Kákonyi Péter, Magát bízta csak az Isten kezében (explicit) (RPHA 0681)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Magát bízta csak az Isten kezében (explicit)
RPHA-szám: 0681
Szerző: Kákonyi Péter? A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. A kolofonban: Egy jámbor nem bízék vak szerencsében, Magát bízta csak az Isten kezében
Cím: Krőzusról való história
Változat:
A szereztetés ideje: 1599 vagy azelőtt
Pro domo: Változat:
  • Kritikai kiadás: RMKT16-12-234. Az első meglévő sor: Jó egészség és elváltozandók. Borsa Gedeon szerint a szerző Kákonyi Péter. Szentmártoni Szabó Géza (ÚMIL) és Orlovszky Géza nem tartja valószínűnek, sőt kizárja.
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. ESTAS CROESI LIDORVM REGIS IN ... CARMINIBVS PERLVBENS IN ARGV...
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(5,6), a11(5,6), a11(5,6), a11(5,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Árpád vala fő a kapitányságban (RPHA 0101)
Dallam: A vers énekvers.
Terjedelem: Terjedelem: 202 sor
Irodalmi minta: Herodotos: Historiai, I, 32-35, 43, 45-46, 80-81, 84
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Kritikai kiadás: OSzK Évkönyv 1972. 190
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[miss "? lines"]

[miss "2 lines"]
Jó egészség és elváltozandók,
Nagy hertelen betegségre válandók.

Ez két dolog ajánlja gazdagságot,
Hogy minden ezvilági kévánságot
Beteljesíteni mutogat módot,
S nagy dolgoknak szörzésére ad okot.

Sokkal gazdagságot boldogság múlja,
Mert bódognak előtte szép magzatja,
Szép termete és jámbor házastársa
Egészsége és bódog kimúlása.

Tudják akkor bódogságod hogy vagyon,
Mikor végső órád előtted vagyon,
De addig bódognak senki ne mondjon,
Mígnem lelked te testedből kimegyön."

Az király ezeket hallván haragvék,
Ítélé, hogy Solon bolondoskodnék,
Parancsolá, hogy előle elvinnék,
Többé elejiben ne bocsáttatnék.

Szomorúságban lőn királnak szíve,
Ágyasházában őmaga rejtezne,
Nehéz álom az királt környölvevé,
Király álmot látván fekszik reszketve.

Croesusnak egy fia ékes termetben,
Atys neve szép egyenes erkölcsben,
Kit egy dárdával királnak álmában
Ha általütöttek ifjuságában.

Rettene álmából Croesus király,
Álmát forgatja szíviben az király,
Elvégezé jó tanáccsal az király,
Fiát hadban ne bocsássa az király.

Oly nagy sokszor hadban bocsátá vala,
Mikor ellensége királnak vala,
Atyst, fiát hadnagyul hagyja vala,
Minthogy ki gyors és serény ifja vala.

Éltéről fiának lőn végezése,
Egy szüzet mert neki társul kerese,
Fegyverének fogasról lőn szedése,
Hogy ne lenne Atysra leesése.

Siet elkerölni reá mért határt,
Istentől őneki töltetett határt,
Nem tudja szegény, neki szintén az árt,
Mikínt, majd megtetszik, királyunk, mindjárt.

Igen nagy vad Misyában jut vala,
Kinek semmit ők nem árthatnak vala,
Mezei vetemént megemészt vala,
Királnak azért könyörögnek vala:

„Látod, király, Misyának nagy kárát?
Lydiai hadad és te fiadat,
Velönk adjad vadászó agaridat,
Az vadtúl mentsd meg Misya határát!"

Ígéré meg király hadát az vadra,
Fiát penig nem ígéré az harcra,
Mert megemléközék látott álmára,
Fiára mit álmodt volna, Atysra.

De hogy az Atys serény ifjú vala,
Atyjának álmát magyarázza vala,
Vadnak foga és nem dárdája volna,
Azmint Croesus az álmot látta volna.

Ottan Atys indula el hadával,
Adrastussal, atyjátúl adott társval,
Vadra találának az Olympusnál,
Adrastus hajíta hozzá dárdával.

Rólok história bizonnyal mondja,
Vadat hajítással hogy nem találja,
Hanem dárda az Atysra fordula,
Itt lőn nyavalyásnak szörnyő halála.

Vendég országból ez Adrastus vala,
Phrygiában bátyját megölte vala,
Királyi nemzetből szöletett vala,
Kinek szállást Croesus adatott vala.

Megröttene Adrastus elméjébe,
De fejét vivé király elejibe,
Nem kételkedvén kegyelmességébe,
Ki királnak lőn azért kegyelmébe.

Romló ember mely igen magát hányja,
Ha történik egy kis jó állapatja,
Azt véli, hogy nem fordul szerencsája,
Maga hertelen jut nehéz bánatja.

Édes házában ki megmenekedik,
Fergektől ha kívöl is nem bántatik,
És vadaktúl ha meg nem szaggattatik,
Idegenektől is megölettetik.

Görögök Troia várasát pusztítják,
Hyerusalemet rómaiak ronták,
Zsidók győzhetetlennek kit tartottak,
Pannoniát ottománok foglalták.

Isten, mennyiszer az idegenek által,
Híveidet veretted pogányok által,
Dúlás-fosztás, keserves rabság által,
De ezzel is kezedhez tanítottál.

Sőt, megtetszik Solon prófétálása,
Ha volt Croesusnak teljes bódogsága,
Megjelenék nagy bódogtalansága,
Szerencse kerekének ő forgása.

Jajszóval Croesus az Atyst siratja,
Álma hogy ráteljesedett, jajgatja,
Két esztendeig sírást nem tágíthatja,
Solon próféciáját fején látja.

Nagy bánattal fiát eltemettette,
Pogán módra csontját megégettette,
Ad[miss "..."]
[miss "1 line"]

[miss "? lines"]

[miss "2 lines"]
Cyrus egy először majd rettent vala,
Croesus lovag hadát hogy látta vala.

Cyrus fő tanácsát hívatta vala,
Harpagust, ki Mediabeli vala,
Had felől tűle tudakozik vala,
Lovagnak mint árthatna, kérdi vala.

Az Harpagus király parancsát érte,
Tevékről málhákat el-leszedette,
Vakmerő ifjakat rájok ültette,
Kiket fénes fegyverrel ékesíte.

Rövid szóval meghagyá vitézeknek,
Hogy tevéken had előtt ütköznének,
Gyalog népek ezek után mennének,
Lovagok utoljáróban lennének.

Megkiáltatá Cyrus nagy hadában:
Ne fogna elevent senki hadában,
Hanem ha Croesus esnék fogságában,
Ki mást gondol, esik nagy haragjában.

Ily természetűknek mondják lovakat,
Hogy gyűlölik tevéknek illatjokat,
Semmiképpen nem állhatják szagokat,
Nem nézhetik tevék ábrázatjokat.

Nem késék Cyrus, seregeket szerze,
Elöljáróban tevéket ereszte,
Gyalogokat másod rendben készíte,
Az lovaghad legutol elerede.

Íme, két had öszveérkezett vala,
Nagy sívás, kiáltás közöttük vala,
Viadaljok rettenetes indula,
Nagy rémülés mindkét fél között vala.

Bűzit lovak nem állhatták tevéknek,
Személyeket nem nézhették tevéknek,
Lovak arcul reá nem mehetének,
Az vitézek alatt visszatérének.

Vevék eszekben ez dolgot vitézek,
Lovakról leszökdösének vitézek,
Az perzsákkal gyalog vínak vitézek,
De Cyrusnak nem árthatnak vitézek.

Sokan mindkét felől harcon hullanak,
Vérrel elegy az vizek tajtékoznak,
Végre Cyrus előtt megfutamának,
Sardisban előtte el-beállanak.

Perzsák Croesust Sardisban beszoríták,
Hű hadnagyok véle beszorulának,
Körül várast vitézek megállották,
Erős kűfalai közé zárlották.

Elizene Croesus Sparta várasában,
Görögországban az Lacedemumban,
Öt holnapnak előtte indulásban,
Mennének hamar segítségadásban.

Reméntelen Croesusnak dolga vala,
Mert kövek közé szorítva vala,
Görög segítség sem juthatott vala,
Háborúság mert köztük indult vala.

Lacedemon az Sparta várasával,
Tusakodott oly nagy visszavonyással,
Nem alkhattak Tyraea határával,
Mellik fél bírhatná igazságával.

Vala immáran tizennegyed napja,
Cyrus Sardisnak várasát hogy víjja,
Persiai vitézeket nógatja,
Mondja, fáradságát senki ne szánja.

Bizonyos ajándékokat is venne,
Ki először kűfalra felmehetne,
Cyrus zászlóját fokra felvihetné,
Nagy hada közt Cyrus ezt elizené.

Egy vitéz Hyereasnak fia vala,
Mardus néven perzsiai vala,
Végzé, hogy Sardis falát meghágja,
Ezért király jótéteményét várja.

Népét király végostromnak indítá,
Nagy vakmerőképpen várast vítatá,
Éjjel-nappal bennvalókat fárasztá,
De ezzel Croesust király meg nem hajtá.

Sardis várasának első királya,
Meles nevű király volt fundálója,
Egész Lydiának Meles volt ura,
De Sardis volt királnak lakó vára.

Írják, hogy Melesnek egy ágyasa volt,
Ki teherben is királtúl esett volt,
Egy oroszlánt ez világra hozott volt,
Csuda, hogy embertűl oroszlán lött volt.

Neki az bölcsek ezt jövendölék volt,
Hogy ha Sardis kerítésén jártatná
Az oroszlánt, valahonnét hordozná,
Onnét ellenség neki nem árthatna.

Azért az oroszlánnal Meles várát
Megkerülte az király Sardis falát,
Ellenségtől hogy ne féltené házát,
Csak Tmolus felől nem hordozta vala.

Rakása mert innét temérdek vala,
Sardis vára falának magas vala,
Tmolus vize is alatta foly vala,
Innét strázsát király nem állat vala.

Győzhetetlennek mert véli vala,
Oltalmára innét gyondja nem vala,
Mardus is ostromon forgódik vala,
Innét várasfalat szemléli vala.

Várasból sisakot kiejtettek vala,
Tmolus vize felé legörgött vala,
Ím[miss "..."]
[miss "1 line"]

[miss "? lines"]

Egy jámbor nem bízék vakszerencsében,
Magát bízza csak az Isten kezében.