Bogáti Fazakas Miklós, Mikor Bécset Mátyás király megvevé (RPHA 0930)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Mikor Bécset Mátyás király megvevé
Változat:
RPHA-szám: 0930
Rész-egész viszony: Árpád vala fő a kapitányságban (RPHA 0101)
Szerző: Bogáti Fazakas Miklós A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Bogathiws aevo Nikoleos A kolofonban: Magyarok változásit olvastomban, Igen koplalok, valék nagy haragban
Változat:
Ajánlás: Torda városának
Cím: Ötödik része Mátyás dolgainak
Változatok:
A szereztetés ideje: 1576 A kolofonban: Ezerötszázhetvenhatban ... Szinte Mátyás király halála napján%Szaniszló Szent Mihály másnapján, ... ezerötszázhetvenhatban
A szereztetés helye: A kolofonban: Tordán
Pro domo: RMNy 387: Feltételezhetően Görcsöni históriájával egybekötve Bogáti históriája is megjelent.
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. MATTHIAM CECINERE ALII KANE MVSA SEKVENTES / MATTHIAE HWNGARIKOS POST FERA FATA DVCES / ILLA SED AMBROSIVS DEDIT ISTA BOGATHIWS AEVO / NIKOLEOS ILLIS POSTERIORE KANIT / AKCIPE KVOD POTVIT DARE DM DOCET IPSE IVVENTAM / THORDA TVAM MWNWS CONSVLITOKVE BONI / IDEM SI AVEAS SIBI THORDA VETWSTA DATVRVM / SI SCIAT HAEK THORDAE POSSE PLACERE REFERT / TALIA IAM STEPHANO MODERANTE POLONIKA NOSTRO / SKEPTRA DABAM CWI SINT NVMINA DEKSTRA PRECOR / ILLE VTINAM PATRIAMKVE SVAM TWEATWR ET ARTES / CVM SANKTA FOVEAT RELLIGIONE BONAS / AVDIAT HAEK VTINAM SIK PROSPERA KVAELIBET HVIVS / AKTA DVVVVVVVVVVVVVVVKIS DOMINO NON PROHIBENT FNT
Változatok:
  • A versnek van akrosztichonja. MATTHIAM CECINERE ALII KANE MVSA SEKVENTES / MATTHIAE HWNGARIKOS POST FERA FATA DVCES / ILLA SED AMBROSIVS DEDIT ISTA BOGATHIWS AEVO / NIK / KCIPE KVOD POTVIT DARE DM DOCET IPSE IVVENTAM / THORDA TVAM MWNWS CONSVLITOKVE BONI / IDEM SI AVEAS SIBI THORDA VETWSTA DATVRVM / SI SCIAT HAEK THORDAE POSSE PLACERE REFERT / TALIA IAM STEPHANO MODERANTE POLONIKA NOSTRO / SKEPTRA DABAM CWI SINT NVMINA DEKSTRA PRECOR / ILLE VTINAM PATRIAMKVE SVAM TEATWR ET ARTES / CVM SANKTA FOVEAT RELLIGIONE BONAS / AWDIAT HAEK VTINAM SIK PROSPERA KVAELIBET HVIVS / AKTA DVVVVVVVVVVVVVVKIS DOMINO NON PROHIBENT FNT
  • A versnek van akrosztichonja. MATTHIAM CECINERE ALII KANE MVSA SEKVENTES / MATTHIAE HWNGARIKOS POST FERA FATA DVCES / ILLA SED AMBROSIVS DEDIT ISTA BOGATHIWS AEVO / NIKOLEOS ILLIS POSTERIORE KANIT / AKCIPE KVOD POTVIT DARE DM DOCET IPSE IVVENTAM / THORDA TVAM MWNWS CONSVLITOKVE BONI / IDEM SI AVEAS SIBI THORDA VETWSTA DATVRVM / SI SCIAT HAEK THORDAE POSSE PLACERE REFERT / TALIA IAM STEPHANO MODERANTE POLONIKA NOSTRO / SKEPTRA DABAM CWI SINT NVMINA DEKSTRA PRECOR / ILLE VTINAM PATRIAMKVE SVAM TWEATWR ET ARTES / CVM SANKTA FOVEAT RELLIGIONE BONAS / AVDIAT HAEK VTINAM SIK PROSPERA KVAELIBET HVIVS / AKTA DVVVVVVVVVVVVVVVKIS DOMINO NON PROHIBENT FNT
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Árpád vala fő a kapitányságban (RPHA 0101)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 82SZ
Terjedelem: Terjedelem: 509 versszak
Változatok:
Irodalmi minta: Antonio Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades
István Brodarics: De conflictu Hungarorum cum turcis
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Felekezet: 100% világi (6 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "AZ ÖTEDIK RÉSZE MATTYÁS KIRÁLY DOLGAINAK MIND HALALÁIG."]

Mikor Bécset Mattyás király megvívé,
Ezernégyszáznyolcvanöt esztendőbe,
Hadának jobb részét megtelepíté,
Fél esztendeig Bécsbe lőn csendességbe.

Azonnal Német Újhellyet megszállá,
Szapollyai Istvánnak parancsolá,
Bécsnél váras nem alább való vala,
Véli tovább járás is gondot adna.

Tére meg Budára Karácson felé,
Gyűlést akar tenni új esztendőre,
Sok dologból mert gyakor panasz éré,
Törvényt akar szolgáltatni mindenre.

Tanácsit fejenként elő hívata,
Kiváltképpen Drági Tamással szóla,
Fő ítílő mester volt az sok últa,
Ország törvényét, szokásit jól tudta.

Hamar mindent Drágitól ő meg érte,
Ország népe mert törvénytelenségbe,
Hamis törvényeket akar törnie,
Nagy jó rendre vagyon ügyekezete.

Javallák az urak Király szándékát,
Mert nem szeretik ország rendtartását,
Bánják sok pokol törvénynek szokását,
Kérik új törvényt szerezzen, új szokást.

Az tanács után gyűlést hirdettete,
Minden rendet hívat új esztendőre,
Senki nem mulatá, Budára gyűle,
Minden jót végezének az gyűlésbe.

Megírták Mattyás Királynak törvényét,
Minden tisztbelieknek szabták rendét,
Minden rendnek tisztében ítíletét,
Isten szerént rendelé Decretomét.

Csoda mint változék hazánknak dolga,
Igen igaz ám az magyar köz példa,
Mattyás király miólta megholt volna,
Az igazság megholt Magyarországba.

Ennek hadiról írtak énekeket,
Illik említenünk ily eleinket,
Megírom halálát és temetését,
Mattyás után magyar romlását, vesztét.

Csuda jó szokását ő eleinek,
Elfelejté régi magyar nemzetnek,
Ezt Magyarok Királynénak köszönnek,
Rontója lőn Király jó erkölcsének.

Ím míg Beatrixet nem vette vala,
Jámbor Magyar Királyok nyomát tartá,
Mattyás mindenekhöz kegyelmes vala,
Mindennél magát szereteti vala.

Nem kímíle soha semmi jószágát,
Urakat, udvarát, kicsinét nagyját,
Ajándékozá sokkal tiszttartókat,
Már minden szereti vala Királyát.

Emberséges jó erkölcse Királynak,
Néki jeles ékes tréfai vannak,
Sokféle nemzet udvarában vannak,
De nála mind egy tisztességben vannak.

Régi módja háza nincsen bevonva,
Arany, ezüst, pohár, kanna nincs nála,
Friss konyhára néki igen kis gondja,
Minden szépség lován, fegyverén vala.

Egy olasz asszonyért ím mint változék,
Magyar erkölcsből olaszban öltözék,
Hogy már módját tartja fejedelemnek
Véle szembe nem mindenha léhetnek.

Ajtaját is már sok őrüzők állják,
Hagyott óra vagyon suplicalóknak,
Frissebb módját szabván ő konyhájának,
Palotákat rakat az méltóságnak.

Legottan sok országokban bocsáta,
Mindenféle mesterembert hívata,
Mindeneknek nagy somma bért fogada,
Ezekkel sok bölcs deák ember vala.

Jeles practica Mesterség hol volna,
Magyarországban legyen, azt kévánja,
Olaszországgal vetekedik vala,
Ha szándékát elő veheti vala.

Igen kezdék bánni ezt az nagy urak,
Királyt ugyan nehéz kedvvel dorgálják,
Hogy így vesztegetné kincsét országnak,
Rendét mire hatta el Magyaroknak.

Királyt lágy erkölcséért igen szólják,
Csaknem ugyan szemében pirongatják,
Hogy az nyerget a hátára felrakták,
Hogy annyira adta magát asszonnak.

Azt vetik hogy országát megpusztítja,
Kimíletlen felesége szavára,
Sok encembenc apróságra pallana,
Mellyel eleitől elhasonlana.

Nagy eszesen Király erre felelé,
Magyarok vad erkölcsét nem szeretné,
Sőt minden rendet ő erre intene,
Igyekeznék minden ez friss életre.

Ebben ő mindeneknek példa lenne,
Ki ki mentöl frissebb, lehet úgy élne,
Házakat palotákat épűtene,
Pórrá az magyar mindennél se lenne.

Menten drága műveket indíttata,
Pesten, Budán, Fejér várban, Visegrádba,
Nem volt Magyarok közt azoknak mása,
Mert drága szép minden alkotmány vala.

Végre gondolkodni azon is kezde,
Utána ki lenne ország vezére,
Mert Beatrixtól nem lészen gyermeke,
Noha tíz esztendőt immár élt véle.

Serény gyermek vala János az Fia,
Királynak az egy ágyasától vala,
Termétiben Atyjához ütett vala,
Minden erkölcse királyi mód vala.

Azt mindenütt Király mellette tartá,
Törvényben, követségek hallásába,
Sokszor az választ is csak reá hagyá,
Ezt akarna lenne Király utána.

Zsoldot az gyűlés után kiáltata,
Bécsen fellyül nagy hadával indula,
Gyűlésben siete Morvaországba,
Cseh László királlyal vala nagy szava.

Előbbi frigyet véle erősíté,
Frideric ellen ezt jónak itílé,
Kire régtől fogva nagy nehézsége,
Onnat egy szállott vár alá megtére.

Királynak az váras magát megadá,
Noha jó ideig igen vítatá,
Egy néhány fő váras lőn hatalmába,
Télre kelve Király Bécsbe beszálla.

Véle Franciai Király követe,
Kinek Maximilián ellensége,
Az Frideric fia egy Hercegségbe,
Herceg ellen Mattyással frigyet köte.

Erre Király nagy jó kedvvel engede,
Mert szertelen bosszús az Friderikre,
Kinek hada ha mind kettőre lenne,
Könnyebben eshetnék Mattyás kezébe.

Német Újhelly alá szálla táborba,
Kit esztendeig Szápolyai vítatá,
Minap sok élés szekér beszállada,
Mert alatta hada megvajúlt vala.

Törése várasnak még nem lött vala,
Azért Sáncokkal mind környül fogata,
Sűrő strázsát minden felé állata,
Az várasnak élését így el foga.

Egynehány tornyot és kastélyt állata,
Bécs felől való Hoffstattját fel gyutá,
Németeket mind kapuig vágatá,
Sok meghala, sok az árokban hulla.

Serénkednek benn németek várasban,
Noha megrettentek Hoffstát romlásán,
Eszes vitéz ember benne Kapitán,
Mindent erősen bátorít várasban.

Másod napon nagy álgyúkat vonata,
Ugyan az árokból lőttet várasra,
Sokképpen eszét elméjét forgatja,
Mert lövéssel várashoz nem fér, látja.

Az várast Király kéreti megadnák,
Tűzzel fenyegeti ha meg nem adnák,
Benne valók eggyiglen meghalnának,
Erre az köz népek csak hallgatának.

Tiszttartó vala benne egy fő Német,
Ki benne volt mikor vítatá Bécset,
Tőn Királynak csak ilyen feleletet,
Várban meghalna az tisztesség mellet.

Tudja Király váras nagy erősségét,
Kinél nem vítatott még erősebbet,
Frideric hazáját szép lakó helyét,
Mint hamar megvegye forgatja eszét.

Hadának már nem kicsin kára vala,
Várast töréssel megvehetné látja,
De éppen akarna jutnia hozzá,
Váras népe vesztét is nem akarná.

Immár heted hava szállásnak vala,
Népet benne éheztetni akará,
De Őmaga olly igen megszorula,
Fél, hogy szégyenére el kell hadnia.

Azomban egy új hír is érte vala,
Újhelyt megsegítik had közel volna,
Egri Orbán pispeknek hamar írá,
Szükségében mint jó hűve ne hadná.

Egröl Pispek nagy szép hadat bocsáta,
Ugyan barátin is jó summát vona,
Ily hűségért nagy dicsíretet valla,
Holtig Király igen szerette vala,

Hogy Újhellyben az új hadat megláták,
Várast megadnák igen gondolkodnak,
Éhség miá igen megbúsúltanak,
Végre szót adának, Várast megadnák.

Urakkal Tiszttartó Királyhoz jöve,
Ilyen okkal Várast néki igíre,
Ha békével mindent eleresztene,
Háromszáz terhes szekérrel elmenne.

Nékik Király azt is mind megengedé,
Egy hólnapot kérének készülésre,
Addig táborával méne bal Bécsre,
Stiriának ez Vár vala véghelye.

Gyakor falut, mező várast égete,
Nem sok múlva Bal Bécset is megvéve,
Húsz mező várast az mellett vétete,
Úgy tére az hagyott napra Újhellyre.

Adák Újhelly kolcsát Mattyás Királynak,
Király zászlóit fokokon kirakták,
Monstra módra az Várast által járák,
Más kapun ismét táborban szállának.

Rövid nap őmaga is beindula,
Harmad nappal az után az várasba,
Király zászlóit elöl viszik vala,
Városi fő fő nép az után vala.

Ím az után az magyari nagy urak,
Király szinte közepibe pompának,
Feje felett szép mennyezetet tartnak,
Utól tábor népe, fő fő hadnagyok.

Külömb külömb népek ebben valának,
Királyt üdvezik felszóval kiáltják,
Hatalmas Császárnak egyszer s mind mondják
Minden jóval lássa Isten, kévánnak.

Oh mely nagy öröm az Magyarországban
Császár fő háza hogy Király hatalmában,
De nagy kegyelmesség lőn ez az hadban,
Az megéhült várast tartja lakásban.

Sokan mohón étekben meghalának,
Kiknek gyomrok az előtt megszorultak,
De vitézek senkinek nem ártának,
Minden tisztességben az Várast tartják.

Polgárok hitet adának Királynak,
Hívek lésznek örökkül magyaroknak,
Király felszálla földén Stiriának,
Csudál csendességén német Császárnak.

Ottan hamar ez dolognak utána,
Bécsen fellyül egy német had támada,
Királynak egy csaport hada indula,
Mind két félben harc egyaránt lött vala.

Sok meghala, sokan foglya esének,
Végre megtoljatának az németek,
Nagy sok kárán nagy búva Frideriknek,
Látja, nem fog ereje az németnek.

Tanácsát, eszét olly igen forgatja,
Királynak, ő jó szomszédinak íra,
Egy néhány herceget ő rá támaszta,
Kiknek Királlyal barátságok vala.

Fárasztani ezzel Királyt akará,
Ha sokfelől hadat támaszthatna rá,
Király evvel is nem sokat gondola,
Két hadat az pártosokra bocsáta.

Egyik hada előtt Bot Andrást hagyá,
Tótországot dúlatni pusztítaná,
Székel Jakab méne Karniolokra,
Stiriát, Carinthiát igen dúlá.

Rövid nap őmaga Király leszálla,
Télre gyűle szent Hipolit várasba,
Sok had mia teste igen megromla,
Olly ha betegségét még most jól látja.

Az előtt sokat gondolkodott vala,
Utána korona kire maradna,
Váradi János Pispeket szolítá,
Olasz Mediolanomba választá.

Fél vala Király hogy addig meghalna,
Fia János míg emberkorba jutna,
Az Királyság Magyartól elszakadna,
Éltében házasítani akarja.

Az Mediolanomi Herceg leányát,
Kéreti fiának szép asszony Blankát,
Megigírék leányt ollyan ok alatt,
Ha megkoronáznák előbb az ifjat.

Tudja mint jár fia ha ő meghalna,
Magyarország nézne az mostohára,
Fiát mely országnak koronáztassa,
Ha magyar közt nem lehet, azt gondolja.

Azért Csehországot fiának szánja,
Ahhoz több tartományokat is hajta,
Sokat fiának szerze nagy sommába,
Haddal vivé, az ki pénzen nem adá.

Dolgát Király keményen fogja vala,
Sok szomszéd Herceget pénzzel kénála,
Ki pénzen jószágát néki nem adá,
Okot keres, mint reá támadhatna.

Vala Slesiában akkor egy herceg,
Azt költé, hogy véle megszegte frigyét,
Hadával megszállatá egy fő helyét,
Herceg több uraktól kére segídet.

Csak közel a szállott várhoz szállának.
Király hadával ottan megvívának,
Magyari Hadnagyok igen forgódnak,
Sok harc után őket megfutamtaták.

Ezt az várbeliek hogy látták vala,
Nem bízthatnak, várat megadták vala,
Sok tartomány így lőn ő hatalmába,
Slesiában és az Lusaciába.

Szálla Bécsbe, ott mind halálig lakék,
Újhely véte után harmad fél esztendeig,
Sok felől jövének hozzá követek,
Német, Török, Cseh tőle frigyet kérnek.

Jó híre vagyon egész Európában,
Királyt rettegik nem csak szomszédságban,
Tengeren túl nagy híre Assiriában,
Minden akar lenni barátságában.

Lőnek szembe véle minden követek,
Assiriából, Jerusalemi Pispek,
Rácak, Görögek, olasz, velencések,
Ki frigyet kér tőle, ki segítséget.

Látván Királynak ily hírét hatalmát,
Frideric hívatá hozzá ő fiát,
Burgundi herceget, Maximiliánt,
Békesség felől forgatja tanácsát.

Az Királyhoz követeket bocsáta,
Ha miképpen békességre hozhatná,
Ily nagy hosszú hadat leszállíthatna,
Követek által ezt soká jártatá.

Sok szépségét követeknek mutata,
Király mindenszer őket frissen tartá,
De az dolog jó ideig halada,
Mert nem tetszék Frideric kévánsága.

Ezt akarná, mindent ingyen megadna,
Valamit Király megvött országába,
Sőt minden kára árát megkévánja,
Frideric ezt tőle nem kévánhatá.

De Király ez ellen még azt kévánja,
Mint hogy hadának mind oka volt volna,
Ennye költségében fáradságába,
Csak hétszázezer aranyat kévánna.

Az dolgon soha egyik sem alkhaték,
Végre nagy untatva Királyt rávivék,
Gyűlést mindkét felől hirdettettenek,
Hogy az békességet megerősítsék.

Megbetegesüle Király ezenbe,
Hórúl hóra halad urak gyűlése,
Több nyivallya nélkül hideglelésbe,
Az békesség kötése nem lehete.

Bocsátá követit Mediolámba,
Fia házasságáról izen vala,
Más esztendőre ő azt halasztatja,
Mert sok dolga volna most országába.

Róla még az előtt végezték vala,
Fiát Jánost míg meg nem koronázná,
Addig Leánt ő meg nem adná haza,
Ki keletre Király azt szánta vala.

Országot tudja magyarok nem adnák,
Sem Királyné az ő fattyú fiának,
Akarja koronázni Csehországnak,
Slesiának, és az Lusaciának.

Szerémi pispek jó válasszal jára,
Mediolanomból Bécsbe bejuta,
Király noha igen beteges vala,
Vitézi dolgait azért nem hagyá.

Itköznek, vetik magokat vitézek,
Külömb külömb játekokat szereznek,
Király fia János forog közöttek,
Király láttára vitézül ütköznek.

Úrfi üdősb kivel szembe öklele,
Hegyes kopjával az fejét megsérté,
Őmagát nyeregből jól el-kiveté,
Látá Király, rajta igen örüle.

Sok üdő sem telék, elnehezüle,
Mondják hirtelen gutta megütötte,
Urak Királynéval állnak előtte,
Nem vehetének semmi szót belőle.

De csak haj haj és Jesust kiált vala,
Magában tusakodék az étszaka,
Tetszik mintha sokszor szólni akarna,
De nyelvét semmire nem fordíthatá.

Ennek telék immáron harmad napja,
Nagy kedden szinten szent Ambrus más napja
Az nagy Mattyás Király aznap meghala,
Kit még eddig Magyarország óhajta.

Drága vezérünk, Magyarok, ez vala,
Csak negyvenhét esztendős akkor vala,
Ezernégyszázkilencvenben meghala,
Testét Dunán küldék el Fejérvárra.

János herceg az Királyné asszonnyal,
Udvart behívata fő fő urakkal,
Egymásra képest sírnak nagy jaj szóval,
Kegyelmes urok halálán asszonnyal.

Tetszék mindennél ez legkeservesbnek,
Asszony előtt királyfi térdre esett,
Esedez asszonyának Beatrixnak,
Ne tartaná őtet üdegeninek.

Ily árváját felséged el ne vesse,
Most jusson eszedben Atyám sok kérte,
Mindenkor igen ajánlott kezedbe,
Mindent fogadott felséged nékie.

Sőt én ugyan édes anyámnak tartlak,
Nem külömb hűséggel holtig szolgállak,
Légy gyámola ily nagy árvaságomnak,
Rontója se légy én méltóságomnak.

Tésznek mellette nagy könyörgést urak,
Fejenként ifjat ajánlják asszonnak,
Mindeniknek hűségeket fogadják,
Ebből ugyanott hitet is adának.

Asszony János herceget megapolá,
Mint egy fiát igíré úgy tartaná,
Urak hűségét köszené fogadá,
Országra gondolna, magát ajánlá.

Bécsbe nagy sok sírás után temeték,
Üres koporsót szent Istvánban vivék,
Tanácsban azt régen mert így végezték
Két helyen legyen módja temetésnek.

Olly szertelen óhajtás minden rendben,
Kegyes győzhetetlen fejedelmeken,
Földi két császárnak rettegtetőjén,
Ki ki nevet talál mint keseregjen.

Gyűlének ezután mind Fejérvárra,
Temetése szinte szent Márk napjára,
Telék akkor ez sok drága pompába,
Bár ne tudnók de látjuk országunkba.

Az ő dolga énekemben sok volna,
Dicsírni eléggé ember nem tudja,
Régi jó fejedelmek mása vala,
Kiknek örök hírek históriákba.

Tetszék az megrettent magyar nemzetnek,
Hogy kezekben vannak ellenségeknek,
Megindultak azért nemcsak az végek,
Tudják minden felől sok ellenségek.

Hada volt minden felé Királyunknak,
Ha holtát értenék, megindulnának,
Az kik Mattyástól az előtt tartottak,
Azért kit válasszanak, azt gondolják.

Itt vég legyen Mattyás Király dolgában,
Ezerötszázhetvenhatban azt írám,
Szinte Mattyás Király halála napján,
Gondolom tudjátok, végezém Thordán.

[part "PARS VI. // LÁSZLÓ KIRÁLY VÁLASZTÁSA Koronazása, és hadairól."]

Urakat gyűlésbe híva Rákosra,
Orbán érsek ki egri Pispek vala,
Hamar minden szép hadával eljuta,
Csak alföldi urak mulattak vala.

Sok kárát, vesztét látják az országnak,
Ha az választáson ők mulatnának,
Pesti templomban tanácsban szállának,
Ennye közt nem tudják kit válasszanak.

Az királyságot mert sokan kévánják,
De főképpen öt vagy haton valának,
Követeket magyarokhoz bocsáták,
Igírettel, ajándékkal forgódnak.

Eszekben igen forog Király fia,
János herceg mindennél kedves vala,
Atyja kérése mind előttek vala,
Ifjú jó voltát is mind tudják vala.

Választani akarnak királyságra,
Ha Királynak törvény magzatja volna,
Urak előtt bizony mind csak ez vala,
Hogy nem törvény házasságából vala.

Ott első nap tanács csak ebben álla,
János hercegen sok jámbor óhajta,
Hogy Atyja székében nem maradhatna,
Mert esze, termete mind tetszik vala.

Német Frideric követi jutának,
A rend előtt másnap elő állának,
Frideriknek vagy Maximiliánnak,
Koronát kévánják Császár fiának.

Igen dicsírik az Maximiliánt,
Vetik Mattyás Királynak fogadását,
Ha nem halgatna utána olly fiát,
Frideriknek adnák vissza koronát.

Király halálának ím csak előtte,
Jósoktól Maximilián megérté,
Mattyás Király meghalna ez esztendőbe,
Azért az királyság ott közel ese.

Orátora németeknek kiméne,
Harmad renden lengyel követ beméne,
Kasmír Király magyaroknak izente,
Fiát Albértot ültetnék a székbe.

Lengyelországban már nagy haddal vala,
Albért herceg, Király halála hallva,
Azzal magyarok határában szálla,
Többinek eleit venni akará.

Ezelőtt csak egy néhány nap múlt vala,
Mikor gyűlés Rákos mezőin vala,
Sokan egyszer s mind felrohantak vala,
Albért lenne király üvöltik vala.

Oka lőn ez olly nagy veszedelemnek,
Albért Magyarokra megbosszonkodék,
Mondja ország ellen őt megvetették,
Végre rajtok kitölté ő nagy mérgét.

Sok követek után tanácsba jöve,
Aragóniai király embere,
Kinek leánya vala az Királyné,
Beatrix asszony felől ír levélbe.

Inti azon az magyari urakat,
Leányát hallgassák mint asszonyokat,
Ellene se emeljenek más urat,
Ezzel akarja becsúsztatni magát.

László cseh király követi jutának,
Legutólszor az gyűlésben szólának,
Ez unokája régi László Királynak,
Tetszik magyari királyságra méltónak.

Lőn válaszok mind az orátoroknak,
János hercegnek ezt nyilván megmondák,
Királya nem lehetne az országnak,
De mása se lenne uraságának.

Illyen fogadást azért tőnek mellé,
Koronát, várakat csak megengedné,
Boszna, Tót, Horvátország övé lenne,
Atyjától adott jószágitól öszve.

Sok szóra végre az ifjú ráhajla,
Német követnek rövid lőn válasza,
Semmi nem kele nagy kévánságába,
Az többinek jó reménségek vala.

Palástolák soká végezéseket,
Mondják hogy várnák az alföldi népet,
Titkon szóliták az cseh követeket,
Írnának uroknak hamar levelet.

Országában nagy jó móddal készüljen,
Indulatja királyságra úgy legyen,
Az többitől késedelme ne legyen,
Szándékokat mert értheti, mi legyen.

Sápolódnak az gyülésben nemesek,
Alföldieket várják, megszűkültek,
Azonban juta pécsi Sigmond pispek,
Több urakkal kikkel mind szép seregek.

Táborok Pesthöz csak közel megszálla,
Éjjel Budából Királyfi indula,
Azok atyja hívei mind, jól tudja,
Vélle tartanák az dolgot gondolja.

Esmet gyűlének mind pesti templomba,
Urak az választást már értik vala,
Igen bosszonkodnak az több urakra,
Hírek nélkül hogy illy hamar lött vala.

Rác urak, Tótok, Horvátok, Magyarok,
Kik Alföldről csak ez minap jutattak,
Királyok jó tettét igen forgatják,
Fia mellől ők el nem állhatnának.

János herceg vagyon Buda várában,
Tárház, korona, várak hatalmában,
Alföldi urak véle egy tanácsban,
Várból várast megvegyék, olly szándékban.

Ottan hír lőn ez dologban uraknak,
Hamar eleit vévék az dolognak,
Várat Hercegre urakra megszállák,
Már az két fél hogy öszve indulnának.

Róla eszes népek hamar szólának,
Esmet egyben gyülének arra hozák.
Király választásáról traktáljanak,
De semmiben öszve nem alkhatának.

Egy felől herceget bíztatják vala,
Alföldi urak vélle tartják vala,
Több urakkal László választásában,
Kinisi Pál, Báthori István vala.

Kétfélben egyesség csak így lőn végre,
Követeket küldenének fel Bécsbe,
Szepesi István ott az Király képe,
Kit az választ minden arra engedne.

Az Szepesi eszes jó vitéz vala,
Még előbb is cseh királyt jólja vala,
Nagy eszesen uraknak választ ada,
Azért cseh László királyra mutata.

Nyárba fekete had fekszék Morvába,
Ki Mattyás Királynak legerősb hada,
Váradi János Pispek ahhoz tarta,
Szepesihöz egyik követ ő vala.

Igen okoson Pispek meggondolá,
Ha az hadat hittel mellé hajthatná,
Új királynak lenne ez nagy javára,
Ellenségétől bátor ne tartana.

Tőllek hitet vőn, őket megesküté,
Hűségekre köté az ország mellé,
Százezer aranyat oszta közükbe,
Ország szavával nékik ezt jelenté.

Az kik az királyságot igen várnak,
Hogy ezt érték olly igen bánkódának,
Nem kicsin búva Beatrix asszonnak,
Társa akar lenni Maximiliánnak.

Királynak adnák, urak azt fogadák,
Férhöz menni szándékát mikor láták,
Esmet várból urakat tanácsra hívák,
De király fi pártosi nem alkhatnak.

Koronát, az kincset Királyfi bírja,
Vélle való urakkal ez tanácsa,
Alföldi Királyságra rá gondolna,
Földen vízen kincsét hadát indítna.

Ím azon fél, urak Budát rászállják,
Mit nem akar, vélle azt fogattatnak,
Pécs felé szép hadai indulának,
Szekerek, hajók kénccsel rakva vannak.

Pártosoknak hamar híre jött vala,
Ország tárháza megpusztítva vala,
János herceg király lenni akarna,
Haddal országát megvenni akarná.

Ezen urak igen megbúsulának,
De szép haddal hamar elindulának,
Kinisi, Báthori elöl forgódnak,
Sár vize mellett erősen harcolnak.

Királyfi népe hamar megfutama,
Annyi nagy sok kincs kele mind kapsiba
Az szépségben póroknak is sok juta,
Pispekkel őmaga Pécse szállada.

Vitézek nagy nyereséggel járának,
Többi Királyfitól mind elállának,
Lakó hellyekben Alfölden szállának,
Őmaga foglalá túlját Drávának.

Orbán pispek törökedik ezenbe,
Pártosokat mint öszve békéltesse,
Azért urakat ismet öszvegyűté,
Lászlót magyari királynak hirdeté.

Dorgola beszéddel az nagy urakat,
Eddig hogy ebben töttek haladékot,
Egyeségre inti mind az országot,
Tisztelni akarja minden ez királyt.

Pápa követe sokféle követtel,
Ott vala több királyok emberével,
Felkiáltának mindenek zengéssel,
Akarják úgy legyen Isten hírével.

Orátorok ezután elmenének,
Bosszonkodnak, hátra is fenyegetnek,
Király fiával végre megbékéllének,
Királyért követeket úgy küldének.

Táborával Király már készen vala,
Nagyszombathoz nem igen messze vala,
Követek nagy urak jutottak oda,
Határban Királynak köszöntek vala.

Váradi Pispek az Orator vala,
Ország szavát Királynak az megmondá,
Mi okokkal választották Királlyá,
Venné koronát, azoknak állana.

Jó kedvvel mindent Király felfogada,
Miben tartson, az Országot meghalla,
Erős hitet az magyaroknak ada,
Gondjok lőn az után koronázásra.

Tartják az koronát fenn Misegrádba,
János herceg pártosi vannak várba,
Elől király egy hadat rábocsáta,
De porkoláb hamar várat megadá.

De Király azon utában meghallá,
Öccse Albért herceg nagy haddal vólna,
Magyarország végét igen dúlnája,
Hadában sok magyar pártos úr vólna.

Azért két követet hozzá választa,
Inti Országának hogy ne ártana,
Szerencséjét nagy Bátyjának se bánná,
Sőt ellenségére együtt támadna.

Rólla Bátyjának az herceg izene,
Követitől királynak azt jelenté,
Pest mezőn őt tötték fejedelemmé,
Az választást könnyen ő nem engedné.

Erre Király alá Budára szálla,
De még útban követekkel mulata,
Albért herceg nyolc ezeren megszálla,
Pest mezőin fekszik vala táborba.

De már Királynak nem egy ellensége,
Noha még nincs az korona fejébe,
Maximilián is tör az végekre,
Hol magyar, hol török támad ellene.

Maximilian csak hamar kiszálla,
Bécs országot hátra venni akarja,
Várasokat vissza szedé nem soká,
Noha Mattyásnak megesküdtek vala.

Dolgát László király mind érti vala,
Azért követeket külde hozzája,
Méltó választását kéri ne bánja,
Sőt mint atyja fia ezen vigadna.

Orátorok jót nem szerezhetének,
Azért hamar Királyhoz megtérének,
Fejérvárra koronázatra gyűlnek,
Módját rendét megírnom illik ennek.

Cseh, magyar népnek ott vala mind színe,
Lovok, vitézek mindenek öltözve,
Szép seregek utána és előtte,
Fejérvárra Király ekképpen méne.

Ennek napja vala szent Máthé napja,
Indulának Boldog asszony egyházba,
Elől papi rendek processiója,
Koronát Király előtt viszik vala.

Túl korona mellett Király pálcája,
Más felől a mellett arany almája,
Szent keresztet viszik ennek utána,
Ez mellett az arany békösség vala.

Ím egy mezítelen tőrt is ez után,
Másik tőre hüvellyében csak után,
Lovász mester ül Királynak fő lován,
Király zászlóit viszik egy fő lován.

Papokkal urakkal Templomban ére,
Külön egy szép székben Király leüle,
Az mint uraknak osztva vala helye,
Renddel Király után ki ki leüle.

Szentelő pispek a zágbrági vala,
A nagy óltárhoz mikor állott volna,
Székiböl Király azonban fel álla,
Két pispek fogá, Óltárhoz állatá.

Egyik a szentelőnek ím ezt mondja
Anya szent egyház tőled ezt kévánja
Ez vitézt rendeld fel az Királyságra,
Szentelő azt kérdi ha méltó arra.

Ivöltik mindenek hogy méltó volna,
Pispek azután Királyt úgy tanítja,
Írás szerént mi tiszti azt megmondja,
Minden igazságra, jóra oktatja.

Választ tövé Király ott mind azokra,
Minden rendnek igazságát fogadja,
Nagynak, kicsinnek törvényt szolgáltatna,
Országot ellenségtól ótalmazna.

Úgy esküvék mindenek hallottára,
Kezét tévén ott a szent Bibliára,
Szentelő ez után Istent imádá,
Királyt igazgassa és ótalmazza.

Énekek zengnek ez után az Chorba,
Szentelő leüle ott egy stallomba,
Király vagyon előtte térden állva,
Pispekek, papok vadnak körül állva.

Nagyon Szentelő előtt esett térdre,
Karjáról, válláról köntöst leereszté,
Pispek a szent olajt fejére önté,
Az áldomást beszéddel is ráveté.

Tőn ezután nagy szép könyörgést Pispek,
Urak papok királyt székében vivék,
Azonban hogy az misét éneklenék,
Segestyében Királyt felöltözteték.

A szent István ruháját reá vivé,
Úgy vivék Pispekhöz oltár eleibe,
Pispek Óltárról fegyvert elő vivé,
Adá Királynak, ez mellett beszélle.

Mindjárt Király felköté óldalára,
Beszéd után az hüvellyből kirántá,
Vélle keménnyen ide s tova csapkoda,
Megtörlé meg hüvellyében bocsátá.

Tövék koronát az után fejébe,
Pispökek szentelővel egyetembe,
Adák az Király pálcát is kezébe,
Mindenik mellett szép dolgokra inté.

Hogy Óltár elől Király felkölt volna,
Kardot le oda inassának adá,
Pispek a székbe vivé kezén fogva,
Mégis tisztét beszéli, inti, áldja.

Ottan Chorban szép éneket kezdének,
Nagyon megüdvözlé Királyt az Pispek,
Mind ketten hozzájok ott urat vőnek,
Ez lőn vége koronázat rendének.

Rajta nagy öröme minden rendeknek,
Onnat szent Péter egyházban menének,
Szerzett helyre hoffstátban kikelének,
Pénzt marokkal hányják valahol mennek.

De hogy már Király ülne ott székébe,
Ország neki ezen együtt könyörge,
Régi szabadságiban törvényébe,
Mint királyok, hatták, tartana benne.

Arra szép beszéddel az Király szóla,
Országnak mindent jó hittel fogada,
Istentől csak segítséget kévánna,
Mindent int, ez mellett hozzá hallgatna.

Tőnek nagy örömest fogadást arra,
Kardját az után Király ott kirántá,
Négy felé háromszor avval ő vága,
Jelenti, mindentől megótalmazna.

Választa az után minden rendeket,
Uraknak sokfelé oszta tiszteket,
Határban egy néhány ellenségeket,
Érti szándékokat készüléseket.

Akkor Beatrix nem aloszik vala,
Kinek hogy elvenné, Király fogadta,
Király magtalannak annak is tudja,
Sokan ellent is tartnak az dologba.

Magyarországot féltik, elszakadna,
Fog szállani üdegen királyságra,
Mert királytól magot nem fogadhatna,
Ki mindennap Királyt untatja vala.

Még Királyt ugyan fenyegeti vala,
Fő házait Maximiliánnak adná,
Nagyot is tehetne, Király jól tudja,
Mit tegyen, urakkal azon tanácsa.

Uraknak tanácsban Király ezt mondja
Előbb sem ő akkaratja volt volna,
Ez aggnénak hogy fogadást tött volna,
Azért most is szavokra kezét fogná.

Ne lenne mi országban azon mia,
Színnel asszonnak Király ezt fogadá,
Ha urak akarnák, őt venné hozzá,
De semmi kedvét hozzá sem mutatá.

Urak közt sok visszavonás támada,
Ország minden felől romlani foga,
Sopron Maximiliánnak meghódla,
Végeket hol víja, hol kézbe vala.

Sok Lengyellel Kassát Albért megszállá
Magyar Balás vélle forgódik vala,
Beatrix népét együtt igen vágá,
Török Alfölden gyakran rabol vala.

Kassán alól Albert herceg dúlata,
Tissza két felét erősen rabolja,
Egret, Váradot fel égeté, gyútá,
Kik meg nem hódlának vágja, fogdassa.

Olly igen Urakat tiltúl fogdasa,
Maximilian Frideriknek fia,
Szép beszéd igíreti pénze nem drága,
Immár egy néhány magyar úr őnála.

Nem sokára Bezprim vára lőn kézbe,
Mert Pispeket Király meg nem segíté,
Székesfejérvár Bezprimtől nem messze,
Kinisi Pált, Báthorit abba küldé.

Siete Maximilián Fejérvárra,
Várasba nem sok nép vagyon, jól tudja
Népét váras mert mind be nem bocsátá,
Urak többivel térének Tatába.

Várast Maximilián megkímleté,
Hadnak szabad nyerességet igíre,
Száguldókra Várasból nép kiüte,
Kemény harc sokáig tarta két félbe.

Lőni kezdének hátúl azonközbe,
Por füstitől Váras népe rettene,
Ugyan hátokon száguldó beméne,
Kaput vonák, bennek sok benn rekkede.

Igen serénkedik Németek hada,
Hevenyében nagy ostromnak indula,
Árok vize Város környül nagy vala,
Várat meghága, kaput is kivágá.

Törött kapun sok nép hamar beomla,
Utcán, piacon szertelen vér omla,
Sok szántalan szépség kele prédára,
Várasba Templomokba melly sok vala.

Olly igen nagy kazdagságot ott nyere,
Német hada, mert mindent megkerese,
Másod nap Maximilián is beméne,
Magyari nagy urak vannak ővélle.

Kanizsai László és Székel Jakab,
Szöcsi Miklóssal valának több urak,
Király kegyelmét igíri Várasnak,
Azon vagyon mint árthatna Budának.

Vitézek a sok prédán öszve vesztek,
Ez lőn oka Király késedelmének,
Kinisi és Báthori sietének,
Sok élést, népet Budára szerzének.

Ezen magyarok de lásd mint bánkódnak,
Vitézi neveket mint rútították,
Németek magyar nyakára hágtanak,
Kik az előtt csak végekben sem voltak.

Budában forgódnak igen épütnek,
Királlyal Pozsomból jőnek sok csehek.
Érté Maximilian készülések,
Nagy budulását is látja népének.

Onnat felszálla, Bécsbe méne haza,
Megvött házakban jó falka hadat hagya,
Király ezenben Budára eljuta,
Akar öccsére menni Kassa alá.

Nagy sok gonosz hír őt ezenben éré,
Török Nándorfejérvárnak mellette,
Két fő házát Magyaroknak megvötte,
Fejérvár kicsinnen maradt meg tölle,

Jószágit is oda alá eldúlnák,
Kik Maximiliánhoz most hajlottak,
Zabrág meghódlat Maximiliánnak,
Kitől sok vár kastély kezében vannak.

Indula mind az által Kassa felé,
Szápollyai nagy haddal jöve mellé,
Albért herceg szálla vélle csak szembe,
Szerződéssel nem férhetének öszve.

De magyarok magokat nem tarthatnak,
Igaz oka volna Királynak mondják,
Végre hellyt ada Király sok szavoknak,
Sereget szerzének, szembe vívának.

Érté Albert, dolgát rajta vesztené,
Gyorsan Királlyal szerződnie kezde,
Nagy békösség lött vala köztök végre,
Ki ki Kassa alól hazához tére.

Már békessége vala az felföldnek,
Fejérvárból kinn csatáznak németek,
Néha Buda kapujára öklelnek,
Tartja Király ezt nem kicsin szégyennek.

Sereggel Kinizsit Alföldre küldé,
Pártosokat kergetné és büntetné,
Báthorit ország hadnagya e mellé,
Fejérvár alá egy hadával küldé.

János herceget más felé bocsátá,
Ki Zabrági klastromot víja vala,
Segítségre szép haddal hamar juta,
Székel Jakab, kit János megvárt vala.

Az után gyűlének Fejérvár alá,
Egy felől már Báthori megszállotta,
Más felől Kinizsi tábora szállá,
Király véllek, negyvenezer nép száma.

Váras körül kastéllyokat állata,
Báthori fenn forog abból vítatja,
Bezprimból Királyhoz ím követ juta,
Házát megadja népe azt fogadja.

Egy néhány ház Fejérvárral lőn kézben,
De Török rabol Alfölden ezenben,
Duna két felén Temes várán innen,
Fejérvárról Király méne betegen.

Albért herceg hallja, nem igen bánja,
Varázslóknak hiszen, Király meghalna,
Imitt amott esmet dúl, kapdos vala,
Hiti ellen nagy sokba cigánkoda.

Sőt csakhamar Király megkönnyebüle
Öccsének, atyjának ottan izene,
Fiának, Albértnak is ő izenne,
Afféle cigánság nélkül el lenne.

Szabácsot török azonban megszállá,
Kémejét azokra Király választá,
Törökeken ki semmit nem kaphata,
Sok nagyobb károkra is okot ada.

Jó Magyarországnak nem szerencséje,
Ugyan el enyíszék előbbi esze,
Albért herceg ismet Kassára jöve,
Harcon Priniekben egynehány vesze.

Bécsen fellyül hadát német levágta,
Öccse Albért fel földet igen dúlja,
Kétezer dézma bort küldet Krakkóba,
Kit el nem küldhetett, földdel itatá.

Igen dúlja Maximilián Morvát,
Meg akarja szállani nagy Szombatot,
Alföldnek hallja nagy visszavonását,
Még ezeknél Király vár nagyobbakat.

Tetszék Maximiliánhoz küldene,
Ki előbb is inté az békösségre,
De vég nem lehetett vala semmibe,
Illy ok alatt meg lőn az frigy elvégre.

Ha László Király magtalan meghalna,
Az korona német ágra maradna,
Mert Mattyás Király úgy fogadta volna,
Mikor Friderik koronát megadta.

Ott több okokkal is lőn a békösség,
Látja Király, mibe hozta a szükség,
Országot inti azokat felvennék,
Ne lenne mégis több veszte földeknek.

Rajta ország sokká igen háborga,
Mert itt magyar szabadsága megromla,
Német nemzet rabságára hódlana,
Végre ugyan rá kelle hajlania.

De ezenben Alföldről egy hír jöve,
Törökekben másfél ezert vágott le,
Alföldi Bán, meg annyi foglya szinte,
Kikben Királynak ajándékon külde.

Az frigy után Király hadát indítá,
Öccse ellen, ki felfölden dúl vala,
Két fő urat küldet volt Ispánságba,
Egri pispek, Szapollyai István vala.

Vala cseh fegyveres, magyar ez hadban,
Két had öszve méne nagy bátorságban,
Tarta harc mind egész nap nyugatiglan,
Albért hada megfárada vívásban.

Ereje kevés, nincs álló serege,
Magyar álló serege eleire,
Hadának megfutamék az jobb része,
De nem ismerik egymást a setétbe.

Tartá harcot kevés magával soká,
Éjjel a strasára azzal akkada,
Magyarok jelét tudta, megmutatá,
Huszad magával Eperjesre szállada.

Urak minden néppel majd ott veszének,
Sok álgyúk, taraszkok mind el kelének,
Szápollyai rá szállá Eperjest,
Albért sohonnat semmit nem reménlhet.

Szerződnie Szápollyaival kezde,
Többé soha magyarokra nem jőne,
Frigyet, barátságot megtökéllene,
Érti Király, öccsét eleresztötte.

Török hír juta csak hamar Királynak,
Nagy had alája Nándorfejérvárnak,
Hoffstattját már felégették Szabácsnak,
Benne valókkal mezőn harcolnának.

Az harcon ötszáz Török hullott vala,
Szabácsiakban csak ötven meghala,
Más Török had innen Dunán indula,
Kinizsi Pál hada rátalált vala.

De lám abban majd semmi sem szállada,
Sok elhulla, soka foglya akkada,
Fő Törökeket küldének Budára,
Kin Magyarok lőnek hála adásban.

Akkor Király nagy gyűlést hirdet vala,
Azért Törökek azt mind értik vala,
Gyűlésben két alföldi úr indula,
Ezt egy falka török meglesé útba.

Török álnokságát Urak megérték,
Véletlen őket mind az lesben lépék,
Két szekér Török fejet is küldtenek,
Budára, kit az Alfölden szedtenek.

Vala gyűlés Királyt mint házasítsák,
Leányt vegyen mindenek azt kévánnák,
Beatrix nem tudja szüvét Királynak,
Értekeznek, arról íra Atyjának.

Rómában más pápa üle székében,
Végre Király ahhoz esék a szükben,
Ódozatot nyere tőlle nagy pénzen,
Leányt vészen ne légyen hüte ellen.

Vive hozzá az Gandalai Annát,
Szülésben meghala hogy hozá fiát,
Az vég ifjú második Lajos Királyt,
Ki országgal Mohácson veszte magát.

[part "Vége az hatodic részének. // HETEDIK RÉSZE, az alföldi hadakról László király idejében, mind haláláig"]

Megmondom Kinizsi Pál vitézségét,
Az ekete hadnak szörnyű veszését,
Alföldi uraknak partütéseket,
Támadásokért való büntetését.

Szobor Márton Török császártól jöve,
Frigyet császárral mert nem szerezhete,
Nagy hadát, készületét megbeszéllé,
De nem érti, hada melly felé lenne.

Igen félti Király az Fejérvárat,
Alfölden Szabácsot, Szörént és Jajcát,
Alföldi végekbe mindent takartat,
Minden házba küldé jó falka hadát.

Sok álgyút lövő szerszámot vitete,
Döggel török igen hal, azt megérté,
Azért szándokát sem hadná az, vélé,
Minden szükségét végeknek megszörzé.

Csehekben ezert külde Fejérvárba,
Többit Kinizsi Pál ispánságába,
Országgal is gyülekezik azonba
Minden rend örömest az pogánságra.

Jó kedvvel ígirik magok mindenek,
Papok, barátok is, hogyha kelletnék,
Vények, asszonyok, kik azt nem tehetnék,
Szolozmájokkal őket segítenék.

Az tiszttartók, ispánok beszállának,
Ki-ki tisztekben olly igen vigyáznak,
Szomszéd országokban is készen vannak,
Hogy törökre Királlyal induljanak.

Török Bayazetes császár ezt hallá,
Ki nagy haddal már Sophiánál vala,
Két bassának harminc ezerét adá,
Őmaga megtére, hazába szálla.

Haddal kétfelé nagy sokat rablának,
Nyolcezeren Szerén várat megszállák,
Kanizsai vitézi forgódának,
Törökeket Szerén alól meghajták.

Alfölden ám szertelenkedni kezde
Fekete had hatalmas buja népe,
Dúlás, kóborlás, ocsmánság előtte,
Minden latorság, kegyetlenség benne.

Erkölcseket Kinizsi mind jól tudja,
Hadnagyokat igen intette vala,
Népet ne hadnák csintalankodnia,
Őket Szegedbe szállítá be nyárra.

Kezdének panaszlani minden rendek
Sok iszonyú bűnekről Kinizsinek,
Érti minden nap csatáját töröknek,
Most nem akar bút ejteni cseheknek.

Tudja jó vitézségét ő ez népnek,
Ha mi lenne, törökre menne vélek,
Sok panasszal meguntaták köznépek,
Levelet íra, parancsol cseheknek.

Hadnép azon de lám semmit sem ada,
Levelét elszaggatta, megtapodta,
Kin Kinizsi olly igen megbúsula,
Minden felől népet gyűt alattomba.

Ott hétszáz lovagot elöljáróba
Csehekre Kinizsi hamar választa,
Csehek nem tudnak semmit a szándékba,
Az hírre egy falkán indultak vala.

Rettenetes harc lőn, megtoljatának,
Mert mind ugyan készületlen valának,
Egy tó mellé nagy sűrőn szorulának,
Kinizsi népe azomba jutának.

De hogy az tó közzül ki nem veheté,
Sok puskással rájok lövöldeztete,
Azért az cseh nagy hertelen kiüté,
Ellenségét ugyan jól hátraveré.

Az tábortól cseh had hogy távoly volna,
Kinizsi megkörülé, hátul foga,
Esmet az tó mellé ne szorulhatna,
Sokat bennek Kinizsi ott levága.

Elvégre az úrnak magok megadák,
Kinizsi mit kévánna, megfogadák,
Nagy sírva erről nagy hitet adának,
Kinek csehek nem soká állhatának.

Pált ezután hamar egy gutta éré,
Fél, hogy néki véget ugyan az érne,
Akará, őket újonnan eskesse,
Királynak, Báthorinak hűségére.

Ott Kinizsi szavára sem állának,
Hamar ez nagy hadból mind eloszlának,
Szokott ledérségeket nem hagyhaták,
Azért imitt-amott mind meghalának.

Sok üdő sem telék, török indula,
Magyar határba sokat dúla, rabla,
Szertelen kénokkal rabokat rontá.
Kit Kinizsi meghalla, megtromfola.

Sokat bennek levága, fogdostata,
Temesvárat harc után kénoztatá.
Malom kerekén sokat forgattata,
Sokat megsütette, sokat nyúzata.

Éh disznók alába sokat hányata,
Kötözve disznókkal ott szaggattata,
Ezzel az kölcsönt Kinizsi megadá,
Végbeli töröket rettenti vala.

Pokol üdő lőn kilencvenháromban,
Gereb Mattyás, Bathor István meghala,
Csak az előtt Frideric is meghala,
Alföldi magyarok vesztenek vala.

Lőn Rácországnak egy nagy budulása,
János herceg vala főkapitánya,
Nép Jánoshoz szófogadatlanságba
Jajcát török ugyan gyakran jargalja.

Az Királyhoz méne, tisztét letevé,
Abba Király Drenczeni Imrét küldé,
De rácok mind olly engedetlenségbe,
Köztek Frangepán János fő mindenbe.

Csakhamar Drenczen egy házat raszálla,
Kit azelőtt Frangepán foglalt vala,
Frangepán egy szomszéd bassának íra,
Magát, jószágát Császárnak ajánlá.

Erre kéri, rablani kiindulna,
Útjából csavarodnék az vár alá,
Bassa nyolcezeren hamar indula,
Mind Podólig járkála, dúla, rabla.

Rajta Drenczen olly igen megbúsula,
Hamar Frángepánnal megbékélt vala,
Hadat szörze, Bassa utját megállá,
De pór és fegyvertelen vala hada.

Érté Bassa, Drenczeninek izene,
Magyaroknak ez nem volna ellene,
Hogy ment volna német király földére,
Békével bocsássa, arra intené.

Rabok szántalan sokan vannak vélle,
Olly ha Kapitánt igazra is kéré,
De hogy semmi szónak ő nem engede,
Minden hadát Bassa harchoz rendelé.

Elő ére török had, szép szer vala,
Drenczeni ő erőtlen hadát látja,
Ötszáz lovag, többi mind gyalog vala,
Hatodfél ezer csak parasztság vala.

Frángepán, Bernáld olly igen nógatja,
Mert jól látja Kapitánt, hátra csúszna,
Több hadnagyok számára Drenczeni hajla,
Nagy szertelen két had összveroppona.

Előszerig nagy harc után meghajla
Frangepán hada, ő maga is elfuta,
Vitéz Drenczeni eleibe szágulda,
Futó hadát tartóztatni akarja.

Rólla nem tehete, tére meg harcra,
Tisztességgel kezén veszni akara,
Lovát általverék, esék gyaloggá,
Kardja marok, látja, félbe szakada.

Török megkörülé, azomba juta,
Vitézekkel egy öccse, vitéz fia,
Kiket az török ott hamar levága,
Drenczeni elevenen esék fogva.

Török űzőben nagy sokat levága,
Ötezer-hetvenhét magyar meghala,
Vitéz Frangepán János is lőn oda,
Kinek öccse, Bernáld az, ki elfuta.

Az foglyok orrát Bassa vagdaltatá,
Ott fő fő foglyokat előhozatá,
Azok közt vitéz Drenczeni egy vala,
Mint olly vendéget vacsorán, úgy tartá.

Letéteté az vacsorán előtte
Fiának, öccsének fejét, hogy nézné,
Ennél még nagyobbal őtet rettenté,
Sok búban akarná őt éltetnie.

Jó lovakra fő foglyokat kötözte,
Az Császárnak hogy őket alá küldje,
Egy török szablyáját kapá mellette,
Csak, hogy megölnék, töröket vágá le.

Azért Bassa Drenczenit le sem vágá,
Mert megmondta, hogy megnyomorgattatná,
Császár eleibe Drenczeni juta,
Vitéz szüvét, termetit mégsem hagyá.

Ím, a Császár egy szigetbe viteté,
Sok nemes vitézek szigetbe vélle,
Őt, mondják, magát méreggel megölte,
Többinek vége sokféle kín ére.

Az nagy veszedelmen igen óhajtnak,
Királyra egy gyűlésben sokan szólnak,
Csendességért, restségéért dorgálják,
Oka soknak, ország azt sem gondolák.

Megérté Király, országnak izene,
Országnak kicsin adója járna be,
Csak néppel, adóval minden kész lenne,
Ország mellet kész volna ő mindenre.

Sok veszély lőn ezután országunkban,
Két úr tartja koronát Misegrádban,
Bathori András, szerémi pispek, István,
Más két úrnak adák gyűlésben Budán.

Tamás egri pispek, másik Nádrispán,
Ebből magát elbizá Nádorispán,
Sombos vára vagyon szomszédságában,
János hercegé, ki akkor nem vala hon.

Ebbe tiszttartóval titkony szerződék,
Érti, annak ideje hamar eltelék,
Tiszttartó benne mind úgy cselekedék,
Ha megszállják, könnyen azt megvehessék.

Porkoláb más lőn, az első kiméne,
István úrnak mindent ő megjelente,
Dögöt, ganét hányatott az vizekbe,
Algyúkat földbe ásta, összvetörte.

Hamar Sombos alá István úr szálla,
Király csudálja, néki parancsola,
Királynak István úr mindent fogada,
De azomba várat igen ostromlja.

51. Azon Király ollyha meg is ijede,
Több urak azont ne tennék, rettene,
Mégis Nádrispánnak szépen izené,
Hírét, nevét kéri megtekintené.

Nem tőn választ mindaddig az Királynak,
Mégnem kezébe lőn vára Sombosnak,
Nagy kevélyen úgy izene Királynak,
Kiért méltán minden rá haragvának.

Okot keres Kinizsi minden módon,
Drenczeniért ő mint bosszút állhasson,
Mindent Alfölden ő bátoríthasson,
Mert minden fél minapi nagy romláson.

Méne Dunán által Zenderő mellé,
Farsangba még erős lőn Duna jege,
Tízezer jó lovag vala serege,
Háromezert dúlni, rablani külde.

Olly nagy kazdagsággal két kastélt hallnak,
Hol egy bék felesége, gyermeki vannak,
Megüték egyikét, népét levágák,
Bék fiai onnan elszálladának.

Dúlák várat, sok szép marhát nyerének,
Onnat másikat csak könnyen megvívék,
Szörnyen dúlák várat, várast égeték,
Ebbe hír lőn táborba Kinizsinek.

El-aláig jargaljanak, azt hagyá,
Melléjek kétezert ismét bocsáta,
Ötven mélyföldig az mind dúla, rabla,
Az megjött népe sohúl meg nem várá.

Rabok, barmok, drága ruhák, szép marhák,
Minden szépség lőn kézbe Magyaroknak,
Vígan megtérének, Dunán kelének,
Kinizsihoz táborba sietének.

Ali bék nyolcezeren hamar juta,
Duna parton szinte ellenbe szálla,
Immár tavasz napja, jó meleg vala,
Által nem mehet, szakállát szaggatja.

Nagyon szidalmaz, kezeit mardossa,
Bosszút nem állhat, fogát csikorgatja,
Magyar had pogánt az parton bosszontja
Onnan vígan vég Temesvárba szálla.

Temesvárra János herceg indula,
Atyja hívét, Kinizsit hogy láthassa,
Némettől néhány kastélt megvött vala,
Melly zabrági pispekség jószág vala.

Érté zabrági Osváld pispek, hogy elment,
Hamar megszálla, meg is vőn egy fő helyt,
Herceg városira vive nagy népet,
János azt megérté, rajta megrettent.

Pispekre János nagy haddal indula,
Velle Kinizsi alföldi szép hada,
Sok úr minden felől szép hadat ada,
Mindent hátra vőn, égete, dúlata.

Osváld pispek faluit mind felgyújtá,
Pórokat ártatlan benne levágá,
Pispek hadát olly igen üzé, rontá,
Kanizsai László bán ezt meghallá.

László eszes, az veszedelmet szánja,
Az két urat ő békösségre hoza,
Nagy erős frigykötést ö köztök hagya,
Mert az dolog nagyra menne, jól látja.

Országot gyűlésre Király hívatá,
Lőcsére, hol két herceget vár vala,
Brandeburgi német herceg sógora,
Öccsével, Albérttal Lőcsére juta.

Nagy frigyet, békösséget ott szerzének,
Hogy egymásra többé soha nem törnek,
Sok vigasság után hazatérének,
Urak királlyal Erdélbe menének.

Jól érti Király mind a sok összveszést,
Főképpen Lőrinc úr néki fart vetett,
Hivatalra minap gyűlésre nem ment,
Ország adószedőiben megöletett.

Király mindent más üdőre halaszta,
Még Erdélben mindent eligazíta,
Török egy erős kastélyát megszálla
Fejérvár mellett, és azt megvött vala.

Abból szüntelen Alföldet rabolja,
Fejérvárba kevés nép azt meghallá,
Nagy sokan kiszálla, megveszi vala,
Ha Kinizsi reá nem vigyáz vala.

Nándorfejérvár alól elszállának,
Szent Demeter táján sokat rablának,
Lőrinc úr jószágát sohúl nem bántják,
Szerzett dolog, azt mindenek gondolák.

Onnat Podólig égetnek, dúlának,
Senkitől nem félnek, vígan rabolnak,
Száva, Dráva között szertelen ronták,
Csak tél felé ők hazafordulának.

Szerém, Boszna, Tótország igen romla,
Mert Alföldi urak visszavonásba,
László király szerencséje így forga,
Mert Erdélt is nagy szertelen találá.

Tisztbe, Vajdaságban Drágfi Birtalan,
Király onnat indula Temesvárba,
Kinizsi szép haddal várja határban,
Noha gutta mia nagy nyavalyában.

Rebeg a nyelve, megveszett a szava,
Szovát azért nem sokan értik vala,
Alföldi urak tőle nem tartnak vala,
Királynak sir, beszél az mint szólhata.

Oktalan dolgát mondja pogánoknak,
Mennyit égetnek, dúlnak, rablottanak,
Viselné gondját ő nyomorultinak,
Torlaná meg sok vérét Magyaroknak.

Sokszor torkát üti, hogy nem szólhata,
Azzal jelenti, halálig kész volna,
Igen mutat ujjal török határra,
Kin Királynak könyve eredett vala.

Kardját azután vitézmódra rántá,
Had előtt mint szokott víni, mutatá,
Soka Királyt vendéglé nagyúrmódra,
De minden szova csak törökről vala.

Erre Király mindent neki fogada,
És Dunán kele Peter váradjára,
Török rabol, Tót- és Horvátországra,
Hamar Kinizsit had előtt választá.

Pállal Erdéli Vajda Drágfi vala,
Hamar Zenderőig alá jargala,
Rabot, Barmot hajta, falukat dúla,
Zenderő hoffstadtját égeté, rontá.

Törökekre sohúlt nem találának,
Közel száz mély földig mind jargalának
Mindvégig szántalan prédát nem tudják,
Öt ökröt egy arany forinton adják.

Rólla mondják, tizennyolc pénzen adták,
Egy asszont négy leányával árulták,
Illy szerencséje nem volt egy magyarnak,
Kinizsivel továbbmenni nem akarnak.

Akkor török császár az Egyiptusban,
Szultánnal tengeren túl vala hadban,
Török megrettent Konstancinápolyban,
Tengeren igen futnak Ázsiában.

De Konstancinápolig mennek vala,
Ha jó Kinizsi szován járnak vala,
Az alkolmatosságnak ez ő dolga,
Mikor magát adja, kell kapni rajta.

Azt gondolák, mint Zenderőt, megszállják,
Visszatértek, még útokban valának,
Hogy nyavalya esék Kinizsi Pálnak,
Csaknem néma, ott lőn holta jámbornak.

Bánkódék sok vitéz ennek halalán,
Csodálatos eszes, jó vitéz voltán,
Két királyhoz ő nagy hűséges voltán,
Nem lőn utána Alfölden olly Ispán.

Alfölden Urak egymást igen rontják,
Egymás jószágát kóborlják, kapdossák,
Szeligy Királlyal nem sokat gondolnak,
Kiért rájok nagy haragja Királynak.

Méne, Báczá urakat mind hívatja,
Kiknek hűségekben nagy gyanós vala,
Többi közt Lőrinc urat Király híja,
Kire régúlta bosszonkodik vala.

Kalocsai pispeket megbántotta,
Szerémi pispek kastélyit foglalta,
Minap töröket rablani kihítta,
Podol felé jószágán elbocsátá.

Urát, fejedelmét nem böcsüllette,
Parancsolatjának ő nem engede
Több bosszú, fejét ökörnek nevezte,
Az csendes Királyt evvel meggerjeszté.

Jó kis Horvát János egyik úr vala,
Bácsi, kalocsai pispek más vala,
Kis Horvát házát megvötte, dúlatá,
Kit kis Horvát nagyhamar megvőn hátra.

Sok féltében Királyhoz el sem méne,
Lőrinc úr anyjával Királyt kérete,
De hogy kevánságában semmi kele,
Várit, kastélyit igen erősíté.

Jeles fő ház Újlak, azt megtakará,
Futakba élést, népet, mindent hagya,
Kit pécsi pispektől haddal vött vala,
Onnat hadával Raholtzában szalla.

Nagy haddal gyűlt Király, Vajdát szólítá,
Had előtt Újlak alá őt választá,
Váras népe egy harc után meghódla,
Várbeli nép nagy soká ellent tarta.

Töretni Drágfi kezdé Újlak várat,
Lőrinc Úr azt hallja, gondolá magát,
Nadrispánt kéri, barátját, sógorát,
Szükségében mutassa barátságát.

Nem ígérhet hadat néki mellette,
De fogadja, Királyt megengesztelné,
Ottan Királyhoz követeket külde,
Az mint lehet, Lőrinc bűnét mentené.

Ugyan nagy keményen izent Királyra,
Országnak mert ő volna Nádrispánja,
Ha bűnes volt, törvényre hítta volna,
Addig Lőrincre ne támadott volna.

Mondaná gyűlnének hamar Rákosra,
Ha Lőrincet ott bűnesnek találná
Ő, főbíró, ott fejére állana,
Addig jószágát őfelség ne bántsa.

Igen bánja Király az izenetet,
Tetszék, mintha Nádorispán fenyeget,
Nagy haraggal megkülde követeket,
Azomban Újlakra szertelen lőtet.

Nagy késő éjjel lőn végső ostroma,
Várat megadák, Király beindula,
Lőrinc anya gyászba Királyhoz futa,
Fiaért könyörge, de nem használa.

Az több pártosokra Király indula,
Kis Horvátnak négy városiban szálla,
Szent Demeter szava mellett meghajla,
Futakot pécsi pispeknek megadá.

Dunántúl két várast Király véteté,
Táta mellett hatalmába keríté,
Józsát, temesvári ispánt beinté,
És Újvárra Lőrincre őtet küldé.

Erdéli vajdát Somogyságra küldé,
Hogy Kaposújvárat néki megvegye,
Mégis Lőrincről Nádrispán izene,
Több büntetést Király hadná törvényre.

Király Nádrispánnak csak ezt izené,
Még magát nem érti, addig büntetné,
Ott áll vala Lőrincnek egy követe,
Attól Lőrincnek Király ezt izené.

Siess, mondd meg én szómmal ezt Lőrincnek,
Hogy tréfába engem nevez ökörnek,
Egy nagy szarva nőtt annak az ökörnek,
De más szarva csak most költ meg fejének.

Tudja bizonnyal, két szarvval öklelek,
Ellenségemre keményen törkölek,
Csak az új szarv az másikhoz érkezzék,
Ellenségimmel én szembe öklelek.

Rendelé Tót-, Horvátországnak dolgát,
Ott megvévé sok pártos urak házát,
Kitől mit elvöttek, mindent megadott,
Két ország ótalmára hagya egy hadát.

Azelőtt János herceget választá,
Hadnak elrendelé zsoldját, megadá,
Törökre vigyázna, megparancsolá,
Onnét Baranyába, Pécsbe szálla.

Poklól jára Kaposújvárnál hada,
Drágfi Berthalan vajda megszállotta,
Táborból méne egy szomszéd kastélba,
Menyegzőbe hítták, nagy vígan vala.

Rá vigyáz porkoláb, holdvilág vala,
Népének színét melléje választá,
El-felkele, táborra kirohana,
Tábort megvívé, ott sokat levága.

Élést, álgyút, az mi jót ott talála,
Dombai Dávid azt az várba hajtá,
Egy szomszéd városba nagy vásár vala,
Azt megüté, mindent ő betakara.

Kapos alá méne, Vajda hogy érte,
Az menyegző lakásnak ízit érzé,
Lőtetni várast nagy serényen kezdé,
Várba por felgyúla, mindent felvete.

Ott benn megijedtek, magok megadák,
Tűz miatt mindenek vesznek, azt látják,
Kaput nyitának, az tűzre omlának,
Tüzet két félbe, mint lehet, úgy oltják.

Rahóltzát Király hada megszállotta,
Porkoláb megijedt, hamar megadá,
Németújvár alatt Józsa tábora,
Hol házanépével Lőrinc úr vala.

Igen ijedt Lőrinc Németújvárba,
Dolgát baráti futják mind azomba,
Végre Király azt engedé sok szóra,
Jönne szembe, dolgának okát adná.

Legottan Józsához vár alá küldé,
Lőrincet Király eleibe intézze,
Hadát vár alól addiglan elvenné,
Ha nem jönne, várát tölle megvenné.

Lőrincnek Ispán mindjárt hitet ada,
Több pártos urak Lőrinccel az várba,
Ispán mindazokkal Péccsé indula,
Királlyal Lőrinc szóla, bűnét vallja.

Ennek okát, gonosz tanácsit mondja,
Kiknek szaván királyát megutálta,
Szeligy fejedelem Lőrincet szánja,
Megkegyelmeze, törvényre halaszta.

Véget pártosoknak Király itt ére,
Pécsről indula, Budára felméne,
Oda hamar nagy gyűlést hirdetteté,
Pártosokért ország igen könyörge

Többi közt az auráni prior fogva,
Klastromból ez nagy uraságra juta,
Iszonyú bűneiért ott meglakola.
De Poki Pétert négyen vágták vala.

Igaz törvények lőn minden rendeknek,
Törvény haladékról emlékezzenek,
Ítílőmesterre szólnak szegények,
Kiből jó válaszok lőn mindeneknek.

Nemesek az urakra zúgoldának,
Királyt pokol tanáccsal ők tartának,
Mindent esztendeig egy aranyra rónak,
Könnyű nékik, arra hogy nem ők adnak.

Az Király látá, nagy támadás lenne,
Mert régen öt házat róttak ennyire,
Királyt emlékeztetik ő hitére,
Azért nékik Király mindent ígíre.

Menyegzőjét gyűlésben előhozák,
Beatrixnak fogatta, nem tagadja,
De magtalan, üdős voltát utálja,
Csehek törvénye elvenni sem hagyja.

Pápától erre szabadsága vala,
Urakkal nemesek azt jóvá hagyja,
Királynak ezután lőn házassága,
Vivé Anna asszont, ki Lajost hozá.

Az ezerötszázkettőben írtanak,
Jajcát törökek hogy egyszer megszállák,
Ott magyarok őket olly igen ronták,
Hogy soká az végeket ők nem bánták.

Töröknek sok ügye volt mindenfelé,
László király míg magyarok közt éle,
Még vitézségét senki nem értette,
Eszes volt, azért azt minden elhiggye.

Rólla értem, haza Prágába hítták,
Csehek ez mellett magokat ajánlák,
Látná meg egyszer rendét országának,
De az magyar konyhát mondta zsírosbnak.

Igen csodálkozott nagy olcsóságán,
Magyarországnak böcsütlen bő voltán,
Egykor Mattyás király palotájában
Mattyás Király képét meglátá Budán.

Azon monda, ki vitéz jó pásztor volt,
Ki nékem ennyi kövér juhot hagyott,
Mondják, hogy Király magyaról nem tudott,
Egy Magyar úr magyaról ott így szóllott.

Markos vala, nem Lukács, Mattyás király
Lászlót bolondnak jelenté ő azzal,
Hon henyélne, ki azt költi urakkal,
Az mit Mattyás király talált kardjával.

Királyt lassú erkölcseért gyűlölték,
Magyar urak ugyan szembe megpökték,
Abból támadának az pártütéssek,
Ki miatt Alfölden sokan veszének.

Vén korában köszvény igen megbántá,
Teste lakás miatt igen nagy vala,
Életében mondják, jámbor volt volna,
Ezerötszáztizennyolcban meghala.

[part "VIII. RÉSZ // LAJOS, JÁNOS, FERDINÁNDUS."]

Ezerötszáztizennégyben írának,
Változása lőn Török Császárságnak,
Szelim ellene támada atyjának,
Az előbbi nagy Baiazet Császárnak.

Szelim érti magyarok ellágyultak,
Mátyás holta után csak alig vannak,
László Királlyal keveset gondolnak,
Elfordult szerencséje magyaroknak.

Vélé jónak nagy kevélyen indula,
Tótot, magyart végekbe raboltatá,
Vég Szabácsot megvívé előbb állá,
Magyarország itt kezde romlania.

Akkor fő kardinál Thamás Rómába,
Olasz, magyar veszedelmét gondola,
Pápától egy bulcsú levelet váltá,
Mindent török ellen avval támasztá,

Mindent kíntől bűntől avval meg óda,
Valaki ő zsoldján hamar támadná,
Keresztyén hitért törökre indulna,
Örök élete lenne ha oda halna.

Török Császár a nagy támadást hallá,
Egyéb hírek érék ott hátrább szállá,
A paraszt had nemesekre búsula,
Törökről fegyverét urára foga.

Urak sok kegyetlenséget mind tudják,
Bulcsú levélen megbátorodtanak,
Ha törököt megverik sem nyughatnak,
Uruk miá azért rájuk támadtak.

Elszánák szabadságok megkeresék,
Számtalan szegények erre sietnek,
Ruhájokra mind keresztet költettek,
Hogy keresztyén hitért ezt cselekednek.

Az megdühödt népen jó szó nem foga,
Fő fő nemeseket sokat le vágá,
Egy magyar vitéz úrfi feltámadá,
Szapollyai János ki Vajda vala.

Tisza mellet keresztesekre szállá,
Jobb részét levágá, kit által hajta,
Sokat bennek fogtatá kénoztata,
Az fejetlen lábot így le szállíta.

Uraknak Királynak lőn nagy öröme,
Gondja lőn Lászlónak az békösségre,
Bécsben egynehány Király s Herceg gyűle,
Maximiliannal Király frigyet szörze.

Róla így szólának Király leányát,
Ferdinándnak adnák házasul Annát,
Királyfinak adnák Ferdinánd húgát,
Mariát Maximilián unokáját.

Ezt Király hite ellen cselekede,
Urak gyakran veték azt ő szemére,
Fia Lajos még csak futosó félben,
Megkoronázá, ülteté székében.

Történék halála László Királynak,
Fiát Lajost hagya két országának,
Nagy kárt tőnek mesteri ifjúnak,
A Királyság tisztére nem taníták.

Az urak tőle keveset tartának.
A tudatlan ifjat lágynak mondák,
Azért eszesb, idesb Királyt kévánnak,
Ki jobb gondját viselne országának.

Róla gyakran János Vajda szól vala,
Azért tutorok gyűlést tötték vala,
Vajdához gyanúsok hitták Budára,
Nem adják az mit vélnek hogy kévánna.

Tévék Báthori Istvánt Nádor ispánna,
Gyermek mellé oktatók vannak hagyva,
Nem szoktatták gondra és vigyázásra,
Király országát hogy veszte ez oka.

Egybe vesztek urak egymásra törnek,
Sokan tunyán csak házoknál henyélnek,
Jó vitéz úrfiak kevesen köztek,
Sokan a Királyságra ügyekeznek.

Sulimán lőn Császár Selimnek fia,
Atyjával tatárral nem szépen járá,
Igen haragszik hadának fogadja,
Rác és Magyarországot néki osztja.

Császárságát avval erősítene,
Ebben senki ellene nem tehetne,
Gyermek volna magyarok fejedelme,
Kavarok mind nagy egyenetlenségbe.

21.Valának akkor főurak országban,
Ki Király lőn Erdélyi vajdaságban,
Szapollyai János szepesi ispán,
Báthori György bátyja István nádor ispán.

Moldovában István, Radul Havaselben,
Kik magyarhoz hallgattak az üdőben,
Battyáni Ferenc tót, horvát, rác földen,
Prini Péter ispán vala Alfölden.

Száva Dráva vize közt Szerémségben,
Tomori Pál kalocsai érsekségben,
Még nem lőn barát híres vitézségben,
De klastromból juta az érsekségben.

Akkor Nándor Fejérvárat megvévé,
Suliman magyarokra nagy rést töre,
Király Tomorit Szerémségbe külde,
Nagy dicsírettel ott tisztét visele.

Nagyurak közt Király egy híve vala,
Turzó Elek országnak tiszttartója,
Broderith István fő kancelláriusa,
Bor nem issza János udvarbírája.

Királynak Császártól ilyen hír juta,
Minden felé hosszú frigyet tött vala,
Földen vízen csak magyarra indulna,
Magyarokra mert tágas útja volna.

Túl Száván Fejérvár, Szabács kezében,
Szalonkemén, Péterváradja kézben,
Száván szabad útja, sok kár Szerémbe,
Nehéz volna már állani ellene.

Azt szánta ha magyart hozzá hajthatja
Budán, Rómában mecsetet rakatna,
Török hitét mindenütt vallattatna,
Jeruzsálemre szándoka azon volna.

Futnak minden felöl Lajos Királyra,
Király Pápának egy néhányszor irá,
Királyokat mellette feltámassza,
Királyokat is olly igen szorgatja.

Óhajtva kéri mostan megsegítsék,
Keresztyénség pajzsát ne veszessék,
Ha most Magyarországra nem tekintnek,
Egész Europára tör ellenségek.

Vala követi Franciaországba,
Másik Ferdinandhoz Németországba,
Harmad követ az Portugáliába,
De semmi nem kele kévánságába.

Ezen vala török az ő dolgába,
Perzsákkal, tatárral frigyet tött vala,
Ez alatt tatárt lengyelre támaszta,
Más nagy hadat Moldovára támaszta.

Azután Fejér Várat vötte vala,
Feljebb megyen Szávát által hidlata,
Memhet béget Erdély fele bocsátá,
Más hadát tótra, horvátra választá.

Tomori sokszor Királynak izene,
Végre kocsin őmaga felsiete,
Török nagy hadát szándokát beszélle,
Szerémben csak ő nem állhat ellene.

Révét Száván megállani kellene,
Vízen török Szerémségbe ne kelne,
Ebben semmit mulatni nem kellene,
Bár mindenben őt elől eresztene.

Ebből Király hamar gyűlést tétete,
Szent György napján szigetben ezt végezé,
Nagy Boldogasszony napra készen lenne,
Minden rend Tolnára hadával gyűlne.

Levelet azonba sok felé külde,
Pápát, keresztyén Királyokat kére,
Sok fogadásokra emlékezteté,
Sem pénzt, sem hadat tőlek nem kérhete.

Leveli posta Királyt olly gyakran éri,
Hol Vajda, hol Tomori azt izeni,
Elöl járó török Szávát most keli,
Immár csak Drávát ne hagyja elkelni.

Izene Király alföldi uraknak,
Dráván alól és az fő nadrispánnak,
Hamar Szerémbe mind feltámadjanak,
Eszék táját töröktől oltalmazzák.

Gondja lőn nadrispánnak ő kiszálla,
De a többi a dolgot elmulatá,
Elég nem lőn ő felméne Budára,
Urak restségét Királynak panaszlá.

Juta egy kém ki mindent jól megtuda,
Királynak tanáccsal az ím ezt adá,
Erdély, Havaseli Vajdát bocsássa,
Töröket azokkal hátul fogassa.

Ott többet is monda mind jót beszélle,
Király János Vajdának azt izene,
Az mi legjobb meggondolna azt tenne,
Ha tetszik, Oláhal együtt készülne.

Nap eltelék senki mégis nincs Tolnán,
Török hada immár által költ Száván,
Sok várat vött vagyon Peter váradján,
Király mégis segítséget vár Budán.

El indula csak háromezer népe,
Véli urak utána jönnének mellé,
Útból Somlai Báthori Istvánt külde,
Hamar Vajda minden hadával jöne.

Basi György Vajdától Királyhoz juta,
Király sokféle eszét Vajda megunta,
Hol egy szóval melléje hívattatja,
Mással hogy török hadát hátul fogja.

Oláh Vajda Császárhoz pártolt volna,
Töröket hátul fogni ki ő volna,
Mindenben kész őfelsége szavára,
De mit válasszon ennyiben nem tudja.

Nagy gyorsan Györgyet Vajdához bocsátá,
Siessen hadával azt parancsolja,
Mindent siettessen jöjjen utána,
Ki nem jöne Király hitlene volna.

Azonba Peter Váradja el csuszá,
Benne való vitéz nép mind meghala,
Török földen vízen megyen Újlakra,
Magát Pál barát mint lehet forgatja.

Serénykedik haddal Duna el kele,
Gyakran naszádon csatáz törökekre,
Olly nagy erőt ha mint megkéslelhetne,
Gyakran mezőben ügyekezék véle.

Alá ére Király Tolnára szállá,
Hogy ott urak hadát melléje várja,
Szapollyai György Szepesi ispán juta,
Más Anibal Pápa hadával juta.

Újlak elkölt, török siet ezekre,
Urakat Király nem veheti erre,
Drávát őriznék török el ne kelne,
Király zászlójától nem mennek messze.

Dorgálja nagy haraggal feddi őket,
Ő kész elő vinni az önnen fejét,
Dobot üteté el indítá népét,
Bátára szállíta minden erejét,

Jövének ott minden felől táborban,
Tomorit hívatá vannak tanácsban,
Vajda öccsét Szapollyait szólítá,
Ország előtt Fráter Pállal választá.

A Király tábora Mohácsra szállá,
Csak azon alól Karaso víz vala,
Tomori és Prini hada ott vala,
Csak öt vagy hatezer lovag ez vala.

Tomori Királytól hamar megtére,
Ő hadát nagy veszéllyel bira erre,
Király hadával szállana együvé,
Vitézek mondják előbb kell mennie.

Hadnagyok már alig várják a harcot,
Már kezekben tartják az diadalmot,
Sokszor törökkel késértették harcot,
Kérik inkább alább szállítsa tábort.

Az ellenség Dráván elkölt meghozák,
Urak értik Királlyal tanácskoznak,
Vajda tanácsát eszekben forgatják,
De késén érték akit megbánának.

Egy hada jő Bécs felöl Ferdinándnak,
Előtte Frangepán Cristoph a hadnak,
Marcal határában Horvátországnak,
Vajdával egyet izentek Királynak.

Király Budán vagy akárhun szállana,
Ellenség eleibe ne indulna,
Még nem ország ereje együtt volna,
Vagy immár melléje csak őket várná.

Vajda ezt főképpen izente vala,
Véle sok és válogatott nép vala,
Kiből győzedelmet Király várhatná,
Ne sietne őfelsége az harcra.

Tetszik tanács de immár késő vala,
Mert a török csak két mély földen vala,
Fő kancelláriust Király bocsátá,
Urakat hadnagyokat intsen arra.

Jobb helyre tábort vagy hátrább szállítsák,
Míg meggyűlnek kik sokan útban vannak,
Ily kis erővel ha veszte lész Királynak,
Országát megvenni könnyű Császárnak.

Nem fog semmi jó tanács megdühödtek,
Mondják azt magyarnak azt nagy szégyennek,
Török elöl elmenni kisebbségnek,
Tudják bizonnyal töröket megvernek.

Azon tanácson Tomori Pál vala,
Ki sok kémtől mindent jobban ért vala,
Háromszázezernek töröket mondja,
De jobb része fegyvertelen rossz volna.

Mindenestől hetvenezren ha volna,
Ki Király hadának gondot adhatna,
Nagy álgyujok talám háromszáz volna,
Noha csal százezren Király volna.

Siet Tomori hadából jutának,
Hadnagyok izentek Királynak uraknak,
Az ütközetet már ne halasztanák,
Isten velünk ki rontója pogánynak.

Jól tudjuk, bizonnyal őket megrontjuk,
Népnek számát, erejét mi jól tudjuk,
Csaknem Isten mondja, ne halogassuk,
Király tábora induljon utánunk.

Királynak nincs mit tenni, elvégezé,
Megütköznék, vagy nyerne vagy vesztene,
Fráter Pál vakmerő hada ezt szerzé,
Azt tudja, mint másszor, csatára menne.

Pál tanácsán hadnak jobb része vala,
Prini Ferenc váradi pispök ott vala,
Eszes tudós ifjú jövendőt monda,
Ki betelék, az Királynak így szóla.

Rómába pápához felséged küldjen,
Ha elszalad Cancellarius, menjen,
Bár húszezer magyar mártírt szentellessen,
Kalendáriumban nékik helyt kérjen.

Okát Tomori Pál barát ott mondja,
Holnap ez had hogy el vész, ő tanácsa,
Eddig tízezer volt kalendáriumba,
De ki meghal, húszezer csak ez hadba.

Szép seregek érkezének azomba,
Battyáni Ferenc, Tótország bán juta,
Dráva mellől Szereczén János juta,
Zabrági pispek, Erdéli Simon juta.

Pécsi pispek, More Filep eljuta,
Atzél István és Turzo Elek hada
Turzo beszprimi pispekkel Budába
Királyné asszonnyal, Király meghagyta.

Ez mind huszonnégy- vagy ötezer vala,
Török tábor Mohács alól megszálla,
Harmadnapig két félben lőn csak csata,
De mindenszer magyarok nyerik vala.

Rendelék már az hadat ütközetre,
Sokan mondják, Király fél, felé lenne,
Egy álló seregben hogy elmehetne,
Ha mi lenne vagy más ruhában lenne.

Az had azt keváná, szem előtt lenne,
Mert avval ő mindent erősítene,
Ha ott ügyet az pogán török nyerne,
Egynehány úr őtet elemelhetné.

Kallai Jánost, Razgai Gáspárt választák,
Király mellett Török Bálinttal hagyák,
Sereget jó hosszan elnyújtóztaták,
Törökek hogy őket hátul ne fognák.

Utól álla Király álló seregben,
Álgyúk csak előtte első seregben,
Király mellett nagy urak fegyverekben,
Körül választott vitézek mind rendben.

Az tábor Mohácson csak alól vala,
Földvárnál, ki egy kis halmocskán vala,
Azon alól Császár tábora vala,
Halom alatt jancsári sok álgyúja.

Egynéhányat megmondok az urakban,
Tomori Pál, Szapollyai György ispán,
Battyáni Ferenc, az tótországi bán,
Bánfi János, Tali János, Atzél István.

Lengyel Trepka András, cseh Slic Istvánnal,
Corlatkei Péter csehhel, morvákkal,
More László, bátyjával, Filep pappal,
Török Bálint, Kalnai János, Bakit Pál.

Jó Raskai Gáspár, Társai Miklóssal,
Greuetzki Lampert, Mailát, Palotzi Antal,
Homonai Ferenc, Szeczi Tamással,
Cibak Imre, jó Báthori Andrással.

Bositz, Kadicz, Fejérvári préposttal,
Nitrai, Bosznai pispek Esztergamival,
Zabragival és az vitéz Vátzival,
Prini Péter, Prini Gábor Horváttal.

Erdődi Peter, Simon pappal, bátyjával,
Drágfi János az király zászlójával,
Kik többen ott halának sok jámborral,
Érdemlének örök hírt Magyaroknál.

Táborban sokan azt állítják vala,
Király ott nincs, Nádrispán azt megtudá,
Hagyott rendből Királlyal kiindula,
Tábort megkörülé, mindent biztata.

Helyekre menének, esmet seregben,
Török hogy indulna, várják mind rendben.
Csak estvefelé tettszék jobbra egy völgyben,
Hogy lassan, lassan egy kopjás had megyen.

Vélék, hogy Király hadát az körülné,
Tomori Raskait ottan ráküldé,
Urak nem várhatják, Pált kérék erre,
Trombitát fútatna, dobot ütetne.

Jesust kiáltatá, dobot ütete,
Nagy kiáltás, ropogás mindkét félbe,
Török sok meghala, fut tábor felé,
Bathori András Királyt inté erre.

Utánok álló sereggel indulna,
Diadalom miénk, az török futna,
Hol az harc lőn, álló sereg eljuta,
Sok magyart, de több holt töröket láta.

Sereg jobb felől visszafutni kezde,
Sok álgyút, puskát török mind kilöve,
Golyóbis az álló seregre ére,
Két had vagyon szintén kemény ügyébe.

Azomba Királyt nem tudák, hova lött,
Esztergami pispek mellette elesett,
Három úrfi mellőle foglya esett,
Török Bálint, Radicz, Kallai elkölt.

Kemény harc csak az álgyúk előtt tarta,
Sok álgyú füsti két hadat elfogta,
Nem látják, sok magyar egy völgyre tarta,
Soka mégis álgyúk előtt vív vala.

Tére völgyből sereg, igen harcola,
Lövés mia Magyar szertelen hulla,
Hadnak jobb része már elfutott vala,
Nem állhatá, az is ám hátat adá.

Az török brekasti kauort kiáltá,
Bizony ott az álgyú mind több ez ártá,
Török, magyar aznap messze sem hajla,
Véli, az futásban csalárdság volna.

De harc mind is másfél óráig tarta,
Vecsernekor felé kezdetett vala,
Éjjel sok eső lőn, soknak használa.
Mert nappal az török nem lőn utána.

Volt csak Mohácson felöl egy falucska,
Neve Csele, most az hellye egy puszta,
Dunától megáradt Csele patakja,
Ott holt vízbe Király lovon futtában.

Vesze szegény magyar nemzetnek színe,
Nagyobb romlásunk nem volt mi földünkbe,
Egynéhányat megmondok fő népekben,
Kik házanként elesének az ügyben.

Vesze Fráter Pál, kalocsai érsek,
Véle vajda öccse, Szápollyai György,
Valkan László, az esztergami érsek,
Prini Ferenc, az váradi főpispek.

Vesze More Filep, az pécsi pispek,
Paxi Balász, ki vala győri pispek,
Csanádi pispek, és bosznai pispek,
Bánfi Zsigmond, ott vesze Ország Ferenc.

Vesze Corlatkei Péter, Trepka András,
Horvát Simon, Prini Gábor, Szécz Tamás,
Palotzi Antal, Czetrini Frangepán Mattyás,
Sok csehekkel ott vesze cseh Slic István.

Vesze Hampo Ferenc, Battyani János,
Balasi Ferenc, Imre, Paxi János,
Pogán Zsigmond, Kalnai István s János,
Istvánfi Jánossal, az Tarnál János.

Vesze több fő néppel az Sárkány Ambrus,
Podmanitzki Mihály, Tarzai Miklós,
Orlutzki György kapitán, Forgácz Miklós,
Többel foglya esék az herceg Miklós.

Véle fő népek, Maylini Birtalan,
Kik azután váltózának nagy summán,
Azoktól ott Császár mindent megtuda,
Ibraim Basával, az mit akara.

Vévék fejét Tomorinak, fenn tarták,
Tábor körül kopjahegyen hordozák,
Másfélezer foglyot megnyakazának,
Gyalog négyezeren alig szállattak.

Vala Szent János nyakvágása napja,
Mikor lőn magyaroknak ez romlása,
Éjjel és másodnap török kitámada,
Mit mívelt, emberi nyelv nem mondhatja.

Városát Pécsnek megdúlá, égeté,
Balatonig szabadon mind felméne,
Mindenütt rabla, dúla és égete,
Budát üresen lelé, felégeté.

Visegrádba parasztok szorultanak,
Egynehány baráttal azt ők megtarták.
Esztergomban csak egynehányan vannak,
Nagy Mátéval töröknek mégsem adák.

Ugyan Győrig török mind feljargala,
Tatát, Fejérvárat, Komáront meghagyá,
Csak az országot rablani akará,
Vérteshez Maróttá török had juta,

Vértes erdeiben sok nép gyűlt öszve,
Sok szekérrel magát bekerítötte,
Török megkezdé, hozzá sem férhete,
Algyúkat vonata reák elvégre.

Veszték azzal táborokat, megbonták,
Szegény népet ott mind egyig levágák,
Voltak huszonötezeren, azt mondják,
Feleségek, gyermekek ott halának.

Kétfelét Dunának ronták, pusztíták,
Drávától fogva Győrig sanyargaták,
Két- vagy háromszázezer népnek tartják,
Kik akkor rabbá estek és megholtak.

Juta egy hír, Császár hazaindula,
Natolia, mert nagy háborua vólna,
Duna Dráva közt az mit megvött vala,
Mind üresen hagyà mert siet vala.

Sok szó vagyon, tudom, János királyra,
Árulónak az német párt őt mondja,
Dicsíri bizonnyal az, ki ezt írta,
Ki Királlyal ott volt mohácsi hadba.

De ha tanácsát megfogadták volna,
Isten tudja, talám most jobban volna,
Az veszedelemkor Szegednél vala,
Érti, az harcra nem érkeznék hada.

Onnat hamar kocsikon elindula,
Csak egy kevés magával siet vala,
Lehetne Királlyal bár csak őmaga,
De késén költ, azt ő hamar megtudá.

Más had Frangepán Kristóffal Zabrágnál,
Harmad cseh had Győrnél és Fejérvárnál,
Csak nem messze cseh és német két úrral,
Király mellé jőnek vala szép haddal.

Inasa Királynak az Cetritz vala,
Csele patakján előtte úsztata,
Egy jó üdő múlván eszébe juta,
Véli, hogy Király ott holt az patakba.

Nagyhamar utána lőnek, megtalálák,
Fejérvarba testét sírva takarák,
Ez lőn nagy romlása Magyarországnak,
Így lőn halála ifjú Királyunknak.

Ottan magyar urak meghasonlának,
Kik Jánost, kik Ferdinándot választák,
Ferdinándot ugyan megkoronázák,
Budában székiben őtet behozák.

Nagy hadat támaszta ím János Vajda,
Igen búsult, Tokajnál ő kiszálla,
Mondják, László király neki fogadta,
Hogy kereszteseket leszállította.

Olly nagy veszedelembe soká forga,
Mert Ferdinánd kétszer igen meghajtá,
Soká Lengyelországban szegény jára,
Végre Császárhoz folyamék dolgába.

Nagy kedves lőn Császárnál Király szava,
Országát megótalmazná, fogadá,
Hogy Mohácson nem vólt, igen akará,
Kiért Dráván fejjül mindent megada.

Pártolás két félben lőn bizony oka,
Hogy országunk igen elfogya, romla,
János királynak császár azt megadá,
Német hogy azt érté, igen bosszonlá.

Rágondola, Carol császár ezt látá,
Több fejedelmekkel, öccsével szóla,
Öccsét, Ferdinándot ő erre hozá,
Királyunkkal megbékéltette vala.

Osztán igen kevés ideig éle,
Fiát Császár ótalma alá vivé,
De Ferdinánd magyarokra készüle,
Mindenfelé várakba népet külde.

Hányja minden eszét, nagyon forgatja,
Barát kincstartó kétfelé cimborála,
Hol túl kis János király mellett von vala,
Mikor Császártól nem fenyíti vala.

Jánost más eszével innét ki színlé,
Anyjával az országból el-kiküldé,
Erdélt s Magyarországot megereszté,
Koronástól Ferdinándnak megszerzé.

Búsul ezen török Császár, hogy hallá,
Végházakban Ferdinánd hada volna,
Királynak mit fogat, eszében juta,
Nagy hadát Magyarországra bocsátá.

Evvel országunk másodszor pusztula,
Csaknem mind ugyan török kézbe juta,
Eger vára akkor utát megálla,
Kis királyfiát Császár hazaszállítá.

Nem adá meg többé néki országot,
De egy végletiben megtartá Jánost,
Így veszték magyarok az jó országot,
Kinél jobbat nem tudom, ha ki látott.

Török fegyvere lőn illy hatalmassá,
Isten azzal méltán is ostorozá,
Mert nagy igyenetlensegünket látá,
Sokképpen is bűnünk őtet bosszontá.

Fejedelmünket azért megbecsüljük,
Isten elő vigye, szintelen kérjük,
Magyarország szerencséjét érhessük,
Mint előbb, sokat bírjon, azt hihessük.

Ne hagyja el mindenestől földünket,
Melyet Isten kicsinből olly naggyá tött,
Mikor pogánok voltunk, megültetett,
Úgy akarta, nevünk messze terjedett.

Thordán Szaniszló Szent Mihály másnapján
Ezt írám ezerötszázhetvenhatban,
Magyarok változásit olvastomban,
Igen koplalok, valék nagy haragban.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 120 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 82 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek