Gosárvári Mátyás, Mostan emlékezem régi dolgokról (RPHA 1014)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Mostan emlékezem régi dolgokról
RPHA-szám: 1014
Szerző: Gosárvári Mátyás A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Gosarvari, tricesimator Huniadiensis Mathias
Ajánlás: Báthory István ifjabb somlyai
Cím: Régi magyaroknak első bejövésükről való história
Változat:
A szereztetés ideje: 1575-1579 között
Pro domo: Változat:
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. MATHIAS GOSARVARI TRICESIMATOR HVNIADIENSIS FECIT HANC HISTORIAM MAGNIFICHO DOMINO STEFHANOS BATHORE DE SOMLIO IVNIORI COMENDAT CVOMODO GESSIT BELLVM ATILA CONTRA INIMICOS SVOS ET MVLTTOS REGES ET DOMINOS ROeGIONES CIVITATES ADEGIT POTASTATI SVE ET SEDEM HABITABILEM FECIT SCAMBRIAM POSTREMA MORTE REP
Változat:
  • A versnek van akrosztichonja. MATHIAS GOSARVARI TRICESIMATOR HVNIADIENSIS FECIT HANC HISTORIAM MAGNIFICHO DOMINO STEFHANOS BATHORE DE SOMLIO IVNIORI COMENDAT CVOMODO GESSIT BELLVM ATILA CONTRA INIMICOS SVOS ET MVLTTOS REGES ET DOMINOS ROeGIONES CIVITATES ADEGIT POTASTATI SVE ET SEDEM HABITABILEM FECIT SCAMBRIAM POSTREMA MORTE REP
Kolofon: A versnek nincs kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Árpád vala fő a kapitányságban (RPHA 0101)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 82SZ
Terjedelem: Terjedelem: 261 versszak
Irodalmi minta: Gáspár Heltai: Chronica
Gáspár Heltai: Chronica
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Felekezet: 100% világi (4 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part]

Mostan emlékezem régi dolgokról,
Magyaroknak első kijövésekről,
Idejekben való fejedelmekről,
Mint viseltek gondot ő életekről.

Akkor írtak esztendő forgásában,
Urunk születése után ennyiben,
Háromszázhetvenhárom esztendőben,
Scithiából lőnek ki indulásban.

Tudatlan dologra magyar nép vala,
Sem szántást, kapálást nem tudnak vala,
Csak vadászásokkal mind élnek vala,
Isten eszközt dolgokban adott vala.

Hogy nagy gyakor vadászást tésznek vala,
Egy szarvast vadászok találtak vala,
Más határig űzték, kergették vala,
Előttök az vad elenyészett vala.

Íme, ott az földet láták, kedvelék,
Az ő földeknél szirosbnak ítílék,
Vissza térvén vadászok megbeszéllék,
Mely drága, jó, sziros földet leltenek.

Azt hallván lakos népek indulának,
Minden házok népével eredének,
Sziros földre vadászokkal érének,
Scithiából akkor így kijövének.

Sőt, amely nép akkor azt lakja vala,
Alanusoknak őket híják vala,
Magyarok kikkel áldoztanak vala,
Némellyet rabságra tartottak vala.

Gottusok szomszédságokban lakoznak,
Kikre magyarok reájok támadnak,
Kegyetlenséggel rajtok cselekednek,
Semmi kémilést köztök nem mívelnek.

Ott köztök hadnagyokat rendelének,
Hat fő személt köztök el választának,
Belát, Kadicsát, Csevát ő előttek,
Ceménnel Atillát, Budát hadnagynak.

Szép végezést egymás közt végezének,
Száz és nyolc nemzetségből választának,
Tízszer százezer embert számlalának,
Többet nyolcezernél kit olvastanak.

Az közt egy ítélő mestert szerzének,
Isten nevére törvént rendelének,
Fejenként akaratjából községnek,
Egy véres tőrt hordozának közöttek.

Róla parancsolat nékik adaték,
Valamely rend ezekre nem hajlanék,
Mindenött közöttök meg hírelteték,
Tőrrel annak teste ketté vágatnék.

Valának egyenlő jó akarattal,
Egyik az másikhoz nagy szeretettel,
Látván, hogy volnának ily nagy erővel,
Elhivék magokat nagy merészséggel.

Az bessusokra és rotenussokra,
Az fejér és az fekete kunokra
Indulának, menének hatalomba,
Dacia, Sarmatia hozzájok hajla.

Rotenusok rájok nem támadának,
Az bessussok is melléjek hajlának,
Pannoniába mikor be jutának,
Az Tisza folyóvíz mellé szállának.

Ím mikor ezt Herman király meghallá,
Ki vala az gottussoknak királya,
Scithiából nagy sok nép kijött volna,
Pannoniába beférkeztek volna.

Tanácskozék, mint állhatna ellenek,
Kikre király sok néppel gyülekezék,
Kezdett dolgokat véghöz nem viheték,
Hirtelen király világból kimúlék.

Rend szerént forgatják előmenteket,
Ez világon minden bátorságokat,
Látják s tudják az ő sokaságokat,
Igyekeznek venni több országokat.

Indulának beljebb Pannoniába,
Macrin fejedelem lakóföldében,
Sok nemzetség lakik birodalmában,
Német, olasz az ő hadnagyságában.

Csendességgel országát Macrin bírja,
Misiát és Pannoniát ő bírja,
Traciát, Tótországot is mind bírja,
Macedoniát is éppen mind bírja.

Ez mégsem ér semmit az magyarokkal,
Noha sok országot bír gazdagsággal,
Egyetértnek ketten Deitrich vitézzel,
Németországnak fő kapitányával.

Sietséggel irata az Deitrichnek,
Sokasága nagy vólna magyaroknak,
Deitrichhel sok németek indulának,
Pannoniába Macrinhoz jutának.

Igen nagy sok néppel erőssé lének,
Viadal dolgáról ők végezének,
Magyarokkal mely helyen ütköznének,
Vagy az Dunán ha ők által kelnének.

Mikor ezekről ők tanácskoznának,
Egyik s másik mi tanácsot adának
Buda mellett, ellene Scambriának
Magyarok az Duna mellé szállának.

Az Dunára sok tömlőket szerzének,
Harmadát meghagyák ő táboroknak,
Nyugodalmok lenne addig azoknak,
Tömlőn által úszának viadalnak.

Tudatlanok Macrin s Deitrich dolgokban,
Mind népestől alusznak bátorságban,
Semmit nem tudnak magyarok dolgában,
Hogy megüssék táborokat hajnalban.

Oly hirtelen megüték táborokat,
Mert nem hitték véletlen veszélyeket,
Mindenüt széllel vágják, ölik öket,
Veszteg fekve bennek ölnek nagy sokat.

Romaiak busúltak, kiáltának,
Ki hova lát, mindenfelé futosnak,
Szászok, németek s romaiak halnak,
Magyar hadnagyok erőssen forgódnak.

Hul közzülek kik elszállattak vala,
Potentia városban fúttak vala,
Két hadnagy is akkor elszállott vala,
Magyarok egy völgyben állottak vala.

Vetik, hányják szerencsétlenségeknek,
Romai két hadnagy kárvallásoknak,
Oly nagy szégyennek tartják ezt magoknak,
Hogy ily szerencséjek lött magyaroknak.

Nem engednek szerencsétlen vóltoknak,
Végezék, érette bosszút álljanak,
Avagy mind fejenként oda vesznének,
Magyar ellen sok légiót szerzének.

Igen magyarok elfáradtak vala,
Mert sokat víttanak s úsztanak vala,
Romai had viadalhoz kész vala,
Az magyarok is készen várják vala.

Az nagy két derék had egyben roppona,
Regtől fogván estveiglen mind tarta,
Végre az magyar igen meg lassula,
Mert azelőtt mind elfáradtak vala.

De látván magyarok veszedelmeket,
Futással bizonyiták ő dolgokat,
Duna felé igaziták utokat,
Tömlőn alig kapák ő táborokat.

Igen sokan veszének mindkét félben,
Kétszázezer vesze romaiakban,
Viszont tízezer vesze a szászokban,
Százhuszonötezer az magyarokban.

Ennyi számtalan nép vesze két félben,
Egy hadnagy is vesze az magyarokban,
Cseva, ki jó vala vitézségében,
Elesék nagy kemény viadaljában.

Nem késvén romaiak indulának,
Táborokkal más felé költözének,
Magyarok sokaságától félének,
Tanácsból végezék, hogy elmennének.

Sőt, ha esmet magyarokkal megvívunk,
Nem lészen ő ellenek diadalmunk,
Békességgel előttök elmehetünk,
Tholnára nem sok ideig feljutunk.

Ím, ezt mikor magyarok látták vólna,
Ellenségek előttek elment vólna,
Had vítta helyre által mentek vala,
Magyarok testét eltemették vala.

S megtalálák testét Cseva vitéznek,
Szép koporsót nékie építének,
Márványkő oszlopot hasára tőnek,
Örök emlékezetre kit szerzének.

Félelmek magyaroknál már nem vala,
Hogy romaiak elmentenek vala,
Bátor kedven magokat hitték vala,
Két Pannoniára közölnek vala.

Elindulván Dunán által kelének,
Nagy hadat válogatván eredének,
Pannonia országban beérének,
Tholnára Bécs ország felé menének.

Csak hamar hírek lőn romaiaknak,
Hogy magyarok rájok felindúltanak,
Tűzzel, vassal ily szándékkal mennének,
Hogy végső viadalt ők mívelnének.

Igen víjjunk vagy mindnyájan meg haljunk,
Pannoniáért mind halált szenvedjünk,
Vagy romaiakat innét ki űzzük,
Hogy miénké tehessük, azt míveljük.

Táborát Macrin érté egybe gyűté,
Magyarok szándékát nékik jelenté.
Viadalhoz minden népét készíté,
Ellenék nagy szép seregeket szerzé.

Hamarsággal két had egyben ütközék,
Nagy viadalt egymással tartnak, vesznek,
Kiáltván magyarok igen öklelnek,
Sürő nyilat romaiakra lőnek.

Az viadal reggel kezdetett vala,
Kilenc óráiglan mind víttak vala,
Romaiak igen fáradtak vala,
Magyarokhoz képest mert kevés vala.

Nem kezdének romaiak víhatni,
Rendben verék egymást, kezdének menni,
Az magyarok ellen mint hátat adni,
Magyarok vitéz módra forgolódni.

Csuda hamar esmet visszatérének,
Magyarokkal újobban ütközének,
Sokan két félben akkor is veszének,
Végre rómaiak megveretének.

Homlokában nyilat belőtték vala,
Deitrich hadnagy fejét találták vala,
Homlokában Romában vitte vala,
Macrin viadalban elveszett vala.

Így méne be Deitrich ő hazájában,
Nyílnak vasát hordozá homlokában,
Magyarok innét nevezték ily szóban,
Halhatatlan Deitrichnek vastagságban.

Sok nyereséggel magyarok járának,
Nagy vérontással diadalmot vőnek,
Két fő hadnagy magyarokban veszének,
Negyvenezeren bennek elveszének.

Tőnek hálaadást az nagy Istennek,
Hogy Pannoniát adá őnékiek,
Csak bánkódnak veszésén hadnagyoknak,
Helt rendelének ő temetéseknek.

Oly bánattal Belát s Kadicsát vivék,
Koporsóval testeket eltemeték,
Kajász völgyében Cseva mellé vivék,
Kő oszlopnál tisztességgel temeték.

Róllok bizonnyal nagy bánatot tőnek,
Hadnagy társi oly igen keseregnek,
Atilla, Cemény és Buda bánkódnak,
Három fő ember halálán óhajtnak.

Igen nagy árvaságban maradának,
Hadnagyok kevés vagyon, gondolkodnak,
Közzülök egy fő embert választanák,
Ki lenne mind fejek egész hadoknak.

Az ő bejövéseknek idejében,
Huszonnyolc esztendőbe fordulásba,
Megnyugodának ők Pannoniában,
Mely nagy vérontással juta kezekben.

Mikor írtak esztendő forgásában,
Urunk születése után ennyiben,
Az négyszázban és az egy esztendőben,
Itt magyarok lőnek telepedésben.

[part "SECVNDA PARS"]

Megmondom magyaroknak fejedelmét,
Az jó Atillának fő hercegségét,
Ez világon néki jó hírét nevét,
Mint viselte magyarok tisztességét.

Az üdöben az hercegség nem vala,
Kapitánság, hadnagyság köztök vala,
Azok is igen elaggottak vala,
Kapitánságból kifáradtak vala.

Gondolkodván egymással végezének,
Atillát kiálták fejedelmeknek,
Köz akarattal első fő hercegnek,
Kire közönséggel mind készek lőnek.

Nagy jó neven vive végezéseket,
Előttek elkezde szép beszédeket,
Megköszöné az ő tisztességeket,
Oktatja, tanítja szép seregeket.

Íme, nagy felszóval mind kiáltának,
Isten adjon szerencsét Atillának
És hosszú életet fejedelmünknek,
Viselhesse gondunkat, magyaroknak.

Fejenként böcsüljük, őtet tiszteljük,
Atillának mindnyájan meg esködjünk,
És hűséggel engedelmesek legyünk,
Urak, hercegnek dicsíretet tegyünk.

Igen kérik, intik ezen Atillát,
Hogy küljebb terjessze ő birodalmát,
Mindnyájan azon igírék magokat,
Mellette nem szánnák fáradtságokat.

Csendességgel hallgatá beszédeket,
Atilla jóvá hagyá intésseket,
Elrendelé minden birodalmokat,
Mindenekben jóra az ő dolgokat.

Hamar egybe gyűjte sok mestereket,
Kikkel tarta erről sok tanácsokat,
Mint rendelnének hadi szerszámokat,
Tábor avagy nagy szép sereg bontókat.

Ott szerzének szép hadi szerszámokat,
Csudálatos tábori eszközöket,
Kivel rontsák ellenségek várasit,
Akkor kezdék csinálni sátorokat.

Dicsírék mindenben tudományokat,
Hamar csinálának szép sátorokat,
Sűrőn felvonának szép sátorokat,
Kikkel ékesíték ő táborokat.

Oly szép móddal tábor dolgát rendelék,
Felvonván sátorok oly szépen tetsznek,
Mint egy útcás váras, olyannak tetsznek,
Atilla sátora közböl vonaték.

Meglátván azt ellenség, csudálkoznak,
Szép sátorja, táborja magyaroknak,
Nagy sok gazdagságán az Atillának,
Sok hadi szerszámokon magyaroknak.

Igen nagy szép sátora néki vala,
Tiszta aranyból, selyemből szőtt vala,
Drága gyöngyei környül fűzetve vala,
Elefánt tetemmel ékesített vala.

Nagy szép sátora más bársonyból vala,
Ez is gyönggyel környül megfűzve vala,
Kők és drága szép ékességgel vala,
Minden dücsőséggel rakodva vala.

Oly nagy szép házakat is csináltata,
Külön ebélő házakat fundála,
Nagy szép tornácokat is alkottata,
Kiket belöl arannyal meg írata.

Semmi fesvénység nincs fejedelemben,
Ajándékoz urakat jó kedvében,
Előhordatá sok arany szépségben,
Mindent ajándékoza örömében.

Túl sok országokból hozzá jövének,
Sok fejedelmek követi jutának,
Hamar Atillától választ várának,
Követek nem késvén elindulának.

Ezen követek csudálkoznak vala,
Kazdagságán elálmélkodnak vala,
Készületi nagy gazdagsággal vala,
Udvara sok néppel bővesült vala.

Fényességgel vagyon nagy gazdagsága,
Követek csudálkozván hón beszélni,
És mindnyájan Atillát magasztalni,
Igen nagy fejedelemnek ítélni.

Haragos tekinteti néki vala,
Kegyetlennek módjáról látszik vala,
Idegenhez igen kegyelmes vala,
Magát mindennel szeretteti vala.

Az ő serege tíz százezer vala,
Ez mindenkor éppen és készen vala,
Más féle serege még külömb vala,
Ifjú népe egynéhány ezer vala.

Ne, mikor héa lött tíz százezerben,
Ifjakból rendelt mast azok helyében,
Sok kézíjas páncélos seregében,
Sok pajzsos és kopjások ő népében.

Oly igen nagy hosszú hajok s szakállok,
Mert mi legyen baratva, azt nem tudták,
Vad és féne természetöknek írják,
Szakállokat, mint mostan, nem ollólták.

Sok pallossal, handzsárokkal bővesek,
Temérdek szőrös bőr fegyver derekok,
Soknak köztök vagyon horgos pozlárok,
Kikkel viadalhoz igen erősök.

Békesség, szeretet egymáshoz vagyon,
Isteni szolgálat, tisztelet vagyon,
Minden dicsíretet Istennek tészen
Kiért Isten is megáldotta légyen.

Atillának titulusa ez vala,
Én, Atilla, ki Bendeguznak fia,
És az nagy Nemrotnak ő unokája,
Ki Engadiban löttem ez világra.

Természet szerént való fejedelme,
Isten kegyelméből hunnok királya,
Médusoknak, gottusoknak királya,
Isten ostora, davosoknak ura.

Helyheztette székit birodalmának,
Buda felett kit hínak Scambriának,
Ott lőn lakóhelye az Atillának,
Melyet választa ő lakó házának.

Ott Atilla nem sokáiglan késék,
Nem tűrheté, erről meg emlékezék,
Régi kárvallásról nem feledkezék,
Az romaiak ellen igyekezék.

Rajta felgyullada bosszúállásban,
Készül rájok menni nagy hatalomban,
Kapitánokat szerze országában,
Kincstartót, bírákat tartományában.

Esmet Budát hagyja gubernatornak,
Bízá országát mint atyjafiának,
Gondját viselnéje addig hazának,
Míg hadakoznejék, ő udvarának.

De nagy sietséggel hadát inditá,
Őmaga is utánnok elindula,
Ellenségnek országára szándéka,
Kiknek határokban mikor bejuta.

Ére romaiaknak határokat,
Megvíve tőlek Misiát s Traciát,
Macedoniát és az Illiriát,
Hozzá hajtá ostrogottak királyát.

Sok számtalan néppel ketten telének,
Sok nemzetséget hozzájok hajtának,
Turringok Atillától zsóldot vőnek,
Ezek által mindent elpusztítának.

Oly kegyetlenséget mívelnek vala,
Útokban dúlnak és pusztítnak vala,
Marcianus császár hallotta vala,
Atilla jövését jól érti vala.

Marcianus császár erről végezé,
Vandalus királytól frigyet kérete,
Persia királytól is frigyet nyere,
Hogy inkább Atilla ellen mehetne.

Légiókat, sok sereget támaszta,
Sok néppel Arnes hopmestert bocsátá,
Atilla seregével hogy meg vína,
Kikre az hopmester hamar el juta.

Igen vínak, kétfelől kiáltanak,
Hopmester forgódik, igen öklelnek,
Szerencse ott szolgála hopmesternek,
Mert viadalban szerencsések lőnek.

Oly igen hopmester magát elhívén,
Hogy győzedelme lőn ő ellenségén,
Erről Atilla gyorsan cselekedvén,
Seregével hopmestert környül vévén.

Ingyen hírmondójok sem szaladhata,
Hopmester mind népestől oda vesze,
Marcianus császár hallá, rettene,
Népe veszedelmén igen búsula.

Veti, hányja élését elfoghassa,
Atilla tábora hogy meg szűkölne,
De császár ezzel semmit nem árthata,
Vissza tére Atilla Scambriába.

Nagy sok királyokat mellé hódlatá,
Kiket sok igírettel hozzá hajtá,
Budának el menét meghagyta vala,
Scambriát építtetné, parancsolta.

Igen szépen addig megépítteté,
Őmaga nevére várast nevezé,
Melyen Atilla igen felgerjede,
Hogy Atillának várast nem nevezte.

Oly módját keresvén megfogá érte,
Budát haragjában azért megölé,
Melyet minden népe igen nehezle,
Atilla esék érte gyűlölségbe.

Róla Atilla okoson gondola,
Népe nehézségét rá érti s tudja,
Nagy szép beszéddel őket vigasztalja,
Engedetlen vóltát öccsének hányja.

Így csendesíté le ő minden hadát,
Vitézek inték ezen az Atillát,
Hogy ne hadná régi kezdett szándékát,
Elébb vinné magyarok birodalmát.

Császárhoz külde álnok követeket,
Valentinianushoz fő népeket,
Kik által kéreté és inté őket,
Vegyék egymásnak jó barátságokat.

Ótalmazzon Isten engemet attól,
Hogy ellennék, császár, barátságodtól,
Nem lészen bántásod az magyaroktól,
Végy nagy tisztességet méltóságunktól.

Mert Theodorickal hadakozhassom,
És ő véle lészen nékem nagy dolgom,
Mert az visigottok vóltak én rabom,
Kit ő földében hívatott ellenem.

Érté császár Atilla ravaszságát,
Hogy csak színnel ajánlja barátságát,
Theodoric neve alatt táborát,
Mint romaiakra vihetné hadát.

Nagy lator Atilla, császár írata,
Theodorikot inté, kéré arra,
Atilla ellen lenne támadásba,
Mert latrabb nincs Atillánál világban.

De hogy értvén Theodoric levelét,
Császár mellé igíré segítségét,
Romaiak mellé minden seregét,
Atilla ellen Császárhoz seregét.

Az gallusok királlya Theodorickal,
Gottussokkal és az hispanussokkal,
Gallussokkal és nagy sok légiókkal,
Valentinianus is romaiakkal.

Tudja, érti Atilla ő dolgokat,
Kiktől meg félelvén tőn bánatokat,
Nagy sok népeknek érté gyűléseket,
És két királyoknak oda mentekét.

Csuda igen forgatja bölcsességét,
Scambriában hirdetteti gyűlését,
Had dolgairól adná végezését,
Urak jóvá hagyák igyekezését.

Veronai Deitrich hozzá jött vala,
Kit ajándékkal hozzá hajtott vala,
Sok fő német urakkal jutott vala,
Kit nagy jó neven Atilla vött vala.

Ott ily tanácsot Deitrich néki ada,
Napnyugat felöl sok tartományokra,
Előszer azokra menne, indúlna,
Mert kevés légiók azokban vólna.

Megköszöné Deitrichnak jó tanácsát,
Szabad nyereségre mindent kiáltat,
Kire nagy sok nemzetségeket hívat,
Szerencsésítse Isten az Atillát.

Oly sok néppel Attila teljessedék,
Segítségül ötszázezer érkezék,
Hadi szerszámoknak és szekereknek,
Végét s hosszát nem látni erejeknek.

De álnokságból íra egy levélben,
Ellenségihöz követeket külde,
Frigyet ellenségitől ha kérhetne,
Mellyet azok hamar vőnék eszekben.

Oly igen Atilla busúla ezen,
Ellensége frigyet véle nem tévé,
Illiria országra azért méne,
Kit haragjában el dúla s pusztíta.

Gyorsan onnat méne Németországra,
Nagy kegyetlenséggel az németekre,
Sok tartományoknak pusztításira,
Suancár országig dúla és pusztíta.

Esmet hamar Rhen vize mellé juta,
Sok tartományokat ott is pusztíta,
Annak után méne még Galliába,
Kit elégettete nagy haragjában.

Sigmond az ország fejedelme vala,
Mely országban Atilla jutott vala,
Constantia várast megszállott vala,
Kit Atilla meg nem vehetett vala.

Sőt nagy néppel Sigmond reá támada,
Atillával az várasnál megvíva,
Megveré Sigmondot, alig szállada,
Előtte Basileába szorula.

Innét Sigmond követeket bocsáta,
Atillától békességet kévána,
Engedelmes néki lenni akarna,
Kegyelmet Atilla nékie ada.

Tovább méne Argentiát megszállá,
Kinek falait mind földre rontatá,
És benne valókat el-le vágatá,
Honnat sok gazdagságot kihordata.

Beljebb méne Rhema várast megszállá,
Azt is nem sok üdő múlva megvívá,
Minden marhájokban zsákmánt hányatá,
Sok községet, papokat levágatá.

Esmet indítá hadát Franciába,
Szép Aurelia várasát meg szállá,
Az benne való nép erössen tartá,
Nem veheté meg, alólla elszálla.

Lőn meg maradása Aureliának,
Nagy pusztulása Franciaországnak,
Ecius fejedelme Franciának,
Segítségét kére romaiaknak.

Lugdunom várasra méne Atilla,
Onnat esmet az Narbon Gálliába,
Egy rongyos remetét ő eleiben
Hozának, kik találták az kőszályban.

Vala néki hosszú haja s szakálla,
Igen rút színe és nagy ábrázatja,
Mondák, jövendő dolgokat ez tudna,
Kére Atilla, nékie mondana.

Meg felele remete Atillának,
Akaratját Istennek magyaráznak,
Nem vagyok, oh, király, én elég annak,
Mert én csak egy szegény vad ember vagyok.

Az Isten akaratját hogy tudhassam,
És szándékát, mi légyen, meg mondhassom,
Én, nyomorék, ki lakom havasokon,
Isten titkját hát hogy magyarázhassam.

Tulajdonítasz bölcsességet nékem,
De az Istent nem esmered, ki legyen,
Az ő mindenhatóságát, mi légyen,
Sok bosszúságot tész, te istentelen.

Ím azért jövendőt mondok tenéked,
Az nagy Isten bírja mind ez világot,
Kezében kapcsolta te hatalmadot,
Birodalmot azért adott tenéked.

Legelőszer így kezde el beszédét,
Hatalmas Atilla, az Isten néked,
Ennyi sok nép birodalmát előtted,
Haragjának tőrét adta tenéked.

Az büntetést te általad rendelte,
Halandó embereket megbüntesse,
Általad igazságát megjelentse,
Mikor akarja, még tőled elvigye.

Csak addig tart rajtad az ő kegyelme,
Míglen jól állsz, Atilla, te tisztedben,
De még is nem vötted azt te eszedben,
Ki légyen az Isten az te éltedben.

Oly kegyetlen vagy te hivatalodban,
Az méltóság ellen az te tisztedben,
Inkább büntetsz te meg az jámborokban,
Hogy nem mint büntetnél az gonoszokban.

Nagy most néked igyed ellenségedre,
Mely lészen tenéked veszedelmedre,
Diadalmod nem lészen ellenségedre,
Te népednek lészen veszedelmére.

Teljességgel nem vész el az te néped,
Ezért, hogy magadat eszedben vegyed,
Az te teremtődet hogy megismérjed,
Ki forgatja szerencsében te ügyed.

Reméntelen lészen az te életed,
Ha az Istent nem féled s nem böcsülöd,
Szeressed az igazságot, kövessed,
Kit ha nem mívelsz, hirtelen halálod.

[part "TERTIA PARS"]

Azon igen Atilla megijede,
Az remete szaván igen rettene,
Parancsola, köztök őrüzve lenne,
Hogy valahova tőlök el ne menne.

Igen hamar áldozatot tövének,
Isteni szolgálatot mívelének,
Kit áldozatjokban meg esmerének,
Szerencsétlen viadalban lennének.

Nem gondola semmit Atilla ezzel,
És az ő népének veszedelmével,
Nárbon Galliához az ő népével,
Szálla Illir folyó vízhez hadával.

Igen nagy két fejedelmek egymással,
Ecius, Theodoric Atillával
Szembe szállottak, vadnak hatalommal,
Viadalhoz készülnek bátorsággal.

Mikoron Atilla meg látta vólna,
Ellenség sokaságán úgy csudálá,
Kin Atilla igen megijedt vala,
Mert harmada hadának másutt vala.

Itt Atillának esék oly nagy gondja,
Soltan ellen népét Hispaniába,
Foglalnia külde nagy hatalomba,
Várja népét onnat szüve szakadva.

Cselekedék Atilla ő dolgában,
Eciushoz külde fő szolgáiban,
Izent, frigyet kéret az ő dolgokban,
Lenne békesség egymáshoz két félben.

Oly ravaszsággal akkor cselekedni,
Ellenséggel ha véghez menne frigyi,
Népe addig érkeznék vissza jönni,
Hispániából hozzája meg jutni.

Sőt Ecius megérté ravaszságát,
Atillának ellene álnokságát,
Nem igíre nékie frigy adását,
Ütközettel kínálá az Atillát.

Semmit viadalunkkal ne múlassunk,
Az nagy Katalauni mezőn meg víjunk,
Az Mars Isten itílje meg mi köztünk,
Birodalmot elválaszt mi közöttünk.

Vagy hogy az birodalom tiéd lészen,
Vagy peniglen romaiaké lészen,
Ecius követségét így izenvén,
Atilla szép predicatiot kezdvén.

Oly nagy szépen inti, kéri seregét,
Mert látja romaiak nagy erejét,
Mindnyájan vínának birodalomért,
Majd elválik köztünk annak okáért.

Seregét Ecius is elrendelé,
Theodoric király is elkészíté,
Magyarok ellen viadalnak szerzé,
Szép predicatiokat ők is tévén.

Egyben mindkét seregek dobolának,
Sok trombitákat akkor megfuvának,
Nagy kiáltással üvöltnek, harcolnak,
Vérontástól sok vérpatakok folnak.

Tésznek rettenetes öldöklést, vínak,
Romai légiók mind rendben vínak,
Az magyarok igen rend nélkül vínak,
Nagy rakás hólt testek az földen vadnak.

Mint egy nagy halom test rakódott vala,
Az két had közt kik elhullottak vala,
Mint egy töltés, azok tetszenek vala,
Ki miatt egymást alig látják vala.

Végre Ecius, gottussok királya,
Gepidák és az ostrogotussokra,
Kik valának az magyarok pártjára,
Ezek űzetének az magyarokra.

Látá ezt Atilla, őket bíztatá,
Nagy sok magyarokkal őket újítá,
Újobban viadalok megújula,
Sok nép vesze mindkét hadnak szárnyába.

Torimundus, az Theodoric fia,
Nagy sok néppel egy halmot elfoglala,
Mely az két viadal közepin vala,
Romai had kivel erősült vala.

Tésznek halmokról nagy viadalokat,
Kiről nyíllal veszték az magyarokat,
Halom előtt ölék nyavalyásokat,
Megfutamván estve adának hátat.

Oly igen magyarok megveretének,
Romaiaktól vágatnak, űzetnek,
Az űzésben Theodoric királynak,
Lovát megölék alatta királynak.

Sőt az király gyaloggá esett vala,
Sokaságtól el nyomódtatott vala,
Theodoric király elveszett vala,
Mert erőtlen, vén ember immár vala.

Romaiak az visigottussokkal,
Magyarok után mennek sietséggel,
Atilla tábor felé gyorsasággal,
Csak alig szaladhata be népével.

És miért hogy be kezde sötütedni,
Romaiak kezdének visszatérni.
Mert nem láthatnak vala immár víni,
Azért kelleték nékik visszatérni.

Gondola ellenek sok szekerekkel,
Tábort környül vonata sok szekérrel,
Az közit be rakatá sok vértekkel,
Kit megerősíte sok kézíjessel.

Egy rakásba hordata sok nyergeket,
Atilla hívata sok vitézeket,
Monda, ha látunk itt veszedelmünket,
Felgyújtsátok alattam az nyergeket.

Sietséggel engem megégessetek,
Nem akarom, engemet bevigyenek,
Vélem Romában hogy dicsekedjenek,
Nagy pompaságokban hogy kérkedjenek.

Egész éjszaka nagy vigyázást tőnek,
Magyarok fejenként mind fenn lévének,
Tábor környül mind széllel őrüzének,
Mert ellenségektől igen félének.

Torimundus mellé sok légiókat,
Másod napon nagy sok romaiakat,
Mind eljára vélek az harc helyeket,
Atyját megtalálá sok hólt testek közt.

De nagy sírással táborba viteté,
Onnat Tolossa várasba beküldé,
Testét tisztességgel eltemetteté,
Theodoric királt ott helyhezteté.

Ottan temetése után atyjának
Torimundus siet, királyságának
Lehetne fejedelme országának,
Atyja királyságát venné magának.

Mert tanácsával Ecius megcsalá,
Ott Torimundust ily tanácsra hajtá,
Öccse ellen sietne országába,
Együld öccse férkeznék királyságba.

Így színlé el Torimundust őtőle,
Több segítséget is így mind elküldé,
Mert Ecius magában ezt gondolá,
Atillának már megszegett a szárnya.

Nem egyébért Ecius ezt mívelé,
Hogy segítségeket tőle elszínlé,
Gondolja, már Atillát meg verhetné,
Őnállok nélkül is meg mívelhetné.

Oly igen örüle Atilla erre,
Segítségek mind elmentek mellőle,
Csak az romaiak vadnak ővéle,
Kikkel dücsőséget akar vennie.

Sok kár noha az Atilla népében,
Száz és hatvanötezer magyarokban,
Kik elvesztek akkori viadalban,
Vigasztalja népét nagy bátorságban.

Rajta örömében és jó kedvében,
Dobokat megütteté táborában,
Sok trombiták zengnek az ő hadában,
Mert ellenségit érte elmenésben.

Ő sem késék, hamar hadát inditá
Az trecacensekre és túngrossokra,
Tartományokat égeté s dulatá,
Az benne való népet levágatá.

Gondolá, megtére Pannoniában,
Kegyetlenséggel megyen útaiban,
Mindent égettet, ölet haragjában,
Változat erkölcse kegyetlenségben.

Ím Lusitaniában Soldán ellen,
Harmadát kit bocsátott ő népében,
Szerencsések lőnek oda létekben,
Soldan elfutott előlök féltében.

Oda elhasonlának járásokban,
Nem merének haza jönni Scambriában,
Hogy nem lehettek jelen viadalban,
Atilla segítségére az hadban.

Nagy kegyelmet Eciustól kérének,
Torimundushoz mindnyájan esének,
Lakóhelyet s földet tőlök kérének,
Katalauni mezőn telepedének.

Ecius megtére Olaszországba,
Torimundus az Tolosa várasba,
Helyhezteté lakását az várasba,
Mely váras híres vala gazdagságban.

Sőt Atilla is megtérésben vala,
Mikor Coloniába jutott vala,
Sok ezer szüzekre ott talált vala,
Mely szüzeket mind megöletett vala.

Coloniáról esmet elindula,
Nagy Németországon is átal juta,
Magyarországba méne Scambriába,
Megnyugodni Scambriában akara.

Igen eszik, iszik nagy tobzódásban,
Dőzsölésnek adta magát hazában,
Nem mértékli magát meg az italban,
Öt esztendő telék mulatságában.

Vigyáz azért, vagyon gondja mindenben,
Nagy sok országot bír erősségében,
Követeket, kémeket sok országban
Bocsátott, hírt hozzanak sok országban.

Igen sok országokat már bír vala,
Németország nagy részét bírja vala,
Egészen Francországot bírja vala,
Környül sok ország adót fizet vala.

[part "QUARTA PARS"]

Tőn mulatást Atilla Scambriában,
Jó vitézit vendéglé vigasságban,
Öt esztendeig nyugodék házában,
Szüve forog néki hadakozásban.

Az Romai birodalom eszében
Forog, nem felejtheti el szüvében,
Nagy vágyakozások ő elméjében,
Felinditák őtet hadakozásban.

Tőn parancsolatot ő országába,
Mindent hívat sietséggel hadába,
Nagy sokfelé izent birodalmába,
Mellé jöjjenek, induljanak hadba.

Elinditá hadát Olaszország felé,
Illiria által az Tenger mellé,
Traguria várast éré, meg vévé,
Annak után Scardonát is meg vévé.

Siet, Libornya tartományra juta,
Kinek minden erősségét elrontá,
Benne való népben levágattatá,
Sokat is rabságra bennek hajtata.

Az Salóna nagy várast is megvévé,
Rettenetes viadallal veheté,
Mert híres volt épületi ereje,
Kinek tartományát elégetteté.

De onnat indula syrtiosokra,
Priamonra és az páriosokra,
Niviára és Sinocim várasra,
Ezeket megvévén és elpusztítá.

Esmet indula, Melenát megszállá,
Mely várast meg vévén és eldúlatá,
Onnat méne, Iadra várast megszállá,
Azt is tőlök hamar meg vötte vala.

Gyorsan esmet méne az miseokra,
Deropokra, viszont az lindatokra,
Ezeket is eldúlatá, pusztítá,
Az Tenger mellett sok várast elronta.

Ismet Tenger mellöl hadát inditá,
Szép Aquilegia várast megszállá,
Kit három esztendeiglen vitata,
Az benne való nép addig megtartá.

Tartja ezt oly nagy szégyennek magában,
Hogy az váras nem lehet hatalmában,
Tíz százezer ember az ő hadában,
Élések megszűkölt, nincs az táborban.

Puszta sok várasok széllel környüle,
Alólla elmenni szégyennek tartja,
Egynéhány magával méne Atilla,
Az várast megkörülé már ő maga.

Ott akarná az várast ostromlatni,
Húl esmerhetnék erőtlenbnek lenni,
Bástyait, tornyait erősen nézni,
Egy madárt várasból láta kijönni.

Toronyból egy eszterág ki jött vala,
Látják, fiait hogy kihordja vala,
Őket váras tornyából viszi vala,
Atilla jó jelnek azt mondta vala.

Az várasnak pusztulását, romlását,
Eszterág megérzette veszedelmét,
Azért hordja ki belőle fiait,
Polgárokkal nem akarna veszését.

Siessünk, az várast mi megostromljuk,
Mert örök szégyenünkre lenne nékünk,
Ha az váras alól innét elmegyünk
Azért mindnyájan ezért vitézkedjünk.

Tőnek másod napon nagy ostromokat,
Csak heába nagy sok fáradságokat,
Mert az polgárok forgatják magokat,
Ostrom ellen minden bátorságokat.

Atilla parancsolá taborában,
Minden hadakozó nép seregében,
Negyed részt egybe hordjanak nyergekben,
Az váras fala mellé egy rakásban.

Tőnek parancsolatját Atillának,
Számtalan sok nyerget egybe hordának,
Kerítése mellé hordák várasnak,
Kiket hirtelenséggel felgyútának.

Igen égnek nyergek nagy sebességgel,
Váras kerítése szertelenséggel,
Oldala, kerítése nagy égéssel,
Falai dőlnek ki hirtelenséggel.

Serénséggel az várast meg ostromlák,
Szép Aquilegia várast megvívék,
Férfiú népet benne mind levágának,
Csak szép asszonyembereket hagyának.

Veszését erős Aquilegiának,
Iulius Vásárt ezben olaszoknak
Hallásokra esék, elfutamának,
Az tengerre előszer szaladának.

Egy kicsin szigetben telepedének,
Kiben erősségeket építének,
Sok gazdagsággal belé szorulának,
Olaszok nevezék azt Velencének.

Ez váras vétele után indula,
Iulius Vásárra Atilla juta,
Onnat Concordia várasra méne,
Melyet Atilla hirtelen megvíve.

Tovább Pictavianába menének,
Az mely várast mostan hínak Paduának,
Atilla azt is megvívé magának,
Verona várasra elindulának.

Semmit nem késék Verona várasban,
Vagyon Vincentiára indulásban,
Brixiára és Cremon várasokban,
Juta Mantuára és Pergámonban.

Ez várasokat is mind eldúlatá,
Környül való vidéket elpusztitá
Ezek után Ravenna alá juta,
Sok pap, püspök eleiben jött vala.

De Atillától kegyelmet kérének,
Papok áldozatosan könnyörgének,
Hűségében Atillának lennének,
És őnéki hóltiglan engednének.

Ez Atilla kéváná az papoktól,
Kapuk kinyittatnának az várasból,
Által menni akar benne hadastól,
Kapuk megnyittatának polgároktól.

Minden népét általa elbocsatá,
Őmaga az várasban megmarada,
Magát egynehány napiglan nyugota,
Ravenna várasban vígan mulata.

Hada után őmaga is indula,
Liguria tartományára juta,
Mediolanomba és Liciomba,
Kiket mind eldúlata és rablata.

Atilla seregét onnat inditá,
Táborát Roma alatt megszállitá,
Egy részt az ő hadából kiválaszta,
Kiket Szoard hadnagyság alá hajta.

Bocsáta el őket Atiliába,
Mind Kathoniáig Calabriába,
Melyeket pusztíttata haragjába,
Sok tartományokat nagy gazdagságban.

Íme elő pápa sok püspökekkel,
Romából kijöve nagy tisztességgel,
Atillának nagy engedelmességgel,
Könyöreg Romáért oly nagy hűséggel.

Téve engedelmet romaiaknak,
És annak utánna Olaszországnak,
Mert ez vala szándék akaratjának,
Véget szakasztana birodalmoknak.

Az pápa könyörgésének engede,
Roma alól Atilla elindula,
Még visszaméne Ravenna várasba,
És kevessét ott táborát nyugotá.

Beindula onnat Magyarországba,
Sok préda, nyereség az ő utába,
Vitézek bővessültek gazdagságba,
Haza jövének vígan Scambriába.

[part "QUINTA PARS"]

Íme nyúgszik Atilla Scambriába,
Gondolá, hogy lenne házasulásban,
Valentinianushoz szolgáiban
Külde, húgát kéreté házasságban.

Lőnek indulásban az ő követi,
Mikor császárhoz érének emberi,
Azok császártól kezdék leánt kérni,
Atilla szavát néki így beszélni.

Engedelmes lenne kévánságának,
Húgát adná társul az Atillának,
Véle felét Roma birodalmának,
Jegy ruhául adná az ő hugának.

„Mert ha, császár, akaratom nem tészed,
Erővel, hatalommal megyek reád,
Pusztítom napnyugati tartományod,
Mely tartományidat Romához bírod.”

Fenyítékkel izenetit császárnak,
Meg érté kévánságát Atillának,
Hugát nem igíre házasságának,
Megveté kévánságát Atillának.

Esmet külde Atilla Bactriába,
Bactriai királyhoz oratoriba,
Szép leánya királynak ember korba,
Mikocs neve, kéreté házasságba.

Cselekedék ő kévánsága szerént,
Atillának adá házasság szerént,
Szép leányát Isten törvénye szerént,
Scambriába vivék tisztesség szerént.

Igen nagy lakodalmot csináltata,
Sok urakat menyegzőben hívata,
Atillának vagyon nagy víg lakása,
Örömében sok duzskát kezde innia.

Tőn nagy italt Atilla jó kedvében,
Menye asszonnyal méne ágyasházba,
Elnyugovék Atilla ő ágyába,
Orra vére erede el nyúgtába.

Sok erős bor italtól elbágyada,
Erősen ágyában nyúgszik hanyolva,
Nagy sok vér méne be az ő torkába,
Meg fullasztá Atillát aludtában.

Csak hirtelen halál ő reá telék,
Mint azelőtt néki meg jövendölék,
Az remete szava beteljesedék,
Atilla halála ígyen történék.

Az mikor magyarok kijöttek vala,
Scythiából, hogy kiindúltak vala,
Hetven két esztendőben fordúlt vala,
Atillának halála hogy lött vala.

Már negyvennégy esztendeje múlt vala,
Hogy hercegséget Atilla bírt vala,
Százhuszonnégy esztendős korban vala,
Hirtelen halállal hogy meghólt vala.

Bánattal eltemeték tisztességgel,
Az fellyül megmondott márvány oszlopnál,
Az több kapitánok koporsójánál,
Magyarok sírással és ohajtással.

Rend szerént írtanak akkor ennyiben,
Urunk születése után ezekben,
Négyszáz és az negyvenöt esztendőben,
Magyarok lőnek nagy keserűségben.

[part "SEXTA PARS"]

Immár halála után Atillának,
Szólok dolgairól két fiainak,
Egymás ellen ő hadakozásoknak,
Az birodalomért mint megvívának.

Az egyiknek neve az Csaba vala,
Egy görög asszontól született vala,
Neve az másiknak Aladár vala,
Egy herceg leányától ez lött vala.

Mindkét attyafiak egyben veszének,
Kétfelé magyarok pártosok lőnek,
Nem csak magyar Aladár párti lőnek,
Deitrich sok német úrral mellé lőnek.

Pártolkodván kétfelől megvívának,
Mind két félben nagy sokan elhullának,
Szerencsék Aladárnak szolgálának,
Mert sok német urak mellette vívának.

Ott Csaba vereték meg Aladártól,
Deitrich úrnak az ő segítségétől,
És sok német úrnak jelen létekből,
Csaba kiindula Pannoniából.

Sok attyafiai Csabának vala,
Hatvan öccse Atilla fia vala,
Kiket az Csaba melléje vött vala,
Görög császárhoz kikkel indult vala.

Tőn indulást Csaba Honoriushoz,
Tizenötezer magyarral császárhoz,
Öccseivel mindnyájan rokonához,
Juta tisztességgel attyafiához.

Rajta igen Honorius vigada,
Attyafiát nagy örömmel fogadá,
Tizenhárom esztendeiglen tartá,
Csabát Honorius eddig nyugotá.

Elúnván magát Csaba indult vala,
Honoriustól el búcsúzott vala,
Scythyába visszamenni akara,
Esztendeiglen oda jutott vala.

Mikoron Scythiába jutott vala,
Kokusmány nemzetből házasúlt vala,
Mely asszony két szép fiat hozott vala,
Edemert és Edet nemzette vala.

Azonközben az gepidák királya
Nagy hadat indíta Aladarikra,
Az Atilla hercegnek fiaira,
Szerencse hoza veszélt magyarokra.

Meg veretének sokan az magyarok,
Aladar is elvesze ő közöttök,
Melyen igen búsultanak magyarok,
Gepidáknak lőn ott nagy diadalmok.

Oly igen az Adár király örüle,
Hogy sok magyar viadalban elvesze,
Nagyobb részt ő egész Pannoniába,
Magának foglalá nagy hatalmába.

Reméntelenöl magyarok járának,
Mert Scambria alól elfutamának,
Hadból háromezeren szaladának,
Cegléd földen táborba ők szállának.

Tetszék ott is nékik oly nagy félelmek,
Cegléd földén maradni nem merének,
Deitrich úr hatalmától rettenének,
Háromezeren Erdélyben jövének.

Ezek magokat elnevezték vala,
Magyar nevet rólok tagadták vala,
Székely nevet magoknak adták vala,
Magokat székelynek nevezték vala.

Rólok most is ez história írja,
Az székelység azokról szállott, mondja,
Kik mostan is Erdélyben vadnak lakva,
Magyaroktól külömb rendben foglalva.

Ezek külömb törvényben élnek, laknak,
Erkölcsből is magyartól külen vadnak,
Vármegyék szerént is mind osztva vadnak,
El régen mind szabadosok vóltanak.

Pártolás, visszavonásból magokat,
Öt vármegyék minden igazságokat,
Csík, és Gyirgyó, Kizdi uraságokat,
Szepsi, Orbai nagy szabadságokat.

El vesztették réghi állapattiokat,
[miss "3 lines"]

[miss "? lines"]

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 120 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 82 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek