Szegedi Gergely, Mikoron Dávid Saul előtt futna (RPHA 0945)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Mikoron Dávid Saul előtt futna,
Achis királyhoz beszaladott volna,
Király szolgái megesmérték volna,
Megmondák királynak, hogy Dávid volna.

Akkor Dávid megijede szívében,
Elváltoztatá orcáját féltében,
Isten hatalma nem juta eszében,
Gyarlóságát mutatá ijedtében.

Gyermekmoldra bolondoskodik vala,
Kezével ő az falra kapdos vala,
Nyála szakállán mind aláfut vala,
Hogy bolondsággal magát eltitkolja.

Oly igen király, ezt látván, haragvék,
Hogy az bolondot eleiben vivék,
Király hagyá, hogy előle elűznék,
Mert ő bolond nélkül nem szűkölködnék.

Csudaképpen isten megszabadítá,
Noha egy kevéssé magának hagyá,
Erejében megpróbálni akará,
Ilyen háladásra űtet indétá.

Irgalmas Isten, örökké dicsérlek,
Soha eszemből téged ki nem vetlek,
Könyörgéssel, háladással tisztellek,
Oltalmazó istenemnek esmérlek.

Gyakorta sok gondom volt életemben,
Szüntelen forgottam nagy sok igyekben,
De oly igen bíztam segítségedben,
Soha tebenned nem estem kétségben.

Az én hitemet akkoron próbáltad,
Az fogságot mikor reám bocsáttad,
Az fogyatkozást bennem megmutattad,
Hogy könyörgésre lelkemet indítsad.

Soha kétségben nem estem magamban,
Noha féltem, röttegtem én magamban,
Elhittem, hogy velem vagy ogságomban,
Kit mást látok megszabadulásomban.

Parancsolsz ottan az te angyalidnak,
Híveid környül hogy tábort járjanak,
Ellenségtűl hogy megoltalmazzanak,
Szabadulásra utat mutassanak.

Az oroszlánok hamarébb éheznek,
Sok kegyetlen fejedelmek elvesznek,
Amíg az hívek még szűkölködnének,
Vagy csak míg igenis megéheznének.

Reménsége kinek istenben leszen,
Semmi rettegése annak nem leszen,
Csak egy csontja héjával is nem leszen,
Istennek reá oly nagy gondja leszen.

Vajha intésemet megfogadnátok,
Fiajim, ha engemet hallgatnátok,
Fületeket énhozzám hajtanátok,
Az idvösség útát megtalálnátok.

Valaki kíván istentől jó napot,
Egészségöt avagy hosszú életöt,
Hitiről tegyen ilyen bizonságot,
Mindenkor gyűlölje az gonoszságot.

Ne gondoljon szívében álnokságot,
Ne beszéljen nyelvével hazugságot,
Ne hordozza szívében az haragot,
Szeresse mindenkor az békességet.

Ne cselekedjenek ő kegyetlenséget,
Meg ne nyomorítsa az szegénséget,
Az törvényben ne vegyen ajándékot,
Hogy el ne fordétsa az igazságot.

Szándéka mindenkoron jóra legyen,
Az istennek tisztességére éljen,
Istenéhöz háládatlan ne legyen,
Hogy nagy hamar veszedelme ne legyen.

Az igazakat az isten megáldja,
Könyörgéseket igen meghallgatja,
Viszont az kegyetleneket utálja,
Minden kíröket, neveket elrontja.

Az úristen szegények mellett vagyon,
Kiknek megkeseredött szívek vagyon,
Sereg angyalival mellettek vagyon,
Még csak az csontokra is gondja vagyon.

Az hitetlent haragjában megöli,
Minden erejét, hatalmát elveszi,
A nevét is mindörökké elveszti,
Az bűn ellen haragját így jelenti.

Szent Dávid írta ezt az zsoltárkönnyben,
Harmincnegyedik szép dicséretiben,
Vigasztalásért szörzék ezt versekben,
Ezerötszázhatvannégy esztendőben.