| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Mind e világnak, ím, esze veszett |
| RPHA-szám: | 0948 |
| Szerző: | Szkhárosi Horvát András A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. |
| Cím: | Ps 2= 2 |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1549 A kolofonban: újesztendőben, Ezerötszázban negyvenkilencben |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Tállyán |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a10(5,5), a10(5,5), a10(5,5), a10(5,5) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Jámbor házasok, meghallgassátok (RPHA 0626) |
| Változat: | |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 12SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 51 versszak |
| Irodalmi minta: | Ps 2= 2 (Quare fremuerunt gentes) |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > leíró v. értekező (005) > prédikációs ének (010) ] [ vallásos (001) > nem história (003) > bibliai (006) > zsoltár (013) ] [ vallásos (001) > nem história (003) > dogmatika (023) > hitvita (107) ] |
| Úzus: | Változat: |
| Főcím: | Változatok:
|
| Élőfej: | Változatok:
|
| Felekezet: | 56% református (5 db) 22% világi (2 db) 11% protestáns (1 db) 11% evangélikus (1 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 2. 221 |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
PANASZA KRISZTUSNAK
Hogy ellene támadnak ez világiak.
Psal. II. Quare fremuerunt gentes? A jámbor házasok nótájára.
Mind ez világnak ím esze veszett,
Az igazságtól eltévelyedett,
Az gonoszságba el-bemerőlött,
Az hitlensígben meggyökerezett,
Im feltámadott az igazságra,
Az nagy istennek bosszúságára,
Ő szent fiának káromlására,
Szent ígéjének nagy romlására.
Szent Dávid írta az zsoltár könyvben,
Az ő könyvének másod részében,
Mint tanácskoznak az népek egyben,
Az kik nem hisznek az egy istenben.
Nyilván tudjátok, ne csodáljátok,
Ez világ bánja az igazságot,
És ótalmazza az hamisságot,
Dávid erről szól meghallgassátok.
Mit agyarkodtok — úgymond — pogánok?
És minden népek gonoszt gondoltok,
Földi királyok mit tanácskoztok?
Az isten ellen feltámadtatok.
Hatalmas urak és fejedelmek,
Papok, pispökök és szerzetesek,
Az Krisztus ellen mind öszvegyőltek
És az tanácsban ilyet végeztek.
Rontsuk el — úgymond, minden kötelét,
Vessük el rólonk minden erejét,
És ne fogadjuk semmi beszédét,
Semmié tegyük minden törvényét.
Itt az szent Dávid ím megjelenti,
Hogy az hitlen nép Krisztust nem veszi,
Semmi beszédét hogy nem becsölli,
De mindenképpen inkább üldözi.
Ez volt Krisztusnak ő szerencséje,
Ez világ őtet hogy nem kedvelte,
Heródes királ soká kergette,
Annás, Kaiphás megölettette.
Nagy bátorsága ez e világnak,
Hogy az úr Krisztust mondja csalárdnak,
Jámbor szolgáját mind árolóknak,
Kik szent írásból igazat mondnak.
Álnok tanácsot de kik végeztek,
Az igazságot kik nem veszitek,
Nagy szégyenségben fejenként estek,
Im az szent Dávid megmondja nektek.
Mennyből istentől megcsúfoltattok,
Tanácsotokban megbolondúltok,
Isten haragját ti meglátjátok,
Rettenetes lesz nagy kínvallástok.
Simeon mondja az Krisztust jegynek,
Kit nagy sokképpen igen ellenznek,
Kiben az hívek mind megépölnek,
Az hitetlenek mind megtöretnek.
Óh te vak világ, Krisztust nem veszed!
Ő szent ígéjét ím nem becsöllöd,
Lám idvösséget hirdet te neked,
Kit az szent Dávid ím megmond neked.
Sion hegyének adtam királyól,
Az atya isten szól az Krisztusról,
Az én népemnek erős hadnagyól,
Hogy ellenségtől légyen ótalmól.
Sionnak hegye az keresztyénség,
Az kit háborgat nagy sok ellenség,
Lelki és testi nagy hitetlenség,
Kik ellen nekönk Krisztus segétség.
Az atya isten királnak mondja,
Mert ez világnak ő lőn ótalma,
Ördög országa miatta romla,
Az kárhozatnak ellene álla.
Nagy méltóságát Dávid megmondja,
Istennek fia kezdettől fogva,
Miként szent atya őt elbocsátta,
Ez világ ellen azt predikálta.
Minden hatalmat az ő szent atyja,
És ez világot kezében adta,
És örökségől bírnia hagyta,
Mennyen és földön úrrá vallotta.
Ily nagy felséget kik nem tisztelnek,
Szent ígéjének kik nem engednek,
Nagy vas pőrölyvel öszvetöretnek,
Az isten előtt semmié lísznek.
Mikínt az cserep öszvetöretik,
Azképpen minden megtörettetik,
Az igaz útról ki eltávozik,
Az Krisztus ellen ki törekedik.
Im jól halljátok isten haragját,
Irgalmasságát, minden hatalmát,
Az ő szent fiának nagy méltóságát,
Már fogadjátok Dávid tanácsát.
Ébröljetek fel úgymond királyok,
Isten törvényét megtanuljátok,
Urak az földet az kik bírjátok,
Isten beszédét megfogadjátok.
Nagy fílelemben, ti szolgáljatok,
És szent életben ti vígadjatok,
Az igazságot oltalmazzátok,
Az szent egyházat feltápláljátok.
Ő szent fiában gyönyörködjetek,
Nagy szeretetvel benne higyjetek.
Szent ígéjében édeskedjetek,
Az isten népét ti őrizzétek.
Hogyha ekképpen nem cselekedtek,
Az igaz útról eltéveledtek,
Isten haragját felgerjesztitek,
Megemésztettek és mind elvesztek.
Bódogok lísztek ha szót fogadtok,
Hogy ha Krisztusban ti megújúltok,
Minden gonosztól megszabadóltok,
Hogy ha Krisztusban igazán bíztok.
Ez kiket mondék, szent Dávid mondá,
Szent lélek által mindennek mondá,
Hogy az istennek fiát imádja,
Az hitlenséget minden elhagyja.
Nagy hitlenségben mind azok élnek,
Az kik Rómából pápától figgnek,
Mind bálvány-istent ezek tisztelnek,
Kik az Krisztusban meg nem épölnek.
Pápa hatalma az míg regnála,
Ördög országa megkazdogóla,
Ez szíles világ vakságba juta,
Krisztus Jézustól mert elszakada.
Az bibliának nem vala híre,
Az breviárnak nagy sok könyere,
Mind az papokat ez eléltette,
Az Krisztus Jézust egy sem hirdette.
De Luther Márton kárt tőn pápának,
Hogy megjelenté vítkét Rómának,
És elhirdeté mind ez világnak,
Immár nincs haszna az sok bolcsóknak.
Az aran kaput mikor megnyitá,
Mind ez világot hozzája hajtá,
Kintól és bűntől mind megoldozta,
Sok ország kéncsét ő betakarta.
Már mint Heródes megháborodék,
Mikor Betlemben Krisztus születék,
Minden szerzése megtántorodék,
Mert álnoksága mind kijelenék.
Minden szerzését isten megrontja,
Ő szent felsíge mert nem plántálta,
Mind gyökerestől el-kiszaggatja,
Mert uronk Jézus régen megmondta.
Ez azért oka az nagy romlásnak,
El-bejövése az pogánságnak,
Nagy pusztolása az klastromoknak,
Víget vet isten az sok bálvánnak.
De vegyük elő az szent bibliát,
Reánk ne várjuk isten ostorát,
Abban meglátjuk szent akaratját,
Irgalmasságát, minden haragját.
Te magyar nemzet ha fel nem ébrölsz,
Az Úr Jézusban ha meg nem épölsz,
Szent ígéjével ha meg nem szépölsz,
Maradásodnak higyjed nem örölsz.
Várad! nagy kárt tészsz mind ez országnak,
Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak,
Csak zabot pallaszsz az nagy ércz lónak,
Hiszem az istent alítod vaknak.
Olly igen féltem, az török császár
Meg ne jargalná szent László lovát,
Fogva ne vinné sok kövér papját,
Az kik kerengik szíp koporsóját.
Mit pironkodtok váradi papok,
Az kövérségtől fénlik nyakatok,
Nem kell istennek ti szolosmátok,
Misemondástok és kiáltástok.
Szent László fejét ti imádjátok,
Szépen ezüstbe befoglaltátok,
Olaj az teste! mind azt mondjátok,
Evvel a nép közt ti komplárkodtok.
Az Krisztus teste olajjá nem vált,
Idvösségönkre, ki nekönk használt,
De az keresztfán ugyan megszáradt,
Ezvel fizette mi bűnönk árát.
Nyilván látjátok isten haragját,
Mind ez világon boszszúállását
Mert nem tiszteljük az isten fiát,
Ő szent fiának vére hullását.
A szerzetesek kik ezt nem tudják,
Az Luther Mártont csak szidalmazzák,
Az jámborokot csak háborgatják,
Nagy vakságokot mert ők nem látják.
Az Jeruzsálem példátok volna,
Tudós papokval kirakva vala,
Isten törvénye kezekben vala,
De az Krisztusért ám mind elromla.
Azért nagy urak ám meglátjátok,
A siketségvel ti mit használtok,
Az isten mit mond nem fogadjátok,
Az szent Dávidtól ha nem tanóltok.
Keresztyén nevet sokan viseltek,
De ez világnak csak hízelkedtek,
Az kazdagságért mindent míveltek,
Isten beszédét nem tisztelitek.
De meglátjátok miképpen jártok,
Itélet napján mely kárt vallotok,
Az hívatalban kik el nem jártok,
Az jámborokot háborgatjátok.
Az kiket mondék senki ne bánja,
De minden ember magát meglássa,
Álnok tanácsát minden elhagyja,
Az ki az Krisztust urának vallja.
Tállyán ez kele új esztendőben,
Ezerötszázban negyvenkilenczben,
Hogy felébrüljen minden istenben,
Senki ne éljen már tévelgésben.
Hogy ellene támadnak ez világiak.
Psal. II. Quare fremuerunt gentes? A jámbor házasok nótájára.
Mind ez világnak ím esze veszett,
Az igazságtól eltévelyedett,
Az gonoszságba el-bemerőlött,
Az hitlensígben meggyökerezett,
Im feltámadott az igazságra,
Az nagy istennek bosszúságára,
Ő szent fiának káromlására,
Szent ígéjének nagy romlására.
Szent Dávid írta az zsoltár könyvben,
Az ő könyvének másod részében,
Mint tanácskoznak az népek egyben,
Az kik nem hisznek az egy istenben.
Nyilván tudjátok, ne csodáljátok,
Ez világ bánja az igazságot,
És ótalmazza az hamisságot,
Dávid erről szól meghallgassátok.
Mit agyarkodtok — úgymond — pogánok?
És minden népek gonoszt gondoltok,
Földi királyok mit tanácskoztok?
Az isten ellen feltámadtatok.
Hatalmas urak és fejedelmek,
Papok, pispökök és szerzetesek,
Az Krisztus ellen mind öszvegyőltek
És az tanácsban ilyet végeztek.
Rontsuk el — úgymond, minden kötelét,
Vessük el rólonk minden erejét,
És ne fogadjuk semmi beszédét,
Semmié tegyük minden törvényét.
Itt az szent Dávid ím megjelenti,
Hogy az hitlen nép Krisztust nem veszi,
Semmi beszédét hogy nem becsölli,
De mindenképpen inkább üldözi.
Ez volt Krisztusnak ő szerencséje,
Ez világ őtet hogy nem kedvelte,
Heródes királ soká kergette,
Annás, Kaiphás megölettette.
Nagy bátorsága ez e világnak,
Hogy az úr Krisztust mondja csalárdnak,
Jámbor szolgáját mind árolóknak,
Kik szent írásból igazat mondnak.
Álnok tanácsot de kik végeztek,
Az igazságot kik nem veszitek,
Nagy szégyenségben fejenként estek,
Im az szent Dávid megmondja nektek.
Mennyből istentől megcsúfoltattok,
Tanácsotokban megbolondúltok,
Isten haragját ti meglátjátok,
Rettenetes lesz nagy kínvallástok.
Simeon mondja az Krisztust jegynek,
Kit nagy sokképpen igen ellenznek,
Kiben az hívek mind megépölnek,
Az hitetlenek mind megtöretnek.
Óh te vak világ, Krisztust nem veszed!
Ő szent ígéjét ím nem becsöllöd,
Lám idvösséget hirdet te neked,
Kit az szent Dávid ím megmond neked.
Sion hegyének adtam királyól,
Az atya isten szól az Krisztusról,
Az én népemnek erős hadnagyól,
Hogy ellenségtől légyen ótalmól.
Sionnak hegye az keresztyénség,
Az kit háborgat nagy sok ellenség,
Lelki és testi nagy hitetlenség,
Kik ellen nekönk Krisztus segétség.
Az atya isten királnak mondja,
Mert ez világnak ő lőn ótalma,
Ördög országa miatta romla,
Az kárhozatnak ellene álla.
Nagy méltóságát Dávid megmondja,
Istennek fia kezdettől fogva,
Miként szent atya őt elbocsátta,
Ez világ ellen azt predikálta.
Minden hatalmat az ő szent atyja,
És ez világot kezében adta,
És örökségől bírnia hagyta,
Mennyen és földön úrrá vallotta.
Ily nagy felséget kik nem tisztelnek,
Szent ígéjének kik nem engednek,
Nagy vas pőrölyvel öszvetöretnek,
Az isten előtt semmié lísznek.
Mikínt az cserep öszvetöretik,
Azképpen minden megtörettetik,
Az igaz útról ki eltávozik,
Az Krisztus ellen ki törekedik.
Im jól halljátok isten haragját,
Irgalmasságát, minden hatalmát,
Az ő szent fiának nagy méltóságát,
Már fogadjátok Dávid tanácsát.
Ébröljetek fel úgymond királyok,
Isten törvényét megtanuljátok,
Urak az földet az kik bírjátok,
Isten beszédét megfogadjátok.
Nagy fílelemben, ti szolgáljatok,
És szent életben ti vígadjatok,
Az igazságot oltalmazzátok,
Az szent egyházat feltápláljátok.
Ő szent fiában gyönyörködjetek,
Nagy szeretetvel benne higyjetek.
Szent ígéjében édeskedjetek,
Az isten népét ti őrizzétek.
Hogyha ekképpen nem cselekedtek,
Az igaz útról eltéveledtek,
Isten haragját felgerjesztitek,
Megemésztettek és mind elvesztek.
Bódogok lísztek ha szót fogadtok,
Hogy ha Krisztusban ti megújúltok,
Minden gonosztól megszabadóltok,
Hogy ha Krisztusban igazán bíztok.
Ez kiket mondék, szent Dávid mondá,
Szent lélek által mindennek mondá,
Hogy az istennek fiát imádja,
Az hitlenséget minden elhagyja.
Nagy hitlenségben mind azok élnek,
Az kik Rómából pápától figgnek,
Mind bálvány-istent ezek tisztelnek,
Kik az Krisztusban meg nem épölnek.
Pápa hatalma az míg regnála,
Ördög országa megkazdogóla,
Ez szíles világ vakságba juta,
Krisztus Jézustól mert elszakada.
Az bibliának nem vala híre,
Az breviárnak nagy sok könyere,
Mind az papokat ez eléltette,
Az Krisztus Jézust egy sem hirdette.
De Luther Márton kárt tőn pápának,
Hogy megjelenté vítkét Rómának,
És elhirdeté mind ez világnak,
Immár nincs haszna az sok bolcsóknak.
Az aran kaput mikor megnyitá,
Mind ez világot hozzája hajtá,
Kintól és bűntől mind megoldozta,
Sok ország kéncsét ő betakarta.
Már mint Heródes megháborodék,
Mikor Betlemben Krisztus születék,
Minden szerzése megtántorodék,
Mert álnoksága mind kijelenék.
Minden szerzését isten megrontja,
Ő szent felsíge mert nem plántálta,
Mind gyökerestől el-kiszaggatja,
Mert uronk Jézus régen megmondta.
Ez azért oka az nagy romlásnak,
El-bejövése az pogánságnak,
Nagy pusztolása az klastromoknak,
Víget vet isten az sok bálvánnak.
De vegyük elő az szent bibliát,
Reánk ne várjuk isten ostorát,
Abban meglátjuk szent akaratját,
Irgalmasságát, minden haragját.
Te magyar nemzet ha fel nem ébrölsz,
Az Úr Jézusban ha meg nem épölsz,
Szent ígéjével ha meg nem szépölsz,
Maradásodnak higyjed nem örölsz.
Várad! nagy kárt tészsz mind ez országnak,
Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak,
Csak zabot pallaszsz az nagy ércz lónak,
Hiszem az istent alítod vaknak.
Olly igen féltem, az török császár
Meg ne jargalná szent László lovát,
Fogva ne vinné sok kövér papját,
Az kik kerengik szíp koporsóját.
Mit pironkodtok váradi papok,
Az kövérségtől fénlik nyakatok,
Nem kell istennek ti szolosmátok,
Misemondástok és kiáltástok.
Szent László fejét ti imádjátok,
Szépen ezüstbe befoglaltátok,
Olaj az teste! mind azt mondjátok,
Evvel a nép közt ti komplárkodtok.
Az Krisztus teste olajjá nem vált,
Idvösségönkre, ki nekönk használt,
De az keresztfán ugyan megszáradt,
Ezvel fizette mi bűnönk árát.
Nyilván látjátok isten haragját,
Mind ez világon boszszúállását
Mert nem tiszteljük az isten fiát,
Ő szent fiának vére hullását.
A szerzetesek kik ezt nem tudják,
Az Luther Mártont csak szidalmazzák,
Az jámborokot csak háborgatják,
Nagy vakságokot mert ők nem látják.
Az Jeruzsálem példátok volna,
Tudós papokval kirakva vala,
Isten törvénye kezekben vala,
De az Krisztusért ám mind elromla.
Azért nagy urak ám meglátjátok,
A siketségvel ti mit használtok,
Az isten mit mond nem fogadjátok,
Az szent Dávidtól ha nem tanóltok.
Keresztyén nevet sokan viseltek,
De ez világnak csak hízelkedtek,
Az kazdagságért mindent míveltek,
Isten beszédét nem tisztelitek.
De meglátjátok miképpen jártok,
Itélet napján mely kárt vallotok,
Az hívatalban kik el nem jártok,
Az jámborokot háborgatjátok.
Az kiket mondék senki ne bánja,
De minden ember magát meglássa,
Álnok tanácsát minden elhagyja,
Az ki az Krisztust urának vallja.
Tállyán ez kele új esztendőben,
Ezerötszázban negyvenkilenczben,
Hogy felébrüljen minden istenben,
Senki ne éljen már tévelgésben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
RMDT1 2017, 18 (Sok királyoknak haláluk után)
Jegyzetek
