Tinódi Sebestyén, Sok bölcsek írtanak a meglett dolgokról (RPHA 1243)

JÁZONRÓL ÉS MÉDEÁRÓL.

Sok bölcsek írtanak az meglött dolgokról,
Jelesben Trójának ű nagy romlásáról;
Én is szólok romlásának fondamentomáról
Hogy kétség ne légyen ennyi sok írásról.

Egy üdőben vala az Tesszáliában
Az Peleus királ lakik királságban,
Tétis asszony vala véle házasságban,
Ki erős Herkulest hordozá hasában.

Bánat az királnak szívét tartja vala,
Mert egy atyafia ő nékie vala,
Ki erős Jázonnak neveztetik vala,
Igazán országa azt illeti vala.

Az országbéliek űt szeretik vala,
Mert nagy dícséretes jámborsága vala;
Az Peleus királ ezt irélli vala,
Hogy mint elveszthetné? okot keres vala.

Söt kezdék hirdetni nagy sok országokban,
Hogy egy sziget volna egy vendég országban
Tróján túl másfelől nap-feltámadásban,
Kolkos szigetének híjják országokban.

Trója határához közel mondják vala,
Az szigetben akkor egy kos lakik vala,
Kinek az ű gyapa szép sár-arany vala,
Láng-bocsáttó ökrök azt őrízik vala.

Itt Ohétes királ uralkodik vala,
Minden kazdagságval uralkodik vala,
Egy leánya vala, az Média vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.

Az arany szép gyapjút ki akarja megnyerni,
Az lángos ökrökvel szemben meg kell vinni.
Az járomba fogni, rajtok kell szántani,
Esmét egy sárkányval annak meg kell vínni.

Nagy kegyetlen sárkánt ottan meg kell ölni,
Kinek az fogait fottig ki kell szenni,
Az megszántott földet vélek béhinteni,
Az arany gyapjúhoz így közelben jutni.

Végre az szántásból fegyveres emberek,
El-felnevekednek igen kegyetlenek,
Mihelen az földből el-felnevekednek,
Ottan ű közöttök viadalt kezdenek.

Sok vérek hullatván magokat megölik,
Itt az arany-gyapjút ugyan megnyírhetik,
Az Peleus királ azon gondolkodik,
Mint Jázont bocsássa az arany-gyapjúért.

Legottan új udvart király hogy tétete,
Vígasságot benne nagy sokat tétete,
Sok jó vitézeket ű leűltettete,
Jásont atyjafiát hívatá közikbe.

Jámbor vitéz Jázon közikbe leűle,
Ezen az Peleus oly igen örűle,
Az vitézek előtt Jázonnal beszélle,
Hízelködést néki nagy sokat beszélle:

«Tudom öcsém Jázon jó vitézségedet,
És mindez világon híredet-nevedet,
És hogy szíved szerént te szeretsz engemet,
Én is mindeneknél felettébb tégedet.

Ezen kérlek menj bé az arany-gyapjúért,
Te nékem meghozzadd az én szerelmemért,
Az én királságom néked adom azért,
Ilyen hozzám való te nagy szerelmedért!»

Rövid szóval szólla Peleus királnak,
Igen örűl vala kazdag királságnak,
Fogadá az gyapjút meghozná bátyjának,
Mert ű nem alítá azt nagy álnokságnak.

Azonnal az Jázon hajót faragtata,
Belé gazdagságot nagy sokat rakata,
Vitézeket mellé sokat állattata,
Az erős Herkulest melléje állatá.

Tengerre egyszersmind akkor indúlának,
Az szélnek mentébe mindaddig járának,
Némikor egy partra kitalálkozának,
Hogy megnyúgodnának, mind el-kiszállának.

Vitézek hogy juttak Trója határára,
Ott vala kis Trója nagy kazdagságában,
Az Lamédon király lakik az városban,
Nagy hatalmas volta nagy sok országokban.

Söt el-béárulák Jázont az királnak,
Kárt akarna tenni az ű országának;
Király megharagvék, izene Jázonnak,
Mert igen hitt vala köznép mondásának,

Dühös haragképen néki ezt izené,
Hogy más napfelköltig földéből kimenne,
Királi erejét mert rájok küldené,
Ü bennek marhástul mind zsákmánt tétetne.

Ezt hallván vitézek igen búsulának,
Ezt izenék ottan Lamédon királnak:
«Bizony nem akartunk gonoszt országának,
De csak nyúgodalmat itt venni magunknak.

Többet kell minékünk járnunk ez világban,
Földünkbül kimennünk nagy fáradtságunkban,
De jól rágondoljon kis Trója várában,
Nagy bosszútételét esmét várja hátra.

Ha mi megtérendünk mi lakóföldünkbe,
Harmad esztendőre leszünk készületben,
Nagy örömmel jövünk ű lakta földébe,
Kis Tróját meglátjuk mi nagy örömünkben.

Ily nagy szabadságban akkoron nem lészen,
Hogy az ű földébül minket el-kiküldjön!»
Az követ királhoz igen siet, megyen,
Jázon az tengeren nagy örömben megyen.

Nagy veszedelme lőn azért az Trójának,
Lamédon királynak, Priamus királnak;
Ez lőn eredeti mind az két Trójának
Fondamentomából el-kiromlásának.

Oly igen az Jázon siet az szigetbe,
Ohótes királnak ű lakta földébe,
Mikoron kiszálla Kolkos szigetébe,
Vígan öltözék ű drága öltözetbe.

De hogy vitéz Jázon népével indúla,
Királ városába szépen megyen vala,
Az ű jó termetén csudálkoznak vala,
És nagy kazdagságán álmélkodnak vala.

Csak hamar hírré lőn Ohétes királnak,
Hamar parancsola ű jó szolgáinak,
Drága öltözetben véle indulnának,
Mert jövését hallák jó vitéz Jázonnak.

Vitéz eleibe királ kiindúla,
Vitéz módra Jázon kezét fogta vala,
Jázon szép termetén csudálkozik vala,
És nagy gazdagságán álmélkodik vala.

Minden vígasságval házába bévivé,
Háza kazdagságval meg vala öltözve,
Királ palotája szépen ékesülve,
Jázon vitézivel nagy szépen öltözve.

Sok jámbor vitézek mind leűltetének,
Nagy öröme vala az jámbor vitéznek,
Megbeszéllé okát az ű jövésének,
Hogy akarja fejét vetni szerencsének.

Itt az arany-gyapjút ki akarja megnyerni,
Azvagy az ű fejét érte elveszteni;
Hogy az királ hallá, ott kezde örűlni,
Jázon kazdagsága kezd néki maradni.

Nagy kazdag ebédet ű csináltattata,
Leányát Médiát el-béhívattatá,
Az leánt nagy szépen melléje űlteté,
Az Jázonnak kezét királ fogattatá.

Igen nagy bölcs leány az Média vala,
Kinek ő szépsége igen híres vala,
Mert víg tekénteti, ábrázatja vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.

Sok jeles vitézek immár vesztek vala,
Az arany-gyapjúért ott megholtak vala,
Ü nagy kazdagságok az királnál vala,
Jázonnak veszését nyilván hiszi vala.

Sok jó tudományban bölcs, ördöngös vala,
Homálba az napfént fordíthatja vala.
Szeleket, vizeket ű támaszthat vala,
Véneket ifjakká ű szerezhet vala.

Télben ha akarta az fák virágoztak,
Földek megindúltak, vizek visszafoltak,
Nap, hold, világától es meg fogyatkoztak,
Róla régi bölcsek ha igazat írtak.

Rája vitéz Jázon mihelen tekénte,
Ottan ű szépségét igen megkedvelé,
Az leány is Jázont szívében szerette,
Noha az vitézre gyakran nem tekénte.

Az Médiát királ asztalhoz ülteté,
Egy felől melléje Jázont leűlteté,
Az erős Herkulest arczul leülteté,
Ebédet hozata, poharat töltete.

Magában Média gondolkodik vala,
Mert az vitéz Jázont úgy szereti vala,
Étel, ital néki bizony nem kell vala,
Csak Jázon termetét ű nézheti vala.

Az ebéd felkelvén béméne házába,
Jázont egy hétiglen siratá magában,
Királ az Jázonnal lőn nagy vígasságban,
Esmét az Médiát hívatá házába.

Nagy bolondsága lőn Ohétes királnak,
Veszedelmet szerze ű szép leányának,
Parancsolá, hogy űlne melléje Jázonnak,
Nagy tisztesség szerént hogy nyájaskodnának.

Vígan béűlének Jázon Médiával,
Herkules másfelől Ohétes királyval,
Űk beszélnek vala az fű udvarokról,
Az leány is beszél a vitéz Jázonval.

«Sok vitézeket én szépeket láttam,
De náladnál szebbet soha én nem láttam;
Kérlek megbocsássad, szerelmed óhajtom,
Kit az én szívemhe aranynyal béírtam.

Gyakran gondolkodtam te akaratodról,
És igen bánkodtam te nagy szerelmedrül,
Tanácsot akarok te néked adnom igyedről,
Vitézi fejednek megmaradásárul.

Rólam azért gyakran te megemlékezzél,
És az én tanácsom fogadjad jó kedvvel,
Mert én néked mondom oly nagy szeretetvel,
És te reád való nagy gondolatomval.»

Jázont az Média kezdé igen kérni,
Ne akarja fejét ott ő elveszteni,
Mert az arany-gyapjút Márs isten őrízi,
Sok vitézek veték ott magokat halni.

Ott nem hagya többet leánnak szólani:
«Nem akarok ebben egyebet én tenni,
És jó szolgáimtul megszégyenültetni,
Szégyennel országomba esmét el-bémenni.

Jó erkülcsök vagyon az jó vitézeknek,
Az mit felfogadnak, hogy megtellesítik,
Vagy szörnyű halálra ű fejeket vetik,
Hogynem szégyenekre azt el ne végeznék.

Vélem azért erről többet te ne beszélj,
Ez dologrul engem hogy te elintenél,
Mert küssebbségemre azval igyekeznél,
És nagy kárba engem ejteni akarnál!»

Úgymond az Média: «immár mind jól értem,
De ha felfogadod vitéz azt énnekem,
Véled jótétemért el nem feledsz engem.
Mit tűled kivánok, megígéred nékem!»

Legottan tőn néki Jázon igéretet.
«Leány Médiát ha hozzád vész engemet,
És te országodba el-kivisz'sz engemet,
Mind holtiglan híven megtartod hitedet:

Nagy bölcsességemmel azt tészem te néked,
Hogy az arany-gyapjút megnyíretem véled,
Te egészségeden igen örűl néped,
Mert az arany-gyapjút meghozod tevéled!»

Ezt hogy hallá Jázon ottan lőn örömben,
Mit tűle kévánna, fogadá mindenben,
Az leány szépsége lőn nagy dícséretben,
Mert Jázonnal vala oly nagy szeretetben.

Rajta az Média ottan megindúla,
Mert az ű szívében nagy szeretet vala,
Ki miatt szívében nem nyughatik vala.
Ü nagy örömében vitéznek szólt vala:

«Értem hogy nincs helye mi végezésünknek,
Hitvel ez dolognak erős intésének,
Ez éjvel izenek én te kegyelmednek,
Jöj én házamba, légyen helye hitünknek!»

Jázon rövid szóval leánnak felele:
Valamit akarna mind az tévő lenne.
Atyjátul az leány ottan bulcsút veve,
Ü ágyas házába ottan el-bévivé.

Nagy szorgalmatosan éfelet vár vala,
Mikoron mindenek elnyúgodtak vala,
Az ű kis apródját el-kiküldte vala,
Kivel vitéz Jázont béhivatta vala.

De az vitéz Jázon hozzá bément vala,
Azon az szép leány nem bánkódik vala,
Jázon az lejánnak szépen köszönt vala,
Kinek köszöneti kellemetes vala.

Ottan az Média őtet kézen fogá,
Vitézt ű ágyára szépen leűlteté,
Nagy víg kedvet néki az leány jelente,
Kivel Jázon szívét inkább felgerjeszté.

Magát az Jázonnak ű ott kötelezé,
Az ű kezén Jázont mert ű megesküté,
Hogy űtet holtiglan tűle el nem vetné,
És ű országába űtet el-kivinné.

Bátorságok vala ű nagy örömökben,
Sokat előhoza az atyja kincsében,
Az Jázonnak adá ű nagy örömében,
Leján néki ada ördöngös könyvében.

Ott ű néki ada kétféle kenetet,
Kivel meggyőzhesse az lángos ökröket,
És ű néki adá egy arany-gyűrűjét,
Kiben bölcsek írnak csoda drága követ.

Vala ilyen haszna az nagy drága kőnek,
Kit most is az bölcsek írnak akátesnek,
Ki ujjába tenné, azt meg nem látnájak,
Az Szilicziában azt először lelték.

Ahkátesvel ment volt Éneás Kárthágóba,
Mikor Didó asszony bément az templomba,
Virgilius írja az Éneidesben,
Nem látta űt akkor senki az templomban.

Az Jázont taníttá ott az szép Média,
Az lángos ökröket mint kell megbírnia,
És az mérges sárkánt mint meg kell ölnie,
Márs isten hatalmát mint meg kell csalnia.

Rövid szóval Jázon néki megköszöné,
Csak egy folyóvízen mondá, általmenne,
Az lángos ökrökvel mikor szembe menne,
Minden testét Jázon kenetvel megkenné.

Csudaképen űket ű megbírta vala
Az járomba fogván vélek szántott vala,
Esmét az sárkánynyal szembe jutott vala,
Nagy erős viadalt vélek tartott vala.

Rútalmas az sárkány igen mérges vala,
Lángával, mérgével igen erős vala,
Az kenetvel Jázon igen enyhíti vala,
Lángot és nagy mérget ű eloltja vala.

Ujjába az gyűrűt Jázon tötte vala,
Vitézt az nagy sárkány nem láthatta vala,
Azért az nagy sárkánt ű meggyőzte vala,
Kinek ű fogait mind kitörte vala.

Csináltatott vala Média egy tornyot,
Kiből nézi vala vitéz urát Jázont.
Nagy sírván ohajtá vitéz urát Jázont,
Hogy ű bölcsessége meg ne csalná Jázont.

Jázontul ott az fog földbe hintetteték,
Miről fegyveresek felnevekedének,
Ottan ű közöttök viadalt kezdének,
Egymás miatt fottig mind megöletének.

Az koshoz sietvén ott megölte vala,
Róla az arany-gyapjút lefosztotta vala;
Az nagy nyereségvel népéhez indúla,
Kik nagy szeretetvel űtet várják vala.

Rajta az Herkules igen örűl vala,
Mind az isteneknek hálát adtak vala,
Ohétes királhoz el-bémentek vala,
Ki igen jó kedvvel nem fogadta vala.

Ezen mind népével csudálkozik vala,
Az gyapjú megnyírést igen bánja vala,
Azért színnel Jázont vígan tartja vala,
Ott az szép Mediát béhívatja vala.

Tőnek vígasságot ott az vitézeknek,
Az leánt űlteté mellé az vitéznek,
Lassú szóval szólla az Jázon vitéznek,
Hogy az éjvel ketten űk együtt lennének.

Vígasságok után egymástul menének,
Éjvel ketten öszve űk együtt lennének,
Kedvek szerént űk is vígan örvendének,
Az jó szerencsének hálaadást tőnek.

Rövid üdő múlván itt elkészűlének,
Ohétes királtul búcsút sem vevének,
Jázon Mediával onnan eredének,
Nagy vígan tengeren űk eleredének.

Fohászkodik vala királ ű szívében,
Hogy leánya vala akkor elvitelben,
És nagy sok kár volna ű drága kéncsében,
Jázon Médiával vala nagy örömben.

El-bé hogy jutának az Tesszáliába,
Peleus királnak az ű országába,
Hogy Peleus látta Jázont vígasságban,
Ottan szíve esék nagy szomorúságba.

Csudaképen királ azt irélli vala,
Hogy Jázon sok kéncset akkoron nyert vala,
Az arany-gyapjút is ű megnyírte vala,
Szép leány Médiát is el-kihozta vala.

Jázontul Média végre megcsalaték,
Hiti, fogadása mind elfelejteték,
Mert nagy csalárdságval végre megöleték,
Kin végre az Jázon oly igen bánkodék.

Trója bosszúsága mind eszében vala,
Az Lamédon király hogy elűzte vala,
Azt ű az királnak hírré adta vala,
Kiket az Trójára indíttatott vala.

Ez lőn eredeti mind az két Trójának
Fondámentomából el-kiromlásának,
Azkort az görögök nagy bosszút állának,
Királyok, vitézek sokan meghalának.

FINIS.