Istennek Igéje mint egy rakott tárház (RPHA 0607)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "PRIOR PARS IN AUGURATIONEM SALOMONIS CONTINENS"]

Istennek igéje mint egy rakott tárház,
Melyben életedre szép példákat találsz,
Ha azért követni szent életet akarsz,
Ebből szükség neked, hogy jó példákat válassz.

Nekünk legyen azért Salomon királról
Most beszédünk, neki bölcs itíletiről,
Két gonosz asszonnak törvénközéséről,
Természet rendiből és elválasztásokról.

Dávid király fia bölcs Salomon vala,
Kit Bethsabe asszony ű neki szült vala,
Uriás halála után kit vött vala,
Parázna és gyilkos ki miatt ű lött vala.

Oly nagy szeretettel Dávid ezt szerette,
Hogy esküvésével neki ezt ígéré,
Holta után fiát székiben ültetné,
Ki Israel népét atyja után ítélné.

Megizené Isten Nathan prófétátul,
Az gyermek hivatnék az ű szüleitül
Iedida névvel Isten szerelmétül,
Királysága lenne mert ennek az Istentül.

Igen békességes, és Salomon neve,
Szerelmes Istennel, Iedida neve,
Mert ki békességét éltében szerette,
Ezt Isten fiában kegyelmében bevette.

Negyven esztendeig Dávid uralkodék,
Harminc esztendőskor királlyá téteték,
Hetven esztendeig azért megvénhedék,
Sok búban és gondban mert éltében forgódék.

Országát kívánja az öregbik fia,
Az Absalom után kit Haggit szült vala,
Adonias neve, szép ifjú ez vala,
Atyja híre nélkül immáran regnál vala.

Reménsége néki de csalatkoztaték,
Mert kik tisztességet ű magok keresnek,
Gyakran az Istentül űk megaláztatnak,
Az alázatosok de felmagasztaltatnak.

Ezt Nathan próféta látván megbosszulá,
Eszes tanácsával Betsabét tanítá,
Király eleiben el-beigazitá,
Adoniás dolgát hogy néki megmondaná.

Szépen beköszöne Bethsabe királhoz,
Mi dolog az, király szólla az asszonyhoz,
Felele az asszony: jüttem felségedhez,
Salomon fiamért, bízván igíretedhez.

Istenre esküdtél, tudod, Uram nekem,
Hogy fiam, Salomon ülne te székedben,
Vagyon-e híreddel Adoniás ebben,
Éltedben már regnál Israelnek népében.

De íme tetűled meg mindenek figgnek,
Mutass, király, nékik kit űk tiszteljenek,
Félek, holtod után, hogy meg ne öljenek,
Engem és Salomont űk el ne veszessenek.

Ez szó közben juta Nathan is királhoz,
Valami tartozék asszony beszédéhez,
Ő is mindent szólla felséges királhoz,
Király szíve hajla fiához, Salomonhoz.

Tisztességgel űtet király öszvéren
Hordoztatá jelre, hogy lenne helyében,
Israel királya megkenék Gihonban,
Királnak köszönték mindenek az városban.

Salomon azután Farahó leányát
Házastársul vevé, hogy foglalná magát
Isten szörzésében, így bírná országát,
Egiptus országhoz foglalná birodalmát.

Áldozatot bűvön Istennek ad vala,
Gabaon városban néki szolgál vala,
Álmában ott neki Isten jelent vala,
Mit kívánna tűle, űtet kérdezi vala.

Parancsolni immár király kezdett vala,
Nehéz voltát annak megismerte vala,
Mindennek igazat tenni kíván vala,
Azért az Istennek akkor így szólott vala.

Istene atyámnak, Dávidnak te voltál,
Sok irgalmasságot vele cselekedtél,
Te előtted járt ű, néki kegyelmeztél,
Székiben ű néki engem, fiát ültettél.

Én peniglen, uram, íme, gyermek vagyok,
Méltatlan királya nagy nemzetnek vagyok,
Itílni igazat mindennek nem tudok,
Számtalan igyeknek végét én nem vethetek.

Nekem, te szolgádnak adj értelmes szívet,
Igaz itíletet, igaz bölcsességet,
Hogy tegyek mindennek eszes feleletet,
Jó s gonosz választást, jó lelki esmeretet.

Tetszék az Istennek illyen kívánsága,
Hogy nem lőn ű neki gondja gazdagságra,
Sem hosszú életre, sem hatalmasságra,
De lőn kívánsága csak az egy bölcsességre.

Illyen kívánságát az Isten megadá,
Mert elméjét néki megvilágosítá,
Bölcsességgel űtet bővön látogatá,
Hogy hasonlót hozzá ez világ nem láthata.

Az ű bölcsességén minden csudálkozzék,
Bölcs könyveket íra, igen híresödék,
Ez által Istennek templom építteték,
Planták és állatok tenyészeti íraték.

Urak és királyok kik környül valának,
Mindenek ű néki tisztességet tének,
Szép ajándékokkal ű hozzá menének,
Csak hogy barátságot ű nála nyerhetnének.

Egy királné asszony az többi közt vala,
Ki nagy távul földről Sábából ment vala,
Hogy űtet esmerné, bölcs szavát hallaná,
Azután ő néki jó hírét magasztalná.

Ritka példánk vagyon illyen minékünk,
Mert lám gazdagságot mindnyájan kívánunk,
Vagy nagy uraságot mi nyerni akarunk,
Vagy hosszú életet, kit cél kiül nem nyúlunk.

Azért bölcsességnek nincsen böcsülleti,
De az gazdagságnak vagyon tiszteleti,
Azt eszes embernek lám szoktuk mondani,
Ki ez világ szerint magát tudja forgatni.

Próbára azonban hogyha űtet fognád,
Kába és bolondnak ott űtet találnád,
Jó tanácsát néki soha nem hallhatnád,
Emberi baromnak, Nabalnak de mondhatnád.

Oh mely sok Nabálok ez világon vannak,
Noha azonközben níha találtatnak
Bölcs, eszes gazdagok, kik hogyha akarnak,
Pénzökkel, esszökkel az szegént táplálhatnák.

Tekints az urakra, ezek közt is vannak,
Kik noha jobbággyal bőségessen bírnak,
Nagyobb méltóságot mégis űk kívánnak,
De az bölcsességre ingyen sem vágyakoznak.

Életit az ember nem hosszabbíthatja,
Ezért csak heában hosszú éltét várja,
Bizontalan voltát annak megtudhatja,
Mikoron meghalni jó barátját látja.

Nem kívána semmit az bölcsesség kívül,
Salomon, de lám vőn mindent az Istentül,
Kazdagság, dicsőség adattaték ettül
Néki, hosszú élet igírteték Istentül.

Tanuljuk meg ebből, hogy kik bölcsességet,
Kívánnak Istentül lelki eszességet,
Ezek gazdagságot nyernek, dicsőséget,
Isten áldásából vesznek hosszú életet.

Igen felnevelé Isten az Salomont,
Sem bölcsebb, sem gazdagb királ, mint Salomon,
Akkoron nem vala egész nap keleten,
Dicsősége néki híres volt ez világon.

Ha te is szűkös vagy az bölcsesség nélkül,
Szüntelen azt kérjed hitből az Istentül,
Mert csak az hit által mindent nyerhetsz ettül,
De kételkedéssel semmit nem vesz Istentül.

Istennel találhatsz minden ajándékot,
Krisztusban elrejtett ű mennyei kincset,
Hittel áshatod ki ez drága jószágot.
Bízzál az Krisztusban, meglelsz benne minden jót.

Nem szíkölködnek meg, kik az Istent félik,
De az bölcsességet nagy könnyen megnyerik,
Mert az Úr félelmén bölcsesség kezdetik,
Az mi jól kezdetik, ismeg jól végeztetik.

Csak bő bölcsességgel kazdagságod lészen,
Minden te jószágod veled jelen lészen,
Valahol járandasz, ott kenyered lészen,
Isten s jó embernél tisztességed nagy lészen.

Pénzes ember hogy ha lesz ez nélkül szűkös,
Elvész te jószágod, nem lesz kellemetes,
Sőt mindenek előtt te lész utálatos:
Mert az embereknek semmiben nem lesz hasznos.

Elveszhet jószágod gonosz ember miatt,
Megemésztethetik kegyetlen szén miatt,
Elveszhet te marhád szú és rozsda miatt,
Döghalál, kárvallás megszégyenít tégedet.

Teveled mind holtig az bölcsesség marad,
Sohol sem el nem hagy, sem el nem vesz tűled,
Sem rozsda, sem az szú el nem veszti tűled,
Sem lopó, sem tolvaj el nem veheti tűled.

Ezt vélem tudjátok, lélek drágább testnél,
Ekképpen léleknek kincse jobb testénél.
Mire feljebb tartjuk kazdagot az bölcsnél,
Nem inkább kívánjuk lélek javát testénél.

Sokadalmas helyre kalmárok sietnek,
Mind vízen s mind földön ne szegényedjenek,
Az ifjak peniglen, hogy bölccsé legyenek,
Csak az kert megé is kilépnie lám félnek.

Ez világi urak, kik jobbágyot bírnak,
Nem veszik eszekben, miként szőkülködnek,
Az bölcsesség nélkül, több jobbágyra vágynak,
Azért zűrzavarban ő jobbágyok forognak.

Drágább dolog bennök nem lehetne soha,
Mintha az községnek bírására volna
Eszek és tanácsok, ország oltalmára,
Ezzel együtt erő ellenség rontására.

Csak semmi az erő az jó tanács nélkül,
Jó tanácsot soha nem lelsz Isten nélkül,
Emberi bölcsesség semmi nála nélkül,
Elmédet oktatni kérjed azért Istentül.

Erőtlenségedet ha te megesméred,
És ha Isten előtt magad megalázod,
Megsegél az Isten, felmagasztal téged,
Minden jó tanácsra ű is igazgat téged.

Rút ott állapatja az szegén községnek,
Hol bölcs fejedelme nincsen szegénségnek,
Igazat itílni ki tudna mindennek,
Mert ott szabadsága vagyon gonosz embernek.

Talám hallottátok bölcsességnek szavát,
Én általam király nyeri ű hatalmát,
Én általam bírja igazán országát,
lgazság itílet megtartja birodalmát.

Veszett ország, kinek gyermek ű királya,
Jaj az tartománnak, melynek fejedelme,
Tudatlan, gondatlan ű gondviselője,
Mert attul ű neki nincsen semmi mentsége.

Sem ország, sem város gondviselő nélkül,
Meg nem állhat, tudod, az jó tanács nélkül,
Ellenségtül magát az jó hadnagy nélkül,
Nem oltalmazhatja jó fejedelem nélkül.

Nincsen drágább része az emberi testnek,
Mint feje, vezére ki az egész testnek,
Nem mondhadd meg árát jó fejedelemnek,
Ki feje, vezére, minden jóban községnek.

Jámbor, istenfélő fejedelmed vagyon,
Eszes, jó tanácsú gondviselőd vagyon,
Jó atyád helyében ismeg atyád vagyon,
Mert ettül oltalmad és mentséged nagy vagyon.

Leszen tisztessége jó embernek tűle,
Leszen büntetése gonosznak ű tűle,
Jó és igaz igyben bízhatol előtte,
Igaz feleletöt mindenben vehetsz tűle.

De meglássad űtet, hogy te is tiszteljed,
Isten rendelése, azért megböcsüljed,
Isteni nevet vött, azért űtet féljed,
Fegyvert adtak néki, azért szavát hallgassad.

Vegyék itt eszekben tisztben levő népek,
Hogy az méltóságra Istentül vitettek,
Segítséget tűle mindenben kérjenek,
Hogy az ű tiszteknek jól megfelelhessenek.

Böcsülletlenséget jó fejedelmeknek,
Szükségével Isten jó gondviselőknek,
Meg szokta büntetni: háládatlan népnek,
Bűne mert érdemli haragját az Istennek.

Isten áldásával kik gonoszul élnek,
Ő ajándékitül ezek megfosztatnak,
Szükség, hogy nagy voltát érezzék bűnöknek,
Kik ajándékival nem jól éltek Istennek.

Tűled, ha elveszi, jobbnak ű adhatja,
Ki ű ajándékit böcsülletben tartja,
Királságot ű ad, meg másra hárítja,
Igaz itíleti mert neki ezt mutatja.

Ajándékot azért kik Istentül vesztök,
Tudjátok, hogy tűle semmit érdemlöttök,
De ű jó voltaból mindent ingyen vesztek,
Neve tisztességét mindenben keressétek.

Nagy méltatlanság ez, hogy az Úristennek,
Nem szolgál az ember ű teremtőjének,
De bosszúságára mindenben jár ennek,
Azért büntetését szenvedi az Istennek.

Tiszteli az Isten, kik űtet tisztelik,
És szereti űket, kik űtet szeretik,
Megajándékozza, az kik űtet félik,
Kedvöket keresi, kik ű kedvét keresik.

Élesszük meg bennünk Isten ajándékit,
Ne fojtsuk meg bennünk természet javait,
Istenre térítsük az ű ajándékit,
Hogy vegyük űnéki az után több javait.

Forgassuk hitünket isteni dolgokban,
gyakorljuk elménket az egy igazságban,
Megsegít az Isten mi jó szándékunkban,
Alávaló helyrül felveszen jó voltában.

Illik keresztyénnek épülni az jóban,
Hitben, szeretetben, Isten félelmében,
Minden igazságban, az bölcs értelemben,
Így lehet Istennek ű kedvében éltében.

De mindenkor magát alázatosságban
Hordozza, érezvén szükséget magában,
Mert az kik itt vannak felfuvalkodásban,
Alítnák az ollyak mindent lenni magokban.

Eleget tanult az, ki eszében vötte,
Mely keveset még tud, magában érzötte,
Mely távul az célja bölcsességnek tűle,
Kire ű elméjét immár felgerjesztette.

Ez világon nem lelsz teljes bölcsességet,
Senkiben nem találsz minden ajándékot,
Azért napról napra tökéletösséget.
Keress mind holtiglan több s nagyobb ajándékot.

[part "SECUNDA PARS, IUDICIUM SAPIENS SALOMONIS DE DUABUS MERETRICIBUS, CONTINENS"]

Halljuk meg immáran, mint az bölcsességgel
Élt legyen Salomon és bölcs itílettel,
Mint magát mutatta egy törvén tétellel,
Parázna asszonyok pöri választásával.

Azért két parázna asszony az királhoz,
Ment vala törvényre mint fejedelméhez,
Király előtt állnak bízván ű igyekhez,
Törvén igazsága de csak hajol egyikhez.

Csuda, mely merészen egyik elő szóla:
Lakunk vala, uram, mi ketten egy házban,
És én szültem vala fiat azon házban,
Harmad nappal azután ű is szüle az házban.

De mi csak magunkkal ott lakozunk vala,
Sem fírfi, sem asszon más nálunk nem vala,
Ez asszonnak fia éjjel megholt vala,
Mert mikor fordulna, azt ű megnyomta vala.

Velte ű magában, hogy engem megcsalna,
Éjjel én fiamat mellőlem ellopta,
Mikor elalunnám, holtat mellém adta,
Reggel megesmertem, hogy enimet ellopta.

Csöcsöt neki adni mikoron akarnék,
Íme, megholt vala, hogy reá tekinték,
Bennem minden belem es meghidegedék,
De másénak lenni tűlem megismerteték.

Enimet ölében napvilággal látám,
Ottan én szívemet véle vigasztalám,
Hogy élne én fiam, szememmel jól látám,
Mert igaz igyemben felségedhez én bízám.

Viszontag az másik ott szemben felele,
Ne higgye, feleséged, mit ez asszony szólla,
Enim az eleven, üvé az holt, vallja,
Ne szólj, gonosz asszony, mert így vagyon, kiáltja.

Evének mindenik az elevent mondja,
Mellik szava igaz, senki nem mondhatja,
Az eleven gyermek kié, nem tudhatja,
Mert az ű beszédét egyik sem bizonítja.

Rajta nagy villongás ott köztök támada,
Királi méltóság űket nem tilthatja.
Egyik az másikat rútul hazudtatja,
Mint asszonyok dolgat minden megpróbálhatja.

Az királ magában igen hányakodik,
Mellik igaz anyja, azon gondolkodik,
Ennek az ű szíve, tudja, hogy gyötretik,
Mikor ű magzatját félti, hogy elvétetik.

Tudom, mit kell tennem, király ígyen szólla,
Bizontalan dolog ez, minden jól látja,
Azért az igazság nekünk ezt mutatja,
Megosztassék köztök, az törvény azt mutatja.

Igen hamar elő hozata éles tőrt,
Hagyá, hogy ott ketté vágnák az gyermeket,
Egyik részét annak az egyik asszonnak,
Másikát másiknak, hogy így meg alkunnának.

Buzgó szereteti anyjának fiához,
Magát kimutatá édes magzatjához,
Csak nem hasad szíve, szakad ű fiához,
Azért gyorsasággal esék király lábához.

Jaj szóval ű szólla felséges királnak,
Ne ölesd meg, uram, adjad ez asszonnak,
Kérlek az Istenért, kedvezz az gyermeknek,
Semmi bűne nincsen ebben ez ártatlannak.

De az másik viszont hóhérnek azt mondja,
Vágd ketté, vágd ketté, ne kedvezz, kiáltja,
Sem nekem, sem néki ne legyen, azt mondja,
Ártatlan gyermeket szívében es nem szánja.

Választást tőn azért király ez dologról,
Mellik volna anyja természet dolgából,
Megismeré űtet ű bölcs értelméből,
Azért ígyen szóla királi méltóságból.

Bizonyára anyja imez az gyermeknek,
Kinek szíve száná: Adjátok meg annak,
Ne ártsatok semmit ártatlan gyermeknek,
Szíve keseredett most is édes anyjának.

Illyen itíleti királnak hírhedék,
Ezért ű nékie tisztesség tétetek,
Ő bölcs itíletin minden csudalkozék,
Gonosz embereknek nagy feníték adaték.

Jeles dolgok ebben előnkben adatnak,
Például kik nékünk éltünkben lehetnek,
Sok hasznos dolgokra minket taníthatnak,
Ártalmas dolgoktúl es eltávoztathatnak.

Semmi az embernek szívét nem indítja
Inkább, mint az példa, ki űtet izgatja,
Vagy jót, vagy az gonoszt hogy kövesse, hajtja,
Mert példával az mi leszen jónak alítja.

Ketten laknak vala ez asszonyok együtt,
Sem fírfi, sem asszon más nem vala vélek,
Mert jó az gonosszal nem lakhatik együtt,
De gonosz gonosszal társalkodhatik együtt.

Víg kedvű emberhez nem fér az szomorú,
Feslött életűhöz az jámbor életű,
Ollyant keres minden, ű maga minemű,
Ollyannal fér öszve, ki ű hozzá hasonló.

Utálja az intést és jóra tanítást,
Nehéz néven veszi bűnért az dorgálást,
Ki éltében szokta vihagást, kacagást,
Alá-felnyargalást, fírfiúval játszódozást.

Az jó asszonyállat ezt nem cselekedi,
És másban ha látja, el nem szenvedheti,
Hanem kemén szóval az vétket megfeddi,
Ezért gonosz asszony az jó asszont gyűlöli.

Elváltozik gyakran embernek erkölcse,
Hamarabb elindul az gonosz életre,
Ha magát adandja gonosz társaságra,
De gonosz életből nehezen tér az jóra.

Sántalni tanul az, ki sántával lakik,
És szentté leszen az, ki szenttel forgódik,
Az társáról embert azért megismerik,
Zsák megleli foltját, lám mindenütt beszélik.

Igen szeret lakni kevesed magával,
Ki akar forgódni titkon paráznával,
Bízvásban töltheti kedvét úgy latrával,
Hogy nem mintha laknék együtt többed magával.

Tudod, hogy Istentül nem annyira félnél,
Ha szégyen vallástul valamit nem félnél,
Emberek szavátul hogy ha te nem félnél,
Minden latorságban bízvásban előmennél.

Alkolmatosságát az bűnnek távoztasd,
Minden gonoszságtul úgy magadat óhadd,
Gonosz szemelyeknek szívedet ne adjad,
Titkon beszélésre ne érezd nékik magad.

Paráznák bordélyban ha magoknak laknak,
Azt mondják némelyek, hogy így használhatnak,
Sok jámbor asszonnak ű tisztaságának,
Mert így az latroktul ezek nem ostromlatnak.

Azonközben ebből sok gonoszság támad,
Nagy sok jó ifjaknak veszedelmek árad,
Kiknek tisztaságok így éppen megmarad,
Alkolmatossága ha bűnnek meg nem marad.

Tiszta várasokban ily dolgot utálnak,
Gondjok vagyon reá jó fejedelmeknek,
Büntetése legyen minden gonoszságnak,
Ezzel őrizhetik tisztaságát az népnek.

Egyedül szeretnek az paráznák élni,
Az szent házasságban nem akarnak élni,
Egy fírfival igát nem akarnak vonni,
Mert az bujaságban akarnak elő menni.

Zsíros táskát, mondják, hogy ebek szeretik,
Velős konccal űket meg nem ijeszthetik,
Az gonosz élettül így nem rettenthetik,
Ki jó kedve szerint arra rá raggadtatik.

Csoda, mely orcátlan paráznaság vétke,
Kit egyszer elfoglal, nehezen szalasztja,
Minden undokságra nyakra főre rontja,
Míg végre ű nyakát abban bele szakasztja.

Urvoságot szerzett ez ellen az Isten,
Házassággal, hatta, minden ember éljen,
Szörzését áldotta javaial bévön,
Azért házasságra mindennek kedve legyen.

Nem illik az másét senkinek kívánni,
Mindennek övével meg kell elégedni,
Özvegy, szűz korában tisztaságban élni,
Az szent házasságban társával kell maradni.

Tudom, jól értitek, de elmulatjátok,
Azért az máséra titkon ti pillogtok,
Reá mosolgottok, vele beszélgettek,
Szemmel hunyorgattok, és örömest táncoltok.

Talám haragusztok, azzal sem gondolok,
gyakrabban fírfinak mert ti okot adtok,
Gonosz kívánságra es utat mutattok,
Fertelmes életre, oly orcátlanok vattok.

Ritkán találtatnak köztetek állandók,
Mert könnyen mindenre vattok ti hajlandók,
De jó követésre nehezen indultok,
Vakmerők, kemények, engedetlenek vattok.

Egymással ti soha szépen nem alkhattok,
Ott feddés, háborgás, hol ti többen laktok,
Élesb az szablyánál ti pergő nyelvetek,
Ily fegyverrel gyakran ti egymással csatáztok.

Bosszú állás nektek oly kedves dolgotok,
Kit ha meg nem nyertek csak meg nem szakadtok,
Harag, irigységgel rakva ti szívetek,
Azért fírfival is sokszor szemben állotok.

Világ állapatja ha megfordulhatna,
Avagy egy szál cérnán ha mindön figgene,
Asszon haragjában gyorsan elmetszené,
Ollyat cselekednék, kit ű maga megbánna.

Soha az fírfinak nagyobb búva nincsen,
Mint asszony embertül nagyobb gondja sincsen,
Kinek hazanepe egyezségben nincsen,
Annak vigassága éltében semmi nincsen.

Ezek között méltóbb minden utálatra,
Ki ű magát adta az paráznaságra,
Mert nincs az ollyannak semmi oly jósága,
Kiért méltó volna emberi társaságra.

Tulajdon erkölcse parázna asszonnak,
Hogy nincs kívánsága nála az magzatnak,
Nem akarja látni gyümölcsét méhének,
Csak kedvét keresi ű fajtalan testének.

Ördögi mesterség, sok varázslás által
Szokták cselekedni, sok esztendő által
Vagy soha ne legyen az ű méhek által
Ez világra senki, bút látnának ki által.

Vigasztalása nagy jámbor személyeknek,
Életnek búában gyümölcse méheknek,
De én nem mondhatom azt jámbor asszonnak,
Ki magtalanságát keresi ű méhének.

Éktelen bujaság kiknek szívét tartja,
Ezeknek ű méhét magzat nem foglalja,
Mert nagy fajtalanság természetét rontja,
Magzat fogadástul erejét tartóztatja.

Nagyobb kívánasága bujaságnak vagyon,
Ahol gyakorlása annak nagyobb vagyon,
Mint nagy kívánsága víz italra vagyon,
Kinek betegsége az víz kórságban vagyon.

Jóllehet gyakrabban azért magtalanság,
Leszen, hol bőséggel vagyon paráznaság,
Mind az által níha termő fajtalanaság,
Mikor megmértékli magát gonosz bujaság.

Ezért ezt is szokták sokszor cselekedni,
Hogy mely magot fogták, akarják rontani,
Meg az ű méhökben gonoszul veszteni,
Vagy mihelt születik, ottan elrekkenteni.

Nem bontja el Isten természet folyását,
Nagy ok nékül soha annak ű erejét,
Meg nem tartóztatja, de minden szerzését,
Mint egyszer szerzette, megtartja rendelését.

Teremtéskor Isten mindenekben adott
Magához hasonló termésére erőt,
Minden állatokban sokasodásra magot,
Fákban és füvekben az termésre erőt.

Csak meg ne fulladjon természet ereje,
Vagy meg ne romoljon ennek ű épsége,
Mindenkor megmarad Isten rendelése,
Azért embernek is magból lészen termése.

Utálja az Isten magában az vétket,
De megtartja az jót, kit szépen teremtett,
Atyjáért, anyjáért nem büntet magzatot,
Csak hogy ű éltében szeressen jámborságot.

Nem veti el tűle, kik paráznaságból
Lesznek ez világra, szülejök vétkéből,
Csak hogy kitérjenek minden gonoszságból,
És űtet éltökben kövessék szeretetből.

Csudálhatjuk méltán ezt az paráznákban,
Hogy az gonoszságnak eltitkolásában,
Készek beförtőzni magzatjok vérében,
Magokat tagadni, ne jussanak szégyenben.

Találtatnak níha oly gondatlanságban,
Hogy ű magzatjokat ha látják ágyokban,
Kiket meg is nyomnak éjjel fordulásban,
Mert mit cselekednek, űk nem tudják, álmokban.

Álmos embereken ez is szokott esni,
Hogy ű magzatjokat akarják szoptatni,
Azonközben rajtok szoktak elszunnyadni,
Ezképpen gyakorta meg is szokták fojtani.

Fiát jó asszonyok nagy sok vigyázással,
Tanulták nevelni álom szakadással,
Azért mindenkoron szorgalmatossággal,
Magzat feltartásra vannak nagy vigyázással.

Az Isten akarta szüleket foglalni
Az ű magzatjokhoz, szeretettel látni,
Az szeretet tűrő, szokta elszenvedni,
Valami nehéznek szokott testnek tetszeni.

Vegyük már eszünkben fejedelmek tisztit,
Kikre ez világon Isten adta tisztit,
Kövessék azértan ű neki jóságit,
Bölcs, igaz tanácsit, irgalmas itíletit.

Értenik kell nekik az miről kérdetnek,
Nem illik felelet, arra, mit nem értnek,
Végére kell menni mindkét fél dolgának,
Törvénye ne légyen előttök felperösnek.

Ne legyen ű nálok személy válogatás,
Szegény vagy gazdagnak pöri mellé állás,
De minden embernek igaz szolgáltatás,
Legyen ű előttök jámbornak oltalmazás.

Törvén keménségét, hol illik, megtartsák,
Helyével az törvént lágyítani tudják,
Az mely törvént adták, magok is megállják,
Mindenek magokat hogy hozzájok szabhassák.

Ezeket mindenkor egyéb emberekre,
Ne bízzák magokat csak tanácsosokra,
De ű magok lássák, mi néz igazságokra,
Megcsalatkoztatnak, az kik bíznak csak másra.

Dicsíreti leszen jó fejedelemnek,
Ki igyét meghallja minden embereknek,
Ajándékát penig nem veszi senkinek,
Megvakítja szemét ajándék az embernek.

Esik titkos dolog, kiről itíletet,
Kívánnak ű tűle eszes feleletet,
Hertelen ne tegyen akkor itíletet,
Mert meg kezdi bánni az nagy hertelenséget.

Onnan kijelenik sokszor az igazság,
Honnan nem gondolná, ki mutatja magat,
Gondolkodjék azért, mi leszen igazság,
Gondolkodásában legyen szorgalmatosság.

Bölcs, eszes embernek azt szoktuk mondani,
Ki hertelen soha nem akar felelni,
Szorgalmatossággal mindent meggondolni,
Az gondolkodásra es időt szokott kérni.

Tudatlan emberek gyorsan megfelelnek,
Mert dolog végére egy szálat sem néznek,
csak jelenvalókra de ezek tekintnek,
Elmúltat, jövendőt es meg nem gondolhatnak.

Törvénnek folyását níha meg fordítja,
Az idő, s az hely és személy állapatja,
Ezeket törvénben azért meggondolja,
Ki az igazságot szolgáltatni akarja.

Azért mindeneknek példa az Salomon,
Hogy csak igazságot minden ember nézzen,
Eszes feleletet mindenben ű tegyen,
Isten törvényében főképpen tudós legyen.

Dicsíret, dicsőség legyen az Istennek,
Tisztesség tétessék mennyei felségnek,
Atyának, Fiúnak és az szent léleknek,
Kit három személyben valljuk csak egy Istennek.

Ez éneket írák egy szegén faluban,
melynek forgódása vagyon zűrzavarban,
Nincs gondviselője világon semmiben,
Az ezerötszáz és nyolcvanegy esztendőben.

Az ki szerzé, magát fárasztja búvában,
Istennek igéjét hirdeti hívségben,
Reménsége neki nagy vagyon Istenben,
Hogy nem hagyja népét sokáig ily romlásban.