| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Uram Isten magasságban |
| RPHA-szám: | 1427 |
| Szerző: | Tordai Névtelen A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. A kolofonban: Az, ki írá álmélkodván, Ő életét hányván-vetvén, És ő testét megtekintvén, Ő társátul messze lévén |
| Cím: | Könyörgés bűnbocsánatért |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1544 A kolofonban: Ezerötszáznegyvennégyben, Hideg ősznek kezdetiben, Szent Ferencnek innepében |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Tordán |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. VTINAM DESCENDEREM |
Változatok:
| |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a8(4,4), a8(4,4), a8(4,4), a8(4,4) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Magasztallak, én Istenem (RPHA 0850) Nagy Úristen, ne hagyj minket (RPHA 1042) |
| Nótajelzésként: | Én Istenem, benned bíztam (RPHA 0379) A mi kemény rabságunkban (RPHA 0024) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 106SZ, RMDT1/759 |
| Változat: | |
| Terjedelem: | Terjedelem: 23 versszak |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > nem história (003) > mindennapi v. ünnepi lelki ének (025) > hálaadó ének (037) ] |
| Úzus: | Változatok: |
| Főcím: | Változat:
|
| Élőfej: | Változatok:
|
| Felekezet: | 40% református (2 db) 40% evangélikus (2 db) 20% világi (1 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 2. 243 RMKT 2. 243 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változat:
|
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
Uram isten magasságban,
Ki lakozol mennyországban,
Tekints reánk nyavalyánkban,
Mert vétkeztünk dolgainkban.
Tudom anyám nagy vétekben
Fogott engem ő méhében,
Ki szűntelen forgott bűnben,
Ördög miatt nagy inségben.
Jaj énnekem nyavalyásnak
Ez világon elhagyattnak,
Vétkek miá elfáradtnak
És istentül megútáltnak.
Nem mondhatom bűntelennek,
Magam látom erőtlennek,
Isten ellen nagy vétettnek,
Örök kéntől megepedtnek.
Azt jól látom megútaltam
Isten felől mit vallottam,
Én testemet úgy bírattam,
Hogy még másnak sem mondhattam.
Méltó vagyok kárhozatra,
Mert az istent nagy haragra
Indítottam bátran arra,
Nem gondoltam semmi jóra.
Dögleletes volt életem,
Isten ellen mit míveltem,
Mert én neki nem engedtem,
Fertelmesűl cselekedtem.
Ezt ím értem dolgaimról,
Kétség semmi nagy kénomról,
Örök tűznek fájdalmitul,
Retteg lelkem súlyságátul.
Semmi kétség, meg kell halnom,
Életemtől meg kell válnom,
Föld gyomrába kell szállanom.
Ott kell nékem megrothadnom.
Csontom széllel elhányatnak,
Testem rólok szakadoznak,
Ízről ízre mardostatnak,
Férgek miatt rágattatnak,
Ezt magamról így értettem,
Életemet megérzettem,
Istenemet sem böcsűltem,
Sőt még nevét sem tiszteltem.
Nagy kár nyitja füleimet,
Ha nem nézem istenemet,
Ki nem nézi bűneimet,
De csak várja megtértemet.
Dícsíretet kell mondanom,
Kitül magam sem óhatom ;
Istenemhez kell folyamnom,
Krisztus által néki szólnom.
Egy szép szűztül jelenteték,
Ki atyjátul bocsáttaték,
Szent lélektül fogantaték,
Végre értünk születteték.
Reá vívé bűneimet,
Szent vállára vétkeimet,
Könnyebbíté én terhemet,
Örök kéntul én lelkemet.
Ez egy Krisztust én megfogtam,
Igaz hittel támaszkodtam,
Csak ő hozzá ragaszkodtam
És ő benne megújúltam.
Mert érettem kínzattaték,
Szent orczája pögdösteték,
Keresztfára függeszteték,
Végre értem megöleték.
Nem mondhatom mit kellene,
Értem többet mit mívelne,
Kin én lelkem örvendezne,
Avagy kedig kedvesb lenne.
Nyugszik lelkem én testemben,
Krisztus felől igaz hitben,
Szent atyjánál reménségem,
Idvösségem nincs kétségben.
Ez szép Jézus mosogatja,
Szent vérével béborítja,
Undok bűnöm rólam rontja,
Szent atyjának bemutatja.
Kiről néki hálát adok,
Itt ez testben míg maradok,
Dícsíretet néki mondok,
Éjjel nappal míg szólhatok.
Az ki írá álmélkodván,
Ő életét hányván vetvén,
És ő testét megtekintvén,
Ő társátul messze levén.
Ezer ötszáz negyvennégyben
Hideg ősznek kezdetiben,
Szent Ferencznek innepében,
Tordán szerzék ezt versekben.
Ki lakozol mennyországban,
Tekints reánk nyavalyánkban,
Mert vétkeztünk dolgainkban.
Tudom anyám nagy vétekben
Fogott engem ő méhében,
Ki szűntelen forgott bűnben,
Ördög miatt nagy inségben.
Jaj énnekem nyavalyásnak
Ez világon elhagyattnak,
Vétkek miá elfáradtnak
És istentül megútáltnak.
Nem mondhatom bűntelennek,
Magam látom erőtlennek,
Isten ellen nagy vétettnek,
Örök kéntől megepedtnek.
Azt jól látom megútaltam
Isten felől mit vallottam,
Én testemet úgy bírattam,
Hogy még másnak sem mondhattam.
Méltó vagyok kárhozatra,
Mert az istent nagy haragra
Indítottam bátran arra,
Nem gondoltam semmi jóra.
Dögleletes volt életem,
Isten ellen mit míveltem,
Mert én neki nem engedtem,
Fertelmesűl cselekedtem.
Ezt ím értem dolgaimról,
Kétség semmi nagy kénomról,
Örök tűznek fájdalmitul,
Retteg lelkem súlyságátul.
Semmi kétség, meg kell halnom,
Életemtől meg kell válnom,
Föld gyomrába kell szállanom.
Ott kell nékem megrothadnom.
Csontom széllel elhányatnak,
Testem rólok szakadoznak,
Ízről ízre mardostatnak,
Férgek miatt rágattatnak,
Ezt magamról így értettem,
Életemet megérzettem,
Istenemet sem böcsűltem,
Sőt még nevét sem tiszteltem.
Nagy kár nyitja füleimet,
Ha nem nézem istenemet,
Ki nem nézi bűneimet,
De csak várja megtértemet.
Dícsíretet kell mondanom,
Kitül magam sem óhatom ;
Istenemhez kell folyamnom,
Krisztus által néki szólnom.
Egy szép szűztül jelenteték,
Ki atyjátul bocsáttaték,
Szent lélektül fogantaték,
Végre értünk születteték.
Reá vívé bűneimet,
Szent vállára vétkeimet,
Könnyebbíté én terhemet,
Örök kéntul én lelkemet.
Ez egy Krisztust én megfogtam,
Igaz hittel támaszkodtam,
Csak ő hozzá ragaszkodtam
És ő benne megújúltam.
Mert érettem kínzattaték,
Szent orczája pögdösteték,
Keresztfára függeszteték,
Végre értem megöleték.
Nem mondhatom mit kellene,
Értem többet mit mívelne,
Kin én lelkem örvendezne,
Avagy kedig kedvesb lenne.
Nyugszik lelkem én testemben,
Krisztus felől igaz hitben,
Szent atyjánál reménségem,
Idvösségem nincs kétségben.
Ez szép Jézus mosogatja,
Szent vérével béborítja,
Undok bűnöm rólam rontja,
Szent atyjának bemutatja.
Kiről néki hálát adok,
Itt ez testben míg maradok,
Dícsíretet néki mondok,
Éjjel nappal míg szólhatok.
Az ki írá álmélkodván,
Ő életét hányván vetvén,
És ő testét megtekintvén,
Ő társátul messze levén.
Ezer ötszáz negyvennégyben
Hideg ősznek kezdetiben,
Szent Ferencznek innepében,
Tordán szerzék ezt versekben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.