Tanulmányok és cikkek, 1930–1937

 

 

 

Nyitólap

Költemények

Névjegy

Szerzői jogi nyilatkozat

Köszönetnyilvánítás

Magyarázatok

Módszer

Szövegjavítások

Utószó

Elavult kiadások

Egyéb szépirodalmi művek

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1923–1930

 

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1930–1937

 

 

 

 

 

 

 

«««     [85] Egyéniség és valóság     »»»

♦♦♦

1. A társadalom

A termelési eszköz végső fokon nem más, mint a társadalom természeti léte s a természeti anyag között fennálló viszony anyagi objektivációja. A természeti anyag persze annyiban esik számításba, amennyiben az emberre hatást kiváltva hat, tehát amennyiben emberi alakitásnak tárgya s így emberi tárgy. Ezért, mondhatjuk, a termelési eszköz anyagi objektivációja annak a viszonynak, amely a társadalom mint természeti anyag s a társadalom mint a természeti anyag alakítója között fennáll. A társadalom, amikor alakitja, társadalmosítja a természeti anyagot, tehát a társadalom a termelési eszköz révén alanya a természeti anyag társadalmositásának s minthogy maga is természeti anyag, egyben tárgya is. A társadalom tehát a természeti anyag társadalmositása és társadalmosodása, vagyis ha társadalmat mondunk, a természeti anyag társadalmosítására, illetve társadalmosodására kell gondolnunk.

Mármost, ha a társadalom a termelési eszköz révén alanya és tárgya a természeti anyag társadalmositásának, akkor a társadalomnak mint társadalmositási illetve társadalmosodási folyamatnak a képletét a következőkben állithatjuk:

társadalom–termelési eszköz–társadalom

termelési eszköz–társadalom–termelési eszköz.

Vagy, – tekintve, hogy a társadalom alakitja a természeti anyagot termelési eszközzé, azaz a társadalom termeli a termelési eszközt s igy a társadalom az alany, a termelési eszköz a tárgy –

alany–tárgy–alany

tárgy–alany–tárgy.

Másfelől azonban nem feledhetjük el, hogy amennyiben a társadalom természeti anyag, amelyet a termelési eszköz tesz társadalommá, annyiban a termelési eszköz az alany és a társadalom a tárgy. Ennek megfelelően az alany-tárgy viszony igy változik:

tárgy–alany–tárgy

alany–tárgy–alany.

E három képletpár összevetéséből kitünik az anyagi társadalomnak, amely a természeti anyag társadalmositása és társadalmosodása, a termelési eszközzel való azonossága. Ez az azonosság természetes, hiszen az emberi test éppugy materiálisan létezik és éppugy termelési eszköz, mint a föld, a viz, a hal vagy a rotációspapir s éppugy a társadalom teszi minden vonatkozásában termelési eszközzé, mint a többi természeti anyagot. A háló mint termelési eszköz termelési eszközzé teszi a halat, vagyis mint természeti anyagot társadalmositja, de az embert is ujabb vonatkozásban társadalmositja mint természeti anyagot, mert termelési eszközzé teszi ujabb vonatkozásban. Termelési eszköz és társadalmositott természeti anyag egyet jelent és hát a társadalom mi volna egyéb, mint társadalmositott természeti anyag?

♦♦♦

Ebben az általánosban a különös, vagyis a termelési eszköz mint természeti anyag s a termelési eszköz mint emberi (szintén természeti) anyag között a különbség, az, hogy emez azt, amaz ezt társadalmositja, teszi termelési eszközzé. Igy van, hogy az emberek nem puszta abstrakciók, amelyek nem állanak viszonyban egymással, hanem valóságos emberek, akik a társadalmositott természeti anyag, vagyis termelési eszköz révén vannak egymással valóságos társadalmi vonatkozásban, szintén mint társadalmositott természeti anyagok, azaz termelési eszközök. Az anyagi létű emberek között a viszony is csak anyagi létű lehet s ez a viszony maga az anyagi létű termelési eszköz. S ha ezt a viszonyt, amely az anyagi létű társadalomnak önmagához való anyagi viszonya, tehát végül is anyagi létnek önmagával való nem ideális, hanem anyagi azonossága, nem tagadjuk meg azáltal, hogy csak olyan „fennállónak” tekintjük, amelynek nincs meg az anyagi léte, amivel különben az objektiv idealizmus hibájába esnénk, akkor e kifejezésnek, hogy a termelési eszköz ama viszony anyagi objektivációja, amely a társadalom mint természeti anyag s a társadalom mint a természeti anyag alakitója illetve társadalmositója között fennáll, a tartalmi dialektikájára is ügyelnünk kell, mert a termelési eszköz nem objektivációja e viszonynak, hanem maga a viszony az anyagi valóságában. Ezzel szemben a viszony fogalma az emberi szubjektum objektivációja s ilyeténképpen csak dialektikus gondolkodásunk technikai mozzanata, amennyiben gondolkodásunk abstrakciók vonatkozásaival fejezi ki a konkrét megismerését. Erről az oldalról megint azt látjuk, hogy anyagi létű társadalom és termelési eszköz azonosak, mert az anyagi társadalomnak önmagához való viszonya egyfelől a termelési eszköz, másfelől pedig maga az anyagi társadalom. Ténylegesen a társadalom nem csupán anyagi viszonyban álló emberek mozgó összessége, hanem egyben emberi viszonyok mozgó anyaga is.

2. Az egyén

A társadalom éppugy nem dividuum, mint az egyén, mégis nagy közkedveltségnek örvend az a felfogás, amely alapja az individualizmusnak s amely szerint az egyén a társadalommal szemben valami fix alany. Némely marxisták azt vetik ellene, hogy ez csak „látszat”, mert az egyének társadalmilag vannak föltételezve. Ez az ellenvetés azonban nem zárja ki azt, hogy az egyének társadalmilag föltételezett fix alanyok ne legyenek. Vannak, akik odáig mennek, hogy az egyéneket, illetve egyéniségeket egyszerüen társadalmi termékeknek fogják föl, amivel meg abba a hibába esnek, hogy befejezett társadalmi ténynek látnak olyan társadalmi folyamatot, amelynek csupán a végbemenetelével szólhatnánk befejezett tényről, vagyis akkor, amikor az egyén már meghalt, illetve megsemmisült; ám akkor is csak módjával. Az egyén, illetve egyéniség a valóságnak megfelelően csakis ugy szemlélhető, mint társadalmi folyamat. Nemcsak termék, hanem termelés is, illetve minden mozzanata olyan termék, amelynek az a rendeltetése, hogy a termelésnek tárgya és alanya legyen s ezuton más termékké

♦♦♦

váltan legyen a termelésnek tárgya és alanya. Egyszóval olyan termék, amelynek termék mivolta éppen a termék mivolt elvesztésében valósul meg azáltal, hogy a termelésnek alanyává és tárgyává válik, aminthogy a használati érték az elhasználásban valósul meg, a csereérték pedig a cserében. Az egyén, illetve egyéniség tehát semmi módon nem fix vagy önálló alany, hanem társadalmi folyamat, a termelésnek tárgya és alanya, társadalmi alany és társadalmi tárgy. Ennek megfelelően az egyénről, illetve egyéniségről kettős képletet kapunk. Az egyiket ugy, hogy figyelembe vesszük, hogy az egyén, illetve egyéniség már keletkezésében tárgya más emberek tevékenységének, akik e vonatkozásban mint társadalmi alanyok, illetve társadalmi alany szerepelnek s akiknek hatásától társadalmositottan válik a társadalmi alanyok, illetve alany további tárgyává. Eszerint az egyén, illetve egyéniség mint társadalmi folyamat képlete:

társadalmi tárgy–társadalmi alany–társadalmi tárgy.

E folyamat természetesen nem mehet végbe az ellenkezője nélkül, anélkül, hogy az egyén, illetve egyéniség már keletkezésében ne hasson mint alany a többi emberekre, akik ezuttal mint társadalmi tárgyak, illetve tárgy szerepelnek. Igy saját magának a társadalmi tárgyakra tett hatásával társadalmosodottan válik alanyává további társadalmi hatásának. Erről az oldalról nézve az egyénnek, illetve egyéniségnek mint társadalmi folyamatnak a képlete:

társadalmi alany–társadalmi tárgy–társadalmi alany.

Ha e két képletet, amely egyazon folyamatnak két oldalról való külön-külön megközelitése, összevetjük, azaz a konkrét valóságnak megfelelően egynek vesszük, látjuk, hogy az egyén, illetve egyéniség oly társadalmi folyamat, amelynek minden mozzanata társadalmi alany és társadalmi tárgy s hogy a mozzanat alanyi mivoltja is tárgyi és tárgyi mivoltja is alanyi. Azaz, amint a társadalom természeti anyagi alany és természeti anyagi tárgy és folyamat, ugy az egyének, illetve egyéniségek nem „egyéni”, hanem társadalmi folyamatok, nem „egyéni”, hanem társadalmi alanyok és nem „egyéni”, hanem társadalmi tárgyak. Igy az egyének, illetve egyéniségek közvetlenül csak a társadalommal érintkeznek, közvetlen érintkezésben sem egymással, sem a természeti anyaggal, a természettel nem állanak, hacsak nem valamilyen fejetetején álló abstrakt elgondolás számára. Mert hogyan érintkezhetnének az egyének, illetve egyéniségek egymással közvetlenül? Hiszen a társadalom és termelési eszköz azonosságát tekintve az egyéniségeknek mint társadalmi tárgyakkal azonos társadalmi alanyoknak az érintkezése pusztán technikai, azaz társadalmi. Valóban az egyik ember a másikkal csupán anyagi társadalmi technika, illetve anyagi technikai társadalom utján érintkezhetik. Igy teszem a beszéd, amely fizikai zörejek társadalmi rendszere, éppugy anyagi technika és nem jobban emberi, illetve társadalmi technika, mint a vasut vagy a buzatermelés. Illusztrációként tételezhetjük, hogy amiként állatfajták egyedei a materialista módon még nem eléggé megmagyarázott faj által kifejtett ösztönös alakulással létezhetnek és csak igy – fajilag – állhatják meg helyüket a létért való küzdelemben, ugy az emberi egyének, illetve

♦♦♦

egyéniségek csakis a társadalmi technikától, illetve technikai társadalomtól alakitottan létezhetnek és csak igy – társadalmilag-technikailag – állhatják meg helyüket a létért való küzdelemben. Az állati egyedek továbbplántálója az állati anyagnak a természeti anyagra és igy önmagára való reakciója mint ösztönös faj, illetve faji ösztön; az emberi egyének, illetve egyéniségek ujratermelője pedig az emberi anyagnak a természeti anyagra s igy önmagára való reakciója mint technikai társadalom, illetve társadalmi technika.

3. A társadalmi forradalom

Amint az egyént, illetve egyéniséget fix alanynak, ugy a tőkét a termelési eszközzel azonositva fix tárgynak szokás kapitalista oldalról beállitani. A marxisták azonban tudják, hogy magában sem a gép, sem a föld, sem a pénz nem tőke, mert a tőke társadalmi, osztályviszonyokon alapuló és osztályviszonyokat alkotó folyamat, amelynek föltétele a bérmunka, a munkaerő-áru s amelynek képlete:

pénz–áru–pénz.

A tőke e dologi képletével, amely személyi képlet is, összevetve a társadalomnak a termelési eszközzel való azonosságáról szóló tételünket, a tőke dologi képletét kifejezhetjük a tőkés termelés e személyi képletével, amely dologi képlet is:

tőkés–bérmunkás–tőkés.

Vagyis a tőkés a bérmunkás révén tőkés. A bérmunkás termel, ő az alany, ő termeli a bérmunkást is, a tőkést is. Eszerint a bérmunkás termelési alany és termelési tárgy, mig a tőkés termelési tárgy. Másrészt azonban a tőkésé a termelési tárgy, hiszen éppen ezért tőkés. Igy a tőkés a termelési tárgyak társadalmi alanya s a bérmunkás mint termelési alany társadalmi tárgy. A bérmunkás nem azonos a tőkéssel, tehát a társadalmi alany s a társadalmi tárgy mint ellentétek nem azonosak, bár folyamati egységet alkotnak. Az azonosságnak ez a megszűnése – minthogy puszta társadalmi alany, illetve puszta társadalmi tárgy nem lehetséges – együtt jár a társadalmi alanynak uj társadalmi viszonyban való tárgyiasodásával s a társadalmi tárgynak uj viszonyban való alannyá válásával. Igy a tőkések mint egyedüli társadalmi alanyok egymás számára válnak társadalmi tárgyakká s igy valójában külön társadalmat alkotnának, ha nem éppen a valóságos társadalom egyedüli alanyaivá válván állana elő az a folyamat, hogy az egész társadalommal szemben való alanyi mivoltukat megőrizve váljanak egymás számára társadalmi tárgyakká. Ezért nem társadalmat, hanem társadalmon belüli társadalmi osztályt alkotnak. A tőkés tehát társadalmi alany és osztálytárgy. Igy alkotnak osztályt a dolgozók is, azzal a különbséggel, hogy ők az egész társadalomhoz való tárgyi mivoltukat megtartva válnak osztályalanyokká. Ebből a szempontból a tőkések mint társadalmi alanyok fejtik ki a társadalom társadalmositó tevékenységét a bérmunkásokon, mint visszaható társadalmi tárgyakon. Vagyis elmondhatjuk, hogy a kapitalizmus a nem kapitalisták szocializálása a kapitalisták által, ami kikerülhetetlenné

♦♦♦

teszi a kapitalistáknak a szocializált nem kapitalisták által való szocializálását.[1] Más szóval – a társadalmi alanyoktól társadalmositott tárgyak számára társadalmositandó tárgyakká válnak a társadalmi alanyok. És az a mozzanat, hogy a tőkések mint társadalmi alanyok fejtik ki a társadalom társadalmositó tevékenységét a bérmunkásokon, mint visszaható társadalmi tárgyakon, egyben kifejezése annak a közvetlenül politikaian fogalmazott felismerésnek, hogy az osztályharcot az uralkodó tőkésosztály vezeti s a társadalmositásnak alávetett dolgozók társadalmositó osztályharca eredetileg védekező visszahatás. Ha pedig tekintetbe vesszük, hogy a tőkés mint társadalmi alany és termelési tárgy révén társadalmi tárgy a bérmunkás, nyilvánvalóvá válik, hogy a tőkések termelés formájában viszik társadalmositó osztályharcukat; mig, tekintve hogy a bérmunkás mint termelési alany és társadalmi tárgy révén társadalmi alany a tőkés, a bérmunkások társadalmositó osztályharca egy a termelés megszüntetésével, hiszen társadalmi alannyá csak ugy válhatnak, ha kivonják magukat a tőkések mint társadalmi alanyok számára való társadalmi tárgyi mivoltukból. A termelés megszüntetése a sztrájk, a polgárháboru s minthogy konkrét termelésről van szó, a termelés megszüntetése egy másik konkrét (t. i. szocialista) termelésnek az alapvetése is. A társadalmi forradalomnak dologi kifejezésével, amely szerint a társadalmi forradalom azzal áll be, hogy a termelő erők szembekerülnek a termelési viszonyokkal, azonos tartalmu a társadalmi forradalom személyi kifejezése, amely szerint a társadalmi forradalom akkor áll be, amikor a társadalmi alanyok szembekerülnek a társadalmi tárgyakkal. Minthogy pedig a társadalom társadalmositás, illetve társadalmosodás, e folyamat szükségszerü formája, hogy a társadalmi tárgyak mint társadalmositott alanyok számára társadalmositandó tárgyak a társadalmi alanyok. És a társadalmi forradalom ott tör ki leghamarább, ahol a tőkés társadalmositási folyamatban leginkább megbomlott a társadalmi tárgy és társadalmi alany azonossága, ahol tehát a társadalmi tárgyak a leginkább társadalmositott alanyok, akiknek számára a társadalmi alanyok a leginkább társadalmositandó tárgyak, mint a gyarmati és félgyarmati országokban.

4. A neurózis

Mondottuk, hogy az egyén, illetve egyéniség társadalmi folyamat, mint a társadalmi alanynak és tárgynak az azonossága. Ha ez igy van, akkor a társadalmi alanynak a társadalmi tárggyal való szembekerülése szükségszerüen megnyilvánul az egyénben, illetve egyéniségben is. És valóban, a kor, amelyben a társadalmi alany a társadalmi

♦♦♦

tárggyal egyre élesebben szembekerül, (mig végül a kapitalista társadalmositás szocialista társadalmositásba csap át,) egyéni, illetve, egyéniségi viszonylatban a neurózisok kora. A neurózis megnyilvánulása zavar a koituszban, a koitusz pedig, amint a pszichoanalizis igen helyesen tételezi, szociális aktus, társadalmi tevékenység. A neurótikus egyén vagy orgazmus nélkül koitál s igy e társadalmi folyamatban pusztán a társadalmi tárgy technikai szerepét tölti be, vagy csupán libidója van, anélkül hogy a koituszban technikailag a társadalmi tárgy szerepét játszhatná s igy puszta társadalmi alany. És éppen mint puszta társadalmi alany válik az orvosi kezelés társadalmositandó tárgyává.

A neurótikus magatartása igazolja gondolatmenetünket. A neurótikust társadalmositása tette neurótikussá, vagyis egyfelől puszta társadalmi tárggyá, másfelől puszta társadalmi alannyá. Igy számára mint társadalmi alany számára társadalmositandó tárggyá válik az egész társadalom. A neurótikus minden törekvése erre irányul: egyénileg társadalmositani az egyénitett társadalmi tárgyat. Persze ez nem sikerülhet a valóságban, hiszen az egyén maga is társadalmi folyamat.

A társadalmi forradalom korszakában a puszta társadalmi tárgyak, illetve alanyok vagy forradalmárok, vagy neurótikusok. Neurózis és forradalmárság igen sürűn össze is szövődik. A különbség mégis az, hogy a forradalmár tevékenysége tudatos, az ő társadalmositandó tárgyai technikai anyagi valóság, erkölcsi vonatkozás nélkül; a neurótikus tevékenysége pedig tudattalan és tárgya nem az anyagi valóság, hanem az anyagi valóságtól megfosztott, bár tőle produkált erkölcsi vonatkozás. A neurótikus gyógyitása[2] éppen nem egyéb, mint társadalmi alanyi és tárgyi azonosságát megbontó élettörténetének mint társadalmi valóságnak a tudatbahozatala. A neurózis és forradalmárság összefonódásait tekintve figyelemre méltó körülmény, hogy a forradalmi harcot aktivan vívó tömeg egyéneiben a harc gyakorlati-technikai kivitele megsemmisiti egyszerre egy társadalmi lelkivilág erkölcsi vonatkozásait is, ha a harc győzelemmel végződik. De azt sem szabad számonkivül hagyni, hogy a valóságos forradalmár meg a neurótikus között lényegében annál nagyobb a konkrét különbség, mennél több az általános megegyező vonás. Illusztrálja ezt Freud Totem és tabu c. tanulmánya, amely alcime szerint „a vadnépek és a neurótikusok lelki életének némely megegyezéséről” szól, hiszen e megegyezések kimutatásának csak ugy van értelme, ha a vadnépek nem neurótikusok, aminthogy nem is azok, mert zavartalanul koitálnak. És azért nem neurótikusok, mert lelki életük társadalmi-történelmi intézményüknek megfelelő ismereteik[3] tudatával folyik, aminthogy forradalmisága miatt nem neurótikus a forradalmár sem, hiszen a társadalmi forradalom történelmi intézménye a természeti anyag társadalmositásának.

A közlés alapja:

Nyomtatott forrás. Valóság, I (1932), 1. (június) sz., 1–6.

Kiadva: JAÖM, III, # 27.

Aláírás: József Attila.

 

 

      

 



[1] [A szerző saját jegyzete:] Sombart a szocializmust röviden antikapitalizmusnak nevezi. Téved, az antikapitalizmus önmagában nem szocializmus. A kapitalizmus ma már a monopolkapitalisták által való szocializálása a nem monopolkapitalistáknak, ami persze antikapitalistákká teszi azokat is, akik a kapitalisták által való szocializálástól megmenekedni kivánnak (kispolgárok), ezek azonban éppugy irtóznak a szocialisták által való szocializálástól. A szocializmus ennek az antikapitalista folyamatnak az ellenkezője: a szocializálásnak nem feltartóztatása, hanem dialektikus továbbvitele, amelyben a szocializált nem kapitalisták szocializálják szocializálóikat, a kapitalistákat: a szocializálást kiterjesztik a kapitalistákra.

[2] [A forrásban:] A neurótíkus gyógyitása

[3] [A forrásban:] intézményüknek megfelő ismereteik