| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Az Úristent magasztalom |
| RPHA-szám: | 0154 |
| Szerző: | Németi Ferenc A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Nemeti Ferenc |
| Cím: | Ps 76= 77 |
Változatok:
| |
| A szereztetés ideje: | 1565 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Németi Ferenc 1565-ben halt meg egy csatában. % donacr_s1 "Németi" cserélve "Nemeti"-re (HA2020) |
Változatok:
|
| Kritikai kiadás: | RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 RMKT 7. 159 |
| Változatok: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Az Úristent magasztalom,
Jó voltáról emlékezem,
Mindenkor hozzá folyamom,
Mert meghallgat, azt jól tudom.
Szántalan kénokban valék,
Bűneimért kit érdemlék,
De ismég megkönnyebülék,
Mihelt vigasztalást hallék.
Nagy háborúság lelkemben,
Sok rettegés volt szívemben,
Nyomorult valék testemben,
Teljes minden életemben.
Elterjesztvén kezeimet,
Kiáltottam istenemet,
Csak be sem húntam szememet,
Nem leltem sohol helyemet.
Magamban én dolgaimról,
Élőbbeni életemrõl,
Nagy kedves nyájasságomról,
Gondolkodtam énekemről.
Ennél inkább búsítottam,
Magamat szomorítottam,
Lelkemben csak háborgottam,
Tusakodván ezt mondottam.
Tőle isten mindörökké
Híveit elvetheti-é?
Kegyelmét megvonhatja-é?
Vajons megtagadhatj-é?
Istennek nagy esküvése,
Fia által tött kötése,
Egyszer való végezése,
Elmúlhatik-e beszéde?
Főképpen lelkem magamban
Azt forgatja búsultában,
Irgalmasságát magában
Tarthatja-e haragjában?
Ez lűn az én betegségem,
Szívemben nagy gyötrődésem,
De másfelől bátorságom
Vagyon oly nagy vigasságom.
Régi nagy irgalmasságát,
Hiszem istennek hatalmát,
Hozzám nagy jó akaratját,
Mely elfordítja haragját.
Én bűneimet látom vala,
Szívem azért retteg vala,
Mikor magára néz vala,
Bátorkodni nem mer vala.
Nagy erősen igaz hittel,
Magam isten beszédével,
Kegyelmes ígéretivel,
Bátorítám szent lelkével.
Csuda irgalmasságodat,
Hiszem, Uram, hatalmadat,
Onnat veszem bizodalmat,
Én lelkem minden ótalmat.
Erős fárahó erejét,
Izraelnek ellenségét,
Mind elveszted nagy seregét,
Mutatván karod erejét.
Neked, Uram, félelemmel,
Mind szolgálnak nagy örömmel,
Az vizek is sietséggel,
Utat adnak rettegéssel.
Erős hegyek indulának,
Trombitaszók hallatának,
Az hegy alatt kik valának,
Mindnyájan megfutamának.
Kezeidben és markodban,
Élet s halál birtokodban,
Megmutattad, hogy markodban
Vagyon minden ótalmadban.
Erős vitéz mint népeit,
Az ember ő két szemeit,
Mint jó pásztor ő juhait,
Úgy ótalmazza híveit.
Az híveknek számok vagyon,
Nevek nálad írva vagyon,
Hajok szála számám vagyon,
Rájok oly nagy gondod vagyon.
Ne félj azért háborúdban,
Ó, én lelkem, nyavalyádban,
Erős légy bizodalmadban,
Mert istennek vagy kedvében.
Megszámlálta futásodat,
Feljegyzette siralmadat,
Mind felírta nyavalyádat,
Úgy viselte uagy gondodat.
Ha kevéssé ostorozott,
Avval tőle el nem űzött,
Inkább kezéher tanított,
Mint jó atya, úgy oktatott.
Az szent Dávid zsoltárkönnyben,
Hetvenhetedik részében,
Híveket keserűségben
Így vígasztal ez igékben.
Az Úristent magasztalom,
Jó voltáról emlékezem,
Mindenkor hozzá folyamom,
Mert meghallgat, azt jól tudom.
Szántalan kénokban valék,
Bűneimért kit érdemlék,
De ismég megkönnyebülék,
Mihelt vigasztalást hallék.
Nagy háborúság lelkemben,
Sok rettegés volt szívemben,
Nyomorult valék testemben,
Teljes minden életemben.
Elterjesztvén kezeimet,
Kiáltottam istenemet,
Csak be sem húntam szememet,
Nem leltem sohol helyemet.
Magamban én dolgaimról,
Élőbbeni életemrõl,
Nagy kedves nyájasságomról,
Gondolkodtam énekemről.
Ennél inkább búsítottam,
Magamat szomorítottam,
Lelkemben csak háborgottam,
Tusakodván ezt mondottam.
Tőle isten mindörökké
Híveit elvetheti-é?
Kegyelmét megvonhatja-é?
Vajons megtagadhatj-é?
Istennek nagy esküvése,
Fia által tött kötése,
Egyszer való végezése,
Elmúlhatik-e beszéde?
Főképpen lelkem magamban
Azt forgatja búsultában,
Irgalmasságát magában
Tarthatja-e haragjában?
Ez lűn az én betegségem,
Szívemben nagy gyötrődésem,
De másfelől bátorságom
Vagyon oly nagy vigasságom.
Régi nagy irgalmasságát,
Hiszem istennek hatalmát,
Hozzám nagy jó akaratját,
Mely elfordítja haragját.
Én bűneimet látom vala,
Szívem azért retteg vala,
Mikor magára néz vala,
Bátorkodni nem mer vala.
Nagy erősen igaz hittel,
Magam isten beszédével,
Kegyelmes ígéretivel,
Bátorítám szent lelkével.
Csuda irgalmasságodat,
Hiszem, Uram, hatalmadat,
Onnat veszem bizodalmat,
Én lelkem minden ótalmat.
Erős fárahó erejét,
Izraelnek ellenségét,
Mind elveszted nagy seregét,
Mutatván karod erejét.
Neked, Uram, félelemmel,
Mind szolgálnak nagy örömmel,
Az vizek is sietséggel,
Utat adnak rettegéssel.
Erős hegyek indulának,
Trombitaszók hallatának,
Az hegy alatt kik valának,
Mindnyájan megfutamának.
Kezeidben és markodban,
Élet s halál birtokodban,
Megmutattad, hogy markodban
Vagyon minden ótalmadban.
Erős vitéz mint népeit,
Az ember ő két szemeit,
Mint jó pásztor ő juhait,
Úgy ótalmazza híveit.
Az híveknek számok vagyon,
Nevek nálad írva vagyon,
Hajok szála számám vagyon,
Rájok oly nagy gondod vagyon.
Ne félj azért háborúdban,
Ó, én lelkem, nyavalyádban,
Erős légy bizodalmadban,
Mert istennek vagy kedvében.
Megszámlálta futásodat,
Feljegyzette siralmadat,
Mind felírta nyavalyádat,
Úgy viselte uagy gondodat.
Ha kevéssé ostorozott,
Avval tőle el nem űzött,
Inkább kezéher tanított,
Mint jó atya, úgy oktatott.
Az szent Dávid zsoltárkönnyben,
Hetvenhetedik részében,
Híveket keserűségben
Így vígasztal ez igékben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.