Kulcsár Péter

Az újplatonizmus Magyarországon

Megjelent: ItK 87(1983/1–3) 41–47.

Amióta Huszti József alapvető tanulmánya¹ (több, mint fél évszázada) megjelent, tudjuk, hogy a Marsilio Ficino által Firenzében kidolgozott újplatonista gondolatrendszer az Alpokon túli területek közül először Magyarországon talált otthonra. Az 1460-as évek közepén Janus Pannonius hozta magával, az ő életében azonban nem vált az állami ideológia részévé. Elsősorban azért nem, mert az akkor még mereven pogány elmélet csak néhány, kontemplációra hajlamos egyén számára mutatott kiutat a középkori ideológia, a keresztény vallás megrendülése által okozott válságból. Ficino akkori eszméi az értelem meg az érzelem síkján mozogtak, és nem ígértek választ a mindennapok problémáival küszködő magyar társadalom nagyon is praktikus gondjaira. Mátyás királynak bonyolult katonai és diplomáciai feladatokat kellett megoldania, hogy rendezze az európai hatalmasságokhoz fűződő viszonyát, hogy a siker reményében vehesse föl a harcot a törökkel szemben. Eközben szilárd hátországot kellett teremtenie, amihez vissza kellett szorítania az ősi oligarchiát, és helyébe új, a történelemben addig nem szerepelt személyeket, családokat, rétegeket állítania. Elkerülhetetlen volt az államháztartás és a hadügy reformja, a központosított államigazgatás kiépítése, a római befolyástól független egyház megteremtése. Ehhez hajlékony, minden rezdülésre azonnal reagáló bel- és külpolitikát kellett folytatnia. Örömmel fogadott volna valamiféle elasztikus ideológiát, de Ficino akkori filozófiája nem ilyen volt. Janus Pannonius is meghalt, a kapcsolat egyelőre megszakadt.

Az érintkezés e szünetére esik Ficino „megtérése”, a keresztény szellemű, a pápa főségével kibékült újplatonizmus megszületése, mely közelebb állt a valós élethez, rugalmasabb volt, mint az előző fázisban. Ezzel a megújult filozófiával érkezett Magyarországra 1476–1477 fordulóján Ficino barátja, Francesco Bandini, aki megnyerte Mátyás bizalmát, és a király haláláig mellette maradt. Megérkezésétől Mátyás haláláig számítjuk az újplatonizmus magyarországi történetét.

A találkozásnak a magyar fél is elébe ment: Mátyás már készült arra, hogy szembeforduljon a pápasággal, csakúgy, mint saját főpapjainak tekintélyes részével. Szakításra természetesen nem kerülhetett sor, ezért olyan elméletre volt szüksége, mely az alapvető elvi kérdésekben azonos platformon áll az egyházzal, a részletekben és a gyakorlatban mégis megengedi a kritikát, az elutasítást, az önállóságot. A keresztény újplatonizmus tanait többek között éppen ebben az irányban kívánta hasznosítani. Merőben más igénnyel nyúlt tehát e gondolatrendszerhez, mint a pápával ekkoriban megbékülő Lorenzo de’ Medici.

Budán, a király személyes közreműködésével, platonista kör alakult ki. Ismerjük Ficino magyar barátait, a levélváltásokat Buda és Firenze között, a királynak, más magyaroknak küldött, dedikált írásműveket, ismerjük azokat a firenzeieket, akik egyszer-másszor megfordultak a Corvinusok udvarában. Tudunk a budai platonista akadémia megszervezésére tett kísérletekről. Sőt, az ellentáborról is tudunk, Johannes Pannoniusról, Temesvári Pelbártról. Tudjuk, hogy az új tanok tőlünk terjedtek tovább Lengyelországba, Callimachus Experiens jóvoltából, és alighanem Bécsbe is, ahová Mátyás vitte magával.

Mindez – lényegében – Huszti József megállapítása. Pontosabbá tehetjük azzal, hogy a mozgalom nem bontakozott ki azonnal Bandini megérkezésekor, és nem bomlott fel teljességgel nyomban a király halálával. Tényleges és értékelhető újplatonikus kapcsolatnak 1477-ben még nincs nyoma. Mátyás mindig érdeklődött az orvostudomány és az asztrológia iránt, már jóval ezelőtt is. Tárgyunk szempontjából tehát mit sem mond az, hogy érdeklődésének ebből az időből is van jele. Az első, nevéhez fűződő kétségtelenül neoplatonikus ihletésű mű Galeotto Marzióé, a De incognitis vulgo, mely még 1476–1477-ben keletkezett, ámde eredetileg semmi köze sem volt Mátyáshoz. Csak amikor a szerző e műve miatt Velencében bajba került, és az inkvizíció elől Budára menekült, akkor írt, 1478 végén egy Mátyásnak szóló ajánlást hozzá.² Ez a mozzanat tehát inkább véletlenszerűnek minősíthető, legfeljebb annyit szűrhetünk le belőle, hogy Mátyás nem utasította el az üldözött szerzőt és az e munkájában fejtegetett tanokat. Ekkor Bandini már két éve élt a budai udvarban. Eközben küldte el számára Ficino a Platón-életrajzot, valamikor 1478 elején,³ nyilván azért, hogy fegyvert adjon a kezébe. Három-négy évre volt szükség ahhoz, hogy Mátyás ráálljon a Bandini által mutatott útra. 1479-ben Ficino egy levelében említi, hogy készít valamit a király számára,⁴ és 1480. október 1-én csakugyan neki ajánlja levelezésének két könyvét.⁵ Ezzel kezdődik az a kapcsolat, mely aztán megszakítás nélkül fennmarad mindvégig. Az újplatonizmus hazai története tehát nem éppen Bandini megérkezésének napján kezdődik.

Ezzel szemben nem is ér véget a király halálának napján. Két és fél évvel később, 1492 szeptember-októberében még keletkezik egy platonista szellemű írásmű Budán, Antonio Bonfini Magyar történetének immár II. Ulászlóhoz intézett előszava.⁶ Idézi annak a Jamblichusnak a nevét és szavait, akinek Ficino fordította művét 1489-ben sürgették a budaiak.⁷ Azt kell tehát mondanunk, hogy Bonfini, aki korábban a pythagoreus Flavius Philostratust fordította, a király halála után is utóvédharcot folytatott a platonista eszmék védelmében, és hogy Ulászló környezetében maradtak néhányan, akiknek tetszését ezzel az előszóval megnyerni remélte.

Valóban. Túlélték Mátyást Ficino régi barátai, Váradi Péter, Báthori Miklós, Garázda Péter. 1489-ben tért haza, és a század végén a dominikánusok budai főiskoláján tanított az a Nicolaus de Mirabilibus, aki valaha Ficino társaságában disputált Lorenzo de’ Medici házában, és akiről a firenzei mester szuperlatívuszokkal nyilatkozik.⁸ Callimachus Experiens is megfordult Magyarországon Hunyadi Mátyás halála után, igaz, János Albert embereként.

Amikor Konrad Celtis 1497-ben Bécsbe érkezik, hogy – mint mondja – Platón és Pythagoras módján oktassa a szabad művészetekre, az ékesszólásra és a filozófiára Germánia ifjúságát,⁹ a Sodalitas litteraria Danubiana tagjai versfüzérrel köszöntik őt. Celtis e sorokat odaiktatja az általa sajtó alá rendezett Apulejus-kiadás élére. A szerzők között ott találjuk Olmützi Ágostont, II. Ulászló titkárát, ott találjuk Julius Miliust, aki még mindig a „regis Pannoniae physicus”, ott van Joannes Tolophus (vagyis Hans Tolhopff), a csillagász; felbukkan a veszprémi püspök (az ifjabb Vitéz János), akit a Sodalitas elnökévé választ.¹⁰ Majd amikor az említettek – úgy a XVI. század első éveiben – sorra elhunynak, a platonizmusnak egyelőre csakugyan nyoma vész a magyar tájon.¹¹

Mindettől függetlenül Huszti megállapítása alapjában helytálló: Ficino levelezésében 1490 után nyoma sincs magyar vonatkozásoknak, az itáliaiak zöme elhagyja Budát, helyükbe németek érkeznek.

Abból a tényből, hogy Mátyás halálával az újplatonizmus napja Magyarországon leáldozott, illetve megint, mint Janus Pannonius idejében, a személyes érdeklődés függvényévé vált, megállapítható, hogy ez az eszmerendszer nem rendelkezett Magyarországon úgynevezett társadalmi bázissal, nem egy réteg szükségleteit volt hivatva kielégíteni, hanem Mátyás tevékenységéhez kapcsolódott, az ő politikájának szolgáltatott ideológiai alapot, és e politika bukásával talaját vesztette. Közügy csak annyiban volt, amennyiben Mátyás egész életműve bizonyos társadalmi érdekek szolgálatában állt. Jellemző, hogy a budai platonista kör szellemi vezetőjének Bonfini magát a királyt tekinti. Alább bővebben szólunk Symposion című munkájáról, melyben a fejedelmi asztal vendégei vitatkoznak – Marsilio Ficino szellemében – a filozófia nagy kérdéseiről. Valamennyien a király műveltségét csodálják. Ez, persze, hízelgés. Az viszont nem hízelgés, hogy a szerző nem talál más olyan magyar szereplőt, akit egy ilyen témával színre léptethetne. A hét vitapartner közül négy olasz: Beatrix, Aragóniai János és öccse, Ferenc, meg Galeotto Marzio. A magyarok közül egyedül Geréb László erdélyi püspök jut szóhoz, ő is csak addig, amíg egyszerűbb dolgok forognak szőnyegen. Filipec János, a váradi püspök és Bánfi Miklós főpohárnokmester csak a többiek bölcsességén ámuldozik. A magyar asztaltársak túlnyomó többsége, Báthori István erdélyi vajda, Kinizsi Pál, Alsó-Magyarország főkapitánya, Magyar Balázs, a világhírű hadvezér, Geréb Mátyás horvát bán, Geréb Péter főajtónállómester, Drági Tamás királyi személynök, Brankovics Vuk, a szerb despota – mint Bánfi Miklós kereken kimondja – a száját sem meri kinyitni.¹² Úgy látszik, hogy a magyar arisztokráciának és főpapi karnak nem volt olyan tagja, akiről el lehetett volna hitetni, hogy számottevő filozófiai képzettséggel rendelkezik. Legalábbis Bonfini Itáliában nem hallott ilyenről.

Arról viszont, hogy maga az uralkodó újplatonikus eszméket hirdet, nemcsak Galeotto és Bonfini tud, hanem egész Itália. Tud róla Aurelio Brandolini Lippo, aki egyik művében (1489) Plato és Trismegistus nevét adja Mátyás szájára,¹³ és tud Leonardo da Vinci, aki a harmónia alkotta lélekről beszélteti őt.¹⁴ Magától értetődőnek tartják ezt a Ficino-kör tagjai, akik dedikációikban Mátyást maguk közül valónak tekintik.

Az újplatonikus tanok budai alkalmazásának példatára Galeotto Marzio könyve, melyben Mátyás király jeles mondásait és tetteit gyűjtötte össze. A szerző gyakran megfordult a budai udvarban,¹⁵ írását a király fiának ajánlotta, tehát amit följegyzett, az vagy valóban megtörtént, vagy legalább megegyezett azzal az eszményképpel, amit Mátyás a maga számára megfelelőnek tartott. Tudjuk, hogy Galeotto nem tartozott a platonisták táborába.¹⁶ Ha műve mégis az ő szellemükben fogant, akkor nem a szerző, hanem a pártfogó felfogását kell tükröznie.

Az 1485-ben keletkezett De dictis ac factis regis Mathiae bőségesen foglalkozik azokkal a beszélgetésekkel, vitákkal, amelyek Mátyás asztalánál, környezetében folytak. Ezek során szinte kizárólag a platóni gondolatkör elemei forognak. A tekintélyek, akiket a király előszeretettel idéz, Avicenna, Hippocrates, Apulejus, a mágia, a fiziognómia, az orvostudomány, a csillagászat írói.¹⁷ Galeotto még Jeromostól is éppen a Buddhára vonatkozó részt hozza elő.

Ezekre hivatkozva fejti ki a király egy alkalommal, hogy az anya szeretkezés közben támadt gondolatai, érzelmei meghatározzák a születendő gyermek külső vonásait, mert a lélekben megvan az erő arra, hogy megváltoztassa a fizikai dolgokat.¹⁸ A külső körülmények viszont a lélekre gyakorolnak befolyást. Például a fűtött szoba, a fűszeres étel és a bor izgalomba hozza a testi párákat, megváltoztatja az agyműködést, és olyan cselekedetekre ragadja az embert, amilyenekre egyébként nem szánná el magát.¹⁹ Azt is megtudjuk, hogy a hevesebb vérmérsékletűek erősebb fűszerekkel élnek, és viszont, hogy csak annak az ételnek van tápereje, amely a vérmérsékletnek megfelel.²⁰ A szellemi élmény, mint az olvasás, teljesen úrrá lehet a test fölött, és öntudatlan mozgásra készteti azt.²¹ A test és a lélek a legszorosabban összefügg egymással, a lélek a test alakját formázza; nyomorék testben ennek megfelelően nem lakhat egészséges lélek.²² Ezért aztán a formátlant, a rútat nézni sem ajánlatos.²³ Egyáltalán, ami torz, ami disszonáns, ellentmondásos, az természetellenes, tehát rút, tehát veszedelmes, tehát kerülendő.²⁴ Szóba kerül a gyermekkori élmények döntő szerepe a jellem alakulásában, az erény és a testi tisztaság összefüggése, az égi szférák mozgása stb.

E néhány apróság is elegendő annak a megállapításához, hogy a fejedelmi udvar szellemi atmoszféráját alapvetően az újplatonizmus gondolatvilága határozta meg. Ehhez alkalmazkodott a budai könyvtár is, melynek tekintélyes hányada kifejezetten az efféle disputák, eszmecserék, elmefuttatások számára szolgáltatott anyagot.²⁵

Azt is megállapíthatjuk azonban, hogy ficinói gondolatvilág elementumai közül csak azokat látjuk itt viszont, amelyek közvetlenül felhasználhatók a gyakorlatban, amelyek a cselekvő ember számára megkönnyítik a döntést, a választást a hasznos és haszontalan, a jó és a rossz között, vagy amelyekkel indokolni lehet egy-egy megtett lépés szükséges és tisztes voltát.

Mátyás elismeri, hogy a természettel ellenkező dolgok veszedelmesek. Veszedelmes – például – a férfias külsejű asszony.²⁶ Ámde – fűzi tovább a gondolatot – lehet-e természetellenesebb valami, mint az asszony nélkül élő férfi? – kérdezi. Márpedig a papok ilyenek, őket tehát el kell távolítani a környezetünkből.²⁷

Sokra tartja a fiziognómia tudományát. Ennek segítségével ismeri ki az embereket; a bűnösökre jellemző tekintetből és taglejtésből jön rá bizonyos vádaskodók hamisságára.²⁸ Ennek segítségével leplezi le a pápai követ aljasságát,²⁹ máskor viszont erre hivatkozva teszi meg püspökké egyik bizalmasát az arisztokrácia tiltakozása ellenére, és kényszeríti ki jelöltjének bíborosi kinevezését a pápa akaratával szemben.³⁰ Mátyás egyik legerősebb fegyverének Galeotto az emberismeretet tartja, mégpedig a gyakorlati tapasztalattal párosult, tudományos alapokon nyugvó emberismeretet.³¹

Ebben az újplatonizmusban nincs helyük Ficino magasröptű eszméinek. Nem teológia ez, nem is filozófia, hanem eszköz a politikai gyakorlat számára. Praktikus jellegét Galeotto is minduntalan hangoztatja,³² de mintha maga Ficino is erre célozna, amikor a magyarországi meghívást az itteni „éghajlatra” és az elmélyült munkájához szükséges nyugalom hiányára hivatkozva utasítja vissza.

Ez tette az újplatonizmus magyarországi változatát némiképpen önállóvá, az eredetihez képest frissebbé, mozgékonyabbá. Igaz, hogy a budai platonista kör élén nem állt olyan képzettségű filozófus, mint Firenzében, ezért elméletileg mit sem adott hozzá a mester tanításához, de a teóriát konkrét alkalmazásában tette próbára, és ilyenformán ráérzett azokra a belső ellentmondásaira, melyeket a teoretikusok majd csak évtizedek múlva fognak fölfedezni. Az a tény, hogy a platonizmus elvileg összeegyeztethetetlen a skolasztikával, ez időben még távolról sem volt nyilvánvaló. Aquinói Tamás ekkor még – Ficino szerint – a „splendor theologiae”.³³ Az ellentét majd a XVI. század vége felé, Giordano Bruno fellépésekor fog a felszínre bukkanni. Esztergomban azonban Mátyás király éppen száz esztendővel korábban vitába keveredik ekörül a Bessarion platonista köréhez tartozó Giovanni Gattóval. Szemére veti, hogy a hozzá hasonló skolasztikus gondolkodók csak Aquinói Tamás és Duns Scotus megoldhatatlan csomóit hajlandók bogozgatni, ahelyett, hogy az emberismerethez és az evangéliumhoz fordulva a gyakorlati erkölcstannal foglalkoznának. Ő maga Jeromosra, a tapasztalatra és az emberismeretre hivatkozva oldja meg a szóban forgó kérdést, amit vitapartnere a skolasztikusok segítségével nem tudott megfejteni.³⁴

A budai újplatonizmus célratörő gyakorlatiasságát, ha lehet, még pregnánsabban mutatja Antonio Bonfini könyve, a Symposion de virginitate et pudicitia coniugali. Pregnánsabban azért, mert kiáltó ellentét mutatkozik a legmélyebb filozófiai problémákat boncolgató szöveg és a mű tényleges tendenciája, praktikus célja között. Egy vitát ír le, amely állítólag Mátyás asztala mellett zajlott. 1485-ben keletkezett, amikor szerzője még nem tartózkodott Magyarországon, az adatok tehát másodkézből származnak. Az ellenőrizhető részletek azonban hajszálpontosak. Bonfini ekkor már készült Mátyáshoz, és nyilván igyekezett minél behatóbb ismereteket szerezni a szellemi környezetről, a kiszemelt pártfogó felfogásáról.

Ez a mű – mint Galeottóé is – minden ízében az újplatonizmus eszmeiségét hordozza; formájában is, címében is Platónra utal. Ő áll a vitatkozók által idézett tekintélyek közül az első helyen, mellette Pseudo-Dionysius Areopagita, Hermes Trismegistus, Zoroaster, Orpheus, Plotinus, Pythagoras, a Szibillák és az újplatonizmus szinte teljes, az idő szerint hozzáférhető irodalma. Bonfini ezek segítségével tekinti át – mondhatni – a világmindenség egészét. Fejtegeti a jó, a rossz, a szenvedés, az élvezet, az öröm, a vágy, az erény, a bűn, a test, a lélek, az állat, az ember, az isten, az egyes, az általános, az élet, a halál, az egység, a különbözőség, a rokonság, az ellentét, a barátság, a vonzalom, a taszítás, az élő, az élettelen, a halhatatlanság és, felsorolni sem lehet, mi minden fogalmát, mibenlétét, a többihez való viszonyát, helyét a világmindenség hierarchiájában; részletesen fejtegeti a számok keletkezését és titkos jelentéseit, ismerteti az égi szférák felépítését, minőségét, mozgását, a csillagképek, planéták természetét, beszél az angyalokról, az ősanyagról és egyáltalán mindenről, ami van, vagy ami lehet. És mindent beleilleszt a nagy egészbe. Amennyire tehát a terjedelem engedi, előadja az újplatonizmus egész teológiai és filozófiai ismeretanyagát. Elméleti teljességével a nemzetközi újplatonista irodalomban is párját ritkítja.

Már ezért is valószínűtlen, hogy e beszélgetés, akár csak egyszerűbb formában is, elhangzott volna Budán, hiszen ott senki sem rendelkezett ekkora felkészültséggel, főképpen nem a király, aki a vita során a legátfogóbb ismeretekről ad számot.³⁵ A mű mégis a budai platonizmus tipikus terméke, és nem volna meglepő, ha kiderülne, hogy Mátyás ösztönzésére készült.

Több szereplője van ugyan – köztük a már említett Galeotto Marzio, aki ezúttal a megátalkodott epikureista mezét hordja –, lényegében azonban Mátyás király és felesége, Beatrix áll szemben egymással. Mátyás a tisztes, szemérmes házastársi szerelem mellett kardoskodik, míg felesége a szüzességet tartja az erények királynőjének. A hosszú és kimerítő (három napig tartó) vita végén Beatrix véleménye diadalmaskodik: Mátyás belátja, hogy helyesebb, ha tartózkodnak a testi érintkezéstől.

Önmagában is kérdéses, nem pirruszi győzelem-e ez egy asszony részéről. Még inkább kérdésessé válik, ha a körülményeket is figyelembe vesszük. 1485-öt írunk ugyanis. Mátyás tíz évi meddő házasság után ekkor határozza el, hogy további várakozás helyett maga mellé veszi természetes fiát, Corvin Jánost, és őt teszi meg utódjának. Így is történt. Ettől kezdve a tizenkét éves fiú követek fogadásakor apja mellett ült, elkísérte őt hadjárataiban, kezdte tanulni az uralkodás mesterségét.

Mátyás ötletének leghevesebb ellenzője magától értetődően a királyné volt, aki nemhogy szüzességet nem fogadott, de az utolsó pillanatig remélte, hogy ő fogja világra hozni a törvényes utódot. A történeti szakirodalom számos példával tudja illusztrálni, milyen eszközökkel próbálta mostohafiának útját állni. A királyi hálószoba titkaiba nem vagyunk beavatva. De ha valaki ezután tartózkodott a testi érintkezéstől, az csak a férj lehetett. És ha valakinek szüksége volt arra, hogy eme újszerű házastársi kapcsolat magasrendű teológiai és filozófiai alapokon nyugodjék, az csak Mátyás lehetett.³⁶

Akár ő biztatta Bonfinit a mű megírására, akár környezetének egy tagja, akár maga a jól értesült humanista saját kezdeményezéséből jött az létre, annyi bizonyos, hogy az újplatonizmust ennél praktikusabb célra nem használták fel a filozófia történetében.

Nem tudható, mit szólt, mit gondolt Beatrix, amikor Bonfini 1486 októberének végén megjelent az udvar előtt, és hódolattal átnyújtotta a nevére szentelt Symposiont, mellette bemutatta a Corvinusok genealógiájáról összeállított könyvecskéjét, amely Corvin János római eredetét dokumentálta, meg hozott egy másikat, saját epigrammáinak kötetét, a királyfinak ajánlva; ennek előszavában arra oktatta őt, hogyan kell viselkednie egy jövendő uralkodónak.³⁷ Véletlen-e, hogy mind a Corvinusok eredetéről szóló Libellus, mind a verseskötet nyomtalanul eltűnt? Véletlen-e, hogy Bonfini, aki ezek után beállt Beatrix mellé felolvasónak, alig egy év múlva „reményében csalatkozva szegényebben vitte vissza Itáliába múzsáját, mint ahogyan elhozta”?³⁸ Aligha csalódunk, ha feltételezzük, hogy a Beatrix és Bonfini között ezután kimutatható rossz viszonynak a Symposion volt a kútfeje.

Hogy Mátyás mennyire vette komolyan azokat az eszméket, amelyeket a humanisták neki tulajdonítottak? Az biztos, hogy leveleiben nyomuk sincs. Az is biztos, hogy az „elvbarátság” nem befolyásolta őt egy-egy személyi döntés meghozatalában. Tanú rá (micsoda véletlen!) Ficino valamennyi magyar barátja. Elsőül Janus Pannonius. Tanú rá a másik újplatonista, Váradi Péter kalocsai érsek, főkancellár, akit Mátyás 1484-ben börtönbe vetett, ahonnan csak 1490-ben szabadult. Meg Garázda Péter, aki évekig Padovában bujkált a király haragja elől, hazatérte után teljes visszavonultságban tanulmányainak szentelte magát. Bizonyos Sacerdos Vincentiusról csak annyit tudunk, hogy Ficino barátja volt, és Mátyás kieresztette a fogságból.³⁹ Az ötödik ismert magyar platonista, Báthori Miklós váci püspök 1480-ban lett kegyvesztett. Esetéről dokumentum is maradt fenn, Mátyás levele, melyben segédpüspököt nevez ki mellé, mintegy felügyelőül.⁴⁰ Ebből úgy látszik, mintha éppen humanista életformája lett volna a kifogás ellene. Galeotto róla szóltában dicséri nagylelkűségét, humanista műveltségét, olvasottságát, szerénységét, nagyvonalú bőkezűségét, mert itáliai mestereket szerződtetett, és óriási költséggel újjáépíttette a váci templomot, magasztalja vendégszeretetét. „Igen tetszett nekem – folytatja – környezetének tiszteletet keltő választékossága: az ő házában állandóan vagy előadnak, vagy tanulnak, vagy énekelnek lantkísérettel, vagy tisztes társalgás járja... A gyakori séták a várból a kertekbe, melyeket ő ültetett és látott el halastavakkal, majd a kertekből a várba föl soha nem esnek derék emberekkel való beszélgetés és könyvek társasága nélkül” stb.⁴¹ Valóságos platóni köröcske, Buda mellett, íme, Vácott is! Teljesen egybehangzóan nyilatkozik a többi humanista. És valami ilyesfélére látszik utalni Mátyás is, csak éppen az ellenkező oldalról világítja meg a dolgot: zabolátlannak és elviselhetetlennek minősíti a püspök botrányos és szertelen életmódját, alávaló önteltségéről, korlátlan és elharapózott szabadosságáról, őrültségéről, tiszteletlen magatartásáról beszél; ezért a püspökség jövedelmének felét az új segédpüspökre bízza, hogy Báthori „haszontalanul szét ne szórja és el ne herdálja”.

Az ugyan nem valószínű, hogy Mátyás életmódja miatt fordult volna Miklós püspök ellen. Idézett véleménye inkább őrá magára jellemző, arra a könnyedségre, mellyel egy eszmét szükség szerint tudott jobb vagy bal oldalára fordítani. – Így hasznosította Platón eszméit is.