| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Zsigmond királynak mondom fogságát, nagy nyomorúságát |
Változat:
| |
| RPHA-szám: | 1495 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. |
| Cím: | Zsigmond császár fogságáról |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1556 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Változat:
|
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SIGMONT KIRALNAK FOGSAGAROL ES SzABADVLASAROL SEBESTJEN DEAKK |
Változatok:
| |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a16(5,5,6), a16(5,5,6), a16(5,5,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben (RPHA 1052) |
| Nótajelzésként: | Istent, no, dicsérd minden erőddel, magasztald, én lelkem (RPHA 0615) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 196SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 48 / 54 versszak |
| Változatok: | |
| Irodalmi minta: | János Thuróczy: Chronica Hungarorum, 204-206 |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ] |
| Felekezet: | 100% világi (3 db) |
| Változat: |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
HISTÓRIA ZSIGMOND CSÁSZÁRNAK FOGSÁGÁRÓL ÉS SZABADULÁSÁRÓL MAGYARORSZÁGBAN TÖRTÍNT DOLGÁRÓL.
Ad notam: Ne hagyj elesnem felséges isten etc.
PRIMA PARS.
Zsigmond királnak mondom fogságát, nagy nyomorúságát,
És az fogságból szabadúlását, Budában lakását,
Nikápol alatt miként elveszte sok magyar urakat.
Jőni nem merte az Zsigmond király is Magyarországba,
Mert magyaroktúl igen fél vala, hogy ott vesztek vala,
Xerxes királynak szerencséjétől oly igen fél vala.
Görögországban igyét az Xerxes elvesztötte vala,
Sok jó vitézit az viadalban elvesztötte vala,
Maradékitől végre az Xerxes megöletött vala.
Mene evezve az Zsigmond király Konstantinápolyba,
Onnat az Ródba, onnat evezve az Dalmácziába,
Horvátországnak el-béeveze az ő határába.
Ott véle vala az esztergemi az jó János érsök,
Kanizsai István ott véle vala, érsök atyjafia,
Követi által magyar urakat dolgát szerzi vala.
Nám az nagy urak Magyarországban vannak nagy haragban,
Az Laczfi István kazdag úr vala, erdéli vajda vala,
Simontornyából más István vala, ez is nagy úr vala.
Több nagy urakkal az király ellen ők tanácskozának,
Hogy soha többé az Zsigmond királyt bé ne bocsátanák,
András királynak egy unokáját Apóliából hoznák.
Királynak fia kit megölének, László király vala,
Apúliából jó ifjú vala és fő király vala;
Követek által az magyar urak ezt hívaták vala.
Ime nagy hamar megkoronáznák, azt fogadják vala,
De László király atyja halálát meggondolja vala,
Igen fél vala, az királyságra jűni nem mer vala.
Rágondolának urak, hogy értek jűni nem akarna,
Kérék az királyt, levelét, pecsétit küldené és adná,
Mit cselekedett Magyarországnak, érte ne bántaná.
Adá meg király, urak örülnek, eljárnak dolgokban,
Az hitlenségben nemös jobb részét ráhajtották vala,
Kit az nemesség megmaradéki most siratnak vala.
Lám Zsigmond király jól érti vala, ebben üdő tölt vala,
Másfél esztendeig szomszéd országban ő múlatott vala.
János érsöknek, Kanizsai Istvánnak, Maróti János bánnak
Nagy hívségökben az Zsigmond király igen bízik vala,
Kik erejekkel az királyságban Budába jött vala,
Két István úrnak ő hitlen dolgát mind jól érti vala.
Az térés után harmadfél esztendőt uralkodik vala,
Az üdőközben az hitlen pártok sokasultak vala,
Mind egész ország azért jobb része reá bosszús vala.
Király ellene az magyarokat indította vala,
Ott lőn először harminczkét úrnak nagy szörnyű halála,
És Nikápolnál sok magyar úrnak elveszte, megholta.
Főképen reá mind egész ország bosszonkodik vala,
Mert hatalmával ő hadaiban sok pártot gyűjt vala,
De mindezökért az Zsigmond királyt fogni akarják vala.
Ott az nagy urak kincses Budában egy gyűlést tevének,
Király házában el-bégyűlének, hogy ott végeznének,
Királt közikbe ott bé-hívatták hogy beszéllenének.
Gyűlésben király közikbe méne, jó kedvvel fogadák,
Nagy szidalommal bűnét királynak mind szümébe hányák,
Rátámadának, királyt ragadák és űtet megfogák.
Sőt az királynak akkor baráti ott nem voltak volna,
Az Zsigmond királyt magyari urak ott megölték volna;
Garai házában Soklyós várába űtet vitték vala.
Atyjoknak neve Garai Miklós nádorispán vala,
Kit királné asszony mellett régenten megöltenek vala,
Egyiknek neve Garai János, másik Miklós vala.
Gondot adának az magyar urak az ifjú uraknak,
Fogva az királyt kezekbe adák, hogy fogva tartanák,
Soklyós várában atyjok halálát rajta megtorlanák.
SECONDA PARS.
De liberatione regis Sigismundi.
Az Zsigmond király Soklyós várába viteték fogságba,
Urak kik hozzá előbb valának gonosz akaratban,
Elrejtett gonoszt ők kijelönték nagy bosszúállásban.
Rettenetesen haddal gyűlének, kevélyen járának,
Az országszerte zászlóját hordozák az László királynak,
Minden városban papok, barátok processiót járnak.
Oly igen vonszák az harangokat, mert csak félnek vala,
Ezt ezönközben László királynak hírré adták vala,
Hamar sietne az királyságban — igen kérik vala.
László király is Zsigmond fogságát hogy hallotta vala,
Az ő hívei hatalmasságval föltámadtak vala,
Apóliából királi népével magyarrá indúla.
Ez üdőközben az Zsigmond király tömlöczben űl vala,
Ő szemeiből nagy sírás miatt sok könyvet ejt vala,
Királi mellyét gyakor könyhullatás megázlalta vala.
Sok óhajtását és sok sírását gyakran hallják vala,
Azt feljöl mind ott két szép ifjúnak anyja hallja vala,
Az tisztes asszony Garai Miklósné keserödett vala.
Szomorúságán, nyomorúságán, sírásán embernek,
Asszonyállatok az férfiaknál inkább keserűlnek.
Az tisztes asszony elejbe méne két szép gyermekével.
Azt mondja vala az tisztes asszony két szép fiainak:
«Mire löttetek ily nagyobb oka király fogságának?
Lám az több urak magokat mentik, hogy fogva tartjátok.
Bolondság néktek ti uratokat fogságban tartani,
Hallottuk régen ti atyátoktúl gyakran azt mondani:
«Koronás királyt, ki lött törvényből, híven kell szolgálni.
Az baromhoz ha hasonlatnék is, lönni kell mellette.»
Ha király felől urak készűlnek gonoszt szerzenie,
Akarnám néktek részetök abban hogy semmi ne lönne.
De ha az királyt, mint urak alítják, itt ti elvesztitek,
Megmaradéktokkal királyvér-ontók mind örökké lésztek,
Az krónikákban kik beírattok, útalatosok lésztek.
Urak kik vagytok, gyakran örültök ti az új királynak,
Útálatosok lesztök fiaim ti az új királynak,
Alejtjátok-e mely nagy bűn vérét ontani királynak?
Lám az nagy gonosz átkozott bűnnel kezetök förtőzik,
Mi méltósággal maradéktokat — vélitök — illetik?
Számkivetettök lesztök mint latrok, mert mind elhírhesztek.
Az Zsigmond király nagy sok ideje hogy koronás király,
Kit akartok hozni, nem mi királyunk, egy idegön király,
Kérlek fiaim meg ne ölessék tűletök az király!
Soklyósnak várát ily gonosz névvel meg ne rútítsátok,
Lám az királyért kegyetlenül holt meg az ti atyátok;
Megholt Károlynak fiát béhozzák, tudom jól tudjátok.
Az ti atyátok nagy oka vala Károly halálának,
Fia rajtatok kezdi torlani halálát atyjának,
De ha ez fogoly királya lészen ismét az országnak;
Reágondolván ezt fogadjátok, ti nyertesek lesztek,
Zsigmond királynak szeretetiben, méltóságban lesztök,
Atyátok halála feledve nem lészen, nagy jutalmat vesztök!»
Ott ezt az ifjak hallák anyjoktól, nagy gondba esének,
Nagy sok dolgokról ketten szólának és törekedének,
Asszony azonban mene királyhoz fenekére tömlöcznek.
Lám ott az asszony megszomorodék, monda az királynak:
«Jó Zsigmond király te ellenségid ám új királyt hoznak,
Téged megölnek ez fogságodban, ők mindazon vannak!
Sok könyhullásid, gyakor sírásid szívem szomoríták,
Ifjúságodnak keserűségi johomat indíták,
Csak én könyörgök király érötted hogy szabadítsanak.
Erről de vagyon nagy gondolatom, rettent, vonszon engem
Félök azon ha megszabadítlak, elfelejtesz engem,
Hálaadatlan te hátra veted én két szép gyermekem.
Budában mig lész az királyságban, ha most felfogadod,
Híven mi hozzánk mindenben lészen nagy jó akaratod,
Minket el nem hagysz, megszabadítlak, azt bizony meglátod!»
Ezt Zsigmond hallá, asszony lábánál az földre borúla,
Lábát apolja, könyvét hullatja, sírva mondja vala:
«Én jó asszonyom, én édes anyám, járj el ez dologban!
Segítségöddel ha bémehetek én királyságomba,
Ha ti rólatok leszök éltemben háládatlanságban,
Isten veszessen engemet ennél nagyobb nyomorúságban.
Tégedet itt ma hittel fogadlak én hites anyámmá,
Vitéz fiaidat Jánost és Miklóst hites atyámfiává,
Hitöm te néked nagy igaz lészen, mindentek meglátja!»
Ime hogy hallá az tisztes asszony fiaihoz méne,
Királyt megnyeré, tömlöcz-fenékről hamar felviteté,
Morkolábságban titkon Morvába iktatá, viteté.
TERTIA PARS.
De reditu regis Sigismundi in Ungariam.
Ebben hírek lőn hitlen uraknak, igen rettenének,
Az ő hívei szabadúlását hallák, örűlének,
Nyomorúságban kik élnek vala, haddal készűlének.
Nagy haragjokban hitlen uraknak jószágit pusztíták,
Két fél magyarok viadalokban sokan meghalának,
Zsigmond királylyal az Buda felé sokan indúlának.
Derék táborral csehhel, magyarral jó Budába szálla,
Mert Buda várát sok végházakkal az kik tartják vala,
Hívek valának, az király mellől el nem hajlottak vala.
Ez időközben az olasz király benn Apúliában
Haddal készűle az királyságra jó Magyarországban,
Mert magyar urak szűntelen hívák az birodalomban.
Az király mene Dalmácziába, ott egy új hírt mondnak,
Csehek, magyarok Zsigmond királylyal Budában vigadnak:
Nagy gondba esék, ő békét hagya jó Magyarországnak.
Kárával siet visszatérnie atyja országába,
Levelet íra Zsigmond királynak jó Buda várába,
Nagy szeretettel kéré az királyt nagy bosszúságában.
Kik magyarok közt új királt hozni örűlnek, vígadnak,
Ő nagy bűnökről megbüntessenek és levágassanak; —
Kik király miatt üdő bételvén veszének, romlának.
FINIS.
Ad notam: Ne hagyj elesnem felséges isten etc.
PRIMA PARS.
Zsigmond királnak mondom fogságát, nagy nyomorúságát,
És az fogságból szabadúlását, Budában lakását,
Nikápol alatt miként elveszte sok magyar urakat.
Jőni nem merte az Zsigmond király is Magyarországba,
Mert magyaroktúl igen fél vala, hogy ott vesztek vala,
Xerxes királynak szerencséjétől oly igen fél vala.
Görögországban igyét az Xerxes elvesztötte vala,
Sok jó vitézit az viadalban elvesztötte vala,
Maradékitől végre az Xerxes megöletött vala.
Mene evezve az Zsigmond király Konstantinápolyba,
Onnat az Ródba, onnat evezve az Dalmácziába,
Horvátországnak el-béeveze az ő határába.
Ott véle vala az esztergemi az jó János érsök,
Kanizsai István ott véle vala, érsök atyjafia,
Követi által magyar urakat dolgát szerzi vala.
Nám az nagy urak Magyarországban vannak nagy haragban,
Az Laczfi István kazdag úr vala, erdéli vajda vala,
Simontornyából más István vala, ez is nagy úr vala.
Több nagy urakkal az király ellen ők tanácskozának,
Hogy soha többé az Zsigmond királyt bé ne bocsátanák,
András királynak egy unokáját Apóliából hoznák.
Királynak fia kit megölének, László király vala,
Apúliából jó ifjú vala és fő király vala;
Követek által az magyar urak ezt hívaták vala.
Ime nagy hamar megkoronáznák, azt fogadják vala,
De László király atyja halálát meggondolja vala,
Igen fél vala, az királyságra jűni nem mer vala.
Rágondolának urak, hogy értek jűni nem akarna,
Kérék az királyt, levelét, pecsétit küldené és adná,
Mit cselekedett Magyarországnak, érte ne bántaná.
Adá meg király, urak örülnek, eljárnak dolgokban,
Az hitlenségben nemös jobb részét ráhajtották vala,
Kit az nemesség megmaradéki most siratnak vala.
Lám Zsigmond király jól érti vala, ebben üdő tölt vala,
Másfél esztendeig szomszéd országban ő múlatott vala.
János érsöknek, Kanizsai Istvánnak, Maróti János bánnak
Nagy hívségökben az Zsigmond király igen bízik vala,
Kik erejekkel az királyságban Budába jött vala,
Két István úrnak ő hitlen dolgát mind jól érti vala.
Az térés után harmadfél esztendőt uralkodik vala,
Az üdőközben az hitlen pártok sokasultak vala,
Mind egész ország azért jobb része reá bosszús vala.
Király ellene az magyarokat indította vala,
Ott lőn először harminczkét úrnak nagy szörnyű halála,
És Nikápolnál sok magyar úrnak elveszte, megholta.
Főképen reá mind egész ország bosszonkodik vala,
Mert hatalmával ő hadaiban sok pártot gyűjt vala,
De mindezökért az Zsigmond királyt fogni akarják vala.
Ott az nagy urak kincses Budában egy gyűlést tevének,
Király házában el-bégyűlének, hogy ott végeznének,
Királt közikbe ott bé-hívatták hogy beszéllenének.
Gyűlésben király közikbe méne, jó kedvvel fogadák,
Nagy szidalommal bűnét királynak mind szümébe hányák,
Rátámadának, királyt ragadák és űtet megfogák.
Sőt az királynak akkor baráti ott nem voltak volna,
Az Zsigmond királyt magyari urak ott megölték volna;
Garai házában Soklyós várába űtet vitték vala.
Atyjoknak neve Garai Miklós nádorispán vala,
Kit királné asszony mellett régenten megöltenek vala,
Egyiknek neve Garai János, másik Miklós vala.
Gondot adának az magyar urak az ifjú uraknak,
Fogva az királyt kezekbe adák, hogy fogva tartanák,
Soklyós várában atyjok halálát rajta megtorlanák.
SECONDA PARS.
De liberatione regis Sigismundi.
Az Zsigmond király Soklyós várába viteték fogságba,
Urak kik hozzá előbb valának gonosz akaratban,
Elrejtett gonoszt ők kijelönték nagy bosszúállásban.
Rettenetesen haddal gyűlének, kevélyen járának,
Az országszerte zászlóját hordozák az László királynak,
Minden városban papok, barátok processiót járnak.
Oly igen vonszák az harangokat, mert csak félnek vala,
Ezt ezönközben László királynak hírré adták vala,
Hamar sietne az királyságban — igen kérik vala.
László király is Zsigmond fogságát hogy hallotta vala,
Az ő hívei hatalmasságval föltámadtak vala,
Apóliából királi népével magyarrá indúla.
Ez üdőközben az Zsigmond király tömlöczben űl vala,
Ő szemeiből nagy sírás miatt sok könyvet ejt vala,
Királi mellyét gyakor könyhullatás megázlalta vala.
Sok óhajtását és sok sírását gyakran hallják vala,
Azt feljöl mind ott két szép ifjúnak anyja hallja vala,
Az tisztes asszony Garai Miklósné keserödett vala.
Szomorúságán, nyomorúságán, sírásán embernek,
Asszonyállatok az férfiaknál inkább keserűlnek.
Az tisztes asszony elejbe méne két szép gyermekével.
Azt mondja vala az tisztes asszony két szép fiainak:
«Mire löttetek ily nagyobb oka király fogságának?
Lám az több urak magokat mentik, hogy fogva tartjátok.
Bolondság néktek ti uratokat fogságban tartani,
Hallottuk régen ti atyátoktúl gyakran azt mondani:
«Koronás királyt, ki lött törvényből, híven kell szolgálni.
Az baromhoz ha hasonlatnék is, lönni kell mellette.»
Ha király felől urak készűlnek gonoszt szerzenie,
Akarnám néktek részetök abban hogy semmi ne lönne.
De ha az királyt, mint urak alítják, itt ti elvesztitek,
Megmaradéktokkal királyvér-ontók mind örökké lésztek,
Az krónikákban kik beírattok, útalatosok lésztek.
Urak kik vagytok, gyakran örültök ti az új királynak,
Útálatosok lesztök fiaim ti az új királynak,
Alejtjátok-e mely nagy bűn vérét ontani királynak?
Lám az nagy gonosz átkozott bűnnel kezetök förtőzik,
Mi méltósággal maradéktokat — vélitök — illetik?
Számkivetettök lesztök mint latrok, mert mind elhírhesztek.
Az Zsigmond király nagy sok ideje hogy koronás király,
Kit akartok hozni, nem mi királyunk, egy idegön király,
Kérlek fiaim meg ne ölessék tűletök az király!
Soklyósnak várát ily gonosz névvel meg ne rútítsátok,
Lám az királyért kegyetlenül holt meg az ti atyátok;
Megholt Károlynak fiát béhozzák, tudom jól tudjátok.
Az ti atyátok nagy oka vala Károly halálának,
Fia rajtatok kezdi torlani halálát atyjának,
De ha ez fogoly királya lészen ismét az országnak;
Reágondolván ezt fogadjátok, ti nyertesek lesztek,
Zsigmond királynak szeretetiben, méltóságban lesztök,
Atyátok halála feledve nem lészen, nagy jutalmat vesztök!»
Ott ezt az ifjak hallák anyjoktól, nagy gondba esének,
Nagy sok dolgokról ketten szólának és törekedének,
Asszony azonban mene királyhoz fenekére tömlöcznek.
Lám ott az asszony megszomorodék, monda az királynak:
«Jó Zsigmond király te ellenségid ám új királyt hoznak,
Téged megölnek ez fogságodban, ők mindazon vannak!
Sok könyhullásid, gyakor sírásid szívem szomoríták,
Ifjúságodnak keserűségi johomat indíták,
Csak én könyörgök király érötted hogy szabadítsanak.
Erről de vagyon nagy gondolatom, rettent, vonszon engem
Félök azon ha megszabadítlak, elfelejtesz engem,
Hálaadatlan te hátra veted én két szép gyermekem.
Budában mig lész az királyságban, ha most felfogadod,
Híven mi hozzánk mindenben lészen nagy jó akaratod,
Minket el nem hagysz, megszabadítlak, azt bizony meglátod!»
Ezt Zsigmond hallá, asszony lábánál az földre borúla,
Lábát apolja, könyvét hullatja, sírva mondja vala:
«Én jó asszonyom, én édes anyám, járj el ez dologban!
Segítségöddel ha bémehetek én királyságomba,
Ha ti rólatok leszök éltemben háládatlanságban,
Isten veszessen engemet ennél nagyobb nyomorúságban.
Tégedet itt ma hittel fogadlak én hites anyámmá,
Vitéz fiaidat Jánost és Miklóst hites atyámfiává,
Hitöm te néked nagy igaz lészen, mindentek meglátja!»
Ime hogy hallá az tisztes asszony fiaihoz méne,
Királyt megnyeré, tömlöcz-fenékről hamar felviteté,
Morkolábságban titkon Morvába iktatá, viteté.
TERTIA PARS.
De reditu regis Sigismundi in Ungariam.
Ebben hírek lőn hitlen uraknak, igen rettenének,
Az ő hívei szabadúlását hallák, örűlének,
Nyomorúságban kik élnek vala, haddal készűlének.
Nagy haragjokban hitlen uraknak jószágit pusztíták,
Két fél magyarok viadalokban sokan meghalának,
Zsigmond királylyal az Buda felé sokan indúlának.
Derék táborral csehhel, magyarral jó Budába szálla,
Mert Buda várát sok végházakkal az kik tartják vala,
Hívek valának, az király mellől el nem hajlottak vala.
Ez időközben az olasz király benn Apúliában
Haddal készűle az királyságra jó Magyarországban,
Mert magyar urak szűntelen hívák az birodalomban.
Az király mene Dalmácziába, ott egy új hírt mondnak,
Csehek, magyarok Zsigmond királylyal Budában vigadnak:
Nagy gondba esék, ő békét hagya jó Magyarországnak.
Kárával siet visszatérnie atyja országába,
Levelet íra Zsigmond királynak jó Buda várába,
Nagy szeretettel kéré az királyt nagy bosszúságában.
Kik magyarok közt új királt hozni örűlnek, vígadnak,
Ő nagy bűnökről megbüntessenek és levágassanak; —
Kik király miatt üdő bételvén veszének, romlának.
FINIS.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.