Szeremlyéni Mihály, Laknak vala régente Egyiptomban (RPHA 0822)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Laknak vala régente Egyiptomban
RPHA-szám: 0822
Szerző: Szeremlyéni Mihály A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: de Szeremlen Mikhael A kolofonban: Szeremlyéni Mihál pap bánatjában
Cím: Izrael Egyiptomból való kijövésének históriája
Változatok:
A szereztetés ideje: 1544 A kolofonban: Tizenötszáznegyvennégy esztendőben
A szereztetés helye: A kolofonban: Kanizsának várában
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. LAVDA SION SALVATOREM LAVDA DVCEM ET PASTOREM IN HIMNIS ET CANTICIS MIKHAEL DE SzEREMLEN FECIT
Változat:
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzésként: Mikor Dávid leginkább nyomorgana (RPHA 0931)
Szertelen veszedelem reánk szálla
(RPHA 1335)
Földet, mennyet mely nap Isten helyhete
(RPHA 0423)
Egy istenfélő, nagy szent ember vala
(RPHA 0315)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/750, RMDT1/754
Terjedelem: Terjedelem: 80 versszak
Irodalmi minta: Exodus
Lev
Num
Deut
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ]
Élőfej: Változat:
Felekezet: 100% evangélikus (1 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
EGYIPTOMBÉLI KIJÖVÉSÉRŐL ÍZRAELNEK. Mózes II. k. (Szeremlyéni Mihálytól.)

Laknak vala régente Egyiptomban,
Zsidó népek oly nagy bátorságban,
Vélek vala Isten hatalmasságban,
És kihozá őket nagy kazdagságban.

Az fő népek egy tanácsot tartának,
Az királyhoz fejenkint indúlának,
Király előtt az zsidókra állának,
Hogy az zsidók igen szaporodnának.

Végezé ezt király az nagy urakkal,
Hogy sok munkát tétetne az zsidókkal,
Meszet, téglát kevertet az ifjakkal,
Megbúsítá nagy sok ostor adókkal.

De királytul lőn ily nagy kegyetlenség,
Kit kedvele Egyiptomban az község,
Hogy az zsidó nép ne szaporodhassék,
Minden fiú magzat vízbe vettessék.

Az szolgálat közöttök elkezdeték,
Semmiben az vénség nem tisztelteték,
Palléroktul gyakran megveretteték,
És ravással igen kesergetteték.

Sírván kiáltának az úristenhöz,
Hogy tekintene az zsidó népekhöz:
Bizodalmunk az te igéretedhöz,
És Ábrahám atyánknak beszédéhöz!

Jákób patriarcha mikor meghalna,
Tizenkét fiainak profétála:
Négyszáz harmincz esztendő mikor volna,
Izráelnek népe ottan indúlna.

Oly igen ők számlálják az esztendőt,
Mert nagy szívek szerint várják az időt,
Félik Farahót, mint erős menydörgőt,
De reménlik végre megfizetendőt.

Nagy bölcs támada király udvarában,
Kinek mássa nem vala Egyiptomban,
Túdós vala az égnek forgásában,
Ezt jelenté egy jövendőmondásban.

Sidó néptül egy kis gyermek születik,
Hogy ki miatt az király megöletik,
Minden kazdagságától megfosztatik,
Országában nagy pusztaság adatik.

Az gyermek csak ottan hamar születék,
Lévi nemzetségéből adattaték,
Három egész holnapig titkoltaték,
Egy szatyorban az vízre kivetteték.

Lőn jó kedve az király leányának,
Az leányok mind utánna valának,
Az víz mellé mikoron ők jutának,
Egy kis gyermek sírást ők meghallának.

Vesztegségben lőn az király leánya,
Ám utánna egy szolgáló leánya,
Ez is vala az gyermeknek rokona,
Kezde király leányának szólnia:

,Asszonyom az zsidók ezt elvetették!‘
Igen hamar gyermek előhozaték
Leányoknak ezen öröm adaték,
Az gyermeket Moizesnek nevezék.

Tisztes gyermeknek Moizes láttaték,
Az szolgáló leány hamar küldeték,
És egy dajka nékie keresteték,
Titkon édes anyja néki hivaték.

Oly erőssen szerződik ott az asszony,
Mert nem hiszi, hogy fiához juthasson,
Bátorsága vagyon az bíztatáson,
Örűl vala az gyermek-ajánláson.

Rövid időn gyermek felnevekedék,
Király leányának ottan adaték,
Az leánytól fiúvá fogadtaték,
És királytól igen megkedvelteték.

Egyszer Moizes zsidókat tekinté,
Hát egy pogán egy zsidót vér, megérté;
Igen hamar az zsidóról leveté,
Ám megölé, az testet elrekkenté.

Moizes másod nap ott kinéz vala,
Két zsidó közt háborúság indúla,
Hamar Moizes közikbe ment vala,
És mindazkettőt megfeddette vala.

Lőn Moizes királynak haragjában,
Megijede az sok rá kiáltásban,
Mert részes szolgájának halálában,
Megmarada az Jetrónak házában.

Az Jetró papnak ő nagy hütet ada,
Minden dolgáról bizonságot monda,
Az pap néki igen sokat fogada,
Sok marhával leányát néki adá.

Végezé ezt Moizes az ipával,
Hogy mezőre járna ő johaival,
Láta egy csipkebokrot nagy tűzlánggal,
Megrettene az nagy csuda-látással.

De hogy látá csipkének maradását,
Az istennek az tűzből kiszólását,
Tulajdon nyelvének magyarázását,
Nem kéméllé ő sarja levonását.

Azt mondá isten ott a Moizesnek,
Megtekintém nyavalyáját népemnek,
Az ártatlanoknak veszedelmeket,
Légy hadnagyjok zsidóknak, szegényeknek.

De hogy kezde búcsúznia ipától,
Beküldeték Egyiptomba istentül,
Vígassága lőn nékie istentül,
Nem fél vala az Farahó királytól.

Vövé mellé Moizes atyjafiát,
Nagy csudákkal bizonyítá mondását,
Ha nem akarja istennek haragját,
Ne tiltsa meg zsidóknak áldozatját.

Csak hamar Farahó megkeményedék,
Egy vessző Áron paptól levetteték,
Előszer mérges kígyóvá változék,
Kin Farahó ingyen sem csudálkozék.

És az vizek mind vérré változának,
Nagy sok békák az földből kimászának,
Büdös csimazok az parton valának,
Nagy sok legyek az égből leszállának.

Megmutatá isten hatalmasságát,
Mindennemű állatoknak halálát,
Kelíseknek és hasoknak fájását,
Kivel veszté Egyiptomnak országát.

Egy vitéz fia vala Farahónak,
Ki vala reménsége Egyiptomnak,
Király nem enged isten mondásának,
Fia lőn oka isten haragjának.

Törtínék éjfélkor nagy bántások,
Minden háznál valának nagy siralmok,
Koporsóknak mindenütt csinálások,
És királyra vagyon nagy kiáltások.

Pusztítást tőn az sáskának soksága,
Sötétségnek mondhatatlan nagysága,
Ki vala királynak nagy bosszúsága,
Izrael népének nagy vígassága.

Az király ezen igen megijede,
Kit a község néki el nem szenvede,
Igen hamar Moizesért elkülde,
És az isten beszédének engede.

Sietnek az zsidók felkészülnie,
És az húsvéti báránt megennie,
Minden ezüst marhákat felkérnie,
Palástokba kezdék lisztet kötnie.

Tanácsa ez lőn Farahó királynak,
Egyiptomban akkoron kik valának,
Zsidók után fejenkint indúlának,
Mert sok népet zsidók megpusztítának.

Oly igen megijede az zsidóság,
Mert utánna vagyon a nagy sokaság,
Közöttek támada nagy háborúság,
Moizes lőn isten után bátorság.

Renden az seregek mikor valának,
Fegyveresek havas felől állának,
Az huszárok szárnyúl bocsáttatának,
És egyszersmind az zsidókra omlának.

Ezen zsidók ám megháborodának,
Moizesre fel szóval kiáltának;
Noha hatszázezeren ők valának,
Mind az Moizes szavához állának.

Moizes vesszővel vizet megsujtá,
Isten tenger vizét kettő választá,
Az nagy sűrő ködöt rájok bocsátá,
És zsidókat Farahó nem láthatá.

Igen hamar zsidók elköltezének,
Az ködök is az égre felmenének,
Fegyveresek utánok sietének,
Mind fejenkint a tengerbe veszének.

Nagy dícséretet istennek tevének,
Örűlnek Farahó veszedelmének,
Tenger partján az testek megtetszének,
Nagy sok fegyvert testekről leszedének.

Három napig kietlenbe járának,
Sohol vizet ők nem találhatának,
Moizesre fejenként zúgódának,
Hogy mindnyájan szomjúval meghalnának.

Innét Elim mezőjére szállának,
Hetven öreg pálmafákot látának,
Tizenkét kútfejek ám ott valának,
Kútak mellett három tábort járának.

Más helyre ők onnat kévánkozának,
Synának pusztájára ha jutának,
Röttenetes helyen tábort járának,
Azt alíták, hogy mind éhvel halnának.

Nagy kiáltást Moizesre tevének,
Egyiptomról ha megemlékeznének,
Moizes Áronnal megijedének,
Fohászkodást az istennek tevének.

Istentül az mennyből szózat adaték,
Az nép ezen igen megörülteték,
Moizesnek nagy bátorság adaték,
Áron papnak szava meghallgattaték.

Sidók ma meglátjátok istenteket,
Nem nézi nagy engedetlenségteket,
Ha megíllenétek ti ünnepteket,
Nem hagyna éhvel halnia titeket.

Ezen zsidó népek megörűlének,
Estve felé táborból kimenének,
Nagy sok fűrjek tenger felől jövének,
Reggel mannát tábor környül szedének.

Tisztességet az istennek tevének,
Negyven esztendeig ígyen élének,
Az lábok is meg nem repedezének,
Önnön magok meg nem betegedének.

Csak hamar isten ellen zúgódának,
Hóreb hegynek pusztáján hogy valának,
Moizesre akkor föltámadának,
Hogy szomjúval mindnyájan meghalnának.

Az kősziklát Moizes ha megsújtá,
Lehetetlen dolognak azt kiáltá,
Az kősziklát Isten kettő hasasztá,
Nagy bővséggel az víz magát mutatá.

Nagy panaszlást tőn Moizes istennek;
Nem lölheti kedvét az zsidó népnek,
Majd mindnyájan Áronval megköveznek,
Ha tűled úristen meg nem röttennek.

Tevék hirré ezt ím az Jetró papnak,
Hogy fia hadnagya egész tábornak,
Vígassága lőn Sephora asszonynak,
Moizesnek két szép vitéz fiának.

Innét Moizes népét elindítá,
Az Sinai hegyet mikor meglátá,
Táborokat az hegy alá jártata,
Moizest az isten hozzá szólítá.

Csattagások az égből hallatának,
Nagy sebes lángok égből támadának,
Az hegy mellől ottan elállatának,
Hogy szörnyű halállal meg ne halnának.

Ime az zsidó nép kétségben esék,
Hogy Moizes istennél igen késék,
Népek között ilyen kiáltás esék,
Hogy ő nékik isten képe öntössék.

Sok aranyas szépséget felszedének,
Egy nagy tüzet tábor kívül tevének,
Borjú-képet Áron pappal öntének,
Kit isten gyaránt zsidók tisztelének.

Megtekinté isten a zsidó népet,
Hogy ily hamar hátravetették őtet,
Elvégezé az ő veszedelmeket,
Moizes tőn értek könyörgéseket.

Istentül Moizes aláküldeték,
Az borjú-kép mind foltra töretteték,
Darabonkint az vízbe hányattaték,
Moizes táblája mind eltöreték.

Kárt Izrael népei ott vallának,
Kik részesek ez dologban valának.
Huszonhárom ezeren elhullának,
Mert ezek bálvány-istent imádának.

Haragját istennek a nép jól érti,
Ha az Moizes nem könyörgetheti,
Mert azon istennek vagyon nagy hiti,
Kietlenben őket mind megöleti.

Az Moizes Sina hegyre hivaték,
Másodszor az törvény néki adaték;
Fényességgel ismét alá hozaték,
Izrael népének kimondattaték.

Ezenben három tábor felindúla,
Khóre, Dátán, Abiron kit bír vala,
Áron papra nagy hirtelen indúla,
Kiért más nap Moizes sokat szóla.

Lőn hirtelen haragja az istennek,
Mind az három táborban kik levének,
Egyszersmind az föld alá silledének,
Nagy sívással pokolba vitetének.

De harmadfélszázan kik maradának,
Népek között fejedelmek valának,
Hirtelen ők mind egy félen állának,
Nagy hirtelen tűz miatt meghalának.

Ezen zsidók ám megháborodának,
Moizesre felszóval kiáltának,
Ők mindnyájan fegyvert ragadozának,
Moizes Áronnal elfutamának.

Szertelenől utánok sietének
Az sátorba előttek sietének,
Moizes Áronnal földre esének
Zsidók az istentől megijedének.

Ezenbe hatszázhuszonnégy ezeren,
Mind egyszer elveszének azon helyen,
Felkele, áll Mojzes az zöndőlésen,
Könyörge, hogy az nép mind el ne veszszen.

Rövid idő adaték Áron papnak,
Mert nem hűn ő az isten mondásának,
Az Hór hegyére mikor feljutának.
Ruhái Áronnak levonatának.

Eleázár helyébe választaték,
Ruhájába ottan felöltözteték,
Istentül Áron pap ott megöleték
Harmincz napig az néptül sirattaték.

Megölék Arad királt országában,
Mert bízik vala hatalmasságában,
Az tüzes kígyónak mardosásában,
Nagy sok kár lőn akkor a zsidóságban.

Lőn Izrael népének sok járása,
Kietlenben való nagy búdosása,
Bálám prófétának tanács-adása,
Vala zsidó népnek erős romlása.

Egyszer az Madianiták veszének,
Mert a zsidók reájok készűlének,
Egy hadnagyot közöttek megölének,
Tizenkétezeren rájok menének.

Nagy nyereséggel a zsidók járának,
Öt királyok az hadban kik valának,
Bálám profétával levágatának,
Harminczkétezer szűzeket rablának.

Fejenkint az zsidók elindúlának,
Az Jordán vize mellé ha jutának,
Jerikhónak felette megszállanák,
Két kímeket várasba bocsátának.

Ezenbe Moizes bánatba esék
És a Nébó hegyire felhívaték,
Igíretnek földe tűle láttaték,
De istentől néki nem adattaték.

Csak Moizes lőn az nemes próféta,
Isten után ki nagy csudát mutata,
Kit az nép harmincz napiglan sirata,
Mert ahhoz hasonlatost nem láthata.

Isten Józsuét hozzája szólítá,
Moizes helyében ottan választá,
Hatalmasságát néki megmutatá,
Hadnagyul az zsidók előtt választá.

Tizenkét szállások lőn az zsidóknak,
Míg az Sinai hegy alá jutának,
Azután harmincz helyen megszállának,
Az ígíret földére megjutának.

Ez éneket Kanizsának várában
Szeremlyéni Mihál pap bánatjában,
Az zsidókról minap szerzé énekben.
Tizenötszáz-negyvennégy esztendőben.