Pénzes Tiborc Szabolcs

„Dicsérlec tégedet a poganyoc között Vram…”
A Gilead Balsamuma zsoltárainak helye és szerepe Kemény János életművében

Megjelent: A zsoltár a régi magyar irodalomban: A Csurgón 2007. május 24–27-én tartott konferencia előadásai, szerkesztette Petrőczi Éva–Szabó András, Bp., Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, 2011 255–265.

Szakirodalom és problémák

Kemény János politikai pályájának, sőt életének is könnyen a végét jelenthette volna az 1657 nyarán történt dicstelen rabságra kerülése. Hogy mégsem így történt, azt reális helyzetértékelésének köszönheti, illetve annak a kommunikációs stratégiának, mellyel a megváltozott élethelyzet okozta kihívásokra reagált. Több tanulmány érintette már Kemény krími propaganda-tevékenységét, elsősorban leveleire, az erdélyi hadsereg pusztulásáról írt röpiratára és a rabok imádságára fókuszálva. Életében egyetlen kinyomtatott művére, a Gilead Batsamumára azonban meglehetősen kevés figyelmet fordítottak. A bélyeg, hogy a könyv csak csekély mértékben viseli magán az eredetiség, az önálló munka jegyeit, felületessé tette a kutatókat. Paradigmaváltásra csak 2004-ben került sor, amikor napvilágot látott Fazakas Gergely Tamás alapvető tanulmánya, amely a 17. századi imádságirodalom műfaji kérdéseit a Kemény-mű perspektívájából vizsgálja (Fazakas 2004, 27–63). Az irodalomelméleti szempontokat érvényesítő dolgozat a filológiai tényezők vonatkozásában a korábbi kutatásokra hivatkozik (Malártsik 1911; Csabai 1911, 19 – 35; V. Windisch 1959, 5–66; Csorba 2003, 132–154), s ezen a ponton kiegészítést kíván. Leginkább azért, mert a Gileaddal foglalkozó szerzők a történeti kontextusból kiragadva, kizárólag a szerző felől közelítve írták le a művet. Dolgozatomban elsősorban a nyomtatás körülményei, a kinyomtatott kötet szerkezete és egy izgalmas nyomdahiba nyomán próbálom meg rekonstruálni a könyv születésének indítékait és motivációs bázisát.

II. Rákóczi György tragikus lengyelországi hadjárata az erdélyi belpolitikában is földindulást okozott. A politikai érdekcsoportok retorikájának központi elemévé lett a bűnbakkeresés (B. Szabó 2006, 204; S. Sárdi 2007). Mivel Keményt a körülmények távol tartották a közvetlen véleménynyilvánítástól, a fejedelem ellenzéke azon igyekezett, hogy megrendítse a befolyásos főúr hatalmi pozícióit. Kemény számára létkérdéssé vált tetteinek igazolása és a közvélemény meggyőzése. A cél elérése érekében olyan kommunikációs csatornát épített ki, mely fogsága idején mindvégig kifogástalanul működött. 1658. április 10-én kelt bizalmas levele érdekes adatokat szolgáltat a hírközlés és terjesztés módjáról (Szilágyi 1882, 609–613). Határozott utasításaiból világosan látszik, hogy Kemény feltétlen bizalmát mindössze két ember élvezte: a húga, Bethlen Ferencné és fia, Kemény Simon. Politikai jellegű tevékenységébe még jövendőbelijét, Lónyay Annát sem avatta be. (A Malártsik említette Kemény-Lónyay levelezés éppen ezért indifferens forrás. Malártsik 1991, 11.) Hozzájuk kipróbált és elkötelezett ügynökök vitték a híreket, közben a közhangulatot is felmérve, s a két bizalmas intézte a nyilvánosságnak szánt információk terjesztését. Ily módon jutott Erdélybe a Ruina Exercitus Transsylvanici, a [...] raboknak buzgó imádsága és a Gilead Balsamuma kézirata is. Ez utóbbi az egyetlen olyan küldemény a számtalan elveszett közül, amit az első sikertelen kísérlet után bizonyíthatóan még egyszer összeállított és megpróbált kijuttatni a Krímből. Ez felveti a kérdést: ha Kemény ilyen fontosságot tulajdonított munkájának, miért kezeli a tudományos kutatás ennyire marginálisan, s anomália-e egyáltalán a Gilead Balsamuma a koherens szövegkorpuszban?

A Gilead Balsamuma öndefiníciója szerint: „Sz. Dávid Száz ötven Soltárinak, czéljok és értelmek szerént egyben szedegettetéseknek, és Kilencz Részekben alkalmasztattásoknak Tablaja. Az Ov és Uj Testamentumbéli Szenteknek-is, külömb külömb féle alkolmatosságokkal szerzett, söt az Istennek Sz. Könyveiben, azon kivül az Apocryphusokban-is, tanuságunkra meg-irattatott nevezetesb buzgo Imádságokéival egygyütt, bé summálván s’ rekesztvén Idvezitönk maga formálta Könyörgéssel.” (RMK I, 947). A kötet, tehát látszólag nem más, mint egy szubjektív zsoltárcsoportosítás és imádságválogatás, aminek – az elöljáró beszédet, a kilenc csoportosítási kategória megnevezését, valamint a kötet végén található [..] raboknak buzgó imádságát leszámítva – csak összeállítója és válogatója volt Kemény János. Az optikai csalódást az okozza, hogy a kutatók többsége vagy egyáltalán nem, vagy csak felületesen nézte át a Kemény-levelezést. Malártsik Lajos például kategorikusan kijelentette, hogy „Kemény leveleiben sehol sem említi e munkáját;” (Malártsik 1911, 11) de téved.

Említi, méghozzá elég különös helyen, abban a már hivatkozott bizalmas levélben, amiben a kommunikációs stratégiáról is írt. „Kemény Simon kezéhez küldtem volt valami irásokat, ha azt is el nem vesztették, az manifestummal még most nem ideje élniek; de az psalteriumot és imádságokat kinyomtatni ne késleljék.” (Szilágyi 1882, 612). A levélből egyértelműen kiderül, hogy a küldeményt Ráduly László és Katona Mihály veszítette el Moldvában. Számunkra azért fontos mindez, mert Ráduly többé nem tért vissza a foglyokhoz, és tudjuk azt, hogy 1657. szeptember 3. után néhány nappal már Erdélyben volt Kemény augusztus 6-án, Moldvában írt üzenetével (Szalárdi 1980, 385). Ebből következik, hogy a Gilead Balsamumának első, elveszett változata 1657. július 31. és augusztus 6. között, tehát mindössze egy hét alatt készült el. A kronológiai egyeztetés számos kérdést vet fel, melyek közül a legfontosabb annak megválaszolása: hogyan lehetséges tábori körülmények és létbizonytalanság közepette egy nyomtatásban 230 lapos könyvet egyetlen hét alatt összeállítani, illetőleg a Bibliából kimásolni.

Kemény János vallásossága és egyházi kapcsolatai

Kemény János kortársaihoz hasonló bibliás ember volt, ami leveleinek reminiszcenciáiból is látszik. A korabeli felfogás szerinti kegyes életet élt, bár az egyház belpolitikai kérdéseiben kerülhette az állásfoglalást, hiszen fogságba esésekor együtt aggódtak érte egyháza konzervatív (Beke 1895, 638) és puritán prominensei. Életében mindössze ketten ajánlottak könyvet neki, Medgyesi Pál 1650-ben, és Geleji Katona István, a püspök unokaöccse, 1653-ban (Gelejei 1653a; Geleji 1653b). Medgyesi a Doce nos orare, quin et praedicare című homiletikai kézikönyvének, a könyörgésekről szóló részeit magában foglaló, Abba Atya című különnyomatának (Medgyesi 1650 – az Abba atya szövegére – az előszót leszámítva – a Doce nos orare… [RMK I, 832] részeként hivatkozom) dedikációjában viszonyukról az alábbiakat írta: „Kemény János uramnak... igaz Haza fiának, és az Isten Anyaszenteggyházának kegyes Oszlopának nekem bizodalmas joakaro Uramnak, Patronusomnak... Alkalmas ideje már, NAGYSAGOS URAM, miulta keresdegelem a’ módját, mint mutathatnék NAGYSAGODHOZ, eleitül fogván hozzám-való nagy szeretetiért, érdemem felett-való betsülletiért, és sok rendbéli hasznos szolgálatiért, valami emlekezetes háládatosságot; de kisebb lévén az én értekem és sorsom, hogy nem mint én azt, tsak menyire-való részböl-is nem hogy a’ NAGYSAGOD várakozása, de tsak a’ magam ítéleti szerént-is, meg-tselekedhettem volna. Mostan-is, a’mivel a kisded tehetség és alkalmatosság NAGYSAGODhoz bé-köszönnöm enged, mitskét tészen? mellyel ugyan magam fel-tételéböl-is, köteles háládo voltomat NAGYSAGODHOZ nem végezni, hanem kezdeni akarom; olly reménséggel, hogy Isten éltetvén, még elébb-is mennyek az ö kegyelmessége szerént, ez NAGYSAGODHOZ-való buzgoságomban.” (Megyesi 1650, [*2r–*3r]. Az Abba Atya teljes előszavát a kolozsvári Akadémiai Könyvtárból sikerült csak megszereznem, mert az általam felkeresett magyarországi könyvtárakban a könyvnek csak töredékes példányai voltak megtalálhatók. Éppen ezért az Abba Atyára történő hivatkozásokkor – az előszót elszámítva – a Doce nos orare…-t idézem.) Ezek az ajánló sorok Kemény részéről feltételezik a mű elolvasását és ismeretét, ami magyarázatot adhat a Gilead Balsamuma összeállításának már-már lehetetlennek tűnő gyorsaságára. Medgyesi ugyanis a bibliai „mondások” minél maradandóbb rögzítése érdekében javaslatot tett egyfajta mnemotechnikai eljárás alkalmazására: „Ha irni tud[s]z, tsinály tiszta papyrosból egy Könyvet, és hellyel hellyelaz levelekre fellyel ird-le az könyörgésnek külön külö-való Ágaival Tzikkelyeivel eggyüt, egész levelet hagyván mindenik Résznek és Ágnak, Tzikkelynek: s-az után valaminemö fö s-kiváltképpen-való szollásnak módját vagy mondást olvas, avagy hallasz a Részeknek avagy Agaknak valamellyikére illendőt, ird le mindjárt azoknak alájok. Melly szokást ha meg-tartasz s-ez Hellyeket szorgalmatossan gyakorlod, ottan ottan tekéntéled, s-által s-meg által olvasod, az én itéletem szerént derekasson készszé tészen téged, hogy minden alkalmatossággal könyöröghess értelemmel, akar egyedül akar egyebekkel, kívánt vigasztalásodra.” (Medgyesi 1650, [F4v]). Ugyanez az eljárás a Doce nos orare-ban: „Az Sz. írást gyakran olvassa, s-szoktassa magát a’nak szóllásihoz, az Út-mutatásokban avagy Táblákban lévő fő-fő Részekhez és Tzikkelyekhez illendő, s-azokra tartozó példáiban. Melly végre az Út-mutatásoknak Tzikkelyei után mindenüt, jó darab puszta papyrossat hagyon, hogy mikor az Bibliát olvassa, a’mit az olvasás közben hová-valónak esmérend lenni, mindjárt oda jegyezhesse...” (Medgyesi 1650, [D1v]).

Kemény feltehetően ezt az iránymutatást követte, és alighanem már a fogságba esés előtt is készített jegyzeteket bibliai olvasmányairól. Elég volt a kiválasztott témákhoz csupán az igehelyeket rögzítenie, mert ezek alapján a témák bármikor visszakereshetők voltak. Ez a módszer a kiküldést is megkönnyítette, töredékére csökkentve a későbbi nyomtatott terjedelmet. (Kemény János a széles körben elterjedt Jansonius-féle, 1645-ben Amsterdamban kiadott magyar nyelvű Bibliát használta. Csabai 1911, 21; Malártsik 1911, 31 – 36. Van azonban Keménynek egy másik Bibliája is: „Egy deák biblia ezüstös-aranyas táblájú öreg Rákóczi György-féle.” P. Szathmáry 1881, 775.) A Gilead Balsamumának bármely példányát megvizsgálva igazolható e metódus, ugyanis a nyomtatásban van egy árulkodó hiba. A kilenc csoportba osztott zsoltárok a csoportokon belül növekvő számsorrendbe vannak szedve, azonban a nyolcadik részben a 103. és a 114. közé beékelődve a 3. zsoltár található, ami alapvetően a hetedik részbe van besorolva. Önmagában az, hogy egy zsoltárt kétszer is említ, nem volna meglepő, hiszen a 19. és a 119. ugyancsak több csoportban felbukkan, bizonyságául a Fazakas által felismert és szépen bemutatott tipologizálási tudatosságnak. A 3. zsoltár esetében azonban másról van szó. Kemény arab számokat használt a zsoltárok jelzésére, a nyomdában viszont átírták ezeket római számokra, s így lett a 111-esből 3-as. A sorrend megtörését egyáltalán nem vették észre a nyomtatási szakaszban, amit az is igazol, hogy a 3. zsoltárt kétszer szedték ki. A hetedik részben szereplő változatban ugyanis a versek számozásából kimarad az ötös szám, míg a nyolcadikban nem. (Malártsik és Csabai is felfigyelt a 3. zsoltár kétszeri előfordulására, de míg Csabai nem talált magyarázatot a hibára, addig Malártsik Kemény tévedésének tulajdonította a római 3-as és az arab 111-es felcserélését. Csabai 1911, 25–26; Malártsik 1911, 14–15.)

Medgyesi Pál, a szerkesztő

Kemény és Medgyesi egymás iránt való kölcsönös tiszteletét tanúsítja az Abba Atya ajánlása, illetve használata, de kapcsolatuk szorosságát mutatja az is, hogy a Gilead Balsamumától külön életet élő, [...] raboknak buzgó imádságát, Medgyesi az Ötödik jajj 1658-as kiadásához csatolta. Kettejük viszonyát még szorosabbra fűzte a kölcsönösen tisztelt Lorántffy Zsuzsanna személye. A Medgyesi–Lorántffy kapcsolatot már igen nagy részletességgel ismerhetjük Petrőczi Éva kutatásaiból, azonban a Kemény–Lorántffy viszonyt elég nagy homály fedi. Két okból is érdemes megvilágítanunk ezt a személyi összefüggést. Egyfelől azért, mert Kemény a Gilead Balsamumát épp az özvegy fejedelemasszonynak ajánlotta, másfelől pedig, hogy elejét vegyük az olyan találgatásoknak, mint „Az, hogy Kemény János a propagandában Lorántffy Zsuzsannával kívánt bizonyos fokig együttműködni, azt sejteti, hogy politikai törekvéseiknek a fejedelemmel szemben lehettek közös pontjai.” (Lukács Zs. 1995, 76). A kijelentés relativitását a fejedelmi özvegy, 1659 augusztusában Medgyesi Pálhoz írt levele teszi világossá, melyben „A sértett egykori patróna fia védelmében önzéssel, pozícióhajhászással vádolja korábban oly sokszor megoltalmazott papját...” (Petrőczi 2002, 17). Kemény és a fejedelemasszony közvetlen kapcsolata legalább 1640-ig nyúlik vissza, amikor is egy hathetes utazáson bejárták Bereg vármegyét (Szilágyi 1885, 54–63). Az 1650-es években leveleztek egymással (Szilágyi 1887, 674, 683), s Kemény Rákóczi Zsigmondnak is bizalmasa volt. Lorántffy Zsuzsanna a végrendeletében szintén megemlékezett Keményről. (Munkács és Diósgyőr vonatkozásában. A Rákóczi… 161.) Tény viszont, hogy Kemény és II. Rákóczi György kapcsolata soha nem volt felhőtlen (P. Szathmáry 1871, 53–55, 58–61, 91–94, 99–106), jóllehet Kemény minden alkalmat felhasznált hűsége bizonygatására. Mindig is bizalmatlanok voltak egymással szemben, s ez állandó és kölcsönös magyarázkodásra késztette mindkettőjüket. A lengyelországi fiaskó felelőssége, a kezdeti indulatok után sorsközösségbe kényszerítette őket, de a látszattal ellentétben óvatosságuk mindvégig megmaradt.

A Medgyesi–Lorántffy–Kemény viszonyrendszer felvázolása új utat nyithat a Gilead Balsamuma szerkesztőjének azonosításához is. A kiadó előszava ugyanis a következő címet viseli: „A Nyomtatás igazgato, az Olvasohoz.” (Kemény 1659, 3). Malártsik a kiadói ajánlás szerzőjének Rosnyai Jánost, az impresszumban feltüntetett nyomdászt tartja (Malártsik 1911, 4), a helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű. A „nyomtatás igazgató” ugyanis azt írja: „Noha a’kik voltaképpen esmérjük, [mármint Keményt] mit csudáljuk? Én a magam tudásábol és tapasztalásábol vagyok tanéttatott s-tészek bizonyságot rolla, hogy ez Scriba doctus in regno coelorum, mint Idvezítőnk szoll, még jó idején, a jobb szerencsének idejében, mint Okos Házi-gazda, Ovkat és Ujakat rakot volt bé tárházában; s-mind azokat tudgya már most Isten segitségéből elő-adni és hozni.” (Kemény 1659, 5. Az idézett bibliai locus: Mt 13:52.) A sárospataki nyomda történetét feldolgozó Takács Béla a következőket írja Rosnyairól; „Származását, korábbi munkásságát illetően csak feltevésekre szorítkozhatunk. Nevéről ítélve, felvidéki születésű lehetett, mesterségét is valamelyik felvidéki nyomdában tanulhatta... legkésőbb 1656 végén kezdte meg a munkát a tipográfiában... Aránylag fiatal emberként került ide...” (Takács 1978, 19). Kevéssé valószínű tehát, hogy Rosnyai írta volna az előszót, s az is kétségtelen, hogy a „nyomtatás igazgató” inkább szerkesztőt jelent. A kiadói előszó idézete egyértelműen a Doce nos orare... című munkában leírt és Kemény János által alkalmazott bibliaolvasási metódusra emlékeztet. A „tanéttatott”, s a főúr által használt módszert jól ismerő szerkesztő személyét illetően erős gyanút táplálhatunk Medgyesi Pál iránt. Ebbe az irányba mutat a kötet címe is, melyre hatással lehetett a sokféleképpen magyarázható, Jer 8:22 korabeli angliai népszerűsége is.

Gilead Balsamuma

A 17. század első felében puritanizmus őshazájában öt szerző is a Gilead Balsamuma címet adta munkájának (Ward 1622; Roborough 1626; Boyd 1629; Tuckney 1643; Hall 1646.). Értelmezéseikben a gileádi balzsam orvosságot jelent betegségekre, pestisre, Anglia sebeire, a lelkiismeretre, de erkölcsi és isteni vigasztalást is nyújt a szomorú időkben.

Medgyesi Sárospatakon 1658 júniusában így prédikált: „Boldog tehát ellenben, oh igen boldog, az Isten igaz Anyaszentegyházának e földi sok keserü szerencsétlenségek s-késértetek alat-is állapatja; mellyet Isten e minden vigasztalásokkal s-lelki gyözködö örömmel gazdag és tellyes értelemre Hitre méltóztatott, jutatot! Oh Istennek áldott Gileadja, melyben ez szív erösétö s-örvendeztetö Balsamumok teremnek és folynak!” (Medgyesi 1660a, 26–27). Az 1658. augusztus 25-én elmondott Kétség torkabol hihatlo lelek...című prédikáció előszavában ugyancsak felbukkan a szókapcsolat (Megyesi 1660b, 4). Szántai Poóts István szintén használta a Rhédey Ferenc halotti prédikációját bevezető elöljáró beszédében: „Halni bocsátódé magadat? Oh ne. Mert ez fogát kegyetlenül reád tsikorgató Gileadban találtatik-még valami orvoslásodravalo jo illatu Balsamumocska. Bizony él-még a’ te Doctorod Sionban, a’ ki bal kezével noha meg-szomoritott; de job kezével meg-éleszt, meg-vigasztal.” (Poóts 1668, [B1r]). Az említések sorába illeszthető még Debreczeni P. János Hasznos Tanács a’ megsebbedett lelkü emberhez című ajánlóverse is:

Itt vagyon flastroma a’ nyomorúságnak,
Lelki balsamuma minden poklosságnak,
Rakott patikája Isten Ostorának,
Tellyes orvossága Christus kisnyájánalc.
(Técsi 1659, [A3v])

Az 1650-es 60-as években kizárólag ebben a ’vigasztaló’ értelemben említik a balzsamumot, s a „Beteg Hazára” utaló értelmezés csak 1672-ben jelenik meg Köleséri Sámuelnél (Csorba 2003, 138–140). Kemény sehol sem említi a kifejezést, így talán a címet is a kötetszerkesztő Medgyesi találta ki.

Vélhetően szintén az ő ötlete volt a [...] raboknak buzgó imádságát, a zsoltárok és a bibliai könyörgések után, a kötet végére illeszteni, mivel Kemény a Doce nos orare... szellemében, a címlap tanúsága szerint is, a Mi Atyánkkal... lezártnak tekintette művét. Feltételezésünket erősítheti, hogy a rabok imádsága éppen úgy a mű végén szerepel, mint Medgyesi Ötödik jajjában.

Az összeállítás motivációi

A körülményeket figyelembe véve világosan látszik, hogy a Gilead Balsamuma összeállítását 1657 késő nyarán és 1658 decemberében egészen más okok motiválták. Az első változatról semmit sem tudhatunk, mert a szöveg elveszett, de bizonyosra vehetjük, hogy a válogatást kísérő levél másképp szólhatott. A fogságba esés után alig egy héttel, kétségbeesés és bizonytalanság közepette nyilván kevésbé foglalkoztatták Keményt fogolytársai bibliaolvasási szokásai, mint később közel másfél év összezártság után. Azzal indokolja ugyanis a második változatban művének elkészítését, hogy „A’ mint hogy némely egyigyűvek elővévén valamely egyébiránt szép imádságokkal teljes könyvecskét és folytában olvasván, reggelre avagy délre rendelt könyörgéseket estve, estvélit reggel mondják... Némelykor a’ nagy záporeső leszakad, s esőt kérnek... és több efféle fogyatkozások is esni szoktak. Igy ez psalmusokkal való élésben is, ha az rendesség meg nem tartatik, történhetik az, hogy némely nagy boldogságban élő ember nyomorúságiról való méltatlan panaszival búsítsa Istent, azokban lévő szóknak folyási szerént.” (Kemény 1659, 8).

De lehetséges az, hogy az erdélyi politika körén kívül kerülni nem akaró Keményt, akinek minden törekvése arra irányult, hogy tisztán és feddhetetlenül kerüljön vissza hazájába, ez a probléma annyira foglalkoztatta, hogy a nyomtatás szándékával kétszer is összeállítsa művét? Véleményem szerint már csak azért sem, mert az elsődlegesen megcélzott olvasóközönséghez, a fogolytársakhoz reménytelen vállalkozás lett volna visszajuttatni a kinyomtatott példányokat. A Gilead Balsamumának elsődleges célja az, hogy implicit módon közvetítsen információkat Kemény Jánosról a hazai közvélemény számára, bár természetesen nem zárhatjuk ki az összeállításnak a rabok közötti kéziratos terjedését, s esetleges paraliturgikus funkcióját sem (Fazakas 2004, 45). A mű elsősorban az erdélyieknek szólt, azt jelezve, hogy Kemény János még él, sőt a pogányok között is kegyes, istennek tetsző életet él. Az egyre terjedő rágalmakkal szemben fejedelemhez való hűsége lankadatlan, s Erdélyért kész belenyugvással akár életét is áldozni.

A zsoltárcsoportosítás és imádságválogatás ötlete nyilván a Dávid királlyal való paralel élethelyzet felismerésében gyökerezik, melynek egyenes következménye lehetett a Zsoltárok Könyvének és az ahhoz készített korábbi jegyzeteknek a felidézése és újraolvasása. „Noha a’ Szent Dávid király és próféta az Úristennek oly kiváltképpen való kedves embere vala, hogy maga tanúbizonyságot tenne mindenek előtt: találtam szívem szerint való férfiat... mindazáltal sem az emberi gyarlóságtól és indulatoktól üressé, sem pedig lelki s testi próbák és nyomorúságok szenvedésiben részetlenné nem tötte s hadta vala;” (Kemény 1659, 6) – olvashatjuk az elöljáró beszédben, s ezzel Kemény, sajátos önmitizációval, dávidi szereppozícióba helyezkedett. Így a zsoltárok lehetővé tették számára a Dáviddal való szólást. Itt újra csak visszaköszön a Doce nos orare..., elsősorban a tényleges imádságoskönyvekkel kapcsolatosan megfogalmazott tanácsa: „...nem kell megvetni az másoktul formalt könyörgéseket-is, hanem mind a’dig azokkal jobb élni, míg magunkat jól el-nem készéttyük, tudomány és könyörgő Léleknek Istentől nyerése által. Még az gyakorlottabbaknak-is penig... nem árt az írott Könyörgéseket, főképpen a’mellyeket a’hoz értő nagy lelki buzgo emberek irtak, meg tekénteni...” (Medgyesi 1650, [D3r]). Noha Kemény nem nevezhető gyakorlatlannak, s valószínűleg ő magát sem tartotta ilyennek, mégis előszavában, ahogy Fazakas Gergely helyesen megállapítja „...a kiadott mű esetleges hibáit elhárítandó, maga mentségeként minutio-t alkalmaz” (Fazakas 2004, 40).

Zsoltárcsoportosításának két legszemélyesebb része a „Titkos gonosz akaroi, Rágalmazoi, és nyilván valo ellenségi felöl is panaszolkodván, azok ellen valo oltalomért, és nyomoruságábol meg-szabaditásért könyörög Istennek a Szent Király...” címet viselő hetedik és a „Szent Dávidnac és az Israelitáknac, külömb-külömb alkalmatosságokban szerzett Énekei...” című kilencedik csoport. Keményt rabsága alatt folyamatosan támadták Erdélyben, pletykákat terjesztettek fejedelemségre töréséről, ami folytonos védekezésre kényszerítette. Leveleiben nem győzte bizonygatni hűségét II. Rákóczi Györgynek. A kilencedik részében is mintha ugyanezt tenné, amikor a többi csoporttól eltérő módon, az itt szereplő zsoltároknak alcímet is ad. A 20. zsoltár ,,A’ királyokért és egyéb Méltoságbeliekért”, a 82. a „Hamis Migistratusokrol”, a 101. „Az jó Vdvar tartó Magistratusokrol”, a 108. „A jó és szerencsés birodalomért, s lelki képpen az Isten Tiszteletinec, és Ecclesiajánac terjedéséért”, a 132. „Az Istennec jelen léteért az Ecclesiai és Politiai [így!] igazgatásban”, a 133. „Az Hiveknec ő köztöc való egységért”, a pedig 137. a „Rabságban lévőknec s abbol szabadultacnac Énekek” alcímet kapta.

A dávidi szereppozíció megmagyarázná, hogy miért írta össze másodjára is a zsoltárokat és az imádságokat. Történt ugyanis egy olyan esemény az életében, ami nem maradhatott kommentár nélkül. A tatárok 1658 késő őszén a moldvai Tirgoviştébe szállították főúri rabjukat abból a megfontolásból, hogy fejedelemmé tegyék őt Erdélyben. Tervük azonban meghiúsult, s ezért Keménynek vissza kellett térnie bahcsiszeráji börtönébe. Csakhogy a tatárok újbóli megjelenése a fejedelemség határain roppant félelmet keltett az erdélyiekben a nyári apokaliptikus méretű pusztításuk után. A „fejedelemjelöltnek” pedig tisztáznia kellett magát. Kevés szorosabb párhuzam adódhatott volna a történtek interpretálására, mint a zsoltárokkal felidéztethető Dávid király élete, hiszen Dávid Saul elől a pogány filiszteusok földjére menekült, majd oldalukon hadba vonult Izrael ellen, de a filiszteus vezérek nem engedték őt harcolni, s ezért visszaküldték száműzetése színhelyére, ahol a Biblia szerint összesen éppúgy egy év négy hónapig tartózkodott, mint 1658 decemberéig, a Gilead Balsamuma második összeállításáig, Kemény tatár fogságban.

Kemény János 1659 júniusában térhetett végleg haza Erdélybe, de 1659. szeptember 29-én már a következőket kellett írnia Lónyay Annának: „Erdélybe érkezésemnek mennyi napjai, azoknál sokkal számosabbak voltak félelmes busulásim. Elhagyván egyéb dolgokból állókat, jelentem csak ez egyet, hogy az ország és a fejedelmek nem hagyván békét kénytelenségből kellett vala egyvelednem az ő veszekedéseknek megcsendesítésében való fáradozásban, melyek közben Rákóczy urunk reménytelen lévén az fejedelemséghez jutáshoz, Barcsay uramnak pedig abban megmaradáshoz, igy külön-külön mindenik akarták az én nyakamba vetni...” (Tóth 1900, 191–192). Ez a pillanat jelentette Kemény számára a vég kezdetét.

Hivatkozások

A Rákóczi család a Sárospataki Református Kollégiumban őrzött dokumentumok tükrében.

http://www.gradatio.hu/nagykonyvtar/digit/txt.pdf

Beke Antal, Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárit: Harmadik közlemény, TT, 1895.

Boyd, Zachary, The balme of Gilead prepared for the sicke, Edinburgh, 1629.

B. Szabó János, Erdély katasztrófája 1658-ban: A védelem összeomlásának politikai és pszichológiai okai, Aetas, 2006.

Csabai István, Kemény János erdélyi fejedelem irodalmi munkássága, Bp., 1911.

Csorba Dávid, Az 1657-es év mint a nemzeti történelemszemlélet egyik toposza, Studia Litteraria, 2003.

Fazakas Gergely Tamás, Panasz és vigasztalás Kemény János Gilead Balsamumában: A 17. századi magyar imádságirodalom néhány műfaji jellegű kérdése, Könyv és Könyvtár, 2004.

Geleji Katona István, Disputatio Metaphysica..., Franeker, 1653a. (RMK III/l. 1834.)

Geleji Katona István, Disputatio Politica De Bello et Pace..., Franeker, 1653b. (RMK III, 1834.)

Hall, Joseph, The balme of Gilead; or, comforts for the distressed, both morall and divine, London, 1646.

Kemény János, Gilead balsamuma, az az Sz. Dávid száz ötven soltárinak czéljok és értelmek szerént egyben szedegettetéseknek és kilencz részekben alkalmasztatásoknak tablaja. Az Ov és Uj Testamentumbéli szenteknek-is külömb külömb féle alkalmatosságokkal szerzett, söt az Istennek Sz. Könyveiben, azon kivül az Apocryphusokban-is tanuságunkra meg-irattatott nevezetesb buzgo imádságokéival egygyütt bé-summálván s' rekesztvén Idvezitönk maga formálta könyörgéssel. Gyerö Monostori Kemeny Janos irta Tatár országi rabságában. Sárospatak 1659. (RMK I, 947.)

Lukács Zs. Tibor, A korabeli propaganda és 11. Rákóczi György megítélése, Aetas, 1995/1., 68-94.

Malártsik Lajos, Kemény János „Gilead Balsamuma”, Sátoraljaújhely, 1911.

Medgyesi Pál, Abba Atya, avagy könyörgésnek lelke, melly szerént kiki tsak magátul-is, készen, mindenféle dolgokrul, akarminémii állapotban, válogatott szép lelki buzgosagokat önthet-ki Isten elöt. Ki-szakasztatott a’ könyörgésre ki-adott mesterséges táblákból: és az ö meg-betsülhetetlen használatosságáért Hlyen kis formában, külön-is közönségessé tetetett. Várad, 1650. (RMK I, 833.)

Medgyesi Pál, Gyözködö hit a’ Testen, e’ Világon, Bünön, Halálon, Poklon és Kárhozaton; Christusnak Isten Jobjara üléséböl, Praedikaltatott a Sáros Pataki Ecclesiaban, Sz. Marc utolsó Részénec Rend szerént-való magyarázásánac alkalmatosságával, 23. Junii 1658-ban. = M. P., Magyarok Hatodik Jajja... Sárospatak, 1660a.

Medgyesi Pál, Ketseg torkából hihatlo lelek = Uő., Magyarok Hatodik Jajja..., Sárospatak, 1660b.

Petrőczi Éva, Lorántffy Zsuzsanna és Medgyesi Pál = Uő., Fél-szentek és fél-poéták, Bp., 2002 (Régi Magyar Könyvtár Tanulmányok, 5).

P. Szathmáry Károly, A Gyerőmonostori B. Kemény-család idősb, fejedelmi ágának okmánytára, Pest.

P. Szathmáry Károly, Egy magyar fejedelmi kincstár, TT, 1881.

Roborough, Henry, Balme from Gilead, to Cure All Diseases, Especially the Plague. Foure and Twentie Sermons on 2 Chron. 7.13,14. And Two Sermons of Thankesgiuing for Gods Deliuerance of London from the Plagve. Preached Anno. 1625. in the Church of St. Leonard Eastcheape, London, 1626.

Szalárdi János Siralmas magyar krónikája, kiad., bev., jegyz. Szakály Ferenc, Bp., 1980 (Bibliotheca Historica).

Szántai Poóts István, Praedikatio, Mellyet tött SZANTAI POÓTS ISTVÁN Huszti Lelki Tanító, Amaz örök emlekezetü, szelid, kegyes, eszes, okos, Istenfélö, etc. Tekintetes es Nagysagos Nehai Groff Redai Ferencz Urnak; Bihar és Máramaros Vár-megyéknek örökös Fö Ispánnyának, meg-hidegedett Teste felett a’ Huszti Várbéli Templomban, minek elötte a’ testet bé-tennék a’ sirba; An. 1667. Die 20. Nov., Sárospatak, 1668.

Szilágyi Sándor, Adatok I. Rákóczy György és kora történetéhez, TT, 1885.

Szilágyi Sándor, Herczeg Rákóczy Zsigmond levelezése: Második közlemény, TT, 1887.

Szilágyi Sándor, Kemény János és a krimiai rabok levelei (1657–1664), TT, 1882.

Takács Béla, A sárospataki nyomda története, Bp., Magyar Helikon, 1978.

Técsi Miklós, Lilium Humilitatis: Az Isten Anya szent-egyháza maga meg aláztatására való keserves Siralma, melylyel engesztelte a megharagudott Istent, Franeker, 1659.

Tóth Ernő, Kemény János és Lónyay Anna levelezése (1656–1662), TT, 1900, 191–192.

Tuckney, Anthony, The Balme of Gilead, for the Wounds of England Applyed in a Sermon Preached at Westminster Before the Honourable House of Commons, at the Late Solemne Fast, August 30, 1643, London, 1643.

V. Windisch Éva, Kemény János = Kemény János Önéletírása és válogatott levelei, kiad., vál., bev., jegyz., V. W. E., Bp., 1959.

Ward, Samuel, Balme from Gilead to Recouer Conscience: in a Sermon Preached at Pauls-Crosse, Octob. 20. 1616, London, 1622.