| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Sok bölcsek írtanak a meglett dolgokról |
| RPHA-szám: | 1243 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Literatws de Thinod Sebastianws |
| Cím: | Jasonról és Médeáról |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1556 vagy azelőtt |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: In Dombowaar |
| Pro domo: | Dézsi: 1537-38. körül szerezte. |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANWS LITERATWS DE THINOD CWM SINISSTRA MANWS GRIOI WWLNERE IN DOMBOWAAR CRWCIARETWR FECIT |
Változat:
| |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Dávid prófétának imádkozásáról (RPHA 0242) Bölcsnek ő mondási nekünk azt jelentik (RPHA 0194) Ifjak, hallgassátok, ím, egy dolgot mondok (RPHA 0560) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 23SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 85 versszak |
| Irodalmi minta: | Guido da Columna: Historia Destructionis Troiae, 1 |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 371 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Sok bölcsek írtanak az meglött dolgokról,
Jelesben Trójának ő nagy romlásáról,
Én is szólok annak fondamentomáról,
Hogy kétség ne légyen ennyi sok írásról.
Egy üdőben vala az Tesszáliában,
Az Peleus király lakik királyságban,
Tetis asszony vala véle házasságban,
Ki erős Herkulest hordozá hasában.
Bánat az királynak szívét tartja vala,
Mert egy atyafia őnekie vala,
Ki erős Jasonnak neveztetik vala,
Igazán országa azt illeti vala.
Az országbéliek őt szeretik vala,
Mert nagy dicséretes jámborsága vala,
Az Peleus király ezt irélli vala,
Hogy mint elveszthetné okot keres vala.
Sőt kezdék hirdetni nagy sok országokban,
Hogy egy sziget volna egy vendég országban
Tróján túl másfelől nap-feltámadásban,
Kolkos szigetének híjják országokban.
Trója határához közel mondják vala,
Az szigetben akkor egy kos lakik vala,
Kinek az ő gyapa szép sárarany vala,
Lángbocsátó ökrök azt őrizik vala.
Itt Ohetes király uralkodik vala,
Minden kazdagságval uralkodik vala,
Egy leánya vala, az Media vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.
Az arany szép gyapjút ki akarja nyírni,
Az lángos ökrökvel szemben meg kell vívni,
Az járomba fogni, rajtok kell szántani,
Esmét egy sárkányval annak meg kell vívni.
Nagy kegyetlen sárkányt ottan meg kell ölni,
Kinek az fogait fottig ki kell szenni,
Az megszántott földet vélek behinteni,
Az arany gyapjúhoz így közelben jutni.
Végre az szántásból fegyveres emberek
El-felnevekednek, igen kegyetlenek,
Mihelyen az földből el-felnevekednek,
Ottan őközöttök viadalt kezdenek.
Sok vérek hullatván magokat megölik,
Itt az arany gyapjút ugyan megnyírhetik,
Az Peleus király azon gondolkodik,
Mint Jasont bocsássa az arany gyapjúért.
Legottan újudvart király hogy tétete,
Vigasságot benne nagy sokat tétete,
Sok jó vitézeket ő leültettete,
Jasont, atyjafiát hívatá közikbe.
Jámbor vitéz, Jason, közikbe leüle,
Ezen az Peleus oly igen örüle,
Az vitézek előtt Jasonnal beszélle,
Hízelködést neki nagy sokat beszélle:
„Tudom, öcsém, Jason, jó vitézségedet,
És mindez világon híredet-nevedet,
És hogy szíved szerént te szeretsz engemet,
Én is mindeneknél felettébb tégedet.
Ezen kérlek, menj be az arany gyapjúért,
Te nekem meghozzad az én szerelmemért,
Az én királyságom neked adom azért,
Ily énhozzám való te nagy szerelmedért!”
Rövid szóval szóla Peleus királynak,
Igen örül vala kazdag királyságnak,
Fogadá, az gyapjút meghozná bátyjának,
Mert ő nem alítja azt nagy álnokságnak.
Azonnal az Jason hajót faragtata,
Bele gazdagságot nagy sokat rakata,
Vitézeket mellé sokat állattata,
Az erős Herkulest melléje állatá.
Tengerre egyszersmind akkor indulának,
Az szélnek mentében mindaddig járának,
Némikor egy partra kitalálkozának,
Hogy megnyugodnának, mind el-kiszállának.
Vitézek hát juttak Trója határára,
Ott vala kis Trója nagy kazdagságában,
Az Lamedon király lakik az városban,
Nagy hatalmas vala nagy sok országokban
Sőt el-beárulák Jasont az királynak,
Kárt akarna tenni az ő országának,
Király megharagvék, izene Jasonnak,
Mert igen hitt vala köznép mondásának.
Dühös haragképpen neki ezt izené,
Hogy más napfelköltig földébűl kimenne,
Királyi erejét mert rájok küldené,
Űbennek marhástul mind zsákmánt tétetne.
Ezt hallván vitézek igen búsulának,
Ezt izenék ottan Lamedon királynak:
„Bizony nem akartunk gonoszt országának,
De csak nyugodalmat itt venni magunknak.
Többet kell minekünk járnunk az világban,
Földünkbül kimennünk nagy fáradtságunkban,
De jól rágondoljon kis Trója várában,
Nagy bosszútételét esmét várja hátra.
Ha mi megtérendünk mi lakóföldünkbe,
Harmad esztendőre leszünk készületben,
Nagy örömmel jövünk ő lakta földébe,
Kis Tróját meglátjuk mi nagy örömünkben.
Ily nagy szabadságban akkoron nem leszen,
Hogy az ő földébül minket el-kiküldjön!”
Az követ királyhoz igen siet, megyen,
Jason az tengeren nagy örömben megyen.
Nagy veszedelme lőn azért az Trójának,
Lamedon királynak, Priamus királynak,
Ez lőn eredeti mind a két Trójának,
Fondamentomából el-kiromlásának.
Oly igen az Jason siet az szigetbe,
Ohetes királynak ő lakta földébe,
Mikoron kiszálla Kolkos szigetében,
Vígan öltözék ő drága öltözetbe.
De hogy vitéz Jason népével indula,
Király városába szépen megyen vala,
Az ő jó termetén csudálkoznak vala,
És nagy kazdagságán álmélkodnak vala.
Csakhamar hírré lőn Ohetes királynak,
Hamar parancsola ő jó szolgáinak,
Drága öltözetben vele indulnának,
Mert jövését hallják jó vitéz Jasonnak.
Vitéz eleibe király kiindula,
Vitéz módra Jason kezét fogta vala,
Jason szép termetén csudálkozik vala,
És nagy gazdagságán álmélkodik vala.
Minden vigasságval házába bevivé,
Háza kazdagságval meg vala öltözve,
Király palotája szépen ékesülve,
Jason vitézivel nagy szépen öltözve.
Sok jámbor vitézek mind leültetének,
Nagy öröme vala az jámbor vitéznek,
Megbeszéllé okát az ő jövésének,
Hogy akarja fejét vetni szerencsének.
Itt az arany gyapjút ki akarja nyírni,
Azvagy az ő fejét érte elveszteni,
Hogy az király hallá, ott kezde örülni,
Jason kazdagsága kezd neki maradni.
Nagy kazdag ebédet ő csináltattata,
Leányát, Mediát el-behívattatá,
Az leánt nagy szépen melléje ülteté,
Az Jasonnak kezét király fogattatá.
Igen nagy bölcs leány az Media vala,
Kinek ő szépsége igen híres vala,
Mert víg tekénteti, ábrázatja vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.
Sok jeles vitézek immár vesztek vala,
Az arany gyapjúért ott megholtak vala,
Ű nagy kazdagságok az királynál vala,
Jasonnak veszését nyilván hiszi vala.
Sok jó tudományban bölcs, ördöngős vala,
Homálba az napfént fordíthatja vala,
Szeleket, vizeket ő támaszthat vala,
Véneket ifjakká ő szerezhet vala.
Télben, ha akarta, az fák virágoztak,
Földek megindultak, vizek visszafoltak,
Nap, hold világátul es megfogyatkoztak,
Róla régi bölcsek, ha igazat írtak.
Reá vitéz Jason mihelen tekénte,
Ottan ő szépségét igen megkedvelé,
Az leány is Jasont szívében szerette,
Noha az vitézre gyakran nem tekénte.
Az Mediát király asztalhoz ülteté,
Egyfelől melléje Jasont leülteté,
Az erős Herkulest arcul leülteté,
Ebédet hozata, poharat töltete.
Magában Media gondolkodik vala,
Mert az vitéz Jasont úgy szereti vala,
Étel, ital neki bizony nem kell vala,
Csak Jason termetét ő nézheti vala.
Az ebéd felkelvén beméne házába,
Jasont egy hétiglen siratá magában,
Király az Jasonval lőn nagy vigasságban,
Esmét az Mediát hívatá házába.
Nagy bolondsága lőn Ohetes királynak,
Veszedelmet szerze ő szép leányának,
Parancsolá, ülne melléje Jasonnak,
Nagy tisztesség szerént, hogy nyájaskodnának.
Vígan beülének Jason Mediával,
Herkules másfelől Ohetes királyval,
Űk beszélnek vala az fő udvarokról,
Az leán is beszél jó vitéz Jasonval:
„Sok vitézeket én szépeket is láttam,
De náladnál szebbet soha én nem láttam,
Kérlek, megbocsássad, szerelmed óhajtom,
Kit az én szívembe arannyal beírtam.
Gyakran gondolkodtam te akaratodról,
És igen bánkódtam te nagy szerelmedrül,
Tanácsot akarok adnom te igyedről,
Vitézi fejednek megmaradásárul.
Rólam azért gyakran te megemlékezzél,
És az én tanácsom fogadjad jó kedvvel,
Mert én neked mondom oly nagy szeretetvel,
És tereád való nagy gondolatomval.”
Az Media Jasont kezdé igen kérni,
Ne akarja fejét ott ő elveszteni,
Mert az arany gyapjút Mars isten őrizi,
Sok vitézek veték ott magokat halni.
Ű nem hagya többet leánnak szólani:
„Nem akarok ebben egyebet én tenni,
És jó szolgáimtul megszégyenültetni,
Szégyenvel országba esmét el-bemenni.
Jó erkülcsök vagyon az jó vitézeknek,
Azmit felfogadnak, hogy megtellesítik,
Vagy szörnyű halálra ő fejeket vetik,
Hogynem szégyenekre azt el nem végeznék.
Velem azért erről többet te ne beszélj,
Ez dologrul engem hogy te elintenél,
Mert küssebbségemre azval igyekeznél,
És nagy kárba engem akkoron ejtenél!”
Úgymond az Media: „Immár mind jól értem,
De ha felfogadod, vitéz, azt énnekem,
Veled jótétemért el nem felejtsz engem,
Mit tűled kévánok, megigéred nekem!”
Legottan tűn néki Jason igéretet.
„Leány Mediát ha hozzád vész, engemet,
És te országodba el-kivisz'sz engemet,
Mindholtiglan híven megtartod hitödet,
Nagy bölcsességemvel azt teszem teneked,
Hogy az arany gyapjat megnyíretem veled,
Te egészségeden igen örül néped,
Mert az arany gyapjút meghozod tevéled!”
Ezt hogy hallá Jason, ottan lőn örömben,
Mit tűle kévánna, fogadá mindenben,
Az leán szépsége lőn nagy dicséretben,
Mert Jasonnál vala oly nagy szeretetben.
Rajta az Media ottan megvidula,
Mert az ő szívében nagy szeretet vala,
Ki miatt szívében nem nyughatik vala,
Ű nagy örömében vitéznek szólt vala:
„Értem, hogy nincs helye mi végezésünknek,
Hitvel ez dolognak, erős intésének,
Ez éjvel izenek én tekegyelmednek,
Jöjj én házamba, légyen helye hitünknek!”
Jason rövid szóval leánnak felele:
Valamit akarna mind az tevő lenne.
Atyjátul az leány ottan bulcsút veve,
Ű ágyas házába ottan el-beméne.
Nagy szorgalmatosan éfelet vár vala,
Mikoron mindenek elnyugodtak vala,
Az ő kis apródját el-kiküldte vala,
Kivel vitéz Jasont behívatta vala.
De az vitéz Jason hozzá bement vala,
Azon az szép leány nem bánkódik vala,
Jason az leánnak szépen köszönt vala,
Kinek köszöneti kellemetes vala.
Ottan az Media őtet kézen fogá,
Vitézt ő ágyára szépen leülteté,
Nagy víg kedvét neki az leány jelenté,
Kivel Jason szívét inkább felgerjeszté.
Magát az Jasonnak ő ott kötelezé,
Az ő kezén Jasont mert ő megesküté,
Hogy őtet holtiglan tűle el nem vetné,
És ő országába őtet el-kivinné.
Bátorságok vala ő nagy örömökben,
Sokat előhoza az atyja kincsében,
Az Jasonnak adá ő nagy örömében,
Leán neki ada ördöngős könyvében.
Ott őneki ada kétféle kenetet,
Kivel meggyőzhesse az lángos ökröket,
És őneki adá egy aranygyűrűjét,
Kiben bölcsek írnak csoda drága követ.
Vala ilyen haszna az nagy drágakőnek,
Kit most is az bölcsek írnak akhatesnek:
Ki ujjába tenné, azt meg nem látnáják,
Az Sziliciában azt először lelték.
Akhátesvel ment volt Eneas Karthagóba,
Mikor Dido asszony bement az templomba,
Virgilius írja az Eneidesben,
Nem látta őt akkor senki az templomban.
Az Jasont tanítá ott az szép Media,
Az lángos ökröket mint kell megbírnia,
És az mérges sárkánt mint meg kell ölnie,
Mars isten hatalmát mint meg kell csalnia.
Rövid szóval Jason neki megköszöné,
Csak egy folyóvízen, mondá, általmenne,
Az lángas ökrökvel mikor szembe menne,
Minden testét Jason kenetvel megkenné.
Csudaképpen őket ő megbírta vala,
Az járomba fogván vélek szántott vala,
Esmét az sárkánnyal szembe jutott vala,
Nagy erős viadalt vélek tartott vala.
Rútalmas az sárkány, igen mérges vala,
Lángával, mérgével igen erős vala,
Az kenetvel Jason igen enyhít vala,
Lángat és nagy mérget ő eloltja vala.
Ujjába az gyűrűt Jason tötte vala,
Vitézt az nagy sárkány nem láthatja vala,
Azért az nagy sárkánt ő meggyőzte vala,
Kinek ő fogait mind kitörte vala.
Csináltatott vala Media egy tornyot,
Kiből nézi vala vitéz urát, Jasont.
Nagy sírván ohajtja vitéz urát, Jasont,
Hogy ő bölcsessége meg ne csalná Jasont.
Jasontul ott az fog földbe hintetteték,
Merő fegyveresek felnevekedének,
Ottan ő közöttök viadalt kezdének,
Egymás miatt fottig mind megöletének.
Az koshoz sietvén ott megölte vala,
Róla arany gyapjút lefosztotta vala,
Az nagy nyereségvel népéhez indula,
Kik nagy szeretetvel őtet várják vala.
Rajta az Herkules igen örül vala,
Mind az isteneknek hálát adtak vala,
Ohetes királyhoz el-bementek vala,
Ki igen jó kedvvel nem fogadta vala.
Ezen mind népével csudálkozik vala,
Az gyapjú megnyírést igen bánja vala,
Azért színnel Jasont vígan tartja vala,
Ott az szép Mediát behívatja vala.
Tőnek vigasságot ott az vitézeknek,
Az leánt ülteté mellé az vitéznek,
Lassú szóval szóla az Jason vitéznek,
Hogy az éjvel ketten ők együtt lennének.
Vigasságok után egymástul menének,
Éjvel ketten öszve ők együtt lennének,
Kedvek szerént ők is vígan örvendének,
Az jó szerencsének hálaadást tőnek.
Rövid üdő múlván ők elkészülének,
Ohetes királytul búcsút sem vevének,
Jason Mediával onnan eredének,
Nagy vígan tengeren ők eleredének.
Fohászkodik vala király ő szívében,
Hogy leánya vala akkor elvitelben,
És nagy sok kár volna ő drága kéncsében,
Jason Mediával vala nagy örömben.
El-be hogy jutának az Tesszáliába,
Peleus királynak az ő országába,
Hogy Peleus látá Jasont vigasságban,
Ottan szíve esék nagy szomorúságba.
Csudaképpen király azt irélli vala,
Hogy Jason sok kéncset akkoron nyert vala,
Az arany gyapjút is ő megnyírte vala,
Szép leány Mediát el-kihozta vala.
Jasontul Media végre megcsalaték,
Hiti, fogadása mind elfelejteték,
Mert nagy csalárdságval végre megöleték,
Kin végre az Jason oly igen bánkódék.
Trója bosszúsága mind eszében vala,
Az Lamedon király hogy elűzte vala,
Azt ő az királynak hírré adta vala,
Kiket az Trójára indíttatott vala.
Ez lőn eredeti mind az két Trójának,
Fondamentomából el-kiromlásának,
Azkort az görögök nagy bosszút állának,
Királyok, vitézek sokan meghalának.
Sok bölcsek írtanak az meglött dolgokról,
Jelesben Trójának ő nagy romlásáról,
Én is szólok annak fondamentomáról,
Hogy kétség ne légyen ennyi sok írásról.
Egy üdőben vala az Tesszáliában,
Az Peleus király lakik királyságban,
Tetis asszony vala véle házasságban,
Ki erős Herkulest hordozá hasában.
Bánat az királynak szívét tartja vala,
Mert egy atyafia őnekie vala,
Ki erős Jasonnak neveztetik vala,
Igazán országa azt illeti vala.
Az országbéliek őt szeretik vala,
Mert nagy dicséretes jámborsága vala,
Az Peleus király ezt irélli vala,
Hogy mint elveszthetné okot keres vala.
Sőt kezdék hirdetni nagy sok országokban,
Hogy egy sziget volna egy vendég országban
Tróján túl másfelől nap-feltámadásban,
Kolkos szigetének híjják országokban.
Trója határához közel mondják vala,
Az szigetben akkor egy kos lakik vala,
Kinek az ő gyapa szép sárarany vala,
Lángbocsátó ökrök azt őrizik vala.
Itt Ohetes király uralkodik vala,
Minden kazdagságval uralkodik vala,
Egy leánya vala, az Media vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.
Az arany szép gyapjút ki akarja nyírni,
Az lángos ökrökvel szemben meg kell vívni,
Az járomba fogni, rajtok kell szántani,
Esmét egy sárkányval annak meg kell vívni.
Nagy kegyetlen sárkányt ottan meg kell ölni,
Kinek az fogait fottig ki kell szenni,
Az megszántott földet vélek behinteni,
Az arany gyapjúhoz így közelben jutni.
Végre az szántásból fegyveres emberek
El-felnevekednek, igen kegyetlenek,
Mihelyen az földből el-felnevekednek,
Ottan őközöttök viadalt kezdenek.
Sok vérek hullatván magokat megölik,
Itt az arany gyapjút ugyan megnyírhetik,
Az Peleus király azon gondolkodik,
Mint Jasont bocsássa az arany gyapjúért.
Legottan újudvart király hogy tétete,
Vigasságot benne nagy sokat tétete,
Sok jó vitézeket ő leültettete,
Jasont, atyjafiát hívatá közikbe.
Jámbor vitéz, Jason, közikbe leüle,
Ezen az Peleus oly igen örüle,
Az vitézek előtt Jasonnal beszélle,
Hízelködést neki nagy sokat beszélle:
„Tudom, öcsém, Jason, jó vitézségedet,
És mindez világon híredet-nevedet,
És hogy szíved szerént te szeretsz engemet,
Én is mindeneknél felettébb tégedet.
Ezen kérlek, menj be az arany gyapjúért,
Te nekem meghozzad az én szerelmemért,
Az én királyságom neked adom azért,
Ily énhozzám való te nagy szerelmedért!”
Rövid szóval szóla Peleus királynak,
Igen örül vala kazdag királyságnak,
Fogadá, az gyapjút meghozná bátyjának,
Mert ő nem alítja azt nagy álnokságnak.
Azonnal az Jason hajót faragtata,
Bele gazdagságot nagy sokat rakata,
Vitézeket mellé sokat állattata,
Az erős Herkulest melléje állatá.
Tengerre egyszersmind akkor indulának,
Az szélnek mentében mindaddig járának,
Némikor egy partra kitalálkozának,
Hogy megnyugodnának, mind el-kiszállának.
Vitézek hát juttak Trója határára,
Ott vala kis Trója nagy kazdagságában,
Az Lamedon király lakik az városban,
Nagy hatalmas vala nagy sok országokban
Sőt el-beárulák Jasont az királynak,
Kárt akarna tenni az ő országának,
Király megharagvék, izene Jasonnak,
Mert igen hitt vala köznép mondásának.
Dühös haragképpen neki ezt izené,
Hogy más napfelköltig földébűl kimenne,
Királyi erejét mert rájok küldené,
Űbennek marhástul mind zsákmánt tétetne.
Ezt hallván vitézek igen búsulának,
Ezt izenék ottan Lamedon királynak:
„Bizony nem akartunk gonoszt országának,
De csak nyugodalmat itt venni magunknak.
Többet kell minekünk járnunk az világban,
Földünkbül kimennünk nagy fáradtságunkban,
De jól rágondoljon kis Trója várában,
Nagy bosszútételét esmét várja hátra.
Ha mi megtérendünk mi lakóföldünkbe,
Harmad esztendőre leszünk készületben,
Nagy örömmel jövünk ő lakta földébe,
Kis Tróját meglátjuk mi nagy örömünkben.
Ily nagy szabadságban akkoron nem leszen,
Hogy az ő földébül minket el-kiküldjön!”
Az követ királyhoz igen siet, megyen,
Jason az tengeren nagy örömben megyen.
Nagy veszedelme lőn azért az Trójának,
Lamedon királynak, Priamus királynak,
Ez lőn eredeti mind a két Trójának,
Fondamentomából el-kiromlásának.
Oly igen az Jason siet az szigetbe,
Ohetes királynak ő lakta földébe,
Mikoron kiszálla Kolkos szigetében,
Vígan öltözék ő drága öltözetbe.
De hogy vitéz Jason népével indula,
Király városába szépen megyen vala,
Az ő jó termetén csudálkoznak vala,
És nagy kazdagságán álmélkodnak vala.
Csakhamar hírré lőn Ohetes királynak,
Hamar parancsola ő jó szolgáinak,
Drága öltözetben vele indulnának,
Mert jövését hallják jó vitéz Jasonnak.
Vitéz eleibe király kiindula,
Vitéz módra Jason kezét fogta vala,
Jason szép termetén csudálkozik vala,
És nagy gazdagságán álmélkodik vala.
Minden vigasságval házába bevivé,
Háza kazdagságval meg vala öltözve,
Király palotája szépen ékesülve,
Jason vitézivel nagy szépen öltözve.
Sok jámbor vitézek mind leültetének,
Nagy öröme vala az jámbor vitéznek,
Megbeszéllé okát az ő jövésének,
Hogy akarja fejét vetni szerencsének.
Itt az arany gyapjút ki akarja nyírni,
Azvagy az ő fejét érte elveszteni,
Hogy az király hallá, ott kezde örülni,
Jason kazdagsága kezd neki maradni.
Nagy kazdag ebédet ő csináltattata,
Leányát, Mediát el-behívattatá,
Az leánt nagy szépen melléje ülteté,
Az Jasonnak kezét király fogattatá.
Igen nagy bölcs leány az Media vala,
Kinek ő szépsége igen híres vala,
Mert víg tekénteti, ábrázatja vala,
Kinél sok országban akkor szebb nem vala.
Sok jeles vitézek immár vesztek vala,
Az arany gyapjúért ott megholtak vala,
Ű nagy kazdagságok az királynál vala,
Jasonnak veszését nyilván hiszi vala.
Sok jó tudományban bölcs, ördöngős vala,
Homálba az napfént fordíthatja vala,
Szeleket, vizeket ő támaszthat vala,
Véneket ifjakká ő szerezhet vala.
Télben, ha akarta, az fák virágoztak,
Földek megindultak, vizek visszafoltak,
Nap, hold világátul es megfogyatkoztak,
Róla régi bölcsek, ha igazat írtak.
Reá vitéz Jason mihelen tekénte,
Ottan ő szépségét igen megkedvelé,
Az leány is Jasont szívében szerette,
Noha az vitézre gyakran nem tekénte.
Az Mediát király asztalhoz ülteté,
Egyfelől melléje Jasont leülteté,
Az erős Herkulest arcul leülteté,
Ebédet hozata, poharat töltete.
Magában Media gondolkodik vala,
Mert az vitéz Jasont úgy szereti vala,
Étel, ital neki bizony nem kell vala,
Csak Jason termetét ő nézheti vala.
Az ebéd felkelvén beméne házába,
Jasont egy hétiglen siratá magában,
Király az Jasonval lőn nagy vigasságban,
Esmét az Mediát hívatá házába.
Nagy bolondsága lőn Ohetes királynak,
Veszedelmet szerze ő szép leányának,
Parancsolá, ülne melléje Jasonnak,
Nagy tisztesség szerént, hogy nyájaskodnának.
Vígan beülének Jason Mediával,
Herkules másfelől Ohetes királyval,
Űk beszélnek vala az fő udvarokról,
Az leán is beszél jó vitéz Jasonval:
„Sok vitézeket én szépeket is láttam,
De náladnál szebbet soha én nem láttam,
Kérlek, megbocsássad, szerelmed óhajtom,
Kit az én szívembe arannyal beírtam.
Gyakran gondolkodtam te akaratodról,
És igen bánkódtam te nagy szerelmedrül,
Tanácsot akarok adnom te igyedről,
Vitézi fejednek megmaradásárul.
Rólam azért gyakran te megemlékezzél,
És az én tanácsom fogadjad jó kedvvel,
Mert én neked mondom oly nagy szeretetvel,
És tereád való nagy gondolatomval.”
Az Media Jasont kezdé igen kérni,
Ne akarja fejét ott ő elveszteni,
Mert az arany gyapjút Mars isten őrizi,
Sok vitézek veték ott magokat halni.
Ű nem hagya többet leánnak szólani:
„Nem akarok ebben egyebet én tenni,
És jó szolgáimtul megszégyenültetni,
Szégyenvel országba esmét el-bemenni.
Jó erkülcsök vagyon az jó vitézeknek,
Azmit felfogadnak, hogy megtellesítik,
Vagy szörnyű halálra ő fejeket vetik,
Hogynem szégyenekre azt el nem végeznék.
Velem azért erről többet te ne beszélj,
Ez dologrul engem hogy te elintenél,
Mert küssebbségemre azval igyekeznél,
És nagy kárba engem akkoron ejtenél!”
Úgymond az Media: „Immár mind jól értem,
De ha felfogadod, vitéz, azt énnekem,
Veled jótétemért el nem felejtsz engem,
Mit tűled kévánok, megigéred nekem!”
Legottan tűn néki Jason igéretet.
„Leány Mediát ha hozzád vész, engemet,
És te országodba el-kivisz'sz engemet,
Mindholtiglan híven megtartod hitödet,
Nagy bölcsességemvel azt teszem teneked,
Hogy az arany gyapjat megnyíretem veled,
Te egészségeden igen örül néped,
Mert az arany gyapjút meghozod tevéled!”
Ezt hogy hallá Jason, ottan lőn örömben,
Mit tűle kévánna, fogadá mindenben,
Az leán szépsége lőn nagy dicséretben,
Mert Jasonnál vala oly nagy szeretetben.
Rajta az Media ottan megvidula,
Mert az ő szívében nagy szeretet vala,
Ki miatt szívében nem nyughatik vala,
Ű nagy örömében vitéznek szólt vala:
„Értem, hogy nincs helye mi végezésünknek,
Hitvel ez dolognak, erős intésének,
Ez éjvel izenek én tekegyelmednek,
Jöjj én házamba, légyen helye hitünknek!”
Jason rövid szóval leánnak felele:
Valamit akarna mind az tevő lenne.
Atyjátul az leány ottan bulcsút veve,
Ű ágyas házába ottan el-beméne.
Nagy szorgalmatosan éfelet vár vala,
Mikoron mindenek elnyugodtak vala,
Az ő kis apródját el-kiküldte vala,
Kivel vitéz Jasont behívatta vala.
De az vitéz Jason hozzá bement vala,
Azon az szép leány nem bánkódik vala,
Jason az leánnak szépen köszönt vala,
Kinek köszöneti kellemetes vala.
Ottan az Media őtet kézen fogá,
Vitézt ő ágyára szépen leülteté,
Nagy víg kedvét neki az leány jelenté,
Kivel Jason szívét inkább felgerjeszté.
Magát az Jasonnak ő ott kötelezé,
Az ő kezén Jasont mert ő megesküté,
Hogy őtet holtiglan tűle el nem vetné,
És ő országába őtet el-kivinné.
Bátorságok vala ő nagy örömökben,
Sokat előhoza az atyja kincsében,
Az Jasonnak adá ő nagy örömében,
Leán neki ada ördöngős könyvében.
Ott őneki ada kétféle kenetet,
Kivel meggyőzhesse az lángos ökröket,
És őneki adá egy aranygyűrűjét,
Kiben bölcsek írnak csoda drága követ.
Vala ilyen haszna az nagy drágakőnek,
Kit most is az bölcsek írnak akhatesnek:
Ki ujjába tenné, azt meg nem látnáják,
Az Sziliciában azt először lelték.
Akhátesvel ment volt Eneas Karthagóba,
Mikor Dido asszony bement az templomba,
Virgilius írja az Eneidesben,
Nem látta őt akkor senki az templomban.
Az Jasont tanítá ott az szép Media,
Az lángos ökröket mint kell megbírnia,
És az mérges sárkánt mint meg kell ölnie,
Mars isten hatalmát mint meg kell csalnia.
Rövid szóval Jason neki megköszöné,
Csak egy folyóvízen, mondá, általmenne,
Az lángas ökrökvel mikor szembe menne,
Minden testét Jason kenetvel megkenné.
Csudaképpen őket ő megbírta vala,
Az járomba fogván vélek szántott vala,
Esmét az sárkánnyal szembe jutott vala,
Nagy erős viadalt vélek tartott vala.
Rútalmas az sárkány, igen mérges vala,
Lángával, mérgével igen erős vala,
Az kenetvel Jason igen enyhít vala,
Lángat és nagy mérget ő eloltja vala.
Ujjába az gyűrűt Jason tötte vala,
Vitézt az nagy sárkány nem láthatja vala,
Azért az nagy sárkánt ő meggyőzte vala,
Kinek ő fogait mind kitörte vala.
Csináltatott vala Media egy tornyot,
Kiből nézi vala vitéz urát, Jasont.
Nagy sírván ohajtja vitéz urát, Jasont,
Hogy ő bölcsessége meg ne csalná Jasont.
Jasontul ott az fog földbe hintetteték,
Merő fegyveresek felnevekedének,
Ottan ő közöttök viadalt kezdének,
Egymás miatt fottig mind megöletének.
Az koshoz sietvén ott megölte vala,
Róla arany gyapjút lefosztotta vala,
Az nagy nyereségvel népéhez indula,
Kik nagy szeretetvel őtet várják vala.
Rajta az Herkules igen örül vala,
Mind az isteneknek hálát adtak vala,
Ohetes királyhoz el-bementek vala,
Ki igen jó kedvvel nem fogadta vala.
Ezen mind népével csudálkozik vala,
Az gyapjú megnyírést igen bánja vala,
Azért színnel Jasont vígan tartja vala,
Ott az szép Mediát behívatja vala.
Tőnek vigasságot ott az vitézeknek,
Az leánt ülteté mellé az vitéznek,
Lassú szóval szóla az Jason vitéznek,
Hogy az éjvel ketten ők együtt lennének.
Vigasságok után egymástul menének,
Éjvel ketten öszve ők együtt lennének,
Kedvek szerént ők is vígan örvendének,
Az jó szerencsének hálaadást tőnek.
Rövid üdő múlván ők elkészülének,
Ohetes királytul búcsút sem vevének,
Jason Mediával onnan eredének,
Nagy vígan tengeren ők eleredének.
Fohászkodik vala király ő szívében,
Hogy leánya vala akkor elvitelben,
És nagy sok kár volna ő drága kéncsében,
Jason Mediával vala nagy örömben.
El-be hogy jutának az Tesszáliába,
Peleus királynak az ő országába,
Hogy Peleus látá Jasont vigasságban,
Ottan szíve esék nagy szomorúságba.
Csudaképpen király azt irélli vala,
Hogy Jason sok kéncset akkoron nyert vala,
Az arany gyapjút is ő megnyírte vala,
Szép leány Mediát el-kihozta vala.
Jasontul Media végre megcsalaték,
Hiti, fogadása mind elfelejteték,
Mert nagy csalárdságval végre megöleték,
Kin végre az Jason oly igen bánkódék.
Trója bosszúsága mind eszében vala,
Az Lamedon király hogy elűzte vala,
Azt ő az királynak hírré adta vala,
Kiket az Trójára indíttatott vala.
Ez lőn eredeti mind az két Trójának,
Fondamentomából el-kiromlásának,
Azkort az görögök nagy bosszút állának,
Királyok, vitézek sokan meghalának.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.