| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Nagy bánatban Dávid mikoron vala |
| RPHA-szám: | 1024 |
| Szerző: | Szegedi Gergely A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. |
| Cím: | Ps 37= 38 |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1560 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Változatok:
|
| Kritikai kiadás: | RMKT 6. 228 RMKT 6. 228 RMKT 6. 228 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Nagy bánatban Dávid mikoron vala,
Bűneitől hogy megijedött vala,
Isten haragját fején látja vala,
Azért hozzá ígyen könyörög vala.
Uram, ne feddj meg engem haragodban,
Ne ostorozz erős búsulásodban,
Ne ítélj meg kemény igazságodban,
Mert nem lehet életem országodban.
Kezeidet én el nem viselhetöm,
Sok ostoridot már nem szenvedhetöm,
Mérges nyilaiddal kesergettetöm,
Ki miatt talán majd megemésztetöm.
Célul vetél engem az ellenségnek,
Kik mindenkor csak reám lövöldöznek,
Sok nyilakkal annyira eltaglottak,
Semmi épséget testemben nem hadtak.
Nincs szívemben senkihez reménségem,
Csontjaimban sohol nincs békességem,
Sok bűneim megemésztenek engem,
Ha kegyelmed elől nem vészen engem.
Álnokságim fejem felölhaladták,
Minden tetemimet öszverontották,
Én szívemet igen elbúsították,
Ez nyavalyát bűneim reám hozták.
Én Istenem, ím, mely nyomorult vagyok,
Éjjel-nappal búban, bánatban vagyok,
Örvendetes napot immár nem várok,
Azért mindenkoron szomorún járok.
Nincs senki gyógyítója sebeimnek,
Semmi orvosságval nem kötöztenek,
Jóbarátim engem meggyűlöltenek,
Minden atyámfiai megvettenek.
Ezek nekem jómot kívánják vala,
De már mostan fejemre törnek vala,
Szembe szépet énnekem szólnak vala,
De hát megöl hálót vettenek vala.
Én őnekik gonoszt ezért nem szóltam,
Fenyegetéseket mind elhallgattam,
Mint egy bárány, senkinek nem ártottam,
Igazsághoz mindenkor támaszkodtam.
Sokan vélik, hogy én szólni nem tudok,
Mert nyelvemmel senkit nem rágalmazok,
Bosszúállást az istenre halasztok,
Igaz bírót őellenek támasztok.
Segítséget nem várok én senkitől,
Hanem csak tetőled, én Istenemtõl,
Téged vetlek mindenkoron paizsul,
Azért nem félek én az ellenségtől.
Te felelsz meg, Úristen, énérettem,
Tudod, hogy igazságban törekedtem,
Noha mástúl haragot érdemlöttem,
Ótalmamot én tőled reménlöttem.
Ha tántorodásom nekem történnék,
Az ellenségnek én csak csúfja lennék,
Nagy sok káromlásra ok adattatnék,
Segélj meg engem, hogy ez ne történjék.
Az én ellenségim reám dihödtek,
Halálomra mert végezést végeztek,
Ha te elhadsz engemet, ők elvesztnek,
Az jóért énnekem gonoszt füzetnek.
Könyörgésemet, Uram, meghallgassad,
Bűneimet énnekem megbocsássad,
Hálaadó voltomat hogy hallgassad,
Ellenségtől lelkömet szabadítsad.
Siess hamar az én segítségemre,
Az ellenség mert siet életemre,
Nagy sok tőrõ vagyon veszedelmemre,
Azért figyelmezzél segedelmemre.
Szent Dávid írta ezt a zsoltárkönyvben,
Harminchatodik szép dicséretében,
Mikoron bús vala az ő szívében,
Ezeket éneklé egy jókedvében.
Nagy bánatban Dávid mikoron vala,
Bűneitől hogy megijedött vala,
Isten haragját fején látja vala,
Azért hozzá ígyen könyörög vala.
Uram, ne feddj meg engem haragodban,
Ne ostorozz erős búsulásodban,
Ne ítélj meg kemény igazságodban,
Mert nem lehet életem országodban.
Kezeidet én el nem viselhetöm,
Sok ostoridot már nem szenvedhetöm,
Mérges nyilaiddal kesergettetöm,
Ki miatt talán majd megemésztetöm.
Célul vetél engem az ellenségnek,
Kik mindenkor csak reám lövöldöznek,
Sok nyilakkal annyira eltaglottak,
Semmi épséget testemben nem hadtak.
Nincs szívemben senkihez reménségem,
Csontjaimban sohol nincs békességem,
Sok bűneim megemésztenek engem,
Ha kegyelmed elől nem vészen engem.
Álnokságim fejem felölhaladták,
Minden tetemimet öszverontották,
Én szívemet igen elbúsították,
Ez nyavalyát bűneim reám hozták.
Én Istenem, ím, mely nyomorult vagyok,
Éjjel-nappal búban, bánatban vagyok,
Örvendetes napot immár nem várok,
Azért mindenkoron szomorún járok.
Nincs senki gyógyítója sebeimnek,
Semmi orvosságval nem kötöztenek,
Jóbarátim engem meggyűlöltenek,
Minden atyámfiai megvettenek.
Ezek nekem jómot kívánják vala,
De már mostan fejemre törnek vala,
Szembe szépet énnekem szólnak vala,
De hát megöl hálót vettenek vala.
Én őnekik gonoszt ezért nem szóltam,
Fenyegetéseket mind elhallgattam,
Mint egy bárány, senkinek nem ártottam,
Igazsághoz mindenkor támaszkodtam.
Sokan vélik, hogy én szólni nem tudok,
Mert nyelvemmel senkit nem rágalmazok,
Bosszúállást az istenre halasztok,
Igaz bírót őellenek támasztok.
Segítséget nem várok én senkitől,
Hanem csak tetőled, én Istenemtõl,
Téged vetlek mindenkoron paizsul,
Azért nem félek én az ellenségtől.
Te felelsz meg, Úristen, énérettem,
Tudod, hogy igazságban törekedtem,
Noha mástúl haragot érdemlöttem,
Ótalmamot én tőled reménlöttem.
Ha tántorodásom nekem történnék,
Az ellenségnek én csak csúfja lennék,
Nagy sok káromlásra ok adattatnék,
Segélj meg engem, hogy ez ne történjék.
Az én ellenségim reám dihödtek,
Halálomra mert végezést végeztek,
Ha te elhadsz engemet, ők elvesztnek,
Az jóért énnekem gonoszt füzetnek.
Könyörgésemet, Uram, meghallgassad,
Bűneimet énnekem megbocsássad,
Hálaadó voltomat hogy hallgassad,
Ellenségtől lelkömet szabadítsad.
Siess hamar az én segítségemre,
Az ellenség mert siet életemre,
Nagy sok tőrõ vagyon veszedelmemre,
Azért figyelmezzél segedelmemre.
Szent Dávid írta ezt a zsoltárkönyvben,
Harminchatodik szép dicséretében,
Mikoron bús vala az ő szívében,
Ezeket éneklé egy jókedvében.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.