Etlinger Mihály, Szatmári Áron

Unitárius Psalterium-fordítások

Megjelent: E könyv számára készült tanulmány.
A tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-3-IV. kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült .

„Egy Kimchi több gondot ad tiz Lobwassernél”

(Kanyaró 1902, 161)
 

Szenci Molnár Albert két munkáját is úttörőnek gondolta, noha nem volt az. Ebből az egyik a teljes magyar nyelvű veres zsoltárfordítás elkészítése (Szenci 1971, 15). Már ez a tény is jól mutatja, hogy a – mi tudásunk szerinti – valóban első teljes magyar nyelvű verses zsoltárfordítás, Bogáti Fazakas Miklós 16. század utolsó évtizedeiben készült Psalteriuma (Psalterium Davidis. Egyetlen teljes kiadása: Bogáti 2009) egyáltalán nem terjedt el olyan gyorsan, mint amennyire szükség volt rá. Erről árulkodik Újfalvi Imre 1602-ben kiadott gyülekezeti énekeskönyvhöz írt előszava is (RMNy 886, ( )4r–( )4v. Betűhív átirata: H. Hubert 2004, 393–394). Azóta sem tisztázódott megnyugtatóan, hogy miért nem lett az unitárius gyülekezeti énekhasználat része a teljes Psalterium. Ehhez szorosan kapcsolódik az a kérdés, hogy kinek volt egyáltalán tudomása arról, hogy a nonadorantista Bogáti elvégezte ezt a munkát. Vajon a szintúgy unitárius Thordai Jánosnak volt-e, aki 1627-ben elkészíti az immár harmadik teljes magyar nyelvű verses zsoltárfordítást (Kritikai kiadása: RMKT XVII/4)?

A szakirodalom gyakran hangoztatott felvetése, hogy Bogáti Psalteriumát az unitáriusok azért „helyettesítették” egy újabb fordítással, mert a Psalterium túlontúl népszerű lett a szombatosok körében, és szerzőjét is elérte a zsidózás vádja. A legitimációért küzdő unitárius egyház jobbnak látta, ha elhatárolódik a kétes hírű szövegtől: ezért volt szükség az újabb fordításra (Klaniczay, 89; RMKT XVII/4, 580; Varga 1968, 541; H. Hubert 2004, 177). Ez a következtetés a következő premisszákkal dolgozik: (1) a Psalterium unitárius elterjedését csupán a szombatosság vádja akadályozza; (2) a Psalteriumot egy bizonyos ponton túl már csak a szombatosok használják; (3) ha a Psalteriumot nem sajátítják ki a szombatosok, akkor nem készül el Thordai munkája. Mivel már magukkal az előfeltevésekkel sem értünk egyet, a meglévő adatokból kiindulva újragondoljuk a két unitárius zsoltárfordításról tehető állítások körét.

Az kétségtelen, hogy Bogáti teljes zsoltárkönyve nem vált az unitárius gyülekezeti éneklés gerincévé, ám ezt Thordai művéről sem állíthatjuk. Ezzel szemben mindkettejüknek igen korán kerülnek be énekei a nyomtatott gyülekezeti énekeskönyvekbe, és mindkettejük zsoltárkönyve igen sok kéziratos másolatban marad fenn. Bogáti esetében sem csak szombatos terjedésről beszélhetünk, és törést sem látunk az énekek gyülekezeti használatában. A következő fejezetekben különböző nézőpontokból világítjuk meg a problémát.

Nonadorantizmus

A Psalterium szombatos kisajátítása nélkül is magyarázatot kaphatunk elterjedésének nehézségeire, ha figyelembe vesszük szerzője életrajzát. A következőkben idézett adatokat az újonnan megjelent Bogáti-kritikai kiadásból vettük. További szakirodalomról az ott található bibliográfia ad eligazítást (Bogáti 2018). Bogáti a Dávid Ferenc, Jacobus Palaeologus és Johannes Sommer nevéhez köthető, radikális krisztológiát hirdető nonadorantista irányzatnak követője, amely kezdetektől nagy súllyal van jelen a magyarországi unitárius mozgalomban, és adja meg annak sajátos színezetét (Balázs 2016/B, 231). Törékeny legitimitásukat féltve, és időnként politikai kényszerből az unitárius egyház többször kénytelen volt fellépni a szélsőségesebb teológiai újításokkal szemben. 1579-ben Hunyadi Demeter lesz az unitárius püspök, az ő idejében kezdődnek az unitárius egyház radikálisabb ágát érintő elnyomó intézkedések, így Bogáti több elvbarátjához hasonlóan menekülni kényszerül Kolozsvárról – Dávid Ferenc pedig börtönbe kerül, majd nem sokkal később meghal. 1582 és 1583 között Bogáti a pécsi unitárius gyülekezet vendégszeretetét élvezi. A szakirodalomban sokáig bevett nézet szerint itt készül el a zsoltárfordítás (Dán 1973, 157). Ez a nézet Kanyaró Ferenc mottóban idézett tanulmányából ered, bár az ő érvelése valójában csak azt támasztaná alá, hogy bizonyos zsoltárok készülhettek Pécsen (Kanyaró 1902). A teljes zsoltárkönyv pécsi megírását komolyabb érv nem igazolja, így készülését nyugodtan kitolhatjuk akár Bogáti élete végéig is, erre később érveket is hozunk (Bogáti 2018, 452). A pécsi tartózkodást követően Tordán lakik, méghozzá a szintén nonadorantista – 1601-től unitárius püspök – Toroczkai Mátéval egy időben, aki ekkor épp Jacobus Palaeologus műveit másolja (Balázs 2016/C, 208). 1585-től Kornis Farkas udvari papja Homoródszentpálon. Dán Róbert szerint 1592-ben, Szentmártoni Szabó Géza szerint akár a 17. század legelején hal meg, de 1592-től kezdve nincsenek adataink róla (Dán 1973, 193; Szabó 1982, 230).

Az életrajz idézett elemeiből kitűnik, hogy a teológus-költő – több társához hasonlóan – a perifériára szorul, és még ha nem is halt meg 1592-ben, fontosabb egyházi állást már biztosan később sem kapott. Hogy nem jelenhetett meg a nyilvánosságban semmilyen teológiai irányú tevékenysége, arra jól rávilágít műveinek későbbi sorsa. Miközben antik tárgyú históriás énekeit sikerrel adatta ki, a bibliai história műfajába külsőségekben mindenben illő Énekek énekét és Jób könyvének parafrázisát nem tudta kinyomtatni (Lásd a kritikai kiadás vonatkozó jegyzetanyagát: Bogáti 2018). Kéziratban fennmaradt Apokalipszis-kommentárján kívül pedig minden értekező műve elveszett. Kétségkívül hangzatosabb az „eretnek” szombatossággal vádolni Bogátit, de már radikális, megalkuvást nem tűrő nonadorantizmusa is kellően megmagyarázza elhallgattatását. Bogáti nézetei önmagában is okai lehettek annak, hogy zsoltárait az egyház nem kanonizálta, de életrajza alapján abban sem lehetünk biztosak, hogy a Psalterium vagy elkészülésének híre eljutott-e egy elvbarátait jelentő szűkebb körön túlra.

Szöveghagyomány

Az 1616 körül kiadott unitárius gyülekezeti énekeskönyvben (RMNy 983) megjelenik 12 Bogáti zsoltár (A követhetőség kedvéért a tanulmány végén közöljük Bogáti és Thordai unitárius gyülekezeti énekhagyományban megjelenő zsoltárainak táblázatát). De már ez előtt is tudunk Bogáti zsoltárok felbukkanásáról unitárius forrásokban. A Toroczkai Máté számára 1601-ben készült kéziratos graduálban (Toroczkai Máté graduálja, Stoll #1005) négy zsoltár is helyet kapott, és mivel a csonkán fennmaradt kézirat végén foglalnak helyet, „lehetséges, hogy ezeket további Bogáti-zsoltárok követték” (RMKT XVII/4, 531). 1602-ben az Újfalvi Imre szerkesztette református gyülekezeti énekeskönyvben megjelenik a 8. zsoltár (RMNy 886, C4r–C4v). Pap Balázs erről az énekeskönyvről kimutatja, hogy egyik forrása az elveszett 16. századi nyomtatott unitárius énekeskönyv (RMNy 746) lehetett (Pap 2017). A Bölöni-kódexszel (Stoll #30) is ez a helyzet. Szövegeinek összeolvasása az unitárius kiadványokkal és az 1602-es énekeskönyvvel szintén azt támasztja alá, hogy a jelenleg nyomtatásból ismert Bogáti-zsoltárok már a 16. században megjelentek, és onnan hagyományozódtak tovább (Etlinger 2017; Etlinger 2018). Ha még hozzávesszük, hogy az elveszett énekeskönyv egyik lehetséges összeállítója a nonadorantista irányzathoz tartozó Enyedi György, aki 1592–1597-ig volt unitárius püspök, akkor gyakorlatilag egy betörési pontot kell feltételeznünk a nyomtatott hagyományba, anélkül, hogy a Psalterium szélesebb körben való terjedésével számolnunk kellene. Pap Balázs amúgy felveti annak a lehetőségét is, hogy Enyedi egyik prédikációjában akár Bogáti 2. zsoltárával polemizálna, de be is ismeri, hogy szövegszerűen ez nem kimutatható (Pap 2016, 218).

Bár a Psalterium kéziratai alapján látszik az egységes szerzői koncepció megléte, és nagyjából teljes kidolgozottsága, de mivel a teljes fordítás nem került kinyomtatásra a szerző életében, nem biztos, hogy volt egy végleges redakció is. Erre több jel is utal. Bizonyos zsoltároknak több szerzői változata maradt fenn, amelyek egymástól függetlenül is terjedtek. Az 55. zsoltár esetében későbbi átdolgozásról van szó, a 137. zsoltár pedig két identikusan eltérő parafrázisban maradt fenn, de más zsoltárokban apróbb szerzői változtatások is kimutathatók. „Ha pedig a zsoltárkönyv folyamatos szerkesztés mellett készült, elképzelhető, hogy nemcsak egységes formában terjedt, hanem az egyes zsoltárok önállóan is nyomdába jutottak” (Etlinger–Szatmári 2016, 103; Etlinger 2017, 285). Azt, hogy a gyülekezetei hagyományba bekerült zsoltárok nem egy tudatos választás eredményei, megerősíti, hogy közülük több is erős szerkesztésen esett át, hogy ne mondjon olyat, amely nem felel meg az unitárius énkelés szokásainak. Ha a szerkesztő teljes Psalterium ismeretében dolgozott volna, akkor válogathatott volna olyanokat, amelyeket nem kell átszerkeszteni. Erre a problémára még visszatérünk.

A Psalterium kéziratának lezáratlansága újabb magyarázatot ad arra, hogy a zsoltárok miért terjedtek nehezen. Lehet, hogy nem is csak elvi akadályok nehezítették a Psalterium befogadását, hanem az is, hogy nem ismerték egészében az elkészült munkát, akár mert még kész sem volt. Annyi biztos, hogy a zsoltárfordítás – valamilyen formában – 1607 decemberében már Szenterzsébeten van, ahol a többi bibliai parafrázissal együtt lemásolja egy ismeretlen másoló.

Mellékesen említjük meg, hogy Szenterzsébet ekkor már Péchi Simon birtoka. Thúry Zsigmond szerint Péchi Simon Homoródszentpálról hozza el Bogáti kéziratait, míg Dán Róbert megengedi azt is, hogy Kolozsváron jusson hozzá (Thúry 1912, 6−7; Dán 1987, 138). Arról is megoszlanak a vélemények, hogy ekkor Péchi Simon milyen értelemben nevezhető szombatosnak (Balázs 2016/C, 228).

Szombatosok

Jelenleg nyolc olyan kéziratot ismerünk, amely a teljes Psalteriumot tartalmazza, vagy tartalmazhatta: Szenterzsébeti Bogáthi-kódex, 1607–1608 (Stoll #22); Péchi Simon-énekeskönyv, 1610 k. (Stoll #33); Jancsó-kódex, 1615 k. (Stoll #31); Abasfalvi zsoltárkönyv, 1631 (Stoll #53); Mátéfi János kódexe, 1634 (Stoll #39); Kövendi János-kódex, 1679 (Stoll #105); Magyari Péter kódexe, 1704 (Stoll #167); és a feltételezhetően egyazon kódex töredékei: Bogáthi-psalterium töredéke (Stoll #69) és Bogáthi-zsoltárok töredékei (Stoll #1030). Szembetűnő, hogy ezek mindegyike egy szűk földrajzi térhez köthető, melynek középpontja Kissolymos – vagy a tőle 6 km-re fekvő Szenterzsébet. Szövegvariánsaik alapján is szoros rokonságba állíthatók egymással (Szatmári 2018, 55). Területileg egyedül a Kövendi János-kódex lóg ki, amelyet 1679-ben másolt Felvinczi György Kolozsváron, Kövendi János unitárius polgár megrendelésére, de ennek vagy a Péchi Simon-énekeskönyv a forrása, vagy egy közös ős alapján készültek (Szatmári 2015, 66–69). A díszes kódex Thordai zsoltárkönyvét is tartalmazza, de Felvinczi György 1676-ban Szenci Psalteriumát is lemásolja Kövendi János számára: Felvinczi-kódex (Stoll #101). A maradék hét kéziratot szokás gondolni a szombatos hagyományozódás bizonyítékának.

Ennek ellenére több másolat szövegében is alig fedezhető fel szombatos módosítás, másolásuk nagyon pontos, vagy ahol eltérnek, ott sem szombatos irányban. Ez leginkább a Péchi Simon-énekeskönyvre és a Bogáti-antológiaként készülő szenterzsébeti másolatra érvényes. A két forrás hasonlít abban is, hogy szövegük kultikusan viszonyul Bogátihoz, paratextusaik tekintélyként mutatják be a zsoltárok fordítóját (Etlinger–Szatmári 2016, 107–108). Az Abasfalvi zsoltárkönyvön pedig az unitárius úzus hagy erős nyomot, a nyomtatásban is megjelenő zsoltárok esetében majdnem mindig hozza a nyomtatott hagyomány variánsait. Némely esetben egyszerűen arról lehet szó, hogy a templomi úzus szűrődik be a másoló emlékezetébe, de némely esetben felmerül, hogy már eleve egy másik szerzői változat került be a gyülekezeti hagyományba, és az bukkan fel az Abasfalvi zsoltárkönyvben is, mint arra a fentebb idézet tanulmány hoz is példákat (Etlinger 2017, 284–286).

Az utóbbi évek kutatásai afelé mutatnak, hogy a 17. század első harmadában még egyházszervezetileg és ideológiailag sem váltak el élesen egymástól a szentháromságtagadó irányzatok és az ezeket követő gyülekezetek: „a korban egészen nyilvánvalóan nem volt szilárd és egyértelmű határ (különösen az első időszakban) a nonadorantisták és a szombatosok között” (Keserű 2007, 431–432). Másrészt pedig a szombatos főurak – mint Péchi Simon – birtokai bizonyos védettséget tudtak jelenti az aktuálisan nehéz helyzetbe kerülő unitárius személyek számára (Balázs 2016/C, 228; Molnár 2015, 24). Molnár Dávid éppen a kissolymosi másolóműhely némely scriptoráról valószínűsíti, hogy „importmásolók” voltak: „nem az írás mesterségéből élő szombatos világi íródeákok, […] akik, ha nem is feltétlen tekintélyes, de valamiféle (mesteri, papi) pozíciót töltöttek be ebben az időben az unitárius egyházban” (Molnár 2017, 52).

Azt a jól lehatárolható vidéket, ahol a Psalterium másolatai terjednek, szeretnénk nem egy zárt szombatos közösségként bemutatni, amely kisajátítja Bogáti zsoltárait. A fentiek alapján más kép tárul elénk. Ez a közeg alkalmas volt befogadni a Psalteriumot, és a letéteményese volt annak, hogy ez a szövegkorpusz fennmaradjon. Viszont átjárást is biztosított az unitárius centrum felé, amit a szövegek terjedésének útja igazol. Ha a Psalterium nem leli meg ezt a közeget, nem biztos, hogy szövege átvészeli az üldöztetéseket vagy hogy egyáltalán közönségre talál (Molnár 2015, 22, 54). Ezt igazolja az is, hogy a dési komplanáció elkobzott könyveinek listáján több radikális nonadorantista mű előtt a lista élén a Szenterzsébeti Bogáthi-kódex áll (Dán 1987, 304). A Psalterium a 17. század végén már biztosan ismert Kolozsváron. Ezt nem csak a Kövendi János-kódex elkészülése jelzi, hanem az is, hogy az 1700-ban kinyomtatott unitárius ima-énekeskönyvben (RMK I. 1558) megjelenik hét olyan zsoltár, amely addig nem volt kinyomtatva. És forrásuk biztosan nem lehet a Kövendi János-kódex, hiszen az egyik új zsoltár a 151., amely a Kövendinek másolt kódexbe nem lett lejegyezve.

História

Az eddigiekben egy olyan elképzelés mellett érveltünk, hogy a Psalterium nem is feltétlenül volt ismert az unitárius centrumban, a zsoltárkézirat(ok) elterjedésének nehézségeit ecseteltük. Most amellett fogunk érveket hozni, hogy a szöveg sajátos poétikája is megnehezíti annak gyülekezeti befogadását. Még ha ismert és elfogadott lett volna a Psalterium, akkor sem biztos, hogy alkalmas lett volna a gyülekezeti éneklés részévé válni, amit a nyomtatásban megjelent zsoltárok átszerkesztése is bizonyít.

A Psalterium fordítása az „időkbeli históriák értelme szerint” készült, amint ez kiderül a Péchi Simon-énekeskönyv címlapjáról (A címlapot közli: Etlinger–Szatmári 2016, 108). Bogáti bibliakritikai szemlélete elsősorban Sebastian Castellióra és Jacobus Palaeologusra támaszkodott (Dán 1977; Balázs 2016/A, 289–290). Ez a zsoltárokra vonatkoztatva azt jelenti, hogy azok historikus és nem prófétai szövegek, értelmezésük a betű szerinti értelem (sensus literalis) és a történeti kontextus (sensus historicus) minél pontosabb feltárásával lehetséges csak. A szöveg applikálása – akár Jézusra mint messiásra – csak is külső lehet, nincs kódolva a történeti szövegben (Vö. Ács 2011; Pap 2016, 217–218). Bogáti olyan „fordítás-poétikai koncepciót működtet, melynek lényege a bibliai szövegek forráshű és historikus visszaadása anélkül, hogy a szövegek immanensen tartalmaznák a hozzájuk fűződő értelmezéseket és kommentárokat” (Etlinger–Szatmári 2016, 106). A fordítás és az értelmezés, vagy másképp: szöveg és kommentár éles elhatárolása jól megmutatkozik az Énekek énekében és a Jób könyvének parafrázisában.

A zsoltárok historikus fordítása létrehozta a maga sajátos retorikai struktúráit, ami szokatlan lehetett a gyülekezeti énekköltészet bevett gyakorlatához képest (Szilasi 2008, 149–161). Bogáti zsoltárai többnyire epikus kerettel rendelkeznek, a zsidó nép, a különféle ószövetségi rítusok hangsúlyos és állandó emlegetése megnehezíti a szöveg aktualizálását, alkalmazását. Ezt az anomáliát fedezhetjük fel a Bogáti-zsoltárok nyomtatást megélt csoportjában. Bogáti szöveghűsége több problémát is okozott az egyházi énekhasználat számára, ahol a szöveghűségnél jóval fontosabb elv a didaxis következetessége és az énekek használhatósága.

A következőkben az eredetinek tételezett variánsokat a Péchi Simon-énekeskönyv, a nyomtatott kiadásokét az RMNy 983 alapján idézzük. A szövegeket minden esetben modernizált, de ejtéstükröztető átírásban közöljük, meghagyva a források nagybetűhasználatát. A nyomtatott énekeskönyvekben a 72. zsoltárból kimarad négy strófa a zsidó nép kiválasztottságának túlzott hangsúlyozása miatt. A teljes zsoltár szerinti 7–9. strófát idézzük:

Dereka földe Zsidóország leszen,
kinek határa küljebb-küljebb megyen,
két tengert éri, annyi messze megyen,
délre, északra Urasága leszen.

Ellenségi is neki meghódlanak,
arccal előtte az porba borulnak,
sok pogán népek neki fejet hajtnak,
sok ajándékkal, adóval bejárnak.

Leszen szerencsés és kiterjed híre,
sok ország Ura, sok sziget hercege,
Görög és Arab megyen eleibe,
mind ajándékkal tisztelik féltekben.

A 33. zsoltárból öt strófa marad el. A 14. és a 15. hasonló probléma miatt, mint a 72. zsoltárnál. A 14. strófát idézzük:

Drága nép és bódog tahát az Zsidó nép,
hogy neki Istene ily mennybeli felség,
gondviselő atyja ily kegyes Istenség,
kinek az kedvében, mint drága örökség.

72. zsoltár nem csak csonkult, alapos szerkesztésen is átment a megmaradt szöveg. A kezdő két sor így szól a Péchi Simon-énekeskönyvben:

Új Urat adtál, Uram, az szent népnek,
add te szent lelked ez új fejdelemnek…

Míg az unitárius énekeskönyvekbe egy akár többször is aktualizálható változat kerül be:

Új Urat adtál, Úr Isten, ez országnak,
Adj szent Lelket az új Fejedelemnek…

A 46. zsoltárban is vannak változtatások. A 7. versszak 4. sora eredetileg: „ez ótalmazza Jákob maradékját”, nyomtatásban: „ez oltalmazza nyomorult hazánkat”. A 11. versszak 3. sora: „én ótalmazom az zsidó népet”, nyomtatásban: „én oltalmazom keresztyén népet”.

Ezeknek a változtatásoknak nem kis tétje van, ugyanis a szöveghelyek applikálása könnyen egy olyan felfogáshoz vezet, miszerint a megváltásban a zsidók másképp részesülhetnek, mint a többi nép. Ez összecseng a Bogáti Apokalipszis-kommentárjának előszavában olvasható, Palaeologust parafrazeáló rövid üdvtörténeti összefoglalóval: „Mivelhogy penig ez esztendőn munkálkodtam az Jézus Krisztus históriájában, kit új frigy könyvnek hínak, kiben az zsidók, az zsidók ellen, az kik az Jézust megveték, -ölék s -tagadák, az maradék hív zsidóknak s az sok hív pogányoknak bizonyíták, hogy messiás az Jézus. Tehát mást azra, amire való az volt, zsidó se várjon, s az pogány is nyugodjék az hittel talált szentséggel” (Lelőhely: Országos Széchényi Könyvtár, Duod. Hung. 9, 6r–6v. Betűhív átirata: Dán 1973, 230. – Vö. Balázs 2016/A, 286).

A 33. zsoltár 3. és 4., valamint a 92. zsoltár 2. strófáját az Istent dicsőítő hangszerjáték hosszas taglalása miatt nem adhatja a gyülekezet szájába a gondos szerkesztő. Az unitáriusok a kálvinistákhoz hasonlóan beszüntették az istentiszteleti hangszerjátékot mint pápista találmányt. Dávid Ferenc Rövid magyarázatában is megjelennek az ezzel kapcsolatos szokásos szólamok (Dávid 1910), de sokkal izgalmasabb Enyedi György Kolosséiakhoz írt levél 3,16-hoz fűzött prédikációjának ide vonatkozó részlete:

„Harmadik tévelygések az éneklésben, sípokat, orgonákat fúnak az templumban. Mert noha az zsoltárkönyben sokszor olvassuk, hogy az Istent síppal, dobbal, hegedűvel, trombitával kell dicsírni, de külömb volt az, mert efféle muzsikaszerszámok mellet oly dicsíreteket mondtak, kiket minden megértett, és akarki is egyetemben énekelhetett. Egy az, hogy ez volt az Ótörvényben, és az Újtestamentumban arról parancsolatunk nincsen, mint az szájjal való éneklés felől. […] Mü azért elégedjünk meg az szájjal és szóval mondott dicsíretekkel, és ekképpen magasztaljuk az mi Istenünket” (Enyedi 2017, 177).

Ez az amúgy szintén tipikus érvelés ugyancsak érinti az Ó- és Újszövetség érvényességének kérdését, amelyben Bogáti álláspontja alighanem eltért a mérsékeltebb Enyediétől (Dán 1973, 190). Mindenesetre furcsa lenne, ha Enyedi idézett prédikációja után a gyülekezet Bogáti 33. zsoltárának egy olyan változatára zendítene rá, amelyben a 3. és 4. strófa is helyet kap:

Tisztességét ennek velem megadjátok,
ez nagy úrnak zengjen minden Muzsikátok,
hol vagyon lantotok, hol tü Citarátok,
kürt, Orgona, síp, dob, hol tü kintornátok?

Ezekkel az urat, nosza, dicsírjétek,
szokatlan éneket, új nótát verjetek,
az úr jó hírére szépet pengessetek,
most minden örüljön, úgy zengedezzetek!

A 92. zsoltár 2. strófája mintha direkt menne szembe Enyedi szövegével:

Téged nem csak nyelvvel, számmal,
szűből említlek nótámmal,
de minden vigasság-zajjal,
tízhúrú hegedűszóval,
lanttal, síppal, orgonámmal,
kürttel, drombbal, trombitával.

Érdemes összevetni ezeket a szövegrészeket Thordai zsoltárainak párhuzamos helyeivel. 33. zsoltárának 2. strófája – a kritikai kiadás alapján:

Minden szű, száj, ajak egy lélekkel,
Dicsérje az Istent félelemmel,
Mert amit fogadott esküvéssel,
Ígéretit bétöltötte s megadta hűséggel.

92. zsoltára sem említ sehol hangszereket. Kontrolszövegként idézzük a vizsolyi biblia idevágó részeit. Zsoltárok könyve 33,2:

Dicsérjétek az Urat hegedőbe,
lantban és tízhúró kintornában énekeljetek néki.

Zsolt. 92,2–3:

Hirdetni mindennapon az te kegyelmességedet,
és az te igaz mondásodat minden éjjel.
Tízhúrú hegedővel,
lantval, énekkel, hegedővel.

Mondanunk sem kell, hogy a zsoltárkönyvet lezáró dicsőítő zsoltárokban sem említ hangszereket Thordai, miközben Bogáti és a vizsolyi biblia a 149. zsoltárban 3-3, a 150. zsoltárban 7-7 konkrét hangszernevet is felsorol. Láthatjuk, hogy a szerkesztők a következetesség oltárán feláldozzák a szöveghűséget. Egyszerűen így működik a gyülekezeti énkelés műfaja, és Thordai hűen követi ezt. Elgondolkodtató, hogy Felvinczi Györgynek a Kövendi János-kódex elején megtalálható dicsérő költeménye (RMKT XVII/13, #8, 83) nem a fenti szöveghelyek miatt emeli-e ki ezt Bogátiról – némi gúnnyal:

Egy Bogáti Miklóst,
kit énekelnek most
Torokkal és hangossal…

A komplett strófák elhagyása azt is eredményezi, hogy a Bogátira egyedien jellemző argumentatív akrosztichonok is értelmüket vesztik. Láthatjuk, Bogáti zsoltárainak gyülekezeti-énekesülése csak is nagy szerkesztői munkával lehetséges, és közben éppen legfőbb poétikai és teológiai jellemzőik lúgozódnak ki (Etlinger–Szatmári 2016, 107).

Bogáti Psalteriuma egy kísérlet arra, hogy létrejöjjön egy új gyülekezeti és zsoltározó nyelv, amely eltér a protestáns gyülekezetek bevett retorikájától, történelem- és bibliafelfogásától. Ez a kísérlet létrehozhatott volna egy olyan hagyományt, amely a radikálisabb szentháromságtagadó gyülekezetek számára is használható, átélhető szövegeket hoz létre. A szombatosok saját, egyre inkább elkülönülő új irodalmuk létrehozásához alapokat szolgáltatott Bogáti történeti Psalteriuma. De az unitárius egyházi éneklés hagyománya nem bizonyult nyitottnak rá. Ha ismert is volt a Psalterium: számos okból kifolyólag nem vagy nehezen volt használható a gyülekezeti éneklésben, amelyek közül csak az okok egy része teológiai. Egyetlen tény biztos: az 1620-as években nem volt kanonizált, általánosan ismert és használt verses zsoltárfordítása az unitárius egyháznak, és ezzel a ténnyel szembesült Thordai János is. Ez a helyzet már önmagában magyarázhatja egy újabb verses zsoltárkönyv elkészítését.

Thordai János fordítása

A tanulmány elején idézett felvetés szerint Thordai Jánosnak ismernie kellett Bogáti Psalteriumát. Ezt leginkább az az érv támogatja, hogy Thordai több esetben használja Bogáti zsoltárait nótajelzésnek. Hevesi Andrea adatolja, hogy 12 Thordai-zsoltár használ Bogáti-zsoltárt dallamául (Hevesi 2018, 107–108). Azonban ezek összesen hat Bogáti-dallamot hivatkoznak, csak többször felhasználva azokat. A hivatkozott zsoltárok számai a következők: 8., 30., 85., 92., 104., 125. Feltűnő azonban, hogy ezekből öt felbukkan a nyomtatott gyülekezeti énekeskönyvekben is. Bogáti 104. zsoltárát ugyan legkorábbról csak 1632-ből ismerjük, de az azt hivatkozó 81. Thordai-zsoltárnak csak ennél későbbről maradt fenn kézirata, tehát dallamadása a másolótól is eredhet (A Thordai-zsoltárok filológiájáról lásd a kritikai kiadás jegyzetanyagát: RMKT XVII/4, 572–599). Thordai nótajelzései alapján tehát teljes biztonsággal csupán az jelenthető ki, hogy ismerte Bogáti nyomtatásban megjelent zsoltárait. Egy kivétel a 125. zsoltár, amely ugyan eddigi tudásunk szerint nem jelent meg nyomtatásban, de a Psalterium egyes darabjainak már bemutatott önálló hagyományozódása is indokolhatja az ismeretét. Thordai esetében egyetlen nótajelzésből nem következtethetünk a teljes Bogáti-féle zsoltárkönyv ismeretére, azonban azt ki sem zárhatjuk, hisz Thordai szintén a nonadorantista irányzathoz tartozhatott (Molnár 2015, 34).

A Thordai-zsoltárok szövegszinten vajmi kevés egyezést hoznak Bogátival, legalábbis éppen annyit, amennyi akkor keletkezik – akár szándékolatlanul is –, ha két szerző azonos művet fordít. Thordai és Bogáti 8. zsoltárában ugyan találunk meggyőző hasonlóságokat, de Bogátinak ez a nyomtatásban legelterjedtebb fordítása, és ez még inkább erősíti azt a felvetést, hogy Thordai a gyülekezeti énekhagyományba beszüremkedett Bogáti-zsoltárokat ismerhette elsődlegesen. Érdemes szövegegyezést a korábbi kutatások sem hangoztattak, a Psalterium ismeretére leginkább csak külső érveket találhatunk (Varga 1968, 542. – Az újabb összevetések szintén ezt igazolják: Farcádi 2007).

Úgy tűnik tehát, hogy Bogáti felől nehezen ad fogást magán a Thordai-korpusz. Összevetve őket viszont feltűnő, hogy szemben Bogátival, Thordai fordításai koncepciózusan belesimulnak a gyülekezeti énekhagyományba, párbeszédben állnak vele szöveg és dallamszinten egyaránt. Ez a koncepció azonban létezhetett Bogáti teljes zsoltárkönyvének ismerete nélkül is, egyszerűen a gyülekezet diktálta szükség is megteremthette.

Thordai mint szerkesztő

A korábbi kutatások egyöntetűen úgy tartják, hogy Thordai szerkesztette az 1632-es gyülekezeti énekeskönyvet (RMNy 1541). Ez Kanyaró Ferenc tanulmányára vezethető vissza, amelyben az énekeskönyvhöz toldalékként hozzákötött, legnagyobbrészt Thordai-zsoltárokat tartalmazó szakaszra hivatkozva véli, hogy Thordai szerkesztője lehetett a nyomtatványnak (Kanyaró 1908, 271). Azonban nem szabad elsiklanunk az olyan adatok felett, hogy az énekeskönyv szerves részeként csak két Thordai-zsoltár kap helyet, azok is a vegyes énekrész vége felé. A maradék öt zsoltár pedig csak az emlegetett toldalékban, durvább papíron, úgy, hogy ebből három az énekek jegyzékében sem szerepel (RMKT XVII/4, 536–537).

Ha valóban Thordai az énekeskönyv szerkesztője, miért épp az ő szövegei esetében találkozhatunk szerkesztési következetlenséggel vagy figyelmetlenséggel? Meglátásunk szerint ha Thordai részt is vett a szerkesztésben, legfeljebb a toldalék elkészítésében lehetett munkája, amely látványosan nem koncepciózus része az énekeskönyvnek. De sokkal inkább valószínű az a magyarázat, ha egy olyan szerkesztőt feltételezünk az 1632-es gyülekezeti énekeskönyv mögé, aki ismerte Thordai zsoltárfordítását. Mivel Thordai 1627-ben Kolozsváron fejezi be a fordítást, egészen valószínű, hogy törekedett kiadni azt, és az is, hogy a szerkesztőknek lehetőségük volt ismerni a zsoltárait.

Hevesi Andrea érve Thordai szerkesztősége mellett, hogy zsoltárai 17 esetben nótajelzésként tűnnek fel az énekeskönyvben. Szerinte ezekből a nótajelzésekből következtethetünk arra, hogy a kolozsvári gyülekezet ismerte és használta a zsoltárokat (Hevesi 2018, 105–106). Ahhoz, hogy ez erős állítás legyen, azt kellene látnunk, hogy ezek a nótajelzések nem üres hivatkozások, a gyülekezet már korábban ismerte és énekelte a Thordai-zsoltárokat, azonban ezekből 14 nem jelent meg sem az énekeskönyvben, sem korábban nyomtatásban. A kérdést onnan is megközelíthetjük, hogy feltétel-e egy nótajelzésnél, hogy széles körben ismert legyen? Funkcionálisan persze fontos kitétel, de a 17. századi unitárius énekeskönyvek nótajelzés-használatában felfedezhetünk valamiféle tendenciát vagy koncepciót, amely másféle hivatkozásrendszert működtet.

Az 1616 körül kiadott unitárius énekeskönyv gyülekezeti énekanyagában igen kevés nótajelzés szerepel. A 118 ének közül 92 nem kap nótajelzést, holott meghatározó részük a korábbi protestáns énekeskönyvekben nótával szerepelnek. Az is szembetűnő, hogy a 26 nótajelzésből 15 az unitárius szöveghagyományhoz sorolható éneket hivatkozik. 1632-re ezek az arányok nagyon megváltoznak ugyanezen az énekkorpuszon, szinte megfordulnak: 92 ének rendelkezik nótajelzéssel, és csak 19 marad nélküle. Hét ének tűnik el, ezeknek korábban sem volt nótájuk, vagy lengyel dallamot hivatkoznak. Az unitárius szöveghagyományból pedig már 56 ének van megjelölve dallamként.

Felfedezhető tehát egy olyan tendencia az unitárius szerkesztésnél, hogy nótajelzéseikben sem igazodnak a protestáns énekhagyományhoz, mint ahogy a dogmatikai anomáliák miatt saját szövegváltozatokat készítenek a 16. századi gyülekezeti énekanyag egy részéből. Az 1616-os énekeskönyv egy nótáktól lecsupaszított állapotot mutat, az 1632-es pedig következetesebb nótajelzésekkel támogatja meg az átvett anyagot (Az unitárius énekeskönyvek következetes szerkesztési elveiről bővebben: Etlinger 2017, 280–284). Lehetséges ellenérv, hogy 1616-ban a nótajelzésekre azért nem volt szükség, mivel a gyülekezet már ismerte a szokásos dallamokat, ám az 1632-es énekeskönyv következetes nótahasználata ezzel szembemegy. Annál is inkább, mivel találkozunk több olyan énekkel, amelyek az 1616-os énekeskönyvben el vannak látva nótajelzéssel, de ezt az 1632-es szerkesztő megváltoztatja, tehát dallamot cserél a szöveg mögött.

Ha eltekintünk az unitárius nótahasználat sajátosságaitól, akkor is számos olyan példát látunk, amelyekről nem mondható ki, hogy általánosan ismert dallamokat hivatkoznának, vagy egyáltalán értelmezhető volt-e a felhasználói számára. Nem feltételezhetünk egy olyan ideális gyülekezetet, ahol általánosan értelmezhető, hogy a „Nota: Pol.”-jelzés melyik Kochanowski-zsoltár dallamára utal, vagy a „Melod. Saxonica” pontosan mit is jelöl. Sokkal inkább életszerű az a verzió, hogy a gyülekezet a liturgia során tanulja meg az adott ének dallamát, mint ahogy azok dallama akár kiadásonként is változhat. Az unitárius énekeskönyvek hivatkozáskoncepciója is magyarázhatja a Thordai-nótajelzések felbukkanását: mivel törekednek kerülni a más felekezet szöveganyagára utaló utalásokat, az unitárius hagyományból választanak nótajelzéseket.

A felsoroltak bizonytalanná teszik, hogy a nótajelzésként felbukkanó Thordai-zsoltárokat szélesebb körben ismerték volna 1632-re, ám az énekeskönyv szerkesztője minden bizonnyal. A Thordai-nótajelzések használata nem erősíti meg azt a sejtést sem, hogy Thordai lenne az 1632-es Isteni dicsíretek szerkesztője. Kanyarónál felmerül az az eshetőség, hogy az unitárius egyháznak célja kinyomtatni Thordai zsoltárkönyvét, amire mégsem lesz mód, ezért aztán néhány zsoltárt hozzákötnek az 1632-es énekeskönyvhöz (Kanyaró 1908, 272). Ebben az esetben szintén nem kell feltételezni Thordai közreműködését, és a nótajelzések is bekerülhetnek azzal a szándékkal, hogy Thordai új fordítása népszerűsödjön.

Összegzés

Nincs arra utaló nyom, hogy az unitáriusok is szerettek volna – református mintára – teljes nyomtatott zsoltárfordítást az énekeskönyv elejére (H. Hubert 2004, 60). Sőt, az ellenkezőjére utal, hogy az 1632-es énekeskönyvtől kezdve nincs különválasztva a zsoltár rész, és hogy nem a zsoltárok sorrendjében, hanem ABC rendben szerepelnek az énekek. Még az is szembetűnő, hogy az 1697-es énekeskönyvbe (RMK I. 1503) bekerül 31 Thordai zsoltár, de több úgy, hogy szerepel vele párhuzamosan ugyanannak a zsoltárnak más fordítása is, tehát a zsoltárok számszerű teljessége nem cél a válogatáskor. Az énekeskönyveknek inkább céljuk énekelhető és használható énekeket adni, a meglévő saját énekhagyományt továbbhagyományozni.

Az 1697-es énekeskönyv szerkesztései arra sem utalnak, hogy Bogáti gyülekezetben ismert zsoltárainak népszerűsége csökkenne (Hevesi 2018, 182; Szatmári 2018, 61). Látványos, hogy az 1700-ban kiadott imaénekeskönyv tud bővülni újabb zsoltárokkal, ahol nem olyan fontos az ismertség és az énekelhetőség, egyénibb megoldások is helyet kaphatnak. Jellemző, hogy az itt megjelenő Bogáti-zsoltárok közül négy és a Thordai-zsoltárok közül kettő esetében nem is tünteti fel a szerkesztő, hogy zsoltárról van szó.

Ha biztos állításokat nehezen is tehetünk Bogáti és Thordai zsoltárfordításának egymáshoz való viszonyáról, annyit talán elért ez a tanulmány, hogy új nézőpontokból világította meg a két zsoltárkönyv elterjedését és az unitáriusok 16–17. századi énekhasználatában betöltött helyét.

Toroczkai Máté graduálja, 1601. Stoll #1005	B33. B85. B90. B95.
RMNy 983 1616?	„…Psalmusok követköznek” B8. B29. B33. B44. B46. B72. B74. B85. B90. B92. B95. B139.
Bölöni-kódex Stoll #30	„G. K.” 1616-ból: B8. B29. „J. B. Z.” 1620-ból: B16.
Csonka antifonálé, 1616. u. Stoll #143	„Sequuntur Psalmi secundum alphabetum.” B33. B29. B85. B8. B104. B92.
RMNy 1290 Kolozsvár, 1623.	B29.
RMNy1541 Kolozsvár, 1632.	„…Psalmusok és különb-különb üdőkre való Dicsíretek következnek az ABC rendi szerént.” B33. B29. B85. B90. B139. B46. B104. B8. B92. B74. B44. B72.
	„Sequuntur cantiones breviores […] suntque ordine Alphabetico congestae” T128. T125. betoldás (ABC renden kívül): T133. T18. T69. T68. T146.
RMK I. 1503 Kolozsvár, 1697.	„…Psalmusok és különb-különb üdőkre való Dicsíretek következnek az ABC rendi szerént.” B33. B29. B85. B90. B104. B8. B92. B44. T33. T101. T103. T69. „Toldalék. T. I.”: T139. T143.
	„Sequuntur cantiones breviores […] suntque ordine Alphabetico digestae” T128. T112. T24. T146. T148. T150. T122. T68. T75. T127. T134. T26. T53. T100. T110. T123. T121. T93. T15. T111. T125. T43. T149. ABC renden kívül: T133.
RMK I. 1558 Kolozsvár, 1700.	„Szép Isteni Dicsíretek és Hálaadások.” ABC rend: B29. újraindul az ABC rend: B4. B151. B15. B1. B104. B62. B23. T133. B146. T125. T47.

Bogáti és Thordai nyomtatott és kéziratos unitárius énekeskönyvekben megjelenő zsoltárai

Hivatkozások

Ács 2011 Ács Pál. „»Én fiam vagy, Dávid…«: A historikus értelmezés korlátai a 2. zsoltár unitárius fordításában”. In A zsoltár a régi magyar irodalomban, szerkesztette Petrőczi Éva és Szabó András, 61–75. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan, 2011.

Balázs 2016/A Balázs Mihály. „Antitrinitarizmus és millenarizmus Erdélyben”. In Balázs Mihály, Hitújítás és egyházalapítás között: Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről, 281–306. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 8. Kolozsvár: Magyar Unitárius Egyház, 2016.

Balázs 2016/B Balázs Mihály. „Radikális heterodoxia és történetírás Erdélyben a 16–17. században”. In Balázs Mihály, Hitújítás és egyházalapítás között: Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről, 231–240. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 8. Kolozsvár: Magyar Unitárius Egyház, 2016.

Balázs 2016/C Balázs Mihály. „Toroczkai Máté pályája”. In Balázs Mihály, Hitújítás és egyházalapítás között: Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről, 201–230. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 8. Kolozsvár: Magyar Unitárius Egyház, 2016.

Bogáti 2009 Bogáti Fazekas Miklós. Magyar Zsoltár 151 verses parafrázisban. A szöveget gondozta Gilicze Gábor. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 2009.

http://mek.oszk.hu/07900/07965/07965.htm

Bogáti 2018 Bogáti Fazakas Miklós. Históriás énekei és bibliai parafrázisai (Énekek éneke, mózesi diadalversek, Jób könyve): 1575–1598. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Ács Pál, Etlinger Mihály, Pap Balázs, Szatmári Áron, Szentmártoni Szabó Géza és Zsupán Edina. Régi magyar költők tára: XVI. századbeli magyar költők művei, új folyam 13/A. Budapest: Balassi Kiadó, 2018.

Dán 1973 Dán Róbert. Humanizmus, reformáció, antitrinitarizmus és a héber nyelv Magyarországon. Humanizmus és reformáció 2. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973.

Dán 1977 Dán Róbert. „Források és adatok Bogáti Fazekas Messiás-képzetéhez”. Irodalomtörténeti Közlemények 81 (1977): 3:355–361.

Dán 1987 Dán Róbert. Az erdélyi szombatosok és Péchi Simon. Humanizmus és reformáció 13. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987.

Dávid 1910 Dávid Ferenc. Rövid magyarázat. Dávid Ferenc művei 1. Kolozsvár: „Ellenzék”-nyomda, 1910.

http://www.unitarius.hu/hitvallas/magyarazat.rtf

Enyedi 2017 Enyedi György. Prédikációi 2. (100–133. beszéd). Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Lovas Borbála. Budapest: MTA-ELTE HECE–Magyar Unitárius Egyház, 2017.

Etlinger 2017 Etlinger Mihály. „Bogáti Fazakas Miklós esete az RMNy 983-mal”. Keresztény Magvető 123 (2017): 2–3:280–286.

Etlinger 2018 Etlinger Mihály. „A Bölöni-kódexről és egy unitárius énekeskönyvről”. Keresztény Magvető 124 (2018): 1:21–47.

Etlinger–Szatmári 2016 Etlinger Mihály és Szatmári Áron. „Bogáti-parafrázisok és reinkarnáció: Keletkezéstörténet, felekezetiség, hagyományozódás”. In Szöveg, hordozó, közösség: Olvasóközönség és közösségi olvasmányok a régi magyar irodalomban (Fiatalok Konferenciája 2015), szerkesztette Gesztelyi Hermina, Görög Dániel és Maróthy Szilvia, 97–111. Budapest: Reciti, 2016.

Farcádi 2007 Farcádi Botond. „Neosztoicizmus és antitrinitarizmus Thordai János zsoltáraiban”. In Szöveghagyomány és íráskultúra a korai újkorban: Tanulmányok a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Tanszékén folyó kutatások köréből (középkor, kora újkor) 2004–2006, szerkesztette Gábor Csilla, 161–185. Egyetemi füzetek 5. Kolozsvár: Egyetemi Műhely Kiadó–Bolyai Társaság, 2007.

H. Hubert 2004 H. Hubert Gabriella. A régi magyar gyülekezeti ének. Historia Litteraria 17. Budapest: Universitas Könyvkiadó, 2004.

Hevesi 2018 Hevesi Andrea. „velünk együtt énekeljenek és imádkozzanak az Úrnak”: A 17. századi unitárius gyülekezeti ének. Adattár XVI–XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 38. Budapest: Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete–SZTE Magyar Irodalmi Tanszék, 2018.

Kanyaró 1902 Kanyaró Ferenc. „Bogáti zsoltárai az árulók és üldözők ellen”. Keresztény Magvető 37 (1902): 1:33–42; 3:148–162.

Kanyaró 1908 Kanyaró Ferenc. „Abrugyi György könyvnyomtatónk zsoltárforditó-é?”. Keresztény Magvető 43 (1908): 5:270–274.

Keserű 2007 Keserű Gizella. „Az erdélyi unitárius egyház megkésett konfesszionalizálódása és a lengyel testvérek a 17. század elején”. In „Nem sűlyed az emberiség!”… Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára, főszerkesztő Jankovics József, 429–450. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet, 2007.

Klaniczay Klaniczay Tibor, szerk. A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig. A magyar irodalom története 2. Budapest: Akadémiai Kiadó, évszám nincs.

Molnár 2015 Molnár Dávid. „…az nagy tengerből való folyóvíznek sebessége…”: Kolozsvári unitárius levéltári dokumentumok és nyomtatványok gyűjteménye Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek korából (1613–1648). A Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 7. Kolozsvár: Magyar Unitárius Egyház, 2015.

Molnár 2017 Molnár Dávid. „A korai szombatos gyűjtemények másolóinak identitása”. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum 33, új folyam 2 (2017): 45–54.

Pap 2016 Pap Balázs. „A második zsoltár, Enyedi György és egyéb unitáriusok”. In Enyedi 460. Tanulmánykötet Enyedi György születésének 460. évfordulójára rendezett kamarakonferencia előadásaiból, szerkesztette K. Kaposi Krisztina és Lovas Borbála, 209–218. Budapest: MTA–ELTE HECE, 2016.

Pap 2017 Pap Balázs. „Az 1602. évi énekeskönyv újdonságai”. Keresztény Magvető 123 (2017): 2–3:227–246.

RMKT XVII/13 Szentpáli N. Ferenc, Felvinczi György, Pápai Páriz Ferenc és Tótfalusi Kis Miklós. Versei. Sajtó alá rendezte Varga Imre. Régi magyar költők tára: XVII. század 13. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988.

RMKT XVII/4 Stoll Béla, Tarnócz Márton és Varga Imre, kiad. Az unitáriusok költészete. Régi magyar költők tára: XVII. század 4. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967.

RMK I. 1503 Isteni dicsíretek. Kolozsvár: 1697.

RMK I. 1558 Imádságos és énekes kézbe hordozó könyvecske. Kolozsvár: 1700.

RMNy 746 Feltételezett 16. századi unitárius énekeskönyv.

RMNy 886 Keresztyéni énekek. Debrecen: 1602.

RMNy 983 Unitárius énekeskönyv, 1616 körül. A címlapja ismeretlen.

RMNy 1290 Unitárius imaénekeskönyv, Kolozsvár, 1623. Példánya jelenleg nem ismert.

RMNy 1541 Isteni dicsíretek. Kolozsvár: 1632.

Stoll Stoll Béla, szerk. A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1542–1840). Budapest: Balassi Kiadó, 2005.

http://www.balassikiado.hu/BB/netre/html/stoll.html

Szabó 1982 Szabó, Géza. „A Hungarian antitrinitarian poet and theologian: Miklós Bogáti Fazakas”. In Antitrinitarianism in the second half of the 16 century, edited by Róbert Dán and Antal Pirnát, 215–230. Budapest–Leiden: Akadémiai–E. J. Brill, 1982.

Szatmári 2015 Szatmári Áron. „Péchi Simon és a Péchi Simon-énekeskönyv”. In Annona Nova VII: A Kerényi Károly Szakkollégium évkönyve, szerkesztette Rétfalvi P. Zsófia és Vörös Eszter, 57–70. Pécs: PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégium, 2015.

Szatmári 2018 Szatmári Áron. „Bogáti nyomtatásban: A Psalterium és az unitárius énekeskönyvek”. Keresztény Magvető 124 (2018): 1:48–65.

Szenci 1971 Szenci Molnár Albert. Költői művei. Sajtó alá rendezte Stoll Béla. Régi magyar költők tára: XVII. század 6. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1971.

Szilasi 2008 Szilasi László. A sas és az apró madarak. Humanizmus és reformáció 30. Budapest: Balassi Kiadó, 2008.

Thúry 1912 Thúry Zsigmond. A szombatos kódexek bibliográphiája, különös tekintettel azok énektartalmára. Mezőtúr: kiadó nincs, 1912.

Varga 1968 Varga Imre. „Thordai János zsoltárainak forrásáról, manierizmusáról”. Irodalomtörténeti Közlemények 72 (1968): 5:541–554.