| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Ó, mely igen rövid volt, lám, e világ |
| RPHA-szám: | 1121 |
| Szerző: | A vers szerzőjét nem ismerjük. |
| Cím: | Az emberi életnek árnyékképpen való elmúlásáról |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1569 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Változatok:
|
| Kritikai kiadás: | Változatok: |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Ó, mely igen rövid volt, lám, ez világ,
Szintén olyan az égen, mint egy csillag,
Kit befödöz éj után az nap világa.
Szorgalmason az ember ez volágon,
Marhát keres, kéncset gyűt minden módon,
Azt nem tudja, hogy úgy ül, mint egy ágon.
Elmúlatja nagy sokszor az istenét,
Nem gondolja lelkének idvösségét,
Öregbíti valamimt csak az övét.
Uzsorával hamis hittel csalárdságval,
Mind elveszi a másét álnokságval,
Az istennek nem gondol intésével.
Verítékkel, fáradtsággal, nagy munkával,
Éjjel-nappal úgy futja nagy gondokkal,
Azt tudja, hogy örökké él ez világon.
Nincsen mostan emberekben jó akarat,
Nincsen bizony immáran az szeretet,
Teste, lelke csak az nagy fösvény élet.
Nem kell immár az jámbor atyafiú,
Utálatos az szegény istenfélő,
Elvetteték az jámbor, bölcs tanító.
Az sok kéncső, jószágú hízelkedõ,
Mostan kedves embereknél hazudozó,
Majdan elfogy az jámbor istenfélő.
Örök Isten, felette irgalmas vagy,
Ím, mely sokat elszenvedsz, mert nagy jó vagy,
Elvesztésnek istene mert te nem vagy.
Most ez világ mindenütt az nagy bűnben
Szintén úgy áll, az hajó mint a vízben,
Eláradott szántalan gonoszságban.
Akik mondják magokat keresztyéneknek,
Mostan azok bűnökkel bővelködnek,
Mert csak névvel engednek az istennek.
Ritkán hallják istennek szent igéjét,
Meggyűlölték már neki hirdetőjét,
Mert bényelték, azt vélik, a szentséget.
Térj meg azért, te ember, istenedkez,
Ragaszkodjál mindenben felségéhez,
Ne bízzál már oly igen e világhoz.
Megcsal, higgyed, tőrbe ejt a gazdagság,
Elkárhoztat bizonnyal-é csalárd világ,
Ha elveted az istent, ki igazság.
Tekintsed meg ez világnak állapatját,
Megesméred mindenben álnokságát,
Mint ha látnák a fösvénnek álnokságát.
Mely szántalan sok böcsek előbb voltak,
Nagy gazdagok, császárok uralkodtak,
Mondd meg nekem, mindezek hova löttek?
Uraságok sok pénzek, gazdagságok,
Szép termetek, nagy házok, örökségek
Elrontattak idővel, õk elveszték.
Mert olyan az ember, mint a virág,
És a fákon, erdőben mint szép zöld ág,
Ma ifjúság, halvára immár aggság.
Azt jól látod, hogy a víz, mely gyorson foly,
Aki eljő, immáran vissza nem fly,
Honnan jő, s hova megyen azt nem tudhadd.
Az ember is mindankor menten megyen,
Halálhoz mindenkor közelbb megyen,
Temetését nem tudja, holott leszen.
Ez világnak, ily hazug szépségnek,
Ne higgy immár te ember beszédének,
Tested, lelked ajánljad csak istennek.
Ez világon nagy gazdag lészsz istennél,
Minden jóban élhetsz te felségénél,
Visszát ne vonj csak az ő beszédének.
Mindezekre vezérljen Atyaisten,
És ővele megváltó Fiú isten,
Az Szentlélek szentelő, bizony isten.
Ó, mely igen rövid volt, lám, ez világ,
Szintén olyan az égen, mint egy csillag,
Kit befödöz éj után az nap világa.
Szorgalmason az ember ez volágon,
Marhát keres, kéncset gyűt minden módon,
Azt nem tudja, hogy úgy ül, mint egy ágon.
Elmúlatja nagy sokszor az istenét,
Nem gondolja lelkének idvösségét,
Öregbíti valamimt csak az övét.
Uzsorával hamis hittel csalárdságval,
Mind elveszi a másét álnokságval,
Az istennek nem gondol intésével.
Verítékkel, fáradtsággal, nagy munkával,
Éjjel-nappal úgy futja nagy gondokkal,
Azt tudja, hogy örökké él ez világon.
Nincsen mostan emberekben jó akarat,
Nincsen bizony immáran az szeretet,
Teste, lelke csak az nagy fösvény élet.
Nem kell immár az jámbor atyafiú,
Utálatos az szegény istenfélő,
Elvetteték az jámbor, bölcs tanító.
Az sok kéncső, jószágú hízelkedõ,
Mostan kedves embereknél hazudozó,
Majdan elfogy az jámbor istenfélő.
Örök Isten, felette irgalmas vagy,
Ím, mely sokat elszenvedsz, mert nagy jó vagy,
Elvesztésnek istene mert te nem vagy.
Most ez világ mindenütt az nagy bűnben
Szintén úgy áll, az hajó mint a vízben,
Eláradott szántalan gonoszságban.
Akik mondják magokat keresztyéneknek,
Mostan azok bűnökkel bővelködnek,
Mert csak névvel engednek az istennek.
Ritkán hallják istennek szent igéjét,
Meggyűlölték már neki hirdetőjét,
Mert bényelték, azt vélik, a szentséget.
Térj meg azért, te ember, istenedkez,
Ragaszkodjál mindenben felségéhez,
Ne bízzál már oly igen e világhoz.
Megcsal, higgyed, tőrbe ejt a gazdagság,
Elkárhoztat bizonnyal-é csalárd világ,
Ha elveted az istent, ki igazság.
Tekintsed meg ez világnak állapatját,
Megesméred mindenben álnokságát,
Mint ha látnák a fösvénnek álnokságát.
Mely szántalan sok böcsek előbb voltak,
Nagy gazdagok, császárok uralkodtak,
Mondd meg nekem, mindezek hova löttek?
Uraságok sok pénzek, gazdagságok,
Szép termetek, nagy házok, örökségek
Elrontattak idővel, õk elveszték.
Mert olyan az ember, mint a virág,
És a fákon, erdőben mint szép zöld ág,
Ma ifjúság, halvára immár aggság.
Azt jól látod, hogy a víz, mely gyorson foly,
Aki eljő, immáran vissza nem fly,
Honnan jő, s hova megyen azt nem tudhadd.
Az ember is mindankor menten megyen,
Halálhoz mindenkor közelbb megyen,
Temetését nem tudja, holott leszen.
Ez világnak, ily hazug szépségnek,
Ne higgy immár te ember beszédének,
Tested, lelked ajánljad csak istennek.
Ez világon nagy gazdag lészsz istennél,
Minden jóban élhetsz te felségénél,
Visszát ne vonj csak az ő beszédének.
Mindezekre vezérljen Atyaisten,
És ővele megváltó Fiú isten,
Az Szentlélek szentelő, bizony isten.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.