleti tartalom epigrammai formába öntött megtestesülései, amelyek határozott és célzott fellépésük folytán két táborra osztották a magyar irodalmat és irodalmárokat, így ellenkezőkre és hívekre találtak a korabeli tudósok sorai között. Gergye László radikálisan fogalmaz: „A Tövisek és virágok ajánlóverse, a Herkules világosan és igen határozottan jelzi a szerző alapcélkitűzését, a nyelvújítási harc megindításának eltökélt szándékát.”⁶ Csetri Lajos is hasonlóképp vélekedik, közel kétszáz évvel a mű születése után is: Kazinczy „irodalmi harcaira készülve, megírja a későbbi Tövisek és Virágok c. epigrammakötet első darabjait, anélkül, hogy Goethe és Schiller Xéniái a kezébe kerültek volna; csak hallott róluk harangozni, s mivel célkitűzésüket – az irodalmi élet harcaiba való beleelegyedésüket – hallomásból is aktuálisnak ítélte, ő maga is elkezdett epigrammákat írni.”⁷ Hász-Fehér Katalin más kontextusba helyezve ugyan a művet, de szintén csatlakozik a korábbiakhoz, s Kazinczy művének publikálása mögött a kánonváltás szándékát véli felfedezni.⁸ A szakirodalom széttartó tételeinek egységes állásfoglalása tehát, hogy a verseskötet megjelenése hátterében Kazinczy tudatos fellépése áll, egyöntetűen azt állítják, Kazinczy a kötet által nézeteit összefoglalta, hadat üzent, ahogy Fried István írja: a kötet „a nyelvújítási küzdelem egyik darabjaként kijelölte a küzdők helyét és irányát”.⁹

A Tövisek és Virágok ennek értelmében a nyelvújítás legtüzesebb korszakának megfontolt, szervezett gyújtópontja. A dolgozatban ezt az élesen megrajzolt írói szándékot, Kazinczy fellépésének hátterében álló szerzői intenciót fogjuk megvizsgálni a ránk maradt nyomtatott és kiadatlan írások tükrében. Az elemzést két területre osztva szükséges a versek megírása és megjelentetése között különbséget tenni. A Tövisek és Virágok fogadtatását is e körül a tengely körül fogom megvizsgálni, így szétválasztom a befogadók körét a kézírásos változatban és a nyomtatott változatban olvasókra. A problémakör körüljárása közben szükséges lesz az epigrammagyűjtemény (nem az egyes versek, hanem a kötet) születéstörténetét és a Kazinczy életében tervezett újabb kiadások tervezetének kontextusát is körbejárni, a kötetkompozíció módosulásait, a jegyzetapparátus változását is nyomon követni.

„Sanyarú munka a’ versírás”

Kazinczy 1810. novemberében számol be arról egyik Berzsenyihez szóló levelében, hogy Nyilak és Virágok cím alatt epigrammákat kíván megjelentetni, „mellyeknek tárgya a’ mesterség”.¹⁰ Az évek alatt kiteljesedett, számtalanszor újrakeresztelt epigrammakötet néhány darabjának születését ettől sokkal korábbra tehetjük.¹¹ Az epigrammák keletkezését nyomon követhetjük Kazinczy leveleiben, némelyikhez pontos megírási dátumot is köthetünk, ám ebből az időszakból naplófeljegyzés nem áll rendelkezésünkre, így ha nem is gazdagok, de bőségesek a forrásaink. A levelezésből tudjuk meg azt is, hogy Kazinczy először 1810. januárjában nevezi a verseket ún. „Aesthetico-Critica” epigrammáknak.¹² A megnevezés, a levélben elküldött epigramma, s egyéb levelek is azt mutatják, hogy Kazinczy esztétikai tanokat öltöztet lírai köntösbe.¹³ Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy 1809 áprilisában Kazinczy a napóleoni háborúktól való félelmében elégeti a teljesen el nem készült verseit, attól tartván, hogy ha meg találna halni, ki ne adják őket befejezetlenül.¹⁴ 1810 elején ugyanakkor már sajnálkozik óvatoskodása felett, és nekilát a versek újraírásának emlékezetből. Ezzel egy időben fogalmazza meg azt a vágyát, amely a következő hónapokban szépírói munkálkodásának célt ad: „Az elme’ virága a’ Poezis és rokon mesterségek. Mit ér minden dolgozásom, ha magam után eggy kis kötet poezist nem hagyok! Csak annyit hagyhatnék, mint a’ mennyit a’ Berzsenyi versei mostan tesznek már. Pedig ő nekem fiam lehetne. Ez a’ vágyás töltötte-el most lelkemet.”¹⁵ A lelkesült sorokat annak a néhány versnek a levélbe másolt példánya követi, amelyek az 1810-es év első napjainak – egész pontosan éjeinek („mert én setétben szoktam írni verseimet”¹⁶) – szüleményei. A jónak ítélt verseket Kazinczy letisztázza, s szisztematikusan összegyűjti, ugyanakkor kicsi számuk fölött sajnálkozik.

„Tökélletesen elkészűlt verseimet én ólmozott lineákra írom, hogy ha hirtelen kidűlök is, úgy nyomtattathassék, [!] mint magam fognám corrigálni. Képzeld! mind öszve még csak öt árkus! Mikor lesz kétszer annyi! – Bár csak 12. Sonettet csinálhatnék! mert annak zengése engem nagyon gyönyörködtet. […] – Eggy árkus ezen felyülírás alatt NYILAK aesheticai regulákból fog állani.”¹⁷

Vagyis 1810 elején Kazinczy verseket akar írni, s mivel ízlésének leginkább a szonett felel meg, szorongva tárja barátai elé az éjszakánként született kisebb lélegzetű időmértékes költeményeket, köztük a későbbi Tövisek és Virágok darabjait. A verseknek eleinte nem sok költői jelentőséget tulajdonít, azt írja, „poétai érdemek nincs”¹⁸, és „soványak”¹⁹. Vagyis mikor 1810. januárjában a levelezés fórumán előáll egy kizárólag esztétikai tárgyú epigrammákat tartalmazó gyűjtemény gondolatával, szinte restelkedik szülöttei miatt. „Ezen technicára tartozó Epigrammák’ soványságát üsse helyre, két más, mellyet forró szívvel írtam.”²⁰ S itt a Nagy Gáborhoz írt levélben a Könyörgés és Az erdő című epigrammák következnek, amelyek lírai hangvételükkel s tárgyukkal különböznek a levélben előbb felsorolt daraboktól.

Fontos megemlíteni, hogy nem a műfaj az, amely magyarázkodásra kényszeríti Kazinczyt. Az imént említett Az erdő című írást ezekkel a sorokkal vezeti be Dessewffy Józsefnek:

„Értsed poétai új dolgozásaimat. – Aprílban elégettem azon kis csomóját verseimnek, mellyekkel meg nem tudtam elégedni, hogy ha a’ háború el talál ölni, valaki a’ készűletlen dolgokat ki ne adhassa. Ezek köztt volt 4 vagy 5 négy sorú stanzákból álló énekem. 1786-ban Kácsándy Susitól²¹ Gálszécsből Kassára menvén, a’ Dargón a’ szép erdő poétai elragadtatásra szenderített. Ezt a’ dalt is elégettem, ’s most eszembe nem jut az elégetett dal. A görög Anthologia’ Epigrammájinak ízlések szerént kezdtem újra csinálni, ’s az énekből eggy olly Epigramma lett, mellyel felette meg vagyok elégedve.”²²

Nem azért véli soványnak tehát írásait, mert a fenti műfaji hierarchia alacsonyabb fokán állnak (nem szonettek, vagy nem egyéb műfajú írások), hanem a témát, illetve valószínűleg a versek költői érdemét firtatja. Ugyanebben a levélben olvasható Wesselényi Miklós halálára írt epigrammája (Báró Wesselényi Miklós), s a levél zárultával még néhány vers az alábbi bevezetéssel: „Beléereszkedvén új versezésem elmondásába, értsd ez idei munkámat, a’ meddig a’ papiros engedi közléseket.”²³ Az eztán következő versek mind disztichonban íródott rövid lélegzetű művek (A boldog alkony, Könyörgés), s mögöttük vannak a későbbi Tövisek és Virágok darabjai is, de kizárólag a felsorolás legvégén, némi magyarázó kommentár körítésével (Soloecismus, Edőkhöz, A nehéz nyelvű, A neo- és palaeo-logus).²⁴ A sorban hátrébb vannak rendezve azok az írások tehát, amelyekért kevésbé lett volna kár, ha betelt volna a papír.²⁵

Ezek is alátámasztják azt, hogy Kazinczy mentegetőzése a készülő epigrammák miatt nem a munkája felett aggodalmaskodó szerző bizonytalankodása: a stilisztikai, grammatikai, esztétikai tárgyúnak mondható epigrammáit abban az időszakban, amelyre a szakirodalom a stílus- és nyelvújítói fellépést teszi, ő a készülő epigrammáit írói termése gyengébb darabjainak véli. S így van ez még jóval később, áprilisban is, amikor költői műveiről írva nem is említi többé a majdani Tövisek és Virágok darabjait, egyéb, azonos időben keletkezett műveit viszont számba veszi a felsorolásnál.²⁶

Március fordulatot hoz az epigrammák születéstörténetében. Megszületik az első költemény, amelynek egyetlen személy a célpontja. Igaz, ez az írás épp annyira mondható csípősnek, mint amennyire a címszereplő érdemeit méltatja. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a költeményt később a célszemélyhez közel álló illetőhöz úgy küldi el, mint érdemeit bizonyító monumentumot.²⁷ Művét bemutató sorai mégis jellegzetes, s a további versek esetében is fennmaradó írói intenciót fednek fel.

„Ismeri e Uram Öcsém [ti. Kölcsey Ferenc – Cz. M.] a’ Fábchich Pindarusát és poetai munkájinak manierját? Az originális ember volt. Sokan meg nem foghatják, mit tudtam én abban becsűlni, ’s a’ Semlyéni Pap nevetve leste-ki orczám elváltozását, midőn azon verseiről volt szó, mellyeket Fábchich a’ lyányom halálakor írt ’s a’ Hazai Tudósításokba iktattatott. Tagadhatatlan hogy azok irtóztató versek. 15. Martius nem alhatván reggel felé, ’s őtet forgatván szemem előtt, megszállott a’ gonoszság, hogy reá is írok eggy Epigrammát, de nem distichonban, hanem olly zengésű versekben ’s ha tudnék ollyat, az ő manierjában ’s az ő magyarságával. […].Én ezeket megküldöm Kultsárnak. Addig nevessen rajta Uram Öcsém 's barátjai.”²⁸

Előző év végén halt meg az imitált költő, s stílusára nézve beszédes információ az, hogy mikor 1806-ban elküldi Kazinczy számára az idézetben is említett Pindarosz-fordítást, Kazinczy a tréfálkozás céljával részleteket küld leveléből barátainak.²⁹ A Fábchich nevével jelzett költemény bemutatásakor a korábban jellemző elméleti magyarázat természetszerűleg eltűnt, hisz a vers nem valamely verselési vagy grammatikai kérdést érintő lecke versbeöntött mása. Ebben az esetben a vers megmutatása hátterében kizárólagosan a humor áll – s ezzel együtt megszűnik a korábban oly jellemző költői értéket mentegető magyarázkodás is. A humor forrásául szolgál a verselés is, hiszen Kazinczy az általa kevésbé kedvelt jambikus lejtésű, ám ereszkedő verslábat is tartalmazó versformában ír, s ez által – írja – „Ollyan a’ schéma mint a’ bomlott óra’ verése”.³⁰ Ez a hangnem a versek bemutatásánál a későbbiekben is megmarad, leszámítva azt a néhány epigrammát, amelyet a közelmúltban elhunyt személyek tiszteletére ír, s amelyek nem a tövisek, hanem a későbbi virágok számát gyarapítják (Báróczy az 1809-ben elhalt Báróczy Sándor tiszteletére).

A kéziratos versek olvasói visszajelzései a szélsőséges igenlés és a visszafogott, inkább hallgatásba hajló óvatosságra intés között ingadozik.³¹ Ugyanakkor fontos megállapítani, hogy egyrészt a verseket kizárólag Kazinczy belső baráti körébe tartozó személyek kapják meg (legalábbis tőle), másrészt a kiadás esetleges terve csak a távoli jövőben összpontosul, s vegyül el a beteljesületlen írói tervezgetéssel.

Áprilisban valamilyen betegség, nyáron pedig tüdőgyulladása akadályozza a munkában. Az év középső része bővelkedik olyan eseményekben, amelyek foglalkoztatják. Meghal az idősebb Wesselényi, s Kazinczy a temetés és emlékműállítás körüli teendőkben nyújt tanácsokat fia számára. Berzsenyi Pestre látogat, s erről több barátjával levelet vált. Czinke Ferenc³² 1810 elején kiadott Uj Holmijáról megjelenik Szemere Pál recenziója, amely heteken keresztül témaként szolgál a Kazinczy részvételével szerveződő baráti körben. Csípős vagy lírai hangvételű epigrammák születéséről mindenesetre nincsen a köztes időszakból fennmaradt forrás. Kazinczy továbbra is elégetett korábbi műveit próbálja új formában rekonstruálni, s egy júniusi napon egy átvirrasztott éjszaka három soros, bár– legalábbis szerinte – három kötetnyit is érő termése után így ír: „Sanyarú munka a’ versírás: De ha osztán elsűl, nem képzelhetni a’ satisfactiót, mellyet értte kapunk.”.³³

„Így termettek nálam a’ Tövisek és Virágok”

Szükséges megkülönböztetnünk egymástól a levelek csatolmányaként, illetve a levelekbe ágyazva elküldött verseket a kiadandó kötetbe rendezés céljával készülő versektől,³⁴ s eddig kötetterv még nem került számításba, utóbbiakról tehát nem eshetett szó. Kazinczy fél éves szünet után, októberben áll új epigrammákkal barátai közül először Kis János elé újra: „Te buzdítál hogy Nyilaimat folytassam. Buzdításod olta nem kovácsoltam újakat. De ez álmatlanúl töltött éjjel megszálla ismét a’ Vulkánus lelke, ’s ímhol van a’ mit készítettem.”³⁵ A szűkszavú felvezetés és az istenek kovácsának múzsává tétele valóságos nyilak létrejöttét előlegzi. S valóban, az öt új epigramma (A’ két természet, Külömbség a’ prózai ’s poétai mív között [Prózai s poetai szollás], Szokás [Szokott és szokatlan], Zeng dalod… [A fülemile és a czinege], Subai [Lukai])³⁶ közül több konkrét személy, illetve csoportosulás írói működése ellen is értelmezhető. Az egyik esetében pár sorral később Kazinczy ad világos iránymutatást: „erre az utolsóra egy boldogtalan Hubai Miklós nevű Kálvinista deákból Prókátorrá lett emberke adott Originált.”³⁷ Az említett személy 1810-ben ad ki verseskötetet,³⁸ amelyben Csokonait verseit imitálja, egyes verseit jelöletlenül átírja, ekként is érthető az epigramma hatszor ismételt igen erős „poéta nem vagy” félsora.

A nyíl metaforája és Vulkánusz csókja megteremti a harc közegét, s a versek hangneme itt válik valósággal kausztikussá. Az intencióváltás hátterében az önálló kötet koncepciójának megszületése rejlik, amelyet a címadó darab létrejöttével egy időben tár fel Kazinczy:

„(Nyilak és Virágok czímje alatt készűlök kiadni azon epigrammáimat, mellyeknek tárgya a’ mesterség.) Az első darabja az lesz a’ mi íme következik:

Hatalmas Herculesz, nagy Emberisten!

Dics fajzatja a’ Mennyropogtatónak,

Kinek most már fényében osztozol!

Te nem csak a’ föld’ undok szörnyeit, (monstra)

A’ hétfejű Hydrát, a’ holdszülötte

Oroszlánt, és a’ Créta’ vad bikáját,

’S a’ mind ezeknél rettentőbb Buzíriszt,

Diomedeszt, a’ hármas Géryont,

’S a’ tűzokádó Cácuszt öldöséd-el.

Hogy jót tehess, te nem kerűlted a’

Kevésbbé bajnok tettet is, ’s az óll

Marháinak szemetjeit kihánytad;

’S ég ’s föld javallá hasznos tettedet.

’S a’ mit te nem szégyenlél, Bajnokisten!

Dicső fajzatja a’ Mennyropogtatónak!

Én, nyomorúlt embercse szégyeneljem?”³⁹

Az epigramma hősének, a tizenkét próba elé állított Herkulesnek ötödik feladata Augeiász híres és hatalmas istállójának kitakarítása volt. A munka alantassága sérthette volna származását s méltóságát – ám nem sértette. S ezzel az intertextussal megteremtődik a versek javasolt értelmezési kerete: a szerző, mint ítéletalkotó bíró, példát véve az isteni Herkulestől, méltóságával nem törődve, az erejéhez és hatalmához méltó tevékenységet félretéve munkának lát, s rendet tesz a magyar literatúra gyülekezetében. El akarja választani az értékest az értéktelentől, kánont épít. Ugyanakkor fontos az is, hogy ez a magát Herkuleshez hasonlító lírai én, a dőlttel is kiemelt embercse kifejezéssel utal magára, s így Terentius szóhasználatát (homuncio) idézi meg.⁴⁰ A citált rész Terentius Az eunuch című vígjátékából származik. A jelenetben a lányt megszerezni vágyó férfi Zeusztól vesz isteni, követendő példát, aki a bezárt szobában őrzött Danaét, mivel más módja nem volt, aranyeső formájában termékenyítette meg. Ez a textus hoz némi jelentéstöbbletet Héraklész történetéhez viszonyítva, hiszen Zeusz tette kétségtelenül élvezetesebb, mint az istálló-takarítás. A művelt olvasó számára ezzel nyilvánvalóvá válik az is, hogy az epigrammák szerzője örömét leli a munkában. Kazinczy szóteremtése – amelyre különben a Tövisek és Virágok végjegyzetében külön felhívja olvasói figyelmét – követőre talál, ahogy azt később láthatjuk, de a legkevésbé sem Terentiusnak köszönhetően.

A koncepció születésével azonos időben kristályosodik ki a kötet ma ismert címe: „Kevés napokkal ezelőtt ment hozzád [Kis Jánoshoz] eggy levelem egynehány Nyilammal. Vedd itt, a’ mi azolta készűlt. De a’ Nyilak és Virágok czímet Tövisek és Virágok-ká változtattam-el azolta; rendesnek tetszvén a’ két eggyüvé nem illő symbolicus ideája a’ Nyil és Virág-nak. A’ tövis is szúr, mint a’ nyíl.”⁴¹ A határozott szerepvállalás és Vulkánosz gyakori éjjeli csókjának termései azt mutatják, hogy tíz hónappal az első epigramma papírra vetése után⁴² Kazinczyban először sejlik fel egy epigrammakötet koncepciója, s a Herkuleszhez című epigramma imént vázolt értelmezése is közelít ahhoz, amelyet ma a szakirodalom a későbbi Tövisek és Virágokról állít. A kötet célkitűzései ugyanakkor kizárólag az erőszakos figyelemfelhívásban látszanak körvonalazódni – az epigrammák gyűjteményes kiadását tekintve egyéb célkitűzést még nem láthatunk megfogalmazódni.

A kötetterv darabszámban is definiálódik: „Tövisek és Virágok titulusa alatt akarok kibocsátani 50 vagy 100 Aestheticai materiájú Epigrammát. Most ez a’ gond fogott el egészen.”⁴³ Egy bökkenő van csupán. A darabszám tekintetében nem sikerül a tervekhez tartania magát. December közepén már elegendőnek tart 50 epigrammát a kiadáshoz: „Töviseim ’s Virágaim 31 számra nevekedtek. Mihelytt 50re szaporítatnak, azonnal kiadom”.⁴⁴ December végére még hárommal gyarapodik számuk: „Már csak 16 Epigramma kell hogy számok ötvenre szaporodjék, mert 34 van készen.”⁴⁵ Január 10-én már nyomdában van a kötet, bár csak 43 epigrammát tartalmaz.

Az év eseményeit végigtekintve Kazinczy levelezése alapján nem lehet azt biztonsággal megállapítani, hogy az epigrammák a spontán nevettetés⁴⁶ s véleménynyilvánítás szándékán, továbbá a valamikori esetleges kiadás lehetségességén túl bármilyen szerzői cél érdekében gyűlnének. Ez alól kivételt képez az év utolsó két hónapja, amikor Kazinczy már törekszik arra, hogy egy valamilyen szempontból egységes kötetet alkosson meg. Egyetlen alkalommal sem olvashatunk azonban a készülő kötet koncepcióját érintő gondolatokat. Mikor a kritikai célzatú verseket félretéve, méltató költeményeket kezd írni, akkor sem tudjuk meg, miért pont a megnevezett szerzőket választja: „Én Töviseim és Virágaim Epigrammáji köztt (a’ mint azt minap is írtam) némelly íróinknak képeiket igyekezem festeni.”⁴⁷ Nem világos azonban, melyek a némellység kritériumai. Egy összefoglaló jellegű, koncepcionális megnyilatkozás számonkérése Kazinczyn, ha későbbi nagy volumenű írásait figyelembe vesszük, jogos követelés, hiszen a tízes évek elejétől kezdve minden esetben, amikor stratégiai szempontból jelentős publikáció megjelentetésére készül, erről részletekbe menően tájékoztatja barátait. A Tövisek és Virágok viszont sosem fő témaként, csak mellékszálként kerül elő a levelekben. A kötet koncepciózus születésének az is ellene mond, hogy miként a levelezésben, a kéziratos hagyatékban sincsen nyoma kötettervnek, vagy elméleti tervezetnek, s mivel önéletrajzi feljegyzései ebből az időből nem maradnak, belőlük sem tudhatunk meg semmit. Évekkel későbbi feljegyzésekkel rendelkezünk, de 1810-esekkel nem, így a levelezés anyagára kell hagyatkoznunk.

A kötet konkretizálódásának hírére a baráti visszajelzések megsűrűsödnek, s igen pozitívnak mondhatók. Néhányan viszont óvják Kazinczyt a nyílt támadásoktól: „Egyedűl azt óhajtanám, – írja Berzsenyi – hogy nyilaid nyilván ne sértenének, hanem csak titkon és látatlan, mint az Apolló’ nyilai. […] Az illyenekért bosszúságot nyerhetsz, mellytől én Téged inkább féltlek mint magamat.”⁴⁸ Dessewffy József is csatlakozik a dicsérők s egyben óvatosságra intők táborához: „Olly édessen szúrsz, és döfsz, mint a’ Lampsacusi Isten. De kéméld Barátidat; mert azok szűzek, és Te magyar vagy, nem pedig Görög.”⁴⁹ Kazinczy bátorságra kap az óvások ellenére is, s a közeli levelezőtársakon kívül másoknak is megküldi írásait.⁵⁰ Senki nem látja viszont azokat a darabokat, amelyek később vihart kavarnak, a Himfyt, A békákat és Az Olvasóhozt, ezeket csak akkor említi már, amikor a kötet nyomdában van.⁵¹

A nyilvános megjelenés indoklása az epigrammakötet kinyomtatásával egyszerre jelenik meg írásos formában.⁵² Kazinczy ajánlásszerű sorokat ír Pápay Sámuelnek, akit korábban nem értesített a könyv készüléséről. Az alábbi sorokban tehát a szerző befogadást segítő gondolatai olvashatók.

„Említést tévén már Töviseim és Virágaim felől, hadd szólljak rólok; […] Édes barátom! Literatúránk nem tud előmenni, nem tud gyomaitól megtisztúlni. De én vagyok e épen, a’ ki őket (Íróinkat) munkájikat tisztongatni tanítsam? ezt kérdhetné valaki; ’s felelek: Én is ’s más is; szabad az út. Tegye kiki a’ mit tud; mint én írok más ellen, úgy írjon más énellenem is, recenseáljon, epigrammázzon, ’s tegye valami eszébe jut: nem ismér engem, a’ ki el nem tudja hinni felőlem, hogy tanítása, útba vezetése, ’s még szurkálása is, csak elmés legyen, […] engem bántani fog; noha én is a’ Prometheusz’ nemzetéből vagyok, ’s inkább szeretem ha baráti kezek simongatnak, mintha, a’ Horátz képe szerént, vakaróval vakarnak […]. Így termettek nálam a’ Tövisek és Virágok. Mit mond reá a’ Világ – az az: az a’ felette parányi Világ, mellyet a’ Magyar Olvasók Publicumocskája teszen, nem tudom, de tudni nagyon szeretném. A’ több okok köztt én ezt azért is írtam, hogy Íróink valaha merjenek abból az istentelen gravitás tónusából kilépni, mellyben eddig jártak.”⁵³

Az ajánlásból megtudjuk, hogy a szerző csípős, esztétikai tárgyú epigrammákat írt a magyar literatúra korcs termései ellen, s megtudjuk azt is, feljogosítva érzi magát arra, hogy kritikáját nyilvánossá tegye (bár némi pszichologizálással hozzátehető az is, hogy az önmagunknak szegezett kérdés nem ritkán hezitálást és bizonytalanságot rejt). Közli, írásával az volt a célja, hogy a magyar írókat komoly, méltósággal teli hangnemükből (gravitás tónus) kimozdítsa. Ez elméleti megalapozásnak nem sok, figyelemfelkeltésnek s válaszadásra való felhívásnak épp elég.

„Az Iró néha nem veszi észre a’ mit más mingyárt meg lát”

Kazinczy először a Dayka’ életében⁵⁴ és a Báróczy Sándor életében⁵⁵ foglalja össze a nyelvújítással kapcsolatos javaslatait. Ezek a művek azonban 1811-ben még nem jelentek meg. A tízes évek közepétől visszatekintve több nyomtatott kiadványnak és számtalan kézírásos levélnek köszönhetően világosan tudható, milyen esztétikai nézetek tulajdoníthatók a Tövisek és Virágok szerzőjének, 1811-ben viszont még csak annyi bizonyos, amennyit a szerző állít. A kevés példányban megjelent kötet csekély számú olvasója kizárólag az alig négy ívnyi munkára hagyatkozhatott, s az epigrammáknak nem is mindegyikéhez tartozik magyarázat a végjegyzetben. Az olvasói reakciók remekül tükrözik ezt, mert bár Kazinczy a kötetecske viharos fogadtatását várja, meg kell jegyezni, hogy a kiadástól számított két éven belül a Magyar Olvasók Publikumocskáját lényegesen nem sikerült felkavarnia. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy a kötet nem gyorsan fogy, júniusig Pesten mindössze öt példányt sikerült eladnia az ezzel megbízott személyeknek.⁵⁶Néhány íróról hírlik csupán, hogy bántva érzik magukat, de nem az epigrammák elméleti hozadéka folytán, hanem csupán azok hangnemének köszönhetően. Az egyik közülük Kisfaludy Sándor, a Dunántúl rendkívül népszerű költője, Kazinczynak levelezőtársa, akinek műveit a Himfy című epigrammában Dayka Gábor dobálja tűzre, majd hívja maga mellé az Olympuszra. Dayka Gábor ekkor önálló kötettel sem rendelkezik jóformán.⁵⁷ A másik magát megtámadottnak érző poéta Láczai Szabó József (ld. lúdhattyú), aki iskolai óráján a kevélység nemeit felsorolván a tudományos kevélységre Kazinczyt hozza példa gyanánt.⁵⁸

A munka megjelenésének inkább Kazinczyra van hatása, ugyanis a kiadást követően esztétikai és szépirodalmi olvasmányok után néz. Szemere Pált megbízza Schiller Xeniáinak és Klopstock epigrammáinak megszerzésével.⁵⁹ Szemere, aki Schedius Lajos János⁶⁰ esztétikát oktató professzor tanítványa, Pölitz esztétikáját javasolja neki.⁶¹ Kazinczy az írást nem sokkal később megszerzi és olvassa: „[Szemere Pál] Pölitznek Aestheticáját magával hozta ’s itt hagyta. Én még jobbat ennél nem ismerek.”⁶² Levelezésének dokumentumai szerint ismeretei gyarapításához kezd – mintha a megtámadtatásra készülne. A Tövisek és Virágokat pedig szöveggyűjtemény gyanánt, példatárként használja írásaiban.

A csönd, s a kizárólagosan pozitív visszajelzés Kazinczyt is zavarja. A közeli barátok szélsőséges véleménnyel reagálnak levélben is, és nyomtatott formában is. A kötet nyomtatása után ugyanis három recenzió is jelenik meg a Tövisek és Virágokról, s ezek közül kettő Kazinczy legjobb barátainak tollából.⁶³ „Engem ezek a’ Recensensek agyon magasztalnak. – írja – Már protestáltam ellene. […] Ma vevém Kisnek levelét, némelly vele barátságos végig tekintés, és nem dicséret, hanem gáncs hallás végett közlött verseimre. Tesz eggy két crisist: de privatus levélben és 4 szem közt sem hallok egyebet annál a’ mit a’ Recensens […] mond. Én azért óhajtom barátimtól […] a’ gáncsot hallani, hogy munkám piszkot ne hozzon reám. Az Iró néha nem veszi észre a’ mit más mingyárt meg lát. Néha észre veszi magától is de későn.”⁶⁴ A mondatok mögött rejtőző félelem nem alaptalan. Az 1814-es év során a Tövisek és Virágok újra terítékre kerül.

„Az vala célom”

A Mondolatot 1814. január 7-én kapja meg Kazinczy.⁶⁵ Czinke Ferenc Uj Holmijának első kötetében az időmértékes és rímes verselés védelmére megírt szatírának sorai a Mondolat elején található rézmetszeten köszönnek vissza: „Nints paripád? Nyergelj szamarat! Jobb, ülve dötzögni, / Mint gyalogolni.”⁶⁶ A szamárháton a dicsőség halmára nyargaló férfit ábrázoló metszet minden jel szerint Kazinczyra kíván utalni, s a Tövisek és Virágok disztichonokban „döcögő” sorait is az olvasó elé idézi, épp annyira, mint Czinke Ferenc felette gyenge szatíráját. A Tövisek és Virágok viszont nem elsősorban Mondolatbeli intertextusai (vagy képi utalásai) által kerül Kazinczy figyelmének középpontjába. Természetes reakció, hogy a megtámadtatást átélt író a támadó személyének keresésébe fog. Mivel a Mondolatot a Dunántúlról hozta a posta, Kazinczy vizslató tekintete is az országnak ezt a táját pásztázza – még akkor is, ha a levél nyíltszívű fogalmazója a pasquillus íróját is felfedi Kazinczy előtt (Somogyi Gedeon). Mivel Kazinczynak Somogyi Gedeonnal addig dolga nem volt, a lehetséges okokat mérlegelve úgy találja, a Mondolat támadását egy másik támadásnak kellett megelőznie, s így esik figyelme Kisfaludy Sándorra, akiről egyébként is tudja, hogy a Tövisek és Virágok egyik ellene irányuló epigrammája miatt neheztel rá.

A Mondolat hatására 1814 és 1815 során Kazinczy levéllel fordul több epigramma által megtámadott szereplőhöz is a maga igazát bizonygatva, vagy békülést kezdeményezve. Az első közülük Láczai Szabó József,⁶⁷ de így ír Pethe Ferencnek⁶⁸ és Kisfaludy Sándornak⁶⁹ is – utóbbinak Ruszek József apáton keresztül. S a békülési kísérletekkel egyszerre veti fel a Tövisek és Virágok új kiadásának tervét:

„Töviseimet újra ki akarom adni. Himfy Csokonaira van elváltoztatva. Kihagyok némelly kisebb Epigrammokat is, és a’ Baróti Szabóét, ’s Láczaiét; ellenben eggyet fogok dolgozni, mellyben a’ két Szabó Dávid ’s Verseghi mint szócsináló tiszteltetni fog, nem tekintvén hogy nehány jók mellett temérdek rosszakat is csináltak. ’S a’ Magyarázatokban kiöntöm magam, úgy hogy hét ’s nyolcz árkusra is nevekedik a’ kis munka.”⁷⁰

A kötet támadó hangneme enyhül, a kritikus, botrányt gerjesztő, és sértődésre okot adó epigrammák eltűnnek, s a középpontba azok kerülnek, amelyek a szóteremtés szükségességét, az újítások elkerülhetetlenségét sugallják (A’ nyelvrontók).

Meg kell jegyeznünk, hogy Kazinczy Láczaival való békülése szégyenletesen zárul. Egy gúnyiratot kap postán névtelenül, ezúttal egy kéziratosat. Annak címzésében szembe találja magát a Tövisek és Virágok nyitóepigrammájával: „Nyomorult Embertse! a magyar Literatura óljának fel gyürkőzött marka köpő Szarkotrójja. Ne háborodjon meg a te pitzin nagy lelked, hogy a két haza előtt esmeretes modastiádat meg sérteni nem kivánván, illy magad által választott titulusodonn és dilettant foglalatosságodnál fogva kívánlak megszóllitani.”⁷¹ Az írás szereplői egy házaló olasz feleségétől a Tövisek és Virágokat veszik magukhoz – aki épp árnyékszéken készül azt használni – s olvasgatják, ám kizárólag a németül és cigányul írt részeket értik meg belőle. Majd az eszmecsere során válogatott galádságokat mondanak a néven is nevezett Kazinczyra, életvitelére, s anyjára. A gúnyirat szerzőjeként hagyományosan Láczai (Lúdhattyú) Ferencet szokás megnevezni, ám az is igaz, hogy a szerzőség kérdésére koránt sem kaphatunk bizonyos választ.⁷² Bárki is volt a gúnyirat szerzője, Kazinczy Láczait hiszi annak, amikor a gúnyiratot kézhez kapja.⁷³

Ugyanilyen eredménnyel végződik a Kisfaludy barátságát kereső levélpróbálkozás is. Kisfaludy Sándor Kazinczynak nem felel, csak közvetítőjüknek, Ruszek Józsefnek írja meg igen hosszú oldalakon Kazinczyt illető sérelmeit. Nem az előző íráshoz fogható mértékben alacsony tónusúak ugyan Kisfaludy levelei, de azért még közel sem a szépírói stílus jellemzi őket. Kazinczy is, Kisfaludy is három-három levelet ír Ruszeknek.⁷⁴ A hat levelet dialógus-formába állítva pasquillushoz hasonlatosan másolják és keringetik egymás között a magyar írástudók. Kisfaludy végső levelében minden fajta, Kazinczyval való érintkezési módtól elzárkózik.⁷⁵

Kazinczy tudja már, hogy az epigrammákat nem bocsáthatja közre megfelelő elméleti alapozás nélkül, s ez a korábbi kötettel kapcsolatos írói-stratégiai természetű hiányérzetünket sem bizonyíthatná jobban. A Tövisek és Virágok új kiadása mellé Wielandnak Adelung ellen készült írását és Schiller Levelek az ember esztétikai neveléséről című értekezését szeretné csatolni,⁷⁶ s még januárban el is kezdi a beszerzésüket.⁷⁷ Ezzel együtt szeretné kihagyni a legbántóbb írásokat, pl. a Láczai ellen szóló A lúdhattyút, vagy a Herkuleszhez című epigrammát, Dayka Gáborral pedig a már évek óta halott Csokonai műveit dobáltatja tűzbe, s Himfy új, kedvezőbb hangvételű verset kap. Ezen túl Kazinczy a magyarázatok bővítését is tervezi. A kötetterv a mellékelt esztétikai írások és a kibővített jegyzetapparátus folytán szilárdabb elméleti megalapozottság reményével kecsegtet – a megváltozott tartalomnak köszönhetően pedig törekszik arra, hogy fölösleges indulatokat ne gerjesszen. A kötet sosem jelent meg ebben a formájában, de Kazinczy kéziratos hagyatékában ránk maradt egy tervezete.

„Ezek a’ Gramm[aticai] ’s Aeth[eticai] Epigrammák elsőben Patakon 1811 jelentenek-meg. Az vala célom írásokban ’s kiadásokban, hogy némelly megtévedéseinket a’ Ny[elv] és Litt[eratura] körül felfedjen, némelly Iróinknak nagy érdemeiket az Olvasóval elevenebb éreztessem, másoknak megsikamlásaikat kimutassam, ’s egy bizonyos nem énellenem vítatott képtelenséget elnémítsak; s minthogy az illy körül a’ szelídebb szerek keveset szoktak használni, az epigramma musájára bíztam, hogy ennek vítatóját tövisével karcolgassa-meg.”⁷⁸

A szövegnek, amelybe az idézett mondatok illeszkednek, az az érdekessége, hogy minden tételmondatot tartalmaz, amelyet ma a Tövisek és Virágokról el szokás mondani. Azt a határozott fellépésű Kazinczyt festi az olvasó előtt, aki hideget és meleget szétválasztani ült a magyar literatúra ítélőszékébe, s azt a Kazinczyt, akinek nyoma sincs még 1810-ben. Az időszak levelezésben folyó viták során a Tövisek és Virágok által érintett grammatikai és nyelvművelési, esztétikai nézetek innentől számítva válnak hangsúlyosabban részévé az érvelésnek.

Megfigyelhetjük, hogy a Tövisek és Virágok éle, a darabok csípőssége és a cím is, a környező események kontextusával, azokra reagálva változik kiadási tervről kiadási tervre. Mikor 1819-ben – az Orthológus és neológus⁷⁹ idején – Kazinczy újra a publikálás gondolatával játszik,⁸⁰ annak érdekében, hogy a cím ne legyen bántó, ne hordozza magában a sértés eszközének metaforáját, újrakereszteli a kötetet: Tövisek és Gyomokra. Az új cím magyarázatára új epigrammát ír: „Karcoltak Töviseink kiszedénk; gyom terme helyettek. / Van gyom is, a’ mi sebez, ’s sebzeni néha nem árt.”⁸¹

Egy szempont nem változik, mikor a Tövisek és Virágokat említi: a szándékos civakodáskeltés előre megfontoltan bevetett eszközeként nevezi meg az epigrammakötetet. Ismeretes még egy 1822 után keletkezett⁸² feljegyzés is az epigrammakötet születéséről, amely vagy az 1825-ös,⁸³ vagy az 1827–1828-as⁸⁴ kiadási tervhez kapcsolódik.

„1808ból jövén Bécsből, ’s egyedül űlve szekeremben, Literaturánk lassú elömenésén törödvén, az a’ gondolat szálla-meg, hogy czivakodást támasszak Iróink köztt, hogy virrongásunknak az a’ haszna legyen, a’ mi volt a’ Bodmerének Gottschéddal. A’ ködöt [felé írva: felhőket] mennydörgés és [olvashatatlan] verhetik-el legkönnyebben. Nyerges Ujfaluban egy éjjel írtam Verseginek Aglajáját tettem szemem előtt ezt: Jót ’s jól… Kis [János] tüzelt többekre. Igy szaporodtak Epigram[m]jaim.”⁸⁵

A szöveg egy Magyarázatok a’ Kiadó’ és a’ Nyomtató’ számára című szövegegység része, amely valószínűleg Toldy Ferenc kezébe vándorolt, akinek utoljára esélye volt arra, hogy még Kazinczy életében újra sajtó alá rendezze a Tövisek és Virágokat. Kazinczy mindvégig aktualizálni szeretné az epigrammakötetet, Toldy már a cím megváltoztatását sem gondolja szerencsésnek. Ő már a ma is elgondolt kánonpozícióval olvassa a kötetet és szánja az olvasók kezébe adni. „Híres munkák rebaptisátiója, úgy hiszem, nem czélirányos. E néven ismeri e nevezetes könyvet a publicum; s mint ilyen az poesisunk, sőt nyelvünk historiájában oly factum volt, melytől ezt megfosztani nem szabad. Csak mint egésznek lesz annak befolyása teljesen érthető a jövendőség előtt.”⁸⁶ Legalábbis Toldy az idősödő literátor füleit a legnagyobb tisztelet érveivel igyekszik elbájolni.

Negyvenöt évvel Kazinczy halála után, Toldy Ferenc szöveggyűjteményében, A magyar költészet kézikönyvében, a Tövisek és Virágok darabjai közül az alábbiak kapnak helyet: A vak, Az igazságkereső, Írói érdem, Arbuscula, A két természet, Az iskola törvényei, A békák, A distichon feltalálása, Ráday, Báróczy, Sylvester, Kis és Berzsenyi, Epigrammai morál, Az én sugallóm.⁸⁷ Nem egyszerűen azt mondhatjuk tehát, hogy a felforgató darabok hiányoznak, hanem azt, hogy Kazinczy közeli utókora tudatosan azokat a darabokat emelte az egész kötetet jellemző költemény rangjára, amelyek a mai irodalomtörténeti kánon tételeinek alátámasztására kiválóan megfelelnek. Az epigrammák itt a nyelvújítást tárgyazó harcokban különböző fórumokon megnyilvánuló Kazinczy tételeinek elméleti összefoglalásai, s nyomuk sincs a közvetlen hatást kiváltó, botrányt keltő daraboknak.⁸⁸ A következtetést a megfelelő irányba fordítva tehát: az irodalomtörténet tételei Kazinczy közeli utókorában gyökereznek – s ha figyelembe vesszük, hogy Toldy Ferenc válogatása a húszas évek végének Kazinczyval folytatott eszmecseréiben gyökerezik, azt is mondhatjuk, Kazinczy még életében láthatta saját művének kánonbeli helyét.

A Tövisek és Virágok megjelenése nem egy tudatosan megkomponált, elméleti alapokon nyugvó támadásnak köszönhető, csak a róla való beszéd által vált azzá. Erre utal a versek születésének esetlegessége, a kézírásos epigrammák szétküldésének hátterében álló írói szándék (a nevettetés), a kötetkoncepció késői keletkezése, a mára kanonizálódott írói intenciónak (tanítás, esztétikai-irodalmi kritika) a könyv kiadásával, majd megtámadtatásával egyidejű kialakulása. A kötet hosszú évek során példatár formában részévé vált a nyelvről és irodalomról szóló vitáknak, Kazinczy következetesen nézetei alátámasztásaként idézi az epigrammákat, s visszatekintő jellegű feljegyzéseiben a művet elméleti tartalma felől közelíti meg, s ez formálja a kötet irodalmi kánonban betöltött helyét. A Tövisek és Virágokat kézbe véve tehát nem csupán az írás: a fennmaradt vékony kötetecskével együtt az írást formáló kontextus is megmaradt.

---

1.  Ez a dolgozat az MTA – DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport munkája keretei között (2006 TKI207; témavezető: Bitskey István), az MTA támogatásával jött létre.

   ↩︎

2. [

   Kazinczy

   Ferenc], Tövisek és Virágok, Nádaskay András, Széphalom – Sárospatak, 1811.
   ↩︎

3. A 2009. április 24-én megtartott aukción a kötet kikiáltási ára kettőszáznegyvenezer forint volt. Vö.

   http://www.axioart.com/index.php?op=live_item&click_id=&id=461941

   (2009. augusztus 27.) Az aukciós ház 2008. december 5-én is elárverezett egy példányt a Tövisek és Virágokból, ekkor a szerencsés licitáló kikiáltási áron vihette el a munkát háromszáznyolcvanezer forintért. Vö.

   http://www.axioart.com/index.php?op=live_item&id=448077

   (2009. augusztus 27.)
   ↩︎

4. Bajza

   József, Az epigramma theoriája =

   Uő,

   Szó és tett jellemzik az embert, kiad.

   Kerényi

   Ferenc, Kriterion, Kolozsvár, 2004 (Téka), 55

   –56

   . Az értekezés eredeti (és teljes) megjelenése: Tudományos Gyűjtemény, 1828/VIII, 24

   –61, 1828/XII, 3–43.

   ;

   Balassa

   József, A Tövisek és virágok forrásai, Egyetemes Philológiai Közlöny, 1900, 9

   –

   12.;

   Balassa

   József, Bevezetés = Tövisek és virágok Széphalom 1811: A Tövisek és virágok egykorúbirálataival, kiad.

   Balassa

   József, Budapest, 1902 (Régi magyar könyvtár, 20) 1

   –18

   .;

   Tolnai

   Vilmos, A nyelvújítás – A nyelvújítás elmélete és története, Magyar Tudományos Akadémia, Bp., 1929, 108

   –109.;

   Csetri

   Lajos, Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korszakában, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990 (Irodalomtudomány és kritika), 64

   –67

   .;

   Gergye

   László, Kazinczy költészetesztétikája (A Tövisek és Virágokról), Irodalomtörténeti Közlemények, 1995/2, 145

   –162.; Hász-Fehér

   Katalin, A strukturált irodalom kánonképzési paradoxonai: a Tövisek és Virágok =

   Uő

   , Elkülönülő és közösségi irodalmi programok a 19. század első felében (Fáy András irodalomtörténeti helye), Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000 (Csokonai Könyvtár, 21), 74

   –86.; Fried

   István, Kazinczy Ferenc „grammaticai és aestheticai epigrammá”-i =

   Uő,

   „Aki napjait a szépnek szentelé…”, Fejezetek Kazinczy Ferenc pályaképéből és utókora emlékezetébő1, Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely – Szeged, 2009, 51–70. (A tanulmány első megjelenése: Széphalom: a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 2005 (13. kötet), 3–15.); stb.
   ↩︎

5. Váczy János az epigrammákkal együtt Kazinczy Vitkovics Mihályhoz írt episztoláját is említi.

   Váczy

   János, Kazinczy Ferencz, Franklin-Társulat, Budapest, 1909, 105.
   ↩︎

6. Gergye

   László, Kazinczy költészetesztétikája…, 160.
   ↩︎

7. Csetri

   Lajos, Egység vagy különbözőség?, 42.
   ↩︎

8. Hász-Fehér

   Katalin, A strukturált irodalom…, 77.
   ↩︎

9. Fried,

   Kazinczy Ferenc „grammaticai és aestheticai epigrammá”-i, 69.
   ↩︎

10. Kazinczy – Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. november 3. =

    Kazinczy

    Ferencz levelezése, I-XXI, s. a. r. V

    áczy

    János, Bp., 1890–1911; XXII, s. a. r. H

    arsányi

    István, Bp., 1927; XXIII, s. a. r. B

    erlász

    Jenő, B

    usa

    Margit, C

    s

    . G

    árdonyi

    Klára, F

    ülöp

    Géza, Bp., 1960, (a továbbiakban: Kazlev) VIII, 146.
    ↩︎

11. Vö.

    Fried,

    Kazinczy Ferenc „grammaticai…, 53. Kazinczy egyik a naplófeljegyzéséből ismerhetjük meg a Fonákság című epigramma keletkezési idejét. 1808. október 29. mellett ez a két szó áll: „Repkényes poharam”. S ez köztudottan az epigramma első két szava. Ld. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattára (a továbbiakban MTAK Kt), K 760, 29a folio. Köszönettel tartozom Orbán Lászlónak, hogy erre a kiadatlan naplójegyzetre felhívta a figyelmem.
    ↩︎

12. Kazinczy – Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. január 12. = Kazlev, VII, 204.

    ↩︎

13. „Ich will ästhetische Lectionen in Distichen bringen.” Kazinczy – Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1810. január 19. = Kazlev, VII, 220. A szöveg fordítása: Esztétikai leckéket akarok disztichonba foglalni.

    ↩︎

14. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19. = Kazlev, VII, 212.; Gr. Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1810. január 25. = Kazlev, VII, 238.

    ↩︎

15. Uo., 215.

    ↩︎

16. Uo., 215.

    ↩︎

17. Uo., 216.

    ↩︎

18. „Én azt hiszem, hogy ezek a’ nyilak, ha poétai érdemek nincs is, nem lesznek károsak.” Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19. = Kazlev, VII, 216.

    ↩︎

19. Kazinczy – Nagy Gábornak, Széphalom, 1810. február 19. = Kazlev, VII, 277.

    ↩︎

20. Uo.

    ↩︎

21. Kácsándy Zsuzsanna (1767–1826) Kazinczy ifjúkori szerelme.

    ↩︎

22. Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1810. január 25. = Kazlev, VII, 238.

    ↩︎

23. Uo., 239.

    ↩︎

24. A verseket a levélben megadott címükkel tűntettem fel, abban az esetben is, ha Kazinczy később átnevezte őket, s a kritikai kiadásban is más címen szerepelnek. Vö.:

    Kazinczy

    Ferenc, Összes költeményei, s. a. r.

    Gergye

    László, Bp., Balassi, 1998 (Régi Magyar Költők Tára XVIII. század, II).
    ↩︎

25. Ez a verssorrend – vagyis a jól sikerültnek mondott versek elsőbbsége, s a bizonyára nem ártalmas, ha nem is jó epigrammák hátra sorolása – jellemzi különben azt a korábban már idézett levelet, amelyben Kazinczy az 1810-es év terméseit mutatja be barátjának, Kis Jánosnak. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19. = Kazlev, VII, 211–217.

    ↩︎

26. „Semmit sem óhajtanék annyira mint öt hat ív énekeket (Lied). De a’ Ráday nemében az a’ leggyötrőbb munka magyarban. Eggy idő olta a’ distichonok’ írása foglalt-el ’s Wesselényim, Báróczym, Iphigeniem, Erdőm, a’ Könyörgésem olly darabok, a’ mellyekbe szerelmes vagyok.” Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. április 7. = Kazlev, VII, 357.

    ↩︎

27. Kazinczy – Balogh Sándornak, Széphalom, 1810. március 22. = Kazlev, VII, 325–326.

    ↩︎

28. Kazinczy – Kölcsey Ferencnek, h. n., 1810. március = Kazlev, VII, 344–345. Vö.: Kazinczy – Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. március 16. = Kazlev, VII, 310–311.; Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. március 16. = Kazlev, VII, 314–315.

    ↩︎

29. „Levelei meg érdemlik a’ megtartást csak originalitása miatt is. Képzelj eggy franciscanusi testben ’s ruhában eggy jót látó és szerető lelket, a’ Göttinga fijai sem lehetnek szívesbb barátjai a’ hazai nyelvnek, mint ez a’ lourd Öreg. És jól beszéll, ha bilingvis levelének fele deák sorokkal van is elhintve. Megnevettetlek holmijével az utolsó leveléből.” Ld. Kazinczy – Kis Jánosnak, Ér-Semlyén, 1806. február 25. = Kazlev, IV, 64.

    ↩︎

30. Kazinczy – Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. március 16. = Kazlev, VII, 315.

    ↩︎

31. Utóbbira példa Dessewffy József: „Epigrammáid furtsák; – örvendek hogy a’ kalap, mellyet fejedbe nyomtam, terebély árnyékával el nem homályosított.” Gr. Dessewffy József – Kazinczynak, Eperjes, 1810. február 13. = Kazlev¸VII, 273.

    ↩︎

32. Czinke Ferenc (1761–1835), Révai Miklós halála után a magyar királyi egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára. Kazinczyék köre felháborodással vegyes tehetetlenséggel szemléli a nem épp haladó szellemiségű személy kinevezését és folyóirat-kezdeményezését, amelyet Uj Holmi címmel jelentet meg 1810-ben. A periodikus írás két kötetet él meg, s meglehet, Szemere Pál Képlaki Vilhelm álnéven megjelent recenziója hatására torpan meg kiadása. Ld.

    Képlaki

    Vilhelm [

    Szemere

    Pál], Az Új Holmi első csomójának kritikai megitéltetése, Trattner Mátyás, Pest, 1810.
    ↩︎

33. Kazinczy – Cserey Farkasnak, Széphalom, 1810. június 3. = Kazlev, VII, 493.

    ↩︎

34. Írott és nyomtatott médiumok különböző szövegformáló hatásáról ld.:

    Labádi

    Gergely, A magyar episztola a felvilágosodás korában: Műfaj- és médiatörténeti értelmezés, L’Harmattan, Bp., 2008 (Ligatura), 108–228.
    ↩︎

35. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. október 29. = Kazlev, VIII, 144.

    ↩︎

36. A zárójelben álló címek a későbbi verscímeket takarják.

    ↩︎

37. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. október 29. = Kazlev, VIII, 146.

    ↩︎

38. Hubay

    Miklós, Költeményes munkái, Trattner Mátyás, Pest, 1810. Hubay Csokonai műveihez való viszonyáról ld.:

    Alszeghy

    Zsolt, Csokonai és Hubay, Egyetemes Philologiai Közlöny, 1915, 152–154.
    ↩︎

39. Kazinczy – Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. november 3. = Kazlev, VIII, 146.

    ↩︎

40. A citált sor: Ego homuncio hoc non facerem? Eunuchus, 3,5,689. Fordítása: Hasonlót mért nem tennék? Megteszem. Magyarul ld. Publius

    Terentius

    Afer, Vígjátékai, I, ford. Dr.

    Kis

    Sándor, MTA, Bp., 1895, 159.
    ↩︎

41. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. november 7. = Kazlev¸VIII, 151.

    ↩︎

42. Ha nem számítjuk az évekkel korábban írt verseket.

    ↩︎

43. Kazinczy – gróf Dessewffy Józsefnek, k. n. [1810. november 16. vagy 17.?] = Kazlev¸VIII, 165.

    ↩︎

44. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. december 16. = Kazlev, VIII, 208.

    ↩︎

45. Kazinczy – Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. december. 27. = Kazlev, VIII, 252.

    ↩︎

46. „Ide zárom egynehány Aestheticai tárgyú Epigrammámat hogy addig is míg nyomtatásban eggy két holnap alatt megjelennek, lássa az Ur, ’s nevessen rajta.” Kazinczy – Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2. = Kazlev, VIII, 248.

    ↩︎

47. Uo., 224.

    ↩︎

48. Berzsenyi Dániel – Kazinczynak, Mikla, 1810. november 3. = Kazlev, VIII, 169.

    ↩︎

49. Gr. Dessewffy József – Kazinczynak, Alsóolysó, 1810. december. 1. = Kazlev, VIII, 181. És: ”Tsinályunk hát Epigrammákat akár mennyit és akár kire is, tsak hogy sósok legyenek és hogy ne boszszonkodgyunk, ha mások is reánk tsinálnak.” Uo., 182.

    ↩︎

50. Kazinczy – Sipos Pálnak, Széphalom, 1810. december 8. = Kazlev, VIII, 193.; Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2. = Kazlev, VIII, 248–250.

    ↩︎

51. Kazinczy – Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2. = Kazlev, VIII, 250.; Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1811. január 10. = Kazlev, 257–260.; Az Olvasóhoz című vers csak akkor kerül szóba, mikor a cenzor nem engedi megjelentetését és vagy változtatást, vagy magyarázó jegyzeteket vagy törlést kér Kazinczytól. Ld. Vályi Nagy Ferencz – Kazinczynak, Sárospatak, 1811. január 21. = Kazlev, 284.

    ↩︎

52. Kazinczy – Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1811. február 21. = Kazlev, VIII, 340–343.

    ↩︎

53. Kazinczy – Pápay Sámuelnek, Széphalom, 1811. március 11. = Kazlev, VIII, 378–379.

    ↩︎

54. Újhelyi Dayka

    Gábor’ Versei, kiad.

    Kazinczy

    Ferenc, Trattner, Pest, 1813.
    ↩︎

55. [

    Báróczy

    Sándor], Báróczynak Minden Munkáji, VIII, kiad.

    Kazinczy

    Ferenc, Trattner, Pest, 1814.
    ↩︎

56. Vitkovics Mihály – Kazinczynak, Pest, 1811. június 19. = Kazlev, VIII, 583.

    ↩︎

57. Két alkalmi verseit tartalmazó kiadványa:

    Dayka

    Gábor, Uj-hellyi. Versek: F. I. Ferentz magyar királynak koronáztatására, Podhoránszky Mihály, Lőtse, 1792.;

    Uő.,

    Versek tekéntetes nemes… Horvát Kissevits Mária aszszonynak… Bárdosy János… a’ lőtsei gymnasium directorának néhai kedves élete párjának… halálára irtta…, Podhoránszky, Lőtse, 1792.
    ↩︎

58. Kazinczy – Kölcsey Ferencnek, Széphalom, 1814. április 9. = Kazlev, XI, 334.

    ↩︎

59. „Sajnálom, hogy a’ Xeniák és Klopstock Gramm. Epigrammáji felöl semmit sem írhatok.” Szemere Pál – Kazinczynak, Pest, 1811. május 17. = Kazlev, VIII, 521.

    ↩︎

60. Schedius Lajos Jánoshoz ld.:

    Balogh

    Piroska, Ars scientiae: Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz, Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2007.
    ↩︎

61. Szemere Pál – Kazinczynak, Pest, 1811. május 17. = Kazlev, VIII, 521.

    ↩︎

62. Kazinczy – Ragályi Tamásnak, h. n., 1811. augusztus 1. = Kazlev, XXII, 285.

    ↩︎

63. [Kis

    János

    ], [B

    írálat a Tövisek és Virágokról

    ]

    ,

    Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreeichischen Kaiserthumes, 1811. június, 317–328.;

    [

    R

    umy

    Károly György

    ], [B

    írálata a Tövisek és Virágokról

    ]

    ,

    Allgemeine Literatur-Zeitung, 1812/II, 31.
    ↩︎

64. Kazinczy – Nagy Gábornak, Széphalom, 1812. március 23. = Kazlev, IX, 354–355.

    ↩︎

65. Kazinczy – Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1814. január 8. = Kazlev, XI, 175.

    ↩︎

66. [Czinke

    Ferenc

    ],

    Papagénó bodzafurulya egy hevenyjében penderitett szatira vitézi versekben, felelet gyanánt a’ rhytmusok vagy is cadentziás versek a’ minapi védelmezőjének, Új Holmi, 1810/I, 7–23 (a címlap a kötet elején, az 1. lapon található).
    ↩︎

67. Kazinczy – Láczai Szabó Józsefnek, Széphalom, 1814. április 20. = Kazlev, XI, 347–350.

    ↩︎

68. Kazinczy – Pethe Ferencnek, Széphalom, 1815. október 14. = Kazlev, XIII, 339–340.

    ↩︎

69. Kazinczy – Ruszek Józsefhez, Széphalom, 1816. január 7. = Kazlev, XIII, 399–401.

    ↩︎

70. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1815. december 28. = Kazlev, XIII, 373.

    ↩︎

71. [

    Névtelen

    ], [Gúnyirat Kazinczy Ferenc ellen] =

    Balassa

    József (kiad.), Mondolat, Franklin-Társulat, Bp., 1898 (Régi Magyar Könyvtár, 10), 100.
    ↩︎

72. Harsányi

    István, A Kazinczy F. ellen irt gúnyirat szerzője, Irodalomtörténet, 1917, 501–504. A megkérdőjelezhető módszertannal nyomozó tanulmány azt próbálja meg bizonyítani, hogy a szerző nem Láczai.
    ↩︎

73. Kazinczy – Horváth Ádámnak, Széphalom, 1814. október 27. = Kazlev, XII, 144–146.

    ↩︎

74. Kazinczy – Ruszek Józsefhez, Széphalom, 1816. január 7. = Kazlev, XIII, 399–401.; Kisfaludy Sándor – Ruszek Józsefhez, Sümegh, 1816. április 17. = Kisfaludy Sándor minden munkái, VII, kiad., ANGYAL Dávid, Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Bp., 1893, 280–292. (A továbbiakban: Kisfaludy Sándor minden munkái); Kazinczy – Ruszek Józsefhez, Széphalom, 1816. május 15. = Kazlev, XIV, 191–193.; Kisfaludy Sándor – Ruszek Józsefhez, Sümegh, 1816. június 3. = Kisfaludy Sándor minden munkái, VII, 292–309.; Kazinczy – Ruszek Józsefhez, Széphalom, 1816. október 2. = Kazlev, XIV, 306–309.; Kisfaludy Sándor – Ruszek Józsefhez, Sümegh, 1817. január 25. = Kisfaludy Sándor minden munkái, VII, 341–355.

    ↩︎

75. A Kisfaludy–Kazinczy vitához ld.

    Czifra

    Mariann, Glottomachia: szembetűnő részletek a Kazinczy-levelezés kéziratos hagyatékában = Mozgásban: Irodalomtudományi PhD-konferencia elméleti irányvonalakról, kihívásokról és lehetőségekről, szerk.

    Bodrogi

    Ferenc Máté,

    Miklós

    Eszter Gerda, Debrecen, 2008 (Studia Litteraria, XLVI), 68–77.
    ↩︎

76. Kazinczy – Kis Jánosnak, Széphalom, 1815. december. 28. = Kazlev, XIII, 373.

    ↩︎

77. Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1816. január 6. = Kazlev, XIII, 385.

    ↩︎

78. MTAK Kt, K622, 57. folio. Kiadása:

    Kazinczy

    , Összes költeményei, 313.
    ↩︎

79. Orthológus és Neológus nálunk és más nemzeteknél, Tudományos Gyűjtemény, 1819/XI, 1–27.

    ↩︎

80. Kazinczy – Gr. Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1819. június 6. = Kazlev, XVI, 401.

    ↩︎

81. Uo.

    ↩︎

82. Kazinczy a szövegben említ egy 1822-ben megjelent írást, innen a következtetés.

    ↩︎

83. Kazinczy – Zádor Györgynek, Ujhely, 1825. december 16. = Kazlev, XIX, 486. A címváltozat: Forgácsok.

    ↩︎

84. A kiadás a Toldy által szerkesztett életműsorozatba illeszkedik.

    ↩︎

85. MTAK Kt, K 608, 81b folio. A levél keletkezési dátumát támasztja alá egy piszkozatban található kéziratos példánynak datálása: „Nyergesújfalu, Octob. 14d. 1808.” Ld. MTAK Kt, Magy. Irod. RUI 2r. 2. I., 10a folio. Kazinczy 1808. szeptember 7-én indult Bécsbe, s feljegyzései között az október 15-ös dátum mellett szerepel Nyergesújfalu neve, és semmi más. Ld. MTAK Kt, K 760, 29a folio. Köszönöm Orbán Lászlónak, hogy erre a kiadatlan naplójegyzetre felhívta a figyelmem.

    ↩︎

86. Toldy Ferenc – Kazinczynak, Pest, 1827. október 1. = Kazlev, XX, 365. Vö.: „Engedd meg Tek. Úr, hogy kimondjam, hogy itéletem szerint jó volna a Tövisek és Virágokban mentől kevesebbet változtatni. Az utókor historiai okokból is úgy fogja látni szeretni, a mint azok először jöttek ki, mert nálunk nevezetes historiai tünemény voltak.” Toldy Ferenc – Kazinczynak, Pest, 1827. december 29. = Kazlev, XX, 443.

    ↩︎

87. Toldy

    Ferenc, A magyar költészet kézikönyve, III, A mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis az utóbbi negyedfél század kitünőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban, Franklin-Társulat, Bp., 1876, 121–129.
    ↩︎

88. Toldy kiadja szöveggyűjteményében a Tövisek és Virágok új, még addig kötetként nem publikált darabjait is. A címadás – ahogyan Kazinczyval még életében megegyeztek – a régi kötetre utal, ezzel is megerősítve az előbbinek kanonikus pozícióját: Az Új Tövisek és Virágok. A válogatásba került versek: A Nyelvrontók, A tusázó, Pór gőg, Nehéz és könnyű, A mi nyelvünk.

    ↩︎