Lovas Borbála

„Az én beszédemet ti meghallgassátok...”: Bibliai históriák a tanítás és szórakoztatás szolgálatában

A magyar nyelvű bibliai históriák történetét vizsgálva a legaktívabb alkotói időszaknak az 1538 és 1560 közötti nagyjából két évtizedet tekinthetjük, ekkor született a ma ismert művek több mint fele. 1560-tól a folyamat lassulásnak indul a műfaj, és 1580 után láthatóan elkezd kikopni az irodalmi hagyományból. E históriák virágkorának ideje épp egybeesik a magyar irodalom egyik legmozgalmasabb bibliafordítói időszakával, ezért érdemes tematikusan is megvizsgálnunk a korpuszt. A mózesi könyvek és a királyok könyvei, a történeti és törvénykönyvek az elvárásnak megfelelően gyakori forrást jelentenek az átfogóbb képet rajzoló, nagyívű történeteket feldolgozó bibliai históriákhoz. Az egyéni hősök esetében ezzel ellentétben a nagy- és kispróféták könyvei kerülnek előtérbe, köztük számos apokrif könyv. A kor embere számára ez utóbbi történetek egymás mellett éltek, és sokszor még akár babonásnak is nevezhető imádságokban is felbukkantak, ezt jól szemlélteti egy a 17. századból származó, veszélyből és rabságból való megszabadítást kérő imádság szövege, melyben Tóbiás és Sára, Dávid és Góliát, Dániel és az oroszlánok története, Jónás és a cethal, a három ifjú esete az égő kemencében, Zsuzsanna és a vének, Judit és Holofernes története, József története szerepelnek.¹ Ezek a bibliai történetek egytől egyig megtalálhatók a bibliai históriák első időszakában írt darabok között is, több történetből, mint lentebb majd láthatjuk, nem egy, hanem két vagy három variáns is született.

Ahhoz, hogy el tudjuk képzelni e bibliai históriák elterjedtségét, sokféle forráshoz nyúlhatunk. Prédikációkhoz, énekekhez, imákhoz, és magukhoz a históriákhoz. Ám ez utóbbiakban az egyes darabok ismertségére vonatkozóan a gyűjteményes kiadásokban való megjelenésen, a nyomtatványok számán, a dallamjelöléseken és a saját munkákra való hivatkozásokon kívül nem sok mindent találunk. A prédikációkra jellemző jegyzetek a legtöbb esetben nem vezetnek el minket konkrét verses históriákhoz, csupán a történetet idézik fel az olvasó vagy prédikátor számára. Egy 17. századi kódexben például az egyik prédikáció lejegyzője Gedeon és Judit históriáját említi a következőképpen: „Valamikor azért az az nép, nemzetség ez törvény szerént élt, soha oly hatalmassága ellenségének nem találkozott[!], az mely nekik ártalmokra lött volna. Vide historiam Gedeon. Et Regis Judit asszonyé.“² Bár a bejegyzés láthatóan nem a folyószöveg kimunkált része, hanem a másolt prédikációba beékelt jegyzet, feltételezhetjük, hogy csupán a Bírák könyve, valamint a Judit könyve történeteire utal, és nem a korszakban ismert bibliai históriákra, így Batizi András Gedeon-históriájára,³ Sztárai,⁴ vagy esetleg Tinódi Judit-históriájára.⁵ Ugyanebben a beszédben hasonló módon említi a másoló utólag beszúrt jegyzetekben többször is Gedeont, valamint Dávidot és Góliátot, Mózest, Abimeleket, Sault, Nabukodonozort.⁶ Ettől eltérően, a beszéd szövegébe szervesen beépítve említi Gedeon és Bárák példáját Enyedi a 101. beszédében, aktualizálva is azt: „Csak az vagyon hátra, hogy immár ezeket mimagunkra és az mi üdőnkre alkolmaztassuk. […] Említik ők Bárákot, Gedeont, mi említjük Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, kiknek hadnagysága által az Egeknek Istene jeles és örök emlékezetre méltó győzedelmeket adott az mi nemzetségünknek.”⁷ Természetesen a bibliai hősök prédikációkban való például állítása megszokott gyakorlat volt, a legegyszerűbb módja ennek a név említése, összetettebb a név és történet említése, és a legérdekesebb a név és/vagy történet, valamint egy aktuális történelmi karakter vagy esemény összekötése. Ezeket a részleteket olvasva azt várhatnánk, hogy számos olyan helyet találunk a fennmaradt forrásokban, mely a bibliai históriák elterjedt használatáról tanúskodik. Ám ilyen adatunk nagyon kevés van. Nem sok szövegszerű bizonyítékunk maradt fenn arról sem, hogy bibliai históriákat használtak a gyakorlatban prédikáció helyett, vagy azt kiegészítendő olvasmányként a templomi alkalmakkor és egyéni áhítat idején, noha a szakirodalom több alkalommal hivatkozik erre.⁸ Még Bornemisza prédikációgyűjteményében is, mely az Énekek három rendbe…⁹ anyagához kapcsolódik számos ponton, csak elhanyagolható számú és inkább speciálisnak mondható utalásokat találunk. Összesen három ide kapcsolható históriás ének, Farkas András A zsidó és magyar nemzetről szóló históriája,¹⁰ Szkhárosi Az átokról-ja,¹¹ és a kortárs eseményekre reflektálva Spira Ferenc históriája¹² kerül említésre.¹³

A históriákban szereplő más bibliai történetekre való utalás esetében akkor, ha nincs tudomásunk arról, hogy maga a szerző írt a kérdéses személyről, történetről, nem vezet eredményre egyes munkák ezen említések alapján való elterjedtségének elemzése. Bogáti Fazakas Miklós a Szép história az tökéletes asszonyállatokról¹⁴ egyik versszakában például a következőket mondja: „Vélem, históriákat hallottatok / Az özvegy Juditról, tanolhatnátok.“¹⁵ Ha összevetjük a Lukréciáról szóló példa elejével, melyben így szól, „Tudom, Lucretia dolgát jól tudják, / Azkik régi históriát olvosták”,¹⁶ látható, hogy a megjegyzések ugyanarra a sémára készülnek, nem konkrét forrásra vonatkoznak, hanem magára a történetre, Judit esetében feltételezhetően a Biblia apokrif könyvére, vagy annak lényegében bármiféle feldolgozására, kivonatára. Ide emeli aztán be saját históriáit is, betagozva őket az igaz történetek sorába. Judit asszonyhoz kapcsolódó sorait a következőképpen folytatja például: „Másik Judit bár ez legyen, asszonyok, / Aretaphilától is tanuljatok.“¹⁷ Emellett nemcsak az elmondott történetek régebbi forrásaira hívja fel a figyelmet, melyek kapcsán sokszor említi azt, hogy akik ismerik e történeteket, hol és miképp olvasták, olvashatták, hanem históriái címzettjeit is megszólítja, mint láttuk, ebben az esetben azonban már a történet hallgatására, vagy a példa tanulására fókuszál, ezt láthattuk Judit, és ezt látjuk Lukrécia példájánál is. Ezt a következőképpen folytatja: „Mását annak, vélem, hogy nem hallották, / Jó asszonyok róla énekem hallják.”¹⁸

Judit asszony históriája két verses változatban is fennmaradt, Sztárai Mihálytól, valamint Tinóditól. Mindketten termékeny szerzők voltak, ám Tinódi bibliai históriáinak száma ennek ellenére csekély. Dávidról és Góliátról,¹⁹ valamint Judit asszonyról szerzett históriái bekerültek a Cronicába.²⁰ Van még egy félig bibliainak tekinthető darab, a Sokféle részögösről,²¹ mely bibliai históriaként indul, elmeséli Noé megrészegedésének történetét, majd a Gesta Romanorumot követve állítja össze a részeges emberek típusainak listáját.²² Már e munkánál is jól látszik, hogy miközben Tinódi használta a korszak bibliai történetei közül a leginkább ide illőt, kiszolgálta más forrásokból is hallgatóközönségét, ám közben művei, bibliai históriái is, kifejezetten világi közönségnek szóltak. A harmadik bibliai témájú história, amit Tinódival kapcsolatban emlegetni szoktak, az a Lugossy-kódex első két lapján fennmaradt pár versszaknyi töredék, mely Jónás történetének végét, valamint a históriát záró részt foglalja magában.²³ A Régi magyar költők tára sorozat a szöveg kiadását tartalmazó kötetében a következőket olvashatjuk: „A versfőkből: …. DE ENNING da. olvasható ki, a mi a végső strófával együtt annak idején figyelmesekké tehetett volna bennünket arra, hogy III. kötetünkbe, Tinódi művei közé igtassuk[!]. […] Enyingi Terek János vitézségéről szóló énekét is Debreczenben, 1553-ban szerzette mint ezt; annak versfőiben is Enyingi Török Jánosról szól mint «jó komjá»-ról, itt is bizonyosan rávonatkozik a … De Enning jelző, – az Erdélben való gondolkodása pedig e töredék utolsó sorában akkori útja irányáról kifejezett vélekedésünket igazolja.“²⁴ Ami megmaradt a szövegből, lényegében a história legvége: „a befejezés, az úgy nevezhető alkalmazás, vallásos intés, könyörgés”.²⁵ A versszakok 5+6-os osztású 11-es sorokból állnak, mely valóban gyakori sorfajta Tinódi esetében. Ám az RPHA adatbázisban a keresés során összesen 171 tételnél találunk hasonló szótagszámú strófákat. A Tinódinak való tulajdonítást a szakirodalom elfogadta, így például Szabó Géza felveszi a Tinódi-kronológiába.²⁶ Természetesen egy ilyen rövid töredékről nem is érdemes hosszabban beszélni, két részletre mégis kitérnék. Az első a Tinódi-korpusz históriáinak szövegébe szőtt utalások sora, melyben Tinódi nyíltan jelzi, hogy ő a mű szerzője, valamint a fentebb is említett történetekben megjelöli a Bibliát mint forrását.²⁷ Ezzel szemben a Jónás-töredék zárlata a következőképp hangzik: „Az ezör ötszáz és ötvenháromban / Mező Debreczön puszta várassában, / Az ki ezt szörzé, vala nagy bánatban, / Erdélben való gondolkodásában."²⁸ A részletet a szakirodalmi munkák úgy magyarázzák, hogy Tinódi épp Debrecenből Erdélybe tartott Bethlen Farkas udvarába, erre való utalást rejtett el a kolofon szövegében. Nemcsak ez kirívó azonban a Tinódi-korpuszt vizsgálva. A Jónás-töredéken kívül az egyetlen olyan Tinódi-darab, melyben konkrét könyörgés szerepel, valamint ahol Tinódi a Szentlelket is megemlíti, a Hadnagyoknak tanúság.²⁹ A história érdekessége még, hogy több más bibliai alak mellett mind Judit, mind Dávid történetét említi, Jónásról azonban nem esik szól.³⁰ Szintén a Szentlelket hívja segítségül a Kapitány György bajviadalában.³¹ Itt is előkerül emellett Dávid és Góliát története, nem is akárhogy, lényegében egy mini históriabetétként ékelődik a szövegbe.³² Olyasfajta könyörgésre, ami a töredékben van, nem akadunk a Tinódi-darabokban. Az 1553-as évvel kapcsolatban az is elgondolkodtató, hogy míg az Enyingi Török János vitézsége,³³ valamint az Udvarbírákról és kulcsárokról című história³⁴ bekerült a nyomtatott gyűjteménybe, Jónás történetét, ha valóban ő szerezte, Tinódi kihagyta.

Míg Tinódi kulcsfiguránk a világi közönségnek szánt bibliai történetek szempontjából, a vallásos hallgatóközönség olvasmányait vizsgálva a korai időszakban a Hoffgreff-énekeskönyv és a Bornemisza-féle énekeskönyv lesz a mérvadó. Előbbiben több névtelen szerzőségű munka is felbukkan, míg utóbbiban ilyet nem találunk. Ezekben a gyűjteményekben jól nyomon követhető, hogy a prédikációkhoz hasonló formában működik az a leegyszerűsített hivatkozási rendszer, mely az egyes bibliai hősök történetét egyetlen bibliai könyvre való hivatkozásra redukálja. Ellépést jelent ettől a hagyománytól a füzetes kiadványok csoportja, melyekkel kapcsolatban azt gondolom, megfigyelhető a később még említendő regiszterváltás egyik fajtája, a bibliai hősök kalandos történeteinek kilépése a szorosabb egyházi közegből. Kákonyi Sámson-históriáját³⁵ a gyűjtemények mellett többször kiadták füzetes formában is, melyeken már részletesebb forrásmegjelölés és cím található. Sámson történetét Kákonyi Péter mellett Fekete Imre is feldolgozta,³⁶ és míg Fekete a megszokott bibliai szövegkörnyezetben alkotott, tíz évvel később Kákonyi az antikizáló hőstörténettel egy új értelmezési horizontot nyitott a szöveghez. Tudatos lehetett emellett talán Fekete dallamválasztása is („Megemlékezhetünk, avagy Trója nótájára“),³⁷ mely mintha pont afelé az értelmezési lehetőség felé terelné az olvasót, mely aztán Kákonyinál szövegszinten is megjelenik. Trója-dallamot Fekete Imrén kívül Szkhárosi Horvát András választott,³⁸ amivel kapcsolatban meg is jegyzi Varga József, hogy „[e]z a hatás eredményezi azt, hogy a biblikus stílust olykor felváltja nála az elbeszélő, epikusabb jellegű világiasabb stíl”.³⁹

Fekete Imre másik munkája, A Királyoknak könyveikből história⁴⁰ Sámuel, Saul és Dávid történetét meséli el, nem utolsó sorban Dávid Góliáttal vívott küzdelmét. Legalább arra érdemes e munka, hogy regisztráljuk létezését, főleg a Tinódi-féle históriával⁴¹ való összevetésben. Ott az elemzés homlokterébe kerül a história felépítése, és a címként megjelölt történetnek (Dávid és Góliát küzdelme) az előtörténet (Sámuel és Saul története) szóbősége miatti dominanciavesztése. Itt érdekessé válik, hogy bár kicsit szerényebb leírásokkal, lényegében ugyanazt a történetet kapja az olvasó. A leírások szempontjából legtanulságosabb Dávid és Góliát összecsapása, ahol míg Fekete csak Góliát magasságát említi, Tinódi részletes leírást ad a páncélról, fegyverekről, a két szereplő között folyó párbeszédről, majd Dávid támadásáról és Góliát haláláról. Tinódi valójában hűen követi a Biblia szövegét, míg Fekete csupán kivonatolja azt. A két változat emellett terjedelmileg nem sokban tér el, Fekete nyolcvannyolc versszakához képest Tinódi munkája is csak száz versszakot tesz ki. Ám utóbbi jó érzékkel helyezte a hangsúlyt azokra a szakaszokra, melyek hallgatóságának érdekesek és szórakoztatók lehettek.

Ugyancsak Dávidhoz kapcsolható a Küküllei Névtelen tollából való Abigail asszony históriája⁴² 1560-ból, melyet két füzetes kiadványból és két kéziratból ismerünk. Itt az okos és cselekvő nő kerül a színre, aki később Dávid, a megbocsátó hős felesége lesz durva, iszákos és kapzsi férje halála után. A történet hosszú tanító betétet is tartalmaz, ahol a szerző nemcsak arra hívja fel olvasói figyelmét, hogy az asszonyoknak szép vagy szörnyű urukat egyaránt tisztelniük kell, a férfiaknak pedig tisztességben kell tartani feleségüket, a tehetős gazdáknak a vitézlő népeket segíteniük, és táplálniuk kell, „mert lovastól a fát meg nem ehetik",⁴³ a vitézeknek pedig viselkedniük kell, de érdekes képet fest az erdélyi állapotokról is, majd arra kéri a hallgatókat, Isten akarata szerint járjanak, hogy számukban még inkább el ne fogyjanak. Ezek az aktualizálások és kiszólások már jól mutatják azt a folyamatot, ami a bibliai históriák kapcsán elkezdődik.⁴⁴

Decsi Gáspár és Biai Gáspár Dávid és Betsabé történetét verselték meg. A történet jól ismert a korban, ezért is érdekes, hogy a kolofonja szerint 1549-ben szerzett Biai-féle változattól⁴⁵ hogyan tér el Decsi 1579-es munkája,⁴⁶ és hogyan lép el a korai bibliai históriás hagyománytól. Decsi históriáját három füzetes nyomtatványból és két kéziratból ismerjük. szövegét a testiséggel kapcsolatos részletekkel, kiszólásokkal és a biblia szövegének kibővítésével, szórakoztató felhangú tanításokkal is megtűzdeli, versszakokra elszakad a Bibliai szövegétől, kiszól a hallgatóközönségének, példákat, latin idézeteket illesztve a szövegbe, és néha megfogalmazásával provokálva, a versszakokat pedig szólások és érdekes szófordulatok színezik. Például: „Pokolbeli ördegnek nincs orcája, mint ebnek".⁴⁷

Míg Abigél esetében Dávid gesztusa, hogy feleségül kéri, mentes mindenféle női ráhatástól, Betsabé esetében a történet alakulásának egyik fő mozgatója a balkézről fogant gyermek. A történet végére Decsi egy különösen hosszú tanító részt illeszt, melyben próbálja eltántorítani hallgatóságát az elítélendő kapcsolatoktól. Ilyeneket mond, hogy: „Szépségnek természeti mindent hozzája venni, / Ő magát szerettetni, mint az méz, nyalattatni, / Mindent könnyen megvetni, mindent könnyen megölni, / Bölcset bolondítani. // […] Szép termet az lstennek szép nemes ajándéka, /De az romlott természet nincs senkinek javára, […] Szépség hitván erkölcsben, ollyan, mint arany perec, / Az disznónak orrában."⁴⁸

A szakirodalom nem felejti el megjegyezni, hogy több história esetén, és ezek között bibliai históriák is akadnak, a hegedűsök modorában írt betétrészekkel találkozunk. Így például Decsi a Dávid és Betsabé első részét így zárja: „Ámbátor mind úgy légyen, reménség meg ne csaljon, / Emberek színe előtt bűned rejtekben legyen, De Isten színe előtt elfedezve nem lészen, / Mint Dávid példájából / Majd megtanulhatnátok, és ti megérthetnétek, / Hogyha innom adnátok."⁴⁹ Már maga az is beszédes, hogy a história két részre van tagolva. A kiszólás után Decsi a história második részében Náthán példázatát és annak értelmezését meséli el. A mű tónusa megváltozik, az egyház embereit a bűnök feddésére biztatja, majd a bűnök megbánásának fontosságáról beszél hosszú szakaszokon át. A történet tagolását tekintve elképzelhető, hogy a história második fele könnyen elhagyható, vagy később, a csendesebb társaság előtt folytatható, mindenesetre érdekes elképzelni, hogyan működhetett a színes és kiszólásokkal teli első rész utána komor második szakasz, a megfeddéssel, a gyermek elvesztésével, a dorgálással. Biai harminc évvel korábban Dávid teljes történetét elmesélve egy sort sem áldoz tanulságra, dorgálásra vagy példabeszédszerű szakasz beiktatására.

Ahogy a széphistóriák dominánsan átveszik a históriás énekek között a vezető szerepet, a bibliai históriák felépítése, nyelvezete, és célja is átalakul, részben kikerülnek az egyházi környezetből, és bár tanító jellegük nemhogy megmarad, de a korai darabokhoz képest felerősödik, ez a széphistóriákba szőtt hosszú tanító betétek mellett egyáltalán nem lesz idegen a hallgatóság számára. Ez magával hozza azt is, hogy a históriák tanulságának és mondanivalójának nyelvezete, hangneme, stílusa megváltozik, és előbb az a nyelvi színesség kéredzkedik be a bibliai históriák szövegébe, melyet a korabeli prédikációs irodalom legszebb és legérdekesebb darabjaiban ismerhetünk meg. Míg a korai időszakban csak néhány példát ismerünk, így például Tinódi fentebb már említett Sokféle részögösről című históriáját, melyben az oktató hang dominánsabb, a század végére a műfaj elkezd közeledni az alkalmi oktató-mulattató történetek között is a mulattatást preferáló regiszterbe.

Talán ilyen alkalmi oktató és mulattató munkának tekinthetjük az ismeretlen szerzőtől származó Bölcs Salamon ítéletét 1581-ből.⁵⁰ A darab kifejezetten nem tipikus história, szerzőnk nagy hiátusokkal vezeti a történetet, körítve hosszú elmélkedésekkel és tanító szakaszokkal a bölcsességről, a hitről, társadalomkritikával fűszerezett leírásokkal az urakról és jobbágyokról, a szegénységről és gazdagságról. Szóba hozza többször a az igazságos törvénykezés fontosságát és a fejedelmeket is, ahogy azt is, hogy „veszett ország, kinek gyermek ő királya",⁵¹ utalva itt az 1581-ben vajdává kinevezett Báthory Zsigmondra. Salamon ítélete után pedig egy katalógust olvashatunk a paráznák és főképp a nők bűneiről és kezelhetetlenségéről, melynek nyelvezete hasonló mondásokkal van tele, mint a fentebb idézett históriák. Még olyan, a korabeli szövegekben ritkán előforduló témákra is kitér a paráznaság és tisztátalanság taglalásánál, mint a gyermekek fogantatásának ördögi mesterséggel, varázslással való megakadályozása, a magzat elhajtása és megszületett gyermek megölése.⁵² Formai jegyek alapján felvethető lenne Bogáti Fazakas Miklós szerzősége a Bölcs Salamon ítélete, vagyis a Historia bipartita kapcsán. A história versformája (12-12-12-13) Bogáti az 1580-as években (1583-ban és 1586-ban) szerzett több munkájára is jellemző. Rajta kívül ebben az évtizedben Szerémi Illés 1580-as dicsérete,⁵³ valamint Balassi Bálint 1578–1584 közé datált versei közül néhány⁵⁴ használja ezt a formát. Összesen húsz találatot ad az RPHA 1552-től, Tinódi Szegedi veszedelmétől⁵⁵ kezdve. A debreceni kiadás sem lehet meglepő, Hoffhalter nyomdájában adták ki például Castriot György históriáját 1587-ben,⁵⁶ strófaképlete többek között 12-12-12-13-as. A Historia bipartita versfőiben latin metrikus verssorok bújnak meg, ami Bogátira szintén jellemző. Azt is tudjuk, hogy Bogáti 1581-ben naplójába bejegyezte ez évre többek között Báthory Zsigmond erdélyi vajdává választását.⁵⁷ A nyelvileg jól megformált munka gyakorlott íróról tanúskodik, aki jól ismerte a Bibliát, és járatos volt a tanító jellegű szövegek összeállításában is. Ami problémássá teszi ezt az ötletet, az a história második felének 76. versszaka, ahol a szentháromság kerül elő, de az is igaz, hogy az utolsó hét versszak már nem szervesen kapcsolódik az akrosztichon szövegéhez. Így ez a dicséretet tartalmazó szakasz akár a debreceni nyomdász vagy más szerkesztő betoldása is lehetne. Ha a munka Bogátihoz való kötése túlságosan elrugaszkodott gondolat is, a korabeli verses bibliamagyarázatok között egy különlegesen érdekes darabbal van dolgunk. A história dallamául második kiadása, mely Debrecenben 1619-ben jelent meg,⁵⁸ Nagybáncsai Mátyás A Jákob pátriárkának fiáról való szép énekét⁵⁹ választja. Első, 1581-es debreceni kiadásának⁶⁰ címlapját nem ismerjük.

Az oktató és mulattató tónusú históriákban gyakran előkerül az italozás kérdése, sok esetben nem a szereplőkkel, hanem magukkal a szerzőkkel vagy előadókkal kapcsolatban. Ez a korszak históriáiban és a 16. és 17. századi reformátorokhoz köthető munkákban nem számít nagy különlegességnek. A kiszólások, mint a hegedűs énekekre rájátszó formulák egyik leggazdagabb felsorolását Erdélyi Pál bocsátotta közre 1886-ban, a következő megjegyzés kíséretében: „Költőiségükhöz mérten elég szerények az igényeik. Egyik részök, a szabadabb, világiasabb életet élő deák vagy lantos egy ital borért, egy kevés pénzért énekel.“⁶¹ Témánk szempontjából érdekes példa erre Varsóczi István Keresztelő szent János életéről szóló munkája, ahol a következőket olvashatjuk: „Csak ez versökben ü hivatalját akarám foglalnom, / És rövidedön ü nagy hűségét bizonyságul adnom, / Ü halálát is majd megmondanám, csak innom adnátok.”⁶² Varsóczi életéről és hivatásáról csak találgatások állnak rendelkezésünkre, emellett a mű tatalma és formai jellegzetességei alapján a Régi Magyar Költők Tára kötetének szerkesztője kijelenti, hogy „az egész témafeldolgozás […] arra vall, hogy az éneket prédikátor szerezte“.⁶³ Varsóczi munkája 1635-ös datálású, vagyis a bibliai epikai műfaj igencsak megkésett darabja, mindenesetre a versfőkben itt is latin metrikus verssorok bújnak meg, és a história szövege is iskolázott szerzőre utal. Ám felkeltheti a kételyt a prédikátor-szerző személyével kapcsolatban, hogy nem a fentebbi az egyetlen hely, ahol Varsóczi a borozással kapcsolatos megjegyzést tesz, hiszen rögtön a második versszakban a következőket mondja: „Maid emléközném, tisztös uraim, ha meg halgatnátok, / Egy szent emberrül, ha ital közben fület hajtanátok, / Az Körösztölő nagy Szent Jánosrul most tanulhatnátok.”⁶⁴ A história hármas tagolású, és míg ez a bevezetés a mű első énekének elején van, az Erélyi által is idézett megjegyzés a második szakasz végén található. Bár csak egyetlen forrásban, Mihály deák kódexében maradt fenn a história szövege, a latin nyelvű akrosztichonban a szakaszzáró versszak nem okoz törést, sőt szükséges is, így biztosak lehetünk, hogy nem a másoló esetleges utólagos betoldásáról van szó.

Erdélyi Pál következő példája a Thury Györgyhöz is kötött Végbéli vitéz éneke⁶⁵ egy utólag betoldott sorát hozza példának, ahol az énekmondó nem is bort, hanem pénzt kér hallgatóitól. Ahogy Horváth János értő és részletes, a változatokat összevető magyarázatában Thaly szavait idézi: „Az utolsó két sor azonban bizonyára a hegedős toldaléka, mert a híres Thúry György, a várak főkapitánya: csak nem kér vala pénzt az éneklésért.“⁶⁶ Horváth bebizonyítja, hogy a Thaly által elfogadott legépebb variáns valójában nem a Thaly által feltételezett, és a változatok eltérései, kitörölt sorai más szövegtörténetről tanúskodnak, mint Thaly magyarázni szerette volna. Azért érdemes idézni ezt a sort, mert ha Thuri György nevét behelyettesítjük a 16. (és 17.) századi énekmondóink nevével, fókuszálva itt kifejezetten a bibliai históriákra, milyen esetben tudjuk azt elképzelni, hogy a história szerzője a morális tanítás mellett bort kért volna hallgatóságától a történet meséléséért, sőt, eleve borospohár mellett üldögélő közönségnek „prédikálta” volna el történetét? Mint láttuk, Decsi, bár tolnai lelkész és esperes, megteszi. És ha nem is Szent János apokalipsziséről szóló munkájában, de megteszi Tolnai Fabricius Bálint is. A művekben megjelenő sorokról Hegedűs/Hegedős Márton éneke Valkai András nyomtatványának végén való felbukkanása kapcsán a Régi Magyar Költők Tára ide vonatkozó kötetének jegyzeteiben Ács Pál a következőket írja: „A Tinódi modorában alkotó versszerzők – vagy a műveiket kiadó nyomdászok – gyakran csempésztek hegedűs énekbe illő jóízű kiszólásokat szent témákról szóló énekek szövege közé. Mindezt a hallgatóság szórakoztatásáért tették, mintegy felrázták őket, ha netán aludtak."⁶⁷ Ehhez a jegyzethez irányítja a Decsit olvasót a bibliai história jegyzete is. A nyomdász eljárását nem hasonlítanám össze a história szerzője, elmondója által közvetlen a közönséghez címzett kéréssel, mely szomja oltására vonatkozik a történetmesélés közben, főleg, hogy például Decsinél a részlet jól illeszkedik a história első felének stílusához, és nehéz elképzelni, hogy a nyomdász egy tréfának szánta, mely aztán önálló életre kelt, és minden nyomtatványban és kéziratban öröklődött.

A fentebb megemlített példák azt kívánják szemléltetni, milyen színes és összetett anyaggal van dolgunk, mely egyrészt forma és szerzőség kérdésében, másrészt tematika és feldolgozás kérdésében még sok meglepetést és kutatási lehetőséget tartogat. Az is látható, hogyan alakul a bibliai históriák stílusa, és hogyan változnak a korai darabokra jellemző hangsúlyok, majd tolódnak el, vagy kopnak ki szinte teljesen a század végére, a következő század elejére. E históriákban a tanítás kart karba öltve jár a szórakoztatással, és a század szerzői nem is tehetnek mást, mint vagy kihangsúlyozzák az elsőt és tompítják a másodikat, vagy az első rovására a másodikat választják vezérfonalnak. Annak ellenére fontos ezzel a históriás korpusszal foglalkoznunk, hogy sem a kortársak, sem az irodalomtörténészek nem fordítottak túl nagy figyelmet e munkákra, az elemzések száma csekély, az anyag feldolgozottsága a szövegkiadásokon kívül részleges, és a bibliai históriák korabeli sikere szintén kérdéses lehet a fennmaradt adatok alapján. Érdemes itt talán újra Erdélyi Pál szavait idéznünk, aki a következőket mondja a históriás énekek 16. század megítélésével kapcsolatban: “Átlag az idegen tárgyúak voltak kedvesebbek, és a bibliaiak a legkevésbé kedveltek. Közülök Sztárai Akháb királya jelent csak meg ötször, a többi alig ért felében második kiadást.”⁶⁸ S bár a 16. század végére a bibliai históriák korszaka lényegében lecseng, nem ez történik-e a kedvelt széphistóriákkal és történeti históriákkal is? A bibliai hősök történetei újra példázatokká, sőt csupán a név megemlítésével beillesztett példákká redukálódnak, hordozva magukkal az évtizedek és az azt megelőző évszázadok szöveghagyományát immár magyar nyelven. A históriák másolataiból dallamaik kezdenek elkopni, másodlagossá válnak, ám ezzel párhuzamosan a históriaszerzők által megverselt történetek egyre nagyobb szerepet kapnak a prédikációkban.

A bibliai példák és bibliai hősök történetei megkerülhetetlen témái a magyar és európai irodalomtörténetnek. A 16. és 17. századi szerzők ezt kihasználva a históriás énekek esetében elsőként választották a bibliai hősöket és történeteket témául. Farkas András A zsidó és magyar nemzetről című munkája⁶⁹ nem tipikus e korpuszban, ám szorosan ezt követve rövid időn belül számos, a legismertebb hősökről szóló, és néhány kevésbé ismert téma került megverselésre. Nyomtatványként is az első között jelentek meg, bár általában szereztetési idejük után néhány évvel vagy több évtizeddel.⁷⁰ És ha nem is Balassi vagy Zrínyi szövegeihez mérhető irodalmi nagyságról és finomságról van itt szó, a korszak irodalomhoz való viszonya, és a magyar nyelvnek a reformáció első évtizedeiben való irodalmivá hajlása jól kitapintható ezen a végtelenül érdekes és zavaróan sokrétű korpuszon. A bibliai históriák elemzése bár elkezdődött, a szakirodalmi feltárás töredékes és esetleges. A korpusz részletesebb áttekintése verstörténeti, tematikus, fordítástechnikai és szerkesztési szempontból fontos eredményekkel gazdagíthatja a korszak kutatásait, és egy régi adósságot törleszthetünk ezzel a 16. és 17. századi irodalomtörténet kutatásában.