| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Minden embernek illik ezt megtudni |
| RPHA-szám: | 0957 |
| Szerző: | Dévai Mátyás A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Devai Matthias |
| Cím: | Az igaz hit által való üdvözülésnek módjáról |
Változatok:
| |
| A szereztetés ideje: | 1545 vagy azelőtt |
| Kritikai kiadás: | RMKT 2. 127 RMKT 2. 127 RMKT 2. 127 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
Minden embernek illik ezt megtudni
És szívében erősen ezt úgy hinni:
Mennyországnak kapuját meg nem nyílni,
Csak azoknak, kik istenben tudnak bízni.
Az hit nélkül senki nem idvözűlhet,
Mint az virág nap nélkül nem zöldűlhet,
Vétkeiből ki senki nem feselhet,
Orvosságot Krisztusban ki nem lelhet.
Tanúld meg most, mi légyen az te hitöd,
Idvösségedre való bizony útad ;
Ne kövessed amaz öt bolond szűzet,
Kik meghallák, hogy igen késen költek.
Tudnod kell, hogy isten egy állatjában,
És hogy három légyen ő személyében;
Atya, fiú, szent lélek nevezetben,
Mint miképen olvassuk az Credóban.
Ha nehéznek tetszik ez esméretre,
Ne resteljed, az írást vedd elődbe,
Az megtanít, mennyire lépjél el-bé,
Mert igazra tanítnak ez énekben.
Istennek elvégezett akaratja,
Senkinek ő nem akar lenni atyja
Idvösségét más módon ki forgatja
Az írásban, hogynemmint ő meghagyta.
A szent írás az útat megmutatja,
Atya isten az égből azt kiáltja:
Krisztus Jézus bűnöknek bocsánatja
És hogy csak ő bűnöknek áldozatja.
Sokan lesznek, meglátjuk itéletkor,
Kik elvesznek, miképen földről az por,
Idvösségekhez kik nem láttak akkor,
Mikoron még jól rakva nem volt az kar.
De vödd elő régenten mit fogadtál,
Kereszt-víznél istennek mit feleltél,
Bűneidből mikoron kitisztultál
Jámborságra mikoron te esküdtél.
Eskésedet lássad, hogy meg ne rontsad,
Ez egy hitet lássad, hogy meg ne fejtsed,
Jámborságval mindenkor kijelentsed
És jó fának gyümölcsét te teremtsed.
Vennéd ember eszedbe te magadat,
Hagynád el már fajtalan bűneidet.
Tanúlnád az isteni jámborságot,
Atyádfiához való szerelmedet.
Azt lásd meg csak, mit isten tőled kéván,
Az egy hitet és igaz szeretetet,
Atyádfiához való szerelmedet,
Mert csak ez kettő az nagy parancsolat.
Jaj azoknak, kik színnel keresztyének,
Sem nagy urat, sem papot ki nem veszek,
Sem parasztot, sem semmi szerzeteket,
Kik tisztekben igazán el nem lépnek.
Fohászkodjunk már vagy most csak istenhez,
Krisztus által kérjük mi mostan őtet,
Ótalmazza nyomorúlt országunkat,
Idvösségre viselje mi útunkat.
És szívében erősen ezt úgy hinni:
Mennyországnak kapuját meg nem nyílni,
Csak azoknak, kik istenben tudnak bízni.
Az hit nélkül senki nem idvözűlhet,
Mint az virág nap nélkül nem zöldűlhet,
Vétkeiből ki senki nem feselhet,
Orvosságot Krisztusban ki nem lelhet.
Tanúld meg most, mi légyen az te hitöd,
Idvösségedre való bizony útad ;
Ne kövessed amaz öt bolond szűzet,
Kik meghallák, hogy igen késen költek.
Tudnod kell, hogy isten egy állatjában,
És hogy három légyen ő személyében;
Atya, fiú, szent lélek nevezetben,
Mint miképen olvassuk az Credóban.
Ha nehéznek tetszik ez esméretre,
Ne resteljed, az írást vedd elődbe,
Az megtanít, mennyire lépjél el-bé,
Mert igazra tanítnak ez énekben.
Istennek elvégezett akaratja,
Senkinek ő nem akar lenni atyja
Idvösségét más módon ki forgatja
Az írásban, hogynemmint ő meghagyta.
A szent írás az útat megmutatja,
Atya isten az égből azt kiáltja:
Krisztus Jézus bűnöknek bocsánatja
És hogy csak ő bűnöknek áldozatja.
Sokan lesznek, meglátjuk itéletkor,
Kik elvesznek, miképen földről az por,
Idvösségekhez kik nem láttak akkor,
Mikoron még jól rakva nem volt az kar.
De vödd elő régenten mit fogadtál,
Kereszt-víznél istennek mit feleltél,
Bűneidből mikoron kitisztultál
Jámborságra mikoron te esküdtél.
Eskésedet lássad, hogy meg ne rontsad,
Ez egy hitet lássad, hogy meg ne fejtsed,
Jámborságval mindenkor kijelentsed
És jó fának gyümölcsét te teremtsed.
Vennéd ember eszedbe te magadat,
Hagynád el már fajtalan bűneidet.
Tanúlnád az isteni jámborságot,
Atyádfiához való szerelmedet.
Azt lásd meg csak, mit isten tőled kéván,
Az egy hitet és igaz szeretetet,
Atyádfiához való szerelmedet,
Mert csak ez kettő az nagy parancsolat.
Jaj azoknak, kik színnel keresztyének,
Sem nagy urat, sem papot ki nem veszek,
Sem parasztot, sem semmi szerzeteket,
Kik tisztekben igazán el nem lépnek.
Fohászkodjunk már vagy most csak istenhez,
Krisztus által kérjük mi mostan őtet,
Ótalmazza nyomorúlt országunkat,
Idvösségre viselje mi útunkat.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.