Tanulmányok és cikkek,
1930–1937
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
A termelési eszköz
végső fokon nem más, mint a társadalom természeti léte s a természeti anyag
között fennálló viszony anyagi objektivációja. A természeti anyag persze
annyiban esik számításba, amennyiben az emberre hatást kiváltva hat, tehát
amennyiben emberi alakitásnak tárgya s így emberi tárgy. Ezért, mondhatjuk, a
termelési eszköz anyagi objektivációja annak a viszonynak, amely a társadalom
mint természeti anyag s a társadalom mint a természeti anyag alakítója között
fennáll. A társadalom, amikor alakitja, társadalmosítja a természeti anyagot,
tehát a társadalom a termelési eszköz révén alanya a természeti anyag
társadalmositásának s minthogy maga is természeti anyag, egyben tárgya is. A
társadalom tehát a természeti anyag társadalmositása és társadalmosodása, vagyis
ha társadalmat mondunk, a természeti anyag társadalmosítására, illetve
társadalmosodására kell gondolnunk.
Mármost, ha a társadalom a termelési eszköz révén
alanya és tárgya a természeti anyag társadalmositásának, akkor a társadalomnak mint
társadalmositási illetve társadalmosodási folyamatnak a képletét a
következőkben állithatjuk:
társadalom–termelési eszköz–társadalom
termelési eszköz–társadalom–termelési eszköz.
Vagy, – tekintve, hogy a társadalom alakitja a
természeti anyagot termelési eszközzé, azaz a társadalom termeli a termelési
eszközt s igy a társadalom az alany, a termelési eszköz a tárgy –
alany–tárgy–alany
tárgy–alany–tárgy.
Másfelől azonban nem feledhetjük el, hogy amennyiben a
társadalom természeti anyag, amelyet a termelési eszköz tesz társadalommá,
annyiban a termelési eszköz az alany és a társadalom a tárgy. Ennek megfelelően
az alany-tárgy viszony igy változik:
tárgy–alany–tárgy
alany–tárgy–alany.
E három képletpár összevetéséből kitünik az anyagi
társadalomnak, amely a természeti anyag társadalmositása és társadalmosodása, a
termelési eszközzel való azonossága. Ez az azonosság természetes, hiszen az
emberi test éppugy materiálisan létezik és éppugy termelési eszköz, mint a
föld, a viz, a hal vagy a rotációspapir s éppugy a társadalom teszi minden
vonatkozásában termelési eszközzé, mint a többi természeti anyagot. A háló mint
termelési eszköz termelési eszközzé teszi a halat, vagyis mint természeti
anyagot társadalmositja, de az embert is ujabb vonatkozásban társadalmositja
mint természeti anyagot, mert termelési eszközzé teszi ujabb vonatkozásban.
Termelési eszköz és társadalmositott természeti anyag egyet jelent és hát a
társadalom mi volna egyéb, mint társadalmositott természeti anyag?
Ebben
az általánosban a különös, vagyis a termelési eszköz mint természeti anyag s a
termelési eszköz mint emberi (szintén természeti) anyag között a különbség, az,
hogy emez azt, amaz ezt társadalmositja, teszi termelési eszközzé. Igy van,
hogy az emberek nem puszta abstrakciók, amelyek nem állanak viszonyban
egymással, hanem valóságos emberek, akik a társadalmositott természeti anyag,
vagyis termelési eszköz révén vannak egymással valóságos társadalmi
vonatkozásban, szintén mint társadalmositott természeti anyagok, azaz termelési
eszközök. Az anyagi létű emberek között a viszony is csak anyagi létű lehet s
ez a viszony maga az anyagi létű termelési eszköz. S ha ezt a viszonyt, amely
az anyagi létű társadalomnak önmagához való anyagi viszonya, tehát végül is
anyagi létnek önmagával való nem ideális, hanem anyagi azonossága, nem tagadjuk
meg azáltal, hogy csak olyan „fennállónak” tekintjük, amelynek nincs meg az
anyagi léte, amivel különben az objektiv idealizmus hibájába esnénk, akkor e kifejezésnek,
hogy a termelési eszköz ama viszony anyagi objektivációja, amely a társadalom
mint természeti anyag s a társadalom mint a természeti anyag alakitója illetve
társadalmositója között fennáll, a tartalmi dialektikájára is ügyelnünk kell,
mert a termelési eszköz nem objektivációja e viszonynak, hanem maga a viszony
az anyagi valóságában. Ezzel szemben a viszony fogalma az emberi szubjektum
objektivációja s ilyeténképpen csak dialektikus gondolkodásunk technikai
mozzanata, amennyiben gondolkodásunk abstrakciók vonatkozásaival fejezi ki a
konkrét megismerését. Erről az oldalról megint azt látjuk, hogy anyagi létű
társadalom és termelési eszköz azonosak, mert az anyagi társadalomnak önmagához
való viszonya egyfelől a termelési eszköz, másfelől pedig maga az anyagi
társadalom. Ténylegesen a társadalom nem csupán anyagi viszonyban álló emberek
mozgó összessége, hanem egyben emberi viszonyok mozgó anyaga is.
A
társadalom éppugy nem dividuum, mint az egyén, mégis nagy közkedveltségnek
örvend az a felfogás, amely alapja az individualizmusnak s amely szerint az
egyén a társadalommal szemben valami fix alany. Némely marxisták azt vetik
ellene, hogy ez csak „látszat”, mert az egyének társadalmilag vannak
föltételezve. Ez az ellenvetés azonban nem zárja ki azt, hogy az egyének
társadalmilag föltételezett fix alanyok ne legyenek. Vannak, akik odáig mennek,
hogy az egyéneket, illetve egyéniségeket egyszerüen társadalmi termékeknek
fogják föl, amivel meg abba a hibába esnek, hogy befejezett társadalmi ténynek
látnak olyan társadalmi folyamatot, amelynek csupán a végbemenetelével
szólhatnánk befejezett tényről, vagyis akkor, amikor az egyén már meghalt,
illetve megsemmisült; ám akkor is csak módjával. Az egyén, illetve egyéniség a
valóságnak megfelelően csakis ugy szemlélhető, mint társadalmi folyamat.
Nemcsak termék, hanem termelés is, illetve minden mozzanata olyan termék,
amelynek az a rendeltetése, hogy a termelésnek tárgya és alanya legyen s ezuton
más termékké
váltan legyen
a termelésnek tárgya és alanya. Egyszóval olyan termék, amelynek termék mivolta
éppen a termék mivolt elvesztésében valósul meg azáltal, hogy a termelésnek
alanyává és tárgyává válik, aminthogy a használati érték az elhasználásban valósul
meg, a csereérték pedig a cserében. Az egyén, illetve egyéniség tehát semmi
módon nem fix vagy önálló alany, hanem társadalmi folyamat, a termelésnek
tárgya és alanya, társadalmi alany és társadalmi tárgy. Ennek megfelelően az
egyénről, illetve egyéniségről kettős képletet kapunk. Az egyiket ugy, hogy
figyelembe vesszük, hogy az egyén, illetve egyéniség már keletkezésében tárgya
más emberek tevékenységének, akik e vonatkozásban mint társadalmi alanyok,
illetve társadalmi alany szerepelnek s akiknek hatásától társadalmositottan
válik a társadalmi alanyok, illetve alany további tárgyává. Eszerint az egyén,
illetve egyéniség mint társadalmi folyamat képlete:
társadalmi tárgy–társadalmi alany–társadalmi tárgy.
E folyamat természetesen nem mehet végbe az ellenkezője
nélkül, anélkül, hogy az egyén, illetve egyéniség már keletkezésében ne hasson
mint alany a többi emberekre, akik ezuttal mint társadalmi tárgyak, illetve
tárgy szerepelnek. Igy saját magának a társadalmi tárgyakra tett hatásával
társadalmosodottan válik alanyává további társadalmi hatásának. Erről az
oldalról nézve az egyénnek, illetve egyéniségnek mint társadalmi folyamatnak a
képlete:
társadalmi alany–társadalmi tárgy–társadalmi alany.
Ha e két képletet, amely egyazon folyamatnak két
oldalról való külön-külön megközelitése, összevetjük, azaz a konkrét valóságnak
megfelelően egynek vesszük, látjuk, hogy az egyén, illetve egyéniség oly
társadalmi folyamat, amelynek minden mozzanata társadalmi alany és társadalmi
tárgy s hogy a mozzanat alanyi mivoltja is tárgyi és tárgyi mivoltja is alanyi.
Azaz, amint a társadalom természeti anyagi alany és természeti anyagi tárgy és
folyamat, ugy az egyének, illetve egyéniségek nem „egyéni”, hanem társadalmi
folyamatok, nem „egyéni”, hanem társadalmi alanyok és nem „egyéni”, hanem
társadalmi tárgyak. Igy az egyének, illetve egyéniségek közvetlenül csak a
társadalommal érintkeznek, közvetlen érintkezésben sem egymással, sem a
természeti anyaggal, a természettel nem állanak, hacsak nem valamilyen
fejetetején álló abstrakt elgondolás számára. Mert hogyan érintkezhetnének az
egyének, illetve egyéniségek egymással közvetlenül? Hiszen a társadalom és
termelési eszköz azonosságát tekintve az egyéniségeknek mint társadalmi
tárgyakkal azonos társadalmi alanyoknak az érintkezése pusztán technikai, azaz
társadalmi. Valóban az egyik ember a másikkal csupán anyagi társadalmi
technika, illetve anyagi technikai társadalom utján érintkezhetik. Igy teszem a
beszéd, amely fizikai zörejek társadalmi rendszere, éppugy anyagi technika és
nem jobban emberi, illetve társadalmi technika, mint a vasut vagy a
buzatermelés. Illusztrációként tételezhetjük, hogy amiként állatfajták egyedei
a materialista módon még nem eléggé megmagyarázott faj által kifejtett ösztönös
alakulással létezhetnek és csak igy – fajilag – állhatják meg helyüket a létért
való küzdelemben, ugy az emberi egyének, illetve
egyéniségek
csakis a társadalmi technikától, illetve technikai társadalomtól alakitottan
létezhetnek és csak igy – társadalmilag-technikailag – állhatják meg helyüket a
létért való küzdelemben. Az állati egyedek továbbplántálója az állati anyagnak
a természeti anyagra és igy önmagára való reakciója mint ösztönös faj, illetve
faji ösztön; az emberi egyének, illetve egyéniségek ujratermelője pedig az
emberi anyagnak a természeti anyagra s igy önmagára való reakciója mint
technikai társadalom, illetve társadalmi technika.
Amint
az egyént, illetve egyéniséget fix alanynak, ugy a tőkét a termelési eszközzel
azonositva fix tárgynak szokás kapitalista oldalról beállitani. A marxisták
azonban tudják, hogy magában sem a gép, sem a föld, sem a pénz nem tőke, mert a
tőke társadalmi, osztályviszonyokon alapuló és osztályviszonyokat alkotó folyamat,
amelynek föltétele a bérmunka, a munkaerő-áru s amelynek képlete:
pénz–áru–pénz.
A tőke e dologi képletével, amely személyi képlet is,
összevetve a társadalomnak a termelési eszközzel való azonosságáról szóló
tételünket, a tőke dologi képletét kifejezhetjük a tőkés termelés e személyi
képletével, amely dologi képlet is:
tőkés–bérmunkás–tőkés.
Vagyis a tőkés a bérmunkás révén tőkés. A bérmunkás
termel, ő az alany, ő termeli a bérmunkást is, a tőkést is. Eszerint a
bérmunkás termelési alany és termelési tárgy, mig a tőkés termelési tárgy.
Másrészt azonban a tőkésé a termelési tárgy, hiszen éppen ezért tőkés. Igy a
tőkés a termelési tárgyak társadalmi alanya s a bérmunkás mint termelési alany
társadalmi tárgy. A bérmunkás nem azonos a tőkéssel, tehát a társadalmi alany s
a társadalmi tárgy mint ellentétek nem azonosak, bár folyamati egységet
alkotnak. Az azonosságnak ez a megszűnése – minthogy puszta társadalmi alany,
illetve puszta társadalmi tárgy nem lehetséges – együtt jár a társadalmi
alanynak uj társadalmi viszonyban való tárgyiasodásával s a társadalmi tárgynak
uj viszonyban való alannyá válásával. Igy a tőkések mint egyedüli társadalmi
alanyok egymás számára válnak társadalmi tárgyakká s igy valójában külön
társadalmat alkotnának, ha nem éppen a valóságos társadalom egyedüli alanyaivá
válván állana elő az a folyamat, hogy az egész társadalommal szemben való
alanyi mivoltukat megőrizve váljanak egymás számára társadalmi tárgyakká. Ezért
nem társadalmat, hanem társadalmon belüli társadalmi osztályt alkotnak. A tőkés
tehát társadalmi alany és osztálytárgy. Igy alkotnak osztályt a dolgozók is,
azzal a különbséggel, hogy ők az egész társadalomhoz való tárgyi mivoltukat
megtartva válnak osztályalanyokká. Ebből a szempontból a tőkések mint
társadalmi alanyok fejtik ki a társadalom társadalmositó tevékenységét a
bérmunkásokon, mint visszaható társadalmi tárgyakon. Vagyis elmondhatjuk, hogy
a kapitalizmus a nem kapitalisták szocializálása a kapitalisták által, ami
kikerülhetetlenné
teszi
a kapitalistáknak a szocializált nem kapitalisták által való szocializálását.[1]
Más szóval – a társadalmi alanyoktól társadalmositott tárgyak számára társadalmositandó
tárgyakká válnak a társadalmi alanyok. És az a mozzanat, hogy a tőkések mint
társadalmi alanyok fejtik ki a társadalom társadalmositó tevékenységét a
bérmunkásokon, mint visszaható társadalmi tárgyakon, egyben kifejezése annak a
közvetlenül politikaian fogalmazott felismerésnek, hogy az osztályharcot az
uralkodó tőkésosztály vezeti s a társadalmositásnak alávetett dolgozók
társadalmositó osztályharca eredetileg védekező visszahatás. Ha pedig
tekintetbe vesszük, hogy a tőkés mint társadalmi alany és termelési tárgy révén
társadalmi tárgy a bérmunkás, nyilvánvalóvá válik, hogy a tőkések termelés
formájában viszik társadalmositó osztályharcukat; mig, tekintve hogy a
bérmunkás mint termelési alany és társadalmi tárgy révén társadalmi alany a tőkés,
a bérmunkások társadalmositó osztályharca egy a termelés megszüntetésével,
hiszen társadalmi alannyá csak ugy válhatnak, ha kivonják magukat a tőkések
mint társadalmi alanyok számára való társadalmi tárgyi mivoltukból. A termelés
megszüntetése a sztrájk, a polgárháboru s minthogy konkrét termelésről van szó,
a termelés megszüntetése egy másik konkrét (t. i. szocialista) termelésnek az
alapvetése is. A társadalmi forradalomnak dologi kifejezésével, amely szerint a
társadalmi forradalom azzal áll be, hogy a termelő erők szembekerülnek a
termelési viszonyokkal, azonos tartalmu a társadalmi forradalom személyi
kifejezése, amely szerint a társadalmi forradalom akkor áll be, amikor a
társadalmi alanyok szembekerülnek a társadalmi tárgyakkal. Minthogy pedig a társadalom
társadalmositás, illetve társadalmosodás, e folyamat szükségszerü formája, hogy
a társadalmi tárgyak mint társadalmositott alanyok számára társadalmositandó
tárgyak a társadalmi alanyok. És a társadalmi forradalom ott tör ki
leghamarább, ahol a tőkés társadalmositási folyamatban leginkább megbomlott a
társadalmi tárgy és társadalmi alany azonossága, ahol tehát a társadalmi
tárgyak a leginkább társadalmositott alanyok, akiknek számára a társadalmi
alanyok a leginkább társadalmositandó tárgyak, mint a gyarmati és félgyarmati
országokban.
Mondottuk,
hogy az egyén, illetve egyéniség társadalmi folyamat, mint a társadalmi
alanynak és tárgynak az azonossága. Ha ez igy van, akkor a társadalmi alanynak
a társadalmi tárggyal való szembekerülése szükségszerüen megnyilvánul az
egyénben, illetve egyéniségben is. És valóban, a kor, amelyben a társadalmi
alany a társadalmi
tárggyal
egyre élesebben szembekerül, (mig végül a kapitalista társadalmositás
szocialista társadalmositásba csap át,) egyéni, illetve, egyéniségi
viszonylatban a neurózisok kora. A neurózis megnyilvánulása zavar a koituszban,
a koitusz pedig, amint a pszichoanalizis igen helyesen tételezi, szociális
aktus, társadalmi tevékenység. A neurótikus egyén vagy orgazmus nélkül koitál s
igy e társadalmi folyamatban pusztán a társadalmi tárgy technikai szerepét
tölti be, vagy csupán libidója van, anélkül hogy a koituszban technikailag a
társadalmi tárgy szerepét játszhatná s igy puszta társadalmi alany. És éppen
mint puszta társadalmi alany válik az orvosi kezelés társadalmositandó
tárgyává.
A neurótikus magatartása igazolja gondolatmenetünket.
A neurótikust társadalmositása tette neurótikussá, vagyis egyfelől puszta
társadalmi tárggyá, másfelől puszta társadalmi alannyá. Igy számára mint
társadalmi alany számára társadalmositandó tárggyá válik az egész társadalom. A
neurótikus minden törekvése erre irányul: egyénileg társadalmositani az
egyénitett társadalmi tárgyat. Persze ez nem sikerülhet a valóságban, hiszen az
egyén maga is társadalmi folyamat.
A társadalmi forradalom korszakában a puszta
társadalmi tárgyak, illetve alanyok vagy forradalmárok, vagy neurótikusok.
Neurózis és forradalmárság igen sürűn össze is szövődik. A különbség mégis az,
hogy a forradalmár tevékenysége tudatos, az ő társadalmositandó tárgyai
technikai anyagi valóság, erkölcsi vonatkozás nélkül; a neurótikus tevékenysége
pedig tudattalan és tárgya nem az anyagi valóság, hanem az anyagi valóságtól
megfosztott, bár tőle produkált erkölcsi vonatkozás. A neurótikus gyógyitása[2]
éppen nem egyéb, mint társadalmi alanyi és tárgyi azonosságát megbontó
élettörténetének mint társadalmi valóságnak a tudatbahozatala. A neurózis és
forradalmárság összefonódásait tekintve figyelemre méltó körülmény, hogy a
forradalmi harcot aktivan vívó tömeg egyéneiben a harc gyakorlati-technikai
kivitele megsemmisiti egyszerre egy társadalmi lelkivilág erkölcsi
vonatkozásait is, ha a harc győzelemmel végződik. De azt sem szabad számonkivül
hagyni, hogy a valóságos forradalmár meg a neurótikus között lényegében annál
nagyobb a konkrét különbség, mennél több az általános megegyező vonás.
Illusztrálja ezt Freud Totem és tabu c. tanulmánya, amely alcime szerint „a
vadnépek és a neurótikusok lelki életének némely megegyezéséről” szól, hiszen e
megegyezések kimutatásának csak ugy van értelme, ha a vadnépek nem
neurótikusok, aminthogy nem is azok, mert zavartalanul koitálnak. És azért nem
neurótikusok, mert lelki életük társadalmi-történelmi intézményüknek megfelelő
ismereteik[3]
tudatával folyik, aminthogy forradalmisága miatt nem neurótikus a forradalmár
sem, hiszen a társadalmi forradalom történelmi intézménye a természeti anyag
társadalmositásának.
A közlés alapja:
Nyomtatott
forrás. Valóság, I (1932), 1. (június) sz., 1–6.
Kiadva:
JAÖM, III, # 27.
Aláírás: József Attila.
[1] [A szerző saját jegyzete:] Sombart a szocializmust röviden
antikapitalizmusnak nevezi. Téved, az antikapitalizmus önmagában nem
szocializmus. A kapitalizmus ma már a monopolkapitalisták által való
szocializálása a nem monopolkapitalistáknak, ami persze antikapitalistákká
teszi azokat is, akik a kapitalisták által való szocializálástól megmenekedni
kivánnak (kispolgárok), ezek azonban éppugy irtóznak a szocialisták által való
szocializálástól. A szocializmus ennek az antikapitalista folyamatnak az
ellenkezője: a szocializálásnak nem feltartóztatása, hanem dialektikus
továbbvitele, amelyben a szocializált nem kapitalisták szocializálják
szocializálóikat, a kapitalistákat: a szocializálást kiterjesztik a
kapitalistákra.
[2] [A forrásban:] A neurótíkus gyógyitása
[3] [A forrásban:] intézményüknek megfelő ismereteik