Görcsöni Ambrus, Árpád vala fő a kapitányságban (RPHA 0101)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "PRIMA PARS, CAPITA VERSVVM // Ambrosius literatus de Gercien indicit Cronicam à fundamento et origine Iohannis Waiuodae de Hunyad, et filiorum eiusdem Ladislai comitis ac Mathiae Regis Hungarorum primae partis finis. etc."]

Árpád vala fő az kapitánságban,
Mikor magyar szálla be ez országban,
De Kund vala bölcs az hadakozásban,
Kinek tanácsával éltek hadakban.

Megemlítök egynehány királyokat,
Kik bírták jámborúl mi országunkat,
Kikről szörzettek sok szép krónikákat,
Emléközetre számlálom azokat.

Beszálla magyar nép Pannoniában,
Négyszázegy esztendőnek forgássában,
Azután, hogy írtanak huszonnyolcban,
Atillát valasztát az királyságban.

Röndét ez országnak jól hagyta vala,
Mind holtáig jámborul szolgált vala,
Négyszáznegyvenötben hogy írnak vala,
Atilla Scambriában megholt vala.

Osztán István, kit szent királynak mondnak,
Kilencszázhatvankilencben írának,
Királyságra kit megkoronázának,
Jól forgódott, mint krónikákban írják.

Sőt harminchét esztendőt uralkodék,
Úr születése után mikor esék,
Ezerharmincnégy esztendő betellék,
Nagy Bodog Asszony napján eltemeték.

Ismeg írtak ezer és hetvenhatban,
Szent Lászlót emelék az méltóságban,
Ezerháromszáz és negyven kettőben,
Lajos király lőn ez ország földében.

Vitézködék sokat vendég földekben,
Sok országok hajlának meg féltökben,
Ezerháromszáz és nyolcvankettőben
Halálát sírván ohajták földünkben.

Zsigmond királyt hozák Buda várában,
Ezerháromszáz és az nyolcvanhatban
Snaimban meghala az ő utában,
Ezernégyszázharminchét esztendőben.

Lám, hallátok ti mind az királyokat,
Országunkban nagy hatalmasságokat,
Nem csuda, hogy jól bírták őmagokat,
Születésben lelték gazdagságokat.

Íme csudám ezön nékem nagy vagyon,
Királyoknak melly krónikájok vagyon,
Énekökben hadok írván meg vagyon,
Nevök, dicsiretök nálunk nagy vagyon.

Tartoznánk mi annak több dicsirettel,
Kinek élünk Isten után nevével,
Dicsökedünk mi jó fejedelmünkkel,
János vajdával, fiával, Máttyással.

Én nem hallok olly jó énekszerzőket,
Kik előhoznák mi jó fejedelmünket,
Mattyás királyt, régi jó vezérünket,
Elfelejtjük mi jótött emberünket.

Rendszerént megmondom ő eredetit,
Nemzetit, fundamentomát és kezdetit,
Nagy szegénségből kimöneködetit,
Mattyás királynak megmondom dolgait.

Az ezerháromszázkilencvenkettőben
Két atyafi Havaselnek földében,
Az egyik Dán, másik Mirce nevében,
Meghasonlottanak az ő földökben.

Török császárhoz az Dán vajda külde,
Segítségért öccse ellen elkülde,
Amurates hamar nagy erőt külde,
Mirce Havaselből el-kirekede.

Vajda méne hamar Zsigmond királyhoz,
Essedözék az Király tanácsihoz,
Hamar lásson Havasel országához,
Mert Dán kötte magát török Császárhoz.

Sőt az Király csakhamar hogy megtudá,
Mirce vajdát eleiben hívatá,
Minden dolgát kitől Király megtudá,
Mirce mellé Király haddal támadá.

Derék hadát Király elindítatá,
Havasel földében népét szállítá,
Törököt, oláhot igen vágatá,
Kis Nikápolt töreté és rontatá.

Elindula hada Magyarországban,
Első szállása egy oláh faluban,
Egy Boyérnak szálla Király házában,
Szép leánya Boyérnak emberkorban.

Gonosz ne adassék semmi jámbornak,
Éjjel leányt vivék ott az Királynak,
Leány sírván könyörög az Zsigmondnak,
Nagy ohajtván így szól Zsigmond királynak.

Elesése inkább legyen fejemnek,
Hogy nem kisebbsége jó nemzetimnek,
Isten úgy legyen jó te felségödnek,
Ne légy oka, Király, az nagy vétöknek.

Reggel Királynak az asszony felele,
Miként maradhasson az ő földébe,
Mert Királytól esett volna terhébe,
Megküsebbült ő nagy emberségébe.

Csudaképpen Király megkeserülé,
Ujjából szép aranygyűrűjét kivövé,
Az lánnak ujjában Király tövé,
Az asszonnak Király, ím, ezt felelé.

Jegyül adom neked az én gyűrőmet,
Ha világra hozod én gyermekömet,
Gyermekömmel öszve hozd meg gyűrőmet,
Nagyasszony lész, hidd meg az én hitömet.

Emellett szép kölcséget néki ada,
Ha gyermeke lenne, mivel táplálná,
Nagy szépen Király az asszont tanítá,
Mint gyermekét néki Budára hozná.

Nem sok várván már jelensége vala,
Ő édesszülei szégyenlik vala,
Várandósnak mindönök mondják vala,
Egy szép fiat az asszony hozott vala.

Írtak akkor esztendő forgássában,
Ezerháromszáz és kilencvenháromban,
Fiát tartja ő anyjának házában,
Asszonnak egy bátyja csak szomszédságban.

Nagy sírván bátyjának titkon ő szólá,
Nagy dolga volna, néki megmondaná,
Ha hitire őnéki felfogadná,
Hogy senkinek világon ne mondaná.

De az bátyja ő húgának felele,
Hogy senkinek az tudtára nem lenne,
Mit kévánna tölle, az mind meglenne,
Asszony bátyja szaván igen örüle.

Jól tudom, az asszony monda batyjának,
Szégyen lészen attyámnak és anyámnak,
Ne véljétek szabad akaratomnak,
De Királynak nagy hatalmasságának.

Csak tebenned Isten után en bízom,
Velem eljöjj, ott is viseljed gondom,
Mert énnékem Budára el kell mennem,
Buda melyfelé vagyon, en nem tudom.

Jegyül adá Király nékem gyűrőjét,
Ha világra hozom ő szép gyermekét,
Gyermekével megvigyem ő gyűrőjét,
Asszony lészek, Király úgy monda hütét.

Társúl azért jer el velem útamban,
Király fiát vigyük ő udvarában,
Hogy ha megáll Király fogadássában,
Részetlenné nem lész ő adta jókban.

Csendességben hajnálkor indulának,
Sietvén menének, megfáradának,
Brassó havassára mikor jutának,
Egy forrásnál fáradva megszállának.

Rutsága ha történt asszony fiának,
Mosogatja rutságát magzatjának,
Bátyja nyugszik árnyékában egy fának,
Gyűrőjét letötte asszony Királynak.

Ott egy holló egy faágon ül vala,
Sziligy, úgy tetszik, ha tartották volna,
Gyűrő bölcsőn az ruhán fénlik vala,
Az holló a gyűrőt elkapta vala.

Nem mulata az bölcsőhöz ment vala,
Az gyűrőt hol hagyta, ott nem találá,
Ki elvitte, senkit ő nem láthata,
Fiát letevé, sírván így szól vala.

Isten bator, fiam, azt adta volna,
Hogy világra se szülhettelek volna,
Veled együtt szüléskor holtam volna,
Hogy nem illy szegénységre juttál volna.

Csordapásztor lészen Király magzatjában,
Fiam, hozálak gonosz szerencsében,
Hogyha viszlek Királynak udvarában,
Kétös leszen benned, édes fiamban.

Az bátyja felugrék húga szózatján,
Vitézmódra tegze vagyon oldalán,
Két nyilat vete idegben csak gyorsan,
Mintha ellenséggel volna vívásban.

Megérté az gyűrőnek elveszéssét,
Hamar befutá környül az hegyeket,
Ha láthatná valami embereket,
Kik elvitték volna ő gyűrőjöket.

Alátére húga felé egy völgyben,
Hát egy holló egy fának tetejében,
Fészket rakott fának sűrőségében,
Gyűrő fénlik az hollónak körmében.

Fohászkodék az mennybeli Istenhöz,
Hollót találhatná, jutna gyűrőhöz,
Szüve szerént oláh löve hollóhoz,
Sok ágitúl nyíl nem juta madárhoz.

Oldalát nyíl hollónak alég éré,
Megijede az holló, felröppene,
Havas felé nagy kákogva elméne,
Az gyűrőt elvivé madár körmébe.

Nincsen már reménsége az Boyérnak,
Hogy az gyűrőt soha többé láthatnák,
Nagy súhajtván néz tetejére Havasnak,
Ismet szavát hallá oláh hollónak.

De lásd, az Istennek melly nagy hatalma,
Az kinek mit akar, mind megadhatja,
Holló szálla azon fának ágára,
Oláh az Istennek nagy hálát adá.

Az nyilat veté be gyorsan idegben,
Úgy löve be az hollónak mellyében,
Nyílvas által méne holló szüvében,
Mind gyűrőstől esék le eleiben.

Mind gyűrőstől az madarat felvövé,
Istennek hálát ada örömébe,
Gyorsan vivé hugának eleibe,
Megköszöné bátyjának örömébe.

Elindulván fáradtságot vallának,
Egyesztendős kora az Jankulának,
Kit vállokon Budára ők hozának,
Sok napig Királyhoz nem juthatának.

Nagy ohajtván naponként asszony vala,
Bátyja véle, gyermek ölébe vala,
Immár a sovány dél is elmúlt vala,
Mégis szerencsét udvarban vár vala.

Tulajdonsága ez minden udvarnak,
Ebéd után udvarból kioszlának,
Ölébe gyermeket láták asszonnak,
Mondják, talám hozta Zsigmond királynak.

Óráját Király nem gyakran veti vala,
Ebéd után vár piacán jár vala,
Száz lépésnek udvarnál híják vala,
Ezerre is néha rátelik vala.

Ebéd után Király spaciál vala,
Az asszony kisgyermökkel ott áll vala,
Gyűrőt az Királynak mutatja vala,
Csak őmaga Király véle szól vala.

Tövé Király ő gyűrőjét ujjában,
Szállásokat megkérdé az várasban,
Hagyá, másnap jönnének udvarában,
Franc bánnal lőn Király erről tanácsban.

Ott hit alatt Király dolgát beszéllé,
Franc bán hogy senkinek ne jelentené,
Mindenestől Király csak azzal közlé,
Gyermekét mint tartaná, elvégezé.

Rövid szóval Király mind elvégezé,
Az gyermeket mint tartaná, nevelné,
Táplálássát asszonnak elrendelé,
Batyját ajándékkal hazaereszté.

Jámbor Franc bán hű lőn ura dolgában,
Gyermeket tartatá Pest várasában,
Juta gyermek ötesztendős korában,
Gyermekéről Király vagyon nagy gondban.

Gyermek felől szóla Király Franc bánnak,
Megmondaná, parancsola asszonnak,
Kisfiát ne mondaná Királyénak,
Franc bán vegye gyermeket önmagának.

Igen szépen Franc bán kezdé tartani,
Bán Jankulát sohólt nem tagítani,
Minden ember az gyermeket szereti,
Király udvarában minden dicsiri.

Nem sokáig Bánnal gyermek lött vala,
Zsigmond király tölle elvitte vala,
Tányéráról gyermeket tartja vala,
Gondviselőt gyermekhöz hagyott vala.

Emberkorban már az gyermek ért vala,
Anyja Pest várasában megholt vala,
Nagy szép tisztességgel temették vala,
Kis Jankula igen kesergi vala.

Igen gondolkodik Király magában,
Mint részössé tehesse országában,
Egy ebéden Király lakodalmában,
Hunnyadot adá néki Erdélyországban.

Oklevelet, címeret is kiada,
Hollót gyűrővel őnéki megadá,
Kit címeröl néki megadott vala,
Arannyal oklevélben írták vala.

Hadai az Királynak gyakorta voltak,
Hunyadinak jó vitézségét látták,
Vitézségeért vajdaságra választák,
Jámborságát mindenek magasztalák.

Az szerencse kerekének forgássa,
Szerencsének, hogy írják, változássa,
Nem egyéb, de Istennek akaratja,
Kit akar, feljebb, feljebb magasztalja.

Nám, Zsigmond ötvenegy esztendeiglen,
Uralkodék Magyarország földében,
Írták ezernégyszáz és harminchétben,
Albért herceget hagyá ő hellyében.

Nám, egy szép leánya maradott vala,
Albertnak jegyesül azt adta vala,
Leány után hogy lenne királyságban,
Albértot behozák Buda várában.

Íme, csak két esztendőt uralkodék,
Ez világból Király hamar kimúlék,
Zsigmond leánya terhösön marada,
Kinek Isten Lászlót, kisfiat ada.

Sőt ezernégyszáznegyvenben írának,
Az országban arak meghasonlának,
Sokan az asszontól elszakadának,
Lengyel László herceghöz kik hajlának.

Urak pártolását asszony megtudá,
Ő pártjával asszony hamar támada,
Négy hólnapi még kisfia nem vala,
Fejérvárba kit megkoronáztata.

Asszony Misegrádban onnat siete,
Garai László bán az vár tisztibe,
Hogy koronát asszony vigye hellyébe,
Urak asszony körül vannak hűségbe.

Íme, melly nagy álnakságot asszony tőn,
Palástja vagyon kétfelé kiterjedvén,
Hogy már az koronát tenne hellyében,
Koronát marasztá előkötőben.

Igen hamar urak mind bepecsétlék,
Aranyedént még hellyére betévék,
Asszont akaratjából elkésérék,
Kisfiával Bécsországban felvivék.

Vivé gyorsan az Friderik császárnak
Koronával kisfiát az bátyjának,
Párti ismet Lengyel László herceghöz
Haddal sietének, mint királyokhoz.

Ott János vajda és Herceg gyűl vala,
Rozgoni Simon egri pispök vala,
És Újlaki Miklós bán herceg vala,
Hédervári Lőrinc nádorispán vala.

De az asszony pártján Nádorispán vala,
Asszony után Budán hellytartó vala,
László herceget Budában eresztötte vala,
Mert János vajdától Lőrinc tart vala.

Ez országban oktavát hirdetének,
Hitlenségben esnék, kik nem jönnének,
De az asszony pártján az kik lévének,
Szép szóra menni oda nem mérének.

De lám egyik a Szécsi Dienös vala,
Gardinál esztergami érsek vala,
Garai László bán második vala,
Gletre ezek gyűlésben mentek vala.

Ezeket az Herceg megtartóztatá,
Garait, Érseket el nem bocsátá,
Mígnem őket hűsége alá hajtá,
Garai bán Misegrádot megadá.

Haddal urak Herceggel indulának,
Misegrádban nagy örömmel szállának,
Az koronát keresék, nem találák,
Nagy bánattal Fejérvárban szállának.

Urak a Szent István testét kiássák,
Az fejében való koronát hozák,
László királyt azzal megkoronázák,
Mint koronás királyt holtig uralák.

Négy esztendőt László uralkodhaték,
Az törökök Várna alatt megölék,
János vajda mellette emberködék,
Sok török meghala és sebessedék.

Jámbor Vajda az Királynak testeért
Víva igen és az keresztyénségért,
Nagy vérontás lőn két fél között azért,
Nagy bánattal vannak Király testeért.

Indula be Vajda ő hazájában,
Havaselben jutott vala utában,
Dragul vajdában, bízik baratjában,
Ki megfogá János vajdát utában.

Ám sokáig őtet nem tartóztatá,
Drága ajándékokkal elbocsátá,
Gyűlést hirdetteté Magyarországba,
Hogy gyűlnének Pestre ők az Rákosra.

Derék oka ez lőn az nagy gyűlésnek,
Míg örögbülése lészen Király fiának,
Adja birodalmát egy főembernek,
Gondja viselését magyar végeknek.

Ez országnak gondviselője legyen,
Albért fiának, Lászlónak hű legyen,
Ezernégyszáz írtak az negyvenötben,
Vajdát vévék gubernátor tisztségben.

Tudják mindennél feljebb tisztességet,
Várják urak egynéhányan az tisztet,
Szín alatt féltökben idvözlék őtet,
Úgy uralák, mint jó fejedelmöket.

Forgatja eszében Vajda fogságát,
Elindítá hamarsággal táborát,
Égetetté Havaselnek országát,
Megveré és megfogá ott az Vajdát.

Igen hamar Havaselt ott megvévé,
Dragul fiának fejét vétetteté,
Az öccsének szömeit kitollyatá,
Havaselt Magyarországhoz foglalá.

Lám, az Gubernátor az nagyurakkal,
Bánják gyermek Királyt koronájokkal,
Friderik hogy tartja nagy hatalmával,
Követöt bocsátának ajándékkal.

Igen könyörgének német Császárnak,
Vönné szolgálatjokat magyaroknak,
Királyokat, Lászlót ő ez országnak
Koronástol küldje meg magyaroknak.

Oda követek csak heában járának,
Udvarnéptől megpirongattatának,
Urak Gubernátorral támadának,
Németországban égetve dúlának.

Röttenetös öldöklésöket tőnek,
Carinthiát, Carniolát ők égeték,
Stiriának jobb részét megégeték,
Sok fő foglyot, prédájokat teríték.

Vígan térének meg nagy nyereséggel,
Ez országban jövének nagy örömmel,
Osztozának vígan nagy nyereséggel,
Németek bánkódnak sok kárvallással.

Megnyugotá Vajda az magyarokat,
Másod nyárban támasztá az urakat,
Magyaroknak félti szép határokat,
Pogánokra indíta táborokat.

Ezernégyszáz és negyvennyolcban vala,
Urak Vajdával kik indultak vala,
Marcali vajda fia Imre vala,
Szeczi Tamás, Rozgoni Rajnold vala.

Jeles vitéz Pelszöchi Imre vala,
Vicevajda Pelszöchi László vala,
Frantz bán az Tótországot bírja vala,
Perneli és Bán Horvátországban vala.

Vitéz Szilágyi Mihály Bamfi Istvánnal,
Losontzi Benedek Báthori Istvánnal,
Székely János vitéz Maroczi István vala,
Kanisai László Hagymási István vala.

Szépen Vajda György deszpotnak íratá,
Az rácokkal, szép haddal ő támadna,
Vele együtt pogánokra indulna,
Deszpot fogadá, mindenhöz kész volna.

Deszpot lakóhellye Zenderő vala,
Megcsalá Vajdát, mert mellé nem ment vala,
Szép haddal Szerémben az Vajda juta,
Égeté, és deszpot földet dúlata.

El-beszálla földében bolgároknak,
Égetteté földét török Császárnak,
Hír lőn ebben Amurates császárnak,
Féli szerencséjét János vajdának.

Melly igen szorgalmatos országára,
Pogán Császár földének ótalmára,
Véres nyássat hordoztat országában,
Vajdára mindent hirdet ő hadában.

Lőn hirtelen pogánság támadásban,
Háromszázezernél több indulásban,
Gyalog lovagtól elmarad az útban,
Vajda szállott Rigómezőn táborban.

Abban híre vala török császárnak,
Rigómezőn népe fekszik Vajdának,
Egy hajnalban zöngésseket hallának,
Azonközben sűrő tüzet gyútának.

Dobok, trombiták, sípok zöngnek vala,
Az pogánság ellenbe szállott vala,
Sűrő sátort éjjel felvonták vala,
Sűrőséggel, mint kőfal, tábor vala.

Igen készülnek hadak az mezőre,
Mind az két fél néz ő ellenségére,
Egymás ellen kivont fényes fegyverre,
Szép zászlókra, fegyveres seregökre.

Szörnyű viadal lőn napestig köztök,
Estve két fél táborban takarodék,
Az étszaka egyik fél sem aluvék,
Hogy egyik fél másiktól ne csalatnék.

Lőnek két felől másnap zöndülésben,
Dob, trombita zöngnek az seregökben,
Mindkét felől vannak nagy készülésben,
Mindenfelől kinn állnak az mezőben.

Az Vajda seregét bölcsen megszörzé,
Harmincnyolc rend vala Vajda serege,
Tizenhárom szép zászló közepiben,
Kik valának mind vitézek kezében.

Jelösben az országnak szép zászlója,
Arannyal címerét megírták rajta,
Nagy gazdagon megaranyazván vala,
Nap fényétől fénlik, tündöklik vala.

Csuda nagy az Vajdának bátorsága,
Sereg orron és spitzen megyen vala,
Magyarokat sok szép szókkal biztatja,
Hadnagyokat viadalhoz tanítja.

Onnat, innet ők harcokat adának,
Nagy vérontás mindkét fél közt valának,
Jámborúl magyarok harcon forgódnak,
Emberködnek, sok töröket hullatnak.

Minden föld zöng, nékie tetszik, álgyúktól,
Dob, trombitának nagy harsogásától,
Lónyerítéstől, soknép-kiáltástól,
Sok ló megszédült zöngés-ropogástól.

Juta öszve két derék had ropogva,
Nagy erős viadalt mindkét fél tarta,
Viadalban sok ló és ember hala,
Erős viadal mind napestig tarta.

Tágulának, viadaltól állának,
Setét éjjel vínia nem látának,
Éhen, szomjún fáradtságot vallának,
Táborokban el-betakarodának.

Imé, melly nagy üvöltés éjjel vala,
Ki szolgáját, ki urát kiáltja vala,
Nagysokféle nyelven üvöltnek vala,
Hadvita hellyön széjjel bolyongnak vala.

Szörnyű dolog az étszaka lött vala,
Hol török, hol magyar úgy bolyong vala,
Az jelt kérdik, egymást tagolják vala,
Nagy rémülés mindkét táborban vala.

Állva talpon gyalogok virradának,
Sűrő lovakon lovag népek valának,
Kivont fegyvert mind hátokon tartának,
Minden órán csak viadalt várának.

Csendességben két derék had áll vala,
Teljes éjjel egymást mind lőtték vala,
Röttenetes álgyúk dörgése vala,
Mindkét fél ily veszedelemben vala.

Magyarokat az Vajda oltalmazá,
Az étszaka tábort min körül forga,
Minden rendbélieknek szép szót adá,
Vajda az Istenben csak bízik vala.

Az hajnal még meg nem pirosúlt vala,
Az Hold hajnal előtt csak felkölt vala,
Az viradtát csak alig várják vala,
Mindkétfelől igen reszködnek vala.

Tanácsi szolának az Amuratesnek,
Ne higgyen ma ő az vak szerencsének,
De mellette jó vitézek legyenek,
Jó lovakon mind nyerögben üljenek.

Ha látjuk magyaroknak győzedelmét,
Ottan indítsák Császárt őfelségét,
Békéül elvigyék fejedelmöket,
Illy kétséggel várják az ő ügyöket.

Illy kétségben az törökök valának,
Hajnalkorban bodok megszólalának,
Kétfelől tábor között mind kiállának,
Keresztyénnek bátorságban valának.

Ő fel szóval magyaroknak így szóla,
Kegyes Isten, magyaroknak oltalma,
Kitől lészen ma pogánnak romlása,
Erejének fölött Vajda kiáltja.

Reggel tegnap rajtunk megesett volna,
Ha az had verése sokságtól volna,
Ki Istennek vagyon csak hatalmában,
Csak az nyeri ki bízik jó voltában.

És hogy ha ma ennek úgy kell lennie,
Istentől ha másnak vagyon engedve,
Diadalmat adja pogán kezében,
De mi megyünk Istennek eleiben.

Gyötrelmünk, halálunk Isten kedvéért,
Legyen az Istentől adatott hitért,
Magzatunkért házunkért és társunkért,
Özvegyekért árvákért szép földünkért.

Jézust, Jézust felszóval kiáltának,
Az pogánok mind Allát kiáltának,
Dob, trombita kétfelől zöngnek vala,
Esti dühösséget újítják vala.

Semmit egy fél nem enged az más félnek,
Noha magyar kevés ellenségének,
Bátorsággal mezőre kimenének,
Nagy vakmerőn vitézek ütközének.

Hullának kétfelől, sokan halának,
Nem enged egyik fél is az másiknak,
Kezükön vitéz magyarok halának,
Huszonnégyezren keresztyének valának.

Vala pogán több háromszázezernél,
Harmadnapig lőn viadaljuk ezzel,
Kit ember nem hallott talám csak hírrel,
Epedtek magyarok szörnyű éhséggel.

Nagy urak halának kemény vitokban,
Mert nem szoktak futni az viadalban,
Mint egy nagy árvíz pogán sokaságban,
Elboríta kevés magyart vítusában.

Gyakran jó szerencsét gonosz követi,
Szegény Vajda kevesen essék futni,
Futó keresztyént az török kergeti,
Az kit érhet az űzésben, megöli.

Az űzésben kik elszálladnak vala,
Az vad rácok megfogják, ölik vala,
Vajda alól fáradt lova elálla,
Lovát, fegyverét mind elhánta vala.

Rátalála két török ő utában,
Egy szép arany kereszt Vajda nyakában,
Fő embernek esmerék őmagokban,
Az keresztet húzák-vonszák nyakában.

Ott törökök ketten egyben kapának,
Az keresztet nem engedik egymásnak,
Vajda ragadá egyiknek szablyáját,
Levágá szablyával az egyik pogánt.

Rugaszkodék más török elszalladá,
Vajda az holt török lovát ragadá,
Úr Istennek erről nagy hálát adá,
Egy havasban az Vajda beszállada.

Utában Vajda egy rácra talála,
Ki futó Magyart oly igen fosztja vala,
Fejér várban bevinné Vajda monda,
Nagy ajándékot azért neki adná.

Megcsalá mert Zenderőben iktatá,
György Deszpot látá Vajdát magfogatá,
Fejét Vajda, Lászlón fián, megváltá,
Deszpot, Vajdát fiáért elbocsátá.

Pórúl cseleködék Deszpot, Vajdával,
Kiért az Vajda vala nagy haraggal,
Szegedön sok Nemesek nagy Urakkal,
Vajdát mint attyokat várják vígsággal.

Rövid napon Vajda Szegedben szállá,
Sok szép szóval őtet üdvözlik vala,
Oly jó szemmel látják mintha nyert volna,
Mert jól tudják rövid nap megtorolna.

Írták ezernégyszáz és negyvennyolcban,
Fegyverét újítja Vajda bújában,
Fia feje, fejéért nagy fogságban,
Nagy haddal indula be Rácországban.

Megijede György Deszpot az Vajdától,
Másfelől igen fél török Császártól,
Vajda fiát megküldé fő rácoktól,
Deszpot kegyelmét kére az Vajdától.

Ez Vajdának világban nagy az ő híre,
Három török császárral vítt meg szömbe,
Kit soha senki nem hallott éltébe,
Szolga rend Császárral vítt volna szömbe.

Pusztított nagy sokat török földében,
Tizenegyszer csak törökkel vítt szömben,
Kiket megjelentök versöm fejében,
Hogy szolgálatját vegyétek eszetökben.

Az Fejérvár alatt az Isák Vajdát,
Megveré huszonnyolcezer lovagját,
Erdélyben szent Imrénél János Vajdát,
Mehmet Bék igen veré az Jankulát.

Rémülésök nagy lőn Magyarországban,
Futva szállat az Gyulafehérvárban,
Feje veszését nem szánja bújában,
Véres nyárssal mindönt hívat hadában.

Támada az Vajda hirtelenséggel,
Nyolcad nap megvíva az Mehmet Békkel,
Nem ereszté el az nyert sok szépséggel,
Bék fiastól ott vesze sok törökkel.

Írták ezernégyszáz és negyvenegyben,
Amurates Mehmet Basát, Erdélyben,
Hagyá Vajdát megkeresse földében,
Nyolcvanezer népet adá kezében.

Sőt Vajdának ebben híre lött vala,
Vas kapunál Basát megleste vala,
Sok török meghala nagyot nyert vala,
Futva Basa csak alig szállat vala.

Fegyverrel hadával az bolgárokat,
Égeté dúlatá török birtokát,
Ráhirdeté Császár az ő nagy hadát,
Igen megfenyegeté Caran Basát.

Jobb fejednek, keresd meg az Jankulát,
Megverjed és fogva hozzad az Vajdát,
Basa Rácországban találá Vajdát,
Megveré megfogá Vajda az Basát.

Nem késék Commaniában beszálla,
Amurát Császárral ott szömbe megvíva,
László Király vesze oda marada,
Onnan Vajda futva alig szállada.

Írták ezernégyszáz és negyvenhatban,
Dragul Vajdát megfogá viadalban,
Sok török meghala Dragul hadában,
Más Vajdát tőn Havasel Országában.

Sok hadai voltak nagy vitézséggel,
Crusotz alatt szömbe víva Fritz Békkel,
Isten után járá nagy nyereséggel,
Fritz Bék foglya esék ott nagy sok Békkel.

[part "SECUNDA PARS. // De obsidione Nandor Albensis per Caesarem Turcarum Dominus Vayuoda nauali certamine victori"]

Dolgát halljátok Machumet Császárnak,
Megszállását vég Nándorfejérvárnak,
Jámbor szolgálatját az Jankulának,
Siralmas halálát János Vajdának.

Ezernégyszáz írtanak ötvenötben,
Török Császár bosszankodik szüvében,
Nándor fejér vár csak haza tövében,
Kiben sok török fogva kötélben.

Oly szégyennek tartja Császár magában,
Bosszúját szenvedi hitván Bánnak,
Fejér várból kik gyakran kicsatáznak,
Csatázó Bárlángya János Vajdának.

Bizonnyal magában Császár elszáná,
Nándor fejér várat hogy megszállaná,
Álgyúival azt földre lerontaná,
Az Bánokat belőle kivonatá.

Sőt az gazdagságnak ő természeti,
Hogy a szüvet felső polcra ülteti,
Ha valaki magát igen elhiszi,
Csalatkozván magát eszében veszi.

Istensége Menyben vagyon Istennek,
Ez földen egy úr elég embereknek,
Szomszédságát nem akarom senkinek,
Ily kevélyen szól Basáknak Békeknek.

Derék haddal nagy erővel indula,
Lovag gyalog vízi ereje nagy vala,
Sok faltörő álgyú és taraszk vala,
Barma álgyú alól elfáradt vala.

Igen siet Császár Fejérvár alá,
Sok álgyúit Crusotz alatt elhagyá,
Mert az Mura igen megáradt vala,
Nagy kínnal munkával elhozták vala.

Ott benn Bánok Császár jövését tudják,
Szent Antal estin alját megszaguldák,
Erős harcok lőn kétfelől halának,
Az vitézek az várban beszállának.

Napján szent Antalnak kaput töltének,
Zászlókat tornyokra feltétetének,
Az vitézek vártájokra menének,
Kinek-kinek hol vala hagyott helyek.

Éjjel nappal Császár kezdé töretni,
Bástyáit tornyait földre dönteni,
Az por füsti az eget mind elfödni,
Benn valók nem tudnak senkihöz bízni.

Nagy készülettel jól lehet benn vannak,
Porok, fajok, sok jó tüzes szerszámok,
Minden szerszáma elég mint vég háznak,
De ezekkel benn keveset használnak.

Arra urak közt nincs senkinek gondja,
Gondja arra ki fejét megóhassa,
Király elszökött Budát nyitva hagyta,
Egy hólnap senki kaput be sem zárlotta.

Nagy rémülés vala Magyar országban,
Igen bódúlt magyar Magyar országban,
Urak egy várból másba hordozkodásban,
Az vitézség megaludt az országban.

De láss mint egy álomból serkent vala,
János Vajda megkeseredett vala,
Futó szegénységet téríti vala,
Az urakat hadban hirdeti vala.

Oly szép szóval mondja Capistranosnak,
Keresztes hadat hirdessen az póroknak,
Hogy kik mellé támadnának Vajdának,
Kíntól bűntől azok oldoztatnának.

Rettenetes hideg urakat leli,
Némelyeknek kezét-lábát köszvény töri,
Lehetetlen dolognak minden véli,
Fejér várat hogy Vajda megsegélli.

Az szegény község Vajda mellé fut vala,
Keresztet mellükre mind varrnak vala,
Capistranos oldozton oldoz vala,
Búcsút rájok marokkal hánya vala.

Lengyel háromszáz keresztes jött vala,
Szekcsőnél az Vajda táborban szálla,
Tiszán Dunán sok hajót behozata,
Kikben sűrű gyalogokat szállíta.

Bocsátkozék Duna vízen táborral,
Viadalhoz készül sok taraszkival,
Számszeríjjal puskával szakálossal,
Böves hajója sok tüzes szerszámmal.

Ebben híre vala immár Császárnak,
Jövése nem messze vízen Vajdának,
Véle hogy nem árthat vízi hadának,
Monda lenni csak merő bolondságnak.

Nagy száguldva zsákmányosok jutának,
Mert erejét láták vízen Kavornak,
Sűrű kopjája mint réten nádaknak,
Császár dobot üttete nagy hadának.

Száván Dunán vízi ereje nagy vala,
Sűrű naszád sok gálya megindula,
Viadalhoz készül lovag s gyalogja,
Az zászlókat sáncokból kihazata.

Igen körülnek benn Jézust kiáltanak,
Vég ostromot és halált reájok várnak,
Vajda jövésében semmit nem tudnak,
Dunát naszád gályák által állották.

Sőt az várból más vízi erőt látnak,
Duna vízen az kik alá labbának,
Kin vitézek csak elámélkodának,
Jézust kiáltának, hálát adának.

Pórokat benn vitézek nem kímélék,
Mintha többé nem keletnék úgy költék,
Mérték nélkül álgyút feljebb ők tölték,
Földön vízen az pogánt igen lövék.

Egybe erre az két harcoló, vízen,
Kegyetlen veszedelem lőn az két félben,
Megzendüle két derék had ezönben,
Jézust, Allát kiáltanak az két félben.

Rettenetes viadaljok indula,
Nagy sívás, üvöltés, kiáltás vala,
Várban Jézust kiáltanak lőnek vala,
Törököknek ki nagy rémülés vala.

Császár gyalog jancsárt nógatja vala,
Sok taraszkot partra vonatott vala,
Ki vízen töröknek nagy káros vala,
Mert az török erő felőlök vala.

Emberködnek az keresztyén vitézek,
Várban térden könyörögnek szegények,
Egymást kétfelől vágják, erősen lövik,
Vérrel elegy az Duna tajtékozik.

Sok laptát magyarok törökre hányának,
Török gályák naszádok égnek gyúlnak,
Töröknek belőle vízben ugordnak,
Égő hajók népestől elborulnak.

Azt látják szárazról, hogy vízen vesztik,
Azon búsulnak, hogy nem segélhetik,
Egymást négy felől oly erősen lövik,
Mind menny mind föld reng dörög nékik tetszik.

Röttenének törökek futamának,
Űző félben nagy sokan meghalának,
Magyarok Istennek hálát adának,
Fejér várban Vajdával beszállanak.

Ezen Vajda Istennek hálát ada,
Az megröttent vitézeket biztata,
Megfélemlett bánokat bátorítja,
Község hallja Vajda nékik ezt mondja.

Mire vitézek hogy megröttentetek,
Vagy első látássé most török nektek,
Azok ezek kiket gyakran űztetek,
Néha mi megfutamodtunk előttek.

Ti egymásnak előbb jó példát adtatok,
Mezőn az halállal nem gondoltatok,
Mostan kedig tü kőfal között vagytok,
Az jó Istenben most is bízzatok.

Viadalban most legyetek erősek,
Sok országban elhírhedt jó nevetek,
Az kit leltetök el ne veszessétek,
Mind örökké él jó vitéz nevetek.

Régtől fogva oltalmunk volt az Isten,
Ha végezte hogy ki halált szenvedjen,
Ma velem vagy mással legyen ebéden,
Ha meghal Christussal vacsorán légyen.

Csodaképpen mind megbátorodának,
Hogy semmit nem engedne az halálnak,
Az szegény kösségnek vártát osztának,
Előttek vitézlő népet hagyának.

Azon Császár oly igen búsult vala,
Éjjel nappal várat töreti vala,
Fala tornya ó régi rakás vala,
Poroz lövéstől árokba dől vala.

Romlását omlását Császár mutatja,
Fő embereknek haraggal úgy mondja,
Hét hólnapig vítatta volna atyja,
Szégyennel alóla haza ment volna.

Valljak szégyent nagyobbat én atyámnál,
Ha ezt vívom tovább tizenötöd napnál,
Megtöröm megveszem sok álgyúimmal,
Ne viseljek aggnő nevet atyámnál.

Meghallá Caram Bassa fejét hajtá,
Nagy szép szóval Machometnek ezt mondá,
Szólnék felségednek ha meghallgatná,
Szólásra szabadságot neki adá.

Dícséretös hatalma felségednek,
Megvötted fő házakat az görögöknek,
Tudom természetit magyar nemzetnek,
Ily fő házat nagy dolog ha engednek.

Oly dolog akit megéget az kása,
Hogy ha látja az tarlóját is fújja,
Mert Basa Vajda keze savát tudja,
Nem örömest Vajda mellett bolyogna.

Megírták nyilván királyok könyvében,
Örög álgyúk voltak oly nagy dörgésben,
Huszonnégy mély földre fel nagy Szegedben
Éjjel nappal hallották az mezőben.

Ímé fala sok tornya sok bástyája,
Árokban dőlt kővel teli árokja,
Lóval törésen bemehetnek vala,
Csak az belöl valók engedték volna.

Nem építenek belül semmit vitézek,
Sűrű Jancsár puskával rájok lőnek,
Álgyú, taraszk miatt sokan vesznek,
Kőomlástól helyt belül alig lelnek.

Vala tizennegyed napja már annak,
Hogy kérkedett vala Császár basáknak,
Estve vég ostromot hirdet hadának,
Hajnal előtt dobszóhoz tartoznának.

Sötét hajnalkorban dobot ütete,
Az szántalan pogánság megzöndüle,
Táborával népével sűrű tüze,
Várból látják hogy az török készülne.

Vajda az vártakat körül forogja,
Bánoknak vitézeknek ő imezt mondja,
Az ki jámbor helyét minden megállja,
Ki-ki hírét nevét jól meggondolja.

Az törökek ostromnak indulának,
Az dobok trombiták álgyúk harsognak,
Futva Allát az pogánok kiáltanak,
Földen vízen nagy kiáltások vannak.

Jézust várbeliek kiáltanak vala,
Viadalhoz igen készülnek vala,
Az szent Atya térden köztök áll vala,
Nagy szép könyörgésekkel imád vala.

Jutának töréshöz nagy sivalkodva,
Röttenetes viadaljok indula,
Két fél törésen egymást vágja vala,
Sűrű puska lövés csattogás vala.

Veszedelem öldöklés oly nagy vala,
Két fél lövéstől ugyan omol vala,
Hátúl ostromra töröket vágják vala,
Lövik egymást vágják úgy hajítják vala.

Oly nagy sűrűn az falt mind körül hágják,
Latorjákat serénködnek támasztják,
Az sok horgot törésnek felakasztják,
Kin pogánok sűrűn az kőfalt hágják.

Döjtének fokról követ és forralt faggyat,
Gerendákat fokról nyakokban lehányának,
Lajtorjákról hullnak törökek halnak,
Ha egy esik ketten helyére hágnak.

A fokon törésen erősen vínak,
Vitézek az sokasággal nem bírnak,
Az kemény hajigálásban fáradnak,
Törökek nagy sokan fokra felhágnak.

Nagy sok helyen az fokon sírnak-rínak,
Néhol kedig segítséget kiáltanak,
Dárdákkal az fokon egymást tágolják,
Nyakra főre egymást letaszigálják.

Az Vajda vitézöket úgy nógatjam
Gyakran pogánt az várból kihajíttatja,
De a Császár meg ostromnak vágatja,
Napestig viadal ostromon mind tarta.

Vecsernyekort Császár népét hajtatá,
Minden rendet ostromnak vágattatá,
Egész hada mind ostromnak rohana,
Kegyetlen halál viadal újula.

Az magyarok sokan ott meghalának,
Nagy lövéstől helyt rendet nem alhatnak,
Az egyik vártáról megfutamának,
Az töröknek az várban rohanának.

Laptákkal házakat gyújtják égetnek,
Az fokra zászlókat törökek tevék,
Az magyarok mint egy holt elevenek,
Megbódúltak futnak elveszett eszek.

János Vajda bíztatja az bánokat,
Bátorítja megröttent magyarokat,
Vajda szaván megesmerék magokat,
Jézust velök Vajda gyakran kiáltat.

Csudaképpen törökre rohanának,
Sűrű törökben sokat levágának,
Holt eleven testeken két fél vínak,
Sebtől törökek egymásra omlának,

Ezt látják törökek megfutamának,
Töresen megtorlának szorulának,
Szorosságban sokan tapotatának,
Magyaroktól sokan levágatának.

Rettenetös török mint rémül vala,
Mint az futó barmot úgy vágják vala,
Fokról az árokban szegdösnek vala,
Nyakra főre zászlóstúl hánynak vala.

Törésen töröket kivágják vala,
Benn rekedt töröket úgy fogdossák vala,
Keresztesek egymásra hajítják vala,
Házakat községgel oltatják vala.

Az sáncokra vitézek kiütének,
Kit érhetnek űzésben mindent ölnek,
Álgyú gyújtólyukát szeggel bevernek,
Sáncot, port, álgyúszerszámot égetnek.

Mind estvéig szörnyű viadal vala,
Nyíllal Császár mellyét meglőtték vala,
Kin törökek inkább rémültek vala,
Estve magyarok várban mentek vala.

Íme éjjel pogánok indulának,
Nagy sok sebest hajókra berakának,
Úgy futnak mintha utánok volnának,
Sarnoban Császárral beszálladának.

Nagy sok sátort álgyúkat ott hagyának,
Másnap reggel magyarok kiállának,
Nagy sok drága szerszámot behordának,
Az nagy nyereségön hálát adának.

Ezen Császár Sarnoban búsul vala,
Szégyent kárt Vajda miatt vallott vala,
Mérget innia nagy bujában kér vala,
Hada Császárnak mind eloszlott vala.

Várát Vajda erősen építette,
Sebeseket nagy szépen bekötette,
Az sáncokat bevonatá töltette,
Az sok holt testöt mind eltemetette.

Istennek egy hatalma mindenökben,
Az kit akar megtarthat minden ellen,
Hatalmát nem adja senki kezében,
Szégyennel szégyent tétethet kevélyen.

Csuda nagy betegség Vajdára szálla,
Az nagy vívásban megepedett vala,
Kiáltástól mellye megszáradt vala,
GYakor vívásban vére apadt vala.

Tévék az hajóra haza hozzák vala,
Igen nehezödék Zemlyént meghala,
Nagy sírás óhajtás körüle vala,
Minden rendbéli nép sír zokog vala.

Onnan Gyula fejér várban behozák,
Asszony társa két szép fia megláták,
Sírnak magokat halálnak bocsáták,
Egy kő koporsóban testét berakák.

Róla énekben tevök emléközetöt,
Keserülöm szánom magyar nemzetöt,
Isten adjon még oly jó fejedelmet,
Oltalmazza az nyomorult nemzetöt.

Írták ezernégyszáz és ötvenhatban,
János Vajda hogy meghala Zemlyénben,
Két fiáról szólok más krónikámban,
Mint szolgáltak ezök is az országban.

[part "Második részének vége. // Következik ez históriás éneknek harmadik része. // TERTIA PARS. // Iam longas per fines mundi volat mors Ioannis de Hunyad, et Turcarum Caesairs fugitiua, Regem animatum, ac sic rediit Hungariam, lustrans Albensem et castra Caesaris relictam."]

Íme örül mind az egész Keresztyénség,
Machumeten esett szerencsétlenség,
Császár nagy erején ily nagy kissebség,
Pór had miatt veretött ily nagy felség.

Azon László Király megbizakodék,
Ellensége Császár hogy megvereték,
János Vajda ez világból kimúlék,
László Király meg haza pironkodék.

Megmarada az Vajdának két fia,
Kikre szállá az atyjuknak nagy gondja,
Az Országnak fő tiszti és fő háza,
Kit sok főúr akkoron szomjúhoza.

Láss mely készülettel Király indula,
Duna vizén jőve Budában szálla,
Futakban egy gyűlést tétetött vala,
Hogy minden végezzen ország javára.

Oda urak nemössek begyűlének,
Vajda fia László, nagy szép seregek,
Vannak urak körüle jó vitézek,
Követője atyja természetinek.

Nagy jó kedvvel az Király őtet vövé,
Atyja jó szolgálatát megköszöne,
Nagy szép szókkal Vajda fiát üdvözlé,
Jó atyjánál Isten nagyobbra vigye.

Gazdaságra nagy gondja Vajda fiának,
Az Királlyal Fejérvárban szállának,
Csudál Király romlásán Fejérvárnak,
Tétova jár tábor helyén Császárnak.

Az Királlyal oly nagy vígan élének,
Sok jó hordót Szerem mustyával töltének,
Szép halakat, vadat, madarat esznek,
Urak Vajda fiára irigyködnek.

Sőt Garai László félre szólítja,
Vajda finak Garai imezt monda,
Hidd meg fiam szólok én minden jódra,
Láss dolgodhoz viselj gondot magadra.

Patvarban hagyj békét gazdaságodnak,
Érd végét halállal Uldrik Ispánnak,
Gyakran rád szól, beárul az Királynak,
Rövid nap megölnek, avagy megfognak.

Ez oka ide jövésének Királynak,
Királlyal jött Német Keresztes hadnak,
Ura nem lész te szép vég házaidnak,
Így fizetik szolgálatát atyádnak.

Rendeljed csak jól dolgod szolgáiddal,
Ne gondolj fiam semmit az Királlyal,
Vedd elejét halálodnak halállal,
Melléd támadok mind az magyarokkal.

Fogadd meg tanácsom nagy jódra leszen,
Hallá László megszomorodék ezen,
Jó szolgáit hagyja legyenek készen,
Várasból jönnének be kapu közben.

Íme más nap szent Márton napja vala,
Ezernégyszáz és ötvenhatban vala,
Vajdafi Uldrik Ispánhoz ment vala,
Uldrik Ispánt László megölte vala.

Nagy rémülés lőn Nándorfejérvárban,
Királlyal az urak szorultak házban,
Német magyar egymásra támadásban,
Vajda finak véres tőr ő markában.

Ezön Király fél vala az urakkal,
Sok jó vitézlő nép Vajda fiával,
Kapukat állatja jó drabantival,
Vár piaca rakva jó szolgáival.

Sok szép szóval házból Király szól vala,
Németül magyarul kiáltja vala,
Vajda finak ebből kegyelme volna,
Minden ember lassodnék, leszállana.

Megálla Vajdafi Király szavának,
Közemberek által sokat szólának,
Békességgel mindönök maradnának,
Semmi bosszút azért Lászlón nem állnak.

Vég Tömösvárban onnét Király indula,
Mert Vajdafi Királyt kéreti vala,
Tömösvárat szép vég házat meglátná,
Kiben öccsét és anyját tartja vala.

Nem kis háza az is te felségednek,
Ki fő tiszti volt atyámnak hívednek,
Kit kezekben hagytál jó gyermökinek,
Meg szolgalom Király te felségednek.

Derék haddal Király gyorsan indula,
Tömös várhoz hogy közöl jutott vala,
Szép seregök az Királyt várják vala,
Tiszteséggel Királyt fogadták vala.

Jó tutorok az Vajda fiainak,
Vagyon gondja jó Szilágyi Mihálnak,
Nagy szépen szól az Vajdáné asszonynak,
Könyörögjen fiaiért az Királynak.

Véve asszony mellé két szép gyermekét,
Az Királynak így kezde könyörgését,
Felséged gondolja jól megholt hívét,
Tőle maradt én vén özvegy fejemet.

Oly kegyelmet várok te felségedtől,
Kegyelmes légy édes fiam vétkéről,
Valakinek esett ez tanácsából,
Nem mivelte tudom azt őmagától.

Legyen híved mint az megholt jó atyja,
Kik sok vérét felségedért hullatta,
Bőre vapás seb miatt mint egy rosta,
Országodért halálát ő nem szánta.

Az én vénségemet kérlek tekintsed,
Ez vén fejem magtalanná ne tegyed,
Ha így esett az Istent megtekintsed,
Atyádfia halálát elfelejtsed.

Tőn a Király erre igen szép választ,
Megölelé asszonyt és két magzatját,
Úgy bírhassa békével szép országát,
Hogy azért nem bántja Vajda két fiát.

Megesküvék Király Vajda fiaknak,
Vajdafiak viszont László Királynak,
Hogy hűséggel lesznek mint atyafiak
Mint szintén kik egy atyától származtak.

Oly nagy vigasságok immáron vala,
Két Vajdafi atyjukért gyászban vala,
Két veres nyest bársony subát hozatá,
Király az Vajdafiakra adatá.

Rövid nap Király Budában beszálla,
Vajda fiát Lászlót nagy vígan tartja,
Kit az urak oly igen bánnak vala,
Gyakran Királynak reá szólnak vala.

Sőt Garai László hogy ipa vala,
Vajdafinál leánya jegyben vala,
Vajdafi Garaihoz bízik vala,
Bamfi Pál, harmad Miklós Vajda vala.

Ímé Királynak ezek szólnak vala,
Minduntalan Királyt izgatják vala,
Ha Király dolgára rá nem gondolna,
Mint az Uldrik Ispán ő is úgy járna.

Oly nagy csudánk hogy felséged nem látja,
Fejérvárban atyádfia mint jára,
Csak nevel az felséged királysága,
De ennek jár az országnak nagy haszna.

Az sok szónak végre Király helyt adott vala,
Meg holt atyjafia eszében jutott vala,
Kit szüvéből Király kivetett vala,
Urakkal tanácsba végezet vala.

Nám Garai vejét foga beszédre,
Lépjél alá viselj gondot végekre,
Öcsédet hívassad gyorsan helyedben,
Hogy ne legyen Király hozzád kétségben.

Nem kétséges Vajdafi Garaiban,
Öccsét Mattyást hívatá fel udvarban,
Jó tanácsi távul szép vég házakban,
Asszony kisebb fiát kéri sirtában.

Jól meglássad édes fiam mentedet,
Halálkor atyátok kére engemet,
Hogy soha egyszersmind az kettőtöket,
Udvarban ne bocsássalak tütöket.

Semmiképpen asszony meg nem tarthatá,
Bátya szavát Mattyás inkább fogada,
Nagy sietve Budára ő feljuta,
Ottan bátyját Király megfogattatá.

De nem tudja Mattyás, bátyja fogságát,
Sem uraknak ellenek álnakságát,
Kapák Mattyást egy házban el-bezárák,
Jó szolgái nagy bánattal óhajták.

Egynéhány urak vitézek valának,
Ha elegek volnának támadnának,
Megmondom nevöket egy nehányának,
Kik Vajda fiakkal megfogatának.

Horvát kettő nekik nevök, Pál vala,
Nagy úr mind az kettő jó vitéz vala,
Bodo Gaspár, gazdag mód Rátz György vala,
Jó vitéz Rozgoni Sebestyén vala.

Vitez Kanisai László Bán vala,
Vitez Német Fradnohár heted vala,
Mindenik jó vitéz gazdag úr vala,
Ezeket külön házban zártak vala.

Nám fogságoknak már harmad napja vala,
Az nap immár alá szállásban vala,
Budai tanácsit Király hívatta vala,
Vajdafi Lászlót kezekben adta vala.

Juta Miklós Vajda ő szolgáival,
László kezét megköték egy istránggal,
Friss palotához vivék gyorsasággal,
Sok jó vitéz nézi nagy óhajtással.

Ím fejöket mindannyian lehajtották,
Siratják kezeket öszvekulcsolták,
Térdepleték háromszor nyakát vágák,
Nyaka el nem szakada Vajda finak.

Az földre ledőle sokan kiáltják,
Törvénytelenség ha negyedszer vágják,
Halljátok csudáját bizonnyal írják,
Tudom sokan nem hiszik megcsúfolják.

De ímé nagy sebben talpra felállá,
Hóhérnek szól nem törvény többé vágja,
Szegény botlék ő ruháját megnyoma,
Magát nem bírhatja földre borula.

Erősen az urak hóhért nógatják,
Érje végét gyorsan kezdett dolgának,
Hóhér nyakát elvágá Vajdafinak,
Testét fogják bakacsinba takarák.

Támadáshoz szegény község kész vala,
Szántalan kapás az hegyről befut vala,
Szent György piacára mind futnak vala,
De szegény Vajdafi már elkölt vala.

Tévék testét harminckét vitézekhöz,
Kiket Zsigmond halállal hajtá kézhez,
Példa nektek német török kezéhöz,
Kevés bűnért haláltok megyen véghöz.

Vén István úr tornyánál egy ó házban,
Vajda fiát Mattyást tartják fogságban,
Több urakat csak felötte más házban,
Őrzők vannak urakhoz jó szándékban.

Rövid szóval köztök így végezének,
Két vég gyolcsot ingöknek bevetnének,
Gyolcson az éjjel kiereszkedének,
Mind őrzőkkel az urak elszökének.

Csak házokban nagy gyorsan sietének,
Király híveiben sokat ölének,
Támadának Szilágyihoz menének,
Király ellen támadván égetének.

Ország szerént nagy haddal járnak vala,
Hatalmokban ország jobb része vala,
Nagy erővel Erdélyben mentek vala,
Egész Erdélységet foglalták vala.

Röttene meg Király az urak dolgán,
Ezernégyszáz írták az ötvennyolcban,
Víd napján elszökék Király hajnalban,
Mattyást véle vive Bécsben fogságban.

Új pártolás támada ez országban,
Vajda fiakért szép tartományokban,
László Király hallgat Bécsnek várában,
Nem mér jönni uraktól ez országban.

Mene Király Csehországba Prágába,
Pogebradi György az helytartóságban,
Mindennel bír Király után Prágában,
Igen fő úr gazdag az Csehországban.

Csak keveset Prágában Király lakék,
Halálra hirtelen megbetegedék,
Vég órája az Királynak betelék,
György mindent fenyeget hogy ne hirdetnék.

Eszes vala Pogebradi dolgában,
Pecsétlő gyűrője Király ujjában,
Ki vövé György szoritá ő markában,
Az alatt írá hamar ő Bécs várában.

Sőt az Király Bécsből hogy elment vala,
Helytartónak gyűrőt mutatta vala,
Ha mi dologról az alatt iratna,
Ha életét szereti hátra ne hagyná.

Az levelet helytartó Bécsben látá,
Hunyadi Mattyást nagy hirtelen indítá,
Éjjel nappal Prága felé viszik vala,
Mert az levél parancsa tartja vala.

Róla gondja vala Pogebradinak,
Eleiben Vajda fival jutának,
Fogsága újula Vajda fiának,
Erős fogságában Pogebradinak.

Írták ezernégyszáz és ötvennyolcban,
Hogy meghala László Király Prágában,
Esztendőre meghala azon napban,
Mely nap megesküdt vala Tömös várban.

Sok zűrzavar ez országban indula,
Minden Király aki magát bírhatja,
Ki nem dúlhat magát várában vonja,
Szomszéd hatalmasnak adóját adja.

Forog dolgok uraknak a községgel,
Egy szerencséje gazdagnak szegénnyel,
Nem gondolnak kóborlók semmi renddel,
Várast, falut dúlnak nagy égetéssel.

Vagyon német, török ezön örömben,
Szép vég házak veszten vesznek földünkben,
Török egyfelől jargal Szerémségben,
Német éget gazdag Matius földében.

Gondja nagy lőn erre jó Szilagyinak,
Szóla Kanisai Laszlo társának,
Látom veszedelmét szép országunknak,
E kettő között urak maid elfogynak.

Iaitza várát ím miképpen most vesztük,
Boznaságot csak semmivel engedük,
Ha ebben megyünk el fejenként veszünk,
Szóljunk vajdánéval mit végezhetünk.

Tömös várban Szilágyi, Ersébettel,
Urak szólnak neki nagy tisztességgel,
Tudja nagyságod szolgáltunk vérünkkel,
Mindenütt szolgáltunk mi nagy hűséggel.

Jószágodat se kincsedet ne szánjad,
Bízd mi reánk mit mivelünk ráhagyjad,
Ország gondját magadban vessed hányjad,
Fiad szabadulását velünk fogjad.

Vevé asszony beszédöket jó névön,
Mit kévánnak engedelmes mindenben,
Gazdag zsoldot keáltaná végekben,
Sok vitéz Rátz gyűle Karánsebesben.

Az Boznaság török előtt fút vala,
Iaitza várát török megvötte vala,
Ennek fő fő népe zsoldra jút vala,
Magyar, horvát nagy támadásban vala.

Rokomászon Tiszán innét szállának,
Nagy erővel az két Bánok valának,
Nagy urakat melléjök hívatának,
Ország javára mindennek szólának.

Egy nehányát megmondok az urakban,
Kik jámborok valának ez országban,
Jó Szilágyi Mihály, Batori István,
Kanisai László, Maroti István.

György, Bot András, és Szapolyai István,
Homonnai Simon, Hagymási István,
Szent Miklósi Pangrátz, és Gelert István,
Ország Mihály, és Rozgoni Sebestyén.

Ember jó vitéz Székely Tamás vala,
Dotzi Peter, és Czaki Ferenc vala,
Török Ambrús, és szent Vidi György vala,
Pécsi es Csanádi két püspök vala.

Mind egy tanácson az urak valának,
Vajdáné asszonynak ezek udvarnak,
Az Királlyal ezek visszát vontanak,
Pest városban nagy erővel szállának.

Az ezernégyszáz és ötvennyolcban vala,
Ország gyűlése Pest városában vala,
Három hitlen úr Budában benn vala,
Miklós Vajda, Garai, Bámfi Pál vala.

Nám ezeknek Szilágyi gletet ada,
Húsz urak pecséti levélen vala,
Szabad utok hit alatt írva vala,
Garai László gyűlésre bement vala.

Ím az község felrohant azt kiáltja,
Legyen Mattyás, Vajda fia Királya,
Nám atyja is jól szolgált ez országban,
Ki ellent szól meghaljon ez órában.

Megrettene szíve az Garainak,
Miklós Hercegnek és az Bámfi Pálnak,
Ha ura lészen Mattyás Magyarországnak,
Megtorolja halálát ő bátyjának.

Az Szilagyi megérte félelmöket,
Mattyás képében nekik köté hitét,
Hogy Lászlóért senki nem bántja őket,
Ők is jóvá hagyák félték fejöket.

Tőnek nagy zendülést felkiáltának,
Az Istennek nagy hálákat adának,
Sok harangok, dobok, trombiták zúgnak,
Álgyú, tarack, szakállosok ropognak.

Vígan Mattyást királyoknak kiálták,
Hitlen urak Buda várat megadák,
Mattyás Király számára elfoglalák,
Szilagyit benn Gubernátorul hagyák.

Mely hamar Pogebradi hogy ezt hallá,
Megörüle rajta ímezt gondola,
Vajdafinak adna egy szép leányát,
Egy kertben külde oktatá ő leányát.

Az fogházat Pogebradi nyittatá,
Vajdafiát nagy szépen megszólítá,
Deákságban jó bölcs Vajdafi vala,
Deák nyelven György Mattyással szól vala.

Csudálkozék szegény Mattyás ez dolgon,
Miért cseleködnék Király ez módon,
Magában Vajdafi bizakodék ez okon,
Pogebradi így kezdé el ez dolgon.

Soká hánytam vettem az te dolgodat,
Meggondoltam gyámoltalanságodat,
Barátom volt jól ismertem atyádat,
Igen szánom te vén özvegy anyádot.

Ímé lassan mind addig beszéllének,
Hol leány vala az kertben bemenének,
Leánya vala nagy gazdagon öltözve,
Pogebradi leányt inte oda jőne.

Csak hamar az leány atyjához jutá,
Leányát Vajdafinak megmutatá,
Az Mattyásnak vele kezét fogatá,
Leány koszorúját neki adatá.

Rólad fiam, leányom sokat szólott,
Nem tudom édes fiam mikor látott,
Azúlta szüvében megszomorodott,
Minden embert éretted hátrahagyott.

Én reám magadat fiam ha hinnéd,
És leányom te hozzád hittel vennéd,
Halálos fogságodat elvethetnéd,
Atyád hellyöt atyád lönnék teneked.

De te Magyar Király lönnél azt tönném,
Az urakat kit akarnál büntetném,
Avagy fejem, kincsemet elveszteném,
Ha akarnád ezön hitemet kötném.

Ily dolog fogolynak ő természeti,
Mindenhöz kész mivel fejét mentheti,
Kezét adá hogy leányát elveszi,
Atyaságát mint jó urának vészi.

Íme hamar hopmesternek György szóla,
Konyhákon nagy forgódás zörgés vala,
Halvakarás hagymavágás nagy vala,
Hamar gazdag ebédöt szerzött vala.

Tőn fogadást hittel ő mátkájának,
György leánya ismét Vajda fiának,
Nagy örömben mind fejenként valának,
Fogsága tágulá ottan Mattyásnak.

Hamar Pogebradi az Cseh urakkal,
Morvában Straznikhoz ére nagy haddal,
Beszálla nagy vígan Vajdafiával,
Magyarok ott érék Mattyást ipával.

Urak követségöket megbeszéllék,
Szép édes beszédekkel megüdvözlék,
Csehek és magyarok elkészülének,
Nagy örömmel Budában bemenének.

Nagy szép ajándéki közt György neki adá,
Tizenhatezer fegyverest számlála,
Hat esztendeig zsoldjokat megadá,
Vivé segítségül Budában hagyá.

Gyakran igéiben Mattyás Királynak,
Ez volt szine egyéb vendég hadának,
Ezek az Királynak jól szolgálának,
Ezt hitták magyarok fekete hadnak.

Azonközben király lakik Budában,
Urak fogytig vannak visszavonásban,
Az asztalnál öszvekapnak haragban,
Soknak karjok fáj az visszavonásban.

Róla királynak vala nagy bánatja,
Német, török határit mint dúlatja,
Országának vagyon nagy háborúja,
Olasz, lengyel ez országot pusztítja.

Igen szegény király csak névvel bírja,
Csak négy szegét puszta tárházának látja,
Sok panaszló könyörgését megúnta,
Országának veszedelmét jól látja.

Asztalát királynak bizonnyal írják,
Sok ideig csak rovásra tartották,
Mészárosnak addig pénzt nem adhattak,
Ím majd hoznak, sokáig így vontatták.

Megbúsula király ezeket látván,
Kétséges végre is az királyságban,
Ő feje nem lehet koronázásban,
Mert korona Frideric tárházában.

Lehajtotta fejét egykor sír vala,
Udvara nincs, igen szégyenli vala,
Ország Mihály ott forgolódik vala,
Mit sírsz, király, igen kérdezi vala.

Végre szemét király hallá, megtörlé,
Ország Mihálnak király ezt felelé:
Bár az Isten ez világból kivönne,
Ily szégyennel Budában ne éltetne.

Sok hírt, veszedelmet hallok földemben,
Ellenségim száguldnak én földemben,
Vagyok, látod, igen nagy szegénységben,
Csak az puszta falt adátok kezemben.

Török egyfelől Szerémséget dúlja,
Péter Groyát, Velencét nyomorgatja,
Megaratott búzát gallyával hordja,
Horvátoknak a szalmáját sem hagyja.

Rút kisebbség nékem ennyit hallgatnom,
Felföldet mint német rontja, jól tudom,
Az sok új hírt csak meg sem számlálhatom,
Az sok panaszt, látja Isten, elúntam.

Az Ország Mihály felelé királynak,
Jó király, kérlek, megbocsáss Mihálnak,
Királya vagy, tudod, magyar országnak,
Mire vallod tenmagadat koldusnak.

Nem lehetsz-é hirtelen ótalommal,
Tégy nagy gyűlést hamar te országoddal,
Minden nemzetet hívass hamarsággal,
Ki nem jőne, fenyegesd meg botoddal.

Sommája ez legyen te gyűlésednek,
Jelentsed meg országodnak ezeket,
Igen vessed nékik epeségödet,
Ne hagyjanak mindezekben tégödet.

Az gyűlésből nemösseket elbocsásd,
Az urakat ebédre megtartóztasd,
Királyságod az főzésben megmutasd,
Az urakat jó boroddal megitasd.

Legyen kapun sok fegyveres cseh néped,
Jó borodat az urakra köszönjed,
Kin mit kévánsz, bor mellett megjelentsed,
Mindeniktől nagy sommát rajtok kérjed.

Bár előszer a bort énreám köszönjed,
Negyvenezer forintom rajtam kérjed,
Az botot is bátor utánam vessed,
Megbúsulok, meg nem ígírem néked.

Engem rántass ki asztaltól haragban,
Hogy már vitetsz engem csonka toromban,
Megsárcolok az húszezer forintban,
Nem sokkal több vagyon én tárházamban.

Nagy jókedvvel király hallá, köszöné,
Az vén embert nagy szépen megölelé,
Sommáját mondá, hogy megtérítené,
Imre deákot király hozzá inté.

Siess hamar, vedd ország registromát,
Jegyezd mind ki belőle az urakat,
Vármegyéket és egyéb országimat,
Gyűlésre fejenként híjad azokat.

Ennek írjad napját, Kisasszony legyen,
Gyűlésnek okát megértik, mi legyen,
Ki nem jőne, hitlenség alatt legyen,
Minden jöjjen, mert nálam kedves lészen.

Mely gyűlésnek indulatja ez vala,
Kisasszony napjára begyűltek vala,
Szántalan nép Pest mezején kinn vala,
Magyar, horvát, tót, rác, oláh, szász vala.

Egy széket hamar király ott alkottatá,
Három lépésre garádicsát csináltatá,
Pesti mögyéstemplomban gyűlés vala,
A széket gazdagon bevonták vala.

Trántzélokon az király általméne,
Nagy udvara külömb-külömb nép vala,
Gyűlésben beméne, székiben üle,
Nagy szép szóval így lőn király beszéde.

Csendességben legyen minden, hallgasson,
Hogy fárasztlak, mindentök megbocsásson,
Jó néven vészem tőle, ki itt vagyon,
Ki itt nincsen, arra is gondom vagyon.

Atyám szolgálatját, hiszem, tudjátok,
Fogságunkat, hiszem, meggondoltátok,
Királytoknak engem választottátok,
Minden jóval kit néktök meghálálok.

Sok visszavonás régólta köztetök,
Mindennek szólok erről, megszűnjetek,
Ellenség kezéből előbb kiviszlek,
Mindent igazítok oszton köztetök.

Tudom sokfelől ti nagy romlástokat,
Ellenségim égetik országomat,
Megtorlom rajtok nagy bosszúságomat,
Megépítem ti nagy pusztaságtokat.

Rövid időn, híveim, meglátjátok,
Az ellenség előtt majd nem lappagtok,
Árkot házatok környül bár ne hányjátok,
Házatokban nagy békével nyughattok.

Az innepet szekér hátán várjátok,
Futamodván ruhátokban alusztok,
Jelösben az határban kik lakoztok,
Horvát, tót, rác, oláh, szászok kik vattok.

Csak az Isten ne legyen én ellenem,
Nyilván tudom, hogy minden ellenségem
Isten után semmi lészen ellenem,
Előttetök az én fejemet viszem.

Ezekről nagy gyorsan úgy gondoljatok,
Velem együtt minden dolgot fogjatok,
Szükségemkor fejenként támadjatok,
Hogy velem végre számot ne adjatok.

Sőt, ez napon, én jó híveim, intlek,
Kis sanyarúságot most felvegyétek,
Jószágtokból költséggel segéljetek,
Ez sommája gyűlésömnek tinéktek.

Azon megzendüle minden nemzetség,
Megidvözlék és köszönék ezöket,
Vigye nagyra Isten te felségedet,
Hogy kijjebb vethessed szép végeidet.

Renddel jókedvvel fejenként fogadjuk,
Minden kaput négy-négy forintra rójuk,
Felségednek hamar beszolgáltatjuk,
Magunkat is semmitből meg nem vonsszuk.

Igen hamar az ország mind eloszla,
Megürült erszényök, sietnek haza,
Az király is templomból kiindula,
Negyvenhat urat ebédre hívatá.

Sok vígsággal urakat király tartja,
Érseköket, püspeköket kénálja,
Vagyon pap uraknak nagy vigassága,
Nem tudják azt, hogy tarsolyok megbánja.

Renddel király az bort kezdé köszönni,
Táncéneket nem jól kezde mondani,
Papok nem kezdének vígan lakhatni,
Az nótáját kezdék ők neheztelni.

Az urakat király mind elszemlélé,
Egy pohár borát király kezében vivé,
Ország Mihályra előszer köszöne,
Az bor mellett király imezt beszélé.

Ez bort az fejében, Mihály, megigyad,
Negyvenezer forintod nékem adjad,
Nyolcadnapra Budában azt behozzad,
Addig lészen csonka torom te házad.

Lehajtá fejét Mihály nagy búában,
Súgva mondja, nincsen ő tárházában,
Hallá király, riaszta haragjában,
Hamar vessék nyakkal csonka toromban.

Íme, Mihált asztaltól kirándíták,
Vonsszák, csonka toromban hogy taszítsák,
Hátranéz, holtig könyöreg királynak,
Mit adhatok, adok, mint jó fiamnak.

Csak ne vettess engem csonka toromban,
Megsarcolok az húszezer forintban,
Nyolcadnapra behozatom Budában,
Meghagyj, ezön nincsen több én tárházamban.

Tőn kegyelmet király Mihály kértére,
Országot ülteté ismét helyére,
Renddel az urakra mind bort köszöne,
Kin mit kére, mindenik megígíre.

Az királynak lőn hamar nagy sommája,
Nagy szép szókkal király uraknak mondja,
Meglátjátok, nem vesztem az kártyára,
Hanem költem országtok ótalmára.

Megadom jövendőben pénzeteket,
Ezen adom írásom, pecsétemet,
Már elbocsátlak, mint jó híveimet,
Isten tartson meg fejenként titöket.

[part "Certamen regis ad Colpen et Sanctum Demetrium incipit. // QUARTA PARS // Natus Ioannis necatur, et vinctus fertur Mathias et coronatur, Ambrosius de Gerchyen, Magnifico domino suo Gasparo Drugeth de Homonna, in Hunguár condebat. Iam Polonicas et Casimiri tentauit res, et victor redijt. Iam strenuas Arcis Sabatz debellat munitiones: hunc Veneciam vergens, arguit iam Noritiam, refrenat et Viennam."]

Nem késék az király, táborban szállá,
Nagy paranccsal mindent hívat hadába,
Porrá teszi, ki marad ő házába,
Immár megyek, szintén vagyok utamba.

Az, ki hallja, siet nagy gyorsasággal,
Szerémségben király után hadával,
Machomet megvötte Colpent nagy hatalmával,
Szentdemetert töreti álgyuival.

Tiszán, Dunán sok élést visznek vala,
Sietséggel ő hadát viszi vala,
Szentdemeter is immár elkölt vala,
Császár hada Colpen váránál vala.

Vala Miklós vajda hadban királlyal,
Losontzi Benedek, Szilágyi Mihály,
Kanisai László és Bánfi Antal,
Homonnai Simon, jó Paksi Mihály.

Somi Józsa, vitéz Báthori István,
Gegluvit György és Szapolai István,
Briszlo Péter és az Hagymási István,
Székely Tamás, vitéz Maróti István.

Jó Bot András és Hédervári Lőrinc,
Rozgoni Sebestyén és Hampó Ferenc,
Prini István és vitéz Csáki Ferenc,
Dóci Péter és vala Pekri Ferenc.

Ott Garai László, Patóci Albért,
Beroszti István és Székely János vala,
Tali János és Török István vala,
Az Bánfi Pál és Herceg István vala,

Az császárral király ám szembeszálla,
Ezernégyszáz és nyolcvannágyben vala,
Az viadal Szent Máté estin vala,
Harminckét úr egy zászlóval vala.

Népe cseh fegyveres tizenhatezer vala,
Azoknak harminckét zászlójok vala,
Királyé, az atyjától maradt vala,
Az törökök zászlót esmerik vala.

Nagy szép gyalog népe húszezer vala,
Ennek negyven zászlója nagy szép vala,
Tatár pajzsok viadalhoz sok vala,
György Deszpot is segítségül jött vala.

Jó Szilágyi, Kanisai forgódnak,
Mindent helyére seregben állatnak,
Nagy felszóval Jézust ők kiáltának,
Vitéz urak király körül forgódnak.

Sivalkodván kétfelől indulának,
Szántalan pogánság Alláht kiáltának,
Biztatják az urak, szólnak királynak,
Király nagy haraggal szól az uraknak.

Nem véltek-é engem fejedelemnek,
Nám úgy szóltok nékem, mint egy gyermeknek,
Meglátjátok, majdan én mit mívelek,
Kik jámborok vattok, azt míveljétek.

Elegyödék keresztyén had pogánnal,
Mátyás király kiált oly nagy torokkal,
Vitézek, légyetek nagy bátorsággal,
Minket Isten ma meglát nagy sok jókkal.

Csoda hangos szava, mint egy trombita,
Az urakat igen nógatja vala,
Bátor szíve vérontásra jó vala,
Sörény erős az pogánt vágja vala.

Az ütközet reggel kezdetött vala,
Sebös pogán hal és hulton hull vala,
Király mellett urak forgódnak vala,
Az pogán had igen megbódult vala.

Törökök veszének, megfutamának,
Machomettel sokan elszálladának,
Szép hadi szerszámot mind elhagyának,
Sokan foglya esének, meghalának.

Úristennek király nagy hálát ada,
Hadvítta helyön ő térden imád vala,
Mely Isten hatalmával látta vala,
Ily nagy világbírót ő megvert vala.

Rakodának meg az nyert gazdagsággal,
Colpent, Szentdemetert nagy hatalmával,
Megtöré, megvevé nagy viadallal,
Sok foglya esék ott is nagy gazdagsággal.

Építteté az két várast erőssen,
Egy falkát otthagya király népében,
Deszpot Istvánt hagya erős Colpenben,
Hogy szolgáljon és vigyázzon az végben.

Táborával király haza indula,
Futakról az urakat elbocsátá,
Nagy szép szóval az urakat megáldá,
Egy héjok sincs, Istennek hálát adá.

Udvarával, őmaga szép hadával,
Király Budába szállá nagy vígsággal,
Ez országban imádnak óhajtással,
Isten királyt szeresse több sok jókkal.

Juta Posomból György prépost királyhoz,
Felföld könyörög, látná országához,
Német mia szegény nyomorultakhoz,
Közel fekszik német tábor Posonhoz.

Nagy haraggal György prépostnak azt monda,
Elég eddig, siess hamar Posomba,
Hólnap indulok, lészek én is útamba,
Megkeresem rontóim országomba.

Csakhamar siete király, készüle,
Közel való uraknak elizene,
Mindenik úr hamar melléje jőne,
Pest mezőn táborba dobot üttete.

Tábora az úton néki gyűl vala,
Rozgoni Sebestyén hadnagya vala,
Német tábor Posonhoz közel vala,
Római császár képe Hanz gróf vala.

Vagyon német kártya, kocka-játszásban,
Igen laknak, esznek-isznak hajnalban,
Hívös vagyon, sokan búttak szalmában,
Vala szintén Szent Lukács nap tájában.

Sóskuti György elöljáróban vala,
Kétezer lovagnak hadnagya vala,
Sok nyelvet György, királynak küldött vala,
Kikből király mindent megértött vala.

Fene szóval király Györgynek izene,
Ne tartoznék, sietne, menten menne,
Mihelt jútna ottan, ostromot tenne,
Semmit nem mulatná, ő is ott lönne.

Elöljárót német strázsa higy látá,
Strázsa hírt tőn, a tábor megzajdula,
Elés szekér tétova megindula,
Dobot ütének, fegyvert zörgetnek vala.

Rivalkodék elöljáró száguldva,
Táborkaput erőssen megostromlá,
Russit György Posomból hamar eljuta,
Mind az két György vannak erős ostromba.

Tábora királynak hamar érkezék,
Lovag, gyalog erős ostromnak esék,
Igen lőnek, kétfelől halnak, vesznek,
Tábort meggyúták, sok szekerek égnek.

Végostromot király igen kiáltja,
Ő maga is ostromon igen ví vala,
Kegyetlenül tábort körül vítatja,
Nagy sok kaput táboron gyalog nyitá.

Reggel erős ostrom kezdetett vala,
Dél után immáran egy óra vala,
Kemény ostrom tarta, sok nép meghala,
Király hada táborba berohana.

Megbódultak németek, futamának,
Igen vágják magyarok, sivalkodnak,
Sok ezert bennek fegyverrel levágának,
Nem sokan hírmondók elszálladának.

Az Hanz gróffal sok németet fogának,
Király hagyá, közfoglyot levágjanak,
Sűrö kútját táborban felgyútsanak,
Sok fő németet tűzben behányának.

Tudd meg okát, király mondja az grófnak,
Tűzzel fizetök én az kóborlóknak,
Ha égetök, méltó tűzben haljanak,
Ha elszálladsz, mondd meg német császárnak.

Jára király ott is nagy nyereséggel,
Bécs országát dúlatá nagy égetéssel,
Mindent ölet, nem gondol semmi renddel,
Az kölcsönt így adá király meg ezzel.

Adá hálát az mennybeli Istennek,
Örül, vigad nagy szép nyereségeknek,
Gazdagsága öregbül vitézinek,
Térének nagy vígan haza, jövének.

Sok panasz érközék hamar eleiben,
Háborodék meg búsult elméjében,
Nem nyughaték Deszpot István Colpenben,
Szerémi rácok miatt vagyon veszélben.

Erre király követöknek felele,
Nám nem száradhat lovam verítéke,
Gyalogimnak elkopott talpa bőre,
Látjátok, immáran majd jöttünk télre.

Tudom, vagyok király, azért megleltek,
Vérhullásom, sem erős télt nem nézek,
Indulok, minden segítséggel lészek,
Megótalmazlak, nyomorult szegények.

Csakhamar Budáról meg Pestre kele,
Lovag, gyalog hadnagyokat begyűte,
Kész hadát sok szép szókkal elkészíte,
Hadának beszédét király így kezde.

Ó, én azon kérlek, szerelmes vitézim,
Munkát ne szánjátok, én jó híveim,
Együtt vitézködjünk, én jó nemzetim,
Ti lesztek végre is az én barátim.

Rajta kérlek, meg ne háborodjatok,
Látja Isten, szánom, mint fáradtatok,
Lám, én is veletök együtt fáradok,
Hasznos fáradságot meg ne unjátok.

Oly jó szerencsénk volt minden igyünkben,
Hírünk vagyon ez föld kerekségében,
Két császárt megvertünk ez esztendőben,
Kit egy király sem mívelt mi földünkben.

Nemesek kik vattok, mind úrrá tészlek,
Kik parasztok vattok, megnemesítlek,
Minden javaimat adom tinéktek,
Dobot üssetek, úgymond, eredjetek.

Az dobok, trombiták megzöndülének,
Nagy szép zászlókat mind megeresztének,
Sok tarack, álgyúkkal Dunán eveznek,
Nagy fáradsággal mind eleredének.

Tőn nagy parancsolást az nagy uraknak,
Hogy levele látván mind induljanak,
Gyorsan úgy jőnének, mintha vínának,
Immár megyek, szintén útamban vagyok.

Urak hallák, nagy gyorsan eredének,
Király után szép haddal sietének,
Bács megyéből Szerémségben érének,
Ott nyugalmat adá király népének.

Rácországra Szilágyit elbocsátá,
Tűzzel-vassal igen megpusztíttatá,
Egész Bolgárországot elrablatá,
Szántalan rácot király levágatá.

Az király Boznába hadát elindítá,
Fejérvárból nagy álgyúkat hozatá,
Kit császártól király atyja nyert vala,
Erős Jajca várat király megszállá.

Minthogy nyárban szép, meleg üdő vala,
Szerencséje minden dolgában vala,
Erős Jajcát igen löveti vala,
Éjjel-nappal lövés nem tágúl vala.

Búsultak törökek benn az lövéstől,
Vártát nem óhatják sok kődőléstől,
Segítséget nem várnak Machumettől,
Mert jól tudják, mint tart Mátyás királytól.

Ronta falát környül Jajca várának,
Egy erős tornya fenn Jajca várának,
Tornyát híják horvát nyelven Zolatimnak,
Az tetején nagy szép zászlók lobognak.

Olasz vala pattantyúsa királynak,
Megfenyíté, véget érje toronnak,
Álgyús hallá, hamar essék álgyúknak,
Igazíta álgyúkat mind Zolatimnak.

Sok álgyúk kisülének, tornyot találák,
Nagy része eldőle erős toronnak,
Zászlók törökkel kő közé forgának,
Álló seregben kitől sokan halnak.

Írtak ezernégyszáz és hatvannyolcban,
Szent Kelemen napján lőn megszállásban,
Tizenharmad napig töré búvában,
Szent Miklós estin vala már délkorban.

Vala szörnyű törése az Jajcának,
Király ostromot kiáltat hadának,
Lovag, gyalog készül derék ostromnak,
Török, rác benn köztök meghasonlának.

Sivalkodnak, környül Jézust kiáltnak,
Köztök király mindent nógat, vínának,
Sőt, egy zászlót tővel felfordítának,
Várból királynak hamar szót adának.

De az király szavokat meg sem hallá,
Erős ostromnak várban rohanának,
Sok vitéz pogán vívásban meghalának,
Sokat bennek vitézek megfogának.

Ezön Király Istennek halát ada,
Mindönnel téreden állva imádtatá,
Hogy pogán botját Isten kezében adta,
Gazdagságot Király nagyot nyert vala.

Gerendákkal és nagy hántrakásokkal,
Jajcát épitetté minden szerszámmal,
Kis karácson napján az nagy urakkal
Budában beszálla nagy vigasaggal.

Háza gazdagsággal öltözve vala,
Mert nagy szépséget hadakban nyert vala,
Nagy udvara különb-különb nép vala,
Hadát leszállíttá, nyugodtja vala.

Örül, vigad nagy urakkal Budában,
Sok vendégnép kezde jőni udvarban,
Mindkét Császár tölle rötteg hazában,
Várat, várast építtet határiban.

Rettenetes tél, olly nagy hó lött vala,
Egymást hóból szomszédság ássák vala,
Szent György napig az hó mind tartott vala,
Nyárban nagy bőség mindenben lött vala.

Csodálkozik minden nép szerencséjén,
Istentől adatott nagy bölcsességén,
Olly nagy árvíz lött vala Szerémségben,
Harmadévig nagy árvíz nyárban télben.

Hazában Szerémség lakik békével,
Nagy víztől Török nem mehet végekben,
Végek bíznak Mattyás vitézségében,
Mert hada kész mint húzott íj kezében.

Íme törvént nagy oktavát indíta,
Őmaga is az törvénben ül vala,
Hamisnak haladék nem lészen vala,
Azt mindjárást kapják büntetik vala.

Igaz ítíletöt tétet mindennek,
Nincs válogatása semmi személynek,
Nagy szép móddal mindenek megbékélnek,
Sok háborúk mind lecsendesedének.

Ezön csodál világbíró két császár,
Hogy egy ifjú közöttök eszös Király,
Első esztendejében ő hadával,
Mindkét Császárt megverte hatalmával.

Nagy jó szűvel vannak urak Mattyáshoz,
Kik hallgatnak mint szerelmes Atyjokhoz,
Mit parancsol jó kedvvel készek ahhoz,
Ellenség ellen ország oltalmához.

Mindönben nagy szerencséje Királynak,
Gazdagsággal bánják nyilatkozának,
Bányászok nagy sok aranyat találának,
Hogy nem idejökben több Királyoknak.

Az bornak, búzának böcsi nem vala,
Mindenféle barom bőséggel vala,
Póroknak is sok arany pénzök vala,
Só, fejér ón, vas is sikeres vala.

Gazdagsága nagy uraknak arannyal,
Környül való nemzet nézi csudával,
Szép országit Király szerencsájával,
Megáldotta Isten népét sok jókkal.

Nagy sok ügye dolga ez üdő közben.
Írtak ezernégyszáz és hatvan egyben.
Egy gyűlést tétete Király Szegedben,
Új udvarban mindent hirdet gyűlésben.

Ím az gyűlés Pinkösd másod napján vala,
Szent Demeter Templomában benn vala,
Király magas székben gyűlésben álla,
Minden hallgatná, országának szóla.

Fáradtságát ki-ki most megbocsássa,
Gyűlésünket az Úr Isten megáldja,
Mit végezünk véghöz vigyük azt adja,
Legyen Mennyei Úrnak akaratja.

Immár vagyon négy esztendeje annak,
Hogy királya vagyok Magyarországnak,
Nagy kissebség nékem ti Királytoknak,
Hogy nem vagyok ura koronátoknak.

Koronámat ingyen sem említitök,
Talám Friderik Császárnak engedtetétek,
Vagy nincsen-é Fejedelmetök néktek,
Ha semmit nem fog vala szép beszédtök.

Országomban minden nemzet készüljen,
Szent Iván hónak másod napján itt legyen,
Istennek hatalma pattantyúm legyen,
Előttetök lészek, senki ne féljen.

De ez akaratom írok Császárnak,
Koronámért megyek ő Tárházára,
Tűzzel vassal támadok országára,
Álgyút viszök kerített várasira.

Ország hallá, nagy zöngéssel kiáltja,
Szolgálunk, Felséged bizony meglátja,
Ha annak nem áll, mint Felséged kévánja
Készek vagyunk fejenként halni rajta.

Megáldá, országát mind elbocsátá,
Budában az Király ottan beszálla,
Frideriknek egy levelet írata,
Király levelében írva ez vala.

Írom felségednek szolgálatomat,
Ha vészöd, böcsülöm méltóságodat,
Tudom Istentől te hivatalodat,
De kár hogy elfelejtötted magadat.

Nám jól tudod császarság változását,
Nagy hitre őnékik fogadtatását,
Oltalmazza keresztyén országokat,
Törvényébe tartja az királyokat.

Országom oltalmát tőled nem várom,
Oltalma magadnak sem lehetsz, tudom,
Az Mennyei Császár oltalmam, botom,
De hogy koronámat tartod, azt bánom.

Sőt ha közöd vagyon én koronámhoz,
Jöjj közelb én koronám országához,
Én is közelb megyek császárságodhoz,
Meglátjuk, szerencse a kinek mit hoz.

Vennéd országommal szolgálatomat,
Intlek, küldd meg nékem én koronámat,
Mert megkeresem érötte házadat,
Meg nem lelöm többé császárságodat.

Ó Budáról az Tót János Pispökkel,
És Kanisai Lászlót ez levéllel,
Elbocsátá őket szép tanítással,
Szembe lőnek urak Fridericussal.

Gonosz nevön Császár az levelet látá,
Követöket igen megpirongatá,
Az koronát hogy birná, nem tagadá,
Haragjában illy levelet irata.

Azt írod hogy szolgálsz császárságomnak,
Böcsülötöt tészesz méltóságomnak,
Rendit Mennyből tartod hivatalomnak,
Másfelöl írsz leveledben bolondnak.

Sőt, emléköztetsz te fogadásomra,
Nem fogadtam koronát megadásra,
Köteles vagyok az te oltalmadra,
Nám temagad nem kénszeritesz arra.

Penig közöm vagyon te koronádhoz,
Idővel közel megyek országodhoz,
Nem vagy barátom hogy jőnél házamhoz,
Mert ha jösz, szerencse néked gonoszt hoz.

Az te szolgálatod nélkül lehetek,
Az koronát meg sem küldöm tenéked,
Bár házamat ha bánod megkeressed,
Többé méltóságom bár meg ne leljed.

Rakodának követök, indulának,
Mattyás Királyhoz Budára jutának,
Király megérté levelét Császárnak,
Hadat hirdet parancsol országának.

Ó Budánál sátorit felvonatá,
Két hellyön az Dunát által hídlatá,
Nagy erejét vízen földen indítá,
Somi Josát, Kanisait valasztá.

Dúlva égetéssel elöl járóban,
Rözönig felszáguldjatok utamban,
Senkinek ne kedvezzetök dolgomban,
Menten megyek utánnatok táborban.

Rút égetést, öldöklést, dúlást tőnek,
Sok tárházat útokban feltörének,
Várat, várast pusztán sokat lelének,
Kikből Király előtt mind kiszökének.

Vannak erős várasok ő utában,
Tartományok vannak égés dúlásban,
Mattyás Király hada nagy gazdagságban,
Sok fő fogoly vagyon ő Táborában.

Győzne Isten ki azt megjelenthetné,
Melly nagy kárt az német nemzet szenvede,
Rezön mezőn zászló tövét felüté,
Az uraknak Király hittel beszélle.

Ennet addig zászlómat ki nem vészem,
Mígnem e tartománt tűzzel elvesztem,
Rajta lakó népet mind megöletem,
Koronámért megyek, ahol meglelem.

Tudtára vala már ez német Császárnak,
Urak, várasok, hercegök mind írnak,
Látod nagy veszedelmét országodnak,
Koronáját küldjed meg az Mattyásnak.

Hajla Frideric Császárnak szüve ezön,
Fogságban fő-fő népe Király kezében,
Pál Pápával erről szóla köz hellyen,
Minden jót végezének akkor ketten.

De Pál Pápa szóla Fridericusnak,
Isten szerént szólok mint jó fiamnak,
Látod diadalmát rajtad Mattyásnak,
Ne kévánd veszedelmét országodnak.

Ez nem titok mind ez világ jól tudja,
Török Császárt megverte sanyargatta,
Császárságod ezt jó fiam ne bánja,
Hanz Gróffal sok fő népedet fogva tartja.

Hadát tudod most is benn országodban,
Földed vagyon röttenetes romlásban,
Azért jobb-é ha reád jő házadban,
Mit használ korona akkor markodban.

Oka te vagy minden veszedelemnek,
Nám jámborul szolgál Keresztyénségnek,
Isten után pajzsa mi földünknek,
És rontója az dühös Pogán népnek.

Megadd átok alatt te az koronát,
Ím izenök, arra bírom az Királyt,
El vészi földünkből megdühödt hadát,
Végezének, megküldék az Koronát.

Olly nagy tisztességgel Koronát fogá,
Térdre esék, szép szókkal hálát ada,
Két Gardinált kik meghozák, jól tartá,
Nagy hadát vérontástól meglassítá.

Nagy örömmel Budába beszállának,
Ezernégyszázhatvannégyben írának,
Jó Mattyás Királyunkat koronázák,
Sok vendég országbeliek megáldák.

Nám egy híre hamar jut a Királynak,
Török Császár töri falát Jajcának,
Királlyal nagy urak mind indulának,
Machumet hallá jövését az Mattyásnak.

Az Machumet olly igen megbudula,
Nem várá szomszédját hogy kezét fogja,
Sátorit, hadi szerszámit mind odahagyá,
Kikkel Király Jajcát megtakartatá.

Jó Istennek az Király hálát ada,
Illy nagy győzedelemmel Isten látta vala,
Híre előtt illy nagy Császár fut vala,
Nagy nyereséggel Budában beszálla.

Nagy haragja lőn Királynak Moldvára,
István vajda fart vetett az Királra,
Sok Törököt hozott Vajda Moldvára,
Király haddal méne István Vajdára.

Hazug álnak Pogán az ő dolgában,
Király szálla Moldvában egy bányában,
Éjjel nyugszik fáradt népe táborban,
István vajda ráüte éjfélkorban.

Vágják lövik sivalkodva táborát,
Megvívák oláhok rájok az bányát,
Király hallá, ottan ütteté dobját,
Nagy felszóval nógatja magyarokat.

Vad oroszlán módra rivalkodának,
Oláhokra magyarok rohanának,
Sok népe meghala István Vajdának,
Nyereséget Isten adá Királynak.

Nagy híre terjede mind ez világban,
Sok nemzetöt meggyőzett viadalban,
Podebradi György Király Csehországban,
Eretnekség nagy támada Prágában.

Gondja esék Római Pál Pápának,
Mint állhatna ellene az husztoknak,
Friderickal Mantuába szállának,
Ez dolgokról izenének Mattyásnak.

Verje meg és hajtsa csak meg husztokat,
Gyámolítsa Római szent Egyházat,
Ő fejében tészik acél koronát,
Néki adjuk Morvát és a Slesiát.

Az követök Királyhoz eljutának,
Nagy tisztességgel mindent megmondának,
Drága szép ajándékokat adának,
Király dolgán azok csodálkozának.

Reggel másnap Pál Peter napja vala,
Éjjel Király hadának izent vala,
Az had közel Pesthöz falukon vala,
Hajnalkorban Pest mellé jöttek vala.

Csodálák követök reggel hogy láták,
Illy nagy haddal hertelen készen vannak,
Seregben dobok trombiták harsognak,
Duna mellett Morva felé mozognak.

Ott követök Királytól búcsúzának,
Frideriknek, Pál pápának szólának,
Soha földön illyen Embert nem láttak,
Maga természeti mint az Mattyásnak.

Nagy röttenetös személlye, udvara,
Székben ülve követséget hallgatja,
Nagy haraggal választ jót tön várába,
Király módra minden lőn szállásunkra.

De hajnalban más nap nagy dob szót hallánk,
Kitekinténk, hát már mind készen vannak,
Lovag, gyalog, nagy seregök indulnak,
Nagy álgyúkat sok Taraszkot vontatnak.

Eleiben sok fő népek jövének,
Nagy tisztességet Királynak tevének,
Király udvarlói elkészülének,
Minden tarcs nélkül így eleredének.

Bátorságát Császár és Pápa hallák,
Isten vagyon véle róla azt mondák,
Király dolgán igen csodálkozának,
Jó válaszát köszönék mint fioknak.

Az Király Morvába hamar beszálla,
Sok várast, várakat ő elrontata,
Slesiát és Slasaniát dúlatá,
Csehországban az husztokat vágatá.

Tudós bölcseket véle visel vala,
Kit fegyverrel kit igírettel hajt vala,
Jó része Csehországnak meghóldola,
Alamotzban megkoronázták vala.

Igyeközék hét esztendőt husztokkal,
Podebradi Györggyel az ő ipával,
Együtt hadakozik az ő hadával,
János Érsek elárulá társival.

Az Királynak hívei ezt megírák,
Urak Kasmirt nagy erővel behozták,
Nittra várat néki kezében adták,
Azon vannak hogy ott megkoronázzák.

Megbúsula Cseh országból indula,
Nittra körül Lengyelökre indula,
Ki nem szálladhata az mind meghala,
Nittrából Kasmír éjjel elszallada.

Pusztaságát földének igen száná,
Szép haddal Kincstartó Istvánt bocsátá,
Igen megfenyíté és parancsolá,
Lengyelországban bosszúját állaná.

Olly haraggal jár benn Lengyelországban,
Mindent éget, töret, ölet utában,
Kasmír hallá, gyüle, szálla táborban,
István kit megíra hamar Budában.

Lengyel, Tatár, Mazúr, Muszka, Prusz vala
István utát Kasmír Király megállá,
Kasmír hadát mihelt Mattyás meghallá,
Nagy sietve hada után indula.

Olly hamar Kincstartóhoz Király juta,
Kit Lengyel had csak ingyen sem vár vala,
Lengyelekkel a Király szembe szálla,
Erős harcon sok fő Lengyel meghala.

Nagy sok foglya esék hamar Királynak,
Élését elfogá Lengyel tábornak,
Hagyá Király, köz foglyot ne fogjanak,
De mindent jobb felől arcul vágjanak.

Jegyezve ők úgy elbocsáttassanak,
Mikor mosdnak eszekben jut mondhassák
Mattyás Király hadát ők közel látták,
Azok is hihessék kik tőlek hallják.

Csoda igen Lengyelek veretének,
Mattyás Királlyal szörzésben esének,
Erős kötést békességről tevének,
Kit jámborul ők beteljesítének.

Az két Király köztek igazodának,
Falujában urak el-beszállának,
Mattyás Királynak konyhákat gyútának,
Kasimir Királlyal ők vígan lakának.

Sok hadi szerszámán Mattyás Királynak,
Lengyel urak ugyan elálmélkodnak,
Sok szép arany, kövén igen csodálnak,
Asverushoz magyarok hasonlítnak.

Egy levelet hozának azonközben,
Egy új várat Fejérvár ellenében,
Török Császár rakatott erősségben,
Sabac neve Szerém vagyon veszélben.

Táborának ottan dobot üttete,
Kasimirtól búcsúzék Király erede,
Szent Simon napjára Szegedre ére,
Tisza mellett Király mind alá méne.

Csoda nagy veszélben Király hada vala,
Mert nagy erős idő rájok indula,
Tisza, Duna vize befagyott vala,
Erős hidegtől sok ember holt vala.

Az Sabacban jövését érzik vala,
Árka vízzel teli befagyott vala,
Szent András napján eljuta, megszállá,
Ezernégyszázhetvenötben lött vala.

Szörnyen kezdé Sabac Várat lőttetni,
De az álgyús ritkán kezde találni,
Király látá igen kezdé dorgálni,
Mi oka, hogy port s golyóbist így veszti.

Illyen álnak Pogán az ő dolgában,
Ezer forint minden esztendő számban,
Jakabnak jár Császártól alattomban,
Király olasznak szóla nagy haragban.

Meg lásd Jakab ha te szánod Sabacot,
Én majd kettő törötem te tagodat,
Az álgyúban tollyatlak te magadat,
Megtalálom én majd veled Sabacot.

Igen megijede Jakab hogy hallá,
Az álgyúhoz esék, igen talála,
Mindönikkel Sabac várát találá,
Szertelenül falát bástyáját rontá.

Rettenetes Király ostroma vala,
Éjjel-nappal hatod napig vítatá,
Király berohana, sok török hala,
Nagy gazdagságot várból kihordata.

Ím nyereség közt két hordókat hozának.
Kin pecsétök vala Velencésöknek,
Számszérig nyilakkal rakva valának,
Király látá ezt, monda az uraknak.

Tudjátok Velencésök fogadását,
Hogy csak nekem tartják tű jámborságát,
De lám semmi nép nem állja meg szavát,
Ez nyilaknak bizony megvészem árát.

Elhányatá földig Sabac kőfalát,
Égetteté tőből Sabac rakását,
Peter Gasszára indítá fel hadát,
Hogy megbüntesse Velence várasát.

Nagy hamar híre lőn ebben várasnak,
Röttenének, róla tanácskozának,
Huszonnégy vén személt válogatának,
Királyhoz táborban kik bocsáttatának.

Termetök vénséggel igyenlő vala,
Szép fejér ruhájok, szakállok vala,
Térdre Király előtt leestek vala,
Illy nagy szép könyörgéssel szóltak vala.

Az Úr Isten az ki vagyon Mennyekben,
Az viseli felségödet igyében,
És ez földet adta az te kezedben,
Ostora vagy Istennek büntetésben.

Velencének dolgát felséged érti,
Tengerökön ő életit keresi,
Némellyünket az víz messze elveti,
Kit vízben veszt, kit Pogán kézben viszi.

Igen kár ki út felön borsóját veti,
Ki ott megyen, vélte azt ki nem tépi,
Néha gazda csak magvát sem veheti,
Felségödet tudjuk, hogy ezt jól érti.

Tudjuk te felséged ellen vétköztünk,
Hordón látta felséged pecsétünket,
Alázva könyörgünk ez nagy vétkünket,
Megbocsássad, vegyed mi hűségünket.

Ritkán vagyon olly ember ez világban,
Ki szokott sokat adni sommájában,
Csak békével maradhatna házában,
Illy nagyot hoz kételenség világban.

Ez az oka mi nagy fizetésünknek,
De könyörgünk Istenért felségednek,
Tégy kegyelmet nyomorult özvegyeknek,
Szegény árváknak törődött vénöknek.

Sőt más ellen ótalmunknak reménlünk,
Mi egymáson mi lehet sommát szedünk,
Felségednek kit Budára beviszünk,
Hitöt hűségünkről újonnan tészünk.

Ezön Király szüve igen megesék,
Mert nagy igaz mint az vénök beszéllék,
Az Királytól lőn nékiek kegyelmek,
Rövid szóval lőn illyen feleletek.

Tészem az jó Istenért ezt veletek,
Igaz legyen mire nékem feleltek,
Szent György napig engem Budán megleltek,
Ottan választ tészek mindenről néktek.

Vidulának olaszok, búcsúzának,
Az Királlyal szép hadak indulának,
Ez országban nagy vígan beszállának,
Üdő múlván Szent György napra jutának.

Jövének Velencésöktől Budában,
Egy török követ is juta azonban,
Sok vendég nép az Király udvarában,
Az töröket hívatá be az várban.

Csoda módja követség hallgatásban,
Széki magas öltözve gazdagságban,
Követségöt nem hallgat ő hazában,
Juta követ eleiben azonban.

Törökek mind szép renddel megállának,
Fejök hajtva sok szép jót mutatának,
Szóla az uraknak, hogy hallgatnának,
Ő ne lenne oka, ha romlanának.

Ottan Csausz követségöt elkezdé,
Győzhetetlennek az Császárt nevezé,
Csauszt megriasztá, másutt kezdené,
„Igazat mondj, mert azt nem izenhetné!”

Renddel követségét még azon kezdé,
Király megharagvék igen riaszta,
Medve módra szeme vérben fordula,
Ajakát harapá vére csordula.

Rajta Csausz látá ugyan elhala,
Többet a Királynak szólni nem tuda,
Nadrágból meleg sós víz kifakada,
Más dolgát is ő elbocsátta vala.

Ezt hogy látá Király el ki cógatá,
Gazdájának Parlagi Györgynek hagyá,
Az szálláson mint egy foglyot tartaná,
Négy esztendő múlva haza bocsátná.

De olasz követök elő állának,
Drága Cristal pohár széket hozának,
Nagy szép szókkal bemutaták Királynak
Király meg sem köszöné Olaszoknak.

Íme tőlök az ivegöt elfogák,
Király hagyá, hogy Pohárszékre raknák,
Olaszokat az ebédre behínák,
Titkon Király meghagyá két ifjaknak.

Ím harmad tál étket mikor elhoznák,
Pohárszéknél ketten öszve kapjanak,
Üstök vonva egymást arcúl csapdossák,
Pohárszékre dőljenek, eltaszítsák.

Törjétek el kristált padimontomon,
Harmad tál étek hogy volna asztalon,
Ifjak ketten egymást ragadák torkon,
Pohárszék zöndüle padimontomon.

Ímé Cristál zöndüle mind eltörék,
Az Olaszok nagy sommára böcsülék,
Király szóla az cserepét ki vetnék,
Törött állat, cserepe sem jó ennek.

Asztalt kapák meg helyére állaták,
Szép arany kupákkal gyorsan megrakák,
Kevés múlván ismeg azon két ifjak,
Meg öszve veszének egymást forgatják.

Meg az Pohárszékre ketten dőlének,
Pohárszék eldőle, kupák törének,
Király monda kupák felszedetnének,
Noha törött cserepe is jó ennek.

Sok vigasággal lőn Király ebéde,
Harmad napon olasz követ könyörge,
Hazól jöjjön, Király nékik izene,
Ezzel követ Velencében beméne.

Tanácsokban bölcs olaszok megérték,
Hogy Királynak nem kell üveg ajándék,
Drága arany Pohárszéket szerzének,
Ki mellett nagy sommát ismeg küldének.

Rövid időn még Budában jutának,
Csügg az kezök nagy szépséget hozának,
Hazól jöttek jó válasszal járának,
Király hűségében holtig állának.

Egy részét Csehországnak Mattyás bírja,
De jobb részét Podebradi György bírja,
Podebradit az Pápa megátkozá,
Hogy Vikleff János szektáját tartaná.

Nám egy vitéz fia Victorinus vala,
György nagy néppel fiát feltámasztotta,
Azt erősen néki megparancsolta,
Fridericusra Bécset hogy megszállja.

Nagy erővel Victorinus eljuta,
Bécs várasát az Császárra megszálla,
Nagy szertelen Bécset töré, vítatá,
Császár röttene, Mattyásnak írata.

Vegyed kérlek Attyafiuságomat,
Tudom kárát miattam országodnak,
Megfizetem én te Királyságodnak,
Hittel fogadlak én Attyámfiának.

Azon kérlek hogy most mindent elfelejts,
Ily nagy szükségemben engem megsegíts,
Az Római szent Egyházat gyámolíts,
Ez nyavalyámból engem megszabadíts.

Semmit nem múlata Király, készüle,
Nagy erővel segítségre siete,
Victorinus hallá, igen röttene,
Bécs alól elszálla, Morvába méne.

Az Király eljuta, Bécsnél megszálla,
Császár Mattyást oly nagy vígan fogadá,
Három jeles dolgot végeztek vala,
Kiről levél köztök hittel költ vala.

Rátámadást egymásra egy fél se tenne,
Az ország káráért százezer arany lenne,
Császár azt két esztendőben letenné,
Ötvenezerét mindjárt megfizetné.

Császárnak egy húgát Királynak szerzék,
Beatrix Asszonnyal Király esküvék,
Attyafiúságokat erősíték,
Ez harmadik végezés lőn közöttök.

Ím az Victorinus Taborban vala,
Fridericus azon igen fél vala,
Hogy ha Mattyás Király haza indulna,
Victorinus ottan reá rohanna.

Sok szép szóval az Királyt arra bírá,
Hogy hadával menne Victorinusra,
Verje meg azt, menjen be országába,
Foglalja az királyságot Prágába.

Sőt még én is veled adom népemet,
Ugyan bírjad őket mint tieidet,
Ha több nép kell, megtöbbítem népemet,
Mert úgy tartlak mint édes gyermekemet.

Az Király nagy haddal ottan indula,
Hamar Victorinussal szembe szálla,
Victorirıus igen megröttent vala,
Erős helyre magát beásta vala.

Bátorsága nincs, igyére gondola,
Alattomba Friderikhöz bocsáta,
Hamar véle békességre ment vala,
Semmit ebben az Mattyás nem tud vala.

Az Királlyal Császár népe mely vala,
Császár hamar visszahívatta vala,
Haragjában Király haza indula,
Erős dúlást Csehországban tött vala.

Csak hamar az kötés köztök megbomla,
Mert Frideric semminek meg nem álla,
Podebradi György fiastól meghala,
Cseh Királyság az Mattyásra marada.

Hozá Beatrix Asszont haza Budába,
Csak fortély nem esék rajta útába,
Mert Frideric megleseté útába,
Hogy zsákmányt tétetne Király javába,

De hamar tudtára esék Királynak,
Eleibe siete mátkájának,
Nem telheték kedve Fridericusnak,
Így hálálá meg jó tettét Mattyásnak.

Esmét köztek frigy levelet szörzének,
Sok ideig békességben levének,
Király hadat hirdete ő népének,
Hogy házára menjen az Machumetnek.

Bács megyében Király táborba szálla,
Szántalan sok hadi szerszáma vala,
Huszár, gyalog és fegyveres nagy hada,
Ezt Machumet kím által érti vala.

Ezön Machumet igen megröttent vala,
Hadával az Király Szerémben juta,
Postán az Királynak megírták vala,
Hogy Friderik Császár Posont vítatja.

Láss mely igen Király ezön búsula,
Machumet követe jötten jő vala,
Frigyet jó hit alatt ő követ vala,
Machumettel Király frigyet tött vala.

Lám az frigyben köztök így végezének,
Írassanak meg határban az végek,
Annál beljebb egy felől se menjenek,
Erről két fél hitlevelet vevének.

Az végeket mindkét felől beírák,
Pecsét alatt azt egymásnak iktaták,
Az Törökek ezen hálát adának,
Mert ez lött dolgokról bizonnyal írnak.

Törökök Király indulatját hogy hallák,
Minden kincsét Császárnak vízre rakák,
Siriában Tengeren túl szállíták,
Föld népe fút az fő népek bódultak.

Mihelt látá Király Császár frigy levelét,
Felemelé égben az ő két kezét,
Tudója vagy Isten látod szüvemet,
Hogy nem szomjúhoztam Keresztyén vérét.

Vala gondom az hitetlen Pogánságra,
Segítségeddel hogy menjek házokra,
Véget tészek vala császárságokban,
Vagy vég leszen vala királyságomban.

Néköd legyen Úr Isten tudásodra,
Földi fejedelmek mind tudtotokra,
Vala hadam Keresztyénség javára,
Megtérésem ma lészen romlásokra.

Írtak ezernégyszáz és hetvenhétben,
Segítségre siet Posonnak ügyében,
Hallá német tábor rándula Bécsben,
Király juta, szálla Német helyében.

Csakhamar Posonnál Dunát hídlatá,
Köpczent, Leán Várat igen vítatá,
Hamburgot lőtteté, igen vítatá,
Az benne valókat mind levágatá.

Igen röttenének sok erős házak,
Sokat bennök Királynak megadának,
Claustrenburgon körül sokat dúlának,
Égetének, sok embert levágának.

Oly kegyetlensége vagyon hadának,
Megváltozott természeti Mattyásnak,
Kegyességről dühösségre fordultak,
Mert nagy paranccsal meghagyá hadának.

Ne legyen választás semmi személyben,
Gyermeköket felhányják hegyes tőrben,
Ifjak, vének meghaljanak egyemben,
Meghal érte ki nem jár híven ebben.

Erős Télen a vizek beállottak,
Puszta Marheknál hadára Császárnak,
Estve Király seregi indulának,
Virradtára Marhek alá jutának.

Szerencséje Királynak nagy lött vala,
Várasból előszer ki mentek vala,
Kiket Király útban tapasztalt vala,
Váras előtt mind levágatta vala.

Hágatá meg környül Váras kő falát,
Mert lőn vesztök kik állának fal alatt,
Mind levágatá az benne valókat,
Elhányatá sok helyön Váras falát.

Ím az Duna, Mura mellett valókat,
Elrontatá szép kulcsos Várasokat,
Sok helyen utába Frideric hadát,
Gyakran veri, hol égeti táborát.

Indula Stiriában táborával,
Német Újhelt vítatá álgyúival,
Sanyargatá, lőtteté sok ostrommal,
Újhelt megadák Királynak jó móddal.

Nagy kegyelmet tőn Király az Várassal,
Építtete törésit hamarsággal,
Meg takará sok éléssel szerszámmal,
Bécs felé indula Király hadával.

Claustromburgot Király megszállá, vévé,
Kanisait benne hagyá képébe,
Véle hagya egy falkát ő népébe,
Duna útát megőrizze hűségbe.

Új Bécs alá Király hadát szállitá,
Ezernégyszázhetvenkilencben vala,
Pünkösd havának huszad napján vala,
Erős harcon kétfélben sok meghala.

Erősen új Bécset kezdé lőttetni,
Sem porát sem globissát nem kémélli,
A bélsők is sok álgyukat kiszórni,
Emberöknek tetszik föld menny röngeni.

Nagy sűrőn gyalog nép mind körül fekszi,
Puskával számszéríggyel kőfalát lövi,
Belsőfél is lövést ugyan kitölti,
Mind az kétfél szemben egymást úgy lövi.

Előtte két kaput be nem zárták vala,
Álgyúk torka onnat kiszolgál vala,
Közel ember reá nem mehet vala,
Váras körül gyakran harcolnak vala.

Csattogás kiáltás köztök nagy vala,
Király hada nagy gyakran felyül vala,
Váras harcolóit bevágják vala,
Nyughatatlan éji nappal kétfél vala.

Immár két esztendőben fordult vala,
Királynak Szerémből megírták vala,
Török Császár a frigyet megbontotta,
Nesztert, Killiét egyszer s mind megszállotta.

Az követ Királyhoz még oda juta,
Két végházat Császár addig elronta,
Ezen Király erősen megbúsula,
Machumetnek ő hitire írata.

Megküldtem tenéked hamis hitödet,
Én nem tuttam embertelenségödet,
Küldd meg nékem írásom, pecsétömet,
Oka te vagy, hogy megvonom beszédömet.

Vivék Király levelét az Császárnak,
Az Machumet látá, íra Mattyásnak,
Köszönetit szomszéd Attyafiának,
Illyen szóval írata az Királynak.

Én nem értem okát indulásodnak,
Leveledben írsz te állhatatlannak,
Okát nem értem te nagy haragodnak,
Mert nem vétöttem mint jó barátomnak.

Renddel házaid mind beirattanak,
Lásd meg őket békével maradtanak,
De ez négy házakat bele nem írták,
Deák bűne hogy ők meg nem találták.

Galambotz és Nester Fejérvár vala,
Killie, Orsva, ez négy szép végház vala,
Kiket Machumet megvétetött vala,
Frigy kötést Királynak megküldte vala.

Elő hozatá az Császár levelét,
Kiből mind megérté maga mentését,
Felszakasztá Király ő frigy levelét,
Nem lelé írva benne házak nevét.

Nagy haragja lőn az Péter érsökre,
Hívata gyorsan Papot eleibe,
Az levelet adá érsök kezébe,
Ez kié az írás tégy választ erre.

Sőt az érsök látá nem tagadhatá,
Király előtt csak vállát megvonítá,
Király az érsöket megfogattatá,
Éjjel titkon gyertyával kénoztatá.

Az érsök kénjában ottan kisüté,
Egy Temlő Ozporaját Császár küldte,
Szörzett dolog volt, azt azért mívelte,
Hogy a négy házat ő be nem jegyzötte.

Ravasz az pogánnak ő álnakságát,
Szín alatt tartotta csak barátságát,
Tartóztatá csak két ok meg az Királyt,
Hogy meg nem öleté ő a szent latrot.

Gyóntó confessora mert néki vala,
Másik az pap, ölés tilalmas vala,
Árva várában őt vitette vala,
Örök tömlecre ott vetette vala.

Új Bécs dolgában azért el jár vala,
Öt esztendőre immár fordult vala,
Az Várast éhséggel meg nem hajthatá,
Királynak csodája ezen nagy vala.

Íme Király magában megismeré,
Bécset csak földi erő meg nem venné,
Vizi erejét igen megbővíté,
Dunán utát Bécsnek fogá, elvevé.

Tőn fogyatkozást ezzel a várasnak,
Bécsben való igen megszorulának,
Sokan éhség miatt halni fogának,
Vékonyodék nyakok, nem harcolhatnak.

Ím az Varga várban új nép érkezék,
Királynak abból is nagy gondja esék,
Azok Király népét kapdosni kezdék,
Hol éjjel hol nappal sok harcok esék.

Azon Király oly igen megbúsúla,
Harc alatt Bécsbe is bemennek vala,
Könnyű terhel élést beejtnek vala,
Erős harccal Várasban mennek vala.

Majd fél esztendeig ez mind így tarta,
Király népének nagy karára vala,
Szent Iván éjjelére juttak vala,
Király Varga várára készült vala.

Nagy készülettel az Varga váriak,
Az Bécsben valókkal az éjjelt hatták,
Király hadára éjjel rohanjanak,
Ha vesztik is ők Bécsben beálljanak.

Ostromhoz estve Király készül vala,
Varga várát hogy éjjel megostromlja,
Az várbeliekkel egyben találá,
De azokat mind levágatta vala.

Rémülének hogy hallák várbeliek,
Illő fillő bennek szállada, megverék,
Nagy sok lámpást az Várból kitevének,
Mert magyarok környül megzöndülének.

Igen kevesen az Várban valának,
Király zászlóját adá Lökös Pálnak,
Népe előtt fokra vigye ostromnak,
Azért nagyot igíre Király Pálnak.

Csoda szörnyű zöngéssel kiáltással,
Mennek ostromnak nagy sok lajtorjákkal,
Fokra hága Pál, Király zászlójával,
Térdét Pálnak megsérték egy dárdával.

Íme az Magyarok berohanának,
Erős várhoz csak nagy könnyen jutának,
Az benne valók mind levágatának,
Vár épülési mind elrontatának.

Ada nagy hálát az mennyei Úrnak,
Jámbor Király, vitéz Kállai Pálnak,
Túrt és Varsánt adá jó szolgájának,
Király szerencséjén igen csudálnak.

Már hat esztendő ebben forgott vala,
Bécsben község igen megszorúlt vala,
Éhség miatt az nép leomol vala,
Az profánt Mester is éhözik vala.

Rínak sírnak minden népei várasnak,
Nagy óhajtva szólnak az porkolábnak,
Várast adjuk az hatalmas Királynak,
Ily nagy szörnyű éhséggel ne haljanak.

Ezön szüve porkolábnak megesék,
Látá Friderikhoz is nem bízhaték,
Király táborához sok cseh érközék,
Kik újonnan Bécset megkörnyéközék.

Fokát Bécsnek nagy sürőn lövik vala,
Senki belöl ki nem tekinthet vala,
Porkoláb az Várast megcirkáltatá,
De ő élést benne nem találhata.

Renddel az Várast eskütnie fogák,
Gazdagának háza héját meghányák,
Semmi élést sohól nem találhatnak,
Láták, hogy éhel immár meghalnának.

Erről tanácsokban sokat szólának,
Kegyelemért Királyhoz bocsátának,
Kegyelme lőn Királytól az Várasnak,
Sem fejök, marhájok nem bántatnának.

Nagy vígan követők Bécsben térének,
Község előtt dolgokról beszélének,
Király kegyelmének mind örülének,
Kapukat mind körül leeresztének.

Az Váras zászlóját hamar levévék,
Király zászlóit törésre felvivék,
Parancsolatját Királynak megérték,
Minden ember házában takarodjék.

Tilták fegyvert házoknál az hól volna,
Semmi fegyvert sohól senki ne hadna,
Mert az kinél megértik az meghalna,
Vár piacán minden ember lerakna.

És fizetett nép köztök az ki volna,
Várasból kimenne, rendben állana,
Az Groff jöjjen ki Király táborában,
Feje esik az ki el nem jár abban.

Tőn zöndülést Váras népe hogy hallák,
Szántalan sok fegyvert Vár piacra hordák,
Váras népe házokban zárkózának,
Hó pénzesök Várasból kiállának.

Vivé az Groff Bécs kulcsát az Királynak,
Térdre esék, kulcsot adá Királynak,
Dob, trombiták harsognia fogának,
Király szép hadai megindulának.

Indula Magyar Balás Drabant haddal,
Az Várast elbamlá szép gyalogokkal,
Renddel állnak utcákon hallgatással,
Fegyveres beméne az Huszárokkal.

Elöl Szapolyai István nagy Urakkal,
Be fogá utcákat Lovag s gyaloggal,
Derék álló sereg Somi Josával,
Tábor kívül állnak Sürő Zászlóval.

Nagy urakkal és az Udvar népével,
Király úgy méne be szép seregekkel,
Hó pénzesök térden állnak kinn renddel,
Királyt várják illyen nagy tisztességgel.

Nagyon csodálkozik Király Bécs dolgán
Felhalmozván sok fegyvere sokságán
Bécsnek erős voltán és sok szerszámán,
Király az Várasban szálla egy házban.

Ada hálát ezön az nagy Istennek,
Mert ő segítségével ura Bécsnek,
Szép seregi táborban kimenének,
Urak Bécsben mind letelepedének.

Megadá szabadságát az Várasnak,
Fizetött nép Groffal elindulának,
Mind marhástól nagy békével járának,
Királlyal az urak vígan lakának.