A refrén a régi magyar költészetben

  • Levente Seláf

„Az egyféleség szabálya, az izo-szabály […] a 16. századi magyar vers legszembetűnőbb sajátossága”. Ez a tételmondat – a Régi magyar vers repertóriumán (RPHA) alapuló mennyiségi elvű verstani kutatások legfontosabb eredménye – annak megállapítása, hogy a nyugat-európai strofikus költészetekkel összehasonlítva a régi magyar irodalom jóval kisebb változatosságot mutat a rímszerkezet és a szillabizmus területén. Kevés strófatípussal próbálkoztak a költők, s az ismert formákban a kezdő verssorral általában megegyező rímű és szótagszámú a versszak összes sora, és az első versszakkal azonos szerkezetű az összes többi is. Read more