Földváry Miklós István

Egy úzus születése I.
A Chartvirgus-pontifikále és a magyarországi liturgia megalkotása a XI. században
[Részletek.]

Megjelent: Budapest, Argumentum, ELTE BTK Latin Tanszék, 2017 (Műhelytanulmányok, 4). Különösen: 9. http://real.mtak.hu/65492/. 27–40.

A Chartvirgus-pontifikále jelentősége

A jelen dolgozat tárgyát képező XI. század végi pontifikále a középkor központi magyar liturgiaváltozata, az úgynevezett esztergomi úzus kialakulásának és archaikus korszakának legfontosabb tanúja. Tartalmazza a zsinat, az egyházirend fokozatairól való lefokozás és az azokba való visszahelyezés, a kiközösítés és a visszafogadás, az egyházi év rendhagyó szertartásai, a bűnbánat és a betegek kenete rítusát. Eredetére közvetlen történeti adatokból nem lehet következtetni, de liturgikus tartalma az esztergomi székesegyházhoz kötődik. A XIII. század elején már biztosan Zágrábban használták, valószínűleg keletkezése után nem sokkal, a XI. század vége felé került oda. Máig a zágrábi székesegyházi könyvtár gyűjteményében, a Knjižnica Metropolitana-ban vagy Metro­po­litanska Knjižnica-ban őrzik MR 165-ös jelzet alatt.

A magyar szakirodalom a benne szereplő Chartvirgus püspöknév, illetve a műfaj meghatározását illető bizonytalanság miatt Hartvik-agendaként vagy Hartvik agenda pontificalis-aként ismeri, az alábbiakban ezért én is a H sziglummal utalok rá. Ugyanakkor kénytelen leszek megcáfolni néhány téves vagy legalábbis valószínűtlen föltevést, amelyet a vele foglalkozó tanulmányok egy része évtizedek óta tényként kezel. Elsősorban a H győri keletkezése, műfajának kevert volta és a magyar úzusok észak-francia eredete tartozik közéjük.

A H jelentőségét két megállapításban foglalhatom össze:

(1) A magyar liturgiatörténet szempontjából a H az első olyan forrás, amelynek anyagát nagyrészt végig lehet követni egy, a XVI. századig tartó hagyományozási folyamatban. Szertartásainak elemzésével kimutatható, hogy mi változott, illetve mi maradt állandó a magyar úzusokban, azaz mi esetleges, mi korhoz kötött, és mi tekintendő „hungarikumnak”; hogy későbbi forrásaink variálódása történeti vagy regionális jellegű, és végső soron az, hogy mikor és hogyan, azaz milyen műhelyben, milyen források fölhasználásával, milyen hatások közepette jött létre a magyar liturgiaváltozat, közelebbről pedig a prímási szék, Esztergom úzusa.

(2) Az egyetemes liturgiatörténet szempontjából az esztergomi úzus paradigmatikus jelentőségű. Ez és a köré szerveződő magyar úzuscsalád az a liturgiaváltozat, amely egész Európában a legnagyobb területen maradt mintegy 600 éven át lényegében egységes. Keletkezése és elterjedése átgondolt és jól szervezett, „zöldmezős beruházás” eredménye volt. A H ennek az úzusnak első jellegzetes forrása. Időben közel áll az úzus föltételezett kezdeteihez, koncepciója nagyvonalú és összefogott. Jellegzetességeinek folytonossága a későbbi magyar hagyománnyal nyilvánvaló, azonban e jellegzetességek összességükben nem vezethetők le egyetlen ismert külföldi hagyományból sem.

A H tehát egy úzus keletkezését engedi megfigyelni in statu nascendi: abban a még meleg, képlékeny állapotában, amikor tudós szerkesztője vagy szerkesztői a római rítus korabeli gyakorlatának és változatainak fölényes ismeretében, annak lényegét tiszteletben tartva, mégis alkotó módon, ízléssel és szellemesen hoznak létre egy friss és nagyra törő hagyományt. Ezt tanulmányozva mintegy laboratóriumi körülmények közt válik érzékelhetővé, hogy hogyan értelmezte, hagyományozta és alakította a középkori ember a liturgikus úzusokat.

[…]

A fönnmaradt magyarországi pontifikálék

Amikor a következőkben Magyarországról és annak liturgiájáról beszélek, ezalatt a középkori Hungariát, a Magyar Királyság egykori országait értem, egyházkormányzati értelemben tehát az esztergomi és a kalocsai tartományt. Ma ezeknek a területeknek jelentős része a szomszédos országokhoz: Horvátországhoz, Szlovákiához, Romániához, Ukrajnához, Szerbiához és Ausztriához tartozik. A magyar liturgikus múlt értékes emlékeit különösen a máig katolikus többségű Horvátország és Szlovákia érzi még magáénak, ami pedig a pontifikálékat illeti, a fönnmaradt kéziratok döntő többsége a középkor óta a zágrábi székesegyház tulajdona. Ezért előre kell bocsátanom, hogy a középkori Hungaria nem modern nemzetállam, hanem egy magyarokat, horvátokat, szlovákokat és számos más nyelvet és etnikumot magába foglaló politikai és kulturális entitás volt. Egyházmegyéi figyelemreméltóan egységes liturgiát használtak. Ha ezt a liturgiát az egyszerűség kedvéért magyarnak vagy esztergominak nevezem, azzal nem akarom azt sugallni, hogy a modern nemzetiségek fogalma értelmében inkább lenne magyar, mint amennyire horvát vagy szlovák.

Amennyire jelenleg tudjuk, négy vagy öt olyan pontifikále maradt fönn Magyarországról, amely a liturgia helyi változatát képviseli. ¹ További hat kéziratos pontifikále a PGD Magyarországon használt példánya, közülük három itt is íródott. Az utóbbi tényből arra lehet következtetni, hogy Zágráb legkésőbb a XIV. század első, Esztergom pedig legkésőbb a XV. század második felében elhagyta saját pontifikáléját, és magáévá tette a PGD-t.

Jóllehet ez utóbbiak is tartalmazhatnak néhány sajátos vonást, érdeklődésünk középpontjában most a XII–XIV. századi források állnak. Alább kodikológiai leírás után (proveniencia, formátum) kutatástörténetüket, korukat és eredetüket, liturgikus tartalmukat ismertetem, majd a magyar püspöki ordók összefüggésében helyezem el őket. Ennek az ismertetésnek célja az, hogy megvilágítsa a H környezetét, ezért a kódexek leírását másodkézből veszem, és nem térek ki vitatott kérdésekre.² Önálló eredményeket csak legvégül, a kontextussal kapcsolatban fogalmazok meg.

Az Esztergomi benedikcionále³

Az úgynevezett Esztergomi benedikcionále (a továbbiakban BS mint Benedictionale Strigoniense) a zágrábi Knjižnica Metropolitana MR 89-es jelzetű kézirata. Mérete 221×156 mm, mai állapotában 114 fólió, egy ív a 64. és a 65. levél között elveszett. Írása XI. századi délnémet karoling minuszkula, de a kódex gótikus textualisszal írt kiegészítéseket is tartalmaz. Elsődleges notációja a német neumaírás sajátos változata, de több kéztől származó, XIV. századi hangjelzések is találhatók benne. Az iniciálékat a 33. levélig kidolgozott rajzok díszítik. Kötése eredetileg hiányzott, a közelmúltban restaurálták.

Számos fontos publikáció jelent meg róla, nagyrészt ugyanazoktól a szerzőktől, akik a H kutatásában is érdemeket szereztek. A teljesség igénye nélkül Germain Mo­rin úttörő tanulmányát, Dragutin Kniewald cikkét, illetve Török József és Szendrei Janka összegző munkáit és saját kismonográfiámat emelem ki közülük.⁴ Szövegkiadásán a Monumenta Ri­tu­a­lia Hungarica sorozat 3. köteteként magam dolgozom.⁵

A BS valószínűleg a legrégibb fönnmaradt liturgikus könyvünk,⁶ kutatói 1075 és 1092 közé teszik keletkezését. A terminus post quem alapja az, hogy az ordinációkban (85^r) említett egyik egyház a garamszentbenedeki apátsággal lehet azonos, amelyet 1075-ben alapítottak. A terminus ante quem alapja, hogy nincsenek meg a kódexben azok a magyar szentek, akiket 1083-ban kanonizáltak ugyan (András és Benedek, István, Imre, Gellért), de akiknek kultuszát csak az 1092-es szabolcsi zsinat rendelte el. A kötet már a középkorban Zágrábba került,⁷ márpedig máshonnan behozott könyvekre főleg a püspökség alapítása idején, 1090 körül⁸ lehetett szükség.

A kézirat esztergomi eredetében szinte minden kutatója egyetért. Nézetük alapja, hogy az ordinációk során jelölteket kiállító egyházak titulusai az esztergomi egyházmegye korabeli állapotát tükrözik: Adalbert (Esztergom), Mária (Székesfehérvár), Péter (Óbuda), Ipoly (Zobor), Benedek (Garamszentbenedek), Margit (Dömös?). Keletkezése után nem sokkal Zágrábba vitték, ahol használata javítások, betoldások, módosítások alapján legalább a XIV. századig bizonyos.

A kötet nagyobb részét bőséges benedikcionále alkotja, amelyet az elmúlt évek kutatásainak fényében mint irodalmi alkotást is korabelinek és magyar keletkezésűnek tartok. A BS erről kapta közkeletű nevét. A temporále a vasárnapok mellett szerdára és péntekre is ad áldásokat, méghozzá általában minden napra kettőt. A szanktorále szakaszonként a temporáléba van illesztve, majd kommúne és votív rész következik. A további ordók (az áttekinthetőség kevéért a benedikcionálét is feltüntetve) ezek:

(1) Benedikcionále (1^r–81^r)

(2) Bérmálás: Oratio simul et benedictio pontificis ad confirmandos pueros (81^v–82^v)

(3) Ordinációk: Ordo qualiter in Romana ecclesia ecclesiastici eligendi sunt et consecrandi (83^r–97^v)

(4) Dedikáció: Ordo ad dedicandam ecclesiam (98^r–114^r)

A kódex utolsó fólióján (114) egy másik bérmálási ordó, a püspök beöltözési imái és a miseordó kezdete olvashatók két későbbi kéztől.

A benedikcionále szakasza egy olyan hagyomány legkorábbi tanúja, amelyet csak két XIV. századi szászországi forrásból (Braunschweig és Magdeburg) ismerünk.⁹ A bérmálási ordó szövege tökéletesen megegyezik a H bérmálási ordójával. Az ordinációk és a dedikáció legközelebbi rokona egy XIII. század eleji zágrábi pontifikále, amelyet alább ismertetek. Áttételesebb viszont a BS kapcsolata az említett ordók másik magyar forrásával, egy talán veszprémi pontifikáléval, amelyet szintén alább tárgyalok.

E rokoni viszonyokból az a fontos következtetés adódik, hogy a PGD előtti zágrábi pontifikálék mindannyian hiteles képviselői az archaikus esztergomi úzusnak. Ez igaz mind a behozott, mind a Zágrábban keletkezett példányokra, hiszen a BS-nek való megfelelések olyan szilárd hagyományt bizonyítanak, amelynek Esztergomban már a zágrábi püspökség alapítása előtt léteznie kellett.

A BS-sel egykorú vagy nála talán kevéssel későbbi Chartvirgus-pontifikále (H), amely a jelen monográfia tárgyát képezi. Részletes elemzésére e bevezető következő fejezeteiben fog sor kerülni.

A Zágrábi pontifikále¹⁰

A soron következő kódexet azért merem a többi zágrábi pontifikále közt a Zágrábi pontifikálénak (a továbbiakban PZ mint Pontificale Zagrabiense) nevezni, mert a zágrábi székesegyház többi pontifikáléja vagy még nem Zágrábban keletkezett, vagy már a PGD példánya. A PZ a zágrábi Knjižnica Metropolitana MR 124-es jelzetű kézirata. Mérete 275×204 mm, terjedelme 84 fólió, valószínűleg hiánytalan, bár az utolsó levélre utólag beírt szöveg nem fejeződik be. Írása korai gótikus textualis, amely még karoling jegyeket őriz. Két fő kéz írta, és számos további kéz módosította, toldalékolta. Hangjelzése egyetlen, utólag és hevenyészve bejegyzett antifónát kivéve¹¹ nincs. Kötése két bőrszíjjal összekötött fatábla.

A kódexszel alig foglalkozott a kutatás. A zágrábi liturgikus kéziratok katalógusában először Dragutin Kniewald tárgyalta, központi szerepére a magyar liturgiatörténetben magam hívtam föl a figyelmet.¹² Ugyanakkor ez az egyetlen magyar pon­ti­fi­ká­le, amelynek van már kritikai és hasonmás kiadása: Ivan Šaško publikálta 2005-ben.¹³

Paleográfiailag a XIII. század elejére keltezik, egyébként nincsenek benne a datálást pontosítani képes adatok. A középkor óta a zágrábi székesegyház tulajdona. Kniewald a benne található litánia Hadrianus-invokációja alapján föltételezi, hogy a zalavári Szent Adorján-apátság mintapéldányáról készült, de ezt a hipotézist semmi más nem támasztja alá. Kézenfekvőbb a közvetlen zágrábi eredet.¹⁴

A kötet elején a templomszenteléshez kapcsolódó formulák és incipitjegyzék találhatók. A tulajdonképpeni pontifikále a következő ordókat tartalmazza:

(1) Zsinat: Incipit ordo diei primi in synodo episcoporum (3^r–v)

(2) Exkommunikáció: Excommunicatio perpere agentium (3^v–4^r)

(3) Abszolúció: Absolutio excommunicatorum (4^r–v)

(4) Apátszentelés: Incipit ordo qualiter abbas vel abbatissa consecrari debet (4^v–6^v)

(5) Alapkőletétel: Incipit ordo ubi ædificanda est ecclesia (6^v–7^r)

(6) Temetőszentelés: Consecratio cimiterii (7^r–8^r)

(7) Oltár újraszentelése: In reconciliatione violatæ altaris (8^r–v)

(8) Virágvasárnap: Ordo in Ramispalmarum qualiter processio agatur (9^r–13^v)

(9) Nagycsütörtök, olajszentelés: Ordo in Cena Domini (13^v–20^v)

(10) Nagycsütörtök, lábmosás: Ordo ad mandatum faciendum (20^v–21^r)

(11) Nagypéntek: Ordo in Parasceve (21^r–22^r)

(12) Nagyszombat: Benedictio ignis in Sabbato Sancto (22^r–v)

(13) Harangszentelés: Ad signum ecclesiæ benedicendum (22^v–24^v)

(14) Ordinációk: Hic incipit ordo ad ordines clericorum celebrandos (24^v–33^r)

(15) Templom és oltár dedikációja: Ordo ad ecclesiam dedicandam (33^r–51^v)

(16) Templom újraszentelése: Reconciliatio violatæ ecclesiæ (52^r–53^v)

(17) Ereklyetartó szentelése: Præfatio consecrationis capsarum (53^v–55^r)

(18) Nagycsütörtök, vezeklők rekonciliációja: Reconciliatio pænitentium in Cena Domini (55^r–61^v)

(19) Mise előkészülete: Oratio dum dominus pontifex præparat se ad missam (62^r–70^v)

(20) Mise rendje: Paratus presbyter intrat ad altare dicens (71^r–80^v)

(21) Benedikcionále (81^r–84^v)

(22) Dedikációs mise: Missa in Dedicatione ecclesiæ (84^v)

A PZ a BS és a H leszármazottja. Ezek ordóit egy gyűjteményben egyesíti, helyenként átszerkeszti és rövidíti. Szerkezete kiegyensúlyozatlan: a liturgikus évhez és a dedikációhoz kapcsolódó ordókat sem egyvégtében közli. Tartalmaz többletet is: olyan ordókat és rubrikákat, amelyek a BS-ben és a H-ban nem szerepelnek. Ezek néha kapcsolatban állnak a leghíresebb magyarországi szakramentárium, a Pray-kódex, illetve a Veszprémi pontifikále liturgiájával (lásd alább). Ahol viszont ez utóbbi és a BS eltér egymástól, ott a PZ a BS változatait erősíti meg. A PZ közöl olyan címeket és rubrikákat is, amelyeknek a H-ban kihagyták ugyan a helyet, de utóbb nem írták be őket vörös tintával.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy a BS és a H egy úzust képviselt, és használóik is úgy tekintettek rájuk, mint azonos műfajú, összetartozó könyvekre. A PZ már a modern pontifikále előfutára abban az értelemben, hogy rövidíti a be­ne­dik­ci­o­ná­lét, és elhagyja a processzionále és a rituále tematikájához tartozó ordókat.¹⁵ Többletei miatt föltételezhető, hogy sem a BS, sem a H nem volt egyedüli példány, és hogy a XI. század esztergomi úzusát e két könyvön kívüli pontifikálék is közvetítették Zágrábba.¹⁶ Máskülönben a PZ nem tartalmazhatna olyan ordókat és rubrikákat, amelyek előzményeiből hiányoznak. A három kódex szervesen összetartozik és megerősíti egymást. Ha tehát nekik ellentmondó adatokkal találkozunk, kétségtelen, hogy az előbbiek jelenítik meg az esztergomi és a korai zágrábi úzus fő változatát.

A Veszprémi pontifikále¹⁷

Az úgynevezett Veszprémi pontifikále (a továbbiakban PV mint Pontificale Ve­spre­mi­ense) a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Clmæ 317-es jelzetű kézirata. Mérete 325×228 mm, terjedelme 141 fólió, hiánytalan. Írása igényes, XIII–XIV. századi gó­tikus textuális, utólag végig ugyanaz a kéz javította, egészítette ki kurzív írással a XV. század második felében. A lapszéleken további kezek bejegyzései láthatók. A pontifikále fő része a 97. fólióval megszakad, ez részben üresen maradt, utána ugyanaz­zal az írással, de új szakasz kezdődik. Ez a 132. fólióig tart, a többi a kódex végéig egy másik kéztől való. Végig vonalrendszeres kottával van ellátva, főrésze korához képest régies magyar notációval, több kéz által, függeléke (a 133. fóliótól) kvadrát no­tá­ci­ó­val, mindegyik XIV. századi. A kódexet vörös és kék lombard iniciálék díszítik, ellenkező színű tollrajzdísszel. Kötése fatáblás, vaknyomásos, barna reneszánsz bőrkötés 1470 körülről.¹⁸

A PV első bibliográfiai leírásai a XIX. század második feléből valók. Kutatói közül többek között Bartoniek Emma, Szigeti Kilián, Radó Polikárp és Szendrei Janka neve érdemel említést.¹⁹ Az utóbbi években Szaszovszky Ágnes foglalkozott a PV-vel, aki mesterdoktori disszertációját is e forrásról írta, különös tekintettel a dedikációs ordóra. Vele készítjük elő a könyv szövegkiadását is.²⁰

A kézirat konkrét történelmi adatokat nem tartalmaz, de kutatói paleográfiai alapon legkésőbb a XIV. század első felére datálják. A kódex magyarországi eredete eddigi őrzési helyei, toldalékai és a benne szereplő litániák és helynevek alapján kétségtelen. Közelebbről két püspöki szék lehetősége merült föl: Esztergomé és Veszprémé.

Esztergom mellett egy utólag bemásolt búcsúengedély szól, ennek szkriptora javította végig a könyvet és írta a tartalomjegyzéket is.²¹ A pontifikáléban szerepel a királykoronázás szertartása, amely Magyarországon az esztergomi érsek privilégiuma volt. Ugyanakkor a koronázási ordóban nincsenek széljegyzetek, ezért lehetséges, hogy a gyakorlatban soha nem használták. Problémát jelent az is, hogy a PV liturgikus rendje általában eltér attól a hagyománytól, amelyet nemcsak a korai (BS, H, PZ), hanem a PV utáni esztergomi források is egybehangzóan képviselnek.

Veszprém mellett szól, hogy a püspökszentelés ordójában a szentelendő püspököt a veszprémi egyházmegye terjeszti föl az esztergomi érseknek egy dekrétummal, amely így kezdődik: „Beatissimo N. archiepiscopo Strigoniensi clerus et populus ecclesiæ Ve­spremiensis totius devotionis famulatum.” A középkori liturgikus könyvekben gyakori, hogy a behelyettesítendő tulajdonneveket nem kihagyják, hanem példát írnak a helyükre –ezt láttuk a BS papszentelésénél, de számos keresztelési ordóban is–,²² ezért a szövegrész önmagában nem perdöntő. Ugyanakkor a litániákból hiányzik az esztergomi egyházmegye patrónusa, Adalbert, viszont megvannak a veszprémi patrónusok, Mihály és György, és több más, állítólag veszprémi vonatkozású szent. Véleményem szerint a litániák alkalmasak ugyan a könyvek tágabb régiójának azonosítására, a pontos használó egyház szintjén azonban megbízhatatlanok. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az eredet kérdésére még nincs végleges válasz. A kéziratot biztosan az esztergomi érseki tartományban használták, a hagyományossá vált „Veszprémi pontifikále” elnevezést egyelőre nincs okunk elvetni.

A PV már klasszikus pontifikále. Első szakaszában (1–10) kizárólag püspöknek fönntartott ordók szerepelnek, átgondolt rendben. A második szakasz (11–17) ex­o­di­asz­tikus tartalma és miserendje is megfelel az érett középkor szokásainak, a harmadik szakasz (18) pedig egyértelműen függelékes. Az ordók sorrendje ez:

(1) Keresztelés és bérmálás: Ordo ad catechizandum infantes (1^r–10^r)

(2) Ordinációk (püspök is): Benedictio ad clericum faciendum (10^r–31^r)

(3) Dedikáció (alapkő, temető, templom, oltár): Ordo ad consecrandam ecclesiam (36^v–67^r)

(4) Eszközök (harang is): Benedictio vestimentorum sacerdotalium seu leviticarum (67^v–74^r)

(5) Templom újraszentelése: Reconciliatio violatæ ecclesiæ (74^r–75^v)

(6) Apát- és apátnő-szentelés: Ordo ad abbatem faciendum (75^v–80^r)

(7) Szűz konszekrációja: Consecratio sacræ virginis (80^r–84^v)

(8) Zsinat: De sancto synodo ordo Romanus qualiter concilium agatur (84^v–88^v)

(9) Király és királynő koronázása: Ordo ad benedicendum regem (88^v–96^v)

(10) Templomszentelési szekvencia: Quam dilecta (97^r–v)

(11) Exodiasztikus rítusok: Ordo minorum fratrum … ad visitandum infirmum (99^r–110^r)

(12) Hét bűnbánati zsoltár (110^r–114^r)

(13) Tizenöt zarándokzsoltár (114^r–117^v)

(14) Mise előkészülete (117^v–124^v)

(15) Benedikcionále (125^r–131^v)

(16) Kard megáldása: Benedictio ensis (131^v–132^r)

(17) Ünnepélyes áldás dedikációra (132^v)

(18) Oltárszentelés: Incipit ordo ad consecrationem altaris (133^r–140^v)

A PV rejtélyes, elszigetelt forrás. A liturgikus tartalom nem felel meg sem a föntebb tárgyalt régi magyar hagyománynak, sem a PGD-nek. Bár az összeállítás logikus és teljességre törő, a benne szereplő ordók eredete nem egyféle. Ahhoz, hogy többet meg­tudjunk, minden ordót egyenként kell elemezni és általános összefüggésbe helyezni. Eddig a következő, részleges eredmények születtek:

Címe szerint is ferences-kuriális az exodiasztikus rítusok sorozata. A kereszteléskor a nagyszombati szertartásokra utaló rubrika tizenkét olvasmányt említ, ami Magyarországon 1490-ig példátlan,²³ ezért szintén kuriális mintát föltételez. A dedikációs ordó egész Európában kuriózumnak számít.²⁴ A harangszentelés és a templom újraszentelése lényegében azonos a PZ-vel, a temetőszentelés is közel áll hozzá. A monasztikus beavatás rítusai (apát és apátnő szentelése, consecratio virginum) egész Európában különlegesek, de megegyeznek egy XI. századi regensburgi forrással.²⁵ A zsinat a PR12, a koronázás a PRG rendjét követi, a benedikcionále pedig a SAn benedikcionáléjával azonos. Érdekes, hogy ahol viszont eltér tőle, ott a PZ benedikcionáléjával áll párhuzamban.²⁶ Magyar, de sajátos változat a kódex notációja is, és ugyanezt lehet elmondani a dallamvariánsokról.

A további kutatás feladata azt eldönteni, hogy minek köszönhető a PV külön­utassága a többi magyar forráshoz képest. Egyelőre két lehetőség kínálkozik. Ha a PV nem esztergomi, hanem veszprémi vagy valamely más szuffragáneus püspökség tulajdona, az eltérő liturgikus rend eltérő úzust képviselhet. Nem elképzelhetetlen, hogy valamely püspöki szék épp Esztergomtól való függetlenségét kívánta volna kifejezésre juttatni saját pontifikáléjának egy reprezentatív változatával.²⁷ Ha azonban a PV esztergomi, vagy legalábbis kora esztergomi úzusának hiteles tanúja, akkor átmeneti állapotot képvisel: egy olyan korszakot, amikor a magyar egyház a külföldi folyamatok hatása alatt újraszerkesztette püspöki rítusait, de még nem vette át a PGD-t.

BNF Lat. 1219²⁸

Az utolsó pontifikále, amellyel kapcsolatban fölmerül a magyarországi eredet lehetősége, a párizsi nemzeti könyvtár Lat. 1219 jelzetű, kivonatos pontifikáléja. A forrás XIV. századi, küllemében is inkább észak-francia, hangjelzése kvadrát (litánia), később metzi jellegű. Két, kodikológiailag is elkülönülő részből áll. Az első 21 fólió a PR13 szerinti rendben tartalmazza egyházi és világi méltóságok fölszentelésének, beiktatásának, koronázásának ordóit; ez a rész magyar szempontból érdektelen. A 22–58. fólión litánia, kottának kihagyott vonalrendszerrel a Mi­serere zsoltár, a tonzúra föladása, a vezeklők nagycsütörtöki visszafogadása, a temetőszentelés, és üres oldalak után a krizmamise rendje olvasható.

Magyar vonatkozása mellett két adat szól. Az egyik, amelyet már Gábriel Asztrik is észrevett,²⁹ hogy a litániában a rendalapító szentek után (25^r) mindjárt Szent István, Imre és László neve szerepel, méghozzá egy meglehetősen szűk, a legnépszerűbbekre szorítkozó hitvalló-válogatás részeként. A litánia másik sajátossága Szent Domonkos nevének kétszeri éneklése. Ezt a dominikánus úzus írja elő. Jóllehet a magyar szentek ünneplése nem idegen a dominikánus gyakorlattól, ilyen mértékű kiemelésük csak magyarországi környezetben volt indokolt.³⁰ Nehezen magyarázható viszont, hogy mi keresnivalója van egy koldulórend litániájának –amely tehát soha nem végzett püspöki ordókat– egy kivonatos pontifikáléban. Bármi legyen a válasz, annyi bizonyos, hogy a litánia magyar dominikánus eredete nem terjeszthető ki fenntartás nélkül a kódex egészére.

A másik, súlyosabb tényező, hogy a vezeklők nagycsütörtöki visszafogadása a rítus magyarországi hagyományába illeszkedik, amelynek a PGD átvétele után, még a XVI. századból is maradt fönn emléke az OA-ban.³¹ Ez az érv szinte eldöntené a kérdést, de némi óvatosságra int, hogy a vezeklők visszafogadása az eddig elemzett egyetlen olyan püspöki ordó, amelynek rokonsági köre Észak-Franciaországban és Alsó-Lo­ta­rin­gi­á­ban, egy Senlis, Soissons, Cambrai, Toul és Trier által kijelölt körzetben mutatható ki. A két adat együtt azonban arra figyelmeztet, hogy ne zárjuk ki egészen a Lat. 1219 magyar eredetének lehetőségét.

Magyarországon használt Durandus-pontifikálék

A későbbi magyar pontifikálék kivétel nélkül a PGD példányai. Zágrábban a XIV., más magyarországi székesegyházakban a XV. századtól kezdve bizonyítják a PGD átvételét.³² Elsősorban mint képzőművészeti alkotások és mint dallamok forrásai jelentősek, a bennük foglalt liturgia nemzetközi jellegű, ezért a jelen kutatás szempontjából közömbös. Pusztán létezésükkel jelzik, hogy szigorú értelemben vett magyar püspöki ordók, vagyis azok, amelyeknek megfelelői részét képezik a PGD-nek, nem érték meg a középkor végét. A PGD magyar egyházakban használt kéziratai és tulajdonos püspökeik időrendben ezek:³³

(1) Zágráb, Knjižnica Metropolitana MR 37 (XXII. János pápa, Avignon, 1316–1334 [?])

(2) Zágráb, Knjižnica Metropolitana MR 163 (Placentiai Jakab, Zágráb, 1343–1346)

(3) Zágráb, Knjižnica Metropolitana MR 25 (Babonić Miklós, Zágráb, 1350–1356)

(4) Esztergom, Érseki Simor Könyvtár 2-36-4/7864 (Filipecz/Pruisz János, Várad, 1477–1490)

(5) Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana Ottob. Lat. 501 (ifj. Vitéz János, Veszprém, 1489–1498)

(6) Bécs, Österreichische Nationalbibliothek Ms. Pal. 1799 (Várday Ferenc, Erdély, 1514–1520)

Placentiai Jakab Avignonból került Zágráb élére. Kniewald tudósítása szerint az MR 163-as pontifikále is még Avignonban készült 1339-ben,³⁴ és talán Jakabbal került a zágrábi székesegyház tulajdonába az MR 37-es Pontificale Romanum, amelyet ettől kezdve itt használtak.³⁵ Nem tudni, hogy a pontifikále megváltozása az Avignonból érkező püspökkel kezdődött, vagy már annak a zágrábi liturgikus rendezésnek is része volt, amelyet nem sokkal korábbi elődjének, Gazotti (Gazotto/Kažotić) Ágostonnak (1303–1323) tulajdonítanak.³⁶ A többi pontifikále –a Várday Ferenc külföldről vásárolt, régebbi példányát kivéve– már keletkezése szerint is jogosan mondható magyarországinak.

Egyéb vonatkozó források

A pontifikále liturgikus tartalmát kutatva nem korlátozódhat érdeklődésünk a pon­ti­fi­ká­lékra műfaji értelemben. A PZ és a PV megmutatta, hogy a klasszikus pontifikále kialakulása Magyarországon is végbement már a PGD átvétele előtt. Ez azt jelenti, hogy az archaikus pontifikále egyes tartalmi rétegei más-más vonalon hagyományozódtak. Ilyenek voltak egyrészt az egyházi év rendhagyó szertartásai, másrészt a későbbi rituále anyaga, tehát azok a szentségek és szentelmények, amelyeket áldozópap is kiszolgáltathat. Ezek a PGD után is részei maradtak a magyar úzusnak, túlélték a saját pon­tifikále föladását. A műfajok közti határ egyébként sem volt éles: néhány püspöki ordót szakramentáriumi környezetben is megtalálunk. Ezért a magyar pontifikálék összefüggésében néhány más liturgikus műfajra is tekintettel leszek.

A Pray-kódex

Föntebb említett, az első összefüggő magyar szövegemléket is tartalmazó liturgikus könyvünk az úgynevezett Pray-kódex (a továbbiakban P mint Pray), a budapesti Országos Széchényi Könyvtár MNy. 1-es jelzetű kódexe.³⁷ Bár főszövege egy XII. századi szakra­men­tá­ri­um, a legelterjedtebb vélemény szerint az északkelet-magyarországi Boldva bencés mo­nostorából,³⁸ forrásai közt esztergomi pontifikális ordók is szerepeltek. Szoros filológiai kapcsolata a H-val ezeknél az ordóknál mutatható ki: Gyertyaszentelő, virágvasárnap, szent háromnap, húsvéti liturgikus játék és körmenet. Ezeken kívül tartalmaz exodiasztikus rítusokat, nászszertartásokat, a temetőszentelés és az alapkőletétel szertartását, valamint a püspöki mise rendjét egy bő præparatióval.

Kottás esztergomi misszále és breviárium, kiegészítő források

Valószínűleg az esztergomi székesegyház jellegzetes kottás misekönyve (a továbbiakban MNS mint Missale notatum Strigoniense) volt a pozsonyi Archiv Mesta EC. Lad. 3 & EL. 18 jelzetű kézirata és számos töredéke, amelyet kutatói 1341 előttinek tartanak.³⁹ Filológiai kapcsolata a H-val még közvetlenebb, mint a P-é. Az előbb említett ordókon kívül olyan, kimondottan püspöki ordók is szerepelnek benne, mint a vezeklők kivetése hamvazószerdán, rekonciliációjuk nagycsütörtökön,⁴⁰ az olajszentelés, illetve a bérmálás, amely utóbbi pontosan megfelel a BS és a H ordójának. Fontos forrása még a keresztelésnek és a nászszertartásoknak, sőt a zarándokok megáldásának is. A XV–XVI. századi esztergomi misekönyvek mindegyike függ tőle, jóllehet általában erősen lerövidítik.⁴¹

A zsolozsmára nézve az MNS párja az a XIII. századi kottás esztergomi breviárium (a továbbiakban BNS mint Breviarium notatum Strigoniense), amelyet Prágában a strahovi premontrei kolostor könyvtára (Strahovská Knihovna) őriz DE. I 7 jelzet alatt.⁴² A korai pontifikálékkal közös tulajdona a szent háromnap zsolozsmáinak, illetve a húsvéti nagyvecsernyének leírása. A XV–XVI. századi esztergomi breviáriumok ugyanúgy függnek tőle, amint a misszálék a MNS-től.⁴³

A korai magyar zsolozsmagyakorlat legértékesebb dokumentuma emellett a gráci Universitätsbibliothek 211. számú kódexe, az úgynevezett Codex Albensis (a továbbiakban CA), egy XII. századi, neumás antifonále, valószínűleg a délkeleti–erdélyi (kalocsai tartomány) térségből.⁴⁴ Tartalmazza a lábmosásnak a H-val egybehangzó énekanyagát és a húsvéti játéknak a H-tól és a P-től némileg eltérő ordóját is.⁴⁵ Ugyanez az ordó megtalálható még az úgynevezett Futaki-graduáléban.⁴⁶

Ordináriuskönyvek

A harmadik vonatkozó forráscsoport az ordináriuskönyveké. Ezekről részletes tájékoztatást adtam a nyomtatott Esztergomi ordináriuskönyv kiadásának bevezetőjében.⁴⁷ Az egyházi év rendhagyó ordói, különösen a nagyhét szempontjából fontosak. A pon­ti­fikálékkal nincsenek közvetlen filológiai kapcsolatban, de a bennük található szertartások sokszor megvilágító párhuzamokkal szolgálnak. A XV. század végi Esztergomi or­dináriusban (a továbbiakban OS mint Ordinarius Strigoniensis)⁴⁸ elsősorban a húsvétvasárnapi körmenet és nagyvecsernye, az Egri ordináriusban⁴⁹ (a továbbiakban OA mint Ordinarius Agriensis) a vezeklők visszafogadása hiánypótló. Mivel –a többi ordináriussal együtt– késői források, segítenek megállapítani az ordók időkereteit is, hogy tudniillik meddig képezték szerves részét a magyarországi liturgiának azok a szertartások, amelyekről az archaikus pontifikálék tájékoztatnak. Számos, a korábbi forrásokban csak homályosan vagy hiányosan megfogalmazott kérdést tisztáz az utolsó esztergomi normakönyv, az 1580-ban megjelent, Telegdi Miklós-féle Ordinarium Stri­goniense is.⁵⁰

Rituálék

Végül a rituále magyarországi elődeit kell megemlítenem. A rituále tematikájához tartozó ordóknak jó ideig legfontosabb forrása a P és a MNS. Teljes magyar rituálékat nem ismerünk a könyvnyomtatás előttről.⁵¹ Ekkortól viszont több kiadásuk ismert Obsequiale vagy Baptismale Strigoniense címmel, bennük a szentségeken és szen­tel­mé­nye­ken kívül számos processzióval és a nagyhét leírásával. Ezek utolsó változatlan kiadása az 1560-as Ordo et ritus.⁵² A XVI–XVII. századi átalakulás⁵³ a legkevésbé ezt a műfajt érintette, így egyes XI. századi ordók, mindenekelőtt a keresztelés története törés nélkül követhető általuk a XX. század elejéig.⁵⁴

Pálos források

Végül a magyar alapítású pálos szerzetesrend (Ordo Sancti Pauli Primi Eremitæ) 1600 előtti forrásai említendők. A pálosok az esztergomi úzust tették meg rendi liturgiájuknak a XIII. században, ezért a pálos könyvek később is az esztergomi gyakorlat egy archaikus változatát képviselik.⁵⁵ Kisebb módosítások természetesen voltak, részben azért, mert a rend liturgikus önazonossága igényelt némi sajátosságot, részben azért, mert egy kolostor másképp valósította meg ugyanazt az úzust, mint egy katedrális. A szó szoros értelmében vett pontifikális ordókról nem beszélhetünk, mert a pálosoknál nemcsak püspökök, de apátok sem működtek. Mégis fontos párhuzamok a liturgikus év rendhagyó szertartásai a pálos misekönyvekben,⁵⁶ a XVI. századi, úgynevezett częstochowai pálos kantuále⁵⁷ pedig az exodiasztikus rítusok egyik legfontosabb magyar forrása.

[...]

Hivatkozások

Amiet, Robert (ed.): Pontificale Augustanum. Le Pontifical du XI^e siècle de la Bibliothèque capitulaire d’Aoste. Aos­ta 1975. (Monumenta Liturgica Ecclesiæ Augustanæ 3)

An­drieu, Michel (ed.): Le Pon­ti­fical Romain au moyen-âge I. Le pontifical Ro­main du XII^e siècle. Bibli­o­te­ca Apo­sto­lica Vaticana, Città del Va­ti­cano 1938. (Stu­di e Testi 86)

An­drieu, Michel (ed.): Le Pon­ti­fical Romain au moyen-âge II. Le pontifical de la curie ro­main au XIII^e siècle. Bib­li­o­te­ca Apostolica Vaticana, Città del Va­ti­cano 1940. (Stu­di e Testi 87)

An­drieu, Michel (ed.): Le Pon­ti­fical Romain au moyen-âge III. Le pontifical de Guillaume Durand. Bi­bli­oteca Apo­sto­lica Vaticana, Città del Va­ti­cano 1940. (Stu­di e Testi 88)

Andrieu, Michel (ed.): Les Ordines Romani du haut moyen âge. Ravenstraat 112, Louvain 1931–1961. (Spi­ci­le­gium sacrum Lovaniense 11, 23, 24, 28, 29)

Aradi László: Il rito della benedizione dell’abate nel Pontificale di Veszprém dal secolo XIV. Licencia­dol­go­zat, Roma, Pontificia Università della Santa Croce 2016.

Arx, Walter von (ed.): Das Klosterrituale von Biburg (Budapest, Cod. lat. m. æ. Nr. 330, 12. Jh.). Uni­ver­si­täts­verlag, Freiburg Schweiz 1970. (Spicilegium Friburgense 14)

Avery, M.: „The Relation of the Casanatense Pontifical (Ms. Casanat. 724 B I 13) to Tenth Century Chan­ges in the Ordination Rites at Rome”, in Miscellanea Giovanni Mercati. Città del Vaticano 1946. (Studi e Testi 126) VI. 258–271. and 8 tables.

Balić, Charles: „Les anciens manuscrits de la Bibliothèque métropolitaine de Zagreb”, in Studia Me­di­æva­lia in honorem admodum Reverendi Patris Raymundi Josephi Martin, Ordinis Prædicatorum s. theo­logiæ magistri LXX^um natalem diem agentis. De Tempel, Brugge/Bruges 1948. 438sqq.

Banting, H. M. J.: Two Anglo-Saxon Pontificals (The Egbert and Sidney Sussex Pontificals). London 1989. (Henry Bradshaw Society 104)

Barriga Planas, Josep Roma (ed.): El sacramentari, ritual i pontifical de Roda. Cod. 16 de l’arxiu de la Ca­tedral de Lleida c. 1000. Rafael Dalmau, Barcelona 1975.

Bartoniek Emma: „Az Orsz. Széchényi Könyvtár 317. sz. középkori kódexéről”, Magyar Könyvszemle XXX (1923) 200–204.

Batthyány Ignác (ed.): Sancti Gerardi epi­scopi Chanadiensis scripta et acta hactenus inedita cum serie epi­scoporum Chanadiensium. Alba Iulia/Gyulafehérvár 1790.

Beda Venerabilis: Homilia XXV in Cena Domini. Migne, Paris 1862. (Patrologia Latina 94) 130C–132C.

Bedy Vince: A győri székeskáptalan története. Győregyházmegyei Alap, Győr 1938. (Győregyházmegye múltjából 3) <http://mek.oszk.hu/09400/09415/09415.pdf>

Beissel, Stephan: Entstehung der Perikopen des römischen Messbuches. Zur Geschichte der Evangelien­bü­cher in der ersten Hälfte des Mittelalters. Herdersche Verlagshandlung, Maria-Laach 1907. (Stimmen aus Maria-Laach. Ergänzungsheft 96)

Beke Margit: Esztergomi érsekek 1001–2003. Szent István Társulat, Budapest 2003.

Berkovits Ilona: „Várday Ferenc Pontificaléja Bécsben”, Magyar Könyvszemle LXVI (1942) 159–266.

Bonniwell, William Raymond: A History of the Dominican Liturgy. Joseph F. Wagner Inc., New York 1945.

Brou, Louis OSB (ed.): The Monastic Ordinale of St. Vedast’s Abbey Arras. London 1954–1955. (Hen­ry Brad­shaw Society 86–87)

Cagin, Paul OSB (ed.): Le Sacramentaire gélasien d’Angoulême. Paris, Bibl. Nat., Ms. Lat. 816. Société histo­rique et archéologique de la Charente, Angoulême 1919.

Cassander, Gregorius: Ordo Romanus de officio missæ … Köln 1561.

Chavasse, Antoine: Les lectionnaires romains de la messe au VII^e et au VIII^e siècle. Sources et dérivés I. Pro­cédés de confection. II. Synoptique général. Tableaux complémentaires. Éditions Universitaires, Fri­bourg Suisse 1993. (Spicilegii Friburgensis Subsidia 22)

Chevalier, Ulysse: Sacramentaire et martyrologe de l’Abbaye Saint-Remy. Martyrologe, calendrier, Ordi­naires et Pro­saire de la métropole de Reims (VIII^e–XIII^e siècles). Alphonse Picard, Libraire, Paris 1900. (Bi­blio­thèque Liturgique 7) (Ordinarius servicii Remensis ecclesie; Ordo legendi et cantandi Re­men­sis ec­cle­sie)

Corbin, Solange: Palaeographie der Musik I. 3. Die Neumen. Arno Volk Verlag, Hans Gerig, Köln 1977.

Crosnier, Augustin Joseph (ed.): Sacra­men­ta­ri­um ad usum Æcclesiæ Nivernensis. Nevers 1873¹. (Pu­bli­cations de la Société Ni­ver­naise 8). Gregg International Publishers, Farn­bo­rough 1969².

Czagány Zsuzsa: „Magyar-normann zenei kapcsolatok a középkorban II.”, in Kiss Gábor (ed.): Zene­tu­do­má­nyi Dolgozatok. Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet, Budapest 2010. 11–22.

Czagány Zsuzsa: „Magyar-normann zenei kapcsolatok a középkorban?”, Zene­tu­do­má­nyi Dolgozatok XII (1990/1991) 9–21.

Csapodi Csaba – Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Ma­gyar­országon 1526 előtt. I–II: Fönnmaradt kötetek. III: Adatok elveszett kötetekről. Akadémiai Kiadó, Bu­da­pest 1988, 1993, 1994. (Az MTA Könyvtárának Közleményei 23, 31, 33)

Dankó József (ed.): Vetus Hymnarium Ecclesiasticum Hungariæ. Franklin, Budapest 1893.

Darvasy Mihály SchP: „Középkori Stella-játék”, Magyar Kórus XII (1942) 856–857.

Demović, Miho: „Spomenici glazbene kulture u Hrvatskoj od. 10. do 12. stoljeća [A zenei kultúra em­lékei Horvátországban a X-től a XII. századig]”, in Muzičke Večeri u Donatu. Zbornik radova. Za­greb–Zadar 1983. 55–91.

Déri Balázs (ed.): Missale Strigoniense 1484. Argumentum Kiadó, Budapest 2008. (Monumenta Ri­tu­a­lia Hun­ga­rica 1)

Deshusses, Jean – Darragon, Benoît: Concordances et tableux pour l’étude des grands Sacramentaires I–III/1–3. Édi­tions Universitaires, Fribourg 1982–1983 (Spicilegii Friburgensis Subsidia 9–14)

Deshusses, Jean (ed.): Le sacramentaire grégorien. Ses prin­cipales formes d’après les plus anciens manu­scrits I–III. Édi­tions Universitaires, Fribourg 1971–1982. (Spicilegium Fri­bur­gen­se 16, 24, 28)

Dewick, Edward Samuel (ed.): The Metz Pontifical. A Manuscript Written for Reinhald von Bar, Bishop of Metz (1302–1316) and Now Belonging to Sir Thomas Brooke, Bart., F.S.A. Nichols, London 1902.

Doble, Gibert Hunter (ed.): Pontificale Lanelatense (Bibliothèque de la ville de Rouen A. 27. Cat. 368). A Pontifical Formerly in Use at St. Germans, Cornwall. London 1937. (Henry Bradshaw Society 74)

Dobszay László – Prószéky Gábor (ed.): Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europæ. A Pre­li­mi­nary Report. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest 1988.

Dobszay László – Szendrei Janka (ed.): Monumenta Monodica Medii Ævi V. 1–3. An­tiphonen. Bä­ren­rei­ter, Kas­sel–Basel–London–New York–Praha 1999.

Dobszay László (ed.): Liber Ordinarius Agriensis (1509). MTA Ze­ne­tu­dományi In­tézet, Budapest 2000. (Mu­sicalia Danubiana Subsidia 1)

Dobszay László: „A középkori magyar liturgia István-kori elemei?”, in Glatz Ferenc – Kardos József (ed.): Szent István és kora. MTA Történettudományi Intézet, Budapest 1988. 151–155.

Dobszay László: „Árpád-kori kottás misekönyvünk provenienciája”, Zenetudományi Dolgozatok VI (1984) 7–12.

Dobszay László: Az esztergomi rítus. Új Ember, Budapest 2004.

Dumas, Antoine OSB (ed.): Liber sacramentorum Gellonensis I–II. Brepols, Turnhout 1981. (Corpus Chri­sti­a­no­rum Se­ries Latina 159–159A)

Dykmans, Marc SI: Le Pon­ti­fical Romain révisé au XV siècle. Biblioteca Apostolica Vati­ca­na, Città del Va­ti­cano 1985. (Stu­di e Testi 311)

Erdélyi László (ed.): A Pannonhalmi Szent-Benedek rend története. Stephanæum, Budapest 1916.

Falvy Zoltán – Mezey László (ed.): Codex Al­ben­sis. Ein Antiphonar aus dem 12. Jahrhundert. Akadémiai Ki­adó, Budapest 1963. (Monumenta Hun­ga­riæ Musica 1)

Fancev, Franjo: „Liturgijsko-obredne igre u zagrebačkoj stolnoj crkvi [Liturgikus-szertartási játékok a zág­rábi székesegyházban]”, Narodna Starina I (1925) 1–16.

Fancev, Franjo: „O najstarijem bogoslužju u Posavskoj Hrvatskoj [A Száva menti Horvátország legrégibb istentiszteletéről]”, in Zbornik Kralja Tomislava. Zagreb 1925. 521–533.

Farkas Csaba: „Magyar követek Szicíliában. Könyves Kálmán szicíliai házassága és Roger gróf di­nasz­ti­kus politikája”, in Uő – Lados Tamás – Ribi András – Uhrin Dorottya (ed.): Magister Hi­sto­riæ II. Válogatott tanulmányok a 2014-ben és 2015-ben megrendezett középkorral foglalkozó, mes­ter­sza­kos hallgatói konferenciák előadásaiból. ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, Bu­da­pest 2016.

Fekete Csaba: Nagyszombati Agendarius. Magyar nyelvű szer­tar­tási betétek az esztergomi rítusból 1583, 1596. Debreceni Egyetemi Kiadó, Deb­recen 2011. (Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár. Kiadványok 11)

Fingernagel, Andreas – Gastgeber, Christian (ed.): The Most Beautiful Bibles. Österreichische Na­ti­o­nalbibliothek–Taschen, Köln 2008.

Földváry Miklós István (ed.): Ordinarius Strigoniensis. Impressum pluries Nurenbergæ, Venetiis et Lu­gdu­ni annis Do­mini 1493–1520 (RMK III Suppl. I 5031, RMK III 35, 134, 165, 166, 238). Argumen­tum Kiadó, Bu­dapest 2009.

Földváry Miklós István „A « magyar » hamvazószerda változatai és eredete”, Magyar Egyházzene XXIII (2015/2016) 127–144.

Földváry Miklós István: „« Ligatis natibus ». Egy romlatlan szöveghely tanulságai”, Magyar Egyházzene XII (2004/2005) 387–408.

Földváry Miklós István: „A Hartvik-agenda és a Német-római pontifikále”, in Kovács Andrea (ed.): Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenéjében. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke újraindításának 20. évfordulóján tartott szimpózium előadásai. Budapest, 2010. szeptember 8–10. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, Budapest 2012. 147–158.

Földváry Miklós István: „A Hartvik-agenda kiközösítési és visszafogadási rítusainak szerkezete és eredete”, in Déri Balázs és mások (ed.): Conversio. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2011. szeptember 22–23-án tartott vallástudományi konferencia előadásai. Argumentum Kiadó, Budapest 2012. (ΑΓΙΟΝ Könyvek 1) 529–542.

Földváry Miklós István: „A liturgiamagyarázat nyomai a XIV. század előtti Magyarországon. A Pray-kódex Micrologus-a és annak környezete”, in Déri Balázs (ed.): Oratoris officium. Tanulmányok a hetvenéves Adamik Tamás tiszteletére. L’Harmattan – ELTE BTK Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék, Budapest 2008. 87–98.

Földváry Miklós István: „A római rítus változatainak kutatása III. Virágvasárnap a középkori Ma­gyar­or­szágon”, Magyar Egyházzene XX (2012/2013) 235–258.

Földváry Miklós István: „A zsinattartás rendje a Hartvik-agendában”, Magyar Egyházzene XIX (2011/
2012) 3–32.

Földváry Miklós István: „Egy hiányzó láncszem. Az MR 124-es zágrábi pontifikále”, Magyar Egyházzene XIX (2011/2012) 383–416.

Földváry Miklós István: „Középkori pontifikálék Magyarországon”, Magyar Könyvszemle CXXVI (2010/2) 242–247.

Földváry Miklós István: „Liturgikus könyvek”, in Ars Sacra. A liturgikus művészet kézikönyve. Szent István Társulat, Budapest (előkészületben)

Földváry Miklós István: „Régiók, történelem és önazonosság a középkori Európában. A li­tur­gi­a­tör­té­net tanúsága”, in Széchenyi Ágnes – Buzinkay Géza (ed.): (Magyar) Nemzet és Eu­ró­pa. Tanul­má­nyok a 70 éves Martin József tiszteletére. Líceum Kiadó, Eger 2014. 91–105.

Földváry Miklós István: „The Variants of the Roman Rite. Their Legitimacy and Revival”, Usus Anti­qui­or III/2 (2012) 121–129. Magyarul: „A római rítus változatai. Törvényességük és újjáéledésük”, in Uő – Talmácsi József (ed.): XVI. Benedek pápa és a Szent Liturgia. Nemzetközi konferencia, Buda­pest, 2008. augusztus 21–24. Szent István Társulat, Budapest 2011. 109–119.

Földváry Miklós István: „Unknown Fragments of Ordines in Medieval Hungary and Related Central European Churches”, in Leclant, Jean – Vauchez, André – Hurel, Daniel-Odon (ed.): Dom Jean Mabillon figure majeure de l’Europe des lettres. Actes des deux colloques du tricentenaire de la mort de dom Mabillon. Abbaye de Solesmes, 18–19 mai 2007. Palais de l’Institut, Paris, 7–8 décembre 2007. Académie des Inscriptions et Belles-Lettres, Paris 2010. 671–683. Magyarul: „Ismeretlen ordótöredékek a középkori Magyarországon és a környező közép-európai egyházakban”, Magyar Könyvszemle CXXVI (2010/3) 366–375.

Földváry Miklós István: „Vízkereszti vízszentelés a görögök szokása szerint”, Magyar Egyházzene XXIII (2015/2016) 3–28. = in Menyhárt Krisztina – Dudás Mária (ed.): Magyarország és a ke­leti kereszténység. Templomok, kultuszok, nyelvemlékek. Tanulmánykötet a Bolgár Ortodox Egyház­kö­zös­ség alapításának 100. évfordulója alkalmából. Bolgár Kulturális Fórum, Budapest 2016. 34–59. Angolul: „The Blessing of Waters on the Eve of Epiphany according to a Greek Tradition”, Archiv für Liturgiewissenschaft (előkészületben)

Földváry Miklós István: A római rítus változatainak kutatása. Módszertani vázlat és esettanulmány. http://class-phil.elte.hu/sites/default/files/profilok/foeldvarymiklosistvan/

Földváry Miklós István: Az Esztergomi benedikcionále. Irodalom és liturgia az államalapítás-kori Magyarországon. Argumentum–ELTE BTK Vallástudományi Központ Liturgiatörténeti Kutatócsoport, Budapest 2014.

Földváry Miklós István: Rubrica Stri­goniensis. A középkori Esztergom liturgiájának normaszövegei. PhD-disszer­táció, Budapest, Eötvös Loránd Tu­do­mány­egyetem, Nyelvtudományi Doktoriskola, Ókor­tu­do­mányi Program 2008. = http://latin.elte.hu/munkatarsak/FM_files/disszertacio.shtml

Fraknói Vilmos: Ifjabb Vitéz János pontificaléja a vatikáni könyvtárban. Typi Vaticani, Roma 1903.

Gábriel Asztrik OPræm: „Egy XIV. századi magyar pontificale Párizsban”, Theologia VI (1939) 174–177.

Gamber, Klaus (ed.): Codices liturgici Latini antiquiores. Editio secunda aucta. Universitätsverlag, Freiburg Schweiz 1968. (Spicilegii Friburgensis Subsidia 1)

Gams, Pius Bonifacius OSB: Series episcoporum Ecclesiæ catholicæ a beato Petro Apostolo. Ge­org Joseph Manz, Regensburg 1873.

Gecsényi Lajos: „Győr középkori helyrajzáról (Adatok és kérdőjelek)”, Győri Tanulmányok V (1983) 29–44.

Goullet, Monique – Lobrichon, Guy – Palazzo, Éric (ed.): Le pontifical de la curie romaine au XIII^e siècle. Les Éditions du Cerf, Paris 2004.

Greenwell, William: The Pontifical of Egbert, Archbishop of York, A. D. 732–766. Durham–Lon­don–Edin­burgh 1853. (Publications of the Surtees Society 27)

Gros i Pujol, Miquel dels Sants (ed.): „El Pontifical de Vic (Vic, Arx. Cap., ms. 104(CV)”, Miscel·là­nia litúrgica catalana XII (2004) 101–238.

Gros i Pujol, Miquel dels Sants (ed.): „El Pontifical romà de Vic. Vic, Arx. Cap., ms. 103 (XCIII)”, Miscel·lània litúrgica catalana XV (2007) 187–272.

Györffy György (ed.): Diplomata Hungariæ antiquissima I. 1000–1131. Akadémiai Kiadó, Budapest 1992.

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV. Akadémiai Kiadó, Budapest 1987.

Györffy György: István király és műve. Gondolat, Budapest 1977¹. Balassi, Budapest 2000².

Gyug, Richard Francis (ed.): Liturgy and Law in a Dalmatian City. The Bishop’s Book of Kotor (Sankt-Peter­burg, Bran, F. no. 200). Pontifical Institute of Mediaeval Studies, Toronto 2016. (Monumenta Li­tur­gica Beneventana 7) (Recenzió: Földváry Miklós István, H-Soz-Kult, 25.01.2017)

Gyug, Richard Francis (ed.): Missale Ragusinum. The Missal of Dubrovnik (Oxford, Bodleian Library, Ca­non. Liturg. 342). Pontifical Institute of Mediaeval Studies, Toronto 1990. (Monumenta Li­tur­gi­ca Be­ne­ventana 1. Studies and Texts 103)

Hamilton, Sarah: The Practice of Penance, 900–1050. Boydell & Brewer, Suffolk–Rochester NY, 2001 (Studies in History)

Hanssens, Ioannes Michael SI (ed.): Amalarii Episcopi Opera Liturgica Omnia. II. Li­ber offi­ci­alis. Bi­bli­oteca Apo­stolica Vaticana, Città del Vaticano 1948. (Studi e Testi 139)

Henderson, William George (ed.): Liber pontificalis Chr. Bainbridge archiepiscopi Eboracensis. Black­wood, Edinburgh 1875. (Surtees Society 61)

Hermann, Julius Hermann: Die Handschriften und Inkunabeln der italienischen Renaissance. Karl W. Hier­semann, Leipzig 1930.

Hittorp, Melchior: De divinis catholicæ Ecclesiæ officiis et mysteriis … Köln 1568¹, Roma 1591², Paris 1610³.

Holtzmann, Robert (ed.): Thietmari Merseburgensis episcopi Chronicon. Die Chronik des Bischofs Thiet­mar von Merseburg und ihre Korveier Überarbeitung. Weidmannsche Buchhandlung, Berlin 1935¹ München 1996². (Monumenta Germaniæ Historica. Scriptores Rerum Germanicarum. Nova Se­ri­es 9)

Horváth Balázs – Földváry Miklós István: „Beyond the Gradual. An Analysis of the Recited Layers of Mass Propers and the Impact of Regensburg on the Early Hungarian Liturgy”, Studia Mu­si­co­lo­gi­ca LVI (2015) 161–172. 

Horváth István – H. Kelemen Márta – Torma István: Komárom megye régészeti topográfiája. Esz­ter­gom és a dorogi járás. Akadémiai Kiadó, Budapest 1979. (Magyarország Régészeti Topográfiája 5)

Horváth Iván: Ómagyar szövegemlékek mint textológiai tárgyak. Országos Széchényi Könyvtár, Buda­pest 2015.

Hourlier, Jaques: „Le domaine de la notation messine”, Revue Grégorienne XXX (1951) 96–113. 150–158.

Hudovský, Zoran: „Neumatski rukopis Agenda pontificalis MR 165 Metropolitanske knjižnice u Zagrebu [A zágrábi érseki könyvtár MR 165 Agenda pontificalis-ának neumás kézirata]”, Arti Mu­si­ces II (1971) 17–30.

Jaffé, Philip (ed.): Regesta pontificum Romanorum ab condita Ecclesia ad annum post Christum natum MCXCVIII. Veit et socius, Berlin 1851.

Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest 1964.

Joannes Rotomagensis Archiepiscopus: Liber de officiis ecclesiasticis. [Auctor incertus]: Officium stellæ. Migne, Paris 1853. (PL 147) 27–62. 135–140.

Józsa Attila: „Benedictio pontificalis sollemnis. Az ünnepélyes főpapi áldás”, Magyar Egyházzene XIX (2011/2012) 227–234.

Jungmann, Josef Andreas SI: Missarum sollemnia. Eine genetische Erklärung der römischen Messe I–II. Herder, Wien 1948¹ 1952³. Ver­lag Nova & Vetera, Freiburg 1962⁵.

Karácsonyi Béla – Szeg­fű László (ed.): Deliberatio Gerardi Mo­resanæ æcclesiæ episcopi supra hymnum trium pu­e­ro­rum. – Elmélkedés. Gellért, a marosi egy­ház püspöke a három fiú himnuszáról. Scri­ptum Kiadó, Szeged 1999.

Kardos Tibor (ed.): „Koraközépkori magyarországi misztérium a betlehemi ‹Csillag›-ról”, Diárium XI (1941) 34–35.

Kardos Tibor (ed.): Régi magyar drámai emlékek I. Akadémiai Kiadó, Budapest 1960.

Kardos Tibor: Középkori kultúra, középkori költészet. Magyar Történelmi Társulat, Budapest 1941; Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest 2006.

Karsai Géza OSB: Középkori vízkereszti játékok. A győri ‹Tractus stellae› és rokonai. Szent István Társulat, Budapest 1943. (Először megjelent: Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola Évkönyve. Új folyam III (1942/1943) (Recenzió: Gábriel Asztrik OPræm, Magyar Könyvszemle LXIX/4 [1945] 140–141.)

Kay, Richard: „Pontificalia. A Global Checklist of Latin Manuscript Pontificals and Benedictionals”, Antiphon X/2 (2006) 192–202.

Kay, Richard: Pontificalia. A Repertory of Latin Manuscript Pontificals and Benedictionals. Uni­ver­si­ty of Kansas Libraries, Lawrence KA 2007. ld. http://kuscholarworks.ku.edu/dspace/handle/1808/4406

King, Archdale Arthur: Liturgies of the Primatial Sees. Verlag Nova & Vetera, Bonn 2005.

King, Archdale Arthur: Liturgies of the Religious Orders. Verlag Nova & Vetera, Bonn 2005.

Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Balassi, Budapest 2000.

Kniewald, Dragutin: „A ‹Hahóti kódex› (zágrábi MR 126. kézirat) jelentősége a magyarországi liturgia szempontjából”, Magyar Könyvszemle LXII (1938) 99–112.

Kniewald, Dragutin: „Esztergomi Benedictionale (XI. század)”, Magyar Könyvszemle LXV (1941) 213–231. (Ford. Kühár Flóris OSB)

Kniewald, Dragutin: „Hartwick győri püspök Agenda Pontificalis-a”, Magyar Könyvszemle LXV (1941) 1–21. (Ford. Kühár Flóris OSB)

Kniewald, Dragutin: „Officium et missa de Conceptione et Nativitate B. M. V. secundum consue­tu­di­nem veterem Zagrabiensem”, Ephemerides Liturgicæ LXXIII (1959) 3–21.

Kniewald, Dragutin: „Zagrebački liturgijski kodeksi XI.–XV. stoljeća. Codices liturgici manuscripti Za­grabienses a sæculo XI. usque ad finem sæculi XV.”, Croatia Sacra XIX/10 (1940) 1–128.

Kniewald, Dragutin: Iluminacija i notacija zagrebačkih liturgijskih rukopisa [A zágrábi liturgikus kézira­tok díszítése és hangjelzése]. Hrvatska Akademija Znanosti i Umjetnosti, Zagreb 1944.

Kovács Andrea: „A nagyszombati próféciákról”, Magyar Egyházzene XVII (2009/2010) 401–404.

Kovács Andrea: Szekvenciák a középkori Magyarországon. Repertoár, tradíciók, dallamok. Argumen­tum–Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoport, Budapest 2017. (Musica Sacra Hungarica 2)

Kozachek, Thomas Davies: The Repertory of Chants for Dedicating Churches in the Middle Ages. Music, Liturgy, and Ritual. PhD-disszertáció, Cambridge MA, Harvard University, Department of Music, 1995.

Körmendi Tamás: „A zágrábi püspökség alapítási éve”, in Bagi Dániel – Fedeles Tamás – Kiss Gergely (ed.): „Köztes-Európa” vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta tiszteletére. Kronosz, Pécs 2012. 329–341.

Körmendy Kinga: Studentes extra regnum. Esztergomi kanonokok egyetemjárása és könyvhasználata 1183–1543. Szent István társulat, Budapest 2007.

Kristó Gyula – Engel Pál – Makk Ferenc (ed.): Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Akadémiai Kiadó, Budapest 1994.

Léderer Emma: Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. Tankönyvkiadó, Budapest 1964.

Leroquais, Victor: Les pontificaux. Manuscrits des bibliothèques publiques de France I–IV. Protat Frères, Paris 1937.

Lietzmann, Hans (ed.): Das Sacramentarium Gregorianum nach dem Aa­che­ner Urexemplar. Aschen­dorff­sche Ver­lags­buchhandlung, Münster Westfalen 1921. (Liturgiewissen­schaft­liche Quellen und For­schun­gen 3)

Lővei Pál: „Adatok Győr középkori topográfiájához”, in Dávid Lajos (ed.): Arrabona 26–30. A Xán­tus János Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága, Győr 1991. 5–22.

Lüdtke, Willy: „Bischöfliche Benediktionen aus Magdeburg und Braunschweig”, Jahrbuch für Liturgie­wissenschaft V (1925) 97–122.

Mabillon, Jean OSB: Museum Italicum. Paris 1724. II. 118–154. (Benedicti, Beati Pe­tri Canonici, Li­ber po­liticus, ad Guidonem de Castello, tunc Cardinalem S. Marci, qui postmodum factus est Cæ­le­sti­nus II) = Ma­bil­lon, Jean OSB: Musei Italici tomus II. complectens antiquos libros rituales san­ctæ Ro­ma­næ ec­cle­siæ cum com­mentario præ­vio in Ordinem Romanum. Paris 1689. (PL 78) 851–1406.

Madas Edit: „A legkorábbi fennmaradt magyarországi prédikációk”, in Rozsondai Marianne (ed.): Jubileumi csokor Csapodi Csaba tiszteletére. Tanulmányok. Argumentum, Budapest 2002. 173–190.

Madas Edit: Középkori prédikációirodalmunk történetéből. A kezdetektől a XIV. század elejéig. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 2002. 49–81. (Csokonai Könyvtár 25)

Magistretti, Marco: Pontificale in usum ecclesiæ Mediolanensis necnon Ordines Ambrosiani ex codicibus sæcc. IX–XV. Milano 1897. (Monumenta Veteris Liturgiæ Ambrosianæ 1) 1–92.

Mai, Angelo: Novæ patrum bibliothecæ tomus primus continens s. Augustini novos ex codicibus Vaticanis sermones. Typis Sacri Consilii Propagando Christiano Nomini, Roma 1852.

Makk Ferenc – Thoroczkay Gábor (ed.): Írott források az 1050–1116 közötti magyar tör­té­ne­lem­ről. Szegedi Középkorász Műhely, Szeged 2006. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22)

Malaterra, Gaufridus: De acquisitione regni Siciliæ per Robertum Guiscardum et fratres. Migne, Paris 1853 (PL 149) 1093–1209.

Markov, Antun: „Katalog Metropolitanskih Riedkosti” [Érseki ritkaságok katalógusa], in Disser­ta­ti­o­nes et monumenta historiam culturæ gentis Croaticæ illustrantia I/1. Hrvatski Izdavački Bibliografski Za­vod, Zagreb 1945. I. 505–508.

Martène, Edmond OSB: De antiquis ecclesiæ ritibus … Rouen 1700–1702¹. Antwerpen 1764². (Fac­si­mile: De antiquis Ecclesiæ ritibus libri I–IV. Georg Olms Verlagsbuchhandlung, Hildesheim 1967–1969.

Martimort, Aimé-Georges: La documentation liturgique de Dom Edmond Martène. Étude co­di­co­lo­gique. Bib­li­o­teca Apostolica Vaticana, Città del Vaticano 1978. (Studi e Testi 279)

Martini, Aldo: Il cosidetto Pontificale di Poitiers. Roma 1979. (Rerum Ecclesiasticarum Documenta. Series Maior. Fontes 14)

Ménard, Nicolas-Hugues: Notæ et observationes in librum sacramentorum Sancti Gregorii papæ I. Be­chet, Paris 1641¹. Migne, Paris 1849². (PL 78) 330 D.

Metzger, Max Josef (ed.): Zwei karolingische Pontifikalien vom Oberrhein. Freiburg im Breisgau 1914. (Frei­burger Theologische Studien 17)

Mezey László: „A Pray-kódex keletkezése”, Magyar Könyvszemle LXXXVII (1971) 109–123.

Mezey László: „Adalékok a középkori dráma történetéhez. Két liturgikus ludus”, Filológiai Közlöny IV (1958) 103–106.

Mezey László: „Egy ismeretlen középkori drámai emlékünk és európai rokonai”, Filológiai Közlöny I (1955) 59–63.

Mezey László: Probleme der Entstehungsgeschichte des Pray-Kodex, in Dezsényi-Szem­ző P. (ed.): Ar­ma­ri­um. Studia ex historia scri­pturæ, librorum et ephe­meridum. Budapest 1976. 23–40.

Moeller, Edmond (Eugène) OSB (ed.): Corpus benedictionum pontificalium. Brepols, Turnhout 1971–1979. (Cor­pus Christianorum Series Latina 162 A–C)

Mohlberg, Cunibert OSB – Eizenhöfer, Leo OSB – Siffrin, Petrus OSB (ed.): Liber sa­cra­men­to­rum Ro­manæ æcclesiæ ordinis anni circuli (Cod. Vat. Reg. lat. 316/Paris Bibl. Nat. 7193, 41/56) (Sa­cramentarium Ge­lasianum). Casa Editrice Herder, Roma 1960. (Rerum Ecclesiasticarum Do­cu­men­ta. Series Maior. Fon­tes 4)

Mohlberg, Kunibert – Baumstark, Anton (ed.): Die älteste erreichbare Gestalt des Liber sa­cra­men­to­rum an­ni cir­culi der römischen Kirche (Cod. Pad. D 47, fol. 11^r–100^r). Aschen­dorff­sche Verlags­buch­hand­lung, Mün­s­ter Westfalen 1927. (Liturgie­wissen­schaft­li­che Quellen und Forschungen 11–12)

Mohlberg, Kunibert (ed.): Das fränkische Sacramentarium Gelasianum in alamannischer Über­lie­fe­rung (Co­dex San­gal­len­sis 348). Münster in Westfalien 1918. (Liturgie­wis­sen­schaft­liche Quellen un For­schun­gen 1/2)

Morandi, Nausica: „The Hungarian Officium stellæ within a European Network of Epiphany Dra­mas”, in IMS Study Group Cantus Planus, Dobogókő, Hungary, 25 August 2009. 835–848.

Morandi, Nausica: L’Officium Stellæ. Studio delle fonti li­tur­gi­co musicali. PhD-disszertáció, Padova, Uni­versità degli Studi di Padova, Dipartimento di Storia delle arti visive e della musica 2011.

Morandi, Nausica: Officium stellæ. Studio comparativo e trascrizione dei testimoni liturgico-musicali. Edi­zioni del Galluzzo e Fondazione Ezio Franceschini, Firenze 2016. (La Tradizione Musicale 17. Stu­di e testi 9)

Morin, Germain OSB: „Manuscrits liturgiques hongrois des XI^e et XII^e siècles”, Münster, Jahrbuch für Liturgiewissenschaft VI (1926) 54–67.

Muratori, Lodovico Antonio (ed.): Rerum Italicarum Scriptores V. Societas Palatina in Regia Curia, Milano 1724.

Muratori, Lodovico Antonio: Liturgia Romana vetus … Venezia 1748.

Nass, Klaus (ed.): Die Reichschronik des Annalista Saxo. Hahn, Hannover 2006. (Monumenta Ger­ma­niæ Historica. Scriptores 37)

Nényei Sára – Földváry Miklós István – Csonka Szabina Babett – Szoliva Gábriel OFM (ed.): Bre­viarium Strigoniense. Proprium de Tempore Adventus–Quadragesimæ (Editio ad ex­pe­ri­men­tum). Argumentum–ELTE BTK Latin Tanszék, Budapest 2016–2017. (Monumenta Ritualia Hun­garica, Series Practica IV/a–d) (további kötetek előkészületben)

ObertyŃski, Zdzislaw (ed.): The Cracow Pontifical (Pontificale Cracoviense Sæculi XI) Cracow, Jagel­lo­nian Lib­ra­ry, MS. 2057. C. Nicholls & Company Ltd., The Philips Park Press, Manchester 1977. (Hen­ry Brad­shaw Society 100)

Pa­lazzo, Éric: Histoire des livres liturgiques. Le Moyen Age. Des origines au XIII^e si­ècle. Beauchesne, Paris 1993.

Parkes, Henry: „Questioning the Authority of Vogel and Elze’s Pontifical romano-germanique”, in Git­tos, Helen – Hamilton, Sarah: Understanding Medieval Liturgy. Essays in Interpretation. Ash­gate, Farnham–Burlington VT 2016.

Parkes, Henry: The Making of Liturgy in the Ottonian Church. Books, Music and Ritual in Mainz, 950–1050. Yale University–Cambridge University Press, Cambridge 2015.

Pauler Gyula: „Ki volt Hartvic püspök?”, Századok XVII (1883) 803–804.

Pertz, Georg Heinrich (ed.): Annales, chronica et historiæ ævi Saxonici. Hahn, Hannover 1839¹ 1986² (Monumenta Germaniæ Historica. Scriptores 3)

Pertz, Georg Heinrich (ed.): Chronica et annales ævi Salici. Hahn, Hannover 1844¹ 1980² (Mo­nu­men­ta Germaniæ Historica. Scriptores 6)

Pfaff, Richard William: The Liturgy in Medieval England. A History. Cambridge University Press, 2010.

Podleś, Antoni (ed.): Pontyfikał Płocki z XII wieku (Bayerische Staatsbibl. München CLM 28928, Bibl. Se­minarium Duchownego Płock Mspł. 29). Studium liturgiczno-źródłoznawcze. Edycja tekstu. [XII. szá­zadi płocki pontifikále. Liturgiatörténeti tanulmány és szövegkiadás] Płockie Wydawn Di­ecez­jal­ne, Płock 1986.

Poquet, Alexandre (ed.): Rituale seu mandatum insignis ecclesiæ Suessionensis tempore episcopi Nivelonis ex­aratum … Historica Archæologica ac Scientifica Suessionensis Societas, Soissons–Didron, Paris 1856.

Radbertus, Pascasius: De corpore et sanguine Domini. Migne, Paris 1852. (PL 120) 1255–1350. = Pau­lus, Beadae OSB (ed.), Brepols, Turnhout 1969. (Corpus Christianorum. Continuatio Me­di­æva­lis 16). (magyarul: Radbertus, Paschasius – Ratramnus: Az Úr Testéről és Véréről. Budapest 2001. [Ford. Rokay Zoltán] 11–177.)

Radó Polikárp OSB: „A magyar középkor kótás kéziratai. Latin egyházi kéziratok jegyzéke”, Magyar Zenei Szemle I (1941) 93–101.

Radó Polikárp OSB: „A magyar liturgia eredete a XI. században”, Vigilia XXII (1957) 391–399.

Radó Polikárp OSB: „De originibus liturgiæ Romanæ in Hungaria sæculi XI.”, Ephemerides Liturgicæ XI (1959) 299–309.

Radó Polikárp OSB: „Le plus ancien livre liturgique de Hongrie. Hazánk legrégibb liturgikus könyve, a Szelepchényi-kódex”, Magyar Könyvszemle (1939) 352–412.

Radó Polikárp OSB: „Magyarország legrégibb liturgikus könyve: a Szelepchényi kódex”, Szent István Akadémia Értesítője XXIV (1939) 1–6.

Radó Polikárp OSB: Enchiridion liturgicum complectens theologiæ sacramentalis et dogmata et leges iuxta novum co­di­cem rubricarum I–II. Herder, Roma–Fribourg–Barcelona 1961.

Radó Polikárp OSB: Index codicum manu scriptorum liturgicorum regni Hungariæ. Magyar Nemzeti Mú­zeum Országos Széchényi Könyvtára (Stephaneum nyomda), Bu­dapest 1941.

Radó Polikárp OSB: Libri liturgici manu scripti bibliothecarum Hungariæ. Bu­dapest 1947. (Az Orsz. Szé­ché­nyi Könyvtár Kiadványai 26)

Radó Polikárp OSB: Libri li­tur­gi­ci manuscripti bibliothecarum Hungariæ et limi­tro­pha­rum regionum. Bu­dapest 1973.

Rajeczky Benjamin OCist (ed.): Magyarország zenetörténete I. Középkor. Akadémiai Kiadó, Budapest 1988.

Rasmussen, Niels Krogh – Haverals, Marcel: Les pontificaux du haut moyen âge. Genèse du livre de l’é­vêque. Leuven 1998. (Spicilegium Sacrum Lovaniense 49)

Rozsondai Marianne: „IX–35. Pontificale”, in Mikó Árpád – Takács Imre (ed.): Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon 1000–1541. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1994. 459–460.

Saint-Roch, Patrik (ed.): Liber sacramentorum Engolismensis, (MS.B.N.Lat. 816) Le sacramentaire Gé­la­sien d’Angoulême. (Corpus Christianorum. Series Latina 159/C) Brepols, Turnhout 1987.

Sakač, Stjepan Krizin SI: „Krapina, Kijev, Ararat (krapinska, kijevska i armenska priča o trojici brače i jednoj sestri) [krapinai, kijevi és örmény mese a három fivérről és az egy nővérről]”, Život XXI (1940) 129–149.

Šaško, Ivan (ed.): Zagrebački pontifikal MR 124 (Metropolitanska knjižnica u Zagrebu, MR 124). Di­plo­matičko izdanje rukopisa i prikaz liturgijskoga ozračja. Societas historica archi-episcopatus Za­gra­bi­ensis – Društvo za povjesnicu Zagrebačke nadbiskupije ›Tkalčić‹, Zagreb 2005. Monumenta li­tur­gica ecclesiæ Zagrabiensis – Bogoslužni spomenici Zagrebačke crkve 1)

Schmitth Miklós SI: Archi-Episcopi Strigonienses. Typis Academicis Societatis Iesu, Nagyszombat/
Trnava 1752¹ 1758².

Schneider, Herbert: Ordines de celebrando concilio. Die Konzilsordines des Früh- und Hoch­mit­tel­al­ters. Hahnsche Buchhandlung, Hannover 1996. (Monumenta Germaniæ Historica)

Silagi, Gabriel (ed.): Gerardi Moresenæ æc­cle­siæ seu Csanadiensis episcopi De­li­be­ratio supra hy­mnum trium puero­rum. Brepols, Turnholt 1978. (Corpus Chri­stianorum Continuatio Mediævalis 49)

Sodi, Manlio – Arcas, Juan Javier Flores (ed.): Rituale Romanum. Editio princeps (1614). Libreria Edi­trice Vaticana, Città del Vaticano 2004. (Monu­men­ta Liturgica Con­cilii Tridentini 5)

Sodi, Manlio – Triacca, Achille Maria (ed.): Breviarium Romanum. Edi­tio princeps (1568). Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano 1999. (Monu­men­ta Liturgica Con­cilii Tridentini 3)

Sodi, Manlio – Tri­ac­ca, Achille Maria (ed.): Missale Romanum. Editio princeps (1570). Libreria Editrice Vaticana, Città del Va­ti­ca­no 1998. (Monu­men­ta Liturgica Con­cilii Tridentini 2)

Sodi, Manlio – Triacca, Achille Maria (ed.): Pon­ti­ficale Romanum. Editio princeps (1595–1596). Libreria Edi­trice Vaticana, Città del Vaticano 1997. (Mo­nu­men­ta Liturgica Con­cilii Tri­den­ti­ni 1)

Sodi, Manlio –Toniolo Alessandro (ed.): Pontificale Romanum. Editio typica 1961–1962. Libreria Editrice Vaticana, Città del Va­ti­cano 2008.

Somogyi Szilvia: „A Hartvik-agenda és a kánonjog”, in Kádár Zsófia – Mikó Gábor – Péterfi Bence – Vadas András (ed.): Micæ mediævales. Tanulmányok a középkori Magyarországról és Európáról. ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, Budapest 2011. 119–129.

Sopko, Július – Valach, Július (ed.): Codex Nitriensis. Nitriansky kódex. Matica slovenská, Martin/
Túrócszentmárton 1987.

Štefanić, Vjekoslav: Glagoljski rukopisi Jugoslavenske akademije I–II. [A Jugoszláv Akadémia glagolita kéziratai] Zagreb 1969–1970.

Stotz, Peter: Handbuch der lateinischen Sprache des Mittelalters I–IV. Verlag C. H. Beck, München 1998–2002.

Strömberg, Bengt: Den pontifikala liturgin i Lund och Roskilde under medeltiden. En liturgihistorisk stu­die jämte edition av Pontificale Lundense enligt handskriften C 441 i Uppsala Universitetsbibliotek och Pontificale Roscildense enligt medeltidshandskrift nr 43 i Lunds. CWK Gleerup, Lund 1955. (Stu­dia Theologica Lundensia 9–10)

Szaszovszky Ágnes: A Veszprémi pontifikále templomszentelési ordója. DLA-disszertáció, Budapest, Liszt Fe­renc Zeneművészeti Egyetem, Egyházzenei Doktori Iskola 2014.

Szendrei Janka – Ri­chard Ribarič (ed.): Missale notatum Strigoniense ante 1341 in Posonio. Budapest 1982. (Musicalia Danubiana 1)

Szendrei Janka (ed.): Bre­vi­a­ri­um notatum Stri­goniense sæculi XIII. Bu­da­pest 1998. (Musicalia Da­nu­bi­ana 17)

Szendrei Janka: „« Lætabitur deserta ». Itáliai repertoárdarabok a közép-európai gregoriánumban”, Ma­gyar Egyházzene IX (2001/2002) 193–204.

Szendrei Janka: „A Veszprémi Pontificale mint zenetörténeti forrás”, in V. Fodor Zsuzsa (ed.): Tu­do­mány és mű­vészet Veszprémben a 13–15. században. Veszprém 1997. 29–41.

Szendrei Janka: A „mos patriæ” kialakulása 1341 előtti hangjegyes forrásaink tükrében. Balassi, Bu­da­pest 2005.

Szend­rei Janka: A magyar középkor hangjegyes forrásai. MTA Zenetudományi In­té­zet, Bu­da­pest 1981. (Műhely­tanul­má­nyok a magyar ze­netörténethez 1) (Recenzió: Huglo, Michel, Scriptorium XXXV 90*-91*.)

Szendrei Janka: Középkori hangjegyírások Magyarországon. A magyar notáció története – Német neu­ma­írások Ma­gyarországon. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest 1983. (Műhelytanulmányok a magyar ze­ne­tör­ténethez 4) (Recenzió: Huglo, Michel, Scriptorium XXXV 90*-91*.)

Szentpétery Imre (ed.): Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianæ ge­starum II. Magyar Tudományos Akadémia – Magyar Történeti Társaság, Budapest 1938¹. Nap, Bu­dapest 1999². (Függelék és utószó: Szovák Kornél – Veszprémy László: „Pótlás”. 683skk.)

Szigeti Kilián OSB: „A magyarországi római szertartású liturgia vázlatos története”, in Várnagy Antal: Liturgika. Lámpás, Abaliget 1999. (először 1975-ben jelent meg jegyzetként)

Szigeti Kilián OSB: „Denkmäler des gregorianischen Chorals aus dem ungarischen Mittelalter”, Stu­dia Musicologica IV (1963) 133. 135. 150.

Szigeti Kilián OSB: „Mesko veszprémi püspök (1334–44) Pontificaléja”, Magyar Könyvszemle LXXXVIII (1972) 5–14.

Takayama Hiroshi: The Administration of the Norman Kingdom of Sicily. E. J. Brill, Leiden–Boston 1993. (The Medieval Mediterranean 3)

Teller Frigyes: „Monumenti di musica sacra nell’ Ungheria medievale”, Corvina LXV (1942) 461–487.

Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei. Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára, Budapest 1944. 31.

Thoroczkay Gábor: „A dömösi prépostság története alapításától I. Károly uralkodásának végéig”, Fons XIX (2012) 409–433.

Thoroczkay Gábor: „A kalocsai érsekség első évszázadáról”, in Uő: Írások az Árpád-korról. Történeti és historiográfiai tanulmányok. L’Harmattan–ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola, Bu­da­pest 2009. (TDI Könyvek 9) 51–65.

Thoroczkay Gábor: „Megjegyzések a Hartvik-féle Szent István-legenda datálásának kérdéséhez”, in Piti Ferenc – Szabados György: „Magyaroknak eleiről”. Ünnepi tanulmányok a hatvanesztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szegedi Középkorász Műhely, Szeged 2000. 569–591.

Tkalčić, Ivan Krstitelj: „Dva inventara prvostolne crkve zagrebačke iz XIV. i XV. vieka” [A zágrábi káptalan két leltára a XIV. és a XV. századból], in Starine na sviet izdaje Jugoslavenska Akademija Znanosti i Umjetnosti XIII. Zagreb 1881.

Tóth Sándor: Román kori kőfaragványok a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 2010.

Török József: „11–12. századi liturgikus kódexeink tipológiája”, in Szelestei N. László (ed.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1986. február 13–14-én rendezett konferencia előadásai. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 1989. (Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai. Új Sorozat 3) 63–76. 70–71.

Török József: „Az Esztergomi Benedictionale”, in Beke Margit (ed.): Kezdés és újrakezdés. Márton Áron Kiadó, Budapest 1993. (Prímási Levéltár Kiadványai. Strigonium Antiquum 2) 69–71.

Török József: A magyar pálosrend liturgiájának forrásai, kialakulása és főbb sajátosságai (1225–1600). Római Katolikus Hittudományi Akadémia, Budapest 1977.

Török József: A tizenegyedik század magyar egyháztörténete. Mikes Kiadó, Budapest 2002.

Turner, Derek Howard: The Claudius Pontificals (From Cotton Ms. Claudius A.iii in the British Mu­se­um). Chichester 1971. (Henry Bradshaw Society 97)

Uhrin Dorottya: „Antiochiai Szent Margit legkorábbi magyarországi kultusza. Álmos herceg egy­ház­alapításai és a Szent Margit-szakramentárium”, Magyar Könyvszemle CXXXIII (2017) 13–31.

Unterkircher, Franz (ed.): Das Kollektar-Pontifikale des Bischofs Baturich von Regensburg (817–848). Mit einer liturgiegeschichtlichen Untersuchung von Klaus Gamber. Fribourg 1962. (Spicilegium Fribur­gen­se 8)

Valjavec, Fritz: Der deutsche Kultureinfluss im nahen Südosten. Unter besonderer Berücksichtigung Un­garns I. M. Schick, München 1940.

Varga Benjámin (ed.): Obsequiale Strigoniense 1490–1560. Argumentum–ELTE BTK Val­lás­tu­do­má­nyi Központ Liturgiatörténeti Kutatócsoport, Budapest 2016. (Műhelytanulmányok 2)

Varjú Elemér (ed.): Legendæ sancti regis Stephani. Szent István király legendái a legrégibb kézirat alapján az Ernst-kodex hasonmásával. Singer & Wolfner, Budapest 1928.

Veszprémy László: „A 12. századi magyar kódexírás alakulása”, Századok CXXXII (1998) 222–230.

Vogel, Cyrille – Elze, Reinhard (ed.): Le pontifical ro­mano-ger­ma­ni­que du di­xi­ème siècle I–III. Cit­tà del Vaticano 1963, 1972. (Studi e Testi 226–227, 269)

Vogel, Cyrille: Medieval Liturgy. An In­tro­duction to the Sources. Revised and Translated by William Sto­rey and Niels Rasmussen. Pastoral Press, Portland–Oregon 1986.

Warner, George Frederic – Wilson, Henry Austin (ed.): The Benedictional of St Aethelwood, Bishop of Win­chester (A. D. 963–984). Oxford 1910. (Publications of the Roxburghe Club 156)

Wilson, Henry Austin (ed.): The Benedictional of Archbishop Robert. London 1903. (Henry Bradshaw So­ci­ety 24)

Wilson, Henry Austin (ed.): The Gelasian Sacramentary. Liber sacramentorum romanæ ecclesiæ (Vat. Reg. 316). Oxford 1894.

Wilson, Henry Austin (ed.): The Pontifical of Magdalen College. With an Appendix of Extracts from Other English Mss. of the Twelfth Century. Harrison and Sons, London 1910. (Henry Bradshaw So­ci­ety 39)

Wooley, Reginald Maxwell: The Canterbury Benedictional. London 1951. (Henry Bradshaw Society 51)

Wordsworth, Christopher (ed.): The Pontifical Offices Used by David de Bernham, Bishop of S. An­drews. Pitsligo Press, Edinburgh–James Parker, Oxford and London 1885.

Young, Karl: The Drama of the Medieval Church I–II. Clarendon Press, Oxford 1933.

Zolnay László: A középkori Esztergom. Gondolat, Budapest 1983.

---

1. Ezeken kívül két Magyarországon őrzött pontifikáléról tudunk, amely biztosan külföldi gyakorlatot képvisel. A budapesti OSzK Clmæ. 330 jelzetű kódexe a biburgi bencés apátságból (Bajorország, regensburgi egyházmegye) való, János apáturasága (1178–1199) idejéből, vö. Kay: Pontificalia 123 (23. oldal) és Radó: Libri liturgici 142 (439–446. oldal); kiadása: Arx: Das Klosterrituale von Biburg. Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Ms. I. 214. jelzetű kódexe Giovanni Battista Pinellinek, Cosenza (Nápoly környéke) 1491 és 1495 közti érsekének volt tulajdona, vö. Kay: I. m. 228 (44. oldal) és Radó: I. m. *145 (462. oldal). A kötet ma már nincs a gyűjteményben, 1945-ben eladták.

   ↩︎

2. A katalógusok közül a nemzetközileg legismertebbet (Kay) és a magyar liturgia szempontjából legtartalmasabbakat (Radó és Szendrei) idézem. A leírást a ma legteljesebb és legmegbízhatóbb összefoglalás alapján, forrásmegadással közlöm, a tartalmi ismertetés saját munkám.

   ↩︎

3. Katalógusok: Kay: Pontificalia 1242 (236. oldal); Szendrei: A magyar középkor hangjegyes forrásai C 60 (65. oldal). Leírás: Szendrei: A „mos patriæ” 47–48. saját kiegészítésekkel, 2012-es zágrábi tapasztalatok alapján.

   ↩︎

4. Morin: Manuscrits liturgiques hongrois 60–63; Kniewald: Esztergomi Benedictionale; Török: Az Esztergomi Benedictionale; Szendrei: A „mos patriæ” 47–54. Összefoglalóan: Földváry: Az Esztergomi benedikcionále, a korábbi kutatásról: 8–11.

   ↩︎

5. A kiadás munkapéldánya elérhető a http://vallastudomany.elte.hu/node/76 és /80 alatt.

   ↩︎

6. Korábban több versenytársát tartották számon. Ez a nézet Radó: De originibus liturgiæ Romanæ in Hungaria miatt máig megtéveszti a magyarul nem olvasó közönséget. A fölmerülő kéziratokról azóta kiderült, hogy vagy későbbiek, vagy nem magyar liturgiát képviselnek.

   ↩︎

7. A székesegyház XIV. századi könyvjegyzékét publikálta Tkalčić: Dva inventara.

   ↩︎

8. Körmendi: „A zágrábi püspökség alapítási éve” az eddigi közmegegyezésénél (pl. Rokay Péter „Zágrábi püspökség” in KMTL 739–740.) valamivel korábbra, 1083–1091, közelebbről 1089–1090-re teszi az alapítást.

   ↩︎

9. Rokonságukat Moeller: Corpus benedictionum pontificalium segítségével azonosította Török: Az Esztergomi Benedictionale. A két benedikcionále közül Magdeburg, Domgymnasium Ms. 154. a II. világháború idején Berlinben elpusztult, de szövegét ismerjük Lüdtke: Bischöfliche Benediktionen aus Mag­deburg und Braunschweig jóvoltából. A XIII–XIV. századi braunschweigi példányt ma Wolfen­büt­tel­ben őrzik a Landes-Hauptarchivban Ms. VII. B 313. jelzet alatt. Mindkettőhöz ld. Kay: Pontificalia 439 (87. oldal) és 1237 (235. oldal).

   ↩︎

10. A kéziratról nem tud sem a Kay-féle katalógus, sem a magyar liturgikus inventáriumok.

    ↩︎

11. Ez az utólag, hevenyészetten bejegyzett Cor mundum antifóna a vezeklők rekonciliációja kezdetén (a zsolozsmában a nagyböjt első vasárnapi laudes első antifónája). A dallamvariáns, amennyire megállapítható, az esztergomi úzusé, ld. PZ 58v, vö. Dobszay – Szendrei: MMMÆ V. Antiphonen 1199 (I. kötet 96. oldal). A notáció megfelel a magyar notáció Zágrábban szokásos változatának (részletes paleográfiai elemzését Szoliva Gábriel OFM-nek köszönöm).

    ↩︎

12. Kniewald: Zagrebački liturgijski kodeksi 5–6; Földváry: Egy hiányzó láncszem.

    ↩︎

13. Šaško: Zagrebački pontifikal.

    ↩︎

14. Ezt a zágrábi könyvekkel való liturgikai kapcsolaton túl filológiai rokonság is igazolja, ld. alább.

    ↩︎

15. Az áldások számának visszaszorítását az indokolhatta, hogy a püspök nem celebrált mindennap ünnepélyesen, így ünnepélyes püspöki áldásra csak bizonyos napokon került sor. A processziós rítusok kihagyását Gyertyaszentelő, a húsvéti körmenet és a keresztjáró napok elmaradása jelzi. A virágvasárnapi processzió kivétel, de a nagyhét a maga egészében átmeneti jelenség.

    ↩︎

16. Mindenesetre Tkalčić: Dva inventara 136. és ugyanott a 2. jegyzet szerint a XIV. században öt pontifikálét vagy benedikcionálét tartottak nyilván a zágrábi székesegyház tulajdonában, nem számítva a H-t, amelyet a jegyzék tévesen a misszálék közé sorol.

    ↩︎

17. Katalógusok: Kay: Pontificalia 122 (23. oldal); Radó: Libri liturgici 143 (446–458. oldal); Szendrei: A magyar középkor hangjegyes forrásai C 29 (62. oldal). Leírás: Szaszovszky: A Veszprémi pontifikále templomszentelési ordója 1. fejezet.

    ↩︎

18. Rozsondai: „IX-35. Pontificale.”

    ↩︎

19. Bartoniek: Az Orsz. Széchényi Könyvtár 317. sz. középkori kódexéről; Szigeti: Mesko veszprémi püspök (1334–44) Pontificaléja; Radó: I. m. Szendrei: A Veszprémi Pontificale.

    ↩︎

20. Szaszovszky: A Veszprémi pontifikále. A kiadás munkapéldánya elérhető a http://vallas­tu­do­many.elte.hu/node/76 és /80 alatt.

    ↩︎

21. Körmendy: Studentes extra regnum 106. (Túroni Mihályhoz kapcsolódóan, további irodalommal).

    ↩︎

22. Pl. a PR12 245. keresztelési formulája János, Péter és Mária nevű gyermekeket föltételez. A XVI. századi Agendarius 53–75. házasságkötési formulájában a jegyesek mint János és Katalin szerepelnek.

    ↩︎

23. Az esztergomi misszále 1490-es kiadásától kezdve az esztergomi források következetesen 12 próféciát írnak elő a nagyszombati vigíliára, vö. Déri: Missale Strigoniense XXX. 133. jegyzet. Korábban a központi forrásokban a SGr szerinti négy, egyes archaikus vagy periferiális forrásokban a PRG szerinti öt prófécia szerepelt, vö. Kovács: A nagyszombati próféciákról.

    ↩︎

24. Szaszovszky: A Veszprémi pontifikále templomszentelési ordója közel 40 párhuzamos ordó szisztematikus összehasonlítása után vonja le ezt a következtetést. Hasznos referencia még Kozachek: The Repertory of Chants for Dedicating Churches.

    ↩︎

25. Az Otto von Riedenburg (1060–1089) pontifikáléjában foglalt ordókkal (BNF Lat. 1231 58r skk.) való egyezést elsőként Aradi László: Il rito della benedizione dell’abate azonosította. A témát részletesen Stamler Ábel dolgozta ki „Parallels between the Monastic Ordines of Pontificals from Veszprém and Regensburg” című konferenciaelőadásában (Gottesdienst in Regensburger Institutionen, Re­gens­burg, 2017. július 7.).

    ↩︎

26. A Kisboldogasszony napjára szánt áldás a perdöntő, mert ez nem szerepel a SAn-ban, de azonos a PZ-ben és a VP-ben.

    ↩︎

27. Óvatosságra int, hogy azok a magyar katedrálisok, amelyeknek késő középkori liturgiáját ismerjük (Pécs, Eger és Zágráb), nem tértek el ilyen mértékben Esztergomtól, jóllehet világosan megkülönböztették magukat tőle. A vonatkozó nyomtatványok első kiadásai: Missale secundum morem alme ecclesie Quinquecclesiensis; OA; Missale secundum chorum et rubricam almi episcopatus Zagrabiensis ecclesie.

    ↩︎

28. Katalógusok: Kay: Pontificalia 668 (128. oldal); Leroquais: Les pontificaux II. 115; Csapodi–Csa­po­diné: Bibliotheca Hungarica 2359; Radó: Index 243.

    ↩︎

29. Gábriel: „Egy XIV. századi magyar pontificale”.

    ↩︎

30. Mindhárom szent megtalálható a dominikánus misszále (Missale secundum ordinem fratrum præ­di­catorum) 1482-es és 1484-es kiadásának kalendáriumában, de nem szerepelnek a megfelelő szankto­rá­lé­ban, és hiányoznak az úzus korábbi és későbbi normatív könyveiből is.

    ↩︎

31. Az erről szóló fejezet már elkészült, jelen munkám második kötetében tervezem közzétenni. További eredményeket a temetőszentelés ugyanilyen átfogó elemzésétől remélek, ez azonban még nem készült el.

    ↩︎

32. Esztergomból közvetett adat a pünkösd szombatján leírt papszentelés (OS 102.), amely legkésőbb 1493-tól a PGD használatát bizonyítja.

    ↩︎

33. A magyar püspökök adataihoz ld. Gams: Series episcoporum I. 387. (Zágráb), 386. (Veszprém), 385. (Várad), 382 (Erdély). Várday Ferenc pontifikáléját egy bejegyzése szerint 1567-ben Lembergben (Lviv/Lwów) vásárolták, ezért tartja még Kay: Pontificalia 1216 is a PGD rövidített lembergi változatának. A kézirat maga XIV. századi, vsz. lengyel területről származik, csak Várday Ferenc és X. Leó pápa később festett címerei és két miniatúra tanúsítják, hogy Gyulafehérvárott használták. Vö. Hermann: Die Handschriften und Inkunabeln IV. 46 (112–117.); Berkovits: „Várday Ferenc pontificaléja”. Köszönöm Madas Editnek, hogy fölhívta rá a figyelmemet. Vitéz János pontifikáléjához ld. Fraknói: „Ifjabb Vitéz János pontifikáléja”.

    ↩︎

34. Kniewald: Esztergomi Benedictionale 230.

    ↩︎

35. Uő: Zagrebački liturgijski kodeksi 6. szerint eredetileg pápai példány volt. Személyesen nem tanulmányoztam a forrást, de érdemes megemlíteni, hogy a Filipecz-pontifikále címfelirata szerint XXII. János idejében váltott a pápai kúria a PR13-ról a PGD-re: „Incipit Pontificale secundum novum ordinem sanctæ Romanæ ecclesiæ, compositum per sanctissimum patrem dominum Ioannem papam XXII.” Egy ilyen cím még nem jelenti azt, hogy a könyvet személyesen a pápának másolták volna. Az adat közvetve mégis értékes, mert a liturgikus könyvekről szóló idézett monográfiák (Vogel, Palazzo) csak annyit állapítanak meg, hogy a pápai kúria a PR13-at vitte magával Avignonba, de a római pontifikále első nyomtatott, 1485-ös kiadása már a PGD-t képviseli. A váltás közelebbi idejéről és kezdeményezőjéről nem tájékoztatnak.

    ↩︎

36. A dalmáciai származású Ágoston dominikánus volt, Párizsban tanult, majd XXII. János idején távozott Zágrábból Avignonba. Bár valóban nemzetközi figura volt, az elterjedt tévedéssel szemben (pl. Bon­ni­well: A History of the Dominican Liturgy 203.) nem vezette be a dominikánus liturgiát Zágrábban. A zágrábi úzus a XIV. század után is alapvetően magyar alkatú, de erősen központosított, könyvei részletesebbek, egységesebbek az esztergomiaknál.

    ↩︎

37. A P régóta a legtöbbet kutatott magyar liturgikus kézirat, kiadása egyelőre mégsem jelent meg. Kay: Pontificalia 124 (23. oldal); Radó: Libri liturgici 2 (40–76. oldal); Szendrei: A magyar középkor hangjegyes forrásai C 19 (61. oldal). Leírás: Szendrei: A „mos patriæ” 144–209.

    ↩︎

38. A váci eredet eszméjét, amelyet Radó is közvetít, Mezey: A Pray-kódex keletkezése, majd németül Uő: Probleme der Entstehungsgeschichte des Pray-Kodex vetette föl, de azóta többször megcáfolták. A témát legújabban Horváth: Ómagyar szövegemlékek 78–83. vetette föl. Ennek nyomán indult meg a P kiadását előkészítő műhely tevékenysége, amelyet Horváth Iván és magam vezetünk. Bizonyító erejű érvekkel egyelőre csak a következőket lehet alátámasztani: (1) A kódex provenienciája (Pozsony) és a benne előforduló helynevek (pl. Boldva, Taksony, Deáki) Észak-Magyarországhoz kötődnek. (2) Összeállításakor használtak püspöki forrást, de az erre utaló szövegeket igyekeztek eltüntetni. (3) Egyes ordók szerzeteseket és apátot említenek. (4) A húsvéti körmenet topográfiája olyan egyházat föltételez, amelynek stációs temploma a Szent Margit-titulust viselte, maga a főtemplom viszont Keresztelő Szent Jánosnak volt szentelve (P 55v–56r).

    ↩︎

39. Facsimile: Szendrei – Ribarič: Missale notatum Strigoniense.

    ↩︎

40. Az utóbbi ordó a nagyszombati (Trnava, Szlovákia) Literárny Archív Spolku Svätého Vojtecha Fasc. 322. Nr. 10. jelzetű töredékén maradt fönn (az adat szóbeli közléséért és a töredékről készült fény­képekért Czagány Zsuzsának tartozom köszönettel). Dankó: Vetus Hy­mna­ri­um Ecclesiasticum Hun­gariæ 577. 28. jegyzete alapján a XIX. század végén ez a szakasz még a kódex része volt.

    ↩︎

41. Az esztergomi misszále 1480–1524-ig számos kiadásban megjelent, az editio princeps kritikai kiadása: Déri: Missale Strigoniense.

    ↩︎

42. Facsimile: Szendrei: Breviarium notatum Strigoniense.

    ↩︎

43. Az esztergomi breviárium 1480–1558-ig számos kiadásban megjelent, kottás kiadását a Mo­nu­men­ta Ritualia Hungarica sorozat Series Practica alsorozatában füzetenként adjuk közre.

    ↩︎

44. Facsimile: Falvy–Mezey: Codex Albensis.

    ↩︎

45. Elemzése: Mezey: Egy ismeretlen középkori drámai emlékünk és európai rokonai.

    ↩︎

46. Jelzete: İstanbul, Topkapı Sarayı Müzesi 2429. Kolofonja szerint Futaki Ferenc fejezte be 1463-ban. Korábban budai eredetűnek tartották, de újabban Kovács: Szekvenciák 56. (33. jegyzet) a kalocsai érseki tartományhoz köti.

    ↩︎

47. Földváry: Ordinarius Strigoniensis 21–26.

    ↩︎

48. A bibliográfiában föltüntetetten kívül még egy kiadása ismert 1514-ből, kritikai kiadása magyar és angol fordítással és magyarázó jegyzetekkel: Dobszay: Liber Ordinarius Agriensis.

    ↩︎

49. A bibliográfiában föltüntetetten kívül még öt kiadása ismert 1520-ig, kritikai kiadása: Földváry: Ordinarius Strigoniensis.

    ↩︎

50. Kiadását jelenleg Paulus Frigyessel készítjük elő, a gondozott főszöveg már rendelkezésre áll.

    ↩︎

51. A legfontosabb töredékes emlék egy XIV. századi esztergomi kapituláre (Budapest, OSzK Clmæ 408), amely közli a kisebb vízszentelést és az exodiasztikus rítusokat (a temetés előtt megszakad).

    ↩︎

52. A teljes nyomtatott szöveghagyományt földolgozó kritikai kiadás: Varga: Obsequiale Strigoniense.

    ↩︎

53. A tridenti zsinat utáni átmeneti átdolgozás volt az 1583-as Agendarius, majd már az 1614-es Rituale Romanum figyelembevételével készült az 1625-ös Rituale Strigoniense.

    ↩︎

54. A Rituale Strigoniense utolsó, 1907-es kiadása alig különbözik az editio princeps-től. Ennek a folyamatosságnak a Collectio Rituum című magyar reformrituále 1961-es megjelenése vetett véget.

    ↩︎

55. A pálos liturgiáról ld. Török: A magyar pálosrend liturgiájának forrásai.

    ↩︎

56. Reprezentatív pálos misszále a göttweigi Stiftsbibliothek Cod. 107. jelzetű kódexe, a nyomtatott kiadások is ennek felelnek meg.

    ↩︎

57. Częstochowa, Archiwum Paulinów R. 583.

    ↩︎