| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Vitézek karjukkal, kígyók fullánkjukkal, bikák szarvukkal sértnek |
| RPHA-szám: | 1491 |
| Szerző: | Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. |
| Ajánlás: | Margaréta |
| Cím: | MKIK 62 |
| A szereztetés ideje: | 1589 A kolofonban: Szent Lőrinc nap után az ezerötszázban és az nyolcvankilencben |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Remete módjára havasok aljába élvén |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a6, a6, b7, c6, c6, b7, d6, d6, b7 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem (RPHA 0220) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 236SZ, RMDT1/760 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 12 versszak |
| Irodalmi minta: | Cristoforo Castelletti: L'Amarilli pastorale, 3 (Ond'altrui mouan guerra) |
| Műfaj: | [ világi (048) > nem história (050) > szerelmes, erotikus (054) > arisztokratikus regiszter – udvari (063) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 114 BÖM 1. 114 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Vitézek karjukkal, kígyók fullánkjukkal, bikák szarvukkal sértnek,
Körmükkel szép sólymok, foggal oroszlánok szaggatnak, amit érnek,
Csak a szép leányok s a basiliscusok, hogy a szemekkel ölnek.
Aminthogy újabban engemet is mostan egy növendékeny szép szűz
Két fekete szemmel, mint fényes fegyverrel, már szörnyű halálra űz,
Kit hogyha reám vét, gerjeszti szerelmét bennem, ki úgy ég, mint tűz.
Mely tűz hogy engemet még hamuvá nem tett, senki nem csodálhatja,
Fulgosius amint a nagy csodákról írt, valaki azt meglátja,
Holott nagy csudául ír szarvasbogárrúl, s bizonyságát is adja,
Hogy vannak bogarak, kik láng között járnak, szárnyon szépen repülnek,
S nem csak meg nem égnek, de ottan elvesznek, mihelyt lángból kikelnek.
Így tűz engemet is éltet, ha emészt is, s nem hagy veszni éltemnek,
Mely szerelmes tüzem, hogyha eddig engem nem szárazgatott volna,
Könnyhullásom miatt, mint egy folyó patak, mind elcsorgottam volna,
De viszont könnyemnek köszönöm, hogy élek, mert tüzemet az oltja;
Hogy mind el nem fogynék, de csendesen égnék kevesebb gyötrelemmel,
Csak képes örömmel, jó gyönyörűséggel, szeretőm szerelmével,
Ki nekem elég kincs, mert világon jobb sincs, mint édes keserűvel.
Egyenesen felnőtt, szép nyers ciprusvesszőt jegyez mert ő termete,
S kalárist kis szája, rózsát szép orcája, mézet ereszt beszéde,
Kivel mit gondolok hát, ha szegény vagyok is, ha élek kedvemre!
Sok kincs, nagy gazdagság, pénz, marha, uraság bár mind azoké legyen,
Akiket fösvénység, nagy telhetetlenség gyötör szüntelenképpen,
Én a kis értékkel ha tűrök jó kedvvel, hiszem, nincs senki ellen.
Hónál fehérb lábát zöld pázsiton harmat ha néha nedvesíti,
Hogy mezítláb járván csak mulatságában szép virágit csipkedi,
Akkor bokrok mögül nézvén szerelmétül égek, örülvén neki;
Merthogy bölcs versekre gyengén énekelve ereszti ki szózatját,
S hol gömbölyü nyakán, s hol jól termett vállán terengeti szél haját,
Midőn gondolkodván, kertjében ballagván köti szép koszorúját,
Már ezután azért ez egészségéért sok jó kopia romol,
Vitézek homlokán szablya miatt gyakran szerelméért vér omol,
Mert ez az a virág, ki miatt barátság társak között felbomol.
Szent Lőrinc-nap után az ezerötszázban és a nyolcvankilencben,
Remete módjára havasok aljába' élvén, szerzék versekben
Arról, ki oly, mint hölgy, s kinek neve szép „gyöngy" a bölcs deáki nyelvben.
Vitézek karjukkal, kígyók fullánkjukkal, bikák szarvukkal sértnek,
Körmükkel szép sólymok, foggal oroszlánok szaggatnak, amit érnek,
Csak a szép leányok s a basiliscusok, hogy a szemekkel ölnek.
Aminthogy újabban engemet is mostan egy növendékeny szép szűz
Két fekete szemmel, mint fényes fegyverrel, már szörnyű halálra űz,
Kit hogyha reám vét, gerjeszti szerelmét bennem, ki úgy ég, mint tűz.
Mely tűz hogy engemet még hamuvá nem tett, senki nem csodálhatja,
Fulgosius amint a nagy csodákról írt, valaki azt meglátja,
Holott nagy csudául ír szarvasbogárrúl, s bizonyságát is adja,
Hogy vannak bogarak, kik láng között járnak, szárnyon szépen repülnek,
S nem csak meg nem égnek, de ottan elvesznek, mihelyt lángból kikelnek.
Így tűz engemet is éltet, ha emészt is, s nem hagy veszni éltemnek,
Mely szerelmes tüzem, hogyha eddig engem nem szárazgatott volna,
Könnyhullásom miatt, mint egy folyó patak, mind elcsorgottam volna,
De viszont könnyemnek köszönöm, hogy élek, mert tüzemet az oltja;
Hogy mind el nem fogynék, de csendesen égnék kevesebb gyötrelemmel,
Csak képes örömmel, jó gyönyörűséggel, szeretőm szerelmével,
Ki nekem elég kincs, mert világon jobb sincs, mint édes keserűvel.
Egyenesen felnőtt, szép nyers ciprusvesszőt jegyez mert ő termete,
S kalárist kis szája, rózsát szép orcája, mézet ereszt beszéde,
Kivel mit gondolok hát, ha szegény vagyok is, ha élek kedvemre!
Sok kincs, nagy gazdagság, pénz, marha, uraság bár mind azoké legyen,
Akiket fösvénység, nagy telhetetlenség gyötör szüntelenképpen,
Én a kis értékkel ha tűrök jó kedvvel, hiszem, nincs senki ellen.
Hónál fehérb lábát zöld pázsiton harmat ha néha nedvesíti,
Hogy mezítláb járván csak mulatságában szép virágit csipkedi,
Akkor bokrok mögül nézvén szerelmétül égek, örülvén neki;
Merthogy bölcs versekre gyengén énekelve ereszti ki szózatját,
S hol gömbölyü nyakán, s hol jól termett vállán terengeti szél haját,
Midőn gondolkodván, kertjében ballagván köti szép koszorúját,
Már ezután azért ez egészségéért sok jó kopia romol,
Vitézek homlokán szablya miatt gyakran szerelméért vér omol,
Mert ez az a virág, ki miatt barátság társak között felbomol.
Szent Lőrinc-nap után az ezerötszázban és a nyolcvankilencben,
Remete módjára havasok aljába' élvén, szerzék versekben
Arról, ki oly, mint hölgy, s kinek neve szép „gyöngy" a bölcs deáki nyelvben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.