Tanulmányok és cikkek,
1930–1937
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
[111] [I. Mit értünk voltaképpen...] [1]
A
„középosztály” elnevezést több értelemben használják. A szó, összetétele után
itélve, a térbeli szemléletre támaszkodó gyakorlati ész szülötte. „A nap
fölkel” – igy mondjuk, de tudjuk, hogy a föld forog a saját tengelye körül.
„Középosztály” – mondjuk, de nem gondoljuk meg, hogy a társadalomnak, mely a
gazdálkodó emberek viszonylatainak összessége, nincsen „közepe”.
Középosztályon sokan az embereknek egy olyan
csoportját értik, melyet a jövedelem mennyisége határol el egyrészt a
proletárságtól, másrészt a tőkések osztályától. Ezért meg szokták állapitani,
hogy a középosztály „fogalma” a háboru után megváltozott. Az a meghatározás
azonban, mely a jövedelem mennyiségét veszi alapul, teljesen[1]
önkényes és nem is változott más, mint az önkényesen alkotott fogalom. A
proletárok jövedelme sem ugyanaz, ami a háboru előtt, mégsem változott meg a
„proletár” fogalma. Természetes különben, hogy a „proletár” szóval jelzett
fogalom sem egyezik azzal az értelemmel, melyet nem kevesen tulajdonitanak
neki, t. i. a nyomorban, szegénysorsban élővel és hasonlókkal. Akadnak[2]
még ma is jólkereső proletárok. Másrészt nem egyszer hallunk „nyomorgó
középosztályról”, ahogy hallottunk már „úri” és „polgári középosztályról” is.
Vannak akik a középosztályt azzal határozzák meg, hogy
tagjainak kulturigényei az „átlagot” meghaladják, de megfelelő jövedelmi
keretben mozognak. Ez a meghatározás is – mint mindegyik – rátapint egy
lényeges elemre, mégis áldozatául esik a látszathoz igazodó gondolkodásnak. Ugy
látjuk, hogy az égbolt csillagai vonulnak el nap-nap után példás rendben a
fejünk fölött és ebből annyi igaz, hogy a mi nézőpontunk forog a földdel. A
középosztálybeli embereket igényeseknek látjuk a kulturában és azt hisszük,
hogy ez az igényesség teszi őket középosztállyá. Holott forditva áll a dolog:
nem az igényesség teszi a „középosztályt”, hanem[3]
a „középosztályhoz” való tartozás teszi az igényeket. A „középosztály”
kulturigényei nem szubjektiv igények, hanem objektiv, társadalmilag szükséges
igények. E kulturigényeket nem önként fejlesztik ki magukban a középosztály
tagjai, hanem a társadalom követelésére. Nem igényeikből adódik társadalmi
szerepük, hanem társadalmi szerepükből folynak hivatásosnak mondható igényeik.
Mit értünk hát voltaképpen
középosztályon? Talán csak azért homályos előttünk a fogalom, mert[4]
más osztályok tagjai is folytatnak – önként – olyan életmódot, (kulturigények
stb), amely[5]
a középosztály termelésbeli szerepének
társadalmi követelménye?
Ha[6]
elfogadjuk, hogy a társadalmi rend a termelési módon alapul, akkor nem a
jövedelem mennyiségi megoszlása[7]
szerint alkotjuk[8]
az osztály fogalmát. De nem is a jövedelem forrása szerint, jóllehet a három
főosztálynak megvan a maga jellegzetessége a jövedelem forrása tekintetében: a
földtulajdonos a földjáradékból, a tőkés a tőkehaszonból, a bérmunkás a
munkabérből nyeri jövedelmét. Azonban, ha a jövedelem vagy forrása szerint
határoznók meg az osztályokat, nem mondhatnók tőkésnek a tőkést abban az
esztendőben, amikor a tőkehaszon elmaradt. Igy az osztályok fogalmát csak a
tulajdonviszonyok alapján kiosztott termelésbeli szerepre alapozhatjuk.
A termelési módból adódó szerep[9]
szerint a munkások az üzemben meghatározott[10]
szükséglet kielégitésére alkalmas, röviden hasznos,[11]
tárgyakat készitenek. A jó munkás figyelme munka közben nem is irányul másra,
minthogy a termék megfeleljen a szükséglet követelményeinek. A munkás tehát
használati értéket termel.
Azazhogy a munkás nem termel[12] – hiszen
árutermelés van – a munkás dolgozik.
A munkás munkaerejét megvette a tőkés, elvitte az üzembe és ott elhasználja,
azzal, hogy ott termel[13]
vele. A tőkés pedig nem hasznos, hanem értékes
tárgyat termel, vagyis csereértéket. A jó tőkés csakis az értékesités, tehát a
csereérték realizálása szempontjából tekint a termelt áru hasznos mivoltára.
A munkások tehát a használati értéket termelő
osztályt, a tőkések a csereértéket termelő osztályt alkotják. A munkások szakismerete ezért a tárgyak hasznos
oldalai közt fennálló viszonyok ismerete: ismeret a munkaeszköznek és[14]
a munkatárgynak arról a viszonyáról, melyet meg kell valósitani[15]
munka közben. A tőkések szakismerete
annak az értékviszonynak az ismerete, melyet a csereértékek közt meg kell
valósitani a piacon. Azt[16]
is mondhatjuk, hogy a munkások a
használati értékek egymásközti viszonyát, a tőkések pedig a csereértékek
egymásközti viszonyát termelik. Fenn marad azonban még a használati érték
és a csereérték közti viszony termelése. Ugy
gondolom, hogy a[17] középosztályt azok az emberek
alkotják, akiknek az önnönmagát napról napra ujjátermelő társadalomban az a
szerep jutott, hogy a használati érték és a csereérték közötti viszonyból,
ellentétből fakadó szükségletet, illetve ennek kielégitését termeljék.
Az orvos nem azért orvos, mert gyógyit – ettől még
szent vagy kuruzsló is lehetne, – hanem azért gyógyit, mert orvos. Az ügyvéd
nem azért ügyvéd, mert ért a joghoz és mert a felet a biróság előtt képviseli,
hanem azért ért a joghoz és azért képviseli a felet a biróság előtt, mert
ügyvéd. A biró nem azért bíró, mert itél, hanem azért itél, mert biró. Ezek a
szerepek olyan társadalmi szükségletek,[18]
melyeket határozott formáikban a tőkés termelési módon alapuló polgári[19]
társadalom hozott létre s[20]
amelyek ezért végső fokon a használati érték és a csereérték viszonyának
szükségletei.[21]
Pl. a csereérték kiküszöbölésével a „gyógyitó orvos” helyébe valószinüleg a
„megelőző orvos” lépne stb.
A „középosztály” fogalma – azt hiszem – azért maradt
homályos a köztudatban, mert gondoltak ugyan a termelésből fakadó
szükségletekre,[22]
de nem gondoltak arra, hogy a termelési
viszonyok maguk is szükségletek, amelyeket szintén termelni kell. E
szükségleteknek termelése azé az osztályé, melyet középosztálynak nevezünk. A
termelési viszonyoknak, mint szükségleteknek termelésére hivatott a katonatiszt
és a Bedeaux-mérnök éppugy, mint a tanár vagy a kereskedő, a művész, vagy a
közvádló.
Az igy felfogott középosztályba[23]
sorozhatók azok a rétegek is, amelyek egyszerre foglalnak helyet a tőkés és a
munkásosztályban. Ilyen elemei a középosztálynak pl. az iparosok, kik szükség
szerint[24]
tőkések, hiszen termelési eszközök tulajdonosai, egyben azonban munkások is.
Természetes, hogy e helyzetüknél fogva ők maguk is hordozói a használati érték
és a csereérték közti viszonynak, tehát éppoly joggal sorozhatók a
középosztályba, mint egyidejüleg[25]
a tőkés és munkásosztályba is. Hiszen más az osztály és más az ember – az ember
a termelés alanya, az osztály az alany funkciója. A fogalmi zavar abból
származik, hogy a köztudat az osztályt azonositja az emberrel.
A középosztály nem azonos a polgársággal. A modern
társadalomnak éppugy polgárai a munkások és a tőkések, mint a
középosztálybeliek. De nem azonos a középosztály az értelmiséggel sem, – bár –
ha értelmiségen csak bizonyos foglalkozásokat értünk – az értelmiség a
középosztályhoz tartozik.
A
középosztály szerepe a szükséges társadalmi viszonylatok termelése lévén,
tagjainak érdekei éppoly ellentmondóak,[26]
amily ellenmondásosak a mai társadalmi viszonyok. (Minél észszerübb a termelési
folyamat egy üzemben, annál észszerütlenebbnek látszik a tőkés termelés[27]
egésze.) Mégis a középosztály egységes érdekének tekinthető a békés haladás,
mert hiszen a forradalom éppen a társadalom viszonylatait forgatja föl és
szünteti meg azzal, hogy uj viszonylatok szükségét teremti meg, amelyeknek
termelésére a mai középosztálybeli esetleg nem alkalmas. Másrészt azonban a
középosztály egyes rétegeit az elnyomorodás alkalmassá teheti forradalmi eszmék
befogadására. De az elnyomorodástól függetlenül is megalapozhatja egyesek
forradalmi[28]
hajlamát maga a középosztálybeli szerep, hiszen a középosztálybeliek mindig
társadalmi viszonylatokat látnak maguk előtt és igy erős „szociális érzék”
alakulhat ki bennük. Ha[29]
ehhez a „szociális érzékhez” társul a saját elnyomorodás, akkor már forradalmi
tényezővel számolhatunk. A békés társadalmi fejlődés[30]
határozott osztályérdekével tehát minduntalan összeütközésbe kerülhetnek oly
egyéni sorsokból fakadó érdekek, melyek – mivel tömegesen jelentkeznek – nem
elégithetőek ki egyénileg. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjuságra,
melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. – A középosztály
más rétegei viszont egyáltalában nem szükölködhetnek. A magántulajdon
társadalmi rendjében nem[31]
szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a birák és a katonatisztek.[32]
Vannak a középosztálynak rétegei, melyek számára a
parlamenti kormányzat előnyös,[33]
és vannak rétegei, melyek az autoritativ kormányzástól várják sorsuk jobbra
fordulását, illetve biztonságosabb megalapozását. Itt fontos a[34]
középosztály tagjainak egymás közt folytatott versenye, melyet – termelésbeli
szerepüket nézve – elsősorban politikai téren folytatnak egymás ellen. De a
középosztály fogalmából következik, hogy önálló politikát nem folytathat.
Politikája – akár jobbra, akár balra – csak a tőke és a munka harcának
függvénye lehet. Mégis, vagy éppen ezért, sajátosan középosztályi ideologiának
tekinthető ma a békés haladás gondolatköre. A középosztálybeliek ideologiai
szempontból még a fasizmushoz is azért csatlakoznak, mert a fasizmus az
osztályharc, sőt[35]
az osztályellentétek megszüntetését igéri és azt, hogy a forradalmi elemet
haladással helyettesiti. Másokat ugyanez a szempont visz a szociáldemokrácia és
a szocialliberalizmus táborába.
Meg kell jegyeznem, hogy a középosztálybeliek
politikai szerepe egyre nagyobb jelentőségü. A középosztály funkciója nélkül[36]
nem gondolható el a kapitalizmus, de nem gondolható el egy szocialista
átalakulás sem. Az a zátony, melyen a szocializmus hajója – azt hiszem, csak
egyelőre – Középeuropában megfeneklett,[37]a
középosztály funkcióját föl nem ismerő szocialista politikai elméletben leli
magyarázatát. (Marx[38] a Kapital harmadik kötetének végén csak odáig
jutott el, hogy éppen fölvetette a kérdést: mi alkot osztályt? Mire
válaszolhatott volna, a toll kiesett kezéből.) A jobb és baloldali politikában
ma egyaránt a középosztály tagjainak a megnyeréséért folyik a küzdelem.
E
kérdésekre az elsősorban érdekeltek is aligha tudnak világos és kielégitő
feleletet adni. Annyi azonban bizonyos, hogy – a[39]
középosztály ideologiájának fogván föl a békés társadalmi haladás gondolatkörét
– a középosztály anyagi aspirációi közé tartozik a biztonság is, amely egyéb
anyagi aspirációit ellensulyozza. A biztonság utáni vágyat tekintve előtérbe
lép a szocializmus és a fasizmus, mert mind a két irányzat nagyobb és több
biztonság igéretével lép föl, mint a liberalizmus. De[40]
talán nem csalódom, ha azt gondolom, hogy a középosztály a legszivesebben egy liberális tervgazdálkodás eszméjét tenné
magáévá. S ez a liberális tervgazdálkodás nem is olyan lehetetlen, ha
megfontoljuk, hogy a gazdasági szervezkedés szüksége szinte általánossá vált. A
liberális tervgazdaság természetesen csak demokráciában nőhetne föl s azt
jelentené, hogy nem a piac szabályozza a termelést, hanem az önként szervezkedő
gazdasági érdekek kölcsönös, (liberális), elismerése.
A középosztálynak annyiban van érdekközössége a[41]
tőkés osztállyal, amennyiben a tőkés osztály társadalmi[42]
bizalmiférfiai a középosztályból kerülnek ki. Ellentétes az érdeke annyiban,
amennyiben a középosztály érdekei az egész termelés zavartalan menetét
kivánják, míg a tőkések kivánsága elmarad a saját tőke funkcionálása mellett. A
középosztály érdeke a biztonság, a tőkésé pedig minden változás, mely mindenre
való tekintet nélkül profittal kecsegtet. A nincstelen rétegek érdekének ma,
amikor állandósult, strukturális munkanélküliségről van szó, a gyors és
radikális változtatás[43]
tekinthető. Ez nem egyezik a[44]
középosztály érdekével. Ezt az érdekellentétet azonban ellensulyozza a
tőkésosztállyal szemben is fönnálló érdekellentét.
A
középosztály általános érdekeit, azt hiszem, elsősorban olyan tömörülések
képviselhetik, amelyek az egységesen összefüggő társadalmi problémákat[45]
állandóan napirenden tartják, aminthogy a középosztály érdekében való a
„Cobden” ankétja is. A középosztályt a[46]
termelés strukturája hozta létre, főproblémái a termelés strukturális
válságából származnak. Azonkivül azonban, a részletproblémák fölvethetése és
megoldhatása végett, szükségesnek, vagy legalább is[47]
kivánatosnak látszik a középosztály szakmai, kamarai tömörülése is.
Arról mindenesetre le kell mondania a középosztálynak,
hogy rajta az állam segitsen[48]
anélkül, hogy a termelés szerkezetéhez nyulna. De ezt a[49]
beavatkozást sem kell visszautasitania elvileg, – minden attól függ, hogy
milyen állam és hogyan teljesiti a[50]
termelésből ujonnan eredt[51]
egységesitő követelményeket. Minthogy pedig az
állam nem önálló lény, hanem a politikai cselekvések összessége,[52]
a középosztályon nagyban múlik, hogy az állam olyan szabályozó elv legyen, mely
a dolgozó összesség érdekeinek egyeteméhez simul, ahelyett hogy egyoldalu, rendszerint
tőkés, osztályérdekek hatalmi szerveként nyomja el a szabad társadalmi
kibontakozást.
Melléklet
Középosztálybeli szerepből sarjadzó szociális érzék
társulva[53]
a saját elnyomorodással, forradalmi tényező. A békés társadalmi[54]
fejlődés határozott osztályérdekével tehát összeütközésbe kerülhetnek a
mindennapi anyagi érdekek. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjuságra,
melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. A középosztály más
rétegei viszont[55]
– éppen társadalmi szerepüknél fogva – egyáltalában nem szükölködhetnek. A
magántulajdon társadalmi rendjében nem szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a
bírák és a katonatisztek.
A közlés alapja:
Kézirat,
8 f.
Politikatörténeti
Intézet, Archívum, 677. fond, 5. csop., 25. egység, Katalógus, 1134.
Aláírás: József Attila.
[112] [I. Mit értünk voltaképpen...] [2]
A
„középosztály” elnevezést több értelemben használják. A szó, összetétele után
ítélve, a térbeli szemléletre támaszkodó gyakorlati ész szülötte. „A nap
fölkel” – így mondjuk, de tudjuk, hogy a föld forog a saját tengelye körül.
„Középosztály” – mondjuk, de nem gondoljuk meg, hogy a társadalomnak, mely a
gazdálkodó emberek viszonylatainak összesége, nincsen „közepe”.
Középosztályon sokan az embereknek egy olyan
csoportját értik, melyet a jövedelem mennyisége határol el egyrészt a
proletárságtól, másrészt a tőkések osztályától. Ezért meg szokták állapítani,
hogy a középosztály „fogalma” a háború után megváltozott. Az a meghatározás
azonban, mely a jövedelem mennyiségét veszi alapul, teljesen önkényes és nem is
változott más, mint az önkényesen alkotott fogalom. A proletárok jövedelme sem
ugyanaz, ami a háború előtt, mégsem változott meg a „proletár” fogalma.
Természetes különben, hogy a „proletár” szóval jelzett fogalom sem egyezik
azzal az értelemmel, melyet nem kevesen tulajdonítanak neki, t. i. a nyomorban,
szegénysorsban élővel és hasonlókkal. Akadnak még ma is jólkereső proletárok.
Másrészt nem egyszer hallunk „nyomorgó középosztályról”, ahogy hallottunk már
„úri” és „polgári középosztályról” is.
Vannak, akik a középosztályt azzal határozzák meg,
hogy tagjainak kultúrigényei az „átlagot” meghaladják, de megfelelő jövedelmi
keretben mozognak. Ez a meghatározás is – mint mindegyik – rátapint egy
lényeges elemre, mégis áldozatul esik a látszathoz igazodó gondolkodásnak. Úgy
látjuk, hogy az égbolt csillagai vonulnak el nap-nap után példás rendben a
fejünk fölött és ebből annyi igaz, hogy a mi nézőpontunk forog a földdel. A
középosztálybeli embereket igényeseknek látjuk a kultúrában és azt hisszük,
hogy ez az igényesség teszi őket középosztállyá. Holott fordítva áll a dolog:
nem az igényesség teszi a „középosztályt”, hanem a „középosztályhoz” való
tartozás teszi az igényeket. A „középosztály” kultúrigényei nem szubjektiv
igények, hanem objektiv, társadalmilag szükséges igények. E kultúrigényeket nem
önként fejlesztik ki magukban a középosztály tagjai, hanem a társadalom
követelésére. Nem igényeikből adódik társadalmi szerepük, hanem társadalmi
szerepükből folynak hivatásosnak mondható igényeik.
Mit értünk hát voltaképpen
középosztályon? Talán csak azért homályos előttünk a fogalom, mert más
osztályok tagjai is folytatnak – önként – olyan életmódot, (kultúrigények
stb.), amely a középosztály termelésbeli
szerepének társadalmi követelménye?
Ha elfogadjuk, hogy a társadalmi rend a termelési
módon alapul, akkor nem a jövedelem mennyiségi megoszlása szerint alkotjuk az
osztály fogalmát. De nem is a jövedelem forrása szerint, jóllehet a három
főosztálynak megvan a maga jellegzetessége a jövedelem forrása tekintetében: a
földtulajdonos a földjáradékból, a tőkés a tőkehaszonból, a bérmunkás a
munkabérből nyeri jövedelmét. Azonban, ha a jövedelem vagy forrása szerint
határoznók meg az osztályokat, nem mondhatnók tőkésnek a tőkést abban az
esztendőben, amikor a tőkehaszon elmaradt. Így az osztályok fogalmát csak a
tulajdonviszonyok alapján kiosztott termelésbeli szerepre alapozhatjuk.
A termelési módból adódó szerep szerint a munkások az
üzemben meghatározott szükséglet kielégítésére alkalmas, röviden hasznos
tárgyakat készítenek. A jó munkás figyelme munka közben nem is irányul másra,
minthogy a termék megfeleljen a szükséglet követelményeinek. A munkás tehát
használati értéket termel.
Azazhogy a munkás nem termel – hiszen árutermelés van – a munkás dolgozik. A munkás munkaerejét megvette a tőkés, elvitte az üzembe
és ott elhasználja, azzal, hogy ott termel vele. A tőkés pedig nem hasznos,
hanem értékes tárgyakat termel,
vagyis csereértéket. A jó tőkés csakis az értékesítés, tehát a csereérték
realizálása szempontjából tekint a termelt áru hasznos mivoltára.
A munkások tehát a használati értéket termelő
osztályt, a tőkések a csereértéket termelő osztályt alkotják. A munkások szakismerete ezért a tárgyak hasznos
oldalai közt fennálló viszonyok ismerete: ismeret a munkaeszközöknek és a
munkatárgyaknak arról a viszonyáról, melyet meg kell valósítani munka közben. A
tőkések szakismerete annak az
értékviszonynak az ismerete, melyet a csereértékek közt meg kell valósítani a
piacon. Azt mondhatjuk, hogy a munkások a
használati értékek egymásközti viszonyát, a tőkések pedig a csereértékek egymásközti
viszonyát termelik. Fenn marad azonban még a használati érték és a
csereérték közti viszony termelése. Úgy
gondolom, hogy a középosztályt azok az emberek alkotják, akiknek az önmagát
napról napra ujjátermelő társadalomban az a szerep jutott, hogy a használati
érték és a csereérték közötti viszonyból, ellentétből fakadó szükségletet,
illetve ennek kielégítését termeljék.
Az orvos[56]
nem azért orvos, mert gyógyít – ettől még szent vagy kuruzsló is lehetne, –
hanem azért gyógyít, mert orvos. Az ügyvéd nem azért ügyvéd, mert ért a joghoz
és mert a felet a bíróság előtt képviseli, hanem azért ért a joghoz és azért
képviseli a felet a bíróság előtt, mert ügyvéd. A bíró nem azért bíró, mert
ítél, hanem azért ítél, mert bíró. Ezek a szerepek olyan társadalmi
szükségletek, melyeket határozott formáikban a tőkés termelési módon alapuló
polgári társadalom hozott létre s amelyek ezért végső fokon a használati érték
és a csereérték viszonyának szükségletei. Pl. a csereérték kiküszöbölésével a
„gyógyító orvos” helyébe valószínűleg a „megelőző orvos” lépne stb.
A „középosztály” fogalma – azt hiszem – azért maradt
homályos a köztudatban, mert gondoltak ugyan a termelésből fakadó
szükségletekre, de nem gondoltak arra, hogy a
termelési viszonyok maguk is szükségletek, amelyeket szintén termelni kell.
E szükségleteknek termelése azé az osztályé, melyet középosztálynak nevezünk. A
termelési viszonyoknak mint szükségleteknek termelésére hivatott a katonatiszt
és a Bedeaux-mérnök éppúgy, mint a tanár vagy a kereskedő, a művész, vagy a
közvádló.
Az így felfogott középosztályba sorozhatók azok a
rétegek is, amelyek egyszerre foglalnak helyet a tőkés és a munkásosztályban.
Ilyen elemei a középosztálynak pl. az iparosok, kik szükség szerint tőkések,
hiszen termelési eszközök tulajdonosai, egyben azonban munkások is.
Természetes, hogy e helyzetüknél fogva ők maguk is hordozói a használati érték
és a csereérték közti viszonynak, tehát éppoly joggal sorozhatók a
középosztályba, mint egyidejűleg a tőkés és munkásosztályba is. Hiszen más az
osztály és más az ember – az ember a termelés alanya, az osztály az alany
funkciója. A fogalmi zavar abból származik, hogy a köztudat az osztályt
azonosítja az emberrel.
A középosztály nem azonos a polgársággal. A modern
társadalomnak éppúgy polgárai a munkások és a tőkések, mint a
középosztálybeliek. De nem azonos a középosztály az értelmiséggel sem, bár – ha
az értelmiségen csak bizonyos foglalkozásokat értünk – az értelmiség a
középosztályhoz tartozik.
A
középosztály szerepe a szükséges társadalmi viszonylatok termelése lévén,
tagjainak érdekei éppoly ellentmondóak, amíly ellenmondásosak a mai társadalmi
viszonyok. (Minél észszerűbb a termelési folyamat egy üzemben, annál
észszerűtlenebbnek látszik a tőkés termelés egésze.) Mégis a középosztály
egységes érdekének tekinthető a békés haladás, mert hiszen a forradalom éppen a
társadalom viszonylatait forgatja föl és szünteti meg azzal, hogy új
viszonylatok szükségét teremti meg, amelyeknek termelésére a mai
középosztálybeli esetleg nem alkalmas. Másrészt azonban a középosztály egyes
rétegeit az elnyomorodás alkalmassá teheti forradalmi eszmék befogadására. De
az elnyomorodástól függetlenül is megalapozhatja egyesek forradalmi hajlamát
maga a középosztálybeli szerep, hiszen a középosztálybeliek mindig társadalmi
viszonylatokat látnak maguk előtt és így erős „szociális érzék” alakulhat ki
bennük. Ha ehhez a „szociális érzékhez” társul a saját elnyomorodás, akkor már
forradalmi tényezővel számolhatunk. A békés társadalmi fejlődés határozott
osztályérdekével tehát minduntalan összeütközésbe kerülhetnek oly egyéni
sorsokból fakadó érdekek, melyek – mivel tömegesen jelentkeznek – nem
elégíthetők ki egyénileg. Gondoljunk pl. az állástalan diplomás ifjúságra,
melynek termelésbeli funkciója nyilván középosztályi volna. – A középosztály
más rétegei viszont egyáltalában nem szűkölködhetnek. A magántulajdon társadalmi
rendjében nem szenvedhetnek anyagi szükséget pl. a bírák és a katonatisztek.
Vannak a középosztálynak rétegei, melyek számára a
parlamenti kormányzat előnyös, és vannak rétegei, melyek az autoritativ
kormányzástól várják sorsuk jobbra fordulását, illetve biztonságosabb
megalapozását. Itt fontos a középosztály tagjainak egymás közt folytatott
versenye, melyet – termelésbeli szerepüket nézve – elsősorban politikai téren
folytatnak egymás ellen. De a középosztály fogalmából következik, hogy önálló
politikát nem folytathat. Politikája – akár jobbra, akár balra – csak a tőke és
a munka harcának függvénye lehet. Mégis, vagy éppen ezért, sajátosan
középosztályi ideológiának tekinthető ma a békés haladás gondolatköre. A
középosztálybeliek ideológiai szempontból[57]
még a fasizmushoz is azért csatlakoznak, mert a fasizmus az osztályharc, sőt az
osztályellentétek megszüntetését ígéri és azt, hogy a forradalmi elemet
haladással helyettesíti. Másokat ugyanez a szempont visz a szociáldemokrácia és
a szociálliberalizmus táborába.
Meg kell jegyeznem, hogy a középosztálybeliek
politikai szerepe egyre nagyobb jelentőségű. A középosztály funkciója nélkül
nem gondolható el a kapitalizmus, de nem gondolható el egy szocialista
átalakulás sem. Az a zátony, melyen a szocializmus hajója – azt hiszem, csak
egyelőre – Középeurópában megfeneklett, a középosztály funkcióját föl nem
ismerő szocialista politikai elméletben leli magyarázatát. (Marx a Kapital
harmadik kötetének végén csak odáig jutott el, hogy éppen fölvetette a kérdést:
mi alkot osztályt? Mire válaszolhatott volna, a toll kiesett kezéből.) A jobb
és baloldali politikában ma egyaránt a középosztály tagjainak a megnyeréséért
folyik a küzdelem.
E
kérdésekre az elsősorban érdekeltek is aligha tudnak világos és kielégítő
feleletet adni. Annyi azonban bizonyos, hogy – a középosztály ideológiájának
fogván föl a békés társadalmi haladás gondolatkörét – a középosztály anyagi
aspirációi közé tartozik a biztonság is, amely egyéb anyagi aspirációit
ellensúlyozza. A biztonság utáni vágyat tekintve, előtérbe lép a szocializmus
és a fasizmus, mert mind a két irányzat nagyobb és több biztonság igéretével
lép föl, mint a liberalizmus. De talán nem csalódom, ha azt gondolom, hogy a
középosztály a legszívesebben egy liberális
tervgazdálkodás eszméjét tenné magáévá. S ez a liberális tervgazdálkodás
nem is olyan lehetetlen, ha megfontoljuk, hogy a gazdasági szervezkedés
szüksége szinte általánossá vált. A liberális tervgazdaság természetesen csak
demokráciában nőhetne föl s azt jelentené, hogy nem a piac szabályozza a termelést,
hanem az önként szervezkedő gazdasági érdekek kölcsönös, (liberális)
elismerése.
A középosztálynak annyiban van[58]
érdekközössége a tőkés osztállyal, amennyiben a tőkés osztály társadalmi
bizalmiférfiai a középosztályból kerülnek ki. Ellentétes az érdeke annyiban,
amennyiben a középosztály érdekei az egész termelés zavartalan menetét
kívánják, míg a tőkések kívánsága elmarad a saját tőke funkcionálása mellett. A
középosztály érdeke a biztonság, a tőkésé pedig minden változás, mely mindenre
való tekintet nélkül profittal kecsegtet. A nincstelen rétegek érdekének ma,
amikor állandósult, strukturális munkanélküliségről van szó, a gyors és
radikális változtatás tekinthető. Ez nem egyezik a középosztály érdekével. Ezt
az érdekellentétet azonban ellensúlyozza a tőkésosztállyal szemben[59]
is fönnálló érdekellentét.
A
középosztály általános érdekeit, azt hiszem, elsősorban olyan tömörülések
képviselhetik, amelyek az egységesen összefüggő társadalmi problémákat állandóan
napirenden tartják, aminthogy a középosztály érdekében való a „Cobden” ankétja
is. A középosztályt a termelés strukturája hozta létre, főproblémái a termelés
strukturális válságából származnak. Azonkívül azonban, a részletproblémák
fölvethetése és megoldhatása végett szükségesnek, vagy legalább is kívánatosnak
látszik a középosztály szakmai, kamarai tömörülése is.
Arról mindenesetre le kell mondani a középosztálynak,
hogy rajta az állam segítsen anélkül, hogy a termelés szerkezetéhez nyulna. Ezt
a beavatkozást sem kell visszautasítani elvileg, – minden attól függ, hogy
milyen állam és hogyan teljesíti a termelésből ujonnan eredt egységesítő
követelményeket. Minthogy pedig az állam
nem önálló lény, hanem a politikai cselekvések összessége, a középosztályon
nagyban múlik, hogy az állam olyan szabályozó elv legyen, mely a dolgozó
összesség érdekeinek egyeteméhez símul, ahelyett hogy egyoldalú, rendszerint
tőkés, osztályérdekek hatalmi szerveként nyomja el a szabad társadalmi
kibontakozást.
A közlés alapja:
Nyomtatott
forrás. Cobden, II (1935), 6–7. (június–július) sz., 280–282.
Kiadva:
JAÖM, III, # 37.
Aláírás: József Attila.
[1] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] igen [végül:
főszöveg]
[2] [Utólagos csere] [Előbb:] fogalma. (Természetes
különben, hogy a „proletár” szóval jelzett fogalom sem egyezik azzal az
értelemmel, melyet nem kevesen tulajdonitanak neki, t. i. a nyomorban, szegénysorsban
élővel és hasonlókkal.) Akadnak [végül: főszöveg]
[3] [Utólagos csere] [Előbb:] a középosztályt, hanem
[végül: főszöveg]
[4] [Utólagos csere] [Előbb:] középosztályon? Talán nem is
osztály a „középosztály”? Vagy talán mégis osztály, s a fogalom csak azért
homályos előttünk, mert [végül: főszöveg]
[5] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] hogy [végül:
főszöveg]
[6] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] Osztályt nem ád a
jövedelem [végül: főszöveg]
[7] [Utólagos csere] [Előbb:] jövedelem megoszlása
[végül: főszöveg]
[8] [Többszavas azonnali csere] [Előbb:] megoszlása
szerint, de [végül: főszöveg]
[9] [Utólagos csere] [Előbb:] A termelésbeli szerep
[végül: főszöveg]
[10] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] hasznos, tárgyi
mivoltukban meghatározott [végül: főszöveg]
[11] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] haszon [végül:
főszöveg]
[12] [Utólagos csere] [Előbb:] Azazhogy nem a munkás termel [végül: főszöveg]
[13] [Utólagos csere] [Előbb:] hogy ő termel [végül: főszöveg]
[14] [Utólagos csere] [Előbb:] a munkaeszköz és [végül:
főszöveg]
[15] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] valósitani,
[végül: főszöveg]
[16] [Egyszavas azonnali cserék] [Előbb:] Fennáll azonban
még egy [majd:] Fenn marad azonban [végül: főszöveg]
[17] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] az [végül:
főszöveg]
[18] [Utólagos csere] [Előbb:] olyan szükségletek, [végül:
főszöveg]
[19] [Utólagos csere] [Előbb:] a használati érték és a
csereérték ellentétén alapuló tőkés polgári [végül: főszöveg]
[20] [Többszavas azonnali csere] [Előbb:] hozott létre.
[végül: főszöveg]
[21] [Többszavas azonnali csere] [Előbb:] csereérték
viszonyán alapszanak [végül: főszöveg]
[22] [Utólagos csere] [Előbb:] a termelési viszonyok
alapján létrejövő szükségletekre, [végül: főszöveg]
[23] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] középosztályhoz
[végül: főszöveg]
[24] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] ese [végül:
főszöveg]
[25] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] egysz [végül:
főszöveg]
[26] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] ellenmondóak,
[végül: főszöveg]
[27] [Utólagos csere] [Előbb:] a termelés [végül:
főszöveg]
[28] [Utólagos csere] [Előbb:] megalapozhatja egyes
rétegek forradalmi [végül: főszöveg]
[29] [Bonyolult csere] [Előbb:] bennük.
[Melléklet] [majd:] bennük. A [végül: főszöveg]
[30] [Utólagos csere] [Előbb:] békés fejlődés [végül:
főszöveg]
[31] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] pl. [végül:
főszöveg]
[32] [Ezután a következő szerepel a forrásban:] Vannak a
.... (folyt. a 6. oldalon)
[33] [A forrásban:] parlamenti korrmányzat előnyös,
[34] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] szerep jut
[végül: főszöveg]
[35] [Többszavas azonnali csere] [Előbb:] az osztályharc
me [végül: főszöveg]
[36] [Utólagos csere] [Előbb:] középosztály nélkül [végül:
főszöveg]
[37] [Utólagos csere] [Előbb:] – sok helyütt megfeneklett,
[végül: főszöveg]
[38][Utólagos csere] [Előbb:] politikai elméletre
vezethető vissza. (Marx [végül: főszöveg]
[39] [Utólagos cserék] [Előbb:] – a [majd:] – ma a [végül:
főszöveg]
[40] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] De, [végül:
főszöveg]
[41] [Utólagos csere] [Előbb:] van közössége a [végül:
főszöveg]
[42] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] tagjai [végül:
főszöveg]
[43] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] változá [végül:
főszöveg]
[44] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] eges [végül:
főszöveg]
[45] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] problémákat,
[végül: főszöveg]
[46] [Többszavas azonnali csere] [Előbb:] A középosztály
problem [végül: főszöveg]
[47] [A forrásban:] vagy lagalább is
[48] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] segitsen, [végül:
főszöveg]
[49] [Utólagos csere] [Előbb:] nyulna. Ezt a [végül:
főszöveg]
[50] [Utólagos csere] [Előbb:] hogyan hajtja végre a
[végül: főszöveg]
[51] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] eredő [végül:
főszöveg]
[52] [Utólagos csere] [Előbb:] politikai összessége, [végül: főszöveg]
[53] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] az [végül:
főszöveg]
[54] [Egyszavas azonnali csere] [Előbb:] fejl [végül:
főszöveg]
[55] [Utólagos csere] [Előbb:] volna. Más rétegek viszont
[végül: főszöveg]
[56] [A forrásban:] termeljék.
[új sorban:] A orvos
[57] [A forrásban:] középosztálybeliek iedológiai
szempontból
[58] [A forrásban:] középosztálynak amennyiben van
[59] [A forrásban:] a tőkésostállyal szemben