Seláf Levente – Petr Plecháč

Számoljuk meg a valákat! A históriás énekek rímelése

Bevezetés

Horváth Iván egyik legnagyobb jelentőségű tudományos felismerése a régi magyar verselést jellemző „izoszabály" megállapítása. Ennek értelmében az izostrofikus, izometrikus és izorímes jelleg határozza meg a 16. századi költészet karakterét, és ezután is hosszú évszázadokon keresztül alapvetően ez jellemzi a magyar verselési hagyományt.

A 16. századi magyar versek formai elemzéséről szóló tanulmányát a Szenczi-előszóból vett, jól ismert idézettel indítja:

„Az régi magyar énekekben pedig avagy tíz vers [versszak] is egymásután mind egy igében ment ki [ugyanarra a szóra végződött], ahonnan az históriás énekekben számtalan az sok vala, vala, vala. Kin az idegen nemzetek, azkik ezt látják, nem győznek eleget rajta nevetni. De hála Istennek ez egynéhány esztendőkben az mi emberink is ékesb verseket szoktak írni" (Szenci Molnár Albert 1607. évi zsoltároskönyvének előszavából).¹

Rajta kívül is sokan idézték már Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításaihoz írt előszavát, amelyben sajnálkozik a magyar verselési hagyomány gyengeségén. Az a kérdés, hogy a rímek monotóniájának kárhoztatását (hogy az egymást követő strófák ugyanazokkal a rímekkel végződnek) kell-e ebben látnunk elsősorban, vagy inkább az izorímes jelleg kritikáját. Szenczi Molnár azt is hozzáteszi, hogy az újabb költők már tudnak „ékesb" verseket is készíteni, tehát egyfajta fejlődést lát ebben a tekintetben, s ő maga célul tűzi ki, hogy zsoltárfordításai által még jobban közelítse nyugat-európai modelljeihez a magyar költészetet. Emiatt felvethető, hogy esetleg a magyar strofika nyugati, a kéttömbű strófaformák irányába történt fejlődésére gondolt.

A szöveg pontos értelmezését és szembesítését az adatokkal a históriás énekek rímelésének számítógépes elemzésén keresztül kíséreljük meg. A históriás énekek verseléséről hagyományosan az a vélemény, hogy a hosszú terjedelem, az epikus tartalom, az archaikus karakter miatt talán ezeknél a legjellemzőbb a sok ragrím, a rengeteg önrím. Ennek elrettentő alesete a számtalan sok „vala, vala, vala" használata. Szenczi megjegyése ennek értelmében arra utalna, hogy a régi magyar verskorpuszon belül is a formailag leggyengébb darabok tartozhattak ebbe a műfajba, és aligha lehetne nagy különbségeket találni a versek rímtechnikájában a műfajon belül. Vajon így van-e?

Captatio benevolentiae – Módszertan és nehézségek

A rímet a vizsgálat elvégzéséhez úgy határoztuk meg, hogy egy strófa két verssora akkor rímel, ha az utolsó magánhangzójuk azonos. Négy fonetikai-verstani pozíciót vizsgáltuk a rímek szempontjából. Az utolsó magánhangzót (V1), az utolsó mássalhangzót (C1), ami lehet zéró értékű is, ha a sor magánhangzóra végződik, az utolsó előtti magánhangzót (V2) és végül az utolsó előtti mássalhangzót (C2, természetesen a 0 pozíciót is figyelembe véve, tehát a vala rímszó esetében a C2 az [l]). Azt is megengedtük, hogy a fonetikai elemzés által a ragok fonetikai alternánsaként azonosított szótagokat rímelőként fogadja el az algoritmus. Tehát a -ban/ben, -ról/ről, stb., szintén elfogadható rímek. Azért tettük ezt, mert megfigyelhető a korpuszban ez a fajta ragrím is, ami nem a fonetikai, hanem a morfológiai egyezés elsőbbségét kívánja meg.

Fontos elöljáróban megjegyeznünk, hogy az elemzés eredménye semmiképpen sem tekinthető véglegesnek és hibátlannak. Szép számmal vannak kiküszöbölendő pontatlanságok, és olyan potenciális hibaforrások, melyeket talán nem is fogunk tudni teljesen kiszűrni (így a datálás, az átírás, a szövegvariánsok különböző buktatói). Például ortográfiai variánsok rímszavaknál is előfordulhatnak. Az önrímek azonosításánál az egybeírás-különírás különösen kényes pont, akár az igekötők esetében, akár névmásoknál, pl. te véled – tevéled (Tinódi: Jázon és Médea). Az ilyen hibák ellenére a kézi ellenőrzés azt támasztja alá, hogy igenis mérhető a költői technikák különbsége még-e homogénnak tűnő korpuszon belül is. A vizsgálatunk megfelelő alapnak tűnik bizonyos sejtések megfogalmazásához, tendenciák meghatározásához, szerzői verselési technikák tipizálásához. Alapvető kérdésünk az, hogy látszik-e a rímelés statisztikai alapú vizsgálata alapján a Szenczi által megállapított egyformaság valamiféle ellentételezése, és látszik-e a fejlődés a leginkább egynemű masszának tűnő históriás énekek verselésében a 16. század folyamán. Ehhez társul izgalmas metodológiai kérdésként az, hogy vajon a verselési jellemzők elemzése (a metrometria) mennyiben segíthet a régi magyar versek attribúciós és datálási problémáinak megoldásában.

A másik komoly probléma a diakrón vizsgálat megbízhatósága. A magyar históriás énekek korpusza, ha összevetjük bármelyik nyugat-európai epikus hagyománnyal, kivételesen jól datálható: a versek többségében a kolofónstrófa pontos keletkezési dátumot ad. Éppen ez az, ami arra csábítja a kutatót, hogy a verselés fejlődését, alakulását próbálja rekonstruálni. A históriás énekek közül 122-nél ismerünk pontos dátumot, ami majdnem 72 %-os arány. Megtehettük volna, hogy csak ezeknek a verseknek készítjük el a statisztikai elemzését, de több érv szólt amellett, hogy inkább az egész korpuszt vizsgáljuk meg valamiképp kronológiai sorrendbe illesztve a verseket, a bizonytalanul datálhatókat is. Egyrészt az ismert dátumok sem teljesen vehetők biztosra, hiszen szövegromlás bekövethezhet a kolofónstrófákban a dátumok esetében is (erre példa Sztárai Mihály Régi nagy időben, Asszíriában kezdetű verse, ahol két forrás két különböző dátumot ad). Ráadásul több esetet ismerünk, amikor a fennmaradt szöveg utólagos szerkesztésen esett át (például Tinódi Cronicájának összes verse), tehát kérdéses, hogy az eredeti vagy az átdolgozás dátumát kell figyelembe vennünk a datáláshoz. A hosszabb ideig a szóbeliségben örökített versek, melyeknek csak nagyon kései kéziratait ismerjük, szintén komoly datálási nehézséget jelentenek; nem tudjuk, mennyit változott a versek rímelése az oralitásban, vagy akár az írásos szöveghagyományban. Másrészről valamilyen használható fogódzónk azért a többi, datálatlan vers túlnyomó többsége esetében is van. Igyekeztünk a szövegkiadók, az RPHA és általában a szakirodalom megjegyzései alapján a nem datált verseket is egy konkrét dátumhoz kötni. Ha egy -tól-ig intervallumban volt datálható a vers, általában a legkésőbbi lehetséges, vagy egy ahhoz nagyon közeli, valószínűsíthető dátumot fogadtunk el. Találkoztunk a vizsgálat eredményei között olyannal, mely ezt a becsült datálást kétségessé teszi, ami éppenséggel nem a módszer hibáját, hanem pontosan azt jelzi, hogy talán a rímelés vizsgálata segíthet néhány esetben egy az eddiginél pontosabb datálásban.

A két 15. századi töredékes szöveg, a Szabács viadala és a Jajcai ének után, melyek strofikus formaként nem értelmezhetők, időrendben Csáti Demeter Pannóniai éneke következik, ha elfogadjuk a nagyon bizonytalan 1526-os datálását. Ezt 12 évvel követik az első biztosan datálható históriás énekek, Farkas András verse és Tinóditól a Jasonról és Médeáról szóló história. Éppen ezért a kronologikus vizsgálatok némelyikében Csáti Demeter énekével nem számoltunk, hiszen 1538 után a legnagyobb időintervallum két datálható vers keletkezése között 3 év, míg a Csáti versének nagy időbeli távolsága nagyon erősen befolyásolja a tendenciákat.

A két alműfaj

A históriás énekek formai elemzése során első ránézésre sem tűnik úgy, hogy lényegi különbség lenne a vallásos, főként bibliai tárgyú, és a világi históriák versformája, technikája között. Ugyanazokat a strófaformákat, dallamokat találjuk mindkettőben. Az első tesztek a rímtechnikában sem mutattak szignifikáns eltérést, ezért nem tűnt indokoltnak ennek alapján felosztani a korpuszt. Viszont az RPHA a históriás énekek némelyikét besorolja egy másik műfajba is, mégpedig a prédikációs ének műfajába. Ezekben a hibrid szövegekben a narratív tartalom általában háttérbe szorul a morális-vallási tanításhoz képest. 25 ilyen vers került ebbe a kategóriába, a másik 143 (és még két párrímes) versben a narratív szál meghatározó. Az a meglehetősen közhelyes sejtésünk, hogy az elbeszélő jelleg, főleg a régi események elbeszélése sokkal inkább indokolta a létige vala alakját, illetve a jel funkcióval bíró vala utótaggal rendelkező összetett múltidő használatát, ezért a prédikációs énekekben talán kevésbé lesz gyakori az önrím és a vala rímszó egyaránt. Valószínűleg van kapcsolat a valával való rímelés és a versek témája, illetve performatív jellege között. A sejtés ellenőrzésére két (prédikációs és nemprédikációs) részre bontva a korpuszt szintén vizsgáltuk a rímhasználatot.

A rímszerkezetek

Az RPHA a következő rímszerkezeteket azonosította a históriás énekekben:

aa 2
aaa 22
aaaa 134
aaaaa 4
aaaaaa 2
aabccbddb 1
xaxa 2
xxx 1
xxxx 1
xxxxxx 1

A statisztikai elemzésben alapvetően az izorímes strófákban írt (aaa, aaaa, aaaaa, aaaaaa) szerkezeteket vizsgáltuk, hiszen a szövegek túlnyomó többsége ebbe a kategóriába tartozik. Egyedül Gyulai Márton Balassi-strófákban, Győr bevételéről írt históriája nem vizsgálható izorímes szerkezetként, tehát azt külön kell elemeznünk. (Esetleg, mivel kváziizorímes szerkezet a Balassi-strófa, a b-rímek rímelése vethető össze a háromsoros izorímes versekével, de erre majd később kerítünk sort.) Szintén külön kategóriának tekinthető a két 15. századi „párrímes" verstöredék. A Jajcai énekből valójában csak két sor maradt fenn, így nem ismerjük a rímelését, a Szabács viadala pedig egészen biztosan párrímes, nem strofikus szerkezetű. A teljes izorímes korpusz vizsgálata (beleértve a három rímtelenként kategorizált és a két félrímes verset is) viszont lehetséges egyben, de az adatok pontosabb összevethetősége érdekében érdemes esetenként az eltérő strófahosszúságú verseket külön csoportokban is vizsgálni:

3-soros strófák: 23 vers (ebből 6 prédikációs)
4-soros strófák: 137 vers (16)
5-soros strófák: 4 vers (2)
6-soros strófák: 3 vers

Mint látható, a statisztikailag érdemben vizsgálható mennyiséget a 3- és 4-soros strófás versek érik el. A négysoros versszakok között szerepel az RPHA-ban Zombori Antal verse, de ezt végül a hatsoros formák közt elemeztük, követve az RMKT kiadásának tördelését, részben az abban a kategóriában szereplő versekhez fűződő formai hasonlósága miatt. Tehát így a végső adat: négysorosok: 136 vers, hatsorosok: 4 vers.

Az előzetes vizsgálat eredményei

2021 végén Maróthy Szilviával közösen írt tanulmányunkban szűk mintán már elvégeztük a rímvizsgálatot. Az eredmények elég izgalmasak voltak ahhoz, hogy érdemesnek tűnjön az egész korpuszon elvégezni az elemzést.

A rímet egyszerűen úgy definiáltuk, hogy elegendő hozzá az utolsó magánhangzó azonossága. Az a/á, e/é fonémapárokat megegyezőnek tekintettük, és nem foglalkoztunk a magánhangzóhosszúság megkülönböztetésével sem (a források helyesírása és a kiejtés bizonytalansága miatt elég reménytelen lett volna ezt minden esetben hitelesen megtippelni). A következő jellemzőket vizsgáltuk:

1. az önrímek aránya a szövegben

2. a vala szóra végződő sorok aránya a szövegben

3. a vala-vala rímek aránya az önrímeken belül

4. ragrímek aránya, ezen belül:

5. eltérő fonetikájú ragrímváltozatok (pl. -ról/-ről)

6. fonetikailag azonos ragrímek.__ Ezen túl megnéztük a rím erősségét a következő kritériumok alapján:

7. az utolsó mássalhangzó egyezése (C1),

8. az utolsó előtti mássalhangzó egyezése (C2),

9. az utolsó előtt magánhangzó egyezése (V2),
   Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Szenczi megjegyzését, hogy hosszan, sok strófán keresztül ismétlik ugyanazokat a rímeket a magyar költők, vajon alátámasztja-e az elemzés. Kerestük tehát

10. az olyan strófasorozatokat, amelyek azonos rímeket tartalmaznak (V1),

11. ráadásul az utolsó mássalhangzó is megegyezik (C1V1).

Ezt az értéket összevetettük a vers strófáit véletlenszerűen egymás után rendelő sorrenden alapuló értékkel is (12), (13). És végül összegyűjtöttük a nemrímelő sorokat is. (14)

A 2021-es mintában 26 verset választottunk ki az 1539 és 1598 közötti intervallumból. Hat vers íródott közülük háromsoros verszakban, húsz négysorosokban. 19 szövegnek ismerjük a szerzőjét, összesen 11 költőt. Ketten szerepeltek egynél több verssel: Tinódi három kompozícióval, Bogáti héttel. Ezt a mintaválasztást az indokolta, hogy két egymástól távoli időszakban, a vizsgált korszak elején és a végén válasszunk ki két nagy elismertségnek örvendő, termékeny költőt, és így próbáljuk meg a rímtechnika esetleges változásait elemezni.

A mintavétel talán túlságosan is jól sikerült, Bogáti kiemelt súlya miatt. Nagyon látványos volt az a tendencia, hogy a vizsgált hatvan év alatt az önrímek és a valára végződő sorok aránya csökken, sőt, a ragrímek aránya is csökkenő tendenciát mutatott.

A teljes korpusz

Azonos kritériumok alapján a históriás ének-korpusz egészén is elvégeztük a számítógépes elemzést. A korpuszban szereplő 170 vers elemzése nagyon gazdag adathalmazt eredményezett. Újból hangsúlyozzuk, az átírás, a modernizálás bizonytalanságai, a szöveghagyományozás viszontagságai, és a morfológiai elemzés esetleges hibái miatt nem mindegyik vizsgálati eredmény egyformán megbízható, és egyik sem tökéletes. De az arányokat valószínűleg, a hibák ellenére, jól tükrözik.

Az eredmények összevetése többféle módon lehet érdekes: egyes szerzői életműveken belül, szerzőket kontrasztív módon bemutatva, alműfajokat és versformákat külön elemezve. Természetesen az adatok kronológiai szempontú rendezése szintén alapvető fontosságú, ha már kíváncsiak vagyunk, vajon tényleg jogos volt-e Szenczi felvetése, legalábbis a históriás énekek korpusza alapján, miszerint az újabb költők némelyike már igényesebben rímel, mint a régiek. De nézzük először az egész korpuszra vonatkozó adatokat!

Nemrímelő sorok

A nemrímelő sorok közé került minden olyan sor, amelynek más az utolsó magánhangzója, mint a strófában a többinek. Ha egyenlő számban volt egy-egy rím (pl. egy négysorosban 2-2), akkor az első sor rímét tekintettük mérvadónak, és itt két nemrímelő sorral számoltunk.

1553	Illik emlékeznünk régi ó törvényről	0,401129944	(xxx)
1553	Régen ez vala ó törvényben	0,311320755	(xxxx)
1546	Fekete Imre: Emlékezhetünk, régen ó törvényben	0,295454545	(aaa)
1571	Szendrői Névtelen: Egy szép dologról én emlékezném	0,253333333	(aaa)
1540	Batizi András: Régen ez vala, mikor Jézus Urunk	0,246153846	(xaxa)
1546	Batizi András: Régen, nagy időben, a vízözön után	0,236111111	(xaxa)
1541	Batizi András: Nosza, keresztyén nép, hallgass nagy dolgokra	0,209183673	(aaaa)
1561	Emlékezzünk a király végházáról	0,189655172	(aaa)
1538	Farkas András: Jersze, emlékezzünk az örök Istennek	0,175141243	(xxxxxx)
1552	Sztárai Mihály: Régi nagy időben vala Asszíriában	0,169191919	(aaa)

A lista elején természetesen azok a versek vannak, melyeket az RPHA is mint rímteleneket határozott meg, de a számítógépes elemzés Farkas András versét nem az elsők közé sorolja. A nemrímelő sorok arányának átlaga a teljes korpuszban 0,045413676. A narratív énekekben az átlag 0,046310494 és időrendben csökken az arányuk. A prédikációsokban alacsonyabb az érték (0,040283879), de a tendencia meglepő módon emelkedő [📈]. Ez elsősorban Tolnai Bálint (RPHA 1482) 1579-es versével magyarázható, amelyben különlegesen magas ez az érték. [📈]

A lista alján 9 olyan vers van, melyben nincs nemrímelő sor, köztük öt Tinódié, kettő Bogátié, itt van Majjsai Benedek három versszakos töredéke, és meglepetésként Szeremlyéni Mihály bibliai históriája:

RPHA-1239	Tinódi Sebestyén
RPHA-1382	Tinódi Sebestyén
RPHA-822	Szeremlyéni Mihály
RPHA-1355	Tinódi Sebestyén
RPHA-395	Tinódi Sebestyén
RPHA-511	Tinódi Sebestyén
RPHA-1481	Majssai Benedek
RPHA-2015	Bogáti Fazakas Miklós
RPHA-2017	Bogáti Fazakas Miklós

Tinódi versei úgy általában is a lista végén találhatók, az utolsó 21 versből 11 az övé. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a legtöbb históriás énekét tartalmazó Cronica kiadását felügyelte, azokban nem nagyon kerülhetett sor szövegromlásra, meg persze hogy az eredetikben sem voltak jelentős számban nemrímelő sorok. A legtöbb rímtelen sort Tinódi esetében a János király fiáról való szép krónika (RPHA 1332) tartalmazza, ami nem a Cronicában, hanem a 17. század eleji Detsi-kódexben maradt fenn – szerintünk nagyon valószínű, hogy szövegromlás következménye a rímelés silánysága is, amit egyébként az akrosztichon hibái is pontosan jeleznek.

Szeremlyéni Mihály 80 versszakos verse Bornemisza Péter énekeskönyvében maradt fenn. A vers rímelése szinte tökéletes, pusztán két olyan strófa van, ahol ragok alternánsai szerepelnek. Ez az egyik:

De hogy kezde búcsúznia ipától,
Beküldeték Egyiptomba istentül,
Vígassága lőn nékie istentül,
Nem fél vala az Farahó királytól.

Illetve a másik a kolofónstrófa:

Ez éneket Kanizsának várában
Szeremlyéni Mihál pap bánatjában,
Az zsidókról minap szerzé énekben.
Tizenötszáz-negyvennégy esztendőben.

A vers a mássalhangzók egyezése szempontjából is nagyon jó. Összesen két strófában van eltérés az utolsó mássalhangzó esetében (C1: 0,949748744), egyszer a ség/sék rímekből van egy-egy pár, egyszer pedig a következő strófában:

Azt mondá Isten ott a Moizesnek,
Megtekintém nyavalyáját népemnek,
Az ártatlanoknak veszedelmeket,
Légy hadnagyjok zsidóknak, szegényeknek.

Ha pedig az utolsó előtti mássalhangzókat nézzük, akkor a statisztika szerint messze ebben a versben a legnagyobb az egyezésük aránya az egész korpuszban (C2: 0,718592965); a sorban utána következő vers Tinódié (RPHA 1382), jóval alacsonyabb értékkel (C2: 0,573529412). Ráadásul ezt úgy éri el, hogy a vala rímszavak alkalmazásában a teljes strofikus korpuszban 141., az önrímeket tekintve pedig a 157., és a ragrímek táblázatában is a 12. csak. Az utolsó előtti magánhangzók egyezésében pedig megint csak elől áll, a 8. helyen a strofikus versek között.

Nagyon izgalmas, hogy a rímek fonetikai minőségének szempontjából talán legjobb két vers 1543-ban (Tinódi) és 1544-ben (Szeremlyéni) keletkezett, voltaképp a műfaj ismert történetének az eleje felé. Persze tegyük hozzá most is, hogy a szövegromlás, a kiadói vagy általunk elvégzett modernizálás, és még sok minden torzíthatta az adatokat a többi vers esetében, tehát talán nem annyira kivételes Szeremlyéni verse (és még néhány másik), mint ahogy most tűnik. Ettől függetlenül a rímelése kiemelkedő, és nagy kár, hogy nem maradt fenn a szerzőtől más mű, amivel összevethető lenne.

Strófasorozatok

Szenczi megjegyzése úgy is érthető, hogy azt nehezményezi, amikor az egymást követő strófákban ugyanaz a rímszó van, jellemző módon a vala, önrímként több egymást követő versszakban. Ez a korpusz felületes átnézésével sem tűnik jellemzőnek, épp ezért a vala-vala önrímeken és vala végződésű sorok arányán kívül inkább az utolsó magánhangzójukban (és esetleg mássalhangzójukban) megegyező strófák sorozatát vizsgáltuk meg. Az izorímes szerkezet miatt már ezek hosszú sorozatai is épp elég monotonok és meglepők lehettek egy nyugat-európai verselésen nevelkedett 16. századi olvasónak, hallgatónak.

Az eredményekből megállapítható, hogy a históriás énekek korpuszában semmi sem tiltja, és semmi sem követeli meg, hogy két (vagy több) egymást követő strófa ugyanolyan rímű legyen. Az eredmény fényesen igazolja a „felejtés szabályát", amit Horváth Iván megfogalmazott, tehát hogy egy strófa után mintha a szerző elfelejtené, törölné, hogy milyen rímet használt, és a következő strófában szinte ugyanolyan eséllyel használhatja ugyanazt a rímet, mint egy másikat. Az egész korpuszban egyetlen versünk van, melyben soha nem ismétlődik az utolsó magánhangzó két egymást követő strófában, de ez Majssai Benedek töredékes, három fennmaradt versszakból álló éneke. És jellemző módon az első és harmadik versszak rímei még itt is megegyeznek.

A következő táblázat azt a tíz verset mutatja, ahol átlagosan a legtöbb egymást követő strófában szerepel rímhelyzetben ugyanaz a magánhangzó:

1.	RPHA-538 Hunyadi Ferenc: Históriák immár nagy sokak voltak	4,251851852
2.	RPHA-1020 Sztárai Mihály: Mostan való időben, ezerötszázötvenhatban	2,944444444
3.	RPHA-1493 Cserényi Mihály: Voltak e világban nagy fejedelmek	2,889298893
4.	RPHA-1210 Tinódi Sebestyén: Saxonia vala Németországban	2,869565217
5.	RPHA-1495 Tinódi Sebestyén: Zsigmond királynak mondom fogságát, nagy nyomorúságát	2,75
6.	RPHA-581 Ilosvai Selymes Péter: Immár halljuk több dolgait Mátyásnak	2,738095238
7.	RPHA-356 Emlékezem mostan, mi történt, dolgáról	2,59375
8.	RPHA-1292 Tinódi Sebestyén: Summáját írom Eger várának	2,590909091
9.	RPHA-1013 Ilosvai Selymes Péter: Mostan emlékezem az elmúlt időkről	2,5
10.	RPHA-574 Szegedi András: Ím, egy szép históriát mostan mondok	2,415929204

Magasan kiemelkedik a sorból Hunyadi Ferenc Trója-históriája, de ezt megfigyelhetjük az önrímek és a vala rímszavak arányánál is. Egészen nyugodtan mondhatjuk, hogy a hosszú rímsorozatok javarészt a valázásnak köszönhetők ebben a versben, és az [a] vagy [á] fonémájú rímszótagokat csak ritkán szakítják meg másrímű strófák. Íme egy jellemző részlet, amiben az első vegyes rímszavú, de [a] zárómagánhangzójú versszak után csak egy „vólna" szakítja meg a valák monotóniáját:

Az király ezt bizonnyal hiszi vala,
Hogy az Trója békességben maradna,
Mert az gyermek már megöletett volna,
Ki veszedelmeknek oka lött volna.

Immár ebben nagy sok üdő tölt vala,
Az gyermecske felnevekedett vala.
Alexandernek őtet híják vala,
Nagy bölcs eszes az játékokban vala.

Apró gyermekekkel hogy játszik vala,
Mindeniket fellyülhaladja vala,
Az gyermeken úgy csodálkoznak vala,
Mert nagyobbakat az földhöz ver vala.

Az gyermekek királlyá teszik vala,
Várasokra sereggel mennek vala,
Várasbelieket kihíják vala,
Sok gyermekeket ők meggyőztek vala.

Végre dolga annyira jutott vala,
Tizenhét esztendőbe jutott vala,
Nagy szép fegyvereket szereznek vala,
Mindenekkel ők tusakodnak vala.

Jeles úrfiakat kihínak vala,
Táborokkal öszveütköznek vala,
Az két hadnagy külön megvínak vala,
Sok úrfiakat földre lever vala.

Nagy szép seregeket készített vala,
Dobok, trombitájok nékiek vala,
Az Trójába végre bementek vala,
Szép veres zászlójok nékiek vala.

Királynak eggyetlen egy fia vala,
Kit erős Hectornak neveztet vala,
Ő fiáról elfeledkezett vala,
Melyet régen megölni küldet vala.

Alexander ezt hogy hallotta vólna,
Hogy királynak egy vitéz fia vala,
Vitéz módra nékie izent vala,
Két főhadnagyot hozzá küldte vala.

Ha minden históriás ének olyan lenne, mint Hunyadié, akkor Szenczi jó eséllyel még kritikusabban fogalmazott volna a műfaj rímelésével kapcsolatban.

Némileg meglepő Sztárai versének kiemelkedő pozíciója (pláne hogy heterometrikus szerkezetről van szó, 14 és 7 szótagos sorokkal), és a sok Tinódi- és Ilosvai-vers az első tíz között. Ha Tinódi 23 korpuszban szereplő versének az átlagát nézzük (2,06565348), jelentősen meghaladja a teljes korpuszon alapuló átlagot (az említett 1,745144681). Ez arra utal, hogy Tinódi és Ilosvai is hajlamos volt azonos rímű strófasorozatokat alkotni, ha nem is feltétlenül törekedtek rá tudatosan. Ez Tinódinál a később, a Cronica készítésekor utólag beillesztett strófákkal is összefügghet.

Az utolsó magánhangzó azonosság kritériuma meglehetősen engedékeny rímdefiníció, hiszen még csak azt sem veszi figyelembe, hogy ezt az utolsó magánhangzót követi-e mássalhangzó, és milyen. Például ennek megfelelően az „vala" és „adám" rímszavakkal kezdődő strófák egy sorozat elemeinek számítanak, ami egyébként nem mond ellent a korpusz verseiben a strófákon belül tapasztalható nagyon laza rímértelmezésnek. Ezt picit ellensúlyozza az a vizsgálat, amikor az utolsó magán- és mássalhangzó azonosságát néztük az egymást követő strófákban. A lista sokban hasonlít az előzőhöz, de vannak meglepő eltérések.

C1V1:

RPHA-538	Hunyadi Ferenc: Históriák immár nagy sokak voltak	2,28685259
RPHA-1493	Cserényi Mihály: Voltak e világban nagy fejedelmek	1,94292804
RPHA-581	Ilosvai Selymes Péter: Immár halljuk több dolgait Mátyásnak	1,742424242
RPHA-1020	Sztárai Mihály: Mostan való időben, ezerötszázötvenhatban	1,536231884
RPHA-693	Bogáti Fazakas Miklós: Jóval látta Isten világon az embert	1,52173913
RPHA-322	Ráskai Gáspár: Egy régi dologról szép krónikát mondok	1,517857143
RPHA-1210	Tinódi Sebestyén: Saxonia vala Németországban	1,505747126
RPHA-1292	Tinódi Sebestyén: Summáját írom Eger várának	1,5
RPHA-1382	Tinódi Sebestyén: Ti, szegény magyarok, nagy öröm tinektek	1,466666667
RPHA-930	Bogáti Fazakas Miklós: Mikor Bécset Mátyás király megvevé	1,455587393

Mint látható, a különbségek sokkal kisebbek, mint az előző listában. Hunyadi Ferenc verse itt már nem sokkal előzi Cserényi Mihályét, és az szintén nem sokkal Ilosvai Görcsöni énekéhez írt folytatását, de ez a három vers határozottan kiemelkedik a többi közül. A lista legnagyobb meglepetése Bogáti Jóval látta Isten világon az embert kezdetű verse, amely itt az ötödik, míg ha csak az utolsó magánhangzó egyezését nézzük, a lista 34. helyén áll (2,028571429).

A lista teljes átlaga 1,114771324, tehát nem meglepő módon a korpusz szintjén ritkább, hogy egy strófát ugyanolyan rímű kövessen C1V1 egyezés esetén, mint csak a V1-et vizsgálva. Ez azt is jelzi, hogy az azonos alakú ragrímek és az önrímek (ahol persze a C1V1 és a V1 egyezés aránya megegyező), nem határoznak meg mindent a kor verselésében. Tinódi átlaga (C1V1) 1,311778294, ami ennél magasabb, de nem kiugró. A lista alján öt vers van, melyekben minden strófa más rímet (C1V1) használ, mint az előző: Majssai már látott töredéke mellett a szintén töredékes Babiloniabeli Bél és sárkány bálvány istenekről való história (RPHA 1190), a Szendrői hegedűsének (RPHA 1318), Farkas András verse (RPHA-661), és Batizi egyik kompozíciója (RPHA 1191). Közülük az RPHA szerint félrímes (xaxa) Batizi verse, a Szendrői hegedűsének izorímes, míg a másik kettő rímtelen. Ha Batizi versénél a 2. és 4. sorok rímelését nézzük, akkor akad olyan azonos rímű strófapár, amit nem azonosított a strófakezdő sorokra koncentráló algoritmus:

Szóla az isten, mondá Gedeonnak:
,Az háromszáz néppel titeket én megmentlek,
És kezedbe adom mind a pogánokat,
A több sokaság mind hátra térjenek.’

Ott a sokaság ki mind hátra tére
És ők háromszázan viadalhoz készülnek,
A sereghez képöst élést szerzének,
Egy-egy trombitát fejenként ők vévének.

Ennek fényében kijelenthető, hogy különlegesen ritka, amikor egy vers mindig strófánként váltogatja a rímeit. Legfeljebb a Szendrői hegedűséneknél merülhet fel valamilyen tudatosság, de az aránylag rövid terjedelem (18 versszak) ezt sem valószínűsíti.

Külön ábrázoltuk a prédikációs énekekre vonatkozó értékeket, és ezek sem mutattak lényegi eltérést a korpusz többi részéhez képest. Pesti György históriája mutatott kiugró értéket, az utolsó magánhangzó átlagosan majdnem 3 egymást követő strófában volt ugyanaz. [📈] [📈] [📈]

Annak megállapításához, hogy a strófák sorrendje követ-e bármiféle mintázatot (tehát az azonos rímű strófasorozatok valamilyen poétikai szabály szerint lettek-e elosztva), szintén egy számítógépes módszert használtunk. A strófák sorrendjét 10000-szer véletlenszerűen megváltoztattuk, és a randomizált sorrendből megállapítható azonos rímű strófasorozatok hosszát összevetettük a tényleges hosszal. Korábbi cikkünkben a szűkebb korpuszon elvégzett vizsgálat eredménye nagyon kis eltérést állapított meg a két számsor között (α = 0.05). A teljes korpuszon elvégzett vizsgálat ellenben mutatott olyan eseteket, ahol jelentős eltérés van a két érték közt. Például Tinódi Sok bölcsek írtanak kezdetű verse esetében nagy a különbség a random és a valós sorrend között: az utolsó magánhangzó azonosságát vizsgálva csak 72%-a a valós értéknek a véletlenszerűen generált , tehát elképzelhető tudatosság a szerkesztésben:

V1: 2,297297297; C1V1: 1,272727273; Random V1: 1,653656322; Random C1V1: 1,145298155.

Egyelőre a hasonló mértékű, komolyabb eltérések célzott vizsgálata nem hozott felszínre olyan poétikai elvet, amit egy-egy szerző tudatosan használt volna az egymást követő strófák rímszótagjainak kiválasztásában. Kronológiai sorrendbe is állítottuk az adatsort, de alig lehet bármiféle változást észrevenni. Gyakorlatilag az átlagnak megfelelőek az adatok az egész vizsgált időszakban, csupán minimális emelkedés érzékelhető. [📈]

Összességében kijelenthetjük, hogy Szenczi Molnár Albert vagy túlérzékeny volt a strófák rímismétlésére (nem is volt az olyan tragikus, mint gondolhatnók az ő kritikája és mondjuk csak Hunyadi versének ismeretében), vagy nem az volt a baja a magyar költői hagyománnyal, hogy a szerzők akár tíz strófát is ugyanazokkal a rímekkel írtak meg. Hunyadi és Cserényi verse kiemelkedően egyhangú rímelésűek, de még ezekre sem igaz, hogy rendszeresen nagyon hosszú szakaszokon azonos rímeket alkalmaznának.

Persze Szenczi nem is rímet mond (főleg nem rímmagánhangzót), hanem „igét" (szót). Nézzük hát meg, hogy mi a helyzet a rímszavakkal!

Az önrímek és a valák

Ha Szenczi megjegyzését akarjuk értelmezni, a strófasorozatok mellett a másik legfontosabb vizsgálandó paraméter az önrímeké. A rímelés legalacsonyabb foka, amikor kétszer rímel egymásra ugyanazon szó – és mi tagadás, ez meglehetősen gyakori a régi magyar históriás énekekben.

A teljes strofikus korpuszt vizsálva az önrímek szintje meglepő módon állandó marad. Az átlagérték 0,136867563, a medián pedig 0,125235145, Pesti György (RPHA 430) és Valkai András egyik verse (RPHA 1270) közé esik. A vala-vala rímek aránya viszont csökken [📈], ahogyan általában a valára végződő sorok száma is [📈]. A műfaj történetének első felében Szkhárosi Horvát András versei közt akad több, amely soha nem rímel valával, míg a 16. század vége felé Bogáti Fazakas Miklós több verse tartozik ide.

A prédikációs históriás énekekben az önrímek aránya meglehetősen változatos, és határozottan emelkedő tendenciát mutat. Az átlag 0,113225744, a medián pedig az 1553-as Rettenetes Istennek nagy haragja kezdetű vers értéke: 0,089285714. Az emelkedés összefügg természetesen azzal, hogy Szkhárosi 8 prédikációs verse a korszak első felében keletkezett, s ezekben alig van önrím. A korszak második felében viszont három olyan vers is van ebben a csoportban, melyeknél nagyon nagy, de egymáshoz hasonló ezek aránya:

RPHA-1302	Tőke Ferenc: Szegény keresztyénség, kezdel megvakulni	0,280821918
RPHA-1020	Sztárai Mihály: Mostan való időben, ezerötszázötvenhatban	0,268562401
RPHA-1315	Erdélyi Máté: Szent Istvánnak halálát jelentem	0,275167785

Mint látható, e három versben a rímek több mint egy negyede önrím. Az önrímeken belül a vala-vala rím aránya meglehetősen magas, de itt is komoly eltérések figyelhetők meg. Erdélyi Máté versének majdnem minden ötödik sora valára végződik. Szkhárosinál a kevés önrímen belül is alacsony a vala-vala aránya, vagy nincs is, és kevés van belőle Baranyai Pálnál (RPHA 1176) és Bornemisza két versében (RPHA 500, RPHA 165), egy sincs Pesti Györgynél. Azt vonhatjuk le tanulságként, hogy a prédikációs históriás ének műfaja sem teljesen homogén a rímelés szempontjából. Szkhárosi Horvát atipikus versei kicsit torzítják ezt a grafikont, de ugyanígy torzítja Tőke, Sztárai és Erdélyi előbb említett három verse is. Ha kivesszük a mintából Szkhárosi verseit, akkor még mindig picit emelkedő tendenciát kapunk a versek sorrendjében, de ha a pontos időrendet vetítjük az x-tengelyre, akkor bizony már itt is csökken az önrímek aránya 1540 és 1582 közt.

A nemprédikációs, elbeszélő históriás énekek csoportjában számíthatunk inkább arra, hogy a műfaj védjegyének tekintett valázás igazán komoly méreteket öltött, és hogy talán valamiféle tendencia is megfigyelhető az idő előre haladtával. A következő versekben a legnagyobb az önrímek aránya:

1569	Hunyadi Ferenc: Históriák immár nagy sokak voltak	0,582943925
1568	Bornemisza Miklós: Majdan nektek mondok jeles nagy csudát	0,443413729
1571	Szendrői Névtelen: Egy szép dologról én emlékezném, ha meghallgatnátok	0,368421053
1556	Tőke Ferenc: Hallgassátok Szigetnek megszállását	0,361077111
1591	Cserényi Mihály: Voltak e világban nagy fejedelmek	0,333048128
1553	Szegedi András: Ím, egy szép históriát mostan mondok	0,329538267
1552	Ráskai Gáspár: Egy régi dologról szép krónikát mondok	0,314533623
1566	Emlékezzünk mi nagy veszedelmünkről	0,297297297
1556	Tinódi Sebestyén: Zsigmond királynak mondom fogságát	0,285714286
1538	Tinódi Sebestyén: Sok bölcsek írtanak a meglett dolgokról	0,276595745

Érdekes módon a vala-vala rímek előfordulásában az első 10 pozícióban e versek közül csak Hunyadi (RPHA 538), a Szendrői Névtelen (RPHA 324), és az Emlékezzünk mi nagy veszedelmünkről (RPHA 375) szerepel, bár Szegedi András és Cserényi versei is szorosan ezek után következnek. Ebből az látszik azért, hogy a nagyon sok önrím nem minden esetben jelent nagyon sok vala-vala rímet is. Ráskai Gáspár versében az önrímeknek „csak" 75,4%-a vala-vala rímpár, amivel 54. helyen áll a statisztikában. Átlagosan ebben a korpuszrészben az önrímek 55,3%-a vala-vala (a medián érték Fekete Imre verse, 61,6%-kal). Ez a teljes korpuszban (a Jajcai ének nélkül, amiben ez értelmezhetetlen) 52,1%, tehát valamivel alacsonyabb. A valára végződő sorok aránya pedig 8,69%, míg a teljes korpuszban 7.98%. Tehát a prédikációs énekekben jóval alacsonyabb ez az érték, így jön ki ez az átlag, és hogy a históriás énekekben minden száz sorból 8-9 végződött valára, és persze ezek a valák nem csak önrímként jelentek meg, hanem más rímsorozatokban is.

Rímtelen sorok

A nemrímelő sorok aránya is határozottan csökken a 16. század során: jóval több rímtelen vagy nagyon bizonytalan rímelésű szöveg van a korszak elején, mint a század végén. Ez jórészt Batizi András lelkén szárad, akinek minden versében a rímtelen sorok aránya messze az átlag (0,045413676) fölött van, kivéve a Dániel ezt írja, minden meghallgassa kezdetű verset (RPHA 238, 0,049180328). A medián érték 0,01990099, tehát kevesebb, mint 2%.

A ragrímek

A ragrímek megállapításához a versek morfoszintaktikai elemzését használtuk. Az elemző, mint arra a kötetben szereplő, formulákról szóló tanulmányunk is utal, sajnos nem hibátlan, és pont itt, a zárómorfémáknál találjuk talán a legtöbb pontatlanságot. Tehát az itt szereplő elemzés eredményeit különös óvatossággal kell kezelni. Ennek ellenére nem haszontalan legalább röviden bemutatni néhány érdekes értéket.

A ragrímek arányának átlaga a teljes korpuszban 0,439081595 a mérés szerint. A legnagyobb értéket Valkai Bánk bánról szóló históriája (RPHA 1270) mutatja (66,3%), ezt követi Bornemisza Miklós Majdan nektek mondok jeles nagy csudát kezdetű éneke (RPHA 852, 65%). A legalacsonyabb értékű 12 versből öt Bogátié. Ennél még érdekesebb érték a ragrímek alternánsait mutató táblázat, ahol Bornemisza Miklós említett éneke az első, több mint 20%-nyi ilyen rímmel, ahol a -ban és a -ben, a -ról és a -ről stb. egymásra rímelnek. Farkas András verse (RPHA 661), a névtelen Illik emlékeznünk régi ó törvényről (RPHA 570), a Szendrői Névtelen verse (RPHA 324) és különös módon Melius Juhász Péter verse (RPHA 29) mutatnak 15% fölötti értéket. Az elemző 30 versben nem talált ilyen ragrímet, köztük Bogáti 4, Tinódi 13 históriájában. Az átlag 3,33%, a medián érték viszont csak 1,47%. Mindenképpen alapos átnézést, kézi elemzést és jó eséllyel korrekciót igényel ez az adatsor, de a javított változata biztosan még jobban segít majd megértenünk a költők egyedi rímtechnikáját. Mindenesetre az elemzés megerősíti, hogy bevett technika volt a ragrímek alternánsaival rímelni, még ha a ma jónak tekintett költők ezt nem is igen használták.

A statisztikai adatok strófahosszúság szerint

A háromsoros strófák

A 24 idetartozó vers adatait azért kell külön is elemezni, hogy ne okozzon esetleg torzulást a hosszabb formákkal való keveredés. Nézzük hát, itt milyen tendenciák rajzolódnak ki!

Az önrímek aránya ebben a részkorpuszban 0,144364787. Némiképp meglepő módon itt is emelkedő tendenciát figyelhetünk meg. De ez annak is köszönhető, hogy a hat itt szereplő prédikációs énekből négy (Szkhárosi Horváth András versei 1542 és 1549 között) időrendben a legkorábbiak között szerepel, és azokban az önrímek aránya jóval alacsonyabb. A vala-vala rímek aránya az önrímek között szintén enyhe emelkedést mutat, pedig Bogáti Fazakasnak a század vége felé írt versében az önrímek között nincs is ilyen. A vala-rímre végződő sorok aránya egy szinten marad, de biztosan ezt is az magyarázza, hogy Szkhárosi Horváth négy ide tartozó verse közül egyikben sincs valára végződő sor.

Ha külön nézzük a nemprédikációs énekeket, még mindig nem egészen azt mutatja a statisztika, amit a teljes korpuszban figyeltünk meg [📈]. Noha Bogáti verse (RPHA 693) alig tartalmaz önrímet (0,00478), az időrendben későbbiek közt több is van, amelyekben átlag (0,163778142) fölötti ezek aránya: Illyefalvi István (0,216), Póli István (0,19047619) és a Marosvásárhelyi Névtelen (0,212987013) históriái. Az önrímeken belül viszont már határozottan csökken a vala-vala rímek aránya. A rímtelen sorok aránya még látványosabban csökken, annak is köszönhetően, hogy Fekete Imre verse (RPHA 358) és az Illik emlékeznünk régi ó törvényről (RPHA 570) kezdetű bibliai história, melyekben az egész korpuszon belül is kiemelkedően nagy az algoritmus által rímtelenként azonosított sor, a korszak első felében íródtak.

A négysorosak

Az ebben a csoportban maradt 136 vers önrímeinek átlaga 0,139680678. Nemcsak ezeknek az aránya csökken az időrendben [📈], hanem ezen belül a vala-vala rímek aránya is [📈]. Három vers van, melynek minden önríme vala-vala: A babiloniabeli Bél és sárkány bálvány istenekről való história (RPHA 1190, ami ugye az RPHA szerint rímtelen vers), A Manasszészről és Nabukodonozorról penitenciára intő história (RPHA 1205), tehát két bibliai história a Hoffgreff-énekeskönyvből, és Tinódi Perényi Péter, Majláth István és Török Bálint fogságáról szóló históriája (RPHA 1239).

A legkevesebb önrímet tartalmazó 10 vers között itt négy Bogáti-kompozíció található:

RPHA-2013	Bogáti Fazakas Miklós: Sándor után anyját is Cassander megölé
RPHA-1076	Bogáti Fazakas Miklós: Nem régen lett dolgot, egyet mondanék
RPHA-831	Vajdakamarási Lőrinc: Látom, hogy nagy sokan krónikákat írnak
RPHA-948	Szkhárosi Horvát András: Mind e világnak, ím, esze veszett
RPHA-1158	Bogáti Fazakas Miklós: Ország-világ járni sokan kívánkoznak
RPHA-132	Tinódi Sebestyén: Erdélyben való gondolkodásában (explicit)
RPHA-1176	Baranyai Pál: Például nekünk mit mondott az Isten
RPHA-3002	Huszti Péter: Oly búval, bánattal az Aeneas király
RPHA-323	Bogáti Fazakas Miklós: Egy szent fejedelem eszes asszonyról
RPHA-822	Szeremlyéni Mihály: Laknak vala régente Egyiptomban

A tíz közül Tinódi verse csak egy elég rövid töredék, Husztié csak egy elégikus, lírai részlete az Aeneis-parafrázisnak, tehát a többi versről lehet azt állítani, hogy a szerzőjük valószínűleg szándékosan használt kevés önrímet. Itt újból előkelő helyen látjuk felbukkanni Szeremlyéni versét. Nála, a 10. pozícióban, 2,11% az önrímek aránya, ami még nagyon alacsony.

Ahogy azt a teljes korpusz vizsgálatánál is láttuk, a prédikációs énekek leválasztása az inkább narratív jellegűektől még jobban érzékelhetővé teszi a rímelés enyhe változását a 16. század folyamán. A valával végződő sorok aránya nem igazán változik az egész korszakban [📈]. Az önrímek aránya picit emelkedik a versek sorrendjében [📈], de ha ezt a sorrendet a konkrét időrend tengelyére vetítjük, már csökken [📈]. Az önrímeken belül a vala-vala rímek aránya, ha csak a versek kronológiai sorrendjét nézzük, inkább enyhén emelkedő tendenciát mutat [📈], de ha itt is a konkrét datálást nézzük mindegyik esetben, akkor viszont már nagyon határozott csökkenő tendenciát tapasztalunk [📈]! Ha leválasztjuk Csáti Demeter énekét, akkor is ugyanez a tendencia figyelhető meg, az önrímek aránya határozottan csökken 1538 és 1600 között [📈]. Magyarán a históriás énekek legnagyobb formailag hasonló csoportját, a négysoros bokorrímes verseket vizsgálva is igaznak bizonyult, hogy a korszakban javul, csinosodik a versszerzés technikája.

Ötsoros strófák

Ebbe a kategóriába csak négy vers tartozik. Különlegessége, hogy két prédikációs ének és két tisztán narratív história került ide:

1545	Szkhárosi Horvát András: Rettenetes bűn, lám, volt a fösvénység
1557	Sztárai Mihály: Mostan emlékezzünk a régi időkről
1568	Nikolsburgi Névtelen: Sok históriákat már mi magyaráztunk
1585	Bogáti Fazakas Miklós: Egy néhány királyt megbíra

A két korábbi vers prédikációs ének, ennek ellenére, elvárásainkkal szemben, egy igazi haranggörbét kapunk a legtöbb rímkritérium esetében. Itt is kitűnik, hogy Szkhárosi Horvát és Bogáti Fazakas a korszak legjobb költői közé tartoznak, verseikben a rímek jók, az önrímek és a valák különösen ritkák. Itt tehát az általánosságban megfigyelt műfaji eltérést felülírja az egyéni rímtechnika, esztétikai érzék [📈], [📈]. A ragrímeknél tapasztaljuk azt, hogy a másik három vershez képest Bogáti kevésbé használja ezeket. A rímsorozatok (V1 és C1V1) hosszabbak Bogátinál mint Szkhárosinál, de ebben nincs a két vers közt drasztikusan nagy eltérés.

Hatsoros strófák

1538	Farkas András: Jersze, emlékezzünk az örök Istennek csodálatos nagy hatalmasságáról
1560	Sztárai Mihály: Mostan való időben, ezerötszázötvenhatban
1579	Decsi Gáspár: Drága dolgot beszélek, kérlek, meghallgassátok
1582	Zombori Antal: Sok históriát, tudom, hallottatok már sokszor

Érdekes módon Zombori Antal versét idesorolva itt is hasonló haranggörbéket kapunk több kategóriában, mint az ötsorosoknál, az önrímek, a vala-sorok, a vala-vala rímek aránya, a ragrímek és a rímsorozatok (V1 és C1V1) esetében. Farkas András az RPHA szerint nem rímelő verse arányaiban kb. ugyanannyi rímtelen sort tartalmaz (0,175141243), mint Zombori verse a, a, x, a, x, a tördelésben (0,162359824), itt tehát két kiemelkedő érték között van két alacsonyabb. Ennek a négy versnek az összevetése ebben a formában nem mutat semmilyen fejlődést. Tegyük hozzá, Zombori versét négysorosként tördelve biztosan más értékeket kapnánk.

Egyéni és kontrasztív vizsgálatok

Tinódi és Ilosvai

Ha összevetjük ezt a két szerzőt, nagyon hasonló profilt látunk például az önrímek használatában.² Tinódinál a minimum és maximum-értékek is kisebbek-nagyobbak mint Ilosvai verseiben, viszont Ilosvainál az átlag valamivel magasabb. A nagy kiugrások Tinódinál talán nem a rímelési szokásai megváltozásával magyarázhatók. A két legtöbb önrímet tartalmazó verse kéziratban, a Zsigmond császár fogságáról szóló história a Petrovay-énekeskönyvben, a Jasonról és Medeáról szóló vers (RPHA 1243) pedig a Csereyné-kódexben maradt fenn. Feltételezhető, hogy ezeknek a verselése sokat romolhatott a szöveghagyományozás folyamatában. Az is valószínű, hogy a statisztikánkban fogódzó híján az életmű végére, 1556-ra datált Zsigmondról szóló vers jóval korábbi. A valára végződő sorok aránya szintén a Zsigmond fogságát elmesélő vers furcsaságát támasztja alá, ebben több mint 29 % ez az érték [📈]. Ha kivesszük ezt a verset, akkor Tinódinál a valás sorok arányának átlaga 0,080084481. Ha beleszámít, akkor jóval magasabb, 0,08972645, majdnem 9 %-ra ugrik. Ilosvainál ez az átlag persze még nagyobb: 0,132686138. Számos más jellemző is megmutatja, hogy Tinódi sokkal jobban verselt, mint Ilosvai. Az utolsó előtti magánhangzók megegyezésének átlaga nála 60% fölötti, Ilosvainál 53,4%. Az utolsó előtti mássalhangzók esetében ez 35,2% Tinódinál, 16,8% amott. Az utolsó mássalhangzók egyezésének mértéke csak az, ahol megközelíti Ilosvai (90,8%) Tinódit (94.6%).

Összességében azt mondhatjuk, hogy a két szerzőnek hasonló volt a rímtechnikája, de Tinódi sokkal igényesebben figyelt a sorvégződések összecsengésére, és ennek eléréséhez ráadásul jóval ritkábban nyúlt az önrím kétes értékű eszközéhez, mint Ilosvai.

Tinódi és Bogáti

Jóval nagyobb az eltérés két kiváló költő, Tinódi és Bogáti közt. Összevetésünkben csak a négysoros strófákban írt históriás énekeiket vettük figyelembe.

Az azonos magánhangzójú rímsorozatok valamivel rövidebbek Bogátinál, de nem sokkal [📈]. A rímek minőségét tekintve az utolsó mássalhangzót ugyanolyan arányban próbálják megtartani [📈], míg az utolsó előtti magánhangzók egy picivel alacsonyabb egyezést mutatnak Bogátinál (V2 átlag: 0,601230297, Bogátinál: 0,495814441). A radikális változás az utolsó előtti mássalhangzónál látszik, amit Tinódi sokkal jobban igyekszik megőrizni 0,364900174, szemben Bogátival: 0,078991851. A rímeket megelőző szótagban a magánhangzók nagyobb fonetikai eltérésére Bogátinál a ragrímek visszafogottabb használatával is összefügghet. A magánhangzóilleszkedés miatt a ragozás gyakran hozza magával az utolsó előtti magánhangzók egyezését is az azonos ragok előtt.

Nemrímelő sorokból nagyon kevés van mindkettőjüknél, kivéve az egyébként is hánytatott sorsú, töredékes Demeter királyt Bogátinál, illetve Tinódinál a Jónás próféta históriája 11 versszakos töredékét (RPHA 132), illetve a Jasonról és Médeárólt (RPHA 1243). Mindhárom vers esetében valószínűsíthető, hogy a szövegromlás okozta a rímek gyöngeségét is, ha nem vonjuk kétségbe az attribúciókat. Bár éppenséggel a Jónás próféta szövegével kapcsolatban a jelen kötetben szereplő tanulmányában Lovas Borbála is felveti, a kolofon elemzése alapján, hogy megkérdőjelezhető Tinódi szerzősége. Érdemes egy ilyen esetben a rímelést is figyelembe venni.

Az igazán drasztikus különbséget az önrímek és a valák használatában tapasztaljuk. Bogáti láthatóan irtózott ettől a poétikai eszköztől, csak kivételesen fanyalodott rá (vagy esetleg használta nagyon tudatosan), de semmiképp sem volt általános a repertoárjában. Tinódi ellenben elég gyakran élt az önrím eszközével [📈]. Bogátinál ha van is önrím, akkor lehetőleg az sem a vala-vala. 11 itt szereplő verséből ötben nincs vala-vala rím, és csak a Dícséretes… kezdetű versben, ahol 6% körüli az önrímek aránya, teszi ki ezek 74%-át a vala-vala rímpár, mindenütt máshol jóval kevesebb.

Görcsöni – Bogáti – Ilosvai

Mint tudjuk, Görcsöni Ambrus Mátyásról szóló históriája (RPHA 101) befejezetlen maradt. Ennek ellenére nagy népszerűségre tett szert, és ketten, Ilosvai Selymes Péter és Bogáti Fazakas is írtak hozzá folytatást. Bogáti ki is adta Görcsöni versét a saját folytatásával együtt. Bogáti az RMKT kommentárja szerint számos, mintegy hetven javítást eszközölt Görcsöni szövegén a más forrásokból ismert, a szerzőhöz talán közelebb álló változathoz képest, s ezek elsősorban Görcsöni rímelését korrigálták. Az általunk használt kritikai kiadás is Bogáti kiadásán alapul, az ő emendációit tükrözi, tehát Görcsöni rímelése úgy, ahogy az elemzésbe bekerült, már a javított kiadás állapotát mutatja meg.

Minthogy a téma szinte azonos, és ismerjük a Ilosvai és Bogáti közös modelljét, különösen jól ábrázolható a költői stílusok közti különbség [📈]. Ilosvai használja messze a legtöbb önrímet (bő 25%), a legtöbb vala-rímet (az önrímek 91%-a) és vala végződésű sort is. Sőt, nála van a legtöbb nemrímelő sor is. Feltehetően a Görcsöni szövegén megejtett javítások nélkül is azt mutatná a statisztika, hogy Bogáti rímelése a legpontosabb, legigényesebb, Ilosvaié pedig a leggyengébb. Görcsöni versében azonosított ragrímből van sokkal több mint Ilosvainál és persze mint Bogátinál.

Szkhárosi Horvát és Sztárai

Már korábban is láttuk, hogy a század közepének két vallásos tárgyú énekeket, köztük több prédikációs éneket szerző költője, Szkhárosi Horvát András és Sztárai Mihály versérzéküket tekintve úgy látszik nagyon élesen különböznek egymástól.

A nemrímelő sorok esetében Szkhárosinak egy verse van, amely két Sztárai versnél is több ilyet tartalmaz. Ez a legkorábbi, egyébként kétes attribúciójú verse, az Ím megromlottál, ó, jó keresztyénség (RPHA 576) kezdetű ének, ami ráadásul háromsoros strófákból áll, tehát még erősebb a statisztikai hatása, ha 1-1 sor nem rímel a másik kettővel. Sztárai versei közül a Mostan emlékezzünk a régi időkről (RPHA 1016) kezdetű az, amelyik a legkevesebb rímtelen sort tartalmazza. Sztárai minden versében van valára végződő sor, arányaiban elég sok, míg Szkhárosinál csak három versben, és arányaiban ott is nagyon kevés – a legtöbb még a Sokan kívánnak fejedelemséget (RPHA 1280) kezdetűben, ahol az arányuk 1,6%, míg Sztárai legtöbbet valázó versénél ez több mint 15%. Ha az önrímeket nézzük, Sztárainak csupán egy verse van (RPHA 1197), ahol alacsonyabb értéket találunk, mint Szkhárosi pár versében (RPHA 576, 1230, 1204, 948, 1346). De Sztárainak pont ez a verse az, ahol a legtöbb rímtelen sort találjuk, a rímek majdnem 17%-át, tehát itt egy másik gyengeséget tapasztalunk a versben, nem arról van szó, hogy ez a költemény gondosabban lenne megverselve, mint Sztárai többi éneke. Ha a vala-vala rímek arányát nézzük az önrímek között, akkor még egyértelműbb a két szerző különbsége. Szkhárosinál ilyen csak három versben van, a legnagyobb érték 25%. Ehhez képest Sztárainál a legkisebb 37,5%, a legnagyobb 92,9%. Nagyon fontos, hogy Sztárainak a két prédikációs éneke ugyanolyan verselési jellemzőkkel bír, mint a többi verse, még a valák számában is: minden afelé mutat, hogy e két szerző esetében megint csak az egyéni technika volt a fontos, nem valamiféle ragaszkodás egy általuk nem is ismert műfaji kategória esztétikájához, a prédikációs énekéhez. Az utolsó mássalhangzók egyezésében is jobbak Szkhárosi verseinek értékei, leszámítva Sztárai Mostan emlékezzünk a régi időkről kezdetű versét, amely kimagaslik Sztárai kompozíciói közül. A C2 és V2 egyezésének értékeinek átlaga viszont Sztárainál magasabb – ez valószínűleg a sok önrímnek tudható be, nem tudatos igyekezetnek.

Összegzés

Ebben a tanulmányban csak az adatok egy szűk szeletének bemutatására és elemzésére vállalkozhattunk. További pontosításra lesz szükség a morfológiai elemzővel, a datálásokkal, néhány ponton az átírásokkal kapcsolatban. Ennek ellenére van néhány olyan megállapítás, amit már most megkockáztathatunk.

1. Szenczi kritikája azzal kapcsolatban, hogy a magyar költők egymás után sok strófában ugyanazt a rímet, sőt rímszót használják, nem jogos. Hunyadi és Cserényi igen, és még néhányan talán szintén, de átlagban 2-3 egymást követő strófa ríme ugyanaz csak. Ez persze jelenthet akár 6-8 strófás sorozatokat is, ha utána többféle rímű strófák következnek, de mégis, nem tűnik ez olyan rengetegnek. Valószínűleg ez egy tudatos technikai megoldás volt némelyek, így Tinódi részéről, ha nem is túl szofisztikált, s érdekes, hogy Bogátinál sem tűnik semmi felülírni a rímfelejtés szabályát.

2. Ha Szenczi a rengeteg önrímre gondolt, akkor már jobban érthető a kritikája. Az önrímek átlaga 13,5% az egész korpuszt nézve, és vannak döbbenetesen magas értékek, mint Hunyadi Ferenc Trója-históriájáé (RPHA 538): 58,3%, vagy Bornemisza Miklós verséé (RPHA 852): 44%. Ezek között a vala-vala rímek vannak túlsúlyban (a teljes korpuszban 52%). A vala szó rímelhet persze másra is, de döbbenetes, hogy a teljes korpuszban az átlag szerint az összes sor majdnem 8%-a erre a szóra végződik. A legtöbb önrímet tartalmazó Hunyadi-versben a valák aránya magas, de a 2300 sorból csak kicsit több, mint 900 végződik így. Ezek túlnyomó részt önrímként jelennek meg, de nem a vala-vala az egyetlen önrím a versben, hiszen mint mondtuk az önrímek aránya ennél jóval nagyobb, 58,3%-nyi. Nagyon érdekes lenne összevetni a valát más európai epikus hagyományok rímszavaival, vajon van-e még olyan tradíció, ahol ilyen gyakori 1-1 rímszó. Nem valószínű.

3. Ha Szenczi azon örömködik, hogy az önrímek gátlástalan használata, a valázás helyett kezdenek máshogy költeni az újabb magyar poéták, akkor a statisztika igazolja őt. Főleg akkor, ha a prédikációs énekeket leválasztjuk a narratív opuszoktól. Szenczi idejére, Balassinál, megjelent a kéttömbű strofika is a magyar költészetben, és akkortájt elindult a fejlődés a rímek minőségében az izorímes szerkezetekben is. A vizsgálat eredményei szerint részben az önrímek visszaszorulásával, de ezt a fejlődést tükrözi Gyulai Márton Epicíniája (RPHA 1029) is, amely a lírai Balassi-strófát alkalmazta a históriás ének tekintélyes, tradicionális, epikus műfajában.

4. A vala-rím használata szorosan összefügg a narratív jelleggel – az elbeszélés gyakran megköveteli a régmúlt használatát, ezt csak kihasználják a költők ahhoz, hogy egyszerűbben találjanak rímeket, ne kelljen keresgélni. Az elegáns, jól csengő rímelés kevesek számára volt öncél. De fontos azt is megállapítani, hogy az önrímek gyakori használata nem korlátozódott a valákra, tehát ezek nem pusztán a régi eseményeket elbeszélő, a régmúlt használatát megkövetelő versekben, versrészekben fordultak elő.

5. Az újabb jó költők („az mi emberink“, akik ugye „ékesb verseket szoktak írni”) közt messze a legjobbnak tűnik Bogáti Fazakas Miklós: úgy tűnik, ő is ugyanolyan kínosnak érezte a valázást, mint Szenczi, és már az epikus verseiben is kerülte. (Természetesen a líráról itt nem beszélünk.) Fonetikailag viszont, talán éppen azért, mert kerülte az „olcsó" rímeket, Bogáti rímei nem annyira jók, mint például Tinódiéi. Tinódi, bár nem irtózik a valáktól, szintén nagyon gondosan odafigyel a sorai végződésére. Ezt világosa kimutatja a Cronicában fennmaradt verseinek összevetése a csak máshonnan ismertekkel, amiket feltehetően nem ő rontott el, hanem a kiadók, másolók. A korábbi időszakból kiemelkedik Szkhárosi Horvát és Szeremlyéni verselése: az előbbinél ez egy műfaji különbséggel, a prédikációs ének alműfajával is összefügg.

5. Akár a szerzőség megállapítására is alkalmasnak tűnik a rímtechnika elemzése. Egy szerző versei általában hasonló paraméterekkel rendelkeznek. Ha nem, akkor persze a téves attribúció mellett felbukkanhat magyarázatként a szöveghagyományozódás sok viszontagsága is, esetleg egy korai datálás, ami időben messze áll a többi, jellemzőnek ítélt verselésű műtől. Tinódi Zsigmond fogságáról írt históriája vagy Bogáti Demeter királya is erre szolgáltat példát.

Ha esetleg Szenczi Molnár Albert az elmúlt évszázadokban nyugtalanul forgolódott sírjában a számtalan sok vala miatt, most megnyugodhat: a valák meg vannak számlálva.

---

1. Horváth Iván: A magyar vers a reneszánsz és reformáció korában. 1536: Megjelenik két verseskötet, in Magyar Irodalomtörténet, szerk. Horváth Iván, Balázs Mihály, Margócsy István, Gépeskönyv, 2022, https://f-book.com/mi/index.php?chapter=0303HORVAMAG. ↩︎

2. Tinódi két háromsoros strófákban írt versét is bevettük az összehasonlításba. ↩︎