Kákonyi Péter, Hatalmas urakról nektek emlékezem (RPHA 0525)

HISTORIA ASTIAGIS REGIS ET CYRI POTENTISSIMI MONARCHIAE FROG. C. POMPEI M. C. NUMMANTIS DESUMPTA IDE PER PETRUM KAKONI FACTA etc.

Hatalmas urakról néktek emléközöm,
Gazdag királyoknak életit beszéllöm.
Elmúlt nagy üdőkről mostan emlékezöm
Azért hallgassátok urak én beszédöm!

Irnak vala Trója törésének után,
Ötszáz esztendőben az kilenczven után,
Immár Róma vala a nagy Trója után,
Benne Numa királ az Romolos után.

Solon Athenásban, Cressus Lidiában,
Az Alceros királ Macedoniában,
Sedechias királ vala Zsidóságban.
Astiages királ vala Médiában.

Több királyok akkor kik uralkodának,
Mind ez világ szerént nagy sokan valának
De birodalommal küssebbek valának,
Az Astiagesnek azért udvarlának.

Országa beű vala az Astiagesnek,
Nagy hatalma vala az ő erejének,
Mondhatatlan vala nagysága kéncsének,
Azért sok királyok néki engedének.

Rettenetes vala, mert bírja Médiát,
Szerencsen országot, és mind Assiriát,
Lydia országot és Babilloniát,
Sidrát, Hircániát és nemes Persiát.

Jóllehet fírfiú magzatja nem vala,
Egy leán magzattal isten látta vala,
Szépen ű leányát felnevelte vala.
Leány emberkorban mikor jutott vala,

Az királ egy álmot leányáról láta
Kin megszomorodék az ű gondolatja,
Sok túdós bölcseket hamar hívattata,
Látta álom felől bölcseknek ezt mondja:

»Az elmúlt napokban én nyúgodalmomban
Tetszik vala nékem én édes álmomban
Leányom méhéböl neveködött volna,
Magas szelővessző kiterjedett volna.

Sűrű sok ágának nagy árnyéka vala,
Mind egész Azsiát el-béfogta volna,
Álomnak értelme nem tudom mi volna,
Azért megmondjátok mi jövendő volna?«

»Tudjad királ — úgymond, az bölcsek azt mondják,
Férfiú magzatja lészen leányodnak,
Ki ellene lészen hatalmasságodnak,
Ellened parancsol nagy sok országidnak.

Jövendő üdőben az gyermek ha élhet,
Üdő forgásában ember kort ha érhet,
Nagy hatalmas lészen mert ű nagyot tehet,
Országod elveszi, mert ű néked véred.«

Az királ ezt hallá, rajta szomorodék,
Nagy sokat szívében rajta gondolkodék.
Minden akaratja végre elváltozék,
Maradéka ellen szíve keményedék.

Gondolá szívében, úrfinak leányát
Hogy ű ne adnája sem penig kazdagnak,
Szívét ne emelné ű unokájának,
Mert ellene lenne ű királságának.

Imé Persiában egy kis ember vala,
Hogy ki Cambisesnek neveztetik vala,
Ennek szép leányát királ adta vala,
Hogy kitül teréhben leán esött vala.

Sőt meghagyá királ az ű szolgájának,
Hogy ha fia lenne az ű leányának,
Eleiben hozná mint édes atyjának,
Hogy ű is örűlne mint unokájának.

Rövid üdő múlva lőn fia királynak
Az ű leányának, az tisztes asszonnak;
Gyermeket felvevék, vivék a királnak,
Mert így kellett vala ű akaratjának.

Ezt immár a királ elvégezte vala,
Jeles fű tanácsát béhívatta vala,
Tanácsának neve az Harpagus vala;
Királ ilyen szóval ennek szólott vala:

»Gyermeket felvegyed, előlem kivigyed,
Néked én azt hagyom, titkon elrekköntsed,
De soha senkinek te meg ne jelentsed,
Ha reád, akarod, haragom ne vegyed.«

Imé az gyermeket Harpagus felvevé,
Királnak előle úrfi el kivivé;
De az ű szívében ű ezt elvégezé,
Királ unokáját el ne rekkentené.

Soká semmiképen titkon nem lehetne,
Mert gyermek anyjának meg tudtára lenne,
Az Astiagesnek hogy halála lenne,
Királ után leán fejedelem lenne.

Ezért ű fejének kellene vesznie,
Hogyha a gyermeket ű elrekkentené;
Adá egy pásztornak, hogy tűle elvenné,
Hol néki tetszenék űtet elvesztené.

Tűle az gyermeket hogy pásztor elvevé,
Egy erdő kebelben akkor el-bévivé,
Pásztor a gyermeket együtt el-letevé
Csak falevelekkel őt béfedezgeté.

Csorda pásztor szegén ű feleségének
Erről emléközék, mint hű emberének;
Szegén asszony hallá, nehéz lőn szívének,
Szíve keseredék, felele férjének:

»Im jól érted uram, az kisded gyermeket
Királ elvesztené, nem nézné ű lelkét;
De kérlek tégedet hozd be nékem űtet,
Kiért jövendőben nagy jót tűle vehet.

Reám veszem uram királnak haragját,
Ha ű megtudandja, hogy tartom magzatját,
Bizon reám veszem gyermeknek ű gondját,
Nem gondolok véle királ fenje kardját.«

Imé pásztort asszon mind addig untatá,
Az kisded gyermeket béhozni bocsátá.
Gyermekhez a pásztor mikor el-béjuta,
Egy nagy csuda dolgot akkoron ott láta.

Pásztor nézi vala, gyermeket szoptatja
Egy fias kamondor és körül forogja,
Vadak, madaraktól igen oltalmazza,
És melegségével gyermeket táplálja.

Onnat a gyermeket pásztor el-felvevé,
Váras felé pásztor űtet vinni kezdé,
A kamondor addig ugatva követé
Míg házacskájában pásztor el-bévivé.

Tűle felesége gyermeket elvevé,
És az kis gyermekre mihelt szemét veté,
Édest mosolyodék, asszonra tekénte,
Szíve rajta esék, asszon így felele:

»Ez gyermeket uram kérlek ne veszessed
Inkább gyermekünket érte el-kivigyed,
Királ gyermekejért gyermekünket kivesd,
Ez gyermeket inkább érte felneveljed.

Nem nézöm halálát az ennen fiamnak,
Csak lássam életét királ magzatjának!
Addég esedezék asszon a pásztornak,
Szavát megfogadá pásztor az asszonnak.

Tartá fel a pásztor gyermeket fiáért,
Ú fiát kiveté királ magzatjáért.
Nem bánkodik vala az ű magzatjáért,
És titkolja vala igen a királyáért.

Igen szépen gyermek el-felneveködék,
Apró gyermekekhez gyermek társalkodék,
Az apró gyermekek Cyrusnak nevezék,
Gyermeki dolgában bölcsen cseleködék.

Sőt gyermekek köztök játékot szerzének,
És ű köztök Cyrust királylyá emelék,
Mint szokás, törvénben az gyermekek űlnek,
Egymással játékban szemszembe perelnek.

Sokan kik bűnösök gyermekek közt lőnek,
Királnak Cyrusnak elejben vitetének,
Sokan ű közűlök megverettetének,
Külömb-külömbképen megbüntettetének.

Inkább nagyobb részént kik megveretének,
Mind főfő emberek gyermeki levének,
Azért panaszolni királhoz menének,
Hogy paraszt gyermektől verést szenvednének.

Meghallgatá király bosszonkodásokat,
Cyrust hivattatá, ki verte fiokat,
Királ Cyrust kérdé, adná ennek okát,
Miért megverette mind az úrfiakat?

Imé ez dolognak végét várja vala,
Mind az udvar népe ezt hallgatja vala,
Cyrus az királnak ezt felelte vala:
Hogy méltán míelte, mert ű királ volna.

Mihelt királ gyermek feleletit hallá,
Ű nagy bátorságát oly igen csudálá;
Királ előtt pásztor gyermekkel áll vala,
Királ az pásztornak ilyen szóval szóla:

»Okot benne semmit szegén pásztor ne lölj,
Az én beszédemre bátorsággal felelj,
Előttem hazudni hamisan te ne merj,
Hogy a te fejednek mostan kegyelmet nyerj.

Nem tetszik az gyermek, hogy te fiad legyen,
Te természetedről ilyen bátor legyen,
Nékem megmondd azért, ki gyermeke legyen,
Ha néked akarod, hogy kegyelem legyen!«

Az pásztor kegyelmet ű fejének kére,
Gyermek felől mindent igazán jelente,
Gyermeket Harpagus miként el-kivitte,
Ű fiáért gyermek ez világon élne.

Rövidebben mondván, pásztor beszédéből
Megesmerék Cyrust ékes termetéről,
Királ unokája ű feleletiről,
Királ leányához való személyéről.

Csak beszéddel királ gyermeket megfeddé,
Nemes Persiában előle kiküldé,
De éltét szívében gonosz szemmel nézé,
Azért Harpagusra nagy haragját veté.

Harpagusnak vala királ udvarában
Egyetlenegy fia szép ifjúkorában,
Megöleté király ű nagy bánatjában,
Étkül megfőzeté egy lakodalmában.

Az ifjúnak testét felhozák egy tálban,
Asztalra letevék az lakodalomban,
Az atyját kénálja királ nagy búvában,
Benne úgyan egyék, mint fia húsában.

Erre az Harpagus nagy bátron felele:
Királ mit akarna, arról nem tehetne,
Királynak haragját ű mind jóra vélné,
Noha ű fiáért nagy bosszút szenvedne.

Fű tanácsán akkor ű haragját tölté.
Harpagus forgatja ű nagy bátorságát,
Szánja szép fiának méltatlan halálát,
De azért titkolja minden akaratját.

Rövid üdő múlván el-felneveködék,
Persiában Cyrus el-felörögödék,
Harpagus ű róla sokat gondolkodék,
Bosszú megállásban ű hozzája bízék.

Okot ű magában Harpagus gondola,
Hamar az Cyrusnak egy levelet íra,
Hogy az királ űtet veszteni akarja,
És hogy megmaradott, látni sem akarja.

Gyülőségben érte az királynak esett,
És ű érte fia már halált szenvedett,
És ű ilyen bosszút és nagy kárt szenvedett,
Feddé, hogy magáról ű elfeledközött.

Cyrus ezt megértvén hadat támasztana,
Anyjáért, magájért hogy bosszút állhatna,
Média ereje kezében juthatna,
Mert ű volna annak fölső kapitányja.

Panaszt ennél többet ű sokat számlála,
Kit mind a levélbe Harpagus beíra,
Nyúllal egy hű embert Cyrushoz bocsáta,
Kiben egy levelet szépen szerzett vala.

Okosan Harpagus nyúllal cseleködék.
Nyúlat az hátára adá egy embernek ;
Az egy kis nyúlfiat mint vadászembernek,
Hagyá, úgy hordozná, meg ne jelennéjek.

Mikoron Harpagus követe béjuta,
Nyúlat el-bévivé Cyrusnak mutatá,
Cyrus az levelet nyúlban megtalálá,
Harpagus tanácsát ottan jóvá hagyá.

Persipolis vala neve az városnak,
Kiben lakóhelye vagyon az Cyrusnak,
Cyrus így gondolá rendit dolgainak,
Hogy végét érhetné ű gondolatjának.

Egy nap váras népét dologra hívatá,
Nagy erős munkával akkoron fárasztá,
Másnap vendégségben fejenként hívatá,
Vígan tartá űket, nékiek ezt mondja:

»Imma jól tartalak, tegnap fárasztálak,
Két nap kettőt teszen — ha meggondoljátok,
Médiaiaknak amint udvarlátok
Tegnapi dologhoz hasonlót fáradtok.

Mai jól-tartásom ha követenditök,
Minden dolgaimban vélem együtt lésztek,
Felelek tinéktek kettőböl kimentlek,
Médiaiaknak fejedelmi lésztek!«

Cyrustól ezt hallák, nagy örömest lőnek,
Fejenként ű néki fogadást tevének,
Valamit akarna a tévők lennének,
Valahol mondaná, mind véle lennének.

No nem vára üdőt Cyrus sokat ebben,
Népének meghagyá, gyűlnének egy helyben,
Késedelem semmi ne légyen gyűlésben,
Láss! az ifjú Cyrus bízik erejében.

Vitéz vala Cyrus ű ifjúságában,
Persiai urak vannak táborában.
Már mind elrendelé Cyrus ű szívében,
Királnak országát vennéje kezében.

Minden gyorsasággal népét elindítá,
Média határban táborban szállítá,
Ellene az királ erejét indítá,
Cyrust ű ellene semminek alítá.

Az Astiagesnek fű hadnagya vala
Az úrfi Harpagus, ki tanácsa vala,
Nem juta eszében mit véle tött vala,
Hadban királ dolgát reá bízta vala.

Nem gondolá király, mit véle tött vala,
De az Harpagusra dolgát bízta vala,
Hogy Cyrus népéhez közelített vala,
Az Cyrus népével szembe szállott vala.

Tevé az királnak kegyetlenségejért,
És az egy fiának szörnyű haláláért,
Az Cyrushoz hajla bosszúállásájért,
Népét néki adá nyomorúságaért.

Imé királ hallá, rajta megbúsula,
Megújonnan népét ellene támasztá,
Seregét megszerzé hogy ű szembe juta,
Médiaiakat igen bátorítja.

Senki már ne bízzék jó hamar lovában,
És az hadból el-kiszabadúlásában,
Mert fegyveres népek vannak táborában,
Azok hátul lesznek ű diadalmában.

Dolga lenne annak, ki futni akarna,
Hátul olyan erős népet ű találna,
Mint előtte való ellenség ki volna;
Víni azért minden szorgalmatos volna.

Egyben közelíte két úrnak ereje,
Hamar megrettene Cyrusnak ű népe,
Tábor helye felé fut vala ű népe,
Holott mindeniknek vala háza népe.

Sokan asszony népek, akik ott valának,
Persiaiaknak ellene állának,
Kérik megtérnének, érettek vínának,
De szép beszédekkel űk nem használának.

Víni asszon népek arczul fordúlának,
Minden futó népet így szidalmazának:
Az szükséges koron hogy hová futnának,
Anyjoknak hasában talán bébúnának.

Megszégyenlé magát minden futó népe,
Ismét öszvegyűle hamar futott népe,
Az királra az nép nagy hamar megtére,
Királ ű erejét vínia készeríté.

Persiabéliek győzödelmet vőnek,
Médiabéliek igen veretének,
Fűfő jeles urak sokan elesének,
Az királylyal foglylyá némelyek esének.

Táborokban ismét mind el-bészállának,
Nagy sok nyereséget köztök elosztának,
Cyrust felemelék köztök királyoknak,
Kinek engedének, mint törvény uroknak.

Astiages királt Cyrus béhozatá,
Nagy kegyelmességét hozzája mutatá,
Média országgal ismét megonszollá,
De az Médiában térni nem akara.

Jámbor vala Cyrus ű királságában,
Nagy kegyelmes vala ű birodalmában,
Fejedelműl hagyá együtt országában,
Atyját Astiagest az Hirkániában.

De médiaiak az Cyrus hadáig,
Csak uralkodának azon más ideig,
Háromszáz és ötven számos esztendeig,
Eufrates királtól az Astiagesig.

Ellene Cyrusnak sokan támadának
Kik Astiagesnek régen udvarlának,
Első gondja esék Babilloniának,
Nem akar engedni az Cyrus királnak.

Persiából Cyrus haddal reá indúla,
Babilloniának segítsége juta,
Gazdag Lybánonból Schergors királ juta,
Scherhorsnak megvevé nagy hamar országát.

Ellene támasztá az Babilloniát
Megfeddé, bűnteté mint hitlen országát,
Gazdag Lybanonra készíté ű hadát
Ez széles világon kazdag neve vala.

Róla Cresus király sokat gondolt vala,
És széles világon kazdag neve vala,
Az Görögországban széllel izent vala,
Minden veszedelmét már jól látja vala.

Persiaiakkal Cyrus gyorsan juta,
Cyrus az Cresussal gyorsan szembe álla,
Kinek nagy erejét már elverte vala,
Csak kevés népével megütközött vala.

Esék foglylyá Cresus a Cyrus királnak,
Kegyelmes az Cyrus a Cresus királnak,
Jóllehet országát foglalá magának,
Várasát örökké megadá királnak.

Tekélletes vala Cyrus ű dolgában,
Immár uralkodik egész Ázsiában,
Birodalma vala nagy sok országokban,
Híres neves vala ez széles világban.

Rettenetes vala hatalmasságában,
Nem nyughatik veszteg ű birodalmában,
Hadát kiindítá hideg Scithiára,
Hogy ezt es megvenné ű birodalmába.

Vala csak egy asszon akkor Scithiában,
Benestrungnak hiák az ű országában,
Az királné asszon bízik hatalmában,
Királt bebocsátá azért Scithiában.

Mikor királ juta el-bé Scithiában,
Csak előtte forog asszon ű magában,
Királ úgy végezé ű gondolatjában,
Sok bort és sok élést hagy a táborában.

Kiindúla királ, tetteté félelmét
Hogy közelb vehetné az ű ellenségét,
Kinek az asszonnak hozák futott hírét,
Az fiának adá népe harmadrészét,

Az királné asszon meghagyá fiának,
Ne hinne királnak puszta táborának,
Valahol járnának igen vigyáznának;
Az ellenség után okosan járnának:

Királné asszonnak fia elindúla,
Puszta táborában az Cyrusnak juta,
Sok borhoz, éléshez népe el-leszálla,
Az Cyrus királnak ez hírével vala.

Oly hirtelen királ népét megtéríté,
Scithiai asszonnak népére ereszté,
Mind az egy fiával űket ott elveszté.
Asszon ezt meghallá, szívét keményété.

Nem tetteté asszon semmi bizodalmát,
De futni tetteté scithiai táborát,
Nem véli az királ asszony akaratját,
Utána indítá szántalan nagy hadát.

Immár Cyrus népe igen bátor vala,
Két magas hegy közbe el-béjutott vala,
Királné asszonnak népe lesben vala,
Cyrus nagy erejét közbe vötte vala.

Fene vad módjára reá rohanának,
Az scithiaiak, kik lesben valának,
Az királnak népe erőssen vívának,
De mind a királylyal földre vágatának.

Az királné asszon ám megkeresteté,
Cyrus királ testét elő vitetteté,
Az egy cseber vérben nyakra ereszteté,
Keserűségében néki ezt ivölté :

»Cyrus királ igyál eleget az vérben,
Kit te szomíhozál kegyetlenségedben,
Kiben nem ihatál eleget éltedben,
Legyen ez te neked nagy kevélségedben!

Táborbeli népe hétszáz ezer vala,
Kit az Scithiában mind levágtak vala,
Ebben egy hírmondó haza nem ment vala,
De az illyő-fillő haza szaladt vala.

Az ezer ötszázban és negyvenkilenczben,
Mikoron írnának enni esztendőben,
Az ki ezt szerzé az ű víg kedvében,
Nevét megjelenté verseknek fejében.