Szegedi András, Ím, egy szép históriát mostan mondok (RPHA 0574)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Ím egy szép históriát mostan mondok,
Kire kérlek jól reá hallgassatok,
Hitetekben legyen nektek példátok,
Hogy tü magatokat megjobbítsátok.

Ó törvényben nagy sok dolgok voltanak,
Kik tanúságunkra megírattanak,
Próféták által nékünk adattanak,
Ó törvényben kik bizonnyal voltának.

Sőt új törvényben esett nagy csudákról,
Emlékezem zsidók veszedelméről,
Jeruzsálemnek szörnyű romlásáról,
Egész Zsidóországnak veszéséről.

Ez nagy példa, lehet sok országoknak,
Mi oka légyen ő elromlásának;
Vakmerőség, visszavonás oka annak,
Ha reá hallgattok, majd meghalljátok.

Parancsoló fejedelem már vala,
Vespasianus Rómaságban vala,
Egy vitéz fia Titus herceg vala,
Bölcs hadakozó mind az kettő vala.

Hatalma két fejedelemnek nagy vala,
Egész Zsidóországot bírja vala,
Kit Augustus császár meghajtott vala,
Hadakozásban jó-szerencsés vala.

Immár két esztendeje forog vala,
Vespasianus hogy uralkodik vala,
Krisztus születése után ez vala
Hatvanhárom esztendők töltek vala.

Jóllehet még akkor császár nem vala,
De méltósága Rómában nagy vala,
Jeruzsálemre őt bocsátták vala,
Császárságra onnat meghítták vala.

Vala ő előtte az császárságban,
Vitellius kilencedik Rómában,
Agrippát küldte vala királyságban,
Bírja országát ő az zsidóságban.

De huszonegy esztendeje múlt vala,
Jámborul a zsidókat bírja vala,
Törvényekben őket tartotta vala,
Isten tisztességét megadta vala.

Ez Agrippa, császárhoz hallgat vala,
Vitellius holta után ez vala,
Vespasianusnak jó híve vala,
Jámbor, hadakozó, bölcs király vala.

Jóllehet Agrippa nagy jámbor vala,
De Jeruzsálemben tiszttartó vala,
Florus nevű igen kegyetlen vala,
Sok zsidókat ez már ölettet vala.

Csoda nagy hamarsággal izenének,
Agrippához követeket küldenek,
Veszedelmet Florustól szenvednének,
Hívatták városban királyt, bévivék.

Ottan sírva az királynak szólának,
Sok holt testeket ott megmutatának,
Kik kegyetlenségétől az Florusnak
Ölettenek vala az tisztartónak.

Gyorsan zsidók erre reá gondolának,
Agrippa királynak ígyen szólának:
Többé Rómának ők nem szolgálnának.
Király tisztartójának búcsút adának.

Nagy szép beszédvel Agrippa szól vala
Könyörögvén ő erre inti vala:
Rómától el ne holdolnának, szól vala.
Mert fegyverek miatt ők mind elvesznének.

Ott meg sem hajlanak, felivöltének:
Többé az császárnak sem engednének!
Agrippa királyt Florussal kiűzék.
Mind az kettőt ugyan el-kikövezék.

Mind római vitézeket levágák,
Gazdagságokot ők zsákmányra hányák,
Császár jövedelmit magoknak fogák,
Diadalmát városból űk kihányák.

Ez lőn derék kezdeti romlásának
Jeruzsálemnek és Zsidóországnak,
Ki miatt örök rabságra jutának,
Tartományok mert mind elpusztulának.

Ebben híre vala már az császárnak,
Hogy elholdolása Jött az zsidóknak,
Kiverése lőtt ő tisztartójának;
Csodálkozik dolgokon az zsidóknak.

Nem indíthata császár akkor hadat,
Mert másfelé bocsátta vala hadát,
De azért dúlatá zsidók országát,
Mert bánja ő tőle elholdolását.

Táborát meghívatá, elkészíté,
Zsidóországra, hamar elereszté.
Cezáriában sok zsidót ölete,
Tizenháromezert ott elvesztete.

Országában zsidókat kergetteté.
Várakat, városokat töretteté.
Cestusnak parancsola, elereszté,
Judea országra őtet ereszté.

Fejedelem az Cestus ott nagy vala,
Jeruzsálem ellen igen vítt vala,
De gonosz szerencse ott történt vala,
Mert zsidóktól igen veretett vala.

Lám egymás ellen így hadakozának,
Rómaiakban, zsidókban halának,
Rómaiak sok várost hódoltatának
Két esztendeig mind hadakozának.

Vala az császárnak ezen bánatja,
Bosszúját megállja, igen fogadja,
Fiának Titusnak ő parancsola,
Nagy roppant hadval őtet indíttatá.

Immár TItus megyen vala hadával,
Nílus vizét általmente népével,
Nikopolon Herakleon erejével,
Czezáreáig juta ő nagy népével.

Jól értik vala zsidók nagy haragját,
Császárnak jöni reájok nagy hadát,
Nem gondolják vala császár hatalmát,
Vígan lakják Jeruzsálem városát.

Vala Jeruzsálemben nagy pártolás,
Fejedelemségen nagy visszavonás.
Két fejedelem között nagy hasonlás,
Fejedelmek között vagyon bódulás.

Igen kévánnak sokan fejedelemséget,
Kiért tesznek ők sok öldökléseket.
Nem gondolják ő nagy ellenségeket,
Reájok jövendő nagy veszedelmeket.

Rettenetesen egymást ölik vala,
Giró Simon, Gizkalon János vala,
Ketten ők egymásra harcolnak vala,
Mert ketten ők egy várast bírtak vala.

Jóllehet ott nagy sokan meghalának,
Fejedelemségen nem alkhatának,
Városban két kastélyt ők állatának.
Kiből egymásra ők ott harcolának.

Csudálatos bölcsessége Titusnak,
Jól érti ő dolgát mind az zsidóknak,
Gyülekezék nyugalmára hadának,
Hogy bátrabb legyen zsidók romlásának.

Lám az idő mind ebben forog vala,
Titus táborában már városnál vala,
Az zsidók közt nagy visszavonás vala,
Husvét napjára immár juttak vala.

Az husvét napjára mind felgyűlének,
Szántalan ezeren mind felgyűlének,
Sok tartományokból felérkezének,
Hogy Istennek áldozatot tennének.

Reménsége nagy vala az Titusnak,
Igen örül vala az pártolásnak,
Kezében esetit Zsidóországnak,
Okát véli vala ő romlásának.

Jó módon Titus seregét rendelé,
Fejedelmek népét elöl ereszté,
Az után az huszár népet ereszté,
Hadakozó szerszámit viselteté.

Serege, vala ott mind az Titusnak,
Véle fejedelmek nagy sokan vannak,
Syriából véle nagy urak vannak,
Egyiptomból Effrátesig ott vannak.

Sőt ő városnak szállását gondolja
Innep napon hogy mind ott benn szorítja,
Az várost könnyebben megvítathatja,
Czezáriából hadát elindítá.

Igen hamar elöljárót bocsáta,
Hatezer lovagot elől bocsáta,
Az városig vélek mimi elszágulda,
Zsidóknak ebben már hírek lett vala.

Módjok szerint ők mind felkészülének,
Titus népére rohanást tevének,
Megfutamtaták, sokat megölélek,
Titussal hamar táborra érének.

Innét Titus táborát elindítá,
Stofon hegyére ő el-feljártatá,
Város ellen nagy falakat rakata,
Sok sáncokat város ellen hányata.

Hamarságval az zsidók hogy ezt láták,
Pártolók városban az kik valának,
Mintha békességesek ők volnának,
Ellenségre együtt kirohanának.

Ím nagy viadalt hamar ők kezdének.
Kastélyra, sáncokra zsidók kiüttek,
Sokat rómaiakban megölének,
Sáncokból rómaiakat kiűzének.

Siettségvel Titus hogy ezt meghallá,
Gyorsalkodik, jó lovára fordula,
Az táborból sok népet kiindíta,
Zsidók ellen arcul őket állatá.

Tornyokból, városból néznek reájok,
Az zsidók ott hamar megtolyatának,
Több népet városból kibocsátának,
Két fél között harcok megindulának.

Oly igen Titus császár serénkodik,
Népe előtt fegyverrel vitézkedik,
Harcon sok zsidó tőle ölettetik,
Zsidók harcon néki hátat adának.

Rettenetesen őket vágják vala,
Mind kapuig őket kergetik vala,
Két félben első harcon vesztek vala,
Háromezer kétszáz elesett vala.

Illyen csuda zsidók között benn vala,
Hiszem ugyan Isten ostora vala,
Kivel őket elveszté és elrontá,
Fegyver alá mert mind őket hajtatá.

Oly nagy öldöklés benn az várban vala,
Mikor külső felöl harcok nem vala.
De mihelyt harcra kiindulnak vala,
Öszve esmét mindjárást lesznek vala.

Gyakran harcot hogy elvégeznek vala,
Be az várban hogy ők juttanak vala,
Egymás ellen fegyverrel állnak vala,
Az fejedelemségért vínak vala.

Rettenetesen egymást vágják vala,
Az két urak öszveharcolnak vala.
Két kastélyból egymást öldözik vala,
Szent György havának tizennegyedik napja vala.

Az egyik városban Giró Simon vala,
Az második Gizkalon János vala,
Egyik részét egyik úr bírja vala,
Másik részét másik úr bírja vala.

Polgárokban sokat megöletének,
Benn városban miattok elveszének,
Mert nem tudják vala ők mit tennének,
Melyiket hallgatnák és ők tisztelnék.

Hadát Titus onnat előbb indítá,
Városhoz népét nem messze állatá,
De az kőfalhoz akkor nem juthata,
Mert hóstátja kertje környüle vala.

Igyenessé mindeneket tétete,
Város környül kerteket megégeté,
Majorházakat rontata törete,
Külső ártalmakat mind elvesztete.

De az Jeruzsálem szép város vala,
Három szép kűfalval kerítve vala,
Három árka, mely ű környüle vala.
Dávid királynak vára benne vala.

Ez Jeruzsálemnek ű szép városa,
Két hegyháton vala nagy szép rakása,
Bölcsességvel vala ű csinálása,
Az tornyoknak, falaknak ű állása.

Belső kűfalnak tornyai rakattak,
Hatvanegy vala, szépen csináltattak,
Tizennégy vala második kűfalnak,
Nyolc szegre ezek szépen rakattanak.

Lám kilencven tornya külső kűfalnak,
Negyven ölni magasságok azoknak,
És húsz ölni szélességek tornyoknak,
Faragott kűbűl ezek rakattanak.

Látván derék kűfalnak magasságát,
Húsz ölni vala földtől felrakása,
Szép lövő helyekvel ő csinálása.
Vagyon faragott kűből ő állása.

Ott belső kűfal kerítésén vala,
Három tornya többinél magasb vala,
Hatvan ölni magasságok tornyoknak,
Arábia belőlök látszik vala.

Jó rendvel az árok csinálva vala,
Negyven lábnyom mert ő mélysége vala,
És ez kétszáz ötven nyomnira vala,
Szélessége ároknak ennyi vala.

Vala mind kősziklából ez kivágva,
Árokba apró bástyák vannak rakva,
Lövőhelyek bölcsen vannak kihagyva,
Csata kapuk árokban vannak csinálva.

De két hegy közt ott nagy völgy fekszik vala,
Kőfalra igyenest hegytető vala,
Minden árka es ő környüle vala,
Mindenütt bástyája, sok tornya vala.

Az városnak főkapui valának,
Kik mind ércből csináltatván valának,
Húsz emberek egy kaput bezárhattak,
Hat emberek egy lakatot bírhattak.

Igen szép új torom városban vala,
Százhúsz ölnyi ö magassága vala,
Nagy aranyos gomb tetejében vala.
Ország határára megtetszik vala.

Ott szép aranyos palotáik városban,
Vannak folosók nagy szép alkotásban,
Forrás sok vagyon belöl az városban,
Bányák, ferdő helyek sok utcájában.

Csudálatos drága templom benn vala,
Világon nagyobb és drágább nem vala,
Salamon király rakattatta vala,
Negyven esztendeig csinálták vala.

Ott egyéb marhák közt drágább nem vala,
Ezüstnél alább való ott nem vala,
Arannyal falait bévonták vala,
Aranyból ajtók csináltattak vala.

Mindenütt rakása száz ölni vala,
Földtől magassága ennyire vala,
Első ajtónak magassága vala
Harminc ölni, szélessége húsz vala.

Mind arannyal ezek bevonva valának,
Arany szőlővesszők templomba valának,
Szőlőfejek aranyból verve valának,
Kiknek nagyságok egy emberni valának.

Íme aranyból ez is kiöttve vala,
Égnek forgása ottan kimetszve vala,
Csudálatos drága dolog ez vala,
Égi csudákat rajta faragtak vala.

Sokkal szebb ékességek templomban voltanak.
Kit emberi szemek másott nem láttak,
Országokban csak hírvel sem hallottak,
Emberi kezek hasonlót nem alkottatnak.

Sőt környül héjazatát az templomnak,
Arany szegvel verték be az templomnak,
Madár reá nem szállhatott templomra,
Szépségét nem rútíthatta héjazatának.

Ott drága szép pap öltözők valának,
Drága kövekkel megrakva valának,
És városban egy várat rakatának,
Erős várat, hítták Antóniának.

Csodálkozik Titus város szépségén,
Álmélkodik tornyoknak ékességén,
Csudálkozik ároknak nagy mélységén,
Fejét hajtogatta ő szélességén.

Valának Titussal sok fejedelmek,
Másnap sokan vele lóra ülének,
Várost megszemlélek és megkerülék,
Honnat megvehetnék és megtörhetnék.

Mindenfelől erősségét jól látják,
Magokban végezék és jóvá hagyák,
Justinus kapu felől ők rontották,
Mert ez felöl erőtlenbnek alíták.

Reá nagy széles árkokat hányata,
Kőfal mellé Titus bölcsen állata,
Fa kasokat sokakat ő fonata,
Fa tornyokat város mellé állata.

Ott nyilasokat tornyok tetejére,
Sokat állata zsidók veszedelmére,
Kik lövének be az város népére.
Sokat lövének város őrizőkre.

Mindenfelől várost környül véteté,
Háromfelöl Titus várost töreté,
Az benne valókat ő megrettenté,
Mert hamar nagy törést rajta, tétete.

Az nagy tornyok felötte tetsznek vala,
Titus sok nyers fákat hozatott vala,
Nyalábokban azt mind kötteti vala,
Város árokjában hányatja vala.

Nagyon megrémülének az két urak,
Giró Simon, Jánossal ők szólának,
Köztök békességet hogy állatnának,
Egymás mellett kezeken hogy halnának.

Igen hamar ők ott megbékéllenek,
Simon Giróval vannak sok vitézek,
Tízezeren mind szolgái levének,
Ötvennégy hadnagyot hamar szerzének.

Sőt az Jánosnak szolgái lennének,
Nyolcezeren jó vitézek valának,
Huszonnégy hadnagyok vélek valának,
Kik mind engedének ott az Jánosnak.

Vala teljes az árok vágott fákkal,
Hordatának sok szalmát gyalogokval,
Fal-törő szerszámokat gyorsaságval,
Felgyujták árokban fát hamarsággal.

Több fizetett néppel két urak vannak,
Kétszázezernél még többen valának,
Városnak tartására gondolkodnak,
Együtt vártákat ők mind elosztának.

Ezen bölcsességek vagyon zsidóknak,
Csatával kapukat ők felnyitának,
Rómaiak sáncokra rohanának,
Sokat bennek ők hamar levágának.

Egyéb városbeli népek valának,
Húsz százezernél ők többen valának,
Kikről végre ott emlékezetet tőnek,
Sok tartományokból kik ott valának.

Ezen rettenetes ivöltések lőnek,
Két fél az mezőre hamar elérének,
Holt testek az mezőn megsírűdének,
Hamar megtolyatának zsidó népek.

Rémülések mind az két félnek vala,
Egy napestig mert ők mind víttak vala,
Nyolcezernél két félben, több holt vala,
Várost Titus ezért töreti vala.

Sőt az Titus három tornyot állata,
Magosban az városnál alkottata,
Ötven ölni vala az magassága,
Onnat sok nyilakat ő beszórata.

Igen erős torony ez három vala,
Vassal, gerendákkal foglalva vala,
Lövéssel neki nem árthatnak vala,
Pünkösd havának ötöd napján vala.

Oly erős zúgással egyik leszakada,
Föld töltésvel, kasokval lezúdula,
Nagy erős réműlést két félnek ada,
Mindenik fél csalárdságnak alítá.

Nagy gyorsan Titus lovára fordula,
Város alá az sáncokhoz száguldá,
Mi oka zendülésnek, ő megtudá,
Népének hamar bátorságot ada.

Ezen zendülésben nagy bölcsességvel,
Titus forgódik fényes fegyverében,
Ostromnak méne sok ezer népével,
Első kerítést megvevé ostromval.

Valának az zsidók nagy félelemben,
Nem sokat vívának első kerítésen,
Gyorsan béfutának más kerítésen,
Bástyákban, tornyokban, várták helyeken.

Rettenetesen más kőfalt vítatá,
Assiriakval ott ostromlattatá,
Ötöd napig erősen ostromlatá,
Végre az zsidókat ő megtolyatá.

Bátorságval városban zsidók lőnek,
Nagy erősen mind felfegyverkedének,
Rómaiakra rohanást tevének,
Mind az két kerítést tőlök megvevék.

Igen hamar vártákra ők oszlának,
Szántalan lövéseket indítának,
Zászlókat fokokról hamar lehányának,
Erős viadalnak zsidók állának.

Sőt erősen rómaiakat vágják,
Nyakra-főre törésről alá hányák.
Hamar ebben hírt adának Titusnak,
Hogy az városból kivágattatának.

Végeze Titus, nem sokat késődék,
Tőle sok nép ostromnak vitetteték,
Harmadnapig két kerítés ostromlaték,
Ostromval negyed napon megvéteték.

Lám holt testvel az árok teljes vala,
Rettenetes nagy kiáltás ott vala,
Titus várast sokszor kéreti vala,
De belöl két urak végezték vala:

Tőrrel, fegyverrel megemésztetnének,
Város adásáról kik emlékeznek,
Vagy kicsin vagy nagy mind megölettetnék,
Ha csak szó is tűlek kiadattatnék.

Immár zsidók csak egy kőfalval bírnak,
Két kerítés közi nagyok valának,
Élések nincs, zsidók fogyatkozának,
Éhség miatt sokan bennek halának,

Magosan Titus tornyokat rakata,
Harmadik fal ellen hamar állata,
Az vár felől sok sáncokat ásata,
Kétfelé népét Titus ott elosztá.

Az egyik részét Titus ő hadának
Küldé, Antonia felől állának;
Másik részét bocsátá ő hadának
Ellene az Dávid király várának.

Igen nagy sáncokat onnat ásata,
Onnat es sok tornyokat ő állata,
Nyolcezer legént ő arra választa,
Az vár alját kikvel igen ásatá.

Éhség immár zsidók között nagy vala,
Egy kenyérért tízen meghalnak vala,
Fegyverrel egymástól elveszik vala,
Minden élés közöttök fogyott vala.

Reménységet sohonnat ők nem várnak,
Gazdagok közöttök az kik valának,
Tolvajoktól hogy meg ne fosztatnának,
Sok ezüstöt, aranyat elnyelének.

Ott rómaiak mikor ezt megérték,
Zsidók aranyat, ezüstöt nyelnének,
Sok ezernek beleket ők kiveték
Sok aranyat gyomrokból kiszedének.

Sokat bennek Titus megfeszíttete,
Kapu előtt sokat megölettete.
Sokaknak kezeket elmetélteté,
Kiket az városba esmét ereszte.

Ott zsidók erre meg sem hajolának,
Jól látták magasságát az toronynak,
Belől kőfal alatt árkot ásának,
Gizkalon János szolgái valának.

Lám az árkot torony aljáig ásák,
Stempölököt alája ők rakának,
Fenyőviasszal, kénkővel megrakák,
Egy hajnalban kénkövet ők meggyújták.

Immár tornyok és sáncok igen égnek,
Zsidók hamar füst alatt kiütének,
Sáncokban valókat levágák, ölék,
Kik elszaladának táborig űzék.

Mind az sáncok, tornyok ott leégének,
Titussal bánkódnak az fejedelmek,
Hogy egy óráig mind semmivé lőnek,
Kit egy hónapig mind építenének.

Oly gyorsan Titus hordata sok fákat,
Fonata ő nagy hamar sok kasokat,
Állata ő nagy hamar sok tornyokat,
Ásata ő vár mellé több árkokat.

Reá Titus oly szorgalmatos vala,
Harmadnapig oly sáncot csináltata,
Egész várost mind környül vette vala,
Előbbinél nagyobb és erősb vala.

Vala az városban óhajtás, sírás
Ifjú népek, vének közt fohászkodás,
Utcánként vala immár nagy sok sírás,
Testeket hordják nagy könyhullatással.

Már annyira belől megholtak vala,
Temetésre földet nem lelnek vala,
Az városban sem temethetnek vala,
Kerítésen kível kihányják vala.

Testek mezítelen utcákon vannak,
Ruhájok mert rólok levonattanak,
Egy nap bennek kerítésen kihányának,
Száztizenötezer testet kihányának.

Igen éhség miatt megepedének,
Fáradtak bánattal az asszony-népek,
Magokat sirásokval emésztették,
Mert egész város teljes vala vélek.

Természetek nékik változott vala,
Halottaknál személyek rútabb vala,
Éhség miatt mind elalíltak vala,
Erejek ő tőlök távozott vala.

Oly kegyetlen Simon Gíró benn vala,
Társa Gizkalon János néki vala,
Veszedelemvel nem gondolnak vala,
Szántalan ezer zsidót öltek vala.

Egy szegény Matathiás pap benn vala,
Másik Anániás nagy jámbor vala,
Három fiaival megölték vala,
Mert nékik ezeket beadták vala.

Több fő népek is ölettenek vala,
Zsidók gyakran kiütnek, mennek vala,
Viadalra sokszor készülnek vala,
Éhség miatt készeríttetnek vala.

Városból seregvel kimennek vala,
Fegyvereket ottan elhányják vala,
Csak kegyelmet fejeknek kérnek vala,
Arcul Titus előtt leesnek vala.

Ez zsidók között ily dolog is vala,
Mert kapukon éjvel kimennek vala,
Éjvel parét, ganét bélopnak vala,
Azért is egymást ők megölik vala.

Sőt jó atyafiú köztök az vala,
Ki valami részt másnak szakaszt vala.
Titus az várost keríttette vala,
De semmit véle ő nem használt vala.

Paloták felől vala még kő oldal,
Hol nem vala felvetve még sáncokkal
Onnan vala város nagy kőfalakkal,
Erőssége bástyákval és tornyokval.

Az árok alját mind el ásattatá,
Két torony alját ö igen vájatá,
Fondamentom kövekben kihordata,
Faltörő szerszámit rá ígazgatá.

Sőt az tornyok csakhamar leesének
Sok ezeren ostromnak ott menének,
De rómaiak semmit nem nyerhetének,
Mert törésről zsidóktól veretének.

Igen nagy ostrom az vár felől vala,
Gizkalon János ott forgódik vala,
Rómaiak már ám behágtak vala,
De zsidóktul meg kivágattak vala.

Az ostromkoron ott ily dolog esék,
Rómaiakban egyik beszököllék,
Vártán állók közé elelegyedék,
Juliánus neve, igen vitézkedék.

Nagy viadalt benn az városban kezde,
Nyolc zsidót csakhamar ő ott megöle,
Érc pajzzsal vala válla béfedve,
Nagy érc sisak vala az ő fejében.

Ott az város piacára szórták
Ott olcsók, mert őt ott meghajíták,
Csakhamar ott Juliánust levágák,
Sok vitézek Juliánust óhajták.

Itt nagy kegyetlenség zsidókon vala.,
Bennek kétezert hasogattak vala.
Gyomrokból aranyat kiszedtek vala,
Titusnak ebben hamar hír lett vala.

Nám mindeneknek igen parancsola,
Zsidókat hogy senki ne hasogassa,
De rabságra őket megtartanája,
Ki ezt nem mívelné, azt levágatná.

Parancsola Titus minden népének
Hogy mindenek ostromhoz készülnének,
Mégis ostrommal várost késértenék,
Vagy megveszik, vagy mind ők ott elvesznek.

Erős zendülésekvel készülének,
Két fél sok sivalkodással ivöltének,
Nagy erősen az törésnek menének,
Az törésre nem sokára érének.

Rettenetesen ők egymást ott vágják,
Zászlókat töréseken lobogtatják,
Holt testeken harcolnak, esnek, vínak,
Két félben ott nagy sokan meghalának.

Az zsidók erre igen vigyázának
Kopjákval, lándsákval ők harcolának,
Tüzes szerszámokat ők kihányának
Oly álnokságot zsidók gondolának.

Nagy ostromkoron ezt zsidók megszerzék,
Házakat asszú fákkal megtöltének,
Kénkövet, fenyőviaszt belé rejték,
De töréstől zsidók hátra térének:

Töréstül ők nem messze megállának,
Rómaiakat törésen bébocsáták,
Rómaiak sokan bérohanának,
Hátul rakás fákat zsidók felgyújták.

Immár az gyújtott fák igen lobognak,
Zsidók elöl igen sívalkodának,
Rómaiakra arcúl rohanának,
És az tűzre hamar őket szoríták.

Ben az rómaiakban sokan vészének,
Mert tűzre ök vissza nem mehetének,
Tűz miatt is sokan égettetének,
Ó kutakban sokan beszökdösének.

Vala köztök immár oly nagy vérontás,
Asszony népek között nagy sivalkodás,
Két félt immár az vér béfogta vala,
Egymást két fél vértül nem esmerik vala.

Serénködnek, két fél erősen vínak,
Gizkalon Jánossal Simon forgódik,
Rómaiak törésén kivágatának,
Ostromon sok ezeren meghalának.

Ez dolog közt mondok rettenetes csudát
Kinek soha nem hallottátok mássát,
Sem bölcseknek nem láttátok írását,
Kiből hallottatok volna ily csudát.

Gyámoltalan egy szegény asszony vala,
Eliézer leánya Mária vala,
Nagy kazdagságától fosztatott vala,
Az városban ő is bészorult vala.

Reménysége sohonnat néki nem vala,
Éhség miatt epedett, alig vala,
Csak egy kicsinded fia néki vala,
Keserűségvel fiának mondja vala :

«Én édes fiam, vajjon s kinek tartlak,
Ha megmaradsz, rabságra téged tartlak,
Ha meghalsz éhségvel én is meghalok,
Véled egyetemben halált én látok.

Csak mondja vala keserű beszéddel:
Tudod tőlem e világra születtél,
Add meg nékem, kit én tőlem elvettél,
Éhséggel ne hagyj vesznem, légy ételem!»

Ott hamar az gyermeket kettő vágá,
Egyik részét asszony az nyársra voná,
Más részét eltevé, másszorra hagyá,
Ajtókat asszony hamar bézárola.

Immár asszony fiát tűznél süti vala,
Szaga az utcára el-kihatott vala,
Tolvajok az utcákon járnak vala,
Megérzék, az házra rohantak vala.

Nagy hamarságval az ajtót betörék,
Asszony erre igen készérítteték,
Az mit sütne, nékiek adatnéjek,
Ha nékik nem adná, megöletnéjek.

Lám az asszony hallá, nékik kiveté,
Keserűségvel nékik ezt felelé:
Imhol vagyon az mit én tőlem kértek,
Az én fiam vala, ti meghígyjétek.

Az én fiam vala kire most néztek,
Kérlek kegyelmesek ti se legyetek,
Én anyja lévén, lágyabb ne legyetek,
Én fiamban vélem együtt egyetek.

Testének felét immár én megettem,
Én fiamat, kit ez világra szültem,
Én gyomromban esmét béhelyheztettem,
Mert éhség miatt kell vala elvesznem.

Igen rettenének, elámélkodának,
Csakhamar az ajtón kifordulának,
Egész városban ebben hírt mondának,
Hírré adák városban az két úrnak.

Nemzetit mindenik szégyenli vala,
Ámélkodván egymásra néznek vala,
Kiki mind szüvében jól érti vala,
Veszedelmet minden jól látja vala.

Úgy annyira éhség közöltök vala,
Számszeríj ideget megesznek vala,
Saru talpat, szalmát megesznek vala,
Morvát, galambganét megesznek vala.

Megjelenték ezeket az Titusnak,
Hogy ily szertelen dolog történt rajtok,
Nagy felszóval Titus mondgya uraknak,
Hogy nem oka az zsidók romlásának.

«Polgárokban már sokat levágattak,
Ártatlan véreket ők kiontottak,
Városokat vélem mind elrontattak,
Kiknek oka nem vagyok, jól látjátok.

Én istenem, látod hamisságokat,
Ronts meg kérlek álnok gondolatokat,
Vagy népednek lágyítsad ő szíveket,
Ne veszess el itt sok nyomorultakat.

Reájok én mely kegyelmesen néznék,
Ha hozzám hajlanának, megtérnének!”
Titus ezeket mondá fejedelmeknek,
Parancsola Titus az vitézeknek.

Rettenetesen megsivalkodának,
Lajtorjákat kőfalhoz támasztának,
Sok ezeren kőfalra felhágának,
Zsidókat hamar helekből megbonták.

Valának az zsidók nagy serénségben,
Dobok, trombiták vannak nagy zengésben,
Kövekkel, kópiákval ő helyekben
Vernek alá sokat az ellenségben.

Fáradtságok vala mind az két hadnak,
Érc kapuit felgyújták az városnak,
Az ostromtól két fél eltágulának,
Mert az tűzre ők nem indulhatának.

Fohászkodván zsidók vártán valának,
Olajt, vizet hamar ők forralának,
Kiket rómaiakra kiontának.
Sokan rómaiak megkoppadának.

Immár sok idő ebben forgott vala,
Kisasszony hónak nyolcad napja vala,
Titus az várost megoltatja vala,
De népe ostromhoz készülnek vala.

Nagy rettenetesen sivalkodának.
Esmét az ostromnak ők rohanának,
Az törésen hamar ők behágának,
Sok ezer zsidókat ott levágának.

Oly kegyetlenül az zsidókat vágják,
Véneket, ifjakat egyetemben vágják,
Semmi rendbelieket nem gondolják,
Vér miatt orcájok béborultanak.

Meggyújták belül az nagy templomokat,
Vártárul leverék ott az zsidókat,
Titus akarja ott az templomokat,
De meg nem olthatta ő ott azokat.

Az derék álló seregre érének,
Két fél mind egy mezőn öszveérének,
Dob, trombiták mindenfelől zöngének,
Zászlókval futnak és ők igen mennek.

Kegyetlenül ők egymást vágják vala,
Város piacán vér alá foly vala,
Az utcákon holt testet viszen vala,
Az vér oly bűségvel köztök foly vala.

Városbéli zsidók megtolyatának,
Tornyokban, bástyákban sokan szaladának,
Felső várban sokan ők bészállának,
Két fejedelemmel sokan valának.

Immár az város és templom ég vala,
Mindenfelől zsidókot ölik vala,
Az vér és test széntűl meggyúlad vala,
Nagy lángval az testek ott égnek vala.

Lám sok papok templomba szaladának,
Sokan templom tetejére jutának.
Rudak gyanánt nyássakval hagyigálnak,
Ellenséget távoztatni akarnak.

Igen hamar üszegeket kapdosák,
Azokval is alá hagyigálának,
Tűz miatt azért sokan meghalának,
Azért papok akkor le nem szállának.

Íme mindenfelől várost elbamlák,
De tornyokban sok zsidók szorulának,
Két fejedelmekvel ők beállának,
Titus szép beszédvel szóla zsidóknak:

“Én mégis kegyelmességemet adom,
Csak térjetek, én magamat ajánlom,
Senki bennetek meg nem hal fogadom,
Engedelmességteket hogy ha látom!”

Nagy szidalmat Titus reája halla,
Engedetlenséget jól érti vala,
Meggyújtanák várost megparancsolá,
Mindent megölnének erősen hagyá.

Setét hajnalkorban várost felgyújták,
Megmaradott részét ők mind elronták,
Nyolcezert és négyszázat levágának,
Szegény községből ezek meghalának.

Es az várban sok kincset hordtak vala,
Oltalomért kívül bevittek vala,
Kiben zsidók mind zsákmánt tettek vala,
Mégis az várból kiütöttek vala.

Nagy éhség miá mind megepedenek,
Ötöd napra kételen lejövének.
Az Titustól kegyelmet ők nyerének,
De az papok ott mind megöletének.

Megsivalkodának, várból rohanának,
Kettőt rómaiakban beragadának,
Egyiket megölék, másikat megtarták,
Hogy megölné, egy zsidó kezében adák.

Íme kezét hátra kötötte vala,
Szemeit erősen bekötte vala,
Az vártára őtet állatták vala,
Titus bosszúságára teszik vala.

Nagyon az zsidó fegyverét kivoná,
Hogy látásokra ötét levágnája,
Fogolyval az zsidó meg alá szálla,
Mind az kettő Titus előtt megálla.

Titus vitézre igen megharagvék,
Magát meg nem ölette, bosszonkodék,
Ruha vitézről mind levonattaték,
Szégyenséggel seregből kiűzeték.

Az várat Titus látta, nem rontatá,
Sáncok nélkül semmit nem használhatna,
Nagy sáncokat vár eleibe ásata,
Árokval mind környül béfoglaltatá.

Reá négy légiót bocsátott vala,
Nagy sáncokat hamar csináltak vala,
Sok tornyokat falakval rakat vala.
Kin belől az zsidók rettentek vala.

Pártosok az várban az kik valának.
Titkon egy követet kibocsátának,
Kegyelmét ők kérik vala Titusnak,
Idumea városból ők valának.

Reménségek lőn nékiek dolgokban,
Titus kegyelmeze nékik városban,
De hírt mondának Simonnak az várban
Hogy akarnának lenni holdolásban.

Ezeket ő hamar mind levágatá,
Titus az várat töreté, rontatá,
Az két fejedelmet igen búsítá,
Mert jobb részét várnak mind lerontatá.

Titustól az vár igen ostromlaték,
Ostrom alatt sok zsidók kiütének,
Negyvenezernél többen kijövének,
Titus kegyelmében mind vétetének.

Az üdőnek vala immár forgása,
Szent-Mihály havának hetedik napja,
Zsidóországnak lőn akkor romlása,
És minden tartománynak pusztulása.

Megzendülének mind az rómaiak,
Hivalkodással menének az várnak,
Semmi ostromot zsidók nem várának,
Várban tétova futni indulának.

Titus népét az ostromhoz bíztatá,
Lajtorjákon várat ő meghágatá,
Sok fő zsidókat várban levágata,
Kikvel sok papokat ott levágata.

Rettenének zsidók az két urakval,
Menének az felső várba, zászlókval,
Sok zsidókat levágának hamarsággal,
Az várat így megvevék nagy ostromval.

Az zsidók várban sokan rejtezének,
Paloták héjára sokan ménének,
Árnyékszékben, ó kútban szökdösének,
Többen sokan fegyver miá veszének.

Nám zászlókat fokokra felrakának,
Nagy örömmel Istennek hálát adának,
Kiáltások az városban valának,
Ellenséget mert ők nem találának.

Serénységvel rómaiak keresik,
Kit hol lelnek, ottan őket megölik,
Palotákból nyakval alá vettetik,
Sok az kerítésen kitaszíttatik.

Lám vitézek vérontástól fáradtak,
Parancsola Titus az hadnagyoknak,
Csak az szolgáló nép levágatnának,
Több községek megoltalmaztatnának.

Az véneket, ifjakat vágják vala,
Tizenhét esztendős felett ki vala,
Mind fegyverek miatt megholtak vala,
Az ifját rabságra tartották vala.

Titus beméne seregvel az várba,
Sok ezer testeket láta utcákba,
Könyvez vala ily romlást önmagába,
Ártatlan népet száná ő szívében.

Vala az két fejedelem rejtekben,
Simon Giró és János félelemben,
Keresteté Titus rejtek helyekben,
Gizkalon Jánost találák egy helyben.

Megsivalkodának, fegyverre kelének,
Gizkalon János ott meg fogattaték,
Örök tömlöcbe Rómába küldeték,
Titus eleiben Simon vitetek.

Pirongatá, beszédvel őt rongálá,
Kegyetlenségért őtet megutálá,
Ennyi ezer embert hogy nem szánt vala,
Azért Simont Titus ölette vala.

Ez meglévén Titus megparancsolá,
Egész várost mind földre lerontaná,
Nagy mély árkát földdel mind béhányatá,
Emlékezetért két tornyot meghagya.

Róla história mondja, bizony volt,
Húsz száz és hetvenezer zsidó ott volt.
Tizennégy száz ezere ott veszett volt,
Dög miatt és fegyver miatt megholt volt.

Az kilencvenhétezer fogllyá esett,
Nyolcszáz és nyolcvanháromezer veszett,
Éhség miatt az városban elesett,
Ennyi ezer ember halált szenvedett.

Nám az számlálás után ez lett vala,
Koporsókban zsidók rejteztek vala,
Az koporsókat mind felnyitták vala,
Kétezer zsidót ottan leltek vala,

De az város annyira döglött vala,
Senyvett holt testtül, vértül dögös vala,
Az város felé nem mehetnek vala,
Halmokban az testeket hordták vala.

Rendszerént Titus vitézeket hívatá,
Vitézeket dicséré és ajánlá.
Kiket neveken ő mind megszóllíta,
Ott mindeniknek ajándékot oszta.

Ez lőn veszedelmek ott az zsidóknak,
Pusztulása, romlása országuknak,
Nagy példa lehet ez sok országoknak.
Mindennél feljebb az Magyarországnak.

Az nagy romlást sok jegyek felül vették,
Istentől kik bizonnyal jelentettek,
Hogy zsidók törnének, azért lettenek,
De Istennek soha nem engedtenek.

Mennyi intések lett itt az zsidóknak,
Nyolcad napja vala szentgyörgy havának,
Oltár környől ily csudákat látának,
Kin nagy sokan zsidók álmélkodának.

Csuda nagy fényesség égből leszálla,
Éjvel az templomot béfogta vala,
Mint egy fényes nap mindenütt tetszik vala,
Őket az egy Isten így inti vala.

Hamarságval ez esmét történt vala,
Husvét innepében ez dolog vala.
Ily csuda akkor is köztök lett vala,
Ki nékik jó példájok lehet vala.

Egy ökröt áldozatra visznek vala,
Az ökör egy báránt ott ellött vala,
Természet ellen ez dolog lett vala,
De Istennek intő jegye ez vala.

Gyakran több csudák köztök esnek vala,
Az égben seregeket látnak vala,
Kik egymásra fegyverkedtenek vala,
Rettenetesen öszvevínak vala.

Ez Jeruzsálemnek felette vala,
Nagy sok vér az égbűl lehullott vala,
Az város piacán meglátszik vala,
Ez harmad csudájok nékik lett vala.

De még egyik csuda rettenetes vala,
Egy firfiú Jeruzsálemben vala,
Anánias fia ő, paraszt vala,
Husvét napján ily dolgot kezdett vala.

Igen óhajtással ő kiált vala,
Az Jeruzsálemnek ezt mondja vala,
Jaj minden firfiúnak, így szól vala.
Vég jaj minden asszonyi állatoknak.

Ilyen csudát mikoron meghallának,
Főfő népek az városban megfogák,
Igen megkínzák és megostorozák,
Hogy ne kiáltana, megparancsolák.

Fohászkodván ő meg nem szűnik vala,
Hét esztendeje, öt hónapja vala,
Ennyi ideig mind jajt kiáltott vala,
Maga sokszor megverettetett vala.

Az innepnapon erősen kiált vala,
Hét esztendeig nem ett és itt vala,
Vereséget sokat szenvedett vala,
De senkinek gonoszt nem mondott vala.

Csudák között ez is nagy csuda vala,
Szava ennyi ideig nem rekedt vala,
És semmivel alább nem hatta vala,
Mind az szálláskorig ez így lett vala.

Tetején az kőfalnak fen jár vala,
Jajt minden szegeletnek! ő mond vala,
Egy kő az égből megütötte vala,
Isten néki lelkét így vette vala.

Az meglevén, ötöd csuda lett vala,
Égben egy tőr város felett áll vala,
Egész esztendeig megtetszik vala,
Éjvel napval vérvel tőr tetszik vala.

Jeruzsálem kapui nagyok valának,
Kik mind ércből csináltatván valának,
Nagy erős lakatokval bezárlottak,
Vas rúdakval erősen becsináltak.

Nám egy éjvel oly csuda ott lett vala,
Kéz nélkül ezek lehullottak vala,
Pusztaságot ezek jegyeznek vala,
Hatod csuda nékiek ez lett vala.

História nyilván róla ezt mondja,
Világ kezdetiben nem volt oly csuda,
Világ végig sem leszen, azt is írja,
Ehhez hasonló sem lészen, azt vallja.

Vég rabságra kik bennek estek vala,
Rómaiak vélek osztoztak vala,
Menyeket, leányokat adnak vala,
Harminc zsidót egy pénzen adnak vala.

Nám ő velek ott mind megosztozának,
Ötvenezert Titusnak ott adának,
Városokat földig mind lerontaták,
Vígan Titussal mind elindulának.

Győzedelme Titusnak ott nagyobb lőn,
Mert egész Zsidóország kezében lőn,
Herodium Mekerus hatalmába lőn,
Massada város birodalmába lőn.

Ám Rómában mikoron bejutának,
Zsidó rabok ként nagyot ott látának,
Tizenkétezert tömlöcben hányának,
Tömlöcben éhségvel mind meghalának.

Rettenetes vadnak sokat hányának,
Elefántval sokat megrágatának,
Sokan oroszlán miá meghalának,
Sokan egymással küzdésben halának.

lm zsidókat kétfelé állatták vala,
Fegyver kezekben ott adatik vala,
Mintha mind az két fél ellenség volna,
Mezítelen egymást úgy vágták vala.

Csúfot bennek sokat csinálnak vala,
Igy országonként mind osztották vala,
Próféta mondása ott betölt vala,
Isten haragja így rontotta vala.

Vagyon nekik mostan es nagy rabságok,
Keresztyén nép között útálatosok,
Többé nem leszen házok vagy városok,
Itéletig lészen ő búdosások.

Megtetszik rajtok Istennek haragja,
Itéletig ő nagy bosszúállása,
Az bűn ellen való ő nagy haragja,
Fertelmes életért bosszúállása.

Jeruzsálemet sok fejedelem bírta.
Mostan az pogány török császár bírja,
Más helyett vagyon városnak rakása,
Más módon vagyon minden ő állása.

De régen vala az császár Szelimus
Kinek fia vala nagy Szulimánus,
Jeruzsálemet bírta az Szultánus,
Reá hadat indíta az Szelimus,

Íme Arexes víz mellé szállának,
Szultánnak sok segítségi jutának,
Usztoglus királyval sokan valának,
Arméniából hercegek valának.

Itt Persiából is mely király vala,
Szultán mellé király sietett vala,
Törökökvel Zelinius sokval vala,
Nagy erősen két fél megvíttak vala.

Mind az két királyok megveretének,
Usztoglus Szulimánnal öletének,
Sok fejedelmek ott fogllya esének,
Török miá keresztyények veszének.

Az töröknek már birodalma vala,
Szultánnak Izmaelnek vette vala,
Usztoglus országát foglalta vala,
Tartományát török megvette vala,

Egész három Arábiát elvevé,
Az két Egyiptomot véle elvevé,
Persiának nagyobb részit elvevé,
Babilóniát, Jeruzsálemet elvevé.

Lám két Arménia mind elvéteték,
Jeruzsálemnek dolga így történék,
Pogány kézben esése így történék,
Siriával török kézben így esék.

Az Jeruzsálem míg puszta lett vala.
Építeni zsidók akarják vala,
De Istentől nem engedtetett vala,
Adriánus idejében ez vala.

Tartományokban már oszlottak vala,
Egyszer nagy sokan összegyűltek vala,
Nagy summa kéncset reá szedtek vala,
Várost építeni akarják vala.

Ím drága kéneset ők egyben szedének,
Mész keverő szerszámot ők szerzének,
Mind ezüstből ezeket ők megszerzék
Hogy várost esmét megépittenéjek.

Nagy föld indulástól bántattak vala,
Sokan csudák miatt meghaltak vala,
Nappali építés éjvel romol vala,
Az föld bennek sokat ott bényelt vala.

Onnat országokra oszlottak vala,
Juliánus ezt megengedte vala,
Isten ellen ő igyekezett vala,
De zsidók meg nem csinálhatták vala.

Támaszta Isten egy keresztyény királyt,
Galliából jámbor Godfridus királyt,
Az megépité Jeruzsálem városát,
Véle egyetembe az szép templomát.

Az úristen ezeket megíratta,
Nem ok nélkül ezt nyilván tudnunk adta,
Életünkben nekünk például hatta,
Vakmerőséget nyilván ő útálta.

De minden országot az nagy úristen,
Pártolásért elvesztet ő igyekben,
Mint zsidókat elveszté ő földökben,
Adá őket kénra idegen kézben.

Valamely városnak sok ura vagyon,
Annak birodalma romlásba vagyon,
Mint az zsidóknak dolga úgyan lészen,
Fejedelmek miatt romlásban leszen.

Csak egy fejedelmetek azért légyen,
Kihöz szűből jó engedelem légyen,
Fejedelmetekhez szerelem légyen,
Országotokban nagy békesség légyen.

Támaszt Isten köztetek visszavonást,
Egymás ellen pártolást, hadakozást,
Ha nem látand köztetek jó indulást,
Fejedelmetekhez nagy jó folyamást.

Ugyanazért fejedelmet lássátok,
Mint az zsidók úgyan ne útáljátok,
Igaz jámbor szívvel ti szolgáljátok,
Szeretettel ti egymást hallgassátok.

Az úristent szüntelen ti féljétek,
Jó intését semmire ne vegyétek,
Mint az zsidók vakmerők ne legyetek,
Ő szent nevét szívből jól tiszteljétek.

Mert ha ti ezképen nem cselekedtek,
Mint az zsidók, fejenként mind elvesztek,
Magzattokat mind rabságra ejtitek,
Ti magatok fegyvervel emésztettek.

Soha várostok, házatok sem leszen,
Orcátoknak mindenütt szégyen leszen,
Mint most az zsidóknak, lakástok leszen,
Maradéktoknak fohászkodás leszen.

Az jó földre tü soha nem juthattok,
Kegyetlen lészen mindenütt királytok,
Egyéb népnél keservesb tü rabságtok,
Lésztek mindeneknél utálatosbak.

Térjetek már az hatalmas Istenhez,
Zsidók dolgát vessétek éltetekhez,
Adjon szerelmet fejedelmetekhez,
Bírjon, igazgasson az egy Istenhez.

Az sok pártolást ti es el hagyjátok,
Mint az zsidók gyakran urat ne váltsatok,
Mert ha lészen, azonnal mind így jártok,
Mint az zsidók majd mind semmivé lesztek.

Ezt, ki szörzé gondolkodék magában,
Bánkódik mert nincsen pénz tassolyában,
Vagyon azért ő is nagy gondolatban,
Nem tud melyfelé váltani útában.

Gyönyörűséges napját mert megvárja,
Ura tisztességén magát mutatja,
De azután magában azt forgatja,
Többé immár ő ez földet nem lakja.

Soha többé Telegden ő nem lakik,
Kurta Koppán halában ő sem eszik,
Ha pénzvel, szép szóval őt nem enyhítik,
Mert erszénye naponként üresedik.

Ezerötszáz és az ötvenháromban,
Sebes-Körösnek el alá mentiben,
Egy úrfinak az ő nagy örömében,
Szerelmes társát már hon helyhetésben.