Tanulmányok és cikkek,
1930–1937
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
A Petőfi–Arany-féle
népiesség fogalmáról Horváth János irja, hogy az elsősorban az irodalmi nyelv
és a köznyelv közötti különbség megszüntetését jelenti. Petőfi maga azért
nevezte magát népiesnek, mert forradalmár volt s ugy látta, hogy „ha a népet
uralkodóvá tesszük az irodalomban, ugy uralkodni fog a politikában is.” A mai
ugynevezett „uj népiesség” tulajdonképen a népiesség Petőfi-féle értelmezésére
támaszkodik s elsősorban ezért nevezi magát népiesnek, mert programjául azt
vallja, hogy a népért irjon az iró. Ma ez az uj népies nem nevezhető
„népiesnek”, még pedig épen azért nem, mert a Petőfi korabeli népies politikai
szemléletet vallja alapjául. Petőfiék népies irodalmi és politikai mozgalma
kétségtelenül a kor követelményeinek egyetemes összefoglalása volt. Ők a nemesi
társadalommal álltak szemben és azért forditották ellene a nép fogalmát, mert
jobb kifejezésük nem volt a rendi megkötöttségektől feloldott emberiség
eszményének jelzésére. Ebben semmi romanticizmust nem láthatunk, jóllehet a nép
fogalma nem nevezhető tudományosnak, de politikainak sem, ha ugyan nem
politikai abban a negativ értelemben, amit a rendek nélküli közösség jelent.
A nemesi társadalom helyére azóta a polgári társadalmi
rend lépett. Ebben a rendszerben a nép fogalma teljesen romantikussá vált, azt
mondhatjuk róla, hogy érzelmi hagyomány. Társadalmi viszonylatban tiszta, vagy
ha ugy tetszik, tisztább fogalmak birtokába jutottunk, szabatosan szólva:
határozott képzetünk van a tőkés
termelési módon alapuló polgári társadalmi rend szerkezetéről, az osztályokról.
Már most, ha pontos fogalmakkal fel van fedve a mai társadalom logikája,
semmiképen sem nevezhető forradalminak, vagyis korszerünek, de ugyis
mondhatnám: korszerünek, vagyis forradalminak egy olyan fogalomhoz (a néphez) való
visszatérés a szellem terén, amelyben csupán a multba menekülő regényes izlés
érez forradalmi zamatot, hiszen csak a multba menekülő érezheti mainak azt, ami
akkor volt korszerü. Ezért, ha népiességünk[1]
legkiválóbb jóhiszemü képviselői tiltakoznak is ez ellen, „völkisch”-hangokat,
vagy legalább is felhangokat kell az uj népies együttestől hallania annak, aki
tudományos szocialista iskolázottsággal szemlélődik irodalmi életünkben. Egy
időben, a Gömbös-kormány nevezetes választásakor, az uj ezer esztendőre szóló
reformkorszak elején az uj népiesség képviselői „Uj Szellemi Front” (hányszor
szerepel az „uj” szó!)[2]
néven léptek fel és zárkóztak Zilahy Lajos mellé, aki azt sürgette, hogy a külföldi
„reformmozgalmak, fasizmus, hitlerizmus” mintájára a magyar iróknak is szellemi
frontba kell tömörülniök, hogy a „látható kormányt” támogassák a „láthatatlan
kormány: a papi, a világi nagybirtok és a nagytőke szent háromsága” ellen
folytatott reformhadjáratban. Nem kétséges tehát, hogy a Gömbös-korszak
völkisch-ideológiájától nem határolta el magát élesen az uj népies szellem.
Az „Uj Szellemi Front”-ot annakidején megtámadtam a
„Szocializmus”-ban és az „Esti Kurir”-ban és megtámadta Ignotus Pál is, akivel
azóta együtt szerkesztjük a „Szép Szó”-t. Nem mondhatni, hogy köztünk és az uj
népiesek között azóta rendkivül szivélyessé vált volna a viszony, jóllehet, a
„Szép Szó” örömmel üdvözölte az ugynevezett „Márciusi Front”-ot, amely
határozott demokratikus követelésekkel lépett a nyilvánosság elé, élén Zilahy
Lajossal és Féja Gézával és az azóta feledésbe merült „Uj Szellemi Front” többi
tagjával. Az előbb azt mondtam, hogy az uj népiesség képviselőivel való
viszonyunk nem nevezhető rendkivül szivélyesnek. Megjegyezhetem, hogy ez nem
rajtunk mulik: ők azok, akik, ugylátszik, nem tudják megbocsátani, hogy
annakidején gyöngéknek bizonyultak, elvesztették a fejüket, mi pedig helyünkön
állottunk, sőt megtámadtuk őket, jóllehet, fiatal irodalmunknak legismertebb
tagjai álltak össze az „Uj Szellemi Front”-ba.
Egyébként csak természetes, hogy én, aki társadalmi
kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját veszem irányadóul, legfeljebb
csak fegyverbarátjuk lehetek az uj népieseknek s az is csak addig, mig valóban
demokratikus és szociális, ha nem is szocialista követeléseikkel megérdemlik a
rokonszenvet. Nagyon sajnálnám, ha sok gyakorlati pontban megegyező közös
követeléseinkért az uj népiesek vonakodása miatt nem léphetnénk fel a jövőben
együttesen a francia népfront mintájára, ahogy azt a „Szép Szó”-val szeretnők
megtenni.
A közlés alapja:
Nyomtatott
forrás. A költő által átnézett (javított) példány. Magyar Nap, 1937. július 26.
Kiadva:
JAÖM, III, # 45.
Aláírás: József Attila.