MAS.

Lelkem mint Noe galambja, Magát ép hitivel adja.

1 SEgély-meg engemet én édes Iſtenem,
2 Reméntelenségben ne hadgy el-ſillyednem,
3 Im min-den el-hagyott: Nincsen hová len-nem,
4 Nem tudok mit tennem.

5 Sok nyavalya miatt apadott hi-temet,
6 Moſt többits-meg bennem ſegélvén engemet,
7 Kit e’ világ utál csufolván engemet,
8 Veſzett életemet.

9 Mint galamb mely Noe bárká-jábol repült,
10 Nagy viz özön mi-att meg bárkára került,
11 Szájában ágat hozván, meg tetejére ült,
12 Ki zöld ággal ujjult.

13 Szintén ugy moſt lelkem ö nagy inségében,
14 Meg te reád ke-rült kételenségébe,
15 Noha el-ha-gyot volt: moſt reménlettében,
16 Rád ſzállott hitiben.

17 Uj könyörgéſt hozott néked uj ág helyett,
18 Ki jo reménséggel virágzott, zöldellett,
19 S’ adgya ö magát-is kezedben e’ mellett,
20 Igy vár bárkád felett.

21 Mint egy nagy bárkádban vedd bé azért ſzegént,
22 Jo áldomáſod-ban fogadáſod ſzerént,
23 Hogy a’ kétség miatt el ne hadgyon meg-ént,
24 Téged ſzentséges fént.

25 Kiböl Uram néked de mi haß-nod lenne?
26 Ha a’ kétség miatt ö [po]kolra menne,
27 Lám már meg-vál-tottad hogy ne égne benne,
28 Söt jot érdemlene.

29 Régen egy galambot ha Noe meg tartott,
30 Hát hogy hadnál en-gem, kit Fiad meg-váltott,
31 Ki te-ged keſerveſen régen kiáltott,
32 Szive ſzerént áldott.

33 Segély azért engem kegyelmes Iſtenem,
34 Eörvény fenekére ne hagy alá mennem,
35 Kiért a’ mig élek kéſz vagyok hü lennem,
36 Nagy háládáſt tennem,
37 Szent ne-ved dicsérnem.