Dézsi András, Földet, mennyet mely nap Isten helyhete (RPHA 0423)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Földet, mennyet mely nap Isten helyhete
RPHA-szám: 0423
Rész-egész viszony: Neked, mennyei szent Atyánk, könyörgünk (RPHA 1062)
Szerző: Dézsi András A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Desi Andreas
Ajánlás: Radán Balázs
Cím: Világ kezdetétől lett dolgokról
Változat:
A szereztetés ideje: 1550 környékét megelőző időben
Pro domo: Forrásainak pontos kimutatását ld.: RMKT-5-283.
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. FIDELISSIMO VIRO DOMINO BLASIO RADAN DISPENSATORI VIRBI DEI ECCLESIAE DEBRECSEN ANDREAS DESI INGENTI SVDORE DONAVI
Változat:
Kolofon: A versnek nincs kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11, a11, a11, a11
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Földet, mennyet mely nap Isten helyhete (RPHA 0423)
Laknak vala régente Egyiptomban
(RPHA 0822)
Nótajelzésként: Földet, mennyet mely nap Isten helyhete (RPHA 0423)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/751, RMDT1/760
Terjedelem: Terjedelem: 100 / 99 versszak
Változatok:
Irodalmi minta: Biblia
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ]
[ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > világkrónika (134) ]
Élőfej: Változat:
Felekezet: 50% világi (1 db) 50% evangélikus (1 db)
Változatok:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
Földet mennyet mely nap Isten helheté,
Hat nap után Ádámot úgy teremté,
Csalárd ördög ezt igen megirigylé,
Hazugsággal Ádámot elhiteté.

Igen hamar Ádám el kiűzeték,
Ő lelkében szegény megháborodék,
Ebron hegyén lakása helhezteték,
Kaim, Ábel ottan hamar születék.

De az Ábel Kaimtul megöleték,
Seth azután Ádámtul születteték,
Kilenczszáz harmincz esztendősnek lölék
Ádámot, hogy mikoron megvénhedék.

Éle Seth kilenczszáz tizenkét esztendőt,
Jára Ádám Éva szüléi előtt,
Nagy szorgalmatoson várják az időt,
Az szent magot várják mint eljövendőt.

Lőn százöt esztendőben Sethnek fia,
Szerettében őtet Énósnak hívá,
Énós kilenczven esztendős hogy volna,
Akkoron a Kénán fia lett vala.

Immár hetven esztendős Kénán vala,
Mahaléel fia született vala,
Nyolczszáz kilenczvenöt esztendős vala,
Az Ádámot Kénán éltében látá.

Sok népek immár szaporodtak vala,
Patriárkháknak sok nemzetjek vala,
Első szülött közülök méltóbb vala,
Kikre atya áldomása néz vala.

Szűlé hatvanöt esztendős korába,
Mahaléel Járedet ez világra,
Vénségében Mahaléel meghala,
Nyolczszáz kilenczven esztendős korába.

Járed száz hatvankét esztendős vala,
Hogy született az Hénókh patriárkha,
Kilenczszáz és hatvanra jutott vala,
Járed Ádámot még éltében látá.

Mikor Hénókh hatvanöt esztendős vala,
Tűle születék az jó Methusála,
Háromszáz hatvanöt esztendős korába,
Élő testben az Isten elragadá.

Ott szülé száz nyolczvanhét esztendőben
Methusála Lámekhet nagy örömében,
Kilenczszáz hatvankilencz esztendőben,
Meghala Methusála vénségében.

Vala száz nyolczvankét esztendős Lámekh,
Egy fia lőn asszony feleségének,
Kit Noénak ottan őt nevezének,
Lámekh adá magát ilyen beszédnek.

"Imhol vagyon minékünk oly magzatunk,
Minden nyavalyáinkban megvígasztalónk,
Kézi munkáinktul megszabadítónk,
Istennek átkáról minden biztatónk!"

Régi ősét Ádámot Lámekh látá,
Pátriárkhákkal ő szavát hallgatá,
Hétszáz hetvenhét esztendős hogy volna,
Nagy vén vala Lámekh mikor meghala.

Ott az Noé vénségre mikor juta,
Ötszáz esztendeje Noénak vala,
Sem, Khám, Jaffet három fia lött vala,
Özön vize földre még nem jött vala.

Finis capiti quinti.

De azt írja Mojzses első könyvében,
Özön előtt kétezer esztendőben,
Szent atyák voltanak hosszú életben,
Ördögnek tudom voltanak inségében.

Oly nagy nyavalyában hiszem voltanak,
Kísírtetben nagy sokban forgottanak,
Gonosz ördög miatt elbúsultanak,
Nem volt nyúgodalmok szegény jámboroknak.

Mennyiszer nagy kísírtetben voltanak,
Az megígért szent magban csak bíztanak,
Rontója lenne ördög hatalmának,
Vöttek vígasztalást ezben magoknak.

Jóllehet írások nékiek nem volt,
De egymástul azt tudománt értik volt,
Egymásután esztendőt számlálják volt,
Istennek ígéretire néznek volt.

Nézzétek szent atyáknak idejeket,
Sok esztendeig való életjeket,
Békével tűrtek minden eseteket,
Jámborsággal érték ő vénségeket.

Olyan testben, mint mi vagyunk voltanak,
Bosszút, háborúságot vallottanak,
Veszedelmeken nem átkozódtanak,
Mindenről Istennek hálát adtanak.

Bátor csak az szent atyákot tekintsük,
Ez nyavalyás világon mi is mint éljünk,
Vígasztalásul magunknak vehetjük,
Hosszú életeket ha meggondoljuk.

Legutolsó szent atya Noé vala:
Immár óriások támadtak vala,
Mint egy Ántikrisztus, gonosznép vala,
Szent atyákat ők háborgatják vala.

Az megígért szent magot elfelejték,
Benne való reménséget elenyészték,
Szent atyáknak beszédeket hátra veték,
A nagy paráznaságot elővévék.

Sok bűnökkel ez világ elárada,
Gerjede fel Istennek nagy haragja,
Noénak ezt az úristen megmondaná,
Özönvel ez világot elburítná.

Immár százhúsz esztendőt hagya néki,
Míg az bárkát szent Noé megkészíti,
Azután ez világot mind elveszti,
Kétezer esztendőt mert bé nem tölti.

Ott az bárka mikoron készíttetnék
Kaimnak nemzeti igen neveték,
Esze veszett, -- Noénak azt ők vélék,
Száz esztendő ottan hamar bételék.

Rakodék be szent Noé az bárkában,
Böjtmás hónak utána márcziusban,
Az holnapnak tizenheted napjában,
Minthogy volna az szent Györgynek havában.

Elvégezte Noé az bárkát.

Az égbeli vízerek indúlának,
Mély kútfejek föld alól felforrának,
Mind ez világ ellen sivolkodának,
Ijedtekben nagy hegyekre futának.

De isten előtt senki el nem mehet,
Ha az égbe felmegyünk is meglelhet,
Pokolban is békessége nem lehet,
Úrnak szentencziája oda vethet.

Az bűnt az úristen oly igen feddé,
Ez világot özönvízbe meríté,
Az élő állatokat mind megölé,
Paráznaságért ez világ azt lölé.

Nám özönig két ezer esztendőnek,
A számszerint kell vala bételniek,
Ennyi hía lőn hogy bé nem telének,
Irják háromszáznak és negyvennégynek.

De ez világ hogy három részben álla,
Első világ özönvíz előtt vala,
Kit az bűnért Isten megostoroza,
Nagy hatalmát, igazságát mutatá.

Secundus mundus post diluvium.

Immár özön után új világ vala,
Kit az isten az törvény alá hajta,
Környülmetélést Ábrahámnak ada,
Mojzesnek parancsolatot hagya.

Senki az törvény mellől el ne álljon,
Ki eláll, testbe lélekbe meghaljon,
Minden ember erről nagy bizont mondjon,
Azért mindennel ezt mondatá: Ámen.

Pokol bűnben új világ ismét esék,
Az szent törvényeket mert hátra veték,
Sok bálványimádással förtezteték,
Istennek haragját ismét gerjeszték.

Első világot az isten megfeddé
Szent atyáknak mert intését nem vövé,
Paráznaságnak bűnéjért elveszté,
Özönvízzel őket semmié tevé.

Nem engedé az második világnak,
Hogy a bálványisteneket imádnák,
Megjelenté ezt a szent prófétáknak,
Vérözönnel, vérontással megbánnák.

Négy monarchiák támadásáról:
első Babilóniai; másik Persiai; harmadik Macedóniai; negyedik Római.


Sidóságok Istennek népe vala,
Kik az bálvánt feltámasztották vala,
Nagy monárkhiákat isten támaszta,
Nagy vérontást zsidóságban indíta.

Az monárkhiának görögűl mondják,
Deákul peniglen ígyen magyarázzák:
Győzhetetlen fejedelemnek írják,
Avagy hatalmas császárságnak hívják.

Támada első Babylóniából,
Másik monárkhia a Persiából,
Harmadik Sándor, Macedóniából,
Negyedik monárkhia Rómaságból.

Oly hatalmas nabukodonozor vala,
Az első monárkhia mert ő vala,
Kihöz hasonló ég alatt nem vala,
Hatalmát Isten igazgatja vala,

Rontója vala az Zsidóországnak,
Mert képei imádák bálványoknak,
Fogsága lészen vala királyoknak,
Nagy vérontások vala zsidóságnak.

Igy jól tudom, hogy sokszor értöttétek,
Manasses király bűnéjért veszének,
Zsidóságban az kik megöletének,
Bárányoknak mert tisztességet tőnek.

Vesze sok nép Zedekhiás királylyal,
Szántalan nép vesze szörnyű halállal,
Királi magzatok az nagy urakkal,
Sokan vitettetének nagy fogsággal.

Joakhim király ő előtte vala
Sok bűnökkel az úristent bosszontá,
Fogva vivék az Babilóniába,
Sok szántalan nép akkor is meghala.

Rólok Jerémiás azt mondta vala:
Az bálványimádást ha el nem hagyná,
Vérontással rajtok bosszút állana,
Pogánoknak őket kezében adná.

Bosszúját állatá monarkhiákkal,
Az úristen az fejedelmek által,
Kiket támaszta nagy hatalmassággal,
Bálványozást büntete vérontással.

Jézabél Ákháb király felesége,
Készeríté az királyt nagy bűnökre,
Bálványoknak inté tisztességére,
Kinek halála gonoszul lőn végre.

De vajjon s ki győzné megszámlálnia,
Mennyi veszedelem lőn zsidóságban,
Híván Isten az penitencziára,
Elkárhozni mert senkit nem akarna.

Ez vala másik kétezer esztendő,
Özön után hogy kezdeték az idő,
Ezben várták hogy lészen eljövendő
Az Messiás, ki lészen idvözítő.

Immár utolsó monárkhia vala,
Augusztus országát számlálja vala,
Nagy kazdagon adóját szedi vala,
Pap uraknak nagy lakodalmok vala.

Ez kétezer esztendő ott bételék.
Áldott szent mag akkoron hogy születék,
Harmad kétezer esztendő kezdeték,
Születéstől mind eddig számláltaték.

Tertius mundus.

qui est tempus gratiae.

Csalatságok lőn ezben az zsidóknak,
Mert nem hűnek a Krisztus mondásának,
Oka lőnek az Krisztus halálának,
Gyolkosi lőnek az Krisztus Jézusnak.

Csak harmad nap koporsóban nyúgovék,
Dicsőséggel ismét feltámasztaték,
Mennyországba szemlátomást viteték,
Isten hatalmán királylyá téteték.

Lám az zsidók azt is semmié vélék,
Krisztus megöleték, igen örőlék,
Tanítványit mindenfelé kergeték,
Hol kaphatják, mindenütt megöleték.

Ezt írják, hogy negyven esztendeig várta,
Az úristen az penitencziára;
Meglátá, hogy nem térnek ő hozzája,
Az római császárt ám feltámasztá.

Sok népek Jeruzsálembe gyúlének,
Szám szerint lölék harminczszázezernek,
Kiket az városba bérekesztének,
Végre ők oly igen megéhezének.

Istennek nagy haragja rájok szálla,
Édes magzatjokat megeszik vala,
Rájok telék az próféta mondása,
Jerémiás hogy régente ezt mondá.

Az Jeruzsálemnek nemes magzati,
Kiknek veres bárson szép öltözeti,
Mint a holt szén oly feketék szemei,
Elváltoztanak nagy szép piros orczái.

Éltek vala oly nagy szép gyengeséggel,
Öltözettek nagy drága öltözettel,
Megölettek az utczán éles tőrrel,
Ki születik, nézik keserű szemvel.

De nem vőd azt még régente eszedben,
Bálványokért mint fenyegete Isten,
Hogy vérontással megfedd életedben,
Ezt mondá Bálám próféta éltében:

Ellened készülnek Olaszországban.
Te reád eljőnek nagy hatalomban,
Meggyőznek tégedet nagy hatalmodban,
Híredet hagyják néked ez világban.

Bizonyosban Krisztus nékik megmondá,
Hogy templomnak rakását nézi vala,
Egy kő másikon hogy nem maradhatna,
Elvétetik tűlök Isten országa.

Rájok törék az város kerítésit,
Mind levágták ott az zsidó népeit,
Az országnak égeték tartományit,
Fogva vívék nékiek maradékit.

Ez az utolsó kétezer esztendő,
Ez világban ez az utolsó idő,
Melybe Krisztus ítéletre jövendő,
Jókat, gonoszokat megítélendő.

Csak egy kevés kétezer esztendőnek
Az hía, hogy immár bé nem töltenek,
Mint özönig, kétezer esztendőnek
Híát lölék háromszáz negyvennégynek.

Szintén úgyan most ha eszünkbe veszszük,
Özön előtt való időhöz vetjük,
Csak százhét esztendő híát most löljük,
Istennek ítéletit hogy nem értük.

Első világot özönvel elveszté,
Másik világot vérontással feddé,
Harmadikat tűz-özönvel vesztené,
A szovárvánt jegyűl az égre veté.

Noénak szovárvánt isten mutata,
Első részét Noé fejérnek látá,
Másik része verhenyő mint vér vala,
Harmadiknak része tüzes, lángos vala.

Az szent Noé csak egyedűl marada,
Az szent igét immár elnyomták vala,
Ez világ oly nagy tévelgésben juta,
Nyolczad magával Noé megmarada.

Nagy sok országoknak most is kiáltják,
Inkább e világon mindenütt hallják:
Az tűz-özön közel vagyon, -- azt mondják.
De mit hiszik, ha inkább megkáromlják?

De nincs messze Istennek ítéleti,
De bizonynyal senki azt nem értheti,
Vígyázásra ez világot csak inti,
Krisztus eljő, mikor senki nem véli.

Róla Krisztus egynéhány jegyet monda:
Első jegyet az égben lenni monda,
Másod jegyet, földön nagy harcz indulna,
Harmad jegyet, hogy nagy szükség támadna.

Ez negyedik, hogy nagy döghalál lenne,
Egy ország más ország ellen felkelne,
Egyik ház az másikra akkor dűlne,
Híveknek nagy nyomorúságok lenne.

Az szent evangéliom megzöndülne,
Kinek e világon mind híre lenne,
Ítélet napjának ki jegye lenne,
Nagy földindúlás, tengerzugás lenne.

Szép figefák mikoron megberkéznek,
Közelvoltát az nyárnak ők esmérnék:
Azonképen ez jegyek jelentenék,
Ítéletnek közel voltát jegyeznék.

Exhoratio erga pios.

De kérlek titeket hív keresztyének,
A szent ígét kik esztekbe vöttétek,
Ez ígéket semminek ne véljétek,
Krisztus mondta, bár bizonynyal higyjétek.

Ez tudománt igen megőrizzétek,
Magzattokat ezben egyengessétek,
Ezért az úristent igen kérjétek,
Ítéletig megmaradjon köztetek.

Sőt ne légyetek ti is olyaténok,
Özön előtt miként az óriások,
Kik előtt valának prédikállások,
Semmi vala szent atyák kiáltások.

Isten őket fenyíté vízözönvel,
Mostan penig röttenetes nagy tűzzel,
Még nagyobbal, örök veszedelemmel,
Úgy hallgassátok ezt süket fülekkel.

Jóllehet nagy szeretettel halljátok
Ez szent igét, de hogy meg nem tartjátok,
Szegény nyomorúltakat útáljátok
Krisztusnak ily mondása néz reátok:

Nagy bővséggel megárad az álnokság,
Kell mindennek ez világi kazdagság,
Meghidegült szeretet, irgalmasság,
Elenyészék mindenben az igazság.

Gonosz Ántikrisztus akkor is vala,
Óriásoknak neveztetnek vala,
Kik között ördög cselekedik vala,
Szent atyák ellen tusakodnak vala.

Ezenképen özönvíznek utána
Az zsidó nép mikor elsokasúla,
Ő köztök is sok hitető támada,
Az híveket akkor is háborgatá.

Nagyobb hatalma de mostan adatott,
Dicsőséggel pokolból kiszaladott,
Mert az ördög tömlöczből eloldatott
Szent Jánostul miképen megláttatott.

Támaszt ez világi fejedelmeket,
Hogy kergessék az hív keresztyéneket,
Kézbe kérnek nagy sok jámbor híveket,
Hogy megtagadhassák az szent ígéket.

Így jól látjuk ez világ dühösségét,
Ne röttegjük ő sok fenyegetését,
Krisztus által kérjük ő szent felségét,
Ne vonja meg tőlünk nagy segítségét.

Sok kegyetlenek nem messze támadnak,
Kik az ígét eloltani akarják,
Szent ígének hirdetését megtiltják,
Tudom akkor egymásnak ők azt mondják:

Vagyon immár mindenben békességünk,
Egymás között békességet szerzettünk,
Luterséget közűlűnk kiszínlettűnk,
Nem bánt senki, bátor immár ne féljünk.

De mikor azt mondják, hogy ne félnének,
Békesség, bátorság vagyon mindennek:
Akkor jőnek hertelen veszedelmek,
Melyet soha ők ingyen sem vélnének.

Oly igen nagy tévelgés akkor lészen,
Az ítélet napja hogy közel lészen,
Az szent íge oly igen ritkán lészen,
Mint Noénak idején, semmi lészen.

Róla Krisztus Jézus urunk azt mondá:
Ítélni ha eljő embernek fia,
Senkiben hitet földön nem találna,
Oly nagy vakságban ez világ maradna.

És az Krisztus ítéletire jőnek
Jók, gonoszok akkor mind együtt lésznek,
Az hív keresztyének akkor örőlnek,
Kik az Krisztus mellett földön szenvedtek.

De az hitetlenek akkor röttegnek,
Nem örömest ítéletre mennének,
Hegyek, völgyek alá hogy röjtezzenek,
Hívják őket hogy reájok dőljenek.

Ott halottak egyszersmind feltámadnak,
Az élőkkel égbe felragadtatnak,
Tűz-özönvel mind ez világ meggyúlnak,
Vége lészen mind teljes ez világnak.

Oratio ad Deum.

Néked mennyei szent atyánk könyörgünk,
Lelki fájdalmunkban kérünk légy vélünk,
Az ígért szent országot add meg nékünk,
Melyet te szent ígédből megértettünk.

Adjad ítélet napját készen várjuk,
Szent fiadnak kegyes szavát hallgassuk,
Az örök mennyországot hogy vallhassuk,
Az régi szent atyákat megláthassuk.

Veszedelmes nagy röttenetességtül,
Halálunk idején nagy kísírettül,
Oltalmazz meg a kétségbeeséstül,
Ne szakadjunk el az örök élettül.

Istennek jóvolta nagy dícséretes,
Ő szent neve mindörökké szentséges,
Földen, mennyen mindenha dicsősséges,
Légyen mindörökké nagy tisztességes.