Szegedi Gergely, Úristen, légy most mivelünk (RPHA 1439)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Úristen, légy most mivelünk,
Mert sokan támadtanak ellenünk,
Nincsen kihez az mi fejünket szükségünkben hajtanunk.

Reménségünk, bizodalmunk,
Mindenkor csak te voltál ótalmunk,
Azért most is te felségednek bátorsággal könyörgünk.

Az te szent fiadért kérünk,
Hogy nekünk pajzsunk, légy ótalmunk,
Félelmünkben szárnyaid alatt hogy tudjuk megmaradnunk.

Mert megindult ellenségünk,
Végezést végezett miellenünk,
Hogy még hitünk se maradjon meg ez földön soha nekünk.

Nagy káromlást szól ellenünk,
Pártütést, támadást mond felöttünk,
Bosszúságból minden ránk kiált, amit nem hallott is tőlünk.

Az mi felnevelt fiaink,
Kebelünkben felnevelt édes magzatink
Vénségünkre szolgálatunkat, ím, lásd, mivel fizetik.

Kémélést nem tesznek rajtunk,
Mind tűzzel, fegyverrel vannak rajtunk,
Elveszteni igyekeznek, hogy nevethessenek rajtunk.

Nagy erős fejedelmeket
Ránk támasztottanak nagy urakat,
Hogy mirajtunk minden ok nélkül kitöltlék bosszúságokat.

Elvégezték egy tanácsból,
Hogy kikergessenek országunkból,
De azt hisszük, hogy nem értötték segítséged tanácsából.

Meggyűlölt az Isten minket,
Azt mondják, nem szeretsz, Uram, minket,
Bűneinkért nagy haragodból meg akarsz verni minket.

Ezeket mi mind érdemljük,
Vétkeinket ha előszámláljuk,
Az bűn ellen nagy haragodat, akarod, hogy ismerjük.

Tudjuk, akik velünk voltak,
Most reánk ugyanazok támadtak,
De még eddig akaratod ellen nekünk semmit nem ártottak.

Ím, Uram, mire jutottunk
Vénségünk idején kell búdosnunk,
Mikor minden édes erőnktõl immár megfogyatkoztunk.

Ne hagyj azért vénségünkben,
Nám, soha nem hadtál szükségünkben,
Hogy megtessék hatalmasságod nagy erűtlenségünkben.

Elfáradtunk, nem futhatunk,
Teneked szükségünkben könyörgünk,
Bűneinknek érdöme szerint hogy mi ne verettessünk.

Könyörülj immár mirajtunk,
Lelkünkben kik reád támaszkodtönk,
Szabadíts meg ellenségünknek kezekben, hogy ne essünk.

Ellenségünk eltérjenek,
Tőled oly igen megtöttenjenek,
Kik lelkünknek gonoszt kívánnak, mind megszégyenültessenek.

Nagy hatalmadat hirdetjük,
Ezért jó voltodat magasztaljuk,
Szent nevedet mindenek előtt nagy szóval dicsérjük.

Enni nagy időtõl fogva,
Nem hadtál anyánk méhétől fogva,
Most sem hadsz el, Uram, elhittük örök időtõl fogva.

Kéméletlen sokszor vertél,
De hamar ismétlen hozzánk tértél,
Hogy lelkünkben inkább tisztuljunk, tűzben azért vettetél.

Örökké, nám, el nem hadtál,
Az te szent lelköddel vigasztaltál,
Most se hagyj el, kegyelmes Atyánk, ha fiaddá fogadtál.

Mikoron megszabadulunk,
Kit immár bizonnyal mi reménlünk,
Dicséretöt, nagy hálaadást mi teneked éneklönk.

Szent Dávid az zsoltárkönnyben,
Absolon fia előtt futtában,
Így könyörge, mint írván vagyon hetvenegyedik részében,
Ezerötszáz hatvanháromban.