Tanulmányok és cikkek,
1930–1937
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
„Meggyőződésem,
hogy az a költő, aki ma emberies állásfoglalás dolgában az embernek a politikában
felvetett létkérdésére megtagadja a választ s a szellemet az érdeknek elárulja,
a szellem terén is elveszett ember.” „Politikai és szociális szemszögből nézve,
a szellem nem egyéb, mint az embernek vágya jobb, igazabb, boldogabb s az
önérzetes emberhez méltóbban alkalmazkodó életföltételekre... az érdek pedig
azt jelenti, hogy valaki ily változás esetén megrövidül s ezért e változás
megvalósulása elé a legaljasabb, valóban gonosztevői eszközökkel igyekszik
gátat vetni, – habár egyébként tisztában is volna vele, hogy ezt már sokáig nem
teheti.” Thomas Mann irja ezeket a Szép Szó 12-ik számában és azt hiszem, aki
költő, az Th. Mann-nak a szavait olyan örömmel hallgatja, mintha saját maga
közölné társaival, jóllehet érezné, hogy van még hozzátenni valója. De hol az
az igazi költő, akinek, ha embertelenségre bukkan (s hol nem bukkan
embertelenségre éppen a mi korunkban?), ne volna hozzátenni valója a világhoz
és müvéhez, az emberek közös müvéhez és önmagához? A költő alkot és ez nem
jelent kevesebbet, minthogy alakitja a világot, az emberi világot, az
emberséget azoknak a segitségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén
mással lévén elfoglalva, ugy osztoznak a költő tevékenységében, hogy müvét
szeretettel veszik magukhoz. Mert a mü nem annyira a müvész, mint inkább azok
által él, akik szeretik a müvészetet s azért szeretik, mert keresik az
emberséget. Bizonyára sokak fülében „kenetesen” hangzik, amit itt irok. Hagyjuk
ezeket, – cinikusságuk mögött vagy a nyers erőtől, erőszaktól való
cinkosfélelem, vagy a beléje vetett bizalom lappang. Mi, mai költők, nem
tehetünk mást, minthogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől
pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági
jólét jelszavaival és fegyveresen megkisérelik a költők örök ellenfelei a
„tömegeket” legjogosabb emberi igényeiktől, a szabadságtól és a szabadságra
való törekvésüktől lélekben is eltántoritani.
A közlés alapja:
Nyomtatott
forrás. Uj Szellem, I (1937), 17. (október 15.) sz., 7.
Kiadva:
JAÖM, III, # 46.
Aláírás: József Attila.