Batizi András, Jámbor házasok, meghallgassátok (RPHA 0626)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Jámbor házasok meghallgassatok,
Ti rendeteket megtanuljátok,
És az okait meggondoljátok,
Hogy tisztetekben ti eljárjatok.

Semmi nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság,
Istentől szerzett igaz társaság,
És törvény szerint való nyájasság.

Mikor Ádámot isten teremté,
Az ő képére megékesíté,
Paradicsomban őtet bévivé,
Gyönyörűségbe őtet helyheté.

Minden állatnak már társa vala,
Csakhogy még Ádám fél nélkűl vala,
Hozzá hasonló társa nem vala,
Akkor az isten ezt mondj vala.

Nem jó embernek egyedül lenni,
De szükség neki felének lenni,
Hozzá hasonló társának lenni,
Azért teremtsünk segítőt neki.

Isten Ádámra álmot bocsáta,
Paradicsomban őt elalutá,
És oldalába kezét bocsátá,
Csontját kivevé, Évát alkotá.

Évát Ádámhoz az isten vivé,
És feleségül neki jelenté.
Ádám hogy látá, ottan esmeré,
Rajta szívében igen örüle.

Legottan mondá: ez csont én csontom,
E test én testem, azért megtartom,
És férfiúból vétettnek mondom,
Azért hozzája én ragaszkodom.

Ezért szülejét ember elhagyja,
És atyját, anyját mind hátra hagyja,
És ragaszkodik feleségéhez,
És ketten lesznek egy testté, vérré.

Azért nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság,
Istentől szerzett igaz társaság,
És törvény szerint való nyájasság.

Az házasságot az isten szerzé,
Paradicsomban szépen végezé,
Áldomásával megkörnyéközé,
Három okáért ezt bizony szerzé.

Első okáért szaporodásért,
Angyali karnak betöltéséjért,
Az szentegyháznak épüléséjért,
És magzatjának feltartásájért.

Ezért az isten őket megáldá,
Őket kedvelé, és e szót mondá:
Szaporodjatok, nevekedjetek,
Es széles földet mind betöltsétek.

Másod okáért szerzé e végre,
Az férfiúnak segedelmére,
És bánatjának könyebbségére,
Minden dolgának segítségére.

Hogy a férfiú előtte lenne,
Ő felesége mellette lenne,
És bánatjában könnyebbség lenne,
Minden dolgában segétség lenne.

Harmadszor szöré ennek okáért,
Gyarló embernek orvosságájért,
Fertelmességnek gyűlőségejért,
Paráznaságnak távozásáért.

Azért embernek illik ezt tudni,
És félelemmel elszaporodni,
És segítséget istentől várni,
Paráznaságot eltávoztatnai.

Immár halljátok és megértsétek,
Ti tisztetek ne felejtsétek,
Szükség, hogy egymást ti szeressétek
És isten szerént együtt éljetek.

Az férfiúnak ez az ő tiszti,
Hogy feleségét igen szeresse,
Igaz munkájával őtet éltesse,
Mint önnen magát úgyan szeresse.

Ő feleségét jóra oktassa,
Meg ne rongálják, de megdorgálja,
Meg ne utálja, inkább táplálja,
És háza népét jóra tanítja.

Asszonyembernek ez az ő tiszti,
Hogy az ő férjét igen szeresse;
Urának mondja, őtet böcsülje,
Néki engedjen, őtet tisztelje.

Az ő urának házát õrízze,
Minden marhájának gondját viselje,
Az szövést, fonást el ne felejtse,
És háza népét ő jóra intse.

Ő magzatjának gondját viselje,
Nagy szeretettel őket nevelje,
A nagy istennek ő félelmére,
Őket tanétsa és jóra intse.

Az házasságot isten megáldja,
Eledeleket megszaporítja,
És életeket meghosszabbítja,
Szent országában megkoronázza.

Az házasságot Jézus szereté,
És a mennyegzőt megékesíté,
Jelenvoltával megerősíté,
És csudájával őket segíté.

A vizet borrá mert változtatá,
És az menyegzőt megvigasztalá,
Az házasoknak azt bizonyétá,
Hogy őket bizony megvígasztalná.

Most is minekünk csak ő segítõnk,
Az házasságban édes éltetűnk,
Ördög mérgétől megvédelmezõnk,
Ördöngösségtől csak õ megmentõnk.

Bódogok azok, kik istent félik,
És igaz hittel csak őtet veszik,
Parancsolatját nekie teszik,
Kezek munkáját igazán eszik.

Jól leszen dolgod te istenfélő,
Kézi munkával igazán élő,
Te feleséged hozzád illöndő,
Házadban lészen mint termő szõlõ.

A te fiaid felnevekednek,
Asztalod környűl letelepednek,
Mint szép gyermekded olajfa vessző,
Az igaz hitben felnevekednek.

Ekképpen embert megáld az isten,
Ki féli őtet minden idõben,
Mint az szent Dávid a zsoltár könnyben
Szépen megírta ő énekében.

Megáldjon téged a kegyes isten,
És öregbítsen az igaz hitben,
Hogy fiajidnak lássad fiajit,
Keresztyéneknek nagy békességét.

Ezeket szörzé szépen versekben
Batizi András egy jó kedvében,
Születet után ennyi időben,
Ezerötszázban és negyvenhatban.