Nagybáncsai Mátyás, Józsefnek megmondom az ő krónikáját (RPHA 0707)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Józsefnek megmondom az ő krónikáját,
Teljes életének nagy háborúságát,
És rabsága után ő nagy uraságát,
Vígasztalom véle szüvem szomorúságát.

Ó törvényben régen Jákob patriárkha
Kanahám földén lakék tizenkét fiával,
József juhot őriz az több bátyaival,
Kit Izrael szeret inkább több fiainál.

Sokszínű ruhát is csináltata néki.
Láták az bátyjai hogy igen szereti,
Józsefet mindennél hogy inkább kedveli,
Az bátyjai kezdék őt szűvekben gyűlölni.

Ezeknek utána József álmot láta;
Reggel víg orczával bátyjainak monda:
«Kérlek, hallgassátok mit láttam álmomban,
Kévéket az mezőn kötőnk vala álmomban.

Felkelvén az kéve kit én kötök vala.
Tetejével szépen egyenest feláll vala,
De az ti kévétek körös-környül vala,
Az én kévém előtt mind meghajlottak vala.»

Nehéz kedvvel hallák Józsefnek bátyjai,
Nagy kemény beszéddel ezt mondják ő néki:
«Hát, mi királyonkká így akarnál lenni
És előtted nekünk úgy kellene szolgálni?»

Egynéhány nap múlván meg más álmot láta,
Az önnön atyjának s bátyjainak monda:
«Az nap, az hold, úgymond – ez éjjel álmomba
Tizenegy csillaggal én előttem meghajla.»

Csendesz szűvel Jákob igen megharagvék,
Monda: «hát, az földre mi előtted esnénk,
Én és az te anyád tégedet tisztelnénk,
Az te bátyjáiddal mind te szolgáid lennönk ?»

Irigykednek vala mindnyájan szűvekben,
Jákob mindezeket tartja elméjében.
Józsefnek tíz bátyja méne az mezőre,
Vén atyjok juhait őrzik vala Sikhemben.

Szóllítá azután Izrael kis fiát:
«Menj el fiam, lásd meg az te bátyjaidat,
Tudod hogy Sikhemben őrzik az juhokat,
Mondd meg osztán nékem ha békességgel vannak.»

Találá egy ember Józsefet útában.
Hogy ott búdosnéjek széllel az pusztában,
Monda: «mit keressz itt fiam az pusztában?
Bátyjaidat látám nem régen Dotaimban.»

Onnan Dotaimba József elindúla;
Az bátyjai őtet mikor látták volna
Szörnyű halálára tanácskoztak vala,
Ilyen módon köztök egymásnak szóltak vala:

«Jer öljük meg úgymond, lássuk az ő álmát,
Hogy ha holta után ő nékie használ
És keverjük vérbe a sokszínű ruhát,
Azt mondjuk, hogy őtet az vadak megszaggatták.»

Ruben az örögbik kéré, azt ne tennék,
Az ő atyjokfiát ártatlan ne ölnék,
Az ártatlan bűnért mert megbüntetnének,
Inkább egy ó kútba elevenen bevetnék.

Azonközben juta József ő közikben,
Bátyjai ragadák őt nagy dühösségben,
Ruháját levonák nagy irigységekben,
Egy ó kútba vetek nagy dühösségekben.

Júda az többinek monda: «ímhol jőnek,
Ím Galileából árosnépek jőnek.
Jer adjuk ő nékik pénzen az gyermeket,
Ne fertéztessük meg vérében kezünket.

Azért semmiképen ezt ne cselekedjük,
Mert mi atyánkfia, hogy őtet megöljük
És az ártatlan vért mi el ne rekkentsük.»
Judának beszédin mindnyájan megállának,

Az Medianiták azonban jutának,
Józsefet az kútból bátyjai kivonák,
Harmincz ezüst pénzen őnekiek adák;
Az medianiták útokra indúlának.

Ruben azt szűvében elvégezte vala,
Hogy urozva őtet az kútból kivonná.
Atyjafiaitól másfelé ment vala,
Egy kevés vártatva az kúthoz lépett vala.

Öcscsét az ó kútban nem találta vala,
Keserűségében ruháját szaggatja,
Atyjafiaihoz méné, nékik monda:
«Jaj nem tudom meggyek, József nincsen az kútban!»

Hamar egy gödölye vérét kiereszték,
Józsefnek ruháját beléje keverék,
Szegén vén atyjoknak eleiben vivék,
Józsefet nem látták, de ruháját így lelték.

«Azért lásd meg ha az te fiad ruhája !»
Józsefnek ruháját Jákob megismeré,
Nagy keserű sírást Izrael elkezde,
Ruháját szaggatja, zsákot vona fejére.

Bánátjában sírván Izrael azt mondja:
«Jaj, én vénségemnek szerelmes istápja,
Jaj, én szemeimnek szép világossága,
Jaj, az fene vadak hasa ő koporsója!»

Oda gyűltek vala fiai s leányi,
Mind az tíz fiának az tíz feleségi,
Hogy megvigasztalnák, kezdek őtet kérni,
Izrael nem akar sírásától megszűnni.

Eladák Józsefet medianitáknak,
Fáraó királynak ő komornikjának,
Az fő hopmesternek azaz Pútifárnak,
Ez gondviselője az király udvarának.

Pútifár Józsefet mikor hozzá vévé
Urát szeretettel, szolgálja hűséggel;
Isten dolgaiban szerencséssé tévé,
Józsefet urának igen kedvessé tévé.

Az ura Pútifár mikor látta volna,
Hogy isten Józsefnek dolgaiban volna,
Az mit cselekednék isten megáldaná,
Józsefért marháját, barmát szaporítaná.

Józsefet Pútifár igen megszereté,
Minden háza népén fejedelmmé tévé,
És minden jószágát kezébe ereszté,
Mert látá, hogy isten véle vagyon mindenben.

Az üdőtől fogva úristen megáldá,
Pútifárnak házát minden jóval látá,
Udvarán, mezején valamennye vala,
Józsefért az isten mindent szaporít vala.

Semmire Pútifár már nem gondol vala;
Mind feleségestől csak készt észnek vala,
Mindeneknek gondja csak Józsefen vala,
Mert az ura mindent reája bízott vala.

Józsefnek orczája szép, és ő termete,
Az asszonya penig szemét reá veté,
Kezdé azon kérni hogy ő véle lenne.
József istenfélő, az bűnt ő nem mívelé.

«Ím miólta engem uram ide hozott,
Náladnál egyebet tőlem meg nem tiltott,
Mindeneket az én kezem alá adott,
Azért hogy míelnék ilyen nagy gonoszságot ?»

Történék, hogy József az házba ment vala,
Az asszonnál senki több ottben nem vala,
Az asszony Józsefnek ruháját ragadá:
«József, hálj én vélem!» – az asszony néki monda.

József magát rántá, az házból kifuta,
Asszonya kezében ruhája marada:
Az asszony ezt látá, felszóval kiálta,
Minden háza népe kiáltásra béfuta.

«Az zsidó férfiat béhozá közinkben,
Megkisebbít vala én tisztességemben,
De hogy én kiálték, elfuta én tőlem,
Imhol az ruhája marada csak kezemben !»

Király udvarából Pútifár megjőve,
Felesége néki ezt mind megbeszéllé,
Józsefnek ruháját hozá eleiben,
Ez nagy álnokságot urával elhiteté.

Igen meggerjede Pútifár szűvében,
Józsefet vetteté király tömlöczében.
Ártatlan, vétetlen szegény az bűnökben,
Azért isten vala Józseffel az tömlöczben.

Józsefet az isten szerencséssé tévé,
Mert ő véle vala nagy kegyelmessége.
Józsefet az tömlöcztartó megszereté,
Az király foglyait mind kezében ereszté.

Ezt az tömlőcztartó mikor látta volna,
Hogy isten Józsefnek dolgaiban volna,
Az mit cselekednék jó szerencsés volna,
Házát, minden dolgát Józsefre bízta vala.

Ezeknek utána király pohárnakja,
És az sütők ura vétkeztenek vala,
Farahó mindkettőt megfogatta vala,
Az tömlöczben őket együtt tétette vala.

Látának egy éjjel álmot ők mindketten,
Megszomorodának az tömlöcz fenekén,
Igen sápolkodnak álomnak értelmén,
József reggel méné közikbe az tömlöczben.

Monda József nékik: «mely szomorúk vagytok,
Tegnap az mint látám vígabbak valátok;
Ne keseregjetek, istenben bízzatok,
Ha ő benne bíztok, bizony megszabadultok».

Az pohárnak monda: «álmodtunk mindketten,
De nincs ez tömlöczben ki nekünk megfejtse».
József monda, hogy csak az istent illetné,
De mindazonáltal hagyá, hogy megbeszélné.

«Ezt látám álmomban, hogy egy szőlőtőke
Három szép szál vesszőt hamar felnevele,
Zöldűle, virágzék, gerezdé is nőve,
Fáraó pohara — látám — vala kezembe.

A szép megért szőlőt gyorsan leszakasztám,
Az kezemben való pohárban facsarám,
Fáraó királynak ő kezében adám;
Azért ez az álom, kin én megszomorodám !»

József monda néki: «ez ennek értelme,
Az három vesszőszál három napot jegyez,
Mert harmadnap múlván királynak kegyelme
Lészen te fejeden és beállasz tisztedbe.

Fáraó megadja te uraságodat,
Akkor tégy énvélem oly irgalmasságot,
Jelents meg ő néki az én rabságomot,
Mert én nem míeltem semmi oly gonoszságot.»

Hallván az fő sütő, Józsefnek ezt monda:
«Három fejér kosár fejemen áll vala,
Fáraó fő étke az felsőben vala,
Az égi madarak fejemen esznek vala.»

József azt felelé király sütőjének:
«Az három kosárok hogy azt jegyzenéjek,
Hogy harmadnap múlván onnan kivitetnek,
Az akasztófára őtet felfüggesztenék.»

Lön harmadnap múlva születése napja,
Fáraó királynak oly nagy vígassága,
Gazdag lakodalmot készíttetett vala,
Ő fő szolgáival vígan lakozik vala.

Fáraó szolgái közül emlékezék,
Két fogoly szolgái hogy kihozatnéjek,
Az pohárnak ismét helyében állatnék,
Sütők fejedelme az fára akasztatnék.

Két esztendő múlva király álmot láta:
Mintha egy folyóvíz mellette állana,
Hét szép kövér ökrök vízből jöttek vala,
Legelvén az füven víz mellett járnak vala.

Ezek után láta hét hitván ökröket,
Azon folyóvízből esmét feljövének,
Amaz hét szép kövér ökrökhez ménének,
Az hét kövéreket az hitvánok megövék.

Azonközbe király álomból serkene,
Az álmot forgatja király elméjében,
Esmét álom jőve Fáraó szemére,
Másodszor is király álmodoznia kezde.

Látá király: szárból felnevekedének
Hét szép kövér, teljes, jó gabona fejek,
Láta hét más megsült gabonafejeket,
A szép teljeseket az hitvánok elnyelék.

Fáraó álomból hogy felserkent vala,
Reggel nagy szomorú lélekkel jár vala,
Egész Egyiptomban széllel elbocsáta,
Jövendőmondókat, bölcseket béhozata.

Király az álmokat nékik megbeszéllé,
De az bölcsek közül senki meg nem fejté,
Az főpohárnakja királynak felelé:
«Az én nagy bánátim mostan jutnak eszembe.

Mikor te felséged ránk haragudt vala,
Az tömlöczbe minket bévettettél vala,
Mindketten egy éjjel álmot láttunk vála,
Az álmon mi szűvünk megszomorodott vala.

Ott egy zsidó ifjú miközöttünk vala,
Az álmot őneki megbeszéltük vala,
Az mint ő megfejté azképen lött vala,
Mert harmadnap múlva minket kihoztak vala.»

Fáraó ezt hallván Józsefért bocsáta,
Hamar az tömlöczből hozzája hívatá,
Megborotválkozék, más ruhát vőn reá,
József Faraónak nagy térdet-fejet hajta.

Józsefnek Faraó monda: «álmot láték,
Sok bölcs férfiakat hozzám hívattaték,
De soha az álmot ők meg nem fejtheték,
Azért én felőled ily bizonyos hírt hallék,

Hogyha én az álmot néked megbeszéllem,
Megfejthedd bizonnyal ha akarod nékem.»
József azt felelé: «nem áll az én rajtam,
De mindazonáltal király megmondjad nékem.»

Fáraó ezt monda: «én láttam álmomban,
Tehát egy folyóvíz mellett járok vala,
Hét szép kövér ökrök vízből jöttek vala,
Legelvén az fűvön víz mellett járnak vala.

Látám hogy utánok más hét hitván ökrök,
Azon folyóvízből ismét feljövének,
Amaz hét szép kövér ökrökhez ménének,
Azokat megövék, de rajtok meg sem tetszék.

Az szép kövéreket hogy megötték vala,
Ugyan olyan hitván az hét és rút vala,
Álmomból azonban felserkentem vala,
Esmét elaluám, álmomban láttam vala.

Láttam, hogy egy szárból felnevekedének,
Hét szép kövér, teljes, jó gabonafejek,
Láttam más hét hitván gabonafejeket,
Látám a szépeket hogy ezek mind megövék.

Én Fáraó mikor álmomból serkenek,
Egyiptus országba az bölcsekért küldék,
Jövendőmondókat varázslókat gyűték
De az én álmomot soha meg nem fejtheték.»

József hogy ezt hallá, Faraónak monda:
«Egyféle királynak ez mind az két álma,
De hogy kétszer látta Fáraó álmában,
Isten jelentette Faraónak javára.

Azért az két álmok mind egyet jegyeznek,
Az hét kövér ökrök az hét bőv esztendőt,
Az hét gabnafejek, kik voltak teljesek,
Azok is jelentik az hét bőv esztendőket.

Ím hét esztendeig Egyiptus országban,
Oly nagy bővség lészen minden tartományban,
Mely ezelőtt nem volt soha ez országban,
Ezután sem lészen soha itt Egyiptusban.

Az hét hitván ökrök hét drága esztendők,
Hét drága esztendőt ezek is jegyeznek,
Ezek kétség nélkül bizonnyal meglesznek,
Nem sok üdő múlva csakhamar eljövendők.

Ezeknek utána hét drága esztendők
Jőnek Egyiptusra felette szűk üdők,
Egyiptus országban mind elfogy kenyerek,
Az bőv esztendőkről ingyen sem emlékeznek.

Most azért felséged hamar kerestessen
Értelmes bölcs embert, ki gondot viseljen,
Kit Fáraó mostan fejedelmmé tegyen,
Ez ország gondjára ki elég ember legyen.

Minden tartományban szerezz tisztartókat,
Kik csináltassanak gabonás házakat,
Az hét bőv esztendőn kik el-bétakarják,
Egyiptus országban ötödét az gabnának.

Tartsák meg az gabnát az drága üdőkre,
Mert oly nagy éhség jő Egyiptus földére,
Sem szántnak sem vetnek az hét esztendőben,
Akkor elosztassad az búzát minden helyen.

Tetszék Faraónak beszéde Józsefnek,
Az ő udvarában minden fő népének,
Fáraó azt mondja: «vajjon hol lelhetnék
Ily bölcs embert, kiben istennek lelke laknék ?»

Fáraó Józsefnek urak előtt monda:
«Isten miérthogy néked ezeket mutatta,
Nincs ilyen bölcs ember széles ez világon,
Azért téged teszlek úrrá én udvaromban.»

Ismét király monda Józsefnek és szóla:
«Egyiptus országnak töttelek királylyá.
És minden népemet adtam kezed alá
Csak királi székem tisztedet feljülmúlja !»

Fáraó ujjából gyűrőjét kivövé,
Józsefnek ujjában az király betévé,
Drága aranylánczot ő nyakában vete,
Bíborban bársonyban Józsefet öltözteté.

Második székiben király hordoztatja
Előtte kiáltja: «ez Egyiptus ura,
Kezét lábát senki meg ne mozdíthassa
József akaratja nélkül!» — király azt mondja.

Titok tudójának Józsefet nevezé,
Feleségül néki a Sametot szerzé,
Manassest, Efraimot József mikor nemzé,
József király előtt az ország látni méne.

Egyiptus országát József mind eljárá,
Harminczöt esztendős József akkor vala,
Fáraó királynak hogy előtte álla,
Mikor az királynak álmát megmagyarázá.

Az várasok szerint tisztartókat szerze,
Gabonás házakat József sokat szerze,
Az hét bőv esztendő azonban eljöve,
Ötödét mindenütt az gabnának beszédé.

Azon várasokba bégyűtötte vala
Az mely határokban az gabna lőtt vala,
Az hét bőv esztendő meddég tartott vala,
Mindenütt az búzát József beszedte vala.

Az hét szűk esztendők elközelgetének,
József Faraónak álmát mint megfejté,
Mindenütt az éhség nevekedik vala,
Az népnek élése Egyiptusban elfogya.

Fáraó királyra kiálta az község,
Mert elhatalmazék rajtok az nagy éhség.
Király parancsolá: Józsefhez menjenek,
Az mit ő parancsol, mindnyájan azt míveljék.

Az éhség mindenütt nevekedik vala,
József az gabonás házakat megnyitá,
Egyiptus országban az népnek árulja,
Minden egyéb földön is nagy éhség vala.

Jákob mikor hallá, hogy búzát árulnak
Egyiptus országban, monda tíz fiának:
«Készüljetek hamar mert búzát árólnak,
Egyiptus országban pénzen mindennek adnak!

Csak egymásra néztek, oly igen éheztek,
Szamárokkal pénzt és zsákot szerezzetek,
Egyiptus országban búzáért menjetek,
Éhel meg ne haljunk mi és az ti gyermektek.

Izrael fiai Egyiptus országban
Mikor juttak vala József eleiben,
Arczúl borulának az földre előtte,
Mert Józsefen vala az hatalom mindenben.

József őket látván megesmérte vala,
De azok Józsefet nem ismerik vala,
Ott álmáról József emlékezett vala,
Az ő bátyjairól, kit régen látott vala.

Nagy kemény beszéddel szól József őnekik.
Azon kérdi őket hogy honnan jöttenek?
«Kanahám földéből, — néki felelének —
Uram te szolgáid, hogy mi élést vihetnénk !»

József monda nékik: «de jól meglássátok,
Ha minden módotok hogy ti kémek vagytok,
Ez ország földére most azért jöttetek,
Hogy a hol erőtlemb az ország meglássátok.»

«Uram Kanahám földén egy atyától vagyunk,
Mind igaz emberek tizenketten vagyunk,
Az kicsin öcsénket mi atyánknál hattuk,
De annak az bátyját, hova lött nem tudhatjuk.»

József esmét monda: «ez az mit én mondok,
Ezzel próbállak meg hogy ti kémek vattok,
Úgy éljen Fáraó hogy ti rabok lesztek,
Ha az öcséteket előmbe nem hozzátok.

Azért küldjétek el egyet közületek,
Kivel ide jőjen az ti kis öcsétek,
Ti peniglen addig itt fogva legyetek,
Így próbállak én meg, ha igaz tü beszédtek !»

Harmad napig őket őrizésben tartá,
Az harmad nap múlván József nékik monda:
«Egyet közületek hagyjatok itt fogva,
Ti penig menjetek az búzával el haza.

Az ti öcséteket élőmbe hozzátok,
Azzal próbállak meg ha igazak vattok,
Ha penig veletek ide nem hozzátok,
Úgy éljen Fáraó ! kémek vattok, meghaltok!»

Ezek zsidó nyelven szólának ő köztök:
«Az mi bűneinkért most méltán szenvedjük,
Az mi atyánkfiát mert nem keserűltük,
Nagy lelki-rezkedve mi az kútba vetettük !»

Ruben monda nékik: «kérélek titeket,
Hogy ne rekkentsétek az ti véreteket,
De nem fogadátok az én beszédemet,
Ím most megkeresik rajtunk az József vérét!»

József nem értené, ők azt tudják vala,
Mert ő vélek tolmács által szóltat vala,
József hogy ezt hallá elfordula, síra,
Orczáját megtörlé esmét vélek beszélle.

Simeont előttök ott megkötözteté,
Az többinek zsákját búzával megtölté,
Pénzét mindeniknek a zsákban kötteté,
Az útra költséget ada annak felette.

Kanahám földére haza indúlának,
Ételhez az úton együtt megállának,
És egyik megnyitá száját ő zsákjának,
Hogy abrakot adna szálláson a szamárnak.

Az ő csomó pénzét a zsákban találá,
Atyjafiainak mindjárást megmondá,
Mindnyájan szűvekben megijedtek vala,
«Miért míelted ezt istenért ?» — mondják vala.

Atyjokhoz Kanahám földére jutának,
Renddel mind megmondák atyjoknak mint jártak,
Kezdik oldaznia mindnyájan zsákjokat,
Pénzeket mindnyájan zsákjokban megtalálák.

Jákob mindezeket hogy hallotta volna,
Simeon hogy fogva Egyiptusban volna,
És az Benjámint oda kérték volna,
Fiai az búza árát meghozták volna,

Jákob monda: «József nincs azt jól tudjátok,
Fogva Egyiptusban Simeont hagytátok,
Az Benjánimot is fogva beadjátok,
Az én fiaimtól engem mind megfosztotok.

Ha az Benjánimot tőlem elviszitek,
Történnék az úton gonosz szerencsétek,
Az gyermeket tőlem hogy elvesztenétek,
Engemet a sírbe ottan betemetnétek !»

Ruben, első fia monda Izraelnek:
«Bízd én reám gondját az én kis öcsémnek,
Ha békével meg nem hozom kegyelmednek,
Bátor én két fiam tőled megölessenek».

Az éhség peniglen nevekedik vala,
Az vén Izraelnek kenyere elfogya,
Egyiptus földéről kit hoztanak vala:
«Menjetek búzáért!» — meg fiainak monda.

Júda penig monda: «mi el nem mehetünk,
Hogy ha mi öcsénkkel együtt nem indulunk,
Mert az úrnak erős hittel megesküdtünk,
Hogy öcsénkkel öszve Egyiptusba bemegyünk.

Azzal próbál ő meg, azt mondá mi nekünk,
Ha Benjánimot oda visszük vélünk,
Azután mindenkor szabadon mehetünk,
És kereskedhetünk, elég élést ád nekünk.»

Juda penig monda: «bocsásd el békével,
Kezes leszek érte, meghozom békével,
Hogy ne haljunk éhel mi meg gyermekünkkel,
Késedelem nélkül elinduljunk ezentől».

Izrael felele: «ámbátor úgy légyen,
Úristen titeket békével viseljen,
És ott az úr előtt szerencséssé tegyen,
Mindenben hozzátok szűve irgalmas légyen.

Vigyetek az úrnak szép ajándékokat,
Az föld gyümölcséből mentől drágábbakat,
Diót, mézet, mirrhát, drága balzsamokat,
Az elébbi pénzt is vigyétek meg az úrnak.

Menjetek el azért Egyiptus országba,
Az embert úristen tegye irgalmassá”
Simeont békével hogy bocsássa haza,
Az Benjánimot is ő énnekem megadja!»

Az ajándékokat zsákjokba bérakák,
És az Benjanimmal útra indúlának,
Egyiptus országba mikor béjutának,
József szine előtt mindnyájan megállának.

József Benjánimot mikor köztök látá,
Az ő háza gondviselőjének monda:
«Ím ez férfiakat vidd az én házamba
Készítsetek ételt mert vélek ebéllem ma.»

Az mint József hagyá, őket házba vivék,
Mind megréműlének, szólának ő köztök:
«Amaz pénzért rajtunk most patvart keresnek,
Hogy mind szamárostol minket rabbá tegyenek !»

Szólának Józsefnek gondviselőjének.
Megmondák mint jártak az előbbi pénzzel.
Monda ő nékiek: «légyetek békével,
Isten látogatott meg titeket az pénzzel».

Simeont közikbe tömlöczből hozatá,
Mindeniknek lábát vízzel megmosatá,
Terhes szamároknak abrakot adata,
Az ajándékokat ők elő rakták vala.

Az ajándékokat ők ott tartják vala,
József azonközbe az házba béjuta,
Az földre előtte leborúltak vala.
Az ajándékokat hogy bemutatják vala.

.József szeretettel fogadá őtőllek
Megköszöné nékik és azt kérdi vala:
«Él-e az atyátok, kiről ti szólátok
Azelőtt mikor ti itt én nálam valátok?»

Benjanimot József hogy látá ő köztök,
Monda őnékiek: «ez-e az öcsétek,
Az ki felől nékem ti emlékeztetek ?
Fiam, tegyen isten véled kegyelmességet!»

Szűve az öcscséhöz felgerjedett vala,
Sírástól ő magát nem tarthatja vala,
Egy kamorájában József igen síra,
Orczáját megmosá, magát megtartóztatá.

Atyjafiaihoz az házba bérnéne,
Parancsolá, étket hoznának eleiben,
Az atyjafiait ülteté eleiben,
Az ki mint született egymás után egy rendben.

Parancsolá József: «zsákjokat megtöltsék,
Pénzét mindeniknek az búzában tegyék,
De az kisebbiknek zsákjába bétegyék,
Az én poharomat pénzével odategyék !»

Másnap reggel József őket elbocsátá,
Gabonákkal barmokat megterhelni hagyá,
Házának dolgosát utánok bocsátá,
Miként cselekednék ő vélek, megtanítá.

A szolga elére, így szóla ő nekik:
«Miért hogy ti ilyen gonoszt míeltetek?
Az jókért uramnak mert gonoszt adtatok,
Jövendőmondónak poharát elloptátok !»

Azok felelének József szolgájának:
«Miért szólasz ilyent az te szolgáidnak ?
Keresd meg minálunk az úrnak poharát,
Az kinél megleled, legyen rabja az úrnak».

Az József szolgája monda: «arra hagyom,
Az mint ti mondjátok az légyen én rabom,
Az uram poharát kinél megtalálom,
Az többitek penig elmehettek szabadon ».

Ott mindenik zsákját az földre bocsáták,
És zsákjoknak száját mindnyájan megódák,
Kezde keresnie Józsefnek szolgája,
Az pohárt meglelék Beniámin zsákjában.

Látván, ruhájokat ottan megszaggaták,
És nagy hamarsággal terheket felrakák,
Az várasba mikor Józsefhez jutának,
Arczul ő előtte az földre borúlának.

József ő reájok kezde feddenie:
«Hogy mertétek, — úgymond, ti ezt míelnie,
Nem gondoltátok-e hogy megértenéje,
Efféle bölcs ember titeket megbüntetne ?»

Júda penig monda: «uram mit mondhatunk
Előtted magunkat nem igazíthatjuk,
Ím mostan megtetszik az mi álnokságunk,
Az mi kis öcsénkkel mi te rabjaid vagyunk !»

József monda: «távol legyen az éntőlem,
Az bűntelenekkel hogy úgy cselekedjem,
Az pohár kinél volt, az rabom énnekem,
Ti penig békével elmehettek éntőlem ».

Júda esmét kéri Józsefet: «ne bánja,
Könyörög ő néki, beszédét meghallja,
Renddel megbeszéllé, mint az ő vén atyja
Beniamint nékik mert nagy kérésre adta.

Az gyermeket uram azért bocsásd haza,
Én leszek érette kegyelmednek rabja,
Mert ha az gyermeket vén atyám nem látja,
Nagy keserűséggel lészen hamar halála.

József önnönmagát ott meg nem tarthatá,
Mindenek jól látják, felszóval kiáltja,
Hogy az házban senki ottben ne maradna,
Csak az ő bátyjai véle maradtak vala.

József nagy felszóval sír hogy minden hallja:
«Én vagyok az József — bátyjainak monda,
Él-e Jákob az én atyám ?» — esmég monda,
Mind elrémülének, nem felelhetnek vala.

«Jőjetek én hozzám semmit ne féljetek,
Én vagyok az József, — monda őnékiek,
Kit ti Egyiptusba áron eladátok,
Azért nem haragszom, azt bizonnyal tudjátok.

Az isten engemet értetek bocsátott
Egyiptus országba, hogy megtartatnátok,
Az nagy drágaságban éhel ne halnátok,
Mert még öt esztendőt tartnak az drágaságok.

Azért siessetek, mondjátok atyámnak,
Hogy én József élek, ím ti jól látjátok,
Minden dücsőségem néki megmondjátok,
Hogy úr fejedelem itt Egyiptusban vagyok !»

József az öcscsének ott nyakára hajla,
Nagy erősen síra, őtet megcsókolá,
Az bátyjainak is mind nyakára hajla,
Örömébe síra, őket megcsókolgatá.

Mikor Faraónak hírré adták volna,
Hogy Józsefnek atyja Kanahám földén volna,
Az atyjafiai odajöttek volna
Tetszék Faraónak és Józsefet hívatá.

Monda az Fáraó király ott Józsefnek:
«Az te vén atyádért gyorsan elmenjenek,
Búzával barmokat hamar terheljenek,
És küldj szekereket is az ő gyermekinek.

Izend meg őneki hogy siessen hozzám,
Háza eszközivel semmit ne gondoljon,
Ez ország javait őnékie adom
És Gázonnak földét ő nékie adom.»

József szekereket atyjáért bocsáta,
Miképen Fáraó néki parancsolá;
Az útra költséget őnékiek ada,
Mindeniknek egy-egy inneplő ruhát ada.

Húsz szamárt búzával, marhával terhele,
József ő atyjának ajándékot külde,
Az atyjafiait útokra ereszté,
De Benjanimot vélek el nem ereszté.

Háromszáz ezüst pénzt ada az öcscsének,
Monda az többinek: «sietvén menjetek,
Az úton köztetek ti ne versengjetek,
Az én vén atyámnak én szómmal köszönjetek!»

De Izrael szűve mind mást gondol vala,
Mert Benjanimot köztök nem látja vala,
De a szekereket hogy ö látta vala,
Lelke megélede és fiainak monda.

Kanahám földére hogy hazajutának,
József követségét atyjoknak megmondák,
Az ajándékokat atyjoknak mutogatják
József Egyiptusban fejedelem, megmondák.

Szegén vén Izrael szóla nagy örömmel:
«Elég énnekem az hogy fiam József él,
Elmegyek hogy lássam éltemben szememmel!»
Izrael indúla mind az ő gyermekivel.

Izrael áldozék Bersában útában,
Isten szóla néki éjjel látásában:
«Jákob ne félj semmit, menj el Egyiptusba,
Mert nagy néppé teszlek téged én az országban.

Hetven lélek Jákob háza népe vala,
Kikkel Egyiptusba ő bémégyen vala,
Barma és jószága őneki sok vala,
Izrael Kanahám földén kit gyűtött vala.

Az öreg szekerek őket viszik vala,
Faraó utánok kiket küldött vala,
Júdát vén Izrael elől elbocsátá,
Gázonnak földére hogy őket igazgatná.

József hogy megérté, szekeret készíte,
Az ő vén atyjának eleibe méné,
Vén Izrael látá nyakára csüggede,
Sok ideig síra mindkettő örömében.

Jákob monda: «immár örömest meghalok,
Mert hogy szemeimmel tégedet láttalak !»
József monda: «ím én szólok az királynak,
Hogy én Gázon földén titeket meghagyjalak».

József megjelenté Fáraó királynak
Jövesét atyjának és atyjafiainak,
Az ő gyermekének, lábas marhájának,
Öcscse véle vagyon ő atyjafiainak.

Fáraó ezt hallván Józsefnek felele:
«Lám előtted vagyon Egyiptusnak földe,
Ahol néked tetszik mentől jobb részébe,
Szállíts oda őket akár Gázon földére».

Atyját is királyhoz József el-béhozá,
Király kérdé tőle, hány esztendős volna'?
Száz harmincz esztendős,— az királynak monda; –
Az Fáraó király vén Izraelt megáldá.

József őnékiek örökséget szerze
Egyiptus országnak mentől jobb részébe,
Mint király meghagyta Gázonnak földére,
Bészállíta őket mind barmostól az földre.

Az éhség peniglen oly igen nagy vala,
Egész Kanahám földén kenyér nem vala,
Egyiptusban búza venni mennek vala,
Az gabonát penig József árulja vala.

Egész Kanahám földe pénzét oda horda,
Józsefnek búzáért Egyiptusban hagyá,
Már Egyiptusnak is pénze mind elfogya,
Király tárházában József az pénzt rakatá.

Egyiptusban az nép Józsefre kiálta;
«Uram miért hagysz minket éhel meghalnunk,
Egy pénzünk sincs immár hanem lábas marhánk,
Kérünk adj kenyeret az barmokért, hogy éljünk !»

József parancsolá hogy oda hajtanák
Egész Egyiptusból ő lábas barmokat,
Tehént, lovat, szamárt, öszvért és juhokat:
Így vövé meg József búzán mind az barmokat.

Hatod esztendőben az község kiálta,
Józsefnek azt mondják, hogy nem titkolhatják,
Mert az gabonáért nincs már mit adniok,
Pénzeket, barmokat mert mind kenyérre adták.

Látja az mi urunk hogy nincs több testünknél
És házunkhoz való kevés szántóföldnél,
Azért kérünk téged, végy meg mind földestől,
Hogy szörnyű halállal ne haljunk meg éhséggel.

Így vévé meg József a szántó földeket,
Egyiptus országban mind az köznépeket,
Minden tartományba őket széllel küldé,
Parancsolá nékik, hogy szántanák az földöt.

Életekre búzát eleget adata,
Vetni magnak valót az felett adata,
József az köznépnek törvényét kiadá:
Királynak ötödét adnák az föld hasznából.

József azért monda az egész községnek:
«Ím ez mái napon titeket megvőlek,
Fáraó királynak tulajdoni vagytok,
Mind ti és veletek az ti szántóföldetek ».

Jákob Egyiptusba mikor bement vala,
Tizenkét esztendőt azután élt vala,
Száz negyvenkét esztendős korában vala,
Jákob Gázon földén fiai közt meghala.

Izrael Józsefet azon megesküté,
Testét Egyiptusba hogy el nem temetné,
De Kanahám földére atyjafiaihoz vinné,
Az kettős barlangba őtet eltemetnéje.

Ezer ötszáz ötvenhat esztendő számban,
Böjtben, az beteges Márczius havában,
Magát vigasztalván háborúságában
Nagy Bányai Mátyás szerzé beteg ágyában.