| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Uram Isten, miért bocsátál reám |
| RPHA-szám: | 1428 |
| Szerző: | Újlaki Péter A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Viilaki Peter |
| Cím: | Ps 3= 3 |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1569 vagy azelőtt |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. VIILAKI PETER |
Változatok:
| |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Szükség keresztyéneknek tudakozni (RPHA 1345) Magasztaljuk az Úristent már hívek (RPHA 0848) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 82SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 15 versszak |
| Irodalmi minta: | Ps 3= 3 (Domine quid multiplicati sunt qui tribulant me) |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > nem história (003) > bibliai (006) > zsoltár (013) ] |
| Úzus: | Változatok: |
| Főcím: | Változat:
|
| Élőfej: | Változatok:
|
| Felekezet: | 60% evangélikus (3 db) 40% református (2 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 8. 118 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Uramisten, miért bocsáttál énreám
Ellenséget, kik támadtanak reám,
Kik miatt sokfelől háborgattatom,
Szidalommal tőlek én gyaláztatom.
Igen mondják, hogy az isten elhagyott,
Sok bűnömért megostorozott,
Segétséget éntőlem igen megvont,
Nem tekintik hátok megett a sokat.
Jól tudod te csak egyedül, Úristen,
Te vagy nekem ótalmam csak mindeneken,
Dicsőségem te vagy, irgalmas Isten,
Életemet te emeled mennyégben.
Leborulván istenhez kiáltottam,
Mikoron nyomorúságomat láttam
És meghallgatott engemet legottan,
Az ő székibõl hallgatott meg engem.
Azt vélték akkor az én ellenségim,
Hogy immáron teljességgel elvesztem:
Maga akkor édes álmot aludtam
És isméglen nagy vígan felköltem.
Korosként vélem az hatalmas isten,
Nem félek, hogy ellenség környölvegyen,
Dühössége rajtam kiteljes legyen,
Nem félek, hogy isten ellen dühesködjen.
Immár, Uram, jelents te hatalmodat,
Ellenségim ellen való voltodat,
Távoztasd el éntőlem azokat,
Ne állhassák ki rajtam bosszújokat.
Panaszlásomat immár most hallgasd meg,
Mind hogy egyébkor is csak te törted meg,
Kik ok nélkül háborgattanak engem,
És azoknak fogokat te törd meg.
Ezenképpen most is kezedben vadnak,
Kik engemet szüntelen háborgatnak,
És engemet csak csúfnak alétanak,
Azért ne hagyj, hogy ők elveszessenek.
Tudod, Uram, hatalmad vagyon arra,
Szabadságot hogy adhatsz, ki kévánja,
Engedelmességét ha ki mutatja;
Zabolázod, kinek erős a szája.
Ezek penig mind fejenként bolondok,
Kik magokban az ő bizodalmok,
Isten kivöl mert nincs sohul támasszok
És mint a por, hamar elvésznek azok.
Ragaszkodván én tehozzád, uramhoz,
Megsegítesz, azt bizonnyal jól tudom,
Csakhogy tőled én el ne tántoradjam,
Nem tekénted az én fertelmes voltom.
Mint sokképpen szoktad szabadítani,
Kik akarnak csak tebenned bízni
És azokat szoktad ajándékozni,
Kik hozzád akartak fohászkodni.
Dicsértessél én mennyeji istenem,
Én urammal, Krisztussal egyetemben,
Szentlélekkel az örök dicsőségben,
Egy állatban ki vagy nagy véghetetlen.
Szent Dávid hönyörgése így vala,
Mikor az ellenség üldözi vala
És ezekben nekünk példát mutata,
Hogy ekképpen ki-ki magát biztatná.
Uramisten, miért bocsáttál énreám
Ellenséget, kik támadtanak reám,
Kik miatt sokfelől háborgattatom,
Szidalommal tőlek én gyaláztatom.
Igen mondják, hogy az isten elhagyott,
Sok bűnömért megostorozott,
Segétséget éntőlem igen megvont,
Nem tekintik hátok megett a sokat.
Jól tudod te csak egyedül, Úristen,
Te vagy nekem ótalmam csak mindeneken,
Dicsőségem te vagy, irgalmas Isten,
Életemet te emeled mennyégben.
Leborulván istenhez kiáltottam,
Mikoron nyomorúságomat láttam
És meghallgatott engemet legottan,
Az ő székibõl hallgatott meg engem.
Azt vélték akkor az én ellenségim,
Hogy immáron teljességgel elvesztem:
Maga akkor édes álmot aludtam
És isméglen nagy vígan felköltem.
Korosként vélem az hatalmas isten,
Nem félek, hogy ellenség környölvegyen,
Dühössége rajtam kiteljes legyen,
Nem félek, hogy isten ellen dühesködjen.
Immár, Uram, jelents te hatalmodat,
Ellenségim ellen való voltodat,
Távoztasd el éntőlem azokat,
Ne állhassák ki rajtam bosszújokat.
Panaszlásomat immár most hallgasd meg,
Mind hogy egyébkor is csak te törted meg,
Kik ok nélkül háborgattanak engem,
És azoknak fogokat te törd meg.
Ezenképpen most is kezedben vadnak,
Kik engemet szüntelen háborgatnak,
És engemet csak csúfnak alétanak,
Azért ne hagyj, hogy ők elveszessenek.
Tudod, Uram, hatalmad vagyon arra,
Szabadságot hogy adhatsz, ki kévánja,
Engedelmességét ha ki mutatja;
Zabolázod, kinek erős a szája.
Ezek penig mind fejenként bolondok,
Kik magokban az ő bizodalmok,
Isten kivöl mert nincs sohul támasszok
És mint a por, hamar elvésznek azok.
Ragaszkodván én tehozzád, uramhoz,
Megsegítesz, azt bizonnyal jól tudom,
Csakhogy tőled én el ne tántoradjam,
Nem tekénted az én fertelmes voltom.
Mint sokképpen szoktad szabadítani,
Kik akarnak csak tebenned bízni
És azokat szoktad ajándékozni,
Kik hozzád akartak fohászkodni.
Dicsértessél én mennyeji istenem,
Én urammal, Krisztussal egyetemben,
Szentlélekkel az örök dicsőségben,
Egy állatban ki vagy nagy véghetetlen.
Szent Dávid hönyörgése így vala,
Mikor az ellenség üldözi vala
És ezekben nekünk példát mutata,
Hogy ekképpen ki-ki magát biztatná.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.