Kákonyi Péter, Sok erős vitézek voltak e világban (RPHA 1250)

AZ ERŐS VITÉZ SÁMSOMRÓL SZÉP HISTÓRIA Az Biráknak könyvéből 13. Cap.

Sok erős vitézek voltak ez világban,
Mint az erős Hektor vala az Trójában,
Herkules, Akhilles nagy Görögországban,
Szép ifjú Filotás Macedoniában.

Azért emlékezzünk egy nemes vitézről,
Az erős Sámsomnak születéséről,
Ő megmondhatatlan nagy erősségéről,
Ez világban való ő nagy vitézségéről.

Mikor kezdet után ennye nagy üdőben,
Írnának négyezer és az huszonötben,
Az zsidó nép vala szertelen ünségben,
Filisteus nevő népnek ő kezében.

Senki természet szerint királyok nem vala,
Csak közbíró őket akkort bírja vala,
Egy ember, Mánue ő közöttek vala,
Sokáig ő társa magtalanul vala.

Orczáját ő hozzá az Isten fordítá,
Egy angyalát földre ő hozzá bocsátá,
Hogy egy fia lenne, néki ezt megmondá,
De ezt az asszonnak angyal parancsolá:

Ne igyék az gyermek bort soha életében
Borotva se érje fejét idejében,
Isten véle lészen cseleködetiben,
Nem lészen hasonló hozzá erejében.

Immár mikor asszon ez beszédet hallá,
Angyalnak beszédét urának megmondá;
Urának egyemben nagy hálákat ada,
Udő rejá tölvén egy szép fiat hoza.

Sámsomnak az gyermek neveztetett vala,
Mikor ember korban Sámson jutott vala,
Minden dolgaiban igen nagy bölcs vala,
Istennek szent lelke mert ő vele vala.

Híre még Sámsomnak ez földen nem vala,
Mert senki erejét meg nem tudja vala.
Egy hűres városban Sámson bément vala,
Az Filisteosok várost bírják vala.

Imé az várasban egy leánt megláta,
Kit az ő szűvében magának választa,
Atyjának, anyjának róla Sámson szóla,
Megjelenté mi volna akaratja.

Sámsomnak az atyja és anyja ezt mondá:
Hogy az gondolatot, akkoron elhagyja,
Mely nagy háborúban volnának jól látja,
Ne lenne továbbá ebből nagyobb gondja.

Tökéllé ezt Sámson az ő szűvében,
Ne tenne egyebet semmiképen ebben;
Atyjának megmondá bizon beszédében,
Társól hozzá venné leánt szerelmében.

Olykor a városban Sámson béindúla,
Akkor egy oroszlán eleiben juta,
Az oroszlán es erős és kegyetlen vala,
Oroszlánnak ellene — hogy látá — járúla.

Rettenetes oroszlán mivolta,
De megmondhatatlan Sámsomnak hatalma,
Oroszlánt megfogá, am kettő szakasztá
Oroszlánnak testét út mellett elhagyá.

Igen hamar Sámson városba beméne,
Ismét így gondolá, csak hamar megtére,
Oroszlán szájában raj méhet talála,
Egy rend lépes mézet szájában megláta.

Az Sámson az mézet onnan kiszakasztá
Mikor benne evék az atyjának adá,
De hol ezt vette, atyjának meg nem mondá,
Csak az ő szűvében ezt titkon megtartá.

De nem sok vártatván az nap közeléte,
Mennyekezőnek napja mikor közel jőne,
Városba Sámson ő maga beméne,
Csak atyja, anyja es akkor véle vala.

Ez város népének már hírével vala,
Harmincz fő-fő embert választottak vala,
Sámson örömében beküldték vala,
Az lakodalomban Sámson így szólt vala:

»Látjátok fejenként nagy vígan lakozunk,
Egy egy jeles mesét mind fejenként mondjunk,
Az kinek meséjét meg nem oldhatandjuk,
Harmincz inget, köntöst mi mind annak adjunk.«

Igen nagy örömmel arra felelének,
Ott ők mind fejenként mesét beszélének
De azok csakhamar megleletének;
Sámson es felele, hogy mind veszteg lennének.

»Bölcsességgel — látom — fejenként mind beszélétek,
Én is mesét mondok, kit ha ti megleltek,
Tőlem harmincz inget, köntöst elvitetök,
De még annyét adtok, ha meg nem lelitek.

Rövid az én mesém: az ki eszik vala,
Annak ő szájából étel megyen vala,
Nagy sok állat között az mi erős vala,
Igen nagy édesség azból megyen vala.

Ódjátok mesémet, kit néktek megmondék,
Én az ember leszek, kit nektek fogadék,
Egy egy inget, köntöst, mind fejenként adnék,
Ha meg nem lelitek; én meg annét várnék.«

Immár az beszédnek hatodnapja vala,
Az lakodalomnak csak egy napja vala,
Az Sámson meséjét nem tudhatják vala,
Ő feleségének könyöregnek vala:

»Valamit te urad akar mindnyájan tudjuk,
Minket megnyomorít bizonynyal alítjuk,
Hol gondolta legyen az mesét, nem tudjuk,
De tőle megtudjad, tőled azt kévánjuk.

De ha bizont erről nem mondandasz nekünk,
Atyáddal, anyáddal házadban égetünk,
Ha penig minden jót tehendesz velünk,
Tisztességben nagyban bizon lész mi köztünk.«

Igen ijede Sámson felesége,
Szűvében forgatja, mit mondott nemzetsége,
Urától kérdezi, mi légyen meséje,
Sámsonhoz jelenté így ő nagy szerelmét.

Gondolkodik vala Sámson feleségén,
Hogy ily hamar vette volna epeségét,
Végre ő megmondá társának kérdését,
Nékie megjelenté mi légyen meséje.

Valának fejenként nagy lakodalomban,
Heted napon nagy szomorúságban,
Sámson felesége juta bé a házban,
Mesét hogy megmondá, lének vígasságban.

Mikor vendégekhez Sámson bément vala
Mesének értelmét tőlök kérdi vala,
Harmincz vendég ember nagy örömben vala,
Sámson meséjére így feleltek vala:

»Te megmondád Sámson: a méz igen édes
És az oroszlán legyen igen erős.«
Sámson így felele: »bizon nem tudnátok
Ha az én ökrömen ti nem szántanátok.«

Hamar el-kisiete Sámson, hogy ezt mondá.
Egy pogán városban Sámson el-béjuta,
Harmincz jeles embert Sámson ott levága,
Azoknak ruháit vendégeknek osztá.

Ezután vendégeket Sámson elbocsátá,
Az ő feleségét az atyjával hagyá,
Felesége szűvét nem igaznak látá,
Ezen erős Sámson igen megbúsúla!

Mene az országban mind széllel járnia,
Külemb-külemb földet Sámson mind járnia,
Az ő nagy haragját azzal múlatnia,
Nem tudja vala ipa mit gondolnia.

Az Sámsomnak ipa szűvében gondolá,
Sámson ő leányát hogy elhagyta volna,
Törvény feleségül más embernek adá;
Egy aratás korban Sámson hozzá juta.

Találá a Sámson ipát ő házánál,
De ő feleségét más társaságában,
Sámson hogy ezt érté monda haragjában:
»Bizon megbánjátok még üdő jártában!

Ez háborúságnak oka én nem leszek,
Mert feleségemet tőlem elvettétek.
Kiért ellenségtek mind örökké leszek,
Nagy kárt, bosszúságot ti rajtatok tészek.«

De mikor ez szókat megmondotta vala,
Háromszáz rókákat Sámson fogott vala,
Rókáknak farkokra üszöget kötett vala,
Azért búza közé bébocsátta vala.

Ez tűz miatt minden földi vetemények,
Mind felgerjedének az olajfa kertek,
Mind semmié lőnek az sok szőlő kertek,
És sebes láng miá égnek minden helyek.

Senki ezt hertelen nem tudja mi légyen,
De végre megkérdék, hogy mi oka légyen,
Hogy minden ez földen szerte szerint égjen?
Népek ezt végezék, hogy egy példa légyen.

Veték be a szénbe az Sámsomnak ipát,
Véle egyetemben mind az ő leányát,
Hogy elvötte volna Sámsomnak házassát,
Hozzá tartozóval égeték meg házát.

Ment vala az Sámson Etámnak végére,
Mind az zsidó népet bírja ő kedvére.
Filisteosoknak hogy ebben lőn híre,
Szántalan nagy sok nép Sámson ellen gyűle.

Panaszolkodással mikor béjutának,
A zsidóországban népnek így szólának:
»Adjátok közünkbe fejét az Sámsomnak,
Mert el kell vesznie érte országtoknak!«

Tevék ezt kételen mind az zsidó népek,
Mint háromezeren ők egybegyűlének,
Etámnak hegyére ők el-felmenének,
Az erős Sámsomnak ígyen felelének:

»Oh te erős Sámson nem tudunk mit tegyünk,
Az te dolgod miatt ingyenmajd elveszünk,
Mert immár jött rejánk a mi ellenségünk.
Kötözve tégedet ellenségnek viszünk.

Parancsolnak nekünk hogy mi ezt műeljük,
Ha akaratjokat bé nem teljesűtjük,
Ez országat Sámson! mi azzal elvesztjük
Azért mi kételen bizon ezt műeljük!«

Ezt az Sámson hallá, felele népeknek:
,Hogy ti meg nem öltek, mind megesködjetek,
Az két kezeimet bár hátra kötözzétek
Ellenség kezébe engemet vigyetek.‘

Rendenként, fejenként mind hütöt adának
Hogy meg nem ölnéjek, azt mind felfogadák,
Két erős istrángot am előhozának,
Az két kezét hátra köték az Sámsomnak.

Philisteus népek, kiket Jásznak mondnak,
Sámsont hogy megláták, oly igen kiáltnak,
Hogy az hegyek, völgyek környül mind harsognak,
Sámsonra fegyverrel ők mind indúlának.

Ezt az erős Sámson mikoron meglátá
Istenhöz fohászkodék magát megrándítá,
Az két erős istráng ottan elszakada,
Csak egy szamár állát Sámson felragadá.

Tőlök erős Sámson nám meg nem ijede,
Az egy szamár-állal azért agyon veré.
Az több nép ezt látá, igen megíjede,
Az lőn hős közöttek ki futást vehete.

Rémelle meg tőle az népnek soksága.
És igen fut vala ellenség táborra,
De Sámsonnak juta oly nagy szomjúsága,
Tetszik, hogy előtte volna immár halála.

Vitéz Sámson kiált nagy szomjúságában,
Könyöreg istennek nagy szomjóságában,
Ne hagyná meghalni szomjóhol útában,
Isten meghallgatá őt kévánságában.

Megnyílék szamár-állnak az nagyobb szepfoga,
Sebességgel szép víz belőle kifolya,
Kivel ott elmúlék Sámson szomjúsága
És néki megjöve minden bátorsága.

Kezde minden népnek rettenetes lenni,
A zsidó országnak békeséget nyerni,
Minden ellenségi szertelen eltérni,
Minden ország tőle kezde igen félni.

Az egy üdő korban mene egy városban,
Egy leány kedveért ő gondolatjában,
Váras neve Gáza vala pogánságban,
Hír lőn, hogy az Sámson volna az városban.

Köztök elvégezék, rejá támadnának,
Mikor hajnalkorban az íel jutnának
Sámson szállására együtt rohannának,
Ily nagy ellenségen bosszút állanának.

Ott erős Sámsomnak hamar lőn tudtára,
Ífelikor mene váras kapujára,
Kaput küszöböstül vevé fel vállára,
Vevé fel egy hegynek az magasságára.

Nem vala világon bizon semmi állat,
Ki Sámsomnak ellene erejével állhat,
Isten adta vala néki az hatalmat,
Pogán ellenséget szertelen nyomorgat.

Immár az országban igen bátor vala,
Az Sóret völgyében gyakran múlat vala,
Egy szép asszony embert megszeretett vala,
Neve szép Dalila az asszonynak vala.

Igen nagy szerelmet Sámsonhoz mutata,
Az asszony szinetlen véle vígad vala,
Miként feleségét, Sámson úgyan tartja,
Annak mindenestől magát adta vala.

Nagy inségben immár a jászok valának
Mert a Sámson miatt megnyomorodának,
Titkon könyörgének a szép Dalilának,
Könyörgések mellett sokat fogadának:

»Szerelmedet tudjuk Sámson nagynak véli,
Tudjuk te kedvedet soha meg nem szegi,
Te valamit akarsz bizon mind azt teszi,
Ezt a te nemzeted nagy jó neven veszi.

Érts meg nagy ereje miben áll Sámsonnak,
Mi ellene álljon az ő hatalmának,
Te békességet lelsz ez egész országnak,
Kincset sokat adunk mint jó asszonyunknak.«

Dalila ezt hallá, ottan reá hajla
Sámson hon nem vala, de hamar megjuta,
Sámson nagy erejét kérdezi Dalila,
Sámson erejének mi légyen az oka?

Látá az erős Sámson, hogy nincs nyugodalma,
Az szép Dalilának Sámson ígyen monda:
Inból csinált kötél mikoron hét volna,
Azval ha megkötnék ereje nem volna.

Ezt Dalila hallá, megmondá jászoknak,
Hamar az hét ketélt hozák Dalilának;
Jászok ágyas házban titkon ott valának,
Kezét hátra köté Dalila Sámsonnak.

Sámsont megriasztá, Dalila ezt mondá:
»Ellenséged rajtad!« — Sámson hogy ezt hallá,
Ottan erős Sámson kezeit rándítá,
Az inköteleket Sámson elszakasztá.

Mihelt az Dalila látá megharagvék,
Az erős Sámsonra nagy haraggal feddék
Hogy az ő szerelme semminek tetszenék,
Sőt szép beszédekkel megcsúfoltatnéjek.

Evvel az Dalila meg nem elégedék,
Szép szóval környűle sokat hízelkedék,
Kérdezi, hogy őtet müvel megrettenjék? —
Sámson ő miatta soha nem nyughaték.

Nem lőn az Sámsomnak egyebet mit tenni,
Mondá hét istránggal két kezét megkötni,
Azzal erejének kellene elveszni,
Ereje nem lenne azt elszakasztani.

Ezt Dalila hallá megmondá jászoknak,
Az hét új istrángot hozák Dalilának,
Jászok ágyas házban titkon ott valának,
Kezét hátra köté Dalila Sámsomnak.

»Ellenséged rajtad!« Sámsonnak ezt mondá,
Sámson hogy ezt hallá, kezeit rándítá
Az új istrángokat Sámson elszakasztá,
Ő nagy erősségét istráng meg nem tartá.

Feddnie kezde Dalila Sámsonra,
Ez szót mondja néki úgymint nagy haraggal:
»Látom Sámson nem vagy hozzám igazsággal,
Maga hozzád vagyok én nagy buzgósággal.

Én szerelmem nálad, látom Sámson nem nagy,
Noha mind korosként te én szűvemben vagy,
És minden dolgodban nálam te drága vagy,
Hozzám szeretettel bizon látom nem vagy.

Bátor uram Sámson nem láttalak volna,
Hozzád nagy szerelmem soha nem lött volna,
Azon özvegységben megmaradtam volna,
Szívem te miattad nem kesergett volna.

Rólad én szívemben uram gondolkodom,
Mikor beszédedet elmémben forgatom,
Nékem igaz légyen bizon az alítom,
De beszéded miatt én megcsalatkozom.«

Véle sok ideig Dalila így feddék,
Sámson ő miatta soha nem nyughaték,
Szűve az Sámsomnak rajta keseredék,
Asszony-ember miá végre megcsalaték.

Az Sámson igazán megmondá nékie,
Hogy soha borotva nem száll ő fejére,
Mert ottan elveszne ő nagy erőssége,
Mint csak egy embernek lenne ő ereje.

Rajta megörűle Dalila hogy hallá,
Jászoknak tudtára hamarsággal adá;
Jászok eljövének, őket eltitkolá,
Dalila térdére Sámson fejét hajtá.

Juta egy nagy álom az erős Sámsonra,
Magát bízta vala az szép Dalilára,
Borotvát hozata Dalila urára,
Hajában elnyíre nyomorúságára.

Ottan az Sámsomnak ereje elvesze,
Dalila Sámsomot hamar felserkenté,
Sámsont beszédével igen megrettenté,
Az ő ellenségét ő rejája inté.

Fogák meg az Sámsont ottan az jász népek,
Szemeit kitolyák mint ellenségeknek,
Sámsont Gáza nevő városban bévivék,
Egy száraz malomban őrölnie veték.

Azon a jász népek igen örűlének,
Mind országok szerint lakodalmat tőnek,
Az Sámson látnia nagy sokan jövének
Bosszút és káromlást rajta sokat tőnek.

Csodálkoznak vala Sámson állapatján,
Az ő nagy kezein, széles mellyén, vállán,
Az ő hosszú haján és hosszú szakálán,
De haja megneve nem sok üdő múlván.

Tőnek lakodalmat az jász fejedelmek,
Igen áldozának az bálvány-istennek.
Nem félik erejét ő ellenségeknek,
Mert nincsen világa Sámson szemeinek.

Az urak valának egy kő palotában,
Sámsont hivattaták nagy vígasságban,
Őket vígasztalná Sámson az játékban,
És hogy megcsúfolnák minden dolgaiban.

Vala az palota ékesen rakatván,
Csak három kőlábra magasan állatván,
Környűl folyosója nagy szépen alkatván,
Háromezer ember vala környűl állván.

Eljöve az Sámson jászok eleiben,
Előttek hogy játsznék kételenségében,
Igen megcsúfolák cseleködetiben.
Ám megkeseredék Sámson ő szűvében.

Nézik vala urak és mind az köznépek,
Sámson fohászkodék mennybéli istennek,
Könyereg szűvében, hogy ellenségének
Már bosszút tehetne, az pogán népeknek.

Elteköllé Sámson, hogy együtt meghalna,
Az sok pogán néppel, ki az házban vala,
Az kőlábhoz vinné, gyermeknek ezt mondá, —
Az ki szegén Sámsont odavezette vala.

Rettenetesség lőn nagy sok országoknak,
Kőlábait megfogá az nagy palotának,
Kőlábak ellene mind egybe romlának,
Mind nyakok szakada szántalan pogánnak.

Igy állá a Sámson az ő bosszúságát,
Noha elvesztette szemének világát,
Nem szánja ő vélek Sámson együtt holtát,
Csak ő megállhassa nagy nyomorúságát.

Sámson erős vala, nagy hatalmas vala,
Húsz esztendejében az zsidókat bírá,
Jász fejedelmekkel akkoron meghala,
Asszonyállat miatt Sámson így járt vala.